Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-23 / 225. szám

Időközi tanácstagválasztás j lesz október 8-án. Gödöllőn, j a 49-es számú körzetben kell j új képviselőt választani. A mi- ! nap megtartották a jelöíő-' gyűlést, amelyen először Bamberger Károly, a városi tanács elnökhelyettese tájéi koztatta a szép számú érdek­lődőt. Beszámolójában szólt a város és a körzet jelenéről és jövőjéről, a várospolitika - céljairól, az idei tervek meg­valósításáról. A 49-es körzet, amely a Lég­szesz, a Fürdő, a Déryné utcát, az Isaszegi út e’ejét és a Mikola Ádám teret foglal­ja magában, és több új léte­sítménnyel gazdagodik: a Dégszesz utcai általános isko­lában jövőre készül el a tor­naterem, a Fürdő utcában Pe­dig építik a Rákos-patak híd- ját. A beszámoló után tizen­nyolc, különféle ’ témájú hoz­zászólás, javaslat, észrevé­tel hangzott el. Többen szó­vá tették az élelmiszer-ellá­tás mostoha helyzetét. Mint elmondták, a két élelmiszer- üzletben rossz az ellátás, rá­adásul mindkét bolt hétfen tart szünnapot, s ekkor még kenyeret és tejet sem lehet kapni a körzetben. A húsbolt, amelyet a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat működlet, hosszú ide­je zárva tart, s az üzemeltető munkaerőhiányra hivatko­zik. Szó esett a közlekedés, vízellátás, a köztisztaság gondjairól is: a választók új képviselőjüktől e problémák megoldását, ügyeik lelkiis meretes intézését várják. A gyűlés résztvevői egy­hangúlag elfogadták jelölt ne'k Berze Jánosnét, a gö­döllői Háziipari Szövetkezet bérelszámolóját, aki az isa- sze-gi úton lakