Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
Hámor Vilmos: A bicikli ■" ■■ '' kacaj kajtatott:. Az | A szélben | Öreg felnézett, - lányt látott és fiút, a fűben meg két biciklit. A lány a kőtöltésre ült, lábát lógatta. A fiú is melléült, hanyatt feküdt, fejét a lány ölébe fúrta. A lány ég felé fordította arcát. Az öreg is a kőtöltésen ült, lába páros függőón. Kalapjának kariiíiája besatírozta homlokát, mégis gyöngyözött. Tenyerébe törölte, tenyerét meg a nadrágjába. Megcsinálta ezt a mozdulatot még vagy ötször, aztán nehézkesen lecsúszott a kőről. Testét alig bírta el a lába, mégsem ült vissza, mennie kellett tovább, „így sosem lesz meg!”, és különben jólesett a menés megint. Pedig innen-onnan ..., „hány órája is? Nyolctól éjfélig négy, meg tizenegy az tizenöt”, tizenöt órája talpon van járja a várost, hátha. „Köllött az a fröccs! Most aztán kereshetem... Tíz percnél nem voltam tovább, bizisten nem! Még addig se! Beugrottam, a sor se volt hosszú, kértem a nagyfröccsöt, kétszerre ittam ki, persze, hogy nem volt tíz perc! Még nyolc se nagyon... De ki a rossebnek kellett az a csatragány? A küllők is hiányosak, a nyereg meg fézsódéros...” lezárni! De ki hitte volna, hogy másnak is jó az a...” Lesben állt a szemközti kapu alatt. Várta, hogy valaki bemenjen a kocsmába, hacsak egy fröccsre is... Nem kellett sokáig várnia. Egy fiatalember érkezett, járdához illesztette a pedált, a táskáját is a kormányon hagyta. „De mit csináljak a táskájával? Lehet, hogy pénz is van benne, igazolványok, papírok. Nekem csak egy bicikli kell. Felülök rá, fél perc. Elhajtok a sarokig, megint fél perc. A másik utcában ledobom a táskát, és megvan a bicikli. De ha keresi? A táskát is? Lehet benne oyan irat, ami fontos!” Fekete túra érkezett, lezárta a gazdája. Aztán egy női bicikli parkolt, lezáratlanul. „Női nem kell! De hol marad ilyen sokáig a fiatalember? Szerencséje, hogy figyelem a táskáját, így nem viheti el senki. Hacsak én ... Rá kéne akasztani a nőire! És ha pont akkor jönne ki? Mit mondok neki? Hogy ne haragudjon, eltévesztettem ... Nem, nem jó! Na, talán az. Nem zárta le, nagyszerű! Menj csak be, pajtikám! Ügy, ni! Most á’Jlsz sorba. Hányán lehetnek előtte? Bemegyek, megnézem, kijövök, ráülök, mintha az enyém lenno >> Artner Margit illusztrációja Megint a kocsmánál. „Talán visszahozta ! Csak elugrott vele tegnap este, vonathoz vagy hova, ma meg visz- sza!” Senki sem hozott vissza semmiféle biciklit a kocsmához. Az öreg a köny- nyeivel küszködött, gyűrögette visz- szafelé, mert mégiscsak hogy néz ki, ilyen világos nappal, egy öreg ember ... „Most mivel megyek éjjeliőrködni a majorba?” A kocsmamoraj csábítgatta, szippantotta volna magába az öreget, de ő inkább a szomszédos kapualjakat járta, ki tudja hányadszor. „Hátha tréfálódott valaki.” De senki sem tréfálta meg, pedig már nem is bánta volna. „ kiballagott az államásUjból I ra. Nézegette a várako- zó bicikliket, a sajátját azonban nem lelte közöttük. „Ez lenne még olyasforma. Fényesebb, igaz, de nem gurulhat úgy, mint az enyém.” Hogy hogyan keveredett megint a kőtöltéshez, masa sem tudta. Végignyúlt a fűben, öt perc sem telt bele, elszunyókált. Álmodott is. Azt álmodta, hogy az állorrfSs előtt keresd a biciklijét, meg hogy rendőr közelít. „Biztos úr. szabadjon egy percre!” — szólt a szolgálatoshoz. A rendőr tisztelgett, „erőt-egésséget” mondott az öregnek. „Erő is volna, biztos úr, meg egészség is, csak biciklim nincs. Ellopták tegnap este. azóta egyfolytában ...” A rendőr közbeszólt: „Ja papa, az fogyóeszköz máma már.” Az öreg nem hagyta annyiban: „De nekem köll a bicikli, azzal járok a majorba.” Erre a rendőr: „Magának fogalma sincs, mennyit ellopnak egy aap. Tudja mit? Szerezzen helyette, aztán lesz!” ... Nevetésre ébredt. A lány és a fiú szaladt el mellette. Az öreg fedkec- mergett a kőhöz, kalapját maga mellé ültette, elnézett arra, ahol tizenegykor a fiú meg a lány... Csak a két biciklit látta a fűben. Az álom szavai rágcsálták a fülét: „szerezzen helyette ...”. Nem sokkal később újból nevetés gurult hozzá. Hátra fordult, a nevetés a Duna felől jött. A parton kergetőzött a fiú és a lány. Az öreg tekintete a bicikliken. Az öreg tekintete a fiún és a lányon. Megint a bicikliken. „Szerezzen helyette!” A. Duna felé nézett, majd vissza. „Ha a fiúját viszem el, gyalogolhatnak hazáig. Messze lakhatnak? Hát persze! Ha közel, nem jöttek volna biciklivel. Ha a lányét viszem el, a fiú hazavihetné, de mit kezdek én lánybiciklivel ?” Felállt, elindult. Messziről még visszanézett, a bicikliket már nem látta, a fiút se, a lányt se. Csak a nevetésük kísérte a kőtöltés végéig az öreget. . „Szerzek is | A kocsma előtt. | helyette!” ki is választott egyet, de az le volt zárva. „Nekem is azt kellett volna, Magára hagyta a kapualjat, át az úttesten, be a kocsmába, nyakát nyújtogatta. — Nicsak, az öreg Jagi! — ujjongott valaki, bele is karolt, és húzta a csapos felé. — Mit iszol, öreg? — Semmit, semmit — dadogta az öreg. — Meg akarsz sérteni? — Hát jó — mondta megadón, s akkor már érezte, hogy fuccs annak a biciklinek,■«— Egy kisfröccsöt, pirosat!-1'' ’ — Velem nem lehet kicsit inni. Egy nagyfröccsöt a pirosból — szólt ismerőse a csaposnak.---------------------‘a fröccsöt, nézte a I Míg itta | lezáratlan, bicikli-------------------- gazdáját. „Rendes em bernek látszik, kár lett volna pont az övét...” — Mi az, öreg? Nem ízlik? Hallod? Az öreg odakapta a fejét. — De, dehogyis nem. Csak a gyom. rom... — Akkor igyál valami felest! — Nem, dehogy. Jó ez. Tényleg fájt a gyomra. Az idegességtől. öt is elmúlt már, hatra kellett mennie a majorba, és bicikli még sehol. Kiitta a fröccsöt, elbúcsúzott. „Másik kocsmát kell keresni!” Újból egy kapu alatt. „Az is lezárta, pedig rozzantabb, mint az enyém. Most már az sem érdekel, ha női.” Férfikerékpár érkezett. Gazdája letámasztotta a fal mellé s bement. „Ez az! Indulj, öreg! — biztatta magát. — Ezt már nem hagyhatod ki! Szerezzen helyette... Szerezzen helyette ...” Aki látta az öreget, meg nem mondta volna, hogy hetvenkilenc éves, úgy tekert. A harmadik utcában lelassított, eligazította magát az ülésen, mert fura volt neki, hogy nem olyan ferde a nyereg. Hat előtt két perccel ért a majorba. Váltótársa már indulásra készen Várta. Egyedül maradt. „Szegény ember! Már biztos keresi. Bemegy a kapuk alá, hátha valaki viccelődött, aztán az állomás is eszébe juthat, talán bejelenti holnap és keresik. Mi lesz, ha nálam találják meg? Le kéne festeni. A lámpát ledobni róla, a nyeregre svejcisapkát húzni... Nem! Visszaviszem reggel. És ha akkor is ott keresi? És meglátja, hogy én... Rendőrt hív... Mit mondok? Visszaviszem, de nem oda, hanem a másik utcába.”--------------- ennyire nem várta a reg| S oha I gélt. Aludni sem tudott,---------------- egyfolytában a másikra gondolt. Hatkor felült az egyenes nyergü biciklire, és tekert a kocsma felé. Ahogy elgondolta, falnak támasztotta a szomszéd utcában, és el- somfordált onnét. Harmadnap elnézett arrafelé, a bicikli még mindig ott árválkodott A lámpáját valaki már letörte róla, a dinamó is hiányzott. ESŐBEN Csatornák He Hing György grafikája Csanády János; Emlékezés — Beborult az ég és eső fenyeget, jólesik kiállni, nézni az eget, várni, hogy a szél jön, bőszen nekiront, csapkodja az udvart, porzik a porond. Az ólajtók nyitva, most mind nyikorog, lendül és csapódik, vén rozsda pörög a sarokvasakról; megriad a nép, csirke, tyúk és kacsa szalad szerteszét. Ahogy elviharzik az első roham, sorban egymás mellé ülnek az ágon, újra támad a szél. veri a tetőt, nyögeti a fákat taréjuk fölött. Jön a kutya, macska, kapar: bekopog; ki kell nekik nyitni a konyhaajtót, kályha alá ülnek akkor boldogan, mosoly fénylik a szőrös pofájukon. A gazda nyugodt; egy aggodalma van; a kertet is dúlja ez a kis vihar, gyenge borsó, málna, kerti vetemény hogy áll meg, aminek szára nem kemény. „Kár haszonnal jár” — így biztatja magát, az eső meg jól jön, — egy cigarettát varázsol a dózni peremén elő, füstöt fúj és fönt már kopog a tető. Turbók Attila: Apáti Miklós: Búcsú És akkor a végén, a búcsúzásnál: eljő a legszomorúbb eső, besötétül az ég, darumadarad mondd, hová búvik? Most ezt az esőt énekelem neked, szemed hiába süt, nem bír súlyos fellegeinkkel, nem üt át rajtuk színes mosolyod. Várunk még valamit? Az eső múltán megyünk tovább, de olyan egyenletesen bőg az égben az idő, hogy reménytelen “ _ eljutni innen valahová, de várunk. Nyugodt, kialudt most a szemünk, a szívünk. Bent is, a szívben is esik az eső. Megint csak búcsúzunk, így igaz, kedves. Boszorkány-arccal behajol az ajtón az idő, s kérdi: kell valami még? Kitűzött zászló Szétnézek: pereg a dobverő, pereg a lágy eső, trappolnak az ázott bakák. Pipacsok vörös mentéje nő a gaz fölé, görbülve vág a sárba keréknyomot a mák. Nemzetőr-sereg vonul az eső völgyein át a síkra, hogy kivívja a zsendülés jogát. Még messze a gúla, szárkúprakás ideje, kazallá sem verődik össze a kalászok fogoly serege. Kitűzött zászló, lobog a szívemig parázsló növények igyekezete, majténytalan, aradtalan vonulásuk a tekintet ábrándja, néma kegyelete. Farkas Ilona: Csak vasárnap ne lenne Á tkozott új telep! Megeszi az embert a penész. Így múlik el az egész nap. Szakadatlanul esik. Hogyan üssem agyon az időt? Fulladok: a szobától, a tájtól, mindentől, ami itt tart. Még csak össze-vissza áll néhány ház, kívülről valamennyi vakolatlan. Egy-két látásból ismerős ember, de ránézésre egyik sem való barátnak. A nők meg...? Lenézik az emberről a ruhát, de a köszönést nem mindegyik fogadja. Aggaszt anyám nyöszörgése. Beteg szegény. Már agglegénynek számítok, de neki csak „kicsi fiam” vagyok, az is maradok. Ha valamitől, hát az ő elvesztésétől nagyon félek. Babonásan félek a gondolattól is, hogy ez előbb- utóbb bekövetkezik. Számolnom kellene vele, mert minél váratlanabbá ér, annál inkább lerobbant engem is. A tanyán boldogabb voltam. Ott egybement minden nap. semmi különbség nem volt. Egy lányról álmodoztam, az igazi nagy szerelemről. Már nem hiszek az igazi nagy szerelemben! A gyárban már az ugratással is felhagytak. Tavaly a kollégák összehoztak a presszóban egy lánnyal. Olyan huszonöt éves lehetett. Nem tudtunk beszélgetni. A kollégák megszöktek, a lánv a rémlátomásairól mesélt, valami repülőtér mellett laktak. Éjjel- naonai mentek a felében a repülők. Én meg a csibekeltetéssel ttaktáltam. de nem érdekelte. Értelmes kéoet akart vágni, látszott raita, hogy férjhez akart menni, de a nevetése végül már vicsorításnaik hatott. Nem is kísértem haza. Néhányszor telefonált a gyárba, végül a művezetőm rázta le. I->él évig rajtam röhögtek. Pár- í szór a fejükhöz vágtam, hogy félig használt csajt kerestem, nem bolondot. Aztán egy húsz évvel öregebb nővel akartak összeboronálni, mondván, ez éppen olyan, amilyet keresek. Harminc éves fejjel vegyek el egy olyan asszonyt, aki az anyám lehetne? Kinézek vagy negyven évesnek, mondják, s a fennmaradó tíz év nem számít. Bolondnak tartanak. Vagv inkább bunkónak. Nagyon fáj, de mit tehetek? Mindenem meg van. Csak éppen családom nincs. Hamarosan kijön a kocsi. Minek? Itt rohad szét a garázsban. Már arra is gondoltam, ha anyám meghal, eladok mindent, veszek egy tanyát, és ott fogok gazdálkodni. Itt hagyom a gyárat, és a munkával teljesen lefoglalom magam. A Zolit nagyon fogom sajnálni. Vele lehet beszélgetni. Ö beszélt rá, hogy végezzem el az általános iskolát. Nagyon röstelltem, hogy csak négy elemim van. Sokat beszélt nekem arról, hogy csak egyszer kell szégyellnem, ha rászánom magam, a jelentkezéskor. E gyszer szerelmes is voltam. Marit az iskolában ismertem meg. Soha nem sikerült a közelébe férkőznöm. Egész esztendő alatt semmit nem tudtam meg róla. Az évzárót a közeli vendéglőben ünnepeltük meg. Ez alkalomból a négy nő 's eljött velünk. Sikerült úgy intéznem, hogy egymás mellé kerüljünk. Kiderült, tőlünk még meszszebb lakik. Szerencsére elment az utolsó busz is. Így fel sem kellett ajánlanom a kíséretet, mert az útunk egy felé vitt. Ahogy oldalról nézegettem, a fáradt arcát, a konyak hatására egyre sűrűbben mosolygott. Egyre az járt a fejemben, milyen jó lenne ez a nő feleségnek. Tetszik nekem, egyszerűnek látszik, mindent megtennék érte. Kellenék-e neki? Zakatolt a kérdés egyre erősebb visszhangot keltve bennem. Az út elejét kevés beszéddel tettük meg. A tanárokról esett néhány szó, és egyik-másik férfi feleségéről, akiket ő ismert. Megfogtam a kezét. — Hagyd ezt. Másnak hittelek. Ügy látszik, mind egyformák vagytok. Férjem, gyerekeim vannak, Tőlük loptam el az időt, amit iskolába jártam. — Azt hittem, szabad vagy. Ügy viselkedtél, mint akinek nem jutott kukoricaföld. Gondoltam, jó lennél nekem. Anyám betegen fekszik otthon. Rajta kívül nekem senkim sincs. — Nem tudtam. Miért nem nősülsz meg? — Régen megtettem volna, de a hozzám való lányokat lefoglalták régen. Tanyán laktunk, ott meg a közelben sem volt lány. Ha lett volna is... ott a munkán járt az eszünk. C sak vasárnap ne lenne!Szakadatlanul <^ik. Anyám nagyon fullad. Szenvedésétől egyre gyengébb leszek. Milyen kicsi a keze. A két ökle sincs akkora, mint az egyik öklöm fele. Hogy bírt ezekkel a kezekkel annyit dolgozni? Felfoghatatlan. Milyen sápadt. Csak a halottak ilyen fehérek ...