Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-04 / 234. szám
1978. OKTÓBER 4., SZERDA 3 A Nagy Októberről Nemzetközi tudományos tanácskozás Budapesten — A létező szocializmus hat évtizedes történelme, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok által felhalmozott gazdag tapasztalatok egyértelműen igazolják, hogy a kapitalista társadalom megszüntetése csak szocialista forradalom útján lehetséges. Az új társadalmi rend megteremtése, a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi élet gyökeres átalakítása egy egész történelmi időszakot —, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát — követel meg. Ezeknek a hatalmas, a társadalmi élet egészét átfogó forradalmi feladatoknak végrehajtása csak úgy lehetséges, ha megvalósul a munkásosztály osztatlan politikai hatalma, azaz a proletariátus forradalmi diktatúrája — mondotta egyebek között Kárpáti Sándor kandidátus, kedden, a Najv Októberi Szocialista Forradalom és az azt követő szocialista forradalmak történetével foglal- l kozó, a szocialista országok tudományos akadémiáinak tudósaiból alakult bizottság Budapesten megkezdődött tanácskozásán. A háromnapos tudományos konferencián bolgár, csehszlovák, lengyel, mongol, NDK, román, szovjet és magyar történészek a Nagy Október és a proletárdiktatúra létrehozásának történelmi tapasztalataival kapcsolatos legfrissebb kutatásokról számolnak be. Zsilák András kandidátusnak, a Párttörténeti Intézet igazgatóhelyettesének, a bizottság magyar elnökének megnyitó szavai után Pach Zsigmond Pál akadémikus, a Miagyar Tudományos Akadémia alelnöke, az MTA elnökségének nevében köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, s méltatta a bizottság eddigi tevékenységét. Ezt követően Kárpáti Sándor a proletárdiktatúráról szóló tanítás néhány aktuális kérdéséről tartott főreferátumot. Előadásában részletesen elemezte a proleárdifctatúra marxi—engelsi és lenini értelmezését, értékelte a proletárdiktatúra szükségszerűségéről, funkciójáról, tartalmáról, az elmúlt években kibontakozott ideológiai vita tapasztalatait, áttekintette a munkáshatalom feladatait, a fejlett szocialista társadalom megteremtésében. A főreferátumhoz kapcsolódva megkezdődött és ma folytatódik a történészek tapasztalatcseréje, vitája. Az NDK évfordulóján Sajtótájékoztató a nagykövetségen Huszonkilenc évvel ezelőtt német földön megalakult az első munkás-paraszt állam — a történelmi dátumra emlékezve 'tartott saitótájékoztatót kedden Gerhardt Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. 1949. október 7: az NDK állampolgárai e naptól számítják, hogy a nemzet a Német Szocialista Egységpárt vezetésével hozzákezdett, s azóta is sikeresen építi a szocialista társadalmat. — Testvéri szövetségünk a Szovjetunióval, az a tény, hogy az NDK a szocialista államok közösségének szilárd tagja, sikereink megbízható alapja — hangoztatta a nagykövet. A béke és a biztonság érdekében az NDK ismételten kinyilvánítja készségét, hogy a Német Szövetségi Köztársaság irányában is a békés egymás mellett élés és a feszültség csökkentésének konstruktív politikáját folytassa. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság vezetői, Kádár János és Erich Honecker, másfél esztendeje, 1977 márciusában Berlinben írták alá a barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést, amely hosszú időre meghatározta közös munkánk teendőit, tartalmát — móndotta az NDK nagykövete. Fémcső torony Hegyes-hegyen Interpelláció, összefogás, próbaadás Panoráma tárul a Hegyeshegy tetején álló ember szeme elé. Az Ipoly mentén, a Börzsöny lábánál lankák völ-_ gyeiben községek. Ide látszik Vámosmikola, Letkés, Ipoly- tölgyes, Perőcsény, Nagybörzsöny, talán még Tésg is. Háromezer család — Pedig a szép hegyek miatt hátrányt is szenvednek a környékbeliek: élvezhetetlen a tévéadás, zavaros, szellemképes az árnyékoló hatás miatt — kezdi a beszélgetést Szabó Lajos, a vámosmikolai községi közös tanács vb-titká- ra. — Két éve a szomszédunkban, Kemencén, egy falugyűlésen tették szóvá először, hogy tenni kellene valamit. Négy községben rosszak a műsorvételi viszonyok, s még a tévé első csatornájának programját sem lehet élesen fogni. — Az emberek kísérleteztek. Jó néhányan a község melletti csúcsra szereltek antennát, s két-háromszáz méternyi huzallal vezették a házukig. Persze inkább kevesebb, mint több sikerrel. Végül országgyűlési képviselőnkhöz, Baráth Endréhez, a megyei pártbizottság osztályvezetőjéhez fordultunk, s interpelláció lett az ügyből. Nem is eredménytelenül; elvégre háromezer család gondjáról van szó. — Már 1977 tavaszán egyeztetési tárgyalást tartott a letA torony — ma még három kési, a nagybörzsőnyi, a vámosmikolai és a kemencei tanács a környék gazdasági üze-. meivel, szövetkezeteivel, s a posta tv-műszaki szakembereivel. Megegyeztünk abban, hogy műsor játszó állomás épül a Hegyes-hegyen, s az ehhez szükséges tornyot, műszereket a posta adja, az építőanyagot, a munkát pedig a környék lakói, üzemei, szövetkezetei. Segítők sora — Az építés költsége 3,2 millió forint, s a munka ma már a befejezéshez közeledik. Méreteinek szemléltetésére csak ennyit: a 424 méter magas platóhoz a daruskocsiknak is járható földutat, a villany- vezetéknek pedig irtást kellett készíteni az erdőben. Csaknem hat kilométer hosz- szon 16 méternyi széles sávban vágták ki a fákat a pe- rőcsényi Vörös Csillag Tsz dolgozói. Sőt a szövetkezet 20 ezer forintos támogatással is hozzájárult a munkálatokhoz. — De folytathatom a sort. A Beton- és Vasbetonipari Művek szobi üzeme az alaphoz szükséges betont — 50—60 köbméternyi anyagot»— adott. A szerelésből 80 ezer forintnyi munkával vette ki részét a kemencei Vegyesipari Szövetkezet, az ÉDÁSZ esztergomi igazgatóságának dolgozói vezették fel az áramot Nagy- börzsönyből, három kilométeres távolságból, társadalmi munkában. Hasonlóan sietett segítségünkre a Pestvidéki darabban várja összeszerelését. Polyvás Béla felvételé Kőbánya Vállalat szobi üzeme: a betonoszlopoknak, a torony alapjának 1,8 méter mél# lsukakat-rchbanijttak. * sziklába. • .»* H— Eddig 5700 órányi társadalmi munkát dolgoztak az érintett községek lakói az útépítésnél, ahol a földgyalu elakadt, a robbantott árkok kitisztításánál, a beton utókezelésénél. — A bernecebaráti Börzsöny Termelőszövetkezet adja majd a kerítéshez a 180 méternyi dróthálót és az oszlopokat, s a letkési Ipolyvöl- gye Tsz dolgozói építik be. Ami njég ezenkívül hátravan: a műszereket magába foglaló fémkonténer helyére emelése, s a torony felállítása, összeszerelése. Ez utóbbi a posta feladata. Milyen lesz ? — Egy kis ízelítőt máris kaphattunk abból, milyen lesz a műsorvétel, ha elkészül az állomás. Szeptember 19-től 21-ig — kísérletképpen még torony nélkül — próbaadást tartottak, s a sakktábla minta tökéletesen éles volt a képernyőkön, magam is láttam. — A torony tehát rövidesen a helyére kerül. Az átadást novemberre tervezzük. Ezután szebb, tisztább lesz a kép, s bár a második műsor így sem fogható, legalább az első program vételére nem panaszkodhat a környék háromezer tévékészülékének tulajdonosa. Felmentünk Hegyes-hegyre. A vörösre-fehérre festett fémcső — harminc méter hosszú — ma még három darabban fekszik a földön. De kész már az a hat méter átmérőjű be- tonkehely, amelyben áll majd. Október végéig összeszerelik a csőtomyot, s helyére emelik a konténert is, amelynek már elkészültek a betontus- kói. A tornyot Lengyelországból érkező nagy teljesítményű helikopter helyezi majd a ke- helybe: négy tonnányit nyom a fémszerkezet. Október végén tehát megkezdődhet a próbaüzem. S akik a völgyből tekintenek a hegyre, hamarosan megszokják majd a megváltozott látványt: a hegytetőn tévétorony áll, a tévé képernyőjén pedig élesek, zavarmentesek a képek. V. G. P. Á további korszerűsítés útján A Csepel Autógyár munkájáról tárgyalt kihelyeze ülésen a megyei párt-végrehajtóbizottság A Csepel Autógyár termékszerkezete átalakításának helyzetét és tízéves fejlesztési tervét tekintette át tegnapi ülésén az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottsága. Ezúttal kihelyezett ülésen tárgyalták a Soroksári úti 2. sz. gyárban, amely 1975 óta tartozik a vállalathoz. Itt Paulik Ferenc igazgató kalauzolásával üzemlátogatáson is részt vettek. Végigjárták a munkacsarnokokat, amelyekben a sebességváltók készülnek, nagy többségükben az Ikarus autóbuszok számára, más részük pedig exportra. A gyár egyébként most fejezi be azt a közel félmilliárd értékű beruházását, amelynek eredményeképpen korszerű berendezésekkel kezdhetik meg az új sebes-* ségváltó-típus gyártását. tf-Sméé A nagy pontosságú szovjet-észt automatát mutatja be Paulik Ferenc igazgató a látogatóknak. ^ J Bakó István felvétele A gazdaságos termékszerkezetért vekvő termelékenység fokozásával kívánják megvalósítani, aminek azonban folyamatos korszerűsí léssel kell együtt, járnia. Ez sem kis feladat, mi_ vei jelenleg még sok a korszerűtlen, kis termelékenységű, alacsony műszaki állapotú berendezés is. Számos befolyásoló tényezőt vitatott meg a megyei párt- végrehajtóbizottság. így a többi között a munkaerőhelyzetet (a vállalat célkitűzése, hogy változatlan létszámmal Oldják meg feladataikat), valamint szervezési teendőket, E*- 'ofobBfHOz tartozik — amelyről Htímoródi Andorné gazdasági igazgató számolt be —. hogy a termelésirányítás és szervezés további korszerűsítésének első lépéseként megkezdték egy ún. R 40-es saá- mítógép beállítását. Ez nem elsőrendűen — mint rámutatott — az ügyviteli munka egyszerűsítését kívánja szók. gálni, hanem az a célja, hogy a termelési folyamatokat tartsa számon és segítsen a gyors, megfelelő döntések kialakításában. A Csepel Autógyár fejlesztési koncepciójának minden részlete arra épül, hogy a párt és a kormány irányelveit érvényesítse, s hatékonyan járuljon hozzá a gépipari, ezen belül pedig az alágazati célkitűzések eléréséhez. Ennek alapvető gazdaságpolitikai szerepét hangsúlyozta Balogh László, a Pest megyei pártbizottság titkára is hozzászólásában. Mint kifejtette: tapasztalatai szerint a vállalat igyekszik teljes mértékben figyelembe venni a népgazdasági érdekeket és összhangban dolgozni az irányító minisztériummal. Ehhez mindenkor a vállalatvezetés tudatos munkája, valamint a párt- és a társadalmi szervek folyamatos segítsége szükséges. ban is tovább növelik. Az uj termékszerkezetnek szerves része az ún. C 202 típusú terepjáró járműcsalád, valamint licenc alapján kifejlesztett sebességváltó. Tavaly fejlesztettek ki olyan járóképes alváztípust, amelyre különböző speciális és cserélhető konténert, személyszállítót stb., felépítményeket terveztek. Ezek prototípusait az idei tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy elismeréssel tekintették .meg az érdeklődő szakemberek. Már tavaly is exportáltak a Kínai Népköztársaságba új típusú közúti haszonjármű- alvázat és az idén 500 komplett tehergépkocsira kötöttek szerződést, A speciális és kombinálható haszonjárművek hazánkban új, gazdaságos szállítási rendszer kialakítását célozzák, elsősorban a mező- gazdaságban és az élelmiszeriparban. :tési koncepció mind a fölszólalások során természetesen fontos szerepet kapott a gazdaságosság kérdésköre. A korszerűsített termékszerkezet a tervezett 10 évre ugyanis 162,5 százalékos vállalati eredménynövekedést biztosít. A vállalati «nyereség így 1990-re meghaladja az évi 2 milliárd forintot. A gazdálkodás jövedelmezősége és az eszközhatékonyság a termeléssel, értékesítéssel folyamatosan javul, emelkedik. Gond azonban az árbevételarányos nyereségnek a viszonylag alacsony szintje amelyet a kooperációban gyártott autóbusz padlóvázak ára befolyásol. Ebben átmenetileg egyedi elbírálást igényel a vállalat. Dicséretes, hogy a termelési célokat a folyamatosan nö_ Új lehetőségeket keresve Az együttműködés lényeges elemeit támasztotta alá felszólalásában Kárász János, a Kohó- és Gépipari Minisztérium iparfejlesztési főosztályának helyettes vezetője is, aki meghívottként vett részt az ülésen. A minisztérium egyetértését tolmácsolta ahhoz a helyes törekvéshez, amely a vállalat fejlesztési dinamikáját tükrözi, noha tisztában vannak a nehézségeivel is. Fő arányaiban és irányaiban — mint kijelentette — csak helyeselhető a vállalati koncepció. Ezt a koncepciót — sokrétű és több részterületre kiterjedő felszólalások után — elfogadta a megyei párt-végrehajtóbizottság. Nemcsak a Csepel Autógyár, hanem — az alapelveket tekintve — más vállalatok számára is hasznos tanulságokkal zárult a vita. Ennek összefoglalójában az elnöklő Cser- venka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára még külön arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképpen igazodnia kell a vállalat vezetésének, ha a viszonyok alakulásával újabb lehetőségek nyílnak. Bátorítást adott hozzá, hogy „több lábon álljanak” és keressék, kutassák az új utakat. Ha erejük.engedi, akkor a járműprogramon kívüli más kooperációs lehetőségek is elképzelhetők. Ugyancsak döntő feladatnak jelölte meg a licen- cek vásárlását, amelyeket azonban azonnal tovább kell fejleszteni, ha korszerűék akarnak maradni a piacon. A Csepel Autógyár ma már messze túljutott a korábbi nehézségein és egyenrangú partnerként áll helyt a vele együttműködő vállalatokkal. L. Z. / Dr. Novák Béla, a Csepel Autógyár vezérigazgatója — a vállalat párt-, szakszervezeti és gazdasági, műszaki vezetőinek részvételével — terjesztette be a jelentést, amely utal arra, hogy a megyei párt-végrehajtóbizottság tavaly májusban tárgyalt a gazdaságos termékszerkezet kialakításáról. Akkor foglalt állást abban, hogy a további feladat egyrészt a merevvázas autóbusz-alváztípus ki-i í<3jlo6»UíSö!.'-és máriása, másrészt, a- speciális k&ztUi haszonjárművek és több célú cserefelépítményes gépjárművek kifejlesztése, gyártása. A vállalat koncepciója azóta sem változott és jelenleg ennek megfelelően a termékszerkezet átalakításának második szakaszát hajtják végre. Ennek célkitűzéseit várhatóan — kis kivétellel — teljesítik is. Az autóbusz-padlóvázak gyártását a választékTízéves fejlesz A vállalat vezetése mindezekkel egyidőben 10 éves fejlesztési tervet dolgozott ki. amelynek célkitűzései a legszorosabban kapcsolódnak a közlekedésieszköz-alágazat fejlesztési koncepciójához. Ennek lényege az előző és_a jelenlegi ötéves tervidőszakban kialakított termékszerkezet további korszerűsítése. valamint a hatékonyság és a gazdaságosság továbbfokozá- sa. A teendők között szerepel — amit a megyei párt-vée- rehajtóbizottság is hangsúlyozottan megerősített —, hoev a termékszerkezet ma még mutatkozó merevségét oldják fel a vállalati profilba illeszthető további termékekkel. Ezt úgy fogalmazták, hogy több lábon álljon a vállalat, és ezzel növelje rugalmasságát, piacérzékenységét. A fejlesztési célkitűzések, a termékcsoportok és a gyártási előirányzatok sorában továbbra is a fő gyártmányt az autóbusz-padlógáz jelenti, amely mind a termelésben, mind az árbevételben meghatározó. A vállalati profil alapvető része a sebességváltók gyártása, a termékszerkezet legdinamikusabban felfutó gyártmánya pedig a szervokormány. Több típusváltást is végre kell hajtaniok, a gyártmány korszerűsítésével együtt. így például szovjet—magyar kooperációban fejlesztik a városi kivitelű autóbuszokat, ezt megelőzően pedig a városközi kivitelű autóbuszok típusát változtatják. Az új konstrukció kialakítása érdekében szorosabb együttműködést alakíthatnak ki az Ikarusszal, mivel ez a gazdaságosságra is kihatással van. Mind az előterjesztésben,