Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
8 ”«•« 4/Pf Tf xstmap 1978. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT K -f HÍREK 4: HÍREK 4 HÍREK 4 HÍREK -fi HÍREK 4- HÍREK 4 HÍREK -f~ HÍREK 4 HÍRE UR. 1978. szeptember 30. 1(1(1 • Szombat, Jeromos napja. A Nap kél 5.41 — nyugszik 17.27 órakor. A Hold kél 3.32 — nyugszik 16.41 órakor. Nyugat felöl erősen megnövekvő felhőzet, többfelé eső, záporeső. Élénk, időnként erős nyugatias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. ÉLETMENTŐ KITÜNTETÉSE Életmentő Emlékéremmel tüntették ki Hajtó Lajost, a Fővárosi Vízművek erdészét, aki ez év július 31-én a Duna tököli szakaszánál élete kockáztatásával kimentett a vízből egy, a folyam sodrásába került fuldokló nőt. Ezt követően egy másik, elmerült fürdőző keresésére indult, de hosszas kutatás ellenére sem Sikerült már megtalálnia. A kitüntetést pénteken adta át dr. Mondok Pál, a Pest megyei tanács elnöke. Igazságügyi küldöttség látogatása Az Igazságügy Minisztérium vendégeként dr. Herbert Kern igazságügyi államtitkár vezetésével hazánkban tartózkodik a Német Demokratikus Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának küldöttsége. A vendégek programjuk során dr. Szilbereky Jenő igazságügyi minisztériumi államtitkár kíséretében ellátogattak a Pest megyei Bíróságra is. Az itt folyó munkáról dr. Zalka Károly, a megyei bíróság elnöke tájékoztatta a vendégeket. AZ IDEGENFORGALMI TANÁCS ÜJ SZEREPE A Minisztertanács módosította az idegenforgalom állami irányítását. Ezzel «összefüggésben úgy határozott, hogy az Országos Idegenforgalmi Tanács a jövőben a belkereskedelmi miniszter tanácsadó testületéként folytatja munkáját. Szurdi István nyugalmazott minisztert az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöki tisztéből — érdemei elismerése mellett — felmentette. — Nyolc kiváló tészta. A Dunakeszi Konzervgyár nemrégiben üzembe helyezett olasz gépsorán nyolc különböző száraztésztát állítanak elő. Most valamennyi terméküket a Kiváló Áruk Fóruma emblémájával jutalmazták. A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazga- tóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. heti lottósorsolás .alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 27,31,58,66,83 A szeptember havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. Hriszto Szmirnenszki NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1898. szeptember 30-án született és 25 évesen, 1923-ban halt meg Hriszto Szmirnenszki bolgár kommunista költő, a szocialista realizmus egyik első bulgáriai képviselője, a politikai szatíra mestere. Pályafutása elején élclapok- nak dolgozott; írásainak jelentős része politikai szatíra volt. 1920-ban írta első paté- tikus forradalmi versét, a Május elsejét, amelyben elvont romantikus képeken keresztül a munkásosztály közeli győzelmébe vetett hitét fejezte ki. Szívvel-lélekkel csatlakozott a forradalmi munkásmozgalomhoz, s bár érett művészi korszaka mindössze három évig tartott, a bolgár szocialista realista irodalom első jelentős képviselőjeként írta be nevét az irodalomtörténetbe. Üj esztétikai ideált teremtett : a szocializmusért vívott küzdelem szépségét énekelte meg. Nemcsak a kapitalizmus kiszoigáltatottjáit és áldozatait írta le markánsan, emlékezetesen, hanem megmutatta a kor új hősét, az öntudatra ébredt tömeget is. Következetes forradalmár volt, akinek sikerült magas művészi színvonalra emelni a bolgár proletárirodalmat. Mexikói könyvajándék — Utógondozás. A ráckevei járásban 52 fiatalkorú áll szabadságvesztést követő utógondozás alatt. Felügyeletükről, nevelésükről, beilleszkedésükről 34 társadalmi pártfogó gondoskodik. Megjutalmazták, a megyei aratási verseny legjobbjait Tizenhét nap alatt 95 ezer hektár gabona A nyári aratási csata hősei találkoztak tegnap a Pest megyei Tanács épületében, hogy ünnepélyes külsőségek között vegyék át az idei kombájnverseny győzteseinek kijáró okleveleket és pénzjutalmakat. Dr. Gaál Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, a verseny meghirdetői, az MSZMP Pest megyei bizottsága, a Pest megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége, a MEDOSZ Pest megyei bizottsága nevében üdvözölte az arató-cséplőgépek vezetőit. Hangsúlyozta, hogy az idei betakarítás sikerében döntő volt a komba jnosok helytállása, akik több mint 95 ezer hektár gabonát vágtak le 17 nap alatt és a rendkívül nehéz körülmények ellenére rekord- mennyiségű búzát takarítottak be. Egyben kérte a gépészeket, hogy az aratásnál semmivel sem könnyebb őszi kampány- munkában a nyárihoz hasonló lelkiismeretességgel, szorgalommal vegyenek részt. Mint megtudtuk 1978-ban 49 termelőszövetkezet 230 kombájnosa csatlakozott a vernap Bulgáriában, a Szófia— Vitosa—Szófia útvonalon, három nap a jugoszláviai Szabadkán, ötnapos utazás Drezda—Meissen—Lipcse érintésével. de várja a Coop:ourist utasait Nagyvárad, Kolozsvár, Moszkva, Kijcv, Le- I ninprád, Novgorod, Lvov, Kassa, Ungvár. j Körutazások keretében szép napokra hívja az iroda a hegyek, vizeké erdők, műemlé- I kék barátait az Alacsony- és j Magas-Tátrába, Kelet-Szlová- ! kiába, Csehországba, Romá- 1 niába, a Kaukázusba, a Bal- | tikumba és még számos egyéb, I csodálatos élményeket ísárő tájra. Hasonlóan kedvezőek- nek tűnnek a Cooptourist kínálta üdülési lehetőségek is. A szövetkezetek utazási iro- j dája a legtöbb Pest megyei közös gazdasággal jó kapcso- i latban áll, rendszeresen szer- [ vez a tsz-tagok számára —11- | letve az agrárszakemberek klubjainak — külföldi tanulmányútokat. Ugyanakkor az utazási iroda határainkon *úl- ról érkezett vendégeit szívesen kalauzolia Pest meeve legszebb vidékei-e. Visenrád- ra. Zsámbékra, Tökre, Nagy- kátára. senyhez és 30 arató-cséplőgép vezetőjének eredményét értékelték. A termelési rendszerben dolgozó gépek irányítói közül első lett Godó Mihály, a törteli Dózsa Tsz kombájnosa, aki Claas Domináto- rával 421 hektárt aratott le, illetve 221 üzemóra alatt 2106 tonna gabonát takarított be. Ebben a kategóriában második helyen Dobozi József az abonyi József Attila Tsz, harmadik helyen Pozsonyi Károly a pátyi Zsámbéki Medence Termelőszövetkezet kombájnosa végzett. A hagyományos gépek .kategóriájában Kars István, a kerepesi Szilasmenti Tsz gépvezetője bizonyult a legjobbnak. Ö 333 hektár gabonát aratott le 208 óra alatt. Második lett a kiskunlacházi Kiskun Tsz-ből Molnár József. Harmadik helyezést ért el Papp János, az ikladi Galga- parü Tsz kombájnosa. Tsz-buszok Gödön A fővárosi közlekedésből kiöregedett autóbuszokat vásárolt a Gödi Dunamenti Termelőszövetkezet. A kilenc Ikarus 620. típusú járműből hatot már felújítottak, átfestettek és forgalomba is állították a közös gazdaság szakemberei. A termelőszövetkezet üzemei Budapesttől Szokolyáig rendkívül szétszórtan helyezkednek el, s a dolgozók eddig tehergépkocsin utaztak munkahelyükre, illetve haza. Az autóbuszok üzembe helyezésével megteremtették a kulturált munkásszállítás feltételeit. — Könyvtárosok közgyűlése. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Pest megyei szervezete október 9-én a dunakeszi József Attila Művelődési Központban tartja taggyűlését. Az eseménynek kiemelkedő jelentőséget ad, hogy ekkor választják meg a szervezet vezetőségét és küldötteit a Magyar Könyvtárosok Egyesületének országos gyűlésére. Tizenöt ország útépítő szakemberei az M3-on A szövetkezetek utazási irodája, a Cooptourist — amely 130 csoportot, mintegy 6 ezer vendéget hozott a BNV-re— tájékoztatóján a most megjelent őszi-téli utazási kínálatát ismertette tegnap. Gazdag programjából érdekesnek ígérkeznek a szakmai jellegű utazások, kiállítások és vásárok látogatása Becstől Poznanig. kereskedelmi, húsipari, autóipari, ruhaipari, takarék- és hitelszövetkezeti szaktémákkal. Az utazási iroda vonzó ajánlatai közé tartoznak az európai fővárosokba, egyéb — sok nevezetességgel csábító — városokba invitáló programok: nyolc Háromszáz kiitelböl álló könyvgyűjteményt ajándékozott az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem spanyol nyclv- és irodalom tanszékének a Mexikói Egyesült Államok kormánya. A gyűjteményt az ELTE bölcsészettudományi karán Louis de la Hidalga nagykövet, a Mexikói Külügyminisztérium csoportfőnöke, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására hazánkban tartózkodó mexikói küldöttség vezetője adta át. iAz MTSZ szervezésében a Közlekedéstudományi Egyesület szeptember 27. és 29-e között rendezte mag a IV. Budapesti Útügyi Nemzetközi Konferenciát. A háromnapos programon 15 ország 400 s-z'-=-n- bere vett részt. Különböző témakörökről százhúsz előadás hangzott el, így többek között az út- és autópályatervezés mai irányzatainál, a gazdasági és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő útter- vezésről, az út- és autópályaépítés technológiai fejlődéséről. Az előadások során számos probléma vetődött fel a mai KOSSUTH RÁDIÓ — Csepegtető öntözés. A dánszentmiklósi Micsurin Tsz-ben 170 hektáron használták tavaly a saját tervezésű és kivitelezésű, az országban egyedülálló és a világszínvonalat is elérő csepegtető öntözőberendezéseket. A MÉM hozzájárulásé- vöt élhessen a nemzet. 9.57: Mű' val idén már más gazdasá- sorajánlat. ío.oo: Hírek, időjárásgoknak is terveznek és ké- J„e,entés- 10'05: Az * Mus‘c‘ . Jí* ,, i-t j i . Roma kamarazenekara lemezeiszitenek ilyen rendszereket. b61 10S8. ütravaló. 12.oo: Déii A rádió és a televízió műsora Páva! A népművészeti vetélkedő döntője előtt. 15.35: Idesüss! «.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés LA 1(111111 l'.A ti 1,1“ fi I“ V I#,I1I III II AIM II, Ajánlóműsor gyerekeknek. 18.00: műsor. 8 00: Hírek. Időlárásjelen- *■ ■ UU1V ti] U Ibii T llilV lilUUUI U Fabula. Tévedés. 1S.50: Hírek. 16.55: tés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. , . («lek a térben. Píerre Székely — 8.20: A mai nap kulturális fenbach operettjéből. 12.30: Hírek, geles énekel. 18.32: Bemutatjuk Székely Péter művészete (ism.). programjából. 8.30: Lányok, asz- 12.33: Két szerenád. 13.20: Nigériai új Liszt-lemezünket. 19.30: Hírek. 17.20: Reklám. 17.25: Csendes há- szonyok. 8.55: Hogy igazabb iö- népzene. 13.30: Nagy Piroska rí- 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadé- ború. Dokumentum-játékfilm. 18.15: portja. 13.45: Időjárás- és vízál- mia nagytermét. Közben: kb. Népek költészete. V/3. rész: Türtlásjelentés. 14.00: Fiataloknak! 20.30: Kékség. Kb. 21.54: 30 éves kés rózsa nyílik. 18.40: Egymil14 45- A pedagógia áldozata. 15.00: a Prix Italla. Kb. 23.00: Hírek, lió fontos hangjegy. A tv köny- A Gyermekrádió műsora. 15.47: Időjárás jelentés. Kb. 23.15: Műsor- nyűzenei sorozata. 19.00: Reklám. Éneklő ifjúság. 15.57: Hírek. 16.00: zárás. 19.10: Cicavízió. 19,20: Tévétorna. Milliárdos növekedés. A krónika. 12.2b: Zenei anyanyel- jgfxsj6 Közvetítés*"bajnoW^labda^ú- __ ^ TELEVÍZIÓ ________magyar tánc X/9. rész: Szatmári Mec hanikai Művek tavaly vünk. 12.30: Magyarán szólva. e(j-mérkőzé3ekről. 16.55: Orvosi *-59: Tévétoma (ism). 9.05: Tér- táncok. 20.05: Délidő. Amerikai * t *» IC. Mn1Ai1Si<1rn1r4á1 CXiNan • 8 , _ igen gyors és nagyarányú növekedést elsősorban a teri:a_j 12.45: Melódiakoktél. Közben: f” V"”Vt 17 öö".” ötórai tea. 18.00: mészetbarát. A Telesport turiszti- film. 21.25: Férfi röplabda-világegyrnilhárd forint termelési „ 10. PallGCt fölött. 14 00. Kovács nékl Lakatos Sándor népi zene- kai magazinja (ism.). 9.23: Min- bajnokság. Közvetítés Rómából, értékét állított elő. Ez az Apollónia cigánydalokat énekel. kara játszik 18 30* Hírek 18.33; denki közlekedik... (ism.). 9.40; 22.35: Tanuljunk gyorsan, kőnyösszeg idén másfél milliárd- l',30: Csak takarmányozni lehet? Közvetítés ‘bajnoki labdarúgó- Columbo. Amerikai tévéfilmsoro- „yen drámát írni. V/5. rész. 22.50: ro nő lövő évi torvíikhpn 1SM: H(rck- 15-*5: ü> Zenei üJsáS- mérkőzésről. 19.05: Jó estét, gye- zat. Szemelycsere (ism.). 11.15: Tv-híradó 3. ra.n ; J,. 5, tervükben 15 40. Keringök fúvószenekarra. ”£ek! 19A2: Magnóról-magnóra. Malom. Utazási vetélkedő. Olasz- o MŰSOR mar ketmiliard szerepel. Az 15.55: Rcklámparádé. 16.00: 16B, 19 57. Közvetí‘és labűarúgö-mér- ország (Ism.). 14.22: Fiatalok a *• és naayarányú Óra. 17.00: Hírek. Időiárásjelentés. vázésekTől 20 50- Hírek. 20.53: lépcsőházban. Jugoszláv tévéfUm- 20.00: Comenius. Oskar Ko17.30: Zenekari muzsika. 18.25: Krimikedvélölcnek’ 2140- Az Al- sorozat. VI/4. rész. 14.55: Reklám, koshka drámájának NSZK té, ................................. Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hall- i,mi NéDÍ Együttes fe!véf',e'bő'. 15.CD: Tut-Anch-Amon Egyipto- véfilmváltozata. 21.25: Tv-híradó 2. me lekenység javií'isaval, va- gatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 22.30: Hírek. 22.33: Slágérmúzeum. ma. Angol filmsorozat. XIII 4. 21.45: Művészek a porondon ’76, larnint Új termékek beveze- Időjárásjelentés. 18.40: Rádiészín- 23'15'. Kínai' népi dallamok. 23.28: rész: A templom. 15.20: Röpülj Zenés fUm, tpsóvel érték el h^z’ Wagner: Lohengrin. Maurice André trombitál. 2' CO:- Rendszeres segély. Ve- SÜSS! ll%\ ^re^ídöiá'rTs^ 0.10: Mű- i7.25-kor a tv-ben: rőcemaroson és Szokolyán 5 lentés. 22.15: sporthírek. 23.15: A . /-> J 1 /1 _rezer 895-en laknak, s több A 3‘ ^ szlov4k GsetldeS habOtTl mint 900-an idősebbek 60 tél. Közben: 1.00: Hírek. Időjárás- ?'°k‘ ®1 évesnél. A'két községben 18- 1,5*! Himnusz‘ S‘®°‘ járásjelentés. 8.05: Műsorismer- Dokumentumjátékfilm. Radványi Dezső szerkesztő mondja lapunk an kapnak rendszeres — ha- sorz ras' tetés. 8.08: Bemutatjuk új le- Olvasói számára: PETŐFI RÁDIÓ mezünket. 8.45: Részletek Mozart — Több, mint 20 éve történt mindaz, ami ma filmként jelenik meg operájából. 9.34: Bartók: Négy ze- a nézők előtt. Igaz történetekről van szó, amelynek egyes epizódjai 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés nekari darab. 10.00: Hírek. Idő- filmünk részét képezik. Felvetődik a kérdés, hogy miért 20 év távla- müsor. 8.00: Hirek. Időjárásjelen- járásjelentés. 10.05: Slágerlista, tában kell megmutatni ezt a kémhistóriát. Megvan erre is a válasz, tés. 8.05: A magyar munkásmoz- 10.40: Bozay Attila műve Az a magyarázata mindennek, hogy a főszereplő eddig titoktartási galom dalaiból. 8.20: Tiz perc 11.15: Zenekari muzsika. Közben: kötelezettség alatt állt. külpolitika. 8.30: Hirek. 8.33: Ur- 12.00: Déli krónika. 13.25: pész- —'Voltaképpen krimit vagy ennek életszerű mását láthatjuk? bán Katalin, Béres Ferenc és letek Weber operájából. 14.00: — Ma már kevesen gondolnak arra, ml minden történt húsz egyMadarász Katalin énekel. 9.15: Hirek. 14.03: Műsorismertetés, néhány évvel ezelőtt, mit tettek ellenünk az imperialista titkos szolválaszolunk hallgatóinknak. 9.30: 14.05: Zenetörténeti érdekességek, gálatok és, hogyan védekeztünk mi. Jeanette MacDonald és Nelson 14.50: Dzsesszfelvételckböl. 15.15: — Hogyan jelenítették meg ezt a történetet? enyhít a lakásgondokon, hogy Eddv filmdalokat énekel. 9.55: Délutáni hangverseny. Közben: — A játékfilmelemek során egy színész formálja meg a fő_ noovcsnlórlns iepnvlöket Hetilapszemlc. 10.00: Hogv tetszik kb. 16.00: Hirek. 16.33: Tiszapart. szereplőt, aki maga is megjelenik, és elmondja — ezek a dokumen- „ . j. u- ■ lenni? 11.00: Az 1978. évi debre- 16.38: Versenyművek. 17.25: Zene- tumelemek —, hogy milyen módon kellett helytállnia abban a zűruresen allo családi nazra je- cenj dzsessznapok felvételeiből, kritikusok hanglemezekről. 18.00: zavaros időszakban, amikor hírszerzőként nem volt Itthoni kapcso- löli vevőnek. 11.30: Hírek. U.33: Részletek Of- Hírek. 18.03: Victoria de Los An- lata, vezetése. vönként átlagosan 1020 forint összegű — szociális segélyt az idős emberek közül. — Családonként 100 ezer forint hosszúlejáratú kölcsönnel segíti az OTP a ceglédi sokgyermekes szülőket. A tanács pedig úgy útépítésekkel kapcsolatban. Az utóbbi években egyre korszerűbb gépekkel építik az utakat. ezeknek üzemeltetésével is több előadás foglalkozott. Pénteken a háromnapos konferencia résztvevői megtekintették a néhány hét múlva _ átadásra kerülő M3-as autópálya budapest—gödöllői szakaszát, valamint az épülő kisbagi völgyhidat és a bagi csomópontot. A szakembereket az M3-on folyó munkáról Kisteleki Antal, a Betonútépítő ' Vállalat főépítésvezetője tájékoztatta, az áttervezésről pedig Pethi Gusztáv, az UVATERV autópályatervezési irodájának főosztályvezető-helyettese adott tájékoztatást. Kép és szöveg: Koppány György Gázrobbanás Veresegyházon, az Arany János utca 25. számú családi házban eddig kiderítetlen okból felrobbant a pébé gázpalackból kiszivárgott gáz. A robbanás következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett a szobában tartózkodó 25 éves Váradi András és 24 éves felesége, akiket a mentők azonnal kórházba szállítottak. A 6zoba és a konyha is lángokba. borult, a tüzet a gödöllői tűzoltók oltották eL Halálos baleset Hernád külterületén, az 5-ös szgmú főúton Poboda István 31 éves gépkezelő, dabasi lakos rakodógéppel összeütközött a vele szemben motor- kerékpárral közlekedő Hrubos Gábor 25 éves művezetővel, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A baleset oka a vizsgálat eddigi megállapítása szerint: Poboda István a munkagéppel szabálytalanul kanyarodott. Az ügyben a rendőrség a vizsgálatot szakértő bevonásával folytatja. , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. — Főszerkesztő: dr. Lőkős Zoltán.— te» Iirnvri dini AD Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi B. u. 6. 1951. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. — A szerkesztőrrNI Mr h III hlKLftr Ség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 és 336—130. — Szerkesztőségi titkárság: 110—447. >1»' piokszERKESZTOSEGEINK : Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf.: 19. 2701. Telefon: 11—400. — Gödöllő és Vidéke, Gödöllő, Szabadság ter 1. Pf.: 47. 2100. Tel.: 81—95. ■ Moncr és Vidéke, Monor, Kossuth u. 78. Pí.: 51. 2201 Telefon: 157. — Nagykőrösi Híradó, Nagykörös, Hősök tere 7. 2750. Tel.: 398. — Váci Napló, Vác, Lenin u. 45. PL: 32. !«01. Tel.: 10—095. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Xeltjps vezető; Csöndes Zoltán vezérigazgató, — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és a kézbesitők- néL — Előfizetési díj havonta 20 forint. Index; 95 064 Hll ISSN 0133—0650 A Cooptourist tájékoztatója Gazdag dszi-íéli program ELILLAN AZ ÓZON A környezetvédelmi világszervezet legutóbbi vezetőségi tanácskozásán elhatározták, hogy globális mérőhálózatot létesítenek a Föld ózonréteg-változásainak megfigyelésére. Egyes szakértők szerint fennáll az a veszély, hogy 2039-re mintegy 10 százalékkal csökken az ózonréteg vastagsága. Jelenleg mindössze 12 országban végeznek ez- : zel kapcsolatban rendszeres méréseket. Sajnos a mérőhálózatot a vi- ! lág nagy részén még nem építették ki. Így egész Dél-Amerika terű- j létén nem működik mérőállomás. Az ózon a légkör magasabb rétegeiben keletkezik oxigénből ült- . raibolya sugarak hatására. A levegőben csak igen kis koncentráció- ■ ban van jelen. Fontos szerepe, hogy a Napból a Földre érkező, az j élő szervezetre káros, ultraibolya sugarakat elnyeli. Az infravörös ; sugárzást is részben elnyeli, ezáltal a Föld felszínéről kisugárzó1 hőenergiát részben visszatartja. Az ozon.oszféra a légkör 20—50 kilométerig terjedő magasságának ózontártalmú része. Az ózonréxcg vé- | delmét célozza az USA-ban a közeljövőben megjelenő rendelkezés, amely gyógyszereket kivéve tiltja az aerosolok alkalmazását, tehát j a kozmetikai, illatosító, stb. spray készítmények használatát. '