Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

Horvath Péter; Az igazi Trója A Z öreg lépdelt a folyó partján. A hídon emberek nyüzsögtek, meg. megálltak egy pillanatra, köszöntötték egymást, aztán sietős lép­tekkel tovább indultak a dolguk után. Az öreg nekidőlt egy fatörzs, nek, és botja végével megzörgette a lehullótt, nagy, sárga levele­ket. Öcska biciklijén postás kerekezett át a hídon, fütyörészve dob­ta át egyik válláról a másikra a postástáskát. Talán még soha nem for­dult meg a fejében, hogy jobb volna a gondjaira bízott levelekből papír­hajókat hajtogatni, leúsztatni őket a csatornán a zsilipig, ahol szépecs­kén eláznának a többi megrekedt szeméttel együtt. Kisfiú rohant le a hídról, az öreg előtt megtorpant, leguggolt elé; — Három Lóránt vagyok. — Ez szép — felelte fáradtan az öreg. — Mit akarsz? — Nézni téged. — Ez jó neked? — Nem. De a nővérem rámparancsolt. — Ugyan — mondta erre az öreg. Az iskolában nemrég szólalt meg az ötödik óra kezdetét jelző csen­gő. A pincérek a Csaba Gyöngyében már nekikészülődtek a munkának, széthordták a tányérokat, evőeszközöket, virágot is tettek minden asztal­ra, két szál piros szegfűt — Tanár vagy? — Igen. — De már nyugdíjas? — Így ráérek délelőtt is. . — Te se akarsz beszélgetni velem? — Nem. A kisfiú eltűnődött, majd megkérdezte: — Horgászni tudsz? — Nem tudok. — Akkor mesélj valamit — Nem mesélek. Az öregember Trójára gondolt, az Igazira, amit neki kellett volna megtalálnia, és — akárcsak álmában — most is maga előtt látta szén Helenet, Agamemnont, a görögök nagy hírű vezérét és mind a daliákat: Hectort, és magát Parist — de a kép, akárcsak a csatorna zavaros lusta vize, gyűrűket vetett Ha elrobognak a harci szekerek, elül a por gon. dolta. ’ , — Menj haza szépen — mondta a kisfiú. — Nagyon öreg vagy már meg bele találsz pottyanni a vízbe. ' Az öregember lassan elindult felfelé a parton. A könyvtár zöld kú­szónövénnyel befuttatott, öreg épülete előtt megbotlott a járdaszegély­ben. Egy kislány segítette föL — Ifjúság — mondta neki az öregember és megsimogatta a fejét — Eszternek hívnak — mondta a kislány, és felkacagott. Az öregember szuszogva igyekezett hazafelé. Betette maga mögött az előszoba ajtaját, kalapját botját a fogasra akasztotta, mint mindig. Körül kell néznem alaposan — motyogta. — Még sok időm van. Sok Időm. — Lenyomta a szobája kilincsét, amit évek óta nem érintett rajta kívül senki. Az ajtó kinyílt az öreg megszédült, és — bár mintha elvá­gódott volna — a következő pillanatban megpillantotta a nővérét, amint az a bordó kordbársony huzatú karosszéken ült és horgolt. — Hiszen, te... — Semmi baj — mondta a nővér. Egészen úgy mosolygott, mint azo­kon a megbámult, régesrégi fényképeken, amelyeket az öreg a fiókban őrzött. A haja is úgy volt fésülve, ahogyan az édesapjuk szerette látni: koszorúban. — De én Tróját. 1. — nyöszörgőit az öregember. — Tudod, az igazi Tróját nekem, kell.. „ — Persze — mosolygott a nő. — Én pedig csillagokat horgolok. Csil­lagokat Gálái István: Lélektani hadviselés . nem hiányoztak I A jó katonák | az alakulatnál. •-------------------------- Sokan szolgál­ta k itt olyanok, akik később nagy emberek lettek. Ott volt például Né­meth Péter honvéd, a labdarúgócsa­pat kapitánya, aiki a makaó nevű kár­tyajátékban is megállta a helyét. Rettentő csatákban vezette győze­lemre a csapatát, s mindig ember- vesziteség nélkül. Kevés katona mondhatja ezt el magáról. Aztán ná­lunk szolgált Kóbor László honvéd is, népszerű nevén Beton Laci. Egy­szerű gyalogos közlegényből küzdötte fel magát Nagyalföld falucska női­nek bálványává, s a"felderítő század lélektani hadviseléssel foglalkozó tu­dományos kutatócsoportja vezetőjé­vé. Nagyobb hadgyakorlatokon, ame­lyeken tábornokok is részt vettek, rendszerint őt dobták le a „kékek” hátországába, és sohasem eredmény­telenül Végigmasírozott a „kékek” helyőrségének főutcáján, a péknél is ejtett néhány szép szót a liszteszacs­kóval sorbanálló asszonyoknak és lá­nyoknak. Végigkorzózott a piacon, a vasútállomás és a postahivatal előtt, aztán beült a presszóba (persze civil ruhában), és a presszós lányoknak turbékolt. — Kóbor László költő és hadvezér vagyok! — így mutatkozott be a höl­gyeknek. Mire az éj fátyola diszkréten a helyőrségre terült, megérkezett az el­ső jóbarát a postahivatal bezárt ajta­ja elé, és verni kezdte a postás vén­kisasszony ablakát. Zsörtölődve kelt ki hideg ágyából: — Ki a ménkű zavar fel legszebb álmomból? — rikácsolta a függöny mögül kilesve, noha még nem aludt. — Ébredjen, Paula kisasszony, éb­redjen! — kiabált be a felhajtott gallérú jóbarát, és körbetekintett, látja-e valaki. Végre kinyílott a zöldre festett kis- ablak, Paula kisasszony az asztalához telepedett, bőgős ujjai közé tollszárat kapott. — írja, Paula kisasszony, távirat lesz! Cím! Nagyalföldi hadgyakorlat, posta tizenhárom. Megvan? — Klein Tamás honvéd. Megvan? — Barátom, a Pirid elveszett! ' — Aláírás? — Paula kisasszony, mit írjunk oda?----------------------------- mindenkit I Paula kisasszony | ismert a *--------------------------------faluban, és mindenki mindenkijéről tudott min­dent. A csélcsap fiúkat és a kikapós lányokat szívből megvetette. — írjuk azt — suttogta —, hogy Vilmos, a hajósinas. Olvasta? Jaj, de cuki könyv! —,és incselkedve bekap­ta a kisujját A jóbarát helyeselt, fizetett, és nyakát behúzva eltűnt a helyőrség­ben. Paula kisasszony alighogy to­vábbította a táviratot, ismét megko­cogtatták az ablakot. — Huhu, Paula! — Most meg egy jó barátnő volt oly kedves, hogy tu­dósítsa a „kékek” katonájának egyi­két kedvesé elestéről. Reggel fél nyolckor a falusiak leg­nagyobb csodálkozására helikopter jelent meg a lóvásártér fölött. Egy helyben berregett, majd amikor fel­tűnt egy lassan cammogó, agyon­használt férfi, kötélhágcsót engedett alá. A helikopteren piros jelzés volt. A „kékek” táborában először a rá­diókapcsolat kezdett akadozni. A tábornoki kar már kora hajnal­ban összegyülekezett egy magasla­ton, hogy megindítsa a terv szerinti meglepetésszerű támadást. A legmé­lyebb hangú és a legsűrűbb szemöl­dökű tábornok megnyomott egy gom­bot. A harcálláspontot hívta. — Nagy Medve hívja Bátor Kék Katonát! Nagy Medve hívja Bátor Kék Katonát! Vétel! — recsegte a mikrofonba. A sistergés alábbhagyott és re­ménykedő, gyenge hang hallatszott: — Piriké?--------;------------- elvörösödött, ki­I A tábornok | dagadtak a nya­----------------------- kán az erek, or­dított: :— Ezért a viccért lecsukatom! Napfúrdő Németh Miklós metszete Kopré József: Filozófia Naponta kap más értelmezést a dolgok rendje, logikája. Az ébredés se csak ébredés, a vakság, — csak a szem hibája. Mert mit ér a pusztán létezés, ami a dolgot komplikálja? Minőségileg a sok — kevés! Es ez nemcsak a szem hibája. Testünkben a hőemelkedés, a sejtek örök lázadása — A küldetés, attól küldetés, ha az ember maga belátja. Az ember s véle a tévedés a létezést koordinálja. az a sok, ha mindig hiába... S hogy küzd ellene, ez nem kevés; Nyirán Ferenc: Kocsmaudvaron A lépcső korlátján ücsörögtünk, korsóink az alacsony ereszben. Cigarettáztunk nyáresti csöndben, és diófa fölött égre néztünk. Macska sétált a kocsmaudvaron, talpa alatt egy falevél csörrent, fal tövéből tücsök visszapircent, sörbajusz fénylett föl az ajkakon. Hold, csillagok moccanatan álltak. Szellő se billegett. Lám, a nyárnak mily csodái vannak — s belegondolok: mi lépcsőkorláton üldögéltünk, diófa fölött az égre néztünk — s odaíönt keringtek az évszázadok...! Szikszói Károly: Emlék Odakint arcunkat betakarná a fehérség. Púposra fagytak a madarak. A hó alatt tarkón lőtt bokrok. Kint arcunkat betakarná a fehérség. Maradjunk hát itt a nyomok között. Egy szék, egy asztal, s tavalyi arcunk a párna ráncaiban. Bürget Lajos: Emma porciója T udják azt minden faluban, ’ hogy mi a porció. A hús, ami a vasárnapi levesben fő. Any- nyi darab, ahányan a családban van­nak. Amikor a leves az asztalra ke­rül, a háziasszony osztja szét, szi­gorúan a családi ranglétra szerint. Kinek mi jár. Mindenkinek a tá­nyérjába kerül. De valóban min­denkinek? Nevezzük a fiatalasszonyt Emmá­nak. Igazi neve nem fontos. Van baja elég. Nem kell, hogy az eset miatt még a falu is szájára vegye. Emma a télen ment férjhez. A falu nagy lakodalomnak tartja nyilván — Csukasson! — hallatszott ugyanaz a fátyolos, életunt hang. — Nekem már úgyis mindegy... — Mit beszél? Megőrülök! — pil­lantott tábomoktársaira a legmé­lyebb hangú és legsűrűbb szemöldö­kű tábornok. Tehetetlen volt és két­ségbeesett. Máris negyvenhét másod­percet késtek a támadás megindítá­sával. Mit gondolnak a „pirosak” róluk, hogy késik a meglepetésszerű támadás? — A tartalék harcálláspon­tot! — adta ki a mellette álló rádiós­nak a parancsot. — A tartalék harcálláspontot! — ismételte a rádiós, és elfordított a ké­szüléken egy gombot. — Jelentem, a parancsot végrehajtottam. — Nagy Medve hívja Bátor Kék Katona Kettőt! Nagy Medve hívja Bátor Kék Katona Kettőt! Vétel! — megcsuklott a tábornok hangja. A hangszóróban megszűnt a sister­gés. esküvőjét. Utána a fiú szüleinek a házába költöztek. A menyecske már az első napokban kereste, mivel te­heti magát hasznossá. Talán meg sem lepődött azon, hogy anyósa el­számoltatta a tojással. Meg, hogy mindig figyelmeztette valamire. Min­den háznak megvan a maga rend­je — gondolta —, szokni kell. E ljött a vasárnap, az első együtt. Az asztalon a gőzölgő leves. Az anyós osztja. A 1 fiatálasZ- szony meglepődik. De nem mer szól­ni. A férje figyelmezteti az any­ját: — Es Emma? — Jaj, édes lányom, rólad egé­szen megfeledkeztem... És a férje kettévágja a sajátját. így jut Em­mának is porció. Emma ölében tartja a kezét. Sze­me sarkában könny. Szavaiban fáj­dalom és lázadás. Még soha nem fordult vele elő. hogy neki ne ju­tott volna vasárnap porció. De az anyós megtette, hogy nem adott. Csak ült, várt. De mire rákerült a sor, a hús elfogyott. Csak a sajnál­kozás jutott. „... Rólad egészen meg­feledkeztem ...” „Miért adjak neki? Dolgozott már érte? Csak múljon egy kicsit az idő. Ne gondolja, hogy körötte forog a világ. Kitől vegyem el? Attól, aki dolgozik? A fiamtól? Az uramtól. Vagy magamtól? Mit küszködik az ember, hogy minden meglegyen a ház körül. Hajnaltól estig. A jószág körül. A kertben. De ő? Most jött a házhoz! Még mit nem! Porciót! Majd.” így beszél az anyós. A ztán jött a következő vasárnap. A porció megint elmaradt. A férje oda akarta adni Emmá­nak az egészet. — Még mit nem, fiam! Te többet dolgozol! — szólt az anya a fiához. A következő va­sárnap megint elmaradt a hús. A férj most a kutyának dobta saját­ját és kiment a szobából. Emma zo­kogott. VigasztalhatatlanuL És ha­zaszaladt az anyjához. „Nem jöhetsz haza, lányom. Mi­csoda szégyen lenne! Mit monda­nának a faluban? Hogy elkergetett a férjed. Egy hónap utáni Tűrjél, én is tűrtem. Valamikor nekem se jutott. Mert szegény voltam, s nem dolgoztam még meg érte. Csak két év után jutott nekem is porció. Tűr­jél, lányom.” Zokogva ment vissza az urához. A férje megértette Emmát. Kiköl­töztek a nyárikonyhába. Külön ház­tartást vezetnek azóta. Az anyós nem köszön neki. A lázadót sújtja a megvetés. Csak megtűrik. Mint olyan más fiatalasszonyt, aki nem viselte el a megaláztatást. A múlt­ból ittragadt rossz szokást. Aki nem mondott le a porcióról. A jussáróL Emberi jogáról. Emma ma, vasárnap tyúklevest főz. A tűzhelyen fortyog a leves. Étvágygerjesztő illatok terjengenek a levegőben. Ha kész lesz, ő tálal az urának. Ö osztja a porciót. Ma­gának is. yílik a kapu. Fejkendős asz- szony lép be rajta. Az anyós. Vonásai kemények. Ünnepé­lyes. A templomból jött haza. Egy pillantást vet a nyárikonyha felé. Villámló szeme a menyét keresi. Aki legyőzte őt. Szorosabban markolja a zsoltároskönyvet inas, eres keze. Amellyel a porciót is osztja... Sóskúti lankák — Már mindent tudok! Miért kí­noztok még mindig? Tudom a köte­lességemet, a Rózsit a szeretőjével együtt megfojtom, aztán a kútba ug­róm. Ekkor megszakadt a vonal. A leg­magasabb és legokosabb tábornok hangját hallották. Ez azt jelentette, hogy minden elveszett. — Kérem a tábornoki kart, fejezze be a hadműveleteket. A gyakorlatnak vége. Értékelés végett jöjjenek át a legmagasabb magaslatra. Végeztem. A „kékek” táborában persze nagy volt az ujjongás. Csak Kóbor László honvéd nem dobálta magasba a sap­káját, mert ő aludt. Azt álmodta, hogy körbeüli barátaival az otthoni kerek asztalt, makaóznak, miközben szerető hitvese, Magdi elalvás előtti apai csókra vezeti hozzá két apró kislánykáját, Blankát és Imolát.------------------ ezzel még nem feje­I A mOSe | zödött be, mert az ------------------ értékelés még hátra­van. Igaz. amit ott történt, azt kato­naviselt férfiak könnyen kitalálják. Aki meg nem volt katona, kérdezze meg tőlük. \T. Tóth Tibor tusraiza

Next

/
Thumbnails
Contents