Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-31 / 257. szám
Lázár György svéd szakszervezeti delegációt fogadott A SZOT székházában hétfőn megkezdődtek a hivatalos megbeszélések a Gáspár Sándor SZOT-főtitkár és a Svéd Szakszervezeti Szövetség (LO) Gunnar Nilsson elnök vezette küldöttség között. Hétfőn délután Lázár György, a Minisztertanács elnöke hivatalában fogadta a svéd szakszervezeti küldöttséget. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Gáspár Sándor. , A Nagy Október ünnepe a fővárosban Méltó módon köszönti november 7-ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének évfordulóját a főváros. A 61. évforduló tiszteletére ünnepi díszbe öltözik Budapest. November 5-én katonai tiszteletadással felvonják az állami zászlót az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a Magyar Népköztársaság nemzeti lobogóját és a nemzetközi munkásmozgalom vöOtthon M inden korábbi esztendőin túltett a tavalyi Jászkara jenőn. A ceglédi járásban általában megélénkült a lakás- építési kedv, a községben azonban olyannyira, hogy még egyetlen év sem mutathatott fel akkora gyarapodást, mint az 1977-es; huszonkilenc új otthon került tető alá. Ha hozzászámítjuk 1976-ot is, akkor összesen negyvenöt darab az épített lakások száma, fölötte áll a várakozásoknak. Ahhoz, hogy az előbbi adatokat megfelelően értékelhessük, tudnunk kell, a település nem tartozik a reflektorfényben állók közé. Alsófokú központ ugyan, de természetes szaporodásának egyenlege általában negatív előjelű; többen hunynak el, mint amennyien születnék. Az elköltözők es az ide érkezők viszonyszáma sem mutat mást, ám ennek ellenére, vagy mindezzel együtt az építkezési kedv nem lohad, sőt, mostanában lobbant fel annak lángja igazán. A miértre adható nagyon bonyolult s roppant egyszerű válasz, elégedjünk meg dolgozatunk korlátozott terjedelme miatt az utóbbival. Az emberek azért építkeznek, mert emberibb körülmények között akarnak élni. Az új otthont emelők többsége ugyanis régi háza, lakása helyett alakít ki minden tekintetben eltérőt. Tágasabbat, világosabbat, jobban felszereltet, azután — s ez lényeges érv a döntéshozatalkor — kedvezőbb helyen fekvőt, mert hiszen tanyás település Jászkarajenő, szétszórt épületcsoportokkal, az ahhoz tartozó szokásokkal, életformával. Mindazzal, amit egyre kevesebben vállalnak; az építkezők nagyobb része fiatal, negyvenen innen le. vő. Az új otthon nagy öröm, nemcsak annak, aki beleköltözik, hanem a közösségnek úgyszintén, hiszen a nemzeti vagyon megint gyarapodott egy pici darabkával. Az örömöt azonban gondoktól sem választhatjuk el. Aki épített, annak igényei vannak. s egyre többen vélik természetesnek, hogy ne csupán villany legyen, hanem járda is, fokozatosan szükségletté lesz a közüzemi vízellátás, s persze, az új otthon diktálta másféle életmód a fogyasztási. vásárlási szokásokat szintén átgyúrja. C seppben a tenger, hogy az elkoptatott hasonlattal indokoljuk az egyetlen településen végbemenők bemutatását, mert hiszen a megyében a tavaly fölépített 8377 lakás között nincs nagy súlya a. jászkarajenői huszonkilencnek, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor annak midössze 0,34 százaléka. Csakhogy éppen erről van szó: a megye tekintélyes lakásépítési eredményeit az ilyen, szinte elhanyagolhatónak* tűnő töredékszázalékok adják, azaz a megye — szemben a legtöbb hasonló közigazgatási egységgel — valamennyi településén építenek. Ennek következményei azonban nem érvényesülnek kellő súllyal — olykor pedig sehogysem — a lakásokhoz kapcsolódó különféle fejlesztések, beruházások forrásainak meghatározásánál. Nyersebben szólva: az országban a tizenkilenc megye közül Pest megyében- épül fel a legtöbb lakás, de mivel ezek túlnyomó része nem állami, vagy szövetkezeti erőforrásokból emeltetik, a lakásépítéshez kötődő kommunális fejlesztések megoldása is rendkívül nehéz. A célcsoportos lakásépítés keretében ugyanis benne szerepel az az összeg, amelyet például óvoda, iskola létrehozására kell fordítani, ha .viszont a „maszek” szánja rá magát otthon teremtésére, annak semmiféle jele nincsen a tanácsok fölhasználta központi támogatásokban. S ez nemcsak Jász- karajenőn okoz fejfájdító gondokat, hanem települések során, hiszen Albert- irsán tavaly 89 új lakásba költöztek be, Abony friss szagot árasztó 118 otthonáról már nem szólva, bár ez utóbbi nagyközségben van állami forrásokból történő építés is. I lyen és hasonló tapasztalatok birtokában nagy nyomatékúnak tartjuk a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. október 12-i ülésének útmutatását — a lakásépítés és -gazdálkodás 1990-ig szóló tervének irányelveiről —, mivel kimondja, hogy a lakásépítésnek, -felújításnak és -karbantartásnak egyben a települések alapellátása közötti különbségeket is mérsékelnie kell. Erre valóban égető szükség mutatkozik, hiszen a mai gyakorlat úgy fest, hogy abban a közigazgatási egységben, ahol elsősorban a lakosság emel új otthonokat, jóval hátrább állnak a közművek, a gyermekintézmények, az oktatási hálózat fejlesztésében, mint ott, ahol a célcsoportos lakásépítés pénzügyi kerete szinte fölkínálja a gyarapodás forrásait Vannak olyan megyék, ahol az összes új lakások harminchat, negyvenegy, ötvenhárom százalékát állami, szövetkezeti erőforrásokból alakítják ki — az országos átlag az 1976. és 1977. évi adatok alapján 36 százalék —, a megyében viszont ez az arány 13 százalékot ér el. Még plasz- tikusabbá téve a helyzetképet: az országban a legutóbbi két évben 187 212 lakást építettek fel, s ennek kilenc százalékát — 16 870 új otthont — Pest megyében emelték. Ugyanakkor az állami és szövetkezeti erőforrásokból létrehozott lakásokból a megye mindössze 3,2 százalékkal részesedik. Nem arról van szó, hogy a magánépítkezések lendületét tartanánk túlzottnak. Azt tartjuk lassúnak, ahogyan a pénzügyi források iga. zodnak ehhez a helyzethez a megye elbírálásakor, már-már büntetve, hogy az állami pénzek kevésbé, a magánösszegek jobban részesednek az otthonteremtésben. Hiszen egyet kell értenünk a kifakadással, amit a magánéoítők egyikétől hallhattunk, mondván. miért látszik másodrangú állampolgárnak az, aki nem az államtól várja lakásgondja megoldását?! Mészáros Ottó rös zászlaját pedig a gellérthegyi felszabadulási emlékmű előtt. November 6-án és 7-én délben zenés őrségváltás lesz az állami zászlónál. November 5-én koszorúzásl ünnepséget rendeznek a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. Délben az Országházban magas állami kitüntetéseket nyújtanak át a munkában élenjáróknak, a közéletben kitűnteknek. Este az Állami Operaházban ünnepi előadáson tűzik műsorra Csajkovszkij Vonósszerenád, Sztravinszkij Tűzmadár és Boro- gyin Poloveci táncok című műveit. Ugyancsak 5-én este negyed 8-kor a televízióban Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mond ünnepi köszöntőt. A Nagy Október jegyében zajlanak a kulturális élet eseményei is. Ismét megrendezik a szovjet filmek hagyományos ünnepi hetét. A rádió Kossuth-adóján november 7-én 16 óra 44 perckor Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete ünnepi beszédében emlékezik a nagy évfordulóra. A köszöntőt a televízió 19 óra 20 perckor sugározza. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 257. SZÄM ÁRA 80 FILLÉR 1978. OKTÓBER 31., KEDD Vasárnap is dolgoztak a határban Szállítási rekord a DCM-ben — Befejezték a vetést a nagy hátai járásban Pest megyében az elmúlt vasárnap is dolgoztak a betakarítógépek /a földeken. A napsütéses száraz időjárás kedvezett a határban serény- kedőknek: komba jnosoknak, szüretelőkinek egyaránt. Ennek, illetve a szervezett munkának köszönhető, hogy például a nagykátai járásban — egy szövetkezet kivételével — befejezték az őszi kalászosok vetését a hét végén. Mint Kovács Károly, a nagykátai járási hivatal szakfelügyelőjétől megtudtuk, jó termésátlagokra van kilátás kukoricából és cukorrépából is. Az előbbiből 59 mázsára, az utóbbiból 370 mázsára számítanak hektáronként. A tengerinek egyébként eddig felét kombájnol- ták le. Azokban a gazdaságokban, ahol nagyteljesítményű traktorok dolgoznak, ütemesen jól haladnak a különféle talaj-* munkákkal. Ezeket a nagyértékű masinákat éjszakai műszakban is üzemeltetik. A baj nem is ezzel van, inkább egyes zöldségek értékesítésével. Mint a bugyi Tessedik Sámuel Tsz-ben elmondták, az idén 14 vagon pircská- poszta eladására szerződtek a Zöldért Vállalattal, de csak Égési évbon folyamatosan Eredményes rekonstrukció KistarcsánJavuló minőség Vácott Több száz millió forintos nagyrekonstrukció fejeződött be idén Kistarcsán, a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár üzemében. Ennek minden előnyét és hátrányát viselve eredményes három hónapról beszélt Laczonyi László főmérnök. — Szeptember végére terveztük a nagy teljesítményű belga és olasz nyújtó- és kártológépek üzembe helyezését, de sikerült korábban megkezdeni a próbaüzemet. Ezért aztán a tervezettnél több fonalat tudtunk előállítani. Míg júliusban az új berendezésekről 18 tonna fésűs szalagot vehettünk le, szeptemberben már 35 tonna készült. Vagyis: folyamatosan, jó ütemben fut fel, a termelés. Az új seviotüzemben több mint 84 tonna fésűs szalagot gyártottak, a hagyományos fonalból pedig 367 tonnát. Rekordteljesítményt ért el a gyár festödéje: 391 tonna fonalat festettek meg a három hónap alatt. A Váci Kötöttárugyárban Peregi József főmérnök értékelte az elmúlt időszak munkáját. Elsősorban a termelékenység növekedését hangsúlyozza: változatlan normaórában számítva Hazatért omszki látogatásáról a megyei pártnmitkásküldöttség Egyhetes látogatáson járt — a testvérmegyei kapcsolatok jegyében — Omszkban Pest megye pártmunkásküldöttsége Göndics Zoltánnak, a megyei oktatási igazgatóság igazgatójának, a Pest megyei pártbizottság tagjának vezetésével. A küldöttség tagjai voltak: Gyigor József, a ceglédi városi pártbizottság első titkára, Tóth Albert, a váci járási pártbizottság első titkára, Mögor Béla, a budai járási pártbizottság titkára. A delegáció — az SZKP Omszk megyei bizottságának meghívására — főként a pártpropaganda, agitáció elvi és gyakorlati kérdéseit tanulmányozta. Fogadták őket az Omszk megyei pártbizottság vezetői, jártak üzemekben, intézményekben. A küldöttség hétfőn érkezett vissza a Ferihegyi repülőtérre. Vezérlőtábla Omszknak Az Automatikai Művekben készül a testvérmegyénk székhelyén, Omszkban épülő kőolaj tartálypark elektromos vezérlőtáblája és irányítőpultja. A berendezéseket —, amelyek program szerint vezérlik az óriási tartályok töltését és ürítését — szállítás előtt ellenőrzik. hat százalékkal nőtt a termelékenység a harmadik negyedévben. — Az év kilenc hónapjában több mint 730 millió forint értékű árut készítettünk. Ez valamivel kevesebb az előírtnál. Belföldi kiszállítási tervünket két százalékkal teljesítettük túl, a szocialista exportkötelezettségeinknek pedig 105,5 százalékra tettünk eleget. Nem rajtunk múlott, hogy a tervezettnél kevesebb kötöttárut küldhettünk tőkés piacokra. Bár főként az utóbbi három hónapban javult az anyagellátásunk, változatlanul gondot okoz, hogy nem kapunk elegendő húzózárat a melegítőkhöz és a korszerű