Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-11 / 266. szám

Tízféle metélt a tésztaüzemből Cérnametéltet szeletel a hosszúra nyújtott lapokból egy ügyes masina. Ügy ne vezeti eperlevelet metélnek a gyorskezű asszonyok, Barcza Zsolt felvételei Á kocséri Űj Elet Termelő- szövetkezet vezetői a múlt év­ben megfigyelték, hogy a ter­melők főleg nyár elején olyan nagy mennyiségiben hordják a tyúktojást a Nagykőrös és Vi­déke ÁFÉSZ ottani felvásárló­telepére, hogy sokszor csak nehezen tudják azt továbbad­ni. Ekkor született meg az el­gondolás, hogy a sok friss és olcsó tyúktojás értékesítésé­nek megkönnyítésére házi tésztakészítő üzemet kellene alapítaná. E keresett cikket készítő üzem kevés van az or­szágban, s a házitészta min­dig kelendő. Az elgondolást megvalósították. A kis üzem­ben 16 asszony dolgozik. A napokban meglátogattuk az üzemet. Öröm volt nézni, hogy milyen ügyesen, szor­galmasan dolgoznak a fehér ruhás asszonyok: kézi erővel nyújtják, rostálják, szeletelik a szép sárga tésztát, melyből tízfélét készítenek. NAGYKŐRÖSI irado A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 266. SZÄM 1978. NOVEMBER 11., SZOMBAT Építők közgyűlése Növelik a termelési értéket Jutalmat kaptak a legjobbak A helyi Építőipari Szövetke­zet november 7-e tiszteletére ünnepi közgyűlést tartott. Hor­váth József elnök megnyitójá­ban megemlékezett a történel­mi eseményről, majd a szö­vetkezet idei, háromnegyed évi munkálkodásáról számolt be. Mint elmondta, a 24 millió 200 ezer forintos idei terv idő­arányos részét túlteljesítették: 19 millió 463 ezer forint ár­bevételt értek el, 2 millió 160 ezer forintnyi nyereséggel. Anyagbeszerzésre, 8 milliót költöttek. Ezt az összeget, a jövőben, egyebek között, a hulladékok csökkentésével és gondosabb munkával igyekez­nek csökkenteni. Egy dolgo­zójuk teljes munkaidejére jutó saját termelési érték 138 ezer forintról 152 ezer forintra nőtt, s a szövetkezet adottságai to­vábbi növekedést tesznek le­hetővé. A törzsgárda segítségével összesen 138-an dolgoznak itt, öten nyugdíjasok, és 23 ipari tanulót nevelnek. Növe­kedett a dolgozók bérszínvona­la is, 24 ezer 606 forintról 27 ezer 107 forintra. Az első há­romnegyedévben a lakatos és gázvezetékszerelők árbevétele 6 millió 349 ezer forint volt, a kőművesek 3 millió 400 ezer forintos tervüket 5 millió 920 ezer forintra teljesítették. A szövetkezet negyedik ne­gyedévi kapacitása, a folya­matban levő nagykőrösi, nyárs­A z ígéreteknél mást aligha tartunk jobban számon, az egymásrautaltság nagyon is emberi érzése miatt. Az ígé­ret, telítődjék bármily tarta­lommal, féljük vagy kívánjuk megvalósulását, összeköti az embereket. Tudatunk, legmé­lyebb ösztöneinktől vezérelve, mindig hitelt ad neki, mert a jövő, az ismeretlen vélhetően bekövetkező mozzanataként a bizonyosság érzetét sugallja. Támpontul szolgál az előre soha nem látható„ időben, s egyfajta értékmérő az embe­rek közötti kapcsolatokban. Aki csak egy kicsit járatos az emberi lélek természetrajzá­ban, tudja, mit is jelent oly­kor egy-egy ígéret. Reményt, vágyakat, vigaszt, olykor döb­benetét ... Hogy mire teszünk ígéretet, kimondva vagy kimondatla­nul, lelkiismeretünk dolga. Ám hogy álljuk-e szavunkat, az már erkölcsi tartásunk mércéje, egyéni felelősségér­zetünk etikájának minősítése. Megállva, s eltűnődve olykof múltunk tanulságain, megdöb­benve, megriadva látjuk sok, hajdanvolt