Pest Megyi Hírlap, 1978. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-10 / 239. szám

8 K/miav 1978. OKTÓBER 10., KEDD 1978. október 10. Kedd. Gedeon nap­A Nap kél 5.55 — nyug­szik 17.07 órakor. A Hold kél 13.53 — nyug­szik 23.58 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Általában kevés felhő, eső nélkül. Reggel többfelé köd, néhány helyen ködszitálás. Gyenge, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet általában 19—24 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 15 fok fö­lött. Távolabbi kilátások péntek reggelig: általában kevés fel­hő, eső nélkül. A hajnali és a reggeli órákban köd. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 6—10 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalé­kán várható. Mongol cirkusz vendégjátéka A Mongol Állami Cirkusz vendégszerepei októberben Bu­dapesten, a Fővárosi Nagycir­kusz meghívására. A városli­geti porondon hétfőn este dísz­előadásban mutatták be nagy sikerű műsorukat. Képünkön jelenet az előadásból. Éjszakára Horgászati tilalom a Ráckevei- Dunn-ágon Tilos az éjszakai horgászat október 19-től november 18-ig a Ráckevei-Duna-ágon és mel­lékvizein. A haltelepítések miatt'elrendelt tilalom délután 16 órától reggel 7 óráig tart. Az említett vizekre horgász napijegy december 31-ig nem váltható. PÉNTEKEN TEMETIK ERDÉLYI JÓZSEFET Erdélyi József költő temeté­se október 13-án, pénteken délután 3 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. — Kiadott műsorától el­térően, a magyar televízió október 12-én, csütörtökön 21.35 órakor részleteket su­gároz a szovjet televízió „9- es stúdió” vitaműsorából, szí­nes adásban. A műsorban vezető szovjet szakértők elemzik a Camp David-i amerikai—izraeli—egyiptomi csúcstalálkozó megállapodá­sait, valamint a közel-keleti helyzetet az azóta történtek fényében. Vitavezető Valen- tyin 'Zorin, a szovjet televí­zió külpolitikai kommentá­tora. — Pódium. A ceglédi Kossuth Művelődési Központban már szép hagyománya van az irodal­mi bérletsorozatnak. Az idei, négy előadásból álló bérletet Pó­dium néven adták ki. Az első program szerdán este 7 órakor lesz: Szőlőkacsok címmel a nép­szerű művészházaspár, Almásl Éva és Balázsovits Lajos tarta­nak előadói estet. * 1 — A legjobb férfialakítá­sért járó nagydíjat érdemelte ki Bencze Ferenc — Rényi Tamás K. O. című filmjének főszereplőjeként — a kairói nemzetközi filmfesztiválon, amelyen 40 ország filmgyár­tása képviseltette magát. A filmek versenyében egyéb­ként a Főszereplő című NSZK-produkciónak ítélte a zsűri az Arany Nofretete dí­jat. — Pilisszántón bevezették az intézményes szemétszállí­tást. A községben az utóbbi években nagyon elszaporod­tak az illegális szemétlerakó­helyek. A Pest megyei ta­nács a pilisvörösvári költ­ségvetési üzemet jelölte ki a szemétszállítás megoldá­sára, de az üzem ezt csak 1930-tól tudja vállalni. A pilisszántói tanács eddig magánfuvarost bízott meg a hetenként egyszeri szállí­tással. — Jubileumi hangverseny. A váci Vox Humana idén 40 éves. Eleinte kamarakórus volt, a je­lenlegi nagy létszámú énekkar rendszeresen szerepel a rádió­ban, televízióban, a hangver­senytermekben. Sokszor járták külföldön, többször kaptak ki­tüntetést. Műsorukon madrigálok, motetták éppúgy megtalálhatók, mint a mai zene jelentős alko­tásai. Gazdag repertoárjukból szombaton este 7 órakor a váci művelődési központban jubileu­mi hangversenyen adnak ízelí­tőt. — Távlati fejlesztési kon­cepciót készített Pest me­gye kereskedelméről a Bel­kereskedelmi Kutató Inté­zet. A tanulmányt már át­adták az érdekelteknek, s részvételükkel a végleges döntés előtt október köze­pén vitát rendeznek. — őszintén a családról. A szentendrei művelődési központ­ban csütörtökön 18 órakor kez- dőcjik dr. Czeizel Endre előadás- sorozata Őszintén a családról címmel. A havonként egy elő­adásból álló sorozat kismamák­nak, gyakorló feleségeknek Igyekszik átfogó tájékoztatást adni a családi élet pszichológiá­járól, szociológiájáról, a gyer­meknevelésről. — Vándorkiállítás. A Kul­turális Minisztérium 27 mű­alkotást ajándékozott a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárnak. Egyebek között Kocsis Imre, Luko- viczky Endre, valamint Szán­tó Piroska alkotásait. A mű­velődési központ az értékes gyűjteményt a megyében vándorkiállításon mutatja be. HRISZTO RADEVSZKI HETVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1903. október 10-én született Hriszto Radevszki bolgár költő. Szegényparaszt szülők gyer­mekeként nagy •nehézségek árán tudott csak tanulni. Kö­zépiskolai tanulmányait Lovecs- ben végezte, majd beiratkozott a szófiai egyetemre. Első írá­sai 1921-ben jelentek meg; ver­seinek fő témája a társadalmi ellentét és az osztályharc. Leg­szebb verseit a feltörő érzés őszintesége, nemes tüze teszi értékessé, emlékezetessé. Radevszki költői munkássága az 1930-as években aktív pub­licisztikai tevékenységgel is párosult. A második Világhá­ború után évekig a bolgár írószövetség vezetőjeként tevé­kenykedett, és főszerkesztője volt a Szeptembri című nagy hatású folyóiratnak. Válogatott verseinek kötete 1949-ben lá­tott napvilágot. Tudományos könyvkiállííás Az akadémiai könyvkiadás 150. évfordulója alkalmából, az UNESCO támogatásával nemzetközi könyvkiállítást rendez az Akadémiai Kiadó és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat. A 25 ország 143 könyvkiadójának mintegy négyezer tudományos kiad­ványát bemutató kiállítást október 13-án, pénteken dél­előtt 11 órakor nyitja meg a Budavári Palota C épületé­ben dr. Köpeczi Béla, a Ma­gyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese és Moenis Taha-Hussein, az UNESCO fő­igazgatójának képviselője. Extra igények * szülői panaszok Az illetékesek válasza: az egységcsomag megfelelő Jogosak azok a panaszok, | a vékony, fűzött irka helyetl amelyekben a szülők a peda- több lapot tartalmazó spirá. gógusok különböző kívánság- losat kértek, kifogásolták a; listái ellen emeltek szót: hogy egységcsomagokban találhaU például jobb minőségű tollal, j vízfesték minőségét, és keve- füzettel. ceruzával egészítsék j sellték az egy darab ecsetet A rajztáblák és a rajzlapok sem nyerték el tetszésüket: ki az egységcsomagokat, gyer­mekük az iskolába csak nylon köpenyben járhat, a torna­órán' pedig csak világoskék nadrágot viselhet. E sokakat foglalkoztató kérdésről az il­letékesek elmondták: Több általános iskolában válóban extra igényekkel lépnek fel a pedagógusok. Egyesek több füzetet, mások tr©sraMt a verseny Pest megye minden zeneiskolája benevezett A Kulturális Minisztérium, a_ Zala megyei Tanács műve- lődési osztálya, a Magyar Ze­neművészek Szakszervezete, a zalaegerszegi városi tanács művelődési osztálya, a Magyar Úttörők Országos Szövetségé­nek Zala megyei elnöksége tá­mogatásával a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám zeneis­kola október 26 és 29 között megrendezi az első Lubik Im­re országos zeneiskolai trom­bitaversenyt. A nemrég el­hunyt Lubik Imre kimagasló pedagógusegyéniiség, előadó- művész, a Magyar trombitais­kola társszerzője volt, mun­kássága iránti tiszteletet és el­ismerést kívánják kifejezni a rendező szervek a róla elne­vezett versennyel. A Pest megyei válogatóver­senyt szombaton nagy érdek­lődés mellett tartották meg a még felavatatlan tápiógyörgyci művelődési házban. .A megye mind a tizenkét zeneiskolája nevezett növendéket az elő­döntőbe, úgy, hogy összesen 34-en versenyeztek a tovább­jutásért. Egy kötelező és egy szaba­don választott zeneszámima! korcsoportonként léptek dobo­góra a gyerekek, fokozatosan nehezebb és nehezebb műve­ket adva elő. A trombitamu- zsika 3-as (első korcsoport, 10 évesig), 8-as (második kor­csoport, 12 évesig) és 6-os (harmadik korcsoport, 14 éve­sig) darabját játszották a gyerekek, őszinte átéléssel, de a versenylázíban néha kissé hamisan. Amíg azonban a kötelező, az országos zsűri ál­tal jóváhagyott anyaggal a kis trombitások többsége szin­te hibátlanul, vagy nagyon ke­vés hibával megbirkózott, ad­dig a szabadom választott ze­neszámoknál már sokkal több fals hang, félrefújás, ütemté- resztés volt. Talán sikeresebb és a növendék számára is több elismerést hozó lett vol­na a néha több tételes, túl ne­héz mű helyett egyszerűbb, jobban kidolgozott darabbal indulni. A versenyben har­minchárom fiú mellett egyet­len kislány lépett dobogóra, méghozzá Tápi ágyörgyérői, és sok fiúval állta a versenyt ebben a férfias hangszerkate­góriában. Mivel a Pest megyei zeneis­kolák a Bartók Béla zenemű­vészeti szakközépiskola illeté­kességi területéhez tartoznak, a bíráló bizottság elnöke, Vá- czi Károly, a Bartók Béla ze­néművészeti szakközépiskola igazgatója volt, a zsűri tagjai: Körber Tivadarné, a Kultu­rális Minisztérium főelőadója, Szűcs Zoltán és Perlaki József, a Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola tanárai. Az elődöntőből ítéletük alapján hat növendék jutott tovább: a verseny legfiatalabb résztvevője, a kilencéves érdi Vörös Tibor, a második kor­csoportból Rétvári István Du­nakesziről és Széplaki József Érdről, a harmadik korcso­portból Borsodi László és Gá- nyi István Széni end réről, va­lamint Somogyi Károly Gö­döllőről. Nyolcán dicsérő ok­levelet kaptak, közülük a váci Lachegyi Imre és a tápió- györgyei Kiss Zoltán, ha a Bartók . Béla zeneművészeti szakközépiskola illetékessége alá tartozó Fejér és Nógrád megyei versenyzők között nem lesz elég tehetséges trombitás, szintén indulhat a zalaeger­szegi országos trombitaverse- nyen. Az összes többi résztvevő oklevelet és a Modem rézfú­vós együttes nagylemezét kap­ta. Az elődöntő tanulsága: na­gyon sok tehetséges kisgyerek van Pest megyében. Hajós Anna — Hatszáz hektár erdeje van a vasadi Kossuth Lajos Szakszövetkezetnek. Mosta­nában újabb tíz hektáron te­lepítettek fákat, elsősorban olyan területeket hasznosí­tottak, amelyeken a rossz ta­lajban nem él meg kultúrnö­vény. — Magyar hajszárító. A vecsési Ferroelektrika Szö­vetkezet kézi hajszárító gé­pet gyárt. Évente százezret állítanak elő. A konstrukció bevált, már tizenkét éve gyártják. E gyenge minőségűnek ítélté azokat. A ceruzákat és a tol lakat sem tartották jónak. A számoláshoz, az íráshoz és a rajzhoz különböző puhaságé ceruzát igényeltek, s minden órára más-más minőségűi kértek. A toliakkal kapcsolat­ban több iskolában a márkát is megjelölték. Az iskolaköpenyeknél szin­tén túlzott igényekkel talál­koztak, a pedagógusok előír­ták, vagy a színt, vagy a mi­nőséget, s többen a fazont is meghatározták. Az iskolának nincsen joga ahhoz, hogy megszabja, milyen köpenyben járjanak a tanulók. A tornafelszereléseket il­letően az oktatási intézmények törekvését — hogy az ő szí­neikben sportoljanak a diá­kok — meg lehet érteni ak­kor, ha jő előre, például a tanítás megkezdése előtt szü­lői értekezleten tolmácsolják kérésüket. Ha a nevelők min­dent idejében, tudatnak, sok bosszúságtól kímélik meg a szülőket. Felhívták az érintettek fi­gyelmét, hogy nincs joguk ez egységcsomagok kiegészítésé­hez. A bennük található fü­zetek és a különböző tan­eszközök jók, így a nevelők semmifé'.e külön kíván-ággal nem állhatnak elő a szülők­nél. Kisiklott a vonat Meiidéig vonszolta a szerelvényt a mozdony Hétfőn 0 óra 40 perckor Sülysáp és Mende állomások között egy tehervonat utolsó kocsijának bal oldali első csap­ja letörött, s a kocsi kisiklott. A mozdony Mende állomásig vontatta így a szerelvényt, ahol további két kocsi siklott ki. Súlyosan megrongálódott néhány váltó, s a kisiklott sze­A pálya helyreállításáig a személyforgalmat autóbuszo­kon átszállással, valamint ke­rülő úton, vonattal bonyolít­ják le. A MÁV tájékoztatása sze­rint Mendén tegnap reggel 10 órakor sebességkorlátozás mel­lett, egy vágányon a forgalom mindkét irányban megindult. relvény mindkét vágányt el- A második vágány helyreállí- zárta. Személyi sérülés nem tása az esti órákra volt vár­történt. I ható. A fiiét vége fiiafiesetei Nem adott elsőbbséget. Do­monyban, a főúton Kovács Gábor 25 éves dunakeszi elekt­Tv, 21.35: Színházi album A részben megújult Színházi album köszönti a televízió- nézőket — számol be az esti műsorról Virág Katalin szer­kesztő. — Elsősorban azokat a vidéki színházakat kerestük fel, amelyekből az elmúlt hó­napokban sok színész és több rendező is elszerződött a fővá­rosi színháztársulatokhoz. Ar­ra voltunk kíváncsiak, hogy miként dolgoznak az új évad megnyitásakor? így kerítettünk sort interjúnkra a kecskeméti Katona József Színház új igazgatójával, Beke Sándorral, majd a bemutatás előtt álló darabjuk (Sütő András: Káin és Abel) próbájáról jelentke­zünk. Szolnokra is ellátogat­tunk, ahol az esti főpróbán Tolsztoj: Legenda a lóról cí­mű színdarabjából láthatunk részletet. Megszólaltatjuk Ke- rényi Imre rendező igazgatót is. Végezetül pedig a kapos­vári műhelyt kerestük fel, ahol a „Szecsuáni jólétek” című Brecht-művet próbálják. A vi­déki színházak életétől függet­lenül beszámolunk még a bu­dapesti nagykörúton létesített Játékszín bemutatójáról is. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4j25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás-je­lentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. 8.27: Zenekari muzsika. 9.00: Katedra. 9.30: Régi híres éne­kesek műsorából. 10.00: Hírek. roműszerész motorkerékpárral nem adott elsőbbséget a vé­dett úton haladó személyko­csinak, amelyet Tóth Dömötör vezetett A motorkerékpár utasa, Kovács Gáborné 19 éves főiskolai hallgató súlyos, nem életveszélyes sérülést szenve­dett Szerencsés baleset. A 2-es számú főúton Vácott Révai János 49 éves nagymarosi la­kos személykocsija elé lépett Vogel Józsefné üzletvezető, s könnyű sérülést szenvedett. Hármas karambol. Gödön Rákóczi Péter 33 éves műszaki vezető személykocsival nem tartotta be a követési távol­ságot, s Francischy Pál buda­pesti erdőmérnök kocsijának ütközött, majd Kajda András személykocsijának csapódott. A gépkocsi utasa, dr. Rákóczi Andrásné súlyos, nem életve­szélyes sérülést szenvedett. Ittas vezető. Tápiószelén, a Ceglédi út 16. szám előtt Ko- ziot Stanislav lengyel ven­dégmunkás ittasan vezette személyautóját, és az előtte haladó Oláh Józsefné személy- kocsijának ütközött, majd ne­kisodródott Prókay Béla sze­mélykocsijának. Oláh Imre utasai, Oláh Csaba hároméves és Bencze Beáta hétéves gye­rekek könnyű sérülést szen­vedtek. A rendőrség valamennyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot. > A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. — Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán.— nrPT Iirpvn llini AD Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes. — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi B. u. 6. 1951. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. — A szerkesztő­PfN M í. b 1 LI m IlLnr ség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 és 336—130. — Szerkesztőségi titkárság: 140—447. 1 I.U I m » ».» FIOKSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf.: 19. 2701. Telefon: H—400. - Gödöllő és Vidéke, Gödöllő, Szabadság tér 1. Pf.: 47. 2100. Tel.: 81—9S. ' Moncr és Vidéke, Monor, Kossuth u. 79. Pf.: 51. 2201 Telefon: 157. — Nagykőrösi Híradó, Nagykörös, Hősök (ere 7. 2750. Tel.: 398. — Váci Napló, Vác, Lenin u. 45 Pf • 32! >601. Tel.: 10—095. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest-Xelelps vezető; Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesttő postahivataloknál és a kézbesítők­nél. - Előfizetési díj havonta 20 forint. Index: ?5 064 HU ISSN 0133—0659 l TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). A magyar ugaron. (Ady — I. rész.) 9.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). A királyság megdöntése Franciaországban. 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz. Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 2. oszt.). Bóbita, bóbita épít. 10.20: Peda­gógus-továbbképzés. Magányos, szorongó gyerek. Neveléslélektan. 11.05: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). A forróőv termesztett növényei. 12.10: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). A testek mozgása. 13.30: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). 14.05: Tör­ténelem. 14.30: Magyar nyelv és irodalom. 14 50: Pedagógus-tovább­képzés. 15.35: Élővilág. 16.05: Fi­zika. 16.33: Hírek. 16.40: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási mű­sor gyerekeknek. A textilnyomó (ism.). 16.55: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 17.10: Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Ná- záretben. 17.30: Mindenki iskolája. 1. Irodalom. „ .. . úgy kell a bol­dogság, mint egy falat kenyér.” 18.05: 2. Biológia. Sejtek, szövetek, szervek. 18.35: Reklám. 18.40: Pe- durony gyermekei. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.09: Rek­lám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19,30: Tv-híradő. 20 09: Donna Jua­nita hét kalandja. NDK filmsoro­zat. IV 3. rész. 21.35: Színházi al­bum. 22.35: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Aranyborjú. Dokumentum­film. 20.35: Zene a „B” Stúdióból. Zenés film. 21.10: Tv-híradó, 2. 21.30: Reklám. 21.35 Harmincéves az államosított magyar filmgyár­tás. 141 perc a befejezetlen mon­datból. Magyar film. %(16 éven fe­lülieknek !) lomból. 12.50: Barokk muzsika. 13.28: Barkácsolóknak. 13.33: Schu­mann négykezes zongoradarabjai­ból. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . Operaslágcrek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismerte­tés. 15.37: örökzöld dallamok. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Harminc perc rock. 18.30: Hírek. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: A magyar népdal hete. 19.10: Rek­lám. 19.15: Véleményem szerint. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.30: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 29.33: Technikai szünet. 20.36: Mindenki könyvtára. 21.06: Technikai szünet. 11.09: Slá­germúzeum. 21.57: Technikai szü­net. 22.00: Cigánydalok, csárdások. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc kül­politika. 22 43: Zenés játékokból. 23.36: Schubert: C-dúr vonósné­gyes. 24.00: Hírek. Idő járás-jelen­tés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Magyar zeneszerzők. 15.04: Magyar irodalmi arcképcsar­nok. 15.24: Részletek Gershwin operájából. 16.00: Hírek. 16.03: Ka­marazene. 17.10: Holnap közvetít­jük . .. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.00: A világgazda­ság hírei. 18.05: Mozart: Requiem. 19.00: Katedra. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. Közben: kb. 20.25: Levelek a világirodalomból. Kb. 21.35: Ope­raegyüttesek. 22.09: Bemutatjuk új felvételünket. 22.36: A magyar népdal hete. 23.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 23.15: Műsorzárás. Időjárás-jelentés. 10.05: Zöngészde. 10.20: Életed a kezedben van. 10.05: A magyar népdal hete. 11.07: Michael Haydn: Szerenád. 11.40: A nagy kétszívű folyón. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Köz­ben: 13.10: Törvénykönyv. 14.13: Százszorszép Színház. 14.49: Ének­lő ifjúság. 15.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 15.10: Magyarán szólva... 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.38: Verbunkosok. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Fiatalok, stúdiója. 17.32: Tenoráriák. 17.57: Mai könyv- ajánlatunk. 18,00: A Szabó család. 18'.27: Hallgatóink figyelmébe! 18 30: Esti magazin. 19.15: Bemutatjuk új lemezünket. 20.02: Technikai szünet. 20.05: Sport és gazdaság. 20.35: A magyar népdal hete. 21.05: Budapesti művészeti hetek. 22.09: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: XX. századi kó­rusművek. 22 43: Meditáció. 22.53: Rameau: Pygmalion. 23.36: Mada­ras Gábor nótákat énekel. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarából alakult réz­fúvós ötös Pézel-műveket játszik. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 8.05: Dalok a magyar mun­kásmozgalom történetéből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Nóták. 9.20: Monológ. 9.25: Derűre is derű. 10.00—11.55: A ze­ne hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: Mágnás Miska. 12.30: Hírek. 12.33: Arcképek a jugoszláv iroda-

Next

/
Thumbnails
Contents