Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-18 / 246. szám

1978. OKTOBER 18., SZERDA *™rn HP' ¥ x/üm ap Nincsenek nagy tervek Uj tanácstagok Páfyon és Budakeszin — Ismeri Junek Károlyt? — kérdem az egyik idős járó­kelőt Pátyon. — Most az a kérdés, melyi­ket? — hunyorít. — Akit most választottak tanácstagnak. — Már hogyne ismerném, én is őt választottam. Rendes ember. Túl a körzet határán Az általános iskola igazgatói szobájában öblös hangú, hatá­rozott férfi fogad. Harminc­nyolc éves. — Apám is Junek Károly, fiam is. Itt születtem, Karcsi maradok az embereknek. Itt nőttem fel. Apám ötvenkilen­cig tanácselnöke volt a falu­nak. Ebben az iskolában ta­nultam, még vannak olyanok a tantestületben, akik egykor tanítottak, most meg én va­gyok az igazgató. Tavaly szep­tember óta. A választás? Az egyes számú körzet az enyém, 57 választó szavazott rám. Is­mernek, ismerem őket. — Kicsi, nyugodt körzet, rendes emberekkel, különö­sebb problémák nincsenek. Utunk, járdánk rendben, túl ■látványos munkára nem szá­míthatok. Ám, hogy a tanácsi testületbe kerültem, úgy ér­zem, hivatalosan is túlléphe­tek a választói körzet határán. Nem 57, hanem 410 emberért vagyok felelős. Ennyi gyerek jár most ugyanis az iskolába. Két helyen tanítunk, egy hat- és egy három tantermes épületben. Épül az új, nyolctantermes iskola, jövő szeptemberre elkészül, gyón kellett már, a vetkező tanévtől már rom első osztályt indítunk. A kibővült tárgyi feltételek ki­bővítik lehetőségeinket is. Egy műszakos oktatást vezethetünk be, szaktan termi foglalkozá­sokra állhatunk át. Eddig is, de mostantól, mint tanácstag, még jobban szeretnék a falu közművelődésében segíteni. Választóim pedig mindig meg­Na­kö­há­A fiatalokat nagyon szeretem... Csendes napok Budaörsön — Elfáradt? A szemem a hang gazdáját keresi. Először járok itt, Budaörsön, ki szólít? ősz ha­jú asszony. Hatvanéves lehet. A keze kidolgozott. — Inkább csak megszom­jaztam ,.. — Katika — cseng az előb­bi csendes-kedves, de mégis határozott hang —, kisuno- kám, hozd a szifont és egy poharat. Kerüljön beljebb, ilgy kényelmesebben megihat- ja. Itt van ez a nagy veran­da. Üljön le. Amikor megtudja, mi járat­ban vagyok, mesélni kezd az életéről. — Olyan ez a ház, hogy a mester is megmondta, amikor építette: ilyet még nem csi­nált. Még a padláson és a két oldalfalban is bent van a villany meg a víz. Olyan, hogyha a fiamék vagy a lá- nyomék át akarnák építeni, akkor csak falakat kellene húzni. Aztán a ház emeletes, vagy iker lenne. Esetleg eme­letes is, iker is... — Gáz itt még nincs. De van villanybojlerünk, a für­dőszobában és a konyhában így mindig van meleg víz. Ak­kor fürdümk, amikor akarunk. A hálószoba is parkettás, de oda csak aludni megyünk Amióta olajjal tüzelünk, alig kell takarítanom. Még a füg­göny sem piszkolódik. Az olaj nem csinál piszkot. A párom mégis villanykályhát szeret­ne. A konyhában már van villanytűzhely. Most arra gyűjtünk, hogy a három szo­bába, Katikának a sok könyv közé, ide és a hálószobába mielőbb beállíthassuk lanykályhákat... A fiamék Diósdon laknak. Ott dolgoznak azzal a sok barackkal. Rossz nyaruk volt, s az idő még most sem ked­vez nekik... A lányom meg Pomázra ment férjhez, ölt on­nan járnak be Pestre, dolgoz­ni ... így itt* Budaörsön ma­gunk lakunk. Meg az unokám, Katika. 0 a kisebbik fiam gyereke. Árva a lelkem. így aztán ezt a házat jószerével neki építettük. — Nagyon nehéz volt a mi életünk. Á párommal hajnal­ban innen indultunk Pestre dolgozni. Ő nyugdíjasként Csepelre még ma is vissza­visszajár. Én pedig Kőbányá­ról mentem nyugdíjba. Ab­ban-az-időben reggel, délután, este. ahogy hazaértünk, csak az állatokkal és a gyümölcs­fákkal törődtünk. Csak gür­cöltünk. —A fiatalokat nagyon sze­retem. Nyáron, ha jó idő van, így dél körül egy-egy fél­órára kiállók a levélszekrény­hez. Közben elnézegetem a fiatalokat. És azt a tarka for­gatagot, amit csinálnak. A kocsik jönnek-mennek, a fiúk és a lányok is. Az egyiken van ruha, a másikon meg semmi, csak egy olyan kis bikini, mint az a zsebkendő. És mesél. Televízióról, hű­tőszekrényről, a gyümölcsfák­ról, a fitalokról, a 'divatról, az erkölcsről és a világ más dolgairól, mert mindent meg-' lát és mindenről megvan a véleménye. Munkásasszony, aki az át­gürcölt éveket csak arca rán­. o — ■------v v. . a vil- caiban őrzi. B. Gy. Európa egyik legnagyobb szárazföldi kikötőjében, a zá­honyi átrakóban havonta csaknem kilencezer személygép­kocsit raknak át a széles nyomtávú vagonokról a keskeny ryomtávúakra. Az autók nyolcvan százaléka belföldön kerül forgalomba, húsz százalékát tranzit szállítmányként továb­bítják. Paál László felvétele találnak. Nagy terveim nincse­nek, de igyekszem gondjaikon képességem szerint segíteni. Törődni az emberek dolgával A budakeszi tanácsnál Var­ró Gábor után tudakozódom. — Éppen most írunk levelet a munkahelyének, hogy a 32. számú körzetünk tanácstaggá választotta. Kérjük az Ipari Szerelvény- és Gépgyárat, se­gítsék ők is munkáját. Az ISG portáján a bajuszos, zömök ember kemény kézszo­rítással vár. — Kovács a mesterségem, már huszonhat éve. Itt a szerszámkészítő üzemben dol­gozom. Keszin? Negyvenhét óta lakom, 1952-ben költöz­tünk mostani lakásunkba, az Ady Endre utcába. Az utca 119 lakója választott tanács­tagjának. Gondolom, azt vár­ják tőlem, segítsek nekik, bár eddig is ezt tettem, megbízás nélkül. Nem volt járdánk, fog­tam, kibetonoztam a portánk előtti részt. Eddig nyolcán kö­vettek, most a többieknek is elmondom majd, lehet önerő­ből is Csinálni ezt-azt, nem lehet mindent az államtól, a tanácstól várni. — A környék rendezés előtt áll, türelemre kell Intenem az embereket. Remélem, sikerül, ismer és úgy érzem, szeret az utcában mindenki, habár arra is felkészültem, most talán el­lenségeim is lesznek. — Apám húsz évig volt ta­nácstag, most, hogy 52 éves koromra én is az lettem, már nem újdonság ez a munka számomra. Mindenkit meg kell hallgatni, mindenre vála­szolni, akár jót, akár rosszat. Mert, ha nem látják az embe­rek, hogy foglalkoznak a dol­gukkal, hátat fordítanak. Nem valószínű, hogy erre sor kerüL A. Gy. Mérlegkészítés után Dunakeszin (2.) Export és minőség a hűtőházban Az évtized elején hozott kormányhatározat nyomán gyorsított ütemben kezdték fejleszteni az élelmiszerexpor­tot fokozó hűtőipart. Dunake­szi nagyközség határában el­sősorban hús, vágott baromfi, hal, fej és gyógyászati alap­anyagok mélyhűtött tárolásá­ra, Pest megye északi és Nóg- rád térségébe telepített bo­gyós gyümölcsök tartósítására, feldolgozására 1100 vagon áru befogadására alkalmas kor­szerű hűtőház épült. Fejlett