ígéretünk sorsát. Beteljesületlen vágyak, elsie­tett ítéletek, megcsalt hitek, hamis képzetek sorsát. Ezek az ígéretek, jószerivel, inkább álmok voltak, melyek betörve tudatunkba, és semmibe véve a józan megfontolást, létezé­sünk korlátáit, elszánt akarat­tá kristályosodtak. Környezetünkhöz való tar­tozás bizonyosságai voltak ezek, hiszen a környezet min­dig ajánlatot és alkalmat ad, Hétvégi jegyzet Az ígéret kihíva alakító tevékenységün­ket. Miért lettünk volna mi mások? Hitünk és elszántsá­gunk szimbiózisa fogadalma­kat szült, s valami időn-téren kívüli erővel biztatott ígére­teink valóra váltására. S ha mégsincs hozzá tehet­ségünk vagy kedvünk, meg­kérdezi valaki: álltad-e a sza­vad? S ha megkérdezik, mire hivatkozunk? A körülmények­re. Ismét csak az akaratunk­tól és szándékunktól függet­len dolgokra, melyek, egykor vagy most, ígéreteket csaltak ajkunkra. De vajon, akár csak egy futó gondolat erejéig is, mindig számba vesszük-e az elmulasztott lehetőségeket, al­kalmakat, felmérjük-e a vesz­teséget, a soha és semmivel sem pótolható mulasztást, a semmivé lett vállalások hiá­nyát? A szolgalelkűek rende­sen azt hozzák fel mentségül, hogy mások is ezt teszik. Mintha a rosszban való össze­fogás, illetéktelenül, magának követelné a jogot, hogy a rosszat jóra változtassa át. Ha magunkat csaljuk meg, csak magunkkal van elszámo­lásunk. De ha másokat csa­punk be vagy hitegetünk be nem váltott ígéretekkel, akkor is felelnünk kell becsülettel. Hiszen tetteink úgy ragasz­kodnak hozzánk, mint fosz­forhoz a fénye. Felemészte­nek, de tőlük kapjuk ragyo­gásunkat. Az ember bizton hiszi, hogy soha mást nem fog tenni, mint amit megérteni képes. Megérteni pedig nem jelent mást, mint magunkat cselekedetre képesnek érezni. Látszólag paradoxon hát csak, amit a francia plebejus forradalmi gondolkodó állít: a legkeservesebb dolog ígérni valamit, és mindig a legkel­lemesebb megtartani. Nem mond ő ugyanis mást, mint hogy lehetőségeink, körülmé­nyeink reális mérlegelésével elkerülhetők a könnyelmű ígé­retek, a sikerrel csak kevéssé kecsegtető fogadkozások. Az ám, de kinek adatik meg a tévedhetetlen ítélkezés ké­pessége, a maga és a világ dolgaiban. .Nincs hát más vá­lasztás: vállalni a lehető leg­több emberiességet. Egy gyer­mek, aki játszik, nem gyer­meteg. Csak akkor válik azzá, ha a játék untatja. Az ember, ha önként, kényszerítő hatá­sok nélkül mond le magának vagy másoknak tett ígéretei megvalósításáról, éppígy gyer­meteggé válik, önként mond­va le a cselekedet előjogáról, a legfőbb éltető és teremtő erőt rekesztve ki életéből. "E1 létünk nem könnyű, küz- denünk kell, hogy úgy létezzünk környezetünkben, nehogy érdektelenek legyünk iránta, s felismerjük benne azt is, ami nekünk talán a legidegenebb, „oltalmazzuk kertünk virágait a nagy sze­lek ellen, amelyek határtalan földünk térségein végigsöpör­nek.” Mert ezek az emberi élet alapfeltételei. Khim Antal apáti, ceglédi ék kecskeméti munkákkal, teljes mértékben lekötött. Az említett feladatok­tól, a törzsgárda tagok és a szocialista brigádok jó munká­jára számítva, még több, mint 10 millió forint árbevételt vár­nak. A lakossági szolgáltatást ki­emelten kezelik a szövetkezet­ben, s az e tevékenységgel foglalkozó szakemberek számát nyolccal növelik. A következő ötéves tervben 60 lakást szán­dékoznak Nagykőrösön építe­ni, s részt vállalnak a város, valamint a ceglédi járás lakás­felújítási programjából. Ezüst és bronz fokozat Az elnöki beszámoló után Pesti Ambrus a -szövetkezeti bizottság, előzőleg a dolgozók­kal megtárgyalt jelentését ter­jesztette elő a szövetkezetben folyó brigád- és munkaver­seny eredményéről. Az Ybl Miklós szocialista brigád ezüst, a Gagarin brigád bronz fokozatot ért el, az Arany Já­nos brigád zöldkoszorús jel­vényt kapott. Majd a szocia­lista brigádoknak és a ver­senyben kiemelkedőknek ju­talmakat adott át. A kistarcsai kórházért A bizottság elismeréssel szólt a többi között Balogh Sándor asztalosról, aki két hó­napig dolgozott, és Németh Zoltán asztalosról, aki máso­dik hónapja dolgozik a kis­tarcsai megyei kórház építke­zésén. Végül a megyei pártbi­zottság és a KISZÖV köszöne­tét tolmácsolta a szövetkezet 20 dolgozójának, akik október 28-án kommunista szombaton dolgoztak Kistarcsán, és az építésvezetőség értékelése sze­rint az első helyet érdemelték ki a kommunista műszakban részt vevő 360 dolgozó közül. Kopa László Kevesebb szőlő termett Őszi munkák a határban A Mészáros János Termelő- szövetkezet feketei, I-es kerü­letében fontos termelési ta­nácskozást tartottak a napok­ban. A termelőszövetkezet több vezető munkatársa, Ring István agrármérnök, Bacsó Bertalan főmezőgazdász, Ma- rasfi András növénytermelési ágazatvezető az elvégzett és a folyamatban levő: őszi mun­kákról a velük kapcsolatos további tennivalókról beszél­tek. Elmondták: a termelő- szövetkezetben az őszi gabo­navetéseket, megfelelő talaj - előkészítés után, kellő időben elvégezték, 400 hektáron őszi árpát, 500 hektáron rozsot és 1200 hektáron búzát ve­tettek el. A múlt héten a tsz hangá­csi szőlőtelepén befejezték a szüretet. Sajnos, a fagykárok miatt csak 50 vagon termést tudtak eladásra beszállítani a nyársapáti pincegazdaságba. Tavaly több, mint 90 vagon volt a termés, a szőlő 14—16 cukorfokot ért el. Végeztek a 400 hektár nap­raforgó levágásával is: 34 va- gonnyi lett a szárított termés, melyet növényolaj gyártásra adtak el, és megkezdték az el­szállítást. Teljes erővel folyik a tsz 620 hektárnyi kukoricá­jának betakarítása: A becslé­sek szerint hektáronként 53 mázsa lesz a termés. A tsz új bábolnai rendszerű szárító be­rendezésének sok munkát ad a napraforgó, s főleg a rend­kívül nagy nedvesség tartal­mú kukorica szárítása. A be­rendezés éjjel-nappal dolgo­zik, van úgy, hogy naponta 20—30 vagon terményt is szárít. A termelőszövetkezet föld­jein élénk lendülettel folynak a szerves és műtrágyázások, valamint a szántások a tava­szi vetések alá. A munkákat segíti az NDK-ból vásárolt és nemrégen érkezett három új E 516-os erőgép. K. L. Áruhitel és kölcsön Takarékos kocsériak Nemrégiben tartották meg a világtakarékossági napot. An­tal Domokostól, a Kocsér és Vidéke Takarékszövetkezet el­nökétől kértünk ezzel kap­csolatban tájékoztatót. — Októberben négymillió forinttal növekedett a betét- állományunk, s ebből kétmil­lió csupán október 31-én folyt be. A világtakarékossági na­pon ünnepélyes ügyfélfogadás volt valamennyi kirendeltsé­günkön, sorsolást is tartot­tunk. — Mennyi az éves tervük? — Az idén a betétek 16,5 milliós növekedését várjuk. Ebből már 14,5 milliót telje­sítettünk. Mintegy 20 millió forint kölcsönt adtunk és 150 millió forint tejpénzt és állatértékesítési összeget fi­zettünk ki. Eddigi betétforgal­munk 48 millió forintot tes* ki, ebből 14,5 az emelkedés, a többit kivette a lakosság. Új központ épül Kocséron, saját erőből. Törteién korszerűsít­jük szövetkezetünk épületét s Nyársapáton is új iroda átadá­sát tervezzük. B. Kertbarátok tanácskozása A kertbarátok klubjában november 13-án, hétfőn 18 órai kezdettel összejövetelt tartanak, melyen a tagok az időszerű tennivalókat beszé­lik meg. Moziműsor Vágta a völgyben! Magya­rul beszélő szovjet kalandfilm. Előadások kezdete: 4 és 6 óra. Olyan mint otthon. Színes magyar film. (14 éven aluliak­nak nem ajánlott!) Előadás kezdete: 8 óra. A modellezők megyei bajnoksága Az eredetileg kitűzött idő­pontnál később került sor Du- nakeszi-Alagon, a sportrepülő­téren, esős, szeles időben a vitorlázó repülőmodellek me­gyei úttörő bajnokságára és megyei úttörő-olimpiai döntő­jére is egyben. A 22 résztve­vő között 7 körösi fiatal is rajthoz állt és mindannyian értek el értékelhető eredményt. Dicséretükre legyen mondva, hogy a csak repülős klubok (Cegléd, Nagykáta, Vác) előtt városunkbeli fiatal szerezte meg a megyei bajnoki címet. Tóth Tibor (MHSZ Nk. Kini­zsi Modellezőklub—Nk. Arany János Ált. Isk-) 281 pontos, if­júsági bronzjelvényes szintű eredménnyel végzett az élem Csak az első három helyezett eredményeit ismertették, A/l- es kategóriában. A Nagykátára tervezett ön­járó hajómodellek megyei bajnokságának lebonyolítását a rendező klub a hideg vízre hivatkozva lemondta és így az elmaradt.. Dobóatlétáink sikerei Dunakeszin felnőtt minősítő megyei atlétikai versenyt ren­deztek. Férfi gerelyhaj ításban 8 felnőtt, 1 ifjúsági és 2 ser­dülő korú sportoló vetélke­dőjében a Nk. Pedagógus SE két serdülő korú fiatalja ugyancsak messzire dobta a 800 grammos gerelyt: mind­ketten dobogón végeztek: Szűcs Ambrus 50,86 méteres eredménnyel az első; Palotai László 43,78-cal a harmadik helyen végzett, jó teljesít­ménnyel. A Salgótarjánban rendezett kétnapos, megyei válogatottak közötti ifjúsági csapatbajnoki fordulóban nem vettek részt a meghívott körösiek, betegség miatt. Elmarad a túrázás A pákozdi fegyveres napi emléktúrán résztvenni szándé. kozó nagykőrösi természetjá­rók nem vettek részt, utazási problémák miatt. S. Z. Mai sportműsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14 óra: I Nk. Petőfi isk.—Nk. Arany l isk., 15: Nk. Kossuth isk.— i Kocséri isk., általános isko­lás ÁFÉSZ Kupa-mérkőzés. Sportlövészet Kossuth-iskolai pincelőtér, 15: városi úttörő légpuskás Kossuth Kupa viadal. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Ki­nizsi—Tiszakécskei KSK, NB Ill-as és Nk. Kinizsi II.— Galgamácsai Tsz SK megyei férfi csapatbajnoki mérkőzés. v Kosárlabda Kecskemét, városi sportcsar­nok, 11.30: K. MFSC—Nk. Pe­dagógus, NB Il-es férfi baj­noki mérkőzés. Labdarúgás Cegléd, Bem SE-pálya, 11 óra: Nk. Kinizsi ifi—Gödöllői SC ifi, 13: Nk. Kinizsi—Gödöl­lői SC megyéi bajnoki mér­kőzés. Súlysán: Tápi óvölgye Tsz SK II.—Nk. Kinizsi II. összevont járási II. osztályú bajnoki mérkőzés. Természetjárás Fót: a Nk. 224-es Szakmun­kásképző ODK-sainak túrája. Most vásároljon — most érdemes! »i Tvt-s -----. DI VATOS, MODERN FAZONÚ OSZI-TÉLI NŐI FÉLCIPŐK ÉS CSIZMÁK ^ NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A NAGYKŐRÖSI CIPŐBOLT Nagykőrös, Széchenyi tér 5. NÉHÁNY CIKK AZ ARUVALASZTÉKBÓL: Női bokacipő bordó, drapp, csau színben 369 Ft Importált női félcipő 280 Ft Női mokasszíncipő 385 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents