Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
1978. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT Folytatódik az ENSZ-ülésszak Vance méltatta a fegyverkorlátozást tárgyalások jelentőségét Pénteken az általános politikai vitával folytatódott az ENSZ-közgyűlés ülésszaka. Az első felszólaló Oskar Fischer volt. Az NDK külügyminisztere a többi között kijelentette: a békés egymás mellett élés elleni mind hevesebb támadások láttán a népek aggódnak amiatt, valóssá lehet-e tenni az enyhülés folyamatát, vagy pedig visszatér-e a hidegháború korszaka. Az NDK a maga részéről — a helsinki ajánlások alapján — mindent megtesz az európai enyhülés elősegítésére — ugyanakkor visszautasítja mindazokat a veszélyes kísérleteket, amelyek a kialakult európai realitások megváltoztatására irányulnak —, mondotta Oskar Fischer, majd sürgette, hogy a világ országai kössenek mielőbb szerződést az erőszak alkalmazásáról való lemondásról és hívjanak össze leszerelési világkonferenciát. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter beszédének túlnyomó részét gazdasági kérdéseknek, a fejlett tőkés- és a fejlődő országok viszonyának szentelte. Növekvő amerikai támogatást ígért a harmadik világ országainak és azt, hogy ..amennyiben lehetséges” kedvezőbb kereskedelmi feltételeket biztosítanak számukra. Az Egyesült Államok külügyminisztere a Közel-Keletről szólva „történelmi lehetőségnek” minősítette a Camp Da- vid-ben indult folyamatot és felszólította a palesztinokat, hogy „ragadják meg az alkalmat”. A külügyminiszter beszéde és vezető munkatársainak kijelentései sem adtak világos képet arról: mik Washington legújabb szándékai Libanonnal kapcsolatban. Vance beszédében mindenfajta nukleáris kísérlet mielőbbi eltiltásáért szállt síkra és méltatta a Szovjetunióval a hagyományos fegyverek elterjedésének korlátozásáról folyó tárgyalások jelentőségét. Vance egyetlen szóval sem érintette a dél-afrikai helyzetet, arra hivatkozva, hogy felszólal a Biztonsági Tanács péntek esti vitájában. Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki vitájában Stefan Andrei román külügyminiszter megerősítette országának a biztonságra és a békés együttműködésre irányuló politikáját. Az ENSZ-közgyűlés politikai vitájában Huang Hua, kínai külügyminiszter, beszédének nagy részét ezúttal is annak szentelte, hogy a háborús veszély állítólagos fokozódását hirdesse és szélsőséges hangnemben támadja, szidalmazza a Szovjetunió külpolitikáját. ★ Az ENSZ Biztonsági Tanácsában határozattervezetet dolgoztak ki, amely a világ- szervezet felügyelete alatt szabad választásokat irányoz elő Namíbiában és semmisnek nyilvánítja a dél-afrikai rendszer mesterkedéseit. Az okmány éles szavakkal ítéli el a dél-afrikai kormány törvényellenes namíbiai lépéseit. Carlos Cogrreia Gago portugál külügyminiszter felszólalásában rámutatott, hogy a volt portugál gyarmat, Kelet-Timor népének biztosítani kell az önrendelkezésre való törvényes jogát. ★ Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter New Yorkban több külföldi politikussal tárgyalt. Fogadta Szadum Hammadi iraki külügyminisztert, akivel a szovjet—iraki kapcsolatokról és kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről tartott megbeszélést. Gromiko Szpirosz Kiprianu ciprusi elnökkel a szovjet— ciprusi kapcsolatokról és a ciprusi válság rendezésének kilátásairól tárgyalt A szovjet külügyminiszter fogadta dán kollégáját, Henning Christophersent. Púja Frigyes külügyminiszter csütörtökön megbeszélést tartott Indalencio Lievano Aguirre kolumbiai külügyminiszterrel, a közgyűlés elnökével, majd felkereste hivatalában dr. Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát. Mindkét találkozón az ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő főbb kérdésekről volt szó. Újabb „pax americana” Béketervek és fegyverropogás Carter amerikai elnök elérkezettnek látja az időt, hogy nemzetközi értekezletet tartsanak a libanoni béke helyreállítása érdekében. Az amerikai elnök álláspontja szerint egy ilyen tanácskozáson Szíria, Izrael, Egyiptom, Szaúd-Ará- bia, Franciaország és az Egyesült Államok részvétele lenne indokolt. Bár Carter azt javasolta, hogy a libanoni nemzetközi békekonferenciát az ENSZ égisze alatt tartsák meg, a javaslat nyilvánvaló célja az, hogy még jobban kiterjessze a nyugati, mindenekelőtt az amerikai befolyást a Közel- Keleten. Carter közölte, hogy megállapodott Begin izraeli kormányfővel és Szadat egyiptomi elnökkel, hogy támogatják az Eliasz Szárkisz államfő vezette libanoni kormányt. Jasszer Abad Rabbu, a PFSZ végrehajtó bizottságának tagja elutasította a javaslatot. „E konferencia célja — mondotta — a palesztin forradalom megsemmisítése és Szíria meggyengítése lenne, ezért — ha netán megtarják — a PFSZ nem vesz részt rajta...” A libanoni fővárosban egyébként péntek hajnalban is változatlan hevességgel folytatódtak a fegyveres összecsapások az arabközi békefenntartó erőik sziriai alakulatai és a jobboldal fegyveres osztagai között. Camille Chamoun, a jobboldali liberális párt elnöke „huszonnégy óra haladékot” adott csütörtökön Szárkisz, libanoni államfőnek arra, hogy visszavonja azt az egy hete hozott döntését, amely szerint továbbra is szükség van a javarészt sziriai katonákból álló arabközi békefenntartó erők libanoni állomásoztatására. A békefenntartó erők hat hónapos mandátuma, október 26-án jár le és a jobboldal, amely szabad kezet szeretne kapni a libanoni baloldal és a Palesztin Felszabadítási Mozgalom erőinek megsemmisítésére, minden eszközzel azon van, hogy a megbízatás meghosszabbítását megakadályozza. Arra az esetre, ha Szárkisz elnök nem teljesíti ezt a követelést, Chamoun „népi felkelés” kirobbantásával fenyegetőzött. Fasiszta terrorsorozat Olaszországban Csütörtökön este Rómában agyonlőttek egy 24 éves fiatalembert, aki az OKP egyik körzeti helyisége előtt olvasta a falra kifüggesztett L’Unitát A társaságában levő 28 éves Vincenzó Dj Blasiót láblövéssel szállították kórházba — állapota súlyos. A gyilkosság elkövetését a „NAR” elnevezésű fasiszta szervezet vállalta magára. Milánóban a „Vörös Brigádok” követtek el újabb merényletet. Miután előző nap Torinóban kioltották a Lancia egyik részlegvezetőjének életét, most az Alfa Romeo autógyár egyik vezetőjét szemelték ki áldozatukul. A 60 éves Ippolito Besonzót reggel az utcán közrefogták, megbilincselték, majd pisztollyal a lábába lőttek. Állapota súlyos. A római demokratikus erők, a szakszervezetek péntek este egységes antifasiszta tüntetésen bélyegezték meg az előző napi gyilkosságot. Carter sajtóértekezlete A SALT-ÍI remélhetőleg még az idén megszületik James Carter amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén ismét kifejezte reményét, hogy még az idén megszületik az új SALT-egyez- mény. Az elnök ugyanakkor olyan látszatot igyekezett kelteni, mintha a Szovjetunió további „engedményeitől” a Tiltakozásul: lemondott Nicaragua ENSZ- képviselőjének helyettese Nicaragua ENSZ-képviselő- jének helyettese lemondott hivataláról, tiltakozásul Somoza elnök diktatórikus politikája ellen. Az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakának elnökéhez intézett üzenetében a nicaraguai diplomata elítélte a Somoza-rezslm elnyomó politikáját és a diktatúrát támogató, „vele cinkosságot vállaló korrupt rendszereket”. Az ENSZ-ben tovább nő a felháborodás a Somoza-dikta- túra népellenes terrorja és a diktatúrának nyújtott amerikai támogatás miatt. A közgyűlés szónoki emelvényén Kuba, Costa Rica, Panama, Mexikó, Bolívia és más országok képviselői is szót emeltek a nicaraguai rezsim kegyetlenségei ellen. megegyezési készségtől függene a megállapodás. Carter szerint a SALT kérdéseiben a két fél közötti különbség állandóan csökken, s immár „egészen kevés kérdés” vár megoldásra. A fennmaradt, de távolról sem jelentéktelen kérdésekről tárgyal Carter szombaton Washingtonban Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Carter a sajtóértekezletén elmondta, azt is, hogy a Knesszet (izraeli parlament) jóváhagyása után telefonon értesítették, beszélt Szadattal és Beginnet. Mindhárman egyetértettek abban, hogy a megkezdett úton tovább haladnak. Carter szerint továbbra is ellentét állt fenn közte és Begin között a nyu- gat-jordániai zsidó települések kérdésében. Az amerikai elnök egy kérdésre felelve hangsúlyozta, hogy Szadat meghívta őt és a meghívást elfogadta, hogy mikor kerül sor az amerikai elnök közel- keleti látogatására, ezt a kérdést nyitva hagyta. Elhunyt L János Pál pápa Péntekre virradóan elhunyt I. János Pál pápa. A hivatalos közlemény szerint az egyházfő halálát szívinfarktus okozta. I. János Pált augusztus 6-án választották meg pápává. A Vatikánvárosban bejelentették, hogy a pápaválasztó konkláve 15—20 napon belül ül össze. ★ Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Jean Villot bíboros, vatikáni államtitkárhoz küldött táviratában részvétét fejezte ki I. János Pál pápa elhunyta alkalmából. A Szaijut-6 jubileuma 365 napot töltött az űrben a Szaljut 6 űrállomás. Ezalatt több mint 200 napon át dolgoztak űrhajósok a Szaljuton. — Eddig két állandó személyzetnek adott otthont és négy alkalommal fogadott látogató együttest. Az űrállomás lett a bázisa az Interkozmosz program megvalósítása során a • szocialista országok első nemzetközi űrexpedícióinak: csehszlovák, lengyel és NDK- beli űrhajós is járt és dolgozott fedélzetén. A Szaljuton végzett megfigyelések, kísérletek páratlan értékűek. Gyakorlatilag a Föld közelében elvégezhető munkák minden területre kiterjedtek. Felszerelése lehetővé teszi asztronómiai megfigyelések végzését — technológiai kísérletek folytatását — olvasztó- kemencékkel, a föld különleges fényképezését, — orvosi és biológiai kísérletek elvégzését. A Szaljut 6. születésnapját pénteken reggel a földről is köszöntötték. Milliárdok, helikopterekre Az amerikai képviselőház katonai bizottsága támogatja azt a Pentagon által benyújtott programot, amely egy új, tengeralattjárók elhárítására szolgáló helipokterrendszer létrehozására irányul. A tervezet több mint 200 olyan új típusú helikopter gyártását irányozza elő, amely a heli- kopter-anyahajó 100 mérföl- des körzetében képes tengeralattjárók elleni akciókra. A program megvalósításának költségeit 3,5 milliárd dollárra becsülik. Menekültek iskolája A fehértelepes rezsim üldözése elől sokezren menekülnek Rhodesiából a szomszédos független országokba. A Zimbabwei Afrikai Népi Unió több tábort szervezett részükre Zambiában is. Képünkön: a szervezet szabadtéri iskolája Lusaka külvárosában. Kiképzőtábor Zambiában mm Y t r" . a v • é ssl 4 A rhodesiai fajüldöző kormányzat ellen fegyveresen küzdő mozgalmak egyike a Zimbabwei Afrikai Népi Unió. Képünkön: Újoncok a szervezet egyik kiképzőtáborában. EampBavid elten Kairóban és Az egyiptomi baloldali Nemzeti Haladó Párt csütörtökön a Camp David-i megállapodások ellen tiltakozó tömeggyűlést rendezett Kairóban. A megmozdulásra a néhai Nasszer elnök halálának nyolcadik évfordulója adott alkalmat. A tömeggyűlés szónokai azt hangoztatták, hogy a Camp David-i különalkuval Szadat elnök elárulta az arab népet. A Nemzeti Haladó Párt — amelynek jelenleg két képviselője foglalt helyet az egyiptomi parlamentben — kezdettől fogva elutasította Szadat elnök Pusztít az áradat Calcuttában már három méter magas a víz Alig 10 nappal azután, hogy az évszázad legnagyobb árvize levonult — Indiában ismét áradnak a folyók. A Bi. har, az Uttar Pradesh állam folyói kiléptek medrükből és kiöntött a Ganges, a Chaghara és a Falgu folyó is. Veranasi körzetében már 200 falu áll víz alatt. 72 településről költöztették ki a lakosságot. Biharban Gaya és Budd- hagaya szent városok templomai vízben állnak. Tegnap Nyugat-Bengáliát is elérte a hetven év óta eddig legpusztítóbb árvízhullám. Az utóbbi három napban 508 milliméter csapadék hullott Nyugat-Bengáliában és az újabb áradásoknak további 11 halálos áldozatuk volt. Az eddigi felmérések szerint az idei árvizek 6.4 millió hektárnyi területet árasztottak el, 3 millió tonna gabonát semmisítettek meg Hivatalos adatok szerint 1302 ember halt meg. s az árvizek 40 millió ember sorsát érintették. Az újabb hatalmas esőzések és a megáradt folyók tetemes károkat okoztak Nyugat-Ben- gália legnagyobb ipari körzetében, amelyet „Az indiai Ruhr-vidéknek” szoktak nevezni Az iparvidéken mintegy 50 bányát elöntött a víz, több áramelosztó központ megrongálódott. Az árvíz sújtotta vidékek többségével megszakadt a telefon-, a távíró- és a vasúti összeköttetés. Nyugat-Bengália fővárosában. az ötmillió lakosú Calcuttában — amelynek utcáit három méter magas víz borítja — teljesen megbénult az élet. A város lakói két napja áram és ivóvíz nélkül maradtak. A szokatlanul erős monszun esőzések az utóbbi 10 napban Vietnam északi tartományaiban is óriási árvizeket okoztak. A kiáradt folyók zavarokat okoztak Hanoi és más vidéki városok energiaellátásában, nehézségeket okoztak az ország személy- és teherszállításában. Thanh Hoa és Ha Nam Ninh tartományok szenvednek leginkább az árvíz pusztításaitól. A Lám folyó 8 méteres áradattá dagadva több tízezer hektárnyi virágzó rizsföldet semmisített meg. A lakosságot rettegéssel tölti el a Fülöp- szigetek felől Vietnamba tartó tájfunveszély. A vietnami kormány az erők összefogására szólította fel a lakosságot a természeti katasztrófa leküzdésére. A felhívás szerint legfőbb feladata az emberi életek megmentése mellett a termőföldek védelme, az út- és telefonhálózat helyreállítása. különutas politikáját, s elítélte a Camp David-i alkut. Kairói források szerint az egyiptomi hatóságok az elmúlt néhány napban letartóztatták a párt negyvenöt tagját. Izraelben is több ellenzője van a Camp David-i különal- kuknak. Jigal Horowitz, izraeli kereskedelmi, iparügyi és ideiglenes idegenforgalmi miniszter csütörtökön tiltakozásul a Camp David-i egyezmények ellen, beadta lemondását Annak a véleményének adott hangot, hogy az USA túlságos bevonása a békéért folytatott fáradozásokba Washingtonnal szembeni függőséghez vezethet. Horowitz javasolja majd, hogy a kormánykoalícióban részt vevő héttagú csoportja, az úgynevezett Laam-csoport hagyja el a parlamentet. Ebben az esetben a Begint támogató koalíciónak már csak 66 mandátuma maradna. Alfred Atheron, Carter elnök utazó közel-keleti nagykövete, csütörtökön Jeruzsálembe meghívott magához 20 ciszjor- dániai arab közéleti személyiséget, hogy rábeszélje őket annak a szerepnek a vállalására, amely a Camp David-i egyezményben szerepel az ott lakó egy milliónyira becsült palesztin lakosságra vonatkozóan. Az egyiptomi—izraeli béketárgyalások minden jel szerint október elején kezdődnek, bár a pontos időpontot még nem tűzték ki. A pénteki kairói lapok október 4-ét vagy 5-ét emlegetik a megbeszélések kezdő napjaként, színhelyként pedig Iszmailiát. Más értesülések szerint Carter amerikai elnök és Szadat egyiptomi államfő csütörtök esti telefonbeszélgetésükkor október 10-ben állapodtak meg. A Szocialista Intemacionálé irodája csütörtökön kétnapos párizsi értekezletének első napján felszólította a közel-keleti konfliktusban érintett feleket, hogy folytassák a Camp David-ben megindított „béke- folyamatot”, amelyben — szerinte — részt kellene vennie Szíriának, Jordániának és a pslesztinaiaknak is.