szabadidő-ruházati cikkeinkhez. Néhány szervezési intézkedés hatására a Váci Kötöttárugyárban is sikerült javítani a termékek minőségét: a harmadik negyedévben 1,2 százalékkal több lett az első osztályú termék, mine a félévben volt. Így, az év során gyártott árucikkekből csaknem 93 százalék érte már el a kereskedelmi első osztályt. Ez pedig kedvezően befolyásolja a gyár nyereségének alakulását is. D. Gy. lassan veszik át tőlük. Félő,' hogy a termés előbb-utóbb tönkremegy. Kedvezőbb a helyzet a fejeskáposztával, amelyet hosszú időre tárolni tudnak a földben. A szövetkezet ezzel a tárolási technológiával mintegy hatvan vagon káposztát tesz el télire. A téli időszakra gondolnak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdaságában is, ahol szinte minden számottevő ; őszi munkán túlvannak. Több mint 25Q0 hektár területen került földbe a búza, és hatvankét hektár szőlőt szüreteltek le. Mint dr. Puskás Attila, a tangazdaság igazgatója elmondta, üzemükben az állattenyésztés került a figyelem központjába. Legsürgősebb teendőjük megfelelő mennyiségű takarmánnyal, alomszalmával ellátni az állattartó telepeket. Az elmúlt vasárnap egyébként a gödöllői határ sem volt ■kihalt. A gazdaság dolgozói, egyetemisták, honvédek szedték a szőlőt, a cukorrépát. A traktorok pedig 150 hektár földet szántottak meg. Az őszi munkák eredményességéhez hozzájárult a MÁV és a Volán is. Szállító járműveikkel, vagonjaikkal vasárnap tó a termelők rendelkezésére álltak: folyamatosam szállították a feldolgozóhelyekre a szőlőt és a cukorrépát A szállítók egyébként is kitettek magukért. Ahogy Holtai Imrétől, a Cement- és Mészművek váci gyárának igazgatójától megtudtuk, ' a hétvégi szállításokkal rekordot döntöttek: októberben 130 ezer tonna cementet szállítottak el a váci gyárból, összehasonlításképpen csak annyit, hogy tavaly decemberben csupán 65 ezer tonna volt az elfuvarozott mennyiség, s az októberi eredmény az elmúlt évi .átlagnál mintegy 40 százalékkal jobb. V. B. Huszár István a nagy építkezéseken Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke hétfőn a budapesti pártbizottság vendégeként látogatást tett a 43. számú Állami Építőipari Vállalatnál, ahol tájékoztatót hallgatott meg a lakásépítés helyzetéről, a vállalat ötödik ötéves tervének várható eredményeiről, a hatodik ötéves terv feladatairól, majd építkezéseket látogatott meg. Délután a budapesti pártbizottság székházában a budapesti pártbizottság, az Országos Tervhivatal és a fővárosi tanács vezető munkatársai részvételével — áttekintették a főváros legfontosabb beruházásainak helyzetét, és a hatodik ötéves tervre történő felkészülés feladatait. Részletesen foglalkoztak a főváros fejlesztésével, a szelektív és intenzív iparfejlesztés kérdéseivel. KÖZÉLET Jorge Rebelo, a Mozambiki Felszabadítás! Front (Freli- mo) Állandó Politikai Bizottságának tagja, a KözpontiBi- zóttság titkára tegnap — az MSZMP Központi Bizottságának meghívására — delegáció élén Budapestre érkezett. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter vezetésével magyar építésügyi küldöttség utazott Berlinbe, a KGST építésügyi állandó bizottságának 46. ülésére. Roland Moyle, a Nagy-Bri- tannia és Észak-Írország Egyesült Királyság egészségügyi és társadalombiztosítási minisztere vezetésével tegnap angol küldöttség érkezett néhány napos magyarországi látogatásra. Vlastimil Neubauer, a Cseh Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal elnöke tegnap hivatalos látogatásra érkezett Budapestre, Várkonyi Péter államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének meghívására. Dr. Albert Stief, az NDK Munkás-Paraszt Ellenőrzési Bizottságának elnöke tegnap delegáció élén hazánk fővárosába érkezett