Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
Horvath Péter; Az igazi Trója A Z öreg lépdelt a folyó partján. A hídon emberek nyüzsögtek, meg. megálltak egy pillanatra, köszöntötték egymást, aztán sietős léptekkel tovább indultak a dolguk után. Az öreg nekidőlt egy fatörzs, nek, és botja végével megzörgette a lehullótt, nagy, sárga leveleket. Öcska biciklijén postás kerekezett át a hídon, fütyörészve dobta át egyik válláról a másikra a postástáskát. Talán még soha nem fordult meg a fejében, hogy jobb volna a gondjaira bízott levelekből papírhajókat hajtogatni, leúsztatni őket a csatornán a zsilipig, ahol szépecskén eláznának a többi megrekedt szeméttel együtt. Kisfiú rohant le a hídról, az öreg előtt megtorpant, leguggolt elé; — Három Lóránt vagyok. — Ez szép — felelte fáradtan az öreg. — Mit akarsz? — Nézni téged. — Ez jó neked? — Nem. De a nővérem rámparancsolt. — Ugyan — mondta erre az öreg. Az iskolában nemrég szólalt meg az ötödik óra kezdetét jelző csengő. A pincérek a Csaba Gyöngyében már nekikészülődtek a munkának, széthordták a tányérokat, evőeszközöket, virágot is tettek minden asztalra, két szál piros szegfűt — Tanár vagy? — Igen. — De már nyugdíjas? — Így ráérek délelőtt is. . — Te se akarsz beszélgetni velem? — Nem. A kisfiú eltűnődött, majd megkérdezte: — Horgászni tudsz? — Nem tudok. — Akkor mesélj valamit — Nem mesélek. Az öregember Trójára gondolt, az Igazira, amit neki kellett volna megtalálnia, és — akárcsak álmában — most is maga előtt látta szén Helenet, Agamemnont, a görögök nagy hírű vezérét és mind a daliákat: Hectort, és magát Parist — de a kép, akárcsak a csatorna zavaros lusta vize, gyűrűket vetett Ha elrobognak a harci szekerek, elül a por gon. dolta. ’ , — Menj haza szépen — mondta a kisfiú. — Nagyon öreg vagy már meg bele találsz pottyanni a vízbe. ' Az öregember lassan elindult felfelé a parton. A könyvtár zöld kúszónövénnyel befuttatott, öreg épülete előtt megbotlott a járdaszegélyben. Egy kislány segítette föL — Ifjúság — mondta neki az öregember és megsimogatta a fejét — Eszternek hívnak — mondta a kislány, és felkacagott. Az öregember szuszogva igyekezett hazafelé. Betette maga mögött az előszoba ajtaját, kalapját botját a fogasra akasztotta, mint mindig. Körül kell néznem alaposan — motyogta. — Még sok időm van. Sok Időm. — Lenyomta a szobája kilincsét, amit évek óta nem érintett rajta kívül senki. Az ajtó kinyílt az öreg megszédült, és — bár mintha elvágódott volna — a következő pillanatban megpillantotta a nővérét, amint az a bordó kordbársony huzatú karosszéken ült és horgolt. — Hiszen, te... — Semmi baj — mondta a nővér. Egészen úgy mosolygott, mint azokon a megbámult, régesrégi fényképeken, amelyeket az öreg a fiókban őrzött. A haja is úgy volt fésülve, ahogyan az édesapjuk szerette látni: koszorúban. — De én Tróját. 1. — nyöszörgőit az öregember. — Tudod, az igazi Tróját nekem, kell.. „ — Persze — mosolygott a nő. — Én pedig csillagokat horgolok. Csillagokat Gálái István: Lélektani hadviselés . nem hiányoztak I A jó katonák | az alakulatnál. •-------------------------- Sokan szolgálta k itt olyanok, akik később nagy emberek lettek. Ott volt például Németh Péter honvéd, a labdarúgócsapat kapitánya, aiki a makaó nevű kártyajátékban is megállta a helyét. Rettentő csatákban vezette győzelemre a csapatát, s mindig ember- vesziteség nélkül. Kevés katona mondhatja ezt el magáról. Aztán nálunk szolgált Kóbor László honvéd is, népszerű nevén Beton Laci. Egyszerű gyalogos közlegényből küzdötte fel magát Nagyalföld falucska nőinek bálványává, s a"felderítő század lélektani hadviseléssel foglalkozó tudományos kutatócsoportja vezetőjévé. Nagyobb hadgyakorlatokon, amelyeken tábornokok is részt vettek, rendszerint őt dobták le a „kékek” hátországába, és sohasem eredménytelenül Végigmasírozott a „kékek” helyőrségének főutcáján, a péknél is ejtett néhány szép szót a liszteszacskóval sorbanálló asszonyoknak és lányoknak. Végigkorzózott a piacon, a vasútállomás és a postahivatal előtt, aztán beült a presszóba (persze civil ruhában), és a presszós lányoknak turbékolt. — Kóbor László költő és hadvezér vagyok! — így mutatkozott be a hölgyeknek. Mire az éj fátyola diszkréten a helyőrségre terült, megérkezett az első jóbarát a postahivatal bezárt ajtaja elé, és verni kezdte a postás vénkisasszony ablakát. Zsörtölődve kelt ki hideg ágyából: — Ki a ménkű zavar fel legszebb álmomból? — rikácsolta a függöny mögül kilesve, noha még nem aludt. — Ébredjen, Paula kisasszony, ébredjen! — kiabált be a felhajtott gallérú jóbarát, és körbetekintett, látja-e valaki. Végre kinyílott a zöldre festett kis- ablak, Paula kisasszony az asztalához telepedett, bőgős ujjai közé tollszárat kapott. — írja, Paula kisasszony, távirat lesz! Cím! Nagyalföldi hadgyakorlat, posta tizenhárom. Megvan? — Klein Tamás honvéd. Megvan? — Barátom, a Pirid elveszett! ' — Aláírás? — Paula kisasszony, mit írjunk oda?----------------------------- mindenkit I Paula kisasszony | ismert a *--------------------------------faluban, és mindenki mindenkijéről tudott mindent. A csélcsap fiúkat és a kikapós lányokat szívből megvetette. — írjuk azt — suttogta —, hogy Vilmos, a hajósinas. Olvasta? Jaj, de cuki könyv! —,és incselkedve bekapta a kisujját A jóbarát helyeselt, fizetett, és nyakát behúzva eltűnt a helyőrségben. Paula kisasszony alighogy továbbította a táviratot, ismét megkocogtatták az ablakot. — Huhu, Paula! — Most meg egy jó barátnő volt oly kedves, hogy tudósítsa a „kékek” katonájának egyikét kedvesé elestéről. Reggel fél nyolckor a falusiak legnagyobb csodálkozására helikopter jelent meg a lóvásártér fölött. Egy helyben berregett, majd amikor feltűnt egy lassan cammogó, agyonhasznált férfi, kötélhágcsót engedett alá. A helikopteren piros jelzés volt. A „kékek” táborában először a rádiókapcsolat kezdett akadozni. A tábornoki kar már kora hajnalban összegyülekezett egy magaslaton, hogy megindítsa a terv szerinti meglepetésszerű támadást. A legmélyebb hangú és a legsűrűbb szemöldökű tábornok megnyomott egy gombot. A harcálláspontot hívta. — Nagy Medve hívja Bátor Kék Katonát! Nagy Medve hívja Bátor Kék Katonát! Vétel! — recsegte a mikrofonba. A sistergés alábbhagyott és reménykedő, gyenge hang hallatszott: — Piriké?--------;------------- elvörösödött, kiI A tábornok | dagadtak a nya----------------------- kán az erek, ordított: :— Ezért a viccért lecsukatom! Napfúrdő Németh Miklós metszete Kopré József: Filozófia Naponta kap más értelmezést a dolgok rendje, logikája. Az ébredés se csak ébredés, a vakság, — csak a szem hibája. Mert mit ér a pusztán létezés, ami a dolgot komplikálja? Minőségileg a sok — kevés! Es ez nemcsak a szem hibája. Testünkben a hőemelkedés, a sejtek örök lázadása — A küldetés, attól küldetés, ha az ember maga belátja. Az ember s véle a tévedés a létezést koordinálja. az a sok, ha mindig hiába... S hogy küzd ellene, ez nem kevés; Nyirán Ferenc: Kocsmaudvaron A lépcső korlátján ücsörögtünk, korsóink az alacsony ereszben. Cigarettáztunk nyáresti csöndben, és diófa fölött égre néztünk. Macska sétált a kocsmaudvaron, talpa alatt egy falevél csörrent, fal tövéből tücsök visszapircent, sörbajusz fénylett föl az ajkakon. Hold, csillagok moccanatan álltak. Szellő se billegett. Lám, a nyárnak mily csodái vannak — s belegondolok: mi lépcsőkorláton üldögéltünk, diófa fölött az égre néztünk — s odaíönt keringtek az évszázadok...! Szikszói Károly: Emlék Odakint arcunkat betakarná a fehérség. Púposra fagytak a madarak. A hó alatt tarkón lőtt bokrok. Kint arcunkat betakarná a fehérség. Maradjunk hát itt a nyomok között. Egy szék, egy asztal, s tavalyi arcunk a párna ráncaiban. Bürget Lajos: Emma porciója T udják azt minden faluban, ’ hogy mi a porció. A hús, ami a vasárnapi levesben fő. Any- nyi darab, ahányan a családban vannak. Amikor a leves az asztalra kerül, a háziasszony osztja szét, szigorúan a családi ranglétra szerint. Kinek mi jár. Mindenkinek a tányérjába kerül. De valóban mindenkinek? Nevezzük a fiatalasszonyt Emmának. Igazi neve nem fontos. Van baja elég. Nem kell, hogy az eset miatt még a falu is szájára vegye. Emma a télen ment férjhez. A falu nagy lakodalomnak tartja nyilván — Csukasson! — hallatszott ugyanaz a fátyolos, életunt hang. — Nekem már úgyis mindegy... — Mit beszél? Megőrülök! — pillantott tábomoktársaira a legmélyebb hangú és legsűrűbb szemöldökű tábornok. Tehetetlen volt és kétségbeesett. Máris negyvenhét másodpercet késtek a támadás megindításával. Mit gondolnak a „pirosak” róluk, hogy késik a meglepetésszerű támadás? — A tartalék harcálláspontot! — adta ki a mellette álló rádiósnak a parancsot. — A tartalék harcálláspontot! — ismételte a rádiós, és elfordított a készüléken egy gombot. — Jelentem, a parancsot végrehajtottam. — Nagy Medve hívja Bátor Kék Katona Kettőt! Nagy Medve hívja Bátor Kék Katona Kettőt! Vétel! — megcsuklott a tábornok hangja. A hangszóróban megszűnt a sistergés. esküvőjét. Utána a fiú szüleinek a házába költöztek. A menyecske már az első napokban kereste, mivel teheti magát hasznossá. Talán meg sem lepődött azon, hogy anyósa elszámoltatta a tojással. Meg, hogy mindig figyelmeztette valamire. Minden háznak megvan a maga rendje — gondolta —, szokni kell. E ljött a vasárnap, az első együtt. Az asztalon a gőzölgő leves. Az anyós osztja. A 1 fiatálasZ- szony meglepődik. De nem mer szólni. A férje figyelmezteti az anyját: — Es Emma? — Jaj, édes lányom, rólad egészen megfeledkeztem... És a férje kettévágja a sajátját. így jut Emmának is porció. Emma ölében tartja a kezét. Szeme sarkában könny. Szavaiban fájdalom és lázadás. Még soha nem fordult vele elő. hogy neki ne jutott volna vasárnap porció. De az anyós megtette, hogy nem adott. Csak ült, várt. De mire rákerült a sor, a hús elfogyott. Csak a sajnálkozás jutott. „... Rólad egészen megfeledkeztem ...” „Miért adjak neki? Dolgozott már érte? Csak múljon egy kicsit az idő. Ne gondolja, hogy körötte forog a világ. Kitől vegyem el? Attól, aki dolgozik? A fiamtól? Az uramtól. Vagy magamtól? Mit küszködik az ember, hogy minden meglegyen a ház körül. Hajnaltól estig. A jószág körül. A kertben. De ő? Most jött a házhoz! Még mit nem! Porciót! Majd.” így beszél az anyós. A ztán jött a következő vasárnap. A porció megint elmaradt. A férje oda akarta adni Emmának az egészet. — Még mit nem, fiam! Te többet dolgozol! — szólt az anya a fiához. A következő vasárnap megint elmaradt a hús. A férj most a kutyának dobta sajátját és kiment a szobából. Emma zokogott. VigasztalhatatlanuL És hazaszaladt az anyjához. „Nem jöhetsz haza, lányom. Micsoda szégyen lenne! Mit mondanának a faluban? Hogy elkergetett a férjed. Egy hónap utáni Tűrjél, én is tűrtem. Valamikor nekem se jutott. Mert szegény voltam, s nem dolgoztam még meg érte. Csak két év után jutott nekem is porció. Tűrjél, lányom.” Zokogva ment vissza az urához. A férje megértette Emmát. Kiköltöztek a nyárikonyhába. Külön háztartást vezetnek azóta. Az anyós nem köszön neki. A lázadót sújtja a megvetés. Csak megtűrik. Mint olyan más fiatalasszonyt, aki nem viselte el a megaláztatást. A múltból ittragadt rossz szokást. Aki nem mondott le a porcióról. A jussáróL Emberi jogáról. Emma ma, vasárnap tyúklevest főz. A tűzhelyen fortyog a leves. Étvágygerjesztő illatok terjengenek a levegőben. Ha kész lesz, ő tálal az urának. Ö osztja a porciót. Magának is. yílik a kapu. Fejkendős asz- szony lép be rajta. Az anyós. Vonásai kemények. Ünnepélyes. A templomból jött haza. Egy pillantást vet a nyárikonyha felé. Villámló szeme a menyét keresi. Aki legyőzte őt. Szorosabban markolja a zsoltároskönyvet inas, eres keze. Amellyel a porciót is osztja... Sóskúti lankák — Már mindent tudok! Miért kínoztok még mindig? Tudom a kötelességemet, a Rózsit a szeretőjével együtt megfojtom, aztán a kútba ugróm. Ekkor megszakadt a vonal. A legmagasabb és legokosabb tábornok hangját hallották. Ez azt jelentette, hogy minden elveszett. — Kérem a tábornoki kart, fejezze be a hadműveleteket. A gyakorlatnak vége. Értékelés végett jöjjenek át a legmagasabb magaslatra. Végeztem. A „kékek” táborában persze nagy volt az ujjongás. Csak Kóbor László honvéd nem dobálta magasba a sapkáját, mert ő aludt. Azt álmodta, hogy körbeüli barátaival az otthoni kerek asztalt, makaóznak, miközben szerető hitvese, Magdi elalvás előtti apai csókra vezeti hozzá két apró kislánykáját, Blankát és Imolát.------------------ ezzel még nem fejeI A mOSe | zödött be, mert az ------------------ értékelés még hátravan. Igaz. amit ott történt, azt katonaviselt férfiak könnyen kitalálják. Aki meg nem volt katona, kérdezze meg tőlük. \T. Tóth Tibor tusraiza