technológia A gyár berendezéseinek mű­szaki színvonala, technológiá­ja eléri a legfejlettebb orszá­gokét. A Dunakeszi Hűtőház teljesítette a IV. ötéves ter­vet, nyereséges gazdálkodásuk igazolta a kormány döntésé­nek helyességét. Az V. ötéves terv első évé­ben a tervezett 3431 tonna mirelité árugyártással szem­ben csak 2710 tonnát teljesí­tettek. E jelentős elmaradás oka elsősorban a kedvezőtlen időjárás, főleg a bogyós gyü­mölcsökben bekövetkezett terméskiesés volt. Az elmúlt évben a feszített húsprogram miatt a mirelité árugyártás i csökkent. Bérhűtés tekinteté­ben az üzem szolgáltatásai év­ről évre — főleg a nyári idényben — bővültek, az öt­éves terv első éveinek 152 százalékos túlteljesítésével szemben tavaly már 172 szá­zalékra teljesítették bérhűté­si tervüket. A tárolás-fagyasz­tásban mutatkozó túlteljesítés csak a párttagok, az üzemben dolgozó 24 szocialista brigád kezdeményezésére kibontako­zott versenymozgalom révén vált lehetővé. A nehéz mun­kakörülmények, a kampány- jelleg miatt megsokszorozó­dott gondok ellenére a termé­kekkel kapcsolatban sem bel­földi, sem külföldi szerződő partnerektől nem érkezett mi­nőségi panasz a mintegy há­rom és fél száz dolgozóból ál­ló üzemi kollektíva munkájá­ra. A hatékonyságot jól kife­jező tárolási-forgási mutató az 1976. évi 2,4-el szemben egy évvel később már 3,4 volt, ami az eredetileg 1100 vagon hűtőkapacitásra készített üzem esetében csaknem négy­ezer vagonnyi könnyen rom­landó élelmiszer tartósító tá­rolását jelentette. Elegendő munkáskéz Az V. ötéves terv időará­nyos exportterveit nem tudta teljesíteni a hűtőház. Igaz, hogy a tervidőszak első évé­nek 68 százalékos exportjával szemben 1977-ben már 82 szá­zaléknyit gyártottak külföldi partnereiknek. Mentségükre legyen mondva, hogy kevés volt a gurulós gyümölcs, s pia­ci okok miatt a tervezettnél lényegesen több húst kellett tartósan tárolni. A bogyós gyümölcsök terméskieséséből származó hátrányt a hűtőház dolgozó kollektívája a belföldi piacon jól értékesíthető tész- taátelek készítésével igyek­szik pótolni. Ez az egyébként kézimunka-igényes tevékeny­ség egyelőre kezdetleges kö­rülmények között folyik. Dunakeszi város üzemei kö­zül a hűtőházban a legkiseb­bek a létszámgondok. Csupán a szezonidőkben igényel a szo­kásosnál nagyobb erőfeszítést a munkások biztosítása. Az V. ötéves terv első két évében 480 ezerről 651 ezer forintra növekedett az egy fő­re jutó termelési érték. Gon­dot okoz, hogy a hűtőház al­kalmazotti létszáma lényege­sen nagyobb árutermelés for­galmazására és irányítására is elegendő lenne. Magasabban a mérce Idén a tavalyi 70 millió fo­rintos nyereségnél 10 millió- I val többet terveztek, úgy, hogy | közben a létszám valamelyest csökkenni fog. A magasabbra emelt mérce azt jelenti, hogy minden korábbinál több, 502 vagon áru felvásárlását ter­vezték. Valószínűleg ezt a ter­vet nem tudják teljesíteni, mert kevesebb húst tároltak, ami az első félévben a hűtő- tárolók kihasználtságát csak­nem felére csökkentette, s az üresen maradt fagyasztó és mélyhűtő egységek miatt az árbevételekben is számottevő a lemaradás. A nehézségeket még csak szaporítja, hogy az idei szél­sőséges időjárás miatt a bo­gyós gyümölcsök egyszerre ér­tek, az átlagtermések csök­kentek. Csupán a tésztaéte­lek, a mirelit gombóc gyártá­sa volt folyamatos. Az emlí­tettek miatt az egy főre eső termelési értéle is kevesebb a tervezettnél. A hűtőháziaknak tehát az év ezen időszakában kell pó­tolni a lemaradást. A folya­matos termelés érdekében már a szezon előtt elvégezték a gépek, fagyasztók tervszerű megelőző karbantartását A guruló termékek feldolgozása során melléktermékként ke­letkező törmelék gyümölcs hasznosítására krémgyártó­feldolgozó gépsort vesznek át a győri társüzemtől, melynek üzembe helyezésével megkez­dik a gyümölcskrém gyártá­sát. Mindez természetesen csak elősegítheti a célkitűzések tel­jesítését, de az V. ötéves terv időarányos részére eső fel­adatok megvalósításához az üzem és a város együttműkö­désén kívül a magyar hűtő- ipar központjának, pártveze­tésének támogatására is szük­ség van. Gulyás Miklós, az MSZMP dunakeszi városi bizottságának reszortvezetője Bába Mihály: ^Jícirminc ezüát is Reggelenként odaállok a feleségem elé, és cinkosan mosolyogva kinyújtom a kezemet, mint egy hivatását titkoló profi koldus. — Kérem a harminc ezüstpénzt — mondom halkan, minden erőmet össze­szedve, hogy ki ne robbanjon belőlem a nevetés. — Üristen — csapja össze kezét a fe­leségem —, hát te sose javulsz meg? Ott a pénztárca, vegyél ki annyit, amennyi kell. A gyerekek, a vejeid még azt hiszik, hogy pénzre-menős hárpia lett belőlem vénségemre. Nem mozdulok. Kinyújtott karom lóg a levegőben, mint egy ott felejtett élő rúd. Feleségem a pénztárca után kap, egy ötvenest csap a markomba. Meglepetten nézem. — Adj vissza egy húszast. — Egy húszast? —ájuldozom. — Mi­ből? — Ej, vigyen az ördög, váltsd fel és hozd haza — kacag a feleségem —, mert holnap levonom. — Szálé malejko — hajlok meg, és vihorászva kihátrálok a szobából. — Az Ür adjon neked, lányom, ezerannyit he­lyette. Mindennap megismétlődik ez a jele­net. Mindennap jót nevetünk. Olykor még magamon is gúnyolódom és el­mondom barátaimnak. De egy szombat délutáni eset óta már nem ismételge­tem, s harmad-, negyednaponként szá­zassal fizetek. Hogy miért? Íme a töi- t.énet: Egy regényfordításom kefelevonatát javítgattam a kávéházban. Rettenetes, szemet, agyat fárasztó munka, ámenél- kül nincs könyv, örültem, hogy X. Y. — hadd nevezzem csak így — leült aszta­lomhoz. — Iszunk valamit? — kérdezte ka­csintva. — Iszunk — mondtam, és boldogan gyűrtem zsebembe a levonatot. Tehet­tem, mert okom volt rá: X. zavart a munkámban. Sört kértem. Fintorgott. — Erőssel kellene kezdeni. — Igazad van. Két cseresznye, kísé­rőnek két sör. Előre hajolt, összefonta előttem pár­nás ujjait. — Ebédeltél? — Nem szoktam. Tudod, nekem csak napi harminc... Hangosan felkacagott. — Hallottam... — fulladozott a ne­vetéstől —. mesélték... a folyosón. Tu­dod, nevetnek rajtad, pedig, ha jól meggondolom, te pazarló vagy! Arcáról elröppent a gúnyos mosoly, vonásai megmerevedtek, mint egy rab­lót fogó rendőré, vizenyős tekintetét pe­dig szinte arcomba szúrta. — Én? — böktem a mellemre döb­benten. — Én pazarló vagyok? — Az — mondta határozottan. — Na­pi harminc forint, az havonta kilenc- száz, évenként tízezer-nyolcszáz. Ez tíz év alatt száznyolcezer forint! Horribilis összeg... Magam is elgondolkoztam. Soha nem számoltam még össze, hogy mennyi is az én zsebpénzem évente, s azon sem gondol koztam, hogy valóban pazarló vagyok. — Elfogyott a cigid? — zökkentett ki induló töprengésemből X. — De itt le­het kapni, ugye? — Lehet. Kérj. — Kisasszony, egy csomag szimfó­niát, gyufát... Sört kérjek? — nézett rám. — Kérj. — És két üveg sört. Töprengve füstöltünk, ittunk. — Látod — folytatta X. —, nincs iga­zuk azoknak, akik kinevetnek a napi harminc forint zsebpénzed miatt! Hi­szen te illegális pazarló vagy. A napi harminc tévútra vezeti barátaidat, is­merőseidet. Száznyolcezer! Rengeteg pénz. Ha nem lennél pazarló, kocsid lehetne, mint nekem. És nyaralód a Balaton mellett — Hogyan? A napi harmincasból? — kuncogtam. — Abból! Gúnyosan legyintettem. — Hát idefigyelj — csapott le rám —, én még nagyobb pazarló voltam, mint te, mert mindennap egy ötvenest adtam ki erre, arra. A feleségem is: Az egy százas. Naponta. Havonta három­ezer. Egy évben harminchat. Tíz év alatt? Háromszázhatvanezer. Húsz év alatt? Mert húsz éve hagytam abba a pazarlást! Hétszázhúszezer. Hát ebből van nekem kocsim, s nem dicsekvés­képpen mondom, de pazarul berende­zett nyaralóm is. Nem értettem okoskodását. Észre vette kétkedésemet. — Nem hiszed? Nem érted? Pedig így van, ahogy mondom. Minden else­jén levettem a keresetünkből a három­ezer zsebpénzt és betettem az OTP-be. Persze nehogy azt hidd, hogy lemond­tam a cigiről, a sörről, a borról, a ká­véról, a feleségem meg a sütiről, fagyi­ról, no meg a cigijéről, mert ő is do­hányzik. A, szó sincs róla. Csakhogy mivel nem volt zsebpénzem, megvár­tam míg megkínálnak, meghívnak egy kávéra, sörre. Kezdetben nehezen ment, de ma már... — hangosan felnevetett — plépofávai nyúlok bárki cigarettája után, s egy udvarias mosoly kíséreté­ben odavetem: ugye megengeded, és minden rendben. Vagy: iszunk vala­mit? Iszunk, valóban iszunk, csakhogy én egy perccel a fizetés előtt valami sürgős ügy miatt gyorsan távozom. Ér­ted? Ittam, cigiztem, és nem fizettem, vagyis takarékoskodtam. És még soha nem szólt rám senki. Mondd, te szól­nál azért a pár forintért? — Ugyan, dehogy — nyögtem ki nagy nehezen a szavakat, és éreztem, hogy elpirulok, hogy a vér arcomba szökik. Lehetséges ez? — Na látod! El sem tudod képzelni, hogy milyen könnyelműek, pazarlók az emberek. A feleségem még ügyesebben csinálja. Neki még bonbont is vesznek, amit elviszünk oda, ahová vendégségbe hívnak. Persze egy százas azért van nálam a biztonság kedvéért, sőt most már egy ötszázas, amit nem váltanak fel egy kávé ára miatt, érted? — És így van kocsid? — Igen. — Meg nyaralód? — Az is. Pazarul berendezve — ne­vetett ő is rám kacsintva. — Én nem vonok meg magamtól semmit, öregem, csak enélkül jutok hozzá — dörzsölte össze ujjait a pénzre célozva. Nem tudtuk abbahagyni a cinkos ne­vetést. — Bocsáss meg — mondtam hirtelen és felálltam. A mosdó felé indultam, de amikor hátralestem s láttam, hogy el­merül az ott hagyott Esti Hírlapba, ki­sétáltam az ajtón. Vegye csak elő a du- gi százasát — gondoltam dühösen. Egy hónap múlva találkoztam vele ismét Amikor észrevett, elfordította a fejét. Soha többé nem ült le az aszta­lomhoz, és nem kérdezte meg: iszunk valamit? Látom: ténfereg egy ideig, ha betér a kávéházba, aztán elmegy. Ügy látszik, fogyatkoznak a pazarlók, s növekszik azoknak a tábora, akiknek elmesélte meggazdagodásának történetét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents