Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
1978. OKTOBER 11., SZERDA vÁí'rfnp 5 Nem látni a látott halat Az őszi hűvös éjszakák beálltával lehűlt a Balaton vize, és megkezdődött az év legnagyobb halászati eseménye, a gardafogás. Rágente látott halnak nevezték a gardát, mert a tihanyi kút környékén ősszel rendszerint olyan tömegben verődött össze, hogy a megfigyelők a tihanyi hegyről nyomon kísérhették az egyes rajok vonulását. Az utóbbi tíz évben lényegesen megváltozott a gardahalászat: csupán néhányszor vonult be a garda a tihanyi kútba. Az elmúlt napok megfigyelései szerint a nagyobb rajok még kerülik a tihanyi szoros vizeit. A halászok azonban nem várhatnak a bizonytalan zsákmányra, a legvalószínűbb vonulási helyeken vetik ki hálójukat. Az öt balatoni halászbrigád ezekben a napokban hat kilométernyi hálóval szűri a Balaton vizét. Az utóbbi napok zsákmányainak növekedése — ha nem is látni a látott halakat — már azt jelzi, hogy telelőre gyülekeznek a gardák. A kisebb rajok lehalászása is elősegíti, hogy a halászok teljesítsék őszi tervüket Városi gondok — örömök A dunakeszi tanácstag fogadóórája Mária néni ideges. Nem mondaná, mozdulatán látom. Leveszi kosztümkabátját, kétszer is megigazítja a szék támláján. Az asztalfőre ül, aztán csak fölpattan ijedten: „Ez nem lesz így jó, túl hivatalos” — mondja, s oldalvást ül. Maga mellé egy másik széket helyez: ide ülnek majd a vendégek. Dr. Monori Balázsné óvónő, Dunakeszi megyei tanácstagja, most házigazda, fogadóóráján várja a lakótelepieket. Metykó Istvánná, a városi tanács elnökhelyettese és Jávor Béla, népfrontelnök segítségre készen vele várakoznak. — Nem tudom, elegen jönnek-e — töpreng Monoriné —, hiszen a saját körzetemben is csak akkor van a fogadóórákon élet, ha előtte végigkilincselem az embereket. Meg aztán idegen vagyok ón is, de még maguk az emberek is ezen a környéken. Ráckevén és környékén Több áru a háztájiból A háztáji gazdaságokban termelt hús, tej, zöldség és gyümölcs jeientős részét képezi annak az árualapnak, amelyre a feldolgozóipar és a lakosság igényt tart. A ráckevei nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottságának ülésén hangzott el ez a megállapítás, amely nem új, sőt annyira ismerős, hogy bármely tanács megállapíthatta volna, mert minden községben érvényes. Különbségek csak abban vannak, hogy egy-egy területen mekkora igyekezettel támogatják a kistermelő, két azok a szervek, amelyeknek ez kötelességük. Alapos kutatás A Ráckeve és Vidéke Áfész nagyon komolyan veszi ezt a feladatát. Felmérték, hogy a körzetükben az egyes kistermelők mekkora földterülettel rendelkeznek, illetve termékeiknek mekkora hányadát fogyasztják el és mennyi az, amit értékesítésre szánnak. Egyenként megkeresték őket és megérdeklődték, nem akarnának-e szervezett keretek kő. zött tevékenykedni. Akik igent mondtak, azoktól azt is megkérdezték, hogy a termeléshez mire lenne szükségük, milyen kisgépet, szerszámot használnának szívesen, illetve melyik termékükből mennyit akarnak átadni az áfésznek. Ugyanígy megkeresték a baromfi- és kisállattenyésztőket, méhészeket, hogy egyengessék az együttműködés útját. A végrehajtó bizottság ülésén az együttműködés nem is éppen kezdeti eredményeiről számolt be a Ráckeve és Vidéke Áfész. A fent említett kérdezősködés után úgy látták, hogy például Makádon érdemes lenne létesíteni egy nyúltáp-lerakatot, s az elhatározást tett követte. A szövetkezés előnyei Az évek során bebizonyosodott. hogy úgy a legkönnyebb és legeredményesebb az együttműködés a háztáji és kisegítő gazdaságokkal, ha a kistermelők és kistenyésztők szakcsoportokba tömörülnek. Az áfész is ezt szorgalmazta, azóta a körzetében négy szakcsoport alakult. A négy csoportnak Ráckevén, Makádon, Szigetbecsén és Lóréven csaknem kétszáz tagja van; kertműveléssel, nyúltenyész- téssel. méhészettel, galambtenyésztéssel és főleg baromfineveléssel foglalkoznak. A nagylétszámú makádi jjyúltenyésztő szakcsoport munkáját megkönnyíti a táplerakat. s bizonyára másoknak is kedvet csinál majd ehhez a jövedelmező foglalatossághoz. A háztájiban dolgozók körében az áfész sikerrel népszerűsítette a fóliás termesztést. A baromfitenyésztők dolgát is igyekezett megkönnyíteni a szövetkezet: Ráckevén több mint 28 ezer naposcsibét és kétezernél is több naposkacsát adtak át a gazdáknak, a makádiak pedig majdnem háromezer csibét és 534 naposkacsát vettek át az áf észtől. A vetőburgonyát kedvezményes áron kapták a kistermelők a fogyasztási szövetkezettől, csaknem nyolcezer kilogrammot — az eredmény ismeretes. A kiskertek művelői az idén 18 ezer kilogramm alma, 6300 kilogramm nyúl, 90 mázsa méz és 500 galamb értékesítésére kötöttek az áfésszel szerződést Lehet tanulni Az áfész azokat a kistermelőket is segíti, akik sem szakcsoportnak nem tagjai, sem szerződést nem kötöttek; terményboltjai gondoskodnak táppal és takarmánnyal való ellátásukról. A szakcsoporttagok azonban további előnyöket is élveznek. Például tanácsokkal is szívesen segít a szövetkezet, de ez nem minden. Az igények már említett felmérése után nagykereskedelmi áron juttattak a méhészeknek cukrot, a nyulászokL nak tápterményt, a kertészeknek növényvédő szereket és műtrágyát, A méhészeket hitellel támogatják, sőt kedvezményes fuvarról is gondoskodnak a méhek vándoroltatása idején, s jó szolgálatot tesz a szövetkezet által terjesztett szakirodalom is. A termelőszövetkezetek sem maradnak le, az áfésszel vetekedve támogatják a háztáji termelést. A ráckevei Aranykalász Tsz háztáji ágazata már bevált módszereket alkalmaz. A fejlődés folyamatos, erről tanúskodnak a számok: 1976-ban 2 és fél millió, tavaly 10,3 millió forint értékű árut értékesítettek a gazdák a szövetkezet segítségével, az idei terv pedig már 16 és fél millió forint. A tsz-nek jó a kapcsolata a gazdákkal, ellátják őket vetőmaggal. műtrágyával, segítenek gépi munkával, fuvarral. A nyugdíjasoknak pedig éves használati díj ellenében területet adnak át művelésre. Hasonló módon támogatja a kistermelőket a makádi Űj Élet Tsz is. amely az említetteken felül gépekkel, szerszámokkal siet a gazdák segítségére. Legutóbb bejelentették, hogy a mezőgazdasági kultúra terjesztése érdekében nagyobb gondot fordítanak a tájékoztatásra, mert a gazdák nem ismerik eléggé a korszerű, új növényvédő szereket. Hatos Erzsébet Négyre hirdették meg a kezdést, pontban órakor érkezik meg az első látogató. Egy utca panasza Szégyenlős moisolyú fiatal- asszony, csecsemővel a karján. Halkan mondja a névét: Heigelmann Ottóné, a Fillér utcából. „A garázsok ügyében, tetszik tudni...” A tanácstag nem nagyon tudja, de erősítésnek itt van Kővágó Mihály, ő adja elő az utca panaszát. Engedély nélkül épített garázsokról van szó, amit most —' a városrendezési tervek miatt — lebontani ítélt a tanács. Érthető a döntés, de a maga szemszögéből az utca panasza is: nehéz lemondani két kezük munkájáról. Monori Balázsné, a helyben lévő illetékeshez fordul; az elnökhelyettes sem mondhat biztatót. — Hiába érték az a néhány építmény a tulajdonosoknak: rontja az utca képét. Nem megoldott néhány lakás közlekedése sem, a garázsok helyén megépíthető lenne a bekötő út. Utánanézünk a dolognak, de minden körülmény a bontás mellett szól. Az asszonyka nekikeseredik: „Kérem — mondja —, nekünk a tüzelőre kell az az épület...” Kővágó Mihály eltöpreng a dolgon. „Nem is ez a baj, kérem, a döntés. Hanem, hogy mi, a közös házak lakói magunkban nem tudtunk megegyezni. Sokunkat érinti a dolog, mégis, ketten jöttünk el... Talán ha annak idején szót értünk, ez a gond sincs. Nézzék, én nyugdíjas vagyok, voltam én tanácstag, népfronttag, sok éven át. Nekem az fáj, hogy nem tudok köszönni a másiknak, úgy élünk együtt.” Viszik magukkal gondjukat, úgy mennek el. Monori Balázsné is velük tart gondolatban. — A legnehezebb ott a segítség, ahol maguk az emberek a közös élet gátjai. Azért megpróbálhatnánk összehívni a Fillér utcaiakat, a népfronttal közösen. Talán a közös fórum megoldást is hoz. A népfront: Jávor Béla be- leegyezően bólint, s fölírja noteszába a Fillér utcaiak ügyét, mint fontos intéznivalót. Sürget a lakógyűlés t Csattanós nevetésű asszony érkezik: Koncz Sándomé, házmester, a Tallér utcából. A másik asszony: Cseke János- né, mintha árnyéka lenne. Úgy is van: ők ketten az egyéves évfordulóját ünneplő ház életének mozgatói. „Tízen is ígérték, hogy itt lesznek, és tessék, ki van itt? Megint mi ketten” — berzenkedik a házmester. — Ha maga itt van, akkor nem hiányzik senki — mondja a tanácstag-óvónő. Régi az ismeretség: a gyerekek révén, odajártak Mária nénihez az óvodába. Koncz Sándoméból árad a szó, társa csak néha erősíti meg szavával. „Egy éve várjuk a tv-antennát, egyszer már otthon tartottam az egész házat, nem jött senki. Ott van a kert, illő lenne már valamit csinálni. Meg is csinálnák, de ahhoz segítség kell, mit dolgozzunk egyáltalán? Rossz a villanyóra is, futottam már fűhöz-fához, ki javítja meg?” — A legnagyobb baj — mondja Cseke Jánosné —, hogy egy éve együtt lakunk, de még nem volt lakógyűlés. Annyi minden van, amit közösen meg lehetne csinálni; a parkosítás.. Adnának eszközt, meg virágot, cserjéket, elültetnénk mi. Aztán itt vannak a házbeli javítások. Minden családban akad férfi, aki ért valamihez, össze lehetne adni a tudást. Ehhez is kellene a lakógyűlés. Sodró a két asszony lendülete. „És még mondja valaki, hogy nincs gondolatuk az embereknek!” — súgja Monoriné. Abban egyeznek meg, hogy hamarjában összehívják a lakógyűlést, ott aztán jöhetnek a panaszok. „Akkor majd megmutatom a fényképalbumomat” — mondja Csekéné. „A fényképalbumot?” — érdeklődik a tanácstag. „Azt, amit én magam fényképeztem, gyűjtöttem az építkezésről. Tudják, olyan nagy dolog volt ez az új lakás, hogy én végigkísértem minden pillanatát.” Jávor Béla megörül: ezzel is gazdagodik Dunakeszi helytörténete. „Hinné, mi minden rejlik az emberekben?” — kérdezi Monori Balázsné, amikor a két asszony árnyéka eltűnt az ajtóból. Megszépítő többes szám Négyesben sétálunk át Dunakeszi épülő lakótelepén. Jobbra az új iskola: „Ez a mi büszkeségünk!” — mondja a megyei tanácstag. Körülöttünk az épülő-szépülő új város. Balra a Fillér utca, a bizonyos garázsokkal, nézzük, tényleg csúnya így. Átvágunk az úton, mögöttünk fék csikorog, Novák István iskolaigazgató köszön a volán mögül.. „Nem jött el a fogadóórára” - rója föl Monoriné. „Nem megyek én — replikázik az igaz- , gató —, tudják úgyis az óhajomat ...” A tanácstag magyarázza: „Egy tornaterem az igazgató vágya, Hát, bizony, én leszek a legboldogabb, ha egyszer teljesíthetjük az álmát.” Az autóbuszmegállóban válunk el. „Alakul a mi kis városunk — mondja Monoriné. Ü— Most már városi gondjaink is vannak, de lesznek majd városi örömeink is.” Ügy mondja, megszépítő többes számban: városunk. Major Árvácska T3 élénkivódott sémák szerint l f a cím láttán azonnal a fizikai foglalkozásúakra, s azok keresetére kell gondolnunk. Miért a sémák sugallotta se- matizmus? Könnyen meglehet, azért, mert a bérezési gyakorlat is eléggé uniformizált; ködbe vesző, már-már természet adta jognak látszik, ki dolgozik időbérben, s ki kapja javadalmazását a teljesítménye alapján. Annak ellenére, hogy nemzetközi tapasztalatok bizonyítják: a munkakörök javában kialakíthatók a teljesítmény-követelmények, így adminisztratív, ügyviteli, műszaki feladatok ellátásánál is. Ha a teljesítménybér valóban a teljesítmény bére, akkor ösztönöz. A dolgozó munkája arányában számíthat a jövedelme emelkedésére vagy csökkenésére, a munkaadó pedig — végső soron a társadalom — remélheti a gazdaságosság javulását, mivel jobb a gépkihasználás, a munkaidő kitöltöttebb tényleges feladat- végzéssel stb. Van létjogosultsága az időbérnek is. Például az automatizált gyártósorok, megmunkáló berendezések felügyelete aligha bírálható el a személyes teljesítmény mércéjével. Mégis, a társadalmi érdekeltség, a munka társadalmi hatékonysága javítása azt követeli, hogy ahol lehetséges, ott minél többen dolgozzanak a teljesítménnyel összekötött jövedelemért; fizikai és nem fizikai munkakörökben egyaránt. Ami nem puszta elhatározások következménye, megbízható mércék kellenek hozzá. Előbbiekkel azt is kimondtuk, hogy a teljesítménybér nem szakítható el alkalmazása körülményeitől, a technológiától, az átvétel — a munkaelbírálás — feltételeitől, a szervezettség fokától stb. Éppen ezért a bérezésnek ez a formája mindig konkrét, valamire Munkában a Rába Steiger A Kiskun Tsz áporkai "0 hektáros tábláján is kihasználják a jó időt a vetés előtti talajelőkészítő munkálatokra. Halmágyi Péter felvétel« Beruházás: gazdasági elemzéssel Összehangoltan az élei mi szer-termelésben Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az élelmiszer- termeléssel kapcsolatos fejlesztő munka általában jól szolgálja a népgazdasági érdekeket; a belföldi ellátás színvonalának javítását és az export fokozását. A gazdasági elemzések viszont azt is világossá tették, hogy a beruházások nem minden esetben felelnek meg a várakozásoknak. Vannak olyan létesítmények, amelyek az előírtnál rosszabb jövedelmet biztosítanak, máskor a különböző részlegek műszaki teljesítménye nincs azonos nevezőn és így tovább. Mindez gyakran azzal magyarázható, hogy a tervezők, a kivitelezők, és a beruházók érdeke esetenként nem azonos. Ennek következménye az is. hogy gyakran megkésnek a beruházások, elhúzódik a fejlesztés, A mezőgazdaság fejlesztésére évente 20—22 milliárdos beruházást valósítanak meg: Ebből 7 milliárd forint az építési jellegű fejlesztés. Ennek nagyságrendjének érzékeltetésére elég egy szám: ebből az összegből 1 millió négyzetméternyi terület beépítésére van lehetőség, nem mindegy tehát, hogy ez az összeg milyen hatékonysággal ölt testet építési vagy gépészeti létesítményekben. Mindez természetesen csakis úgy képzelhető el. ha a tervezők, a kivitelezők és a beruházók közös érdekeltség alapján tudják kiválasztani és megvalósítani a leggazdaságosabb, legtakarékosabb módszereket. Ezúttal nem műszaki terveket kell készíteniük a pályázóknak; közgazdasági módszereket kell kidolgozniuk, s a gazdasági szabályozókat kell úgy összehangolniuk, hogy az érdekazonosság a gyakorlatban jól érzékelhetően érvé: nyesüljön. Napiaink témája A teljesítmény bére kell hogy ösztönözzön; nagyobb mennyiségre, jobb minőségre, a fajlagos ráfordítások mérséklésére, esetenként időpontok betartására, s így tovább. Egyszerűbben: a bér abba az irányba tereljen, ami az adott munkahely sajátos adottságai közepette a legfontosabb. Természetesen ez csak akkor következik be, ha a bérformát jól választották meg. Köznapi tapasztalataink, ismereteink szerint tudunk pré- miumcxs időbérről, időbérrel kombinált teljesítménybérről, darabbérről, csoportos elszámolású teljesítménybérről, egyösszegű utalványozásról. Ezek tovább tagolódhatnak — s lelni is rá példákat —, a darabbérnek van a tennék minőségi osztályaival kombinált formája, ami tehát nem az egyszerű mennyiségi többre ösztönöz, igaz, e megoldást ma fnég ritlcán alkalmazzák. Éppen ezért egy-egy munkahelyen nem általában létezik a teljesítmény bére, hanem annak ún. lineáris formája, deg- resszív, vagy progresszív változata. Mit takarnak az idegen kifejezések? A lineáris teljesítménybér azt a gyakorlatot, amikor — az érzékeltetés kedvéért — a tízszázalékos teljesítménybővülést a bér ugyanilyen arányú növekedése követi. Egyszeri forma, könnyen nyomon követhető — a dolgozó részéről is — a jövedelemalakulás. A degresszív változat a teljesítmény meghatározott részét — fejét, harmadát — ismeri csak el a bérben, míg a progresszív ennek a fordított- 1 ját érvényesíti, a bér pluszban és mínuszban nagyobb mértékben változik, mint a teljesítmény. Mindegyik megoldásnak van létjogosultsága, így például a degresszív formának: akkor, ha a minőség, a gazdaságosság vagy más hasonló munkatényező fontosabb az egyszerű mennyiségi többletnél. Ahhoz, hogy a bérezés ilyen formái jól érvényesüljenek, elérjék céljukat, megbízható munkanormák, teljesítménykövetelmények kellenek. Ezek kidolgozása nem egyszerű, de módszertana ismert. Mégis, a Munkaügyi Minisztérium elemzése szerint a munkanormáknak csak egyharmada — területenként eltérő az arány — műszaki. A töb|pi becsült és statisztikai norma, nem több, mint a bérezés segédeszköze, számítási metódus, s nem a tényleges teljesítmények hiteles mércéje. Ennek tudatában már tár- gyilagosabban tudjuk értékelni azt a tényt, hogy 1977-ben a fizikai foglalkozásúak összesen ledolgozott munkaóráinak 58,2 százalékát számolták el teljesítménybérben. Ami kedvező — de szerény — változást mutat, mivel 1973—1975 között ez az arány 55—57 százalék körül ingadozott. Iparcsoportonként nagyok az eltérések, például az élelmiszeriparban csak 48,2, míg a kohászatban 73,3, a textilruházati iparban 78,7 százalék volt a szóban forgó arány. A tennivalók tehát nem csekélyek, s hogy mennyire nem, azt előbbieken túl az is érzékelteti: a nem fizikai munkakörben foglalkoztatottaknál oly csekély számban alkalmaznak ma még teljesítménybérezést, hogy az adat országos összesítésre nem is érdemes. M. O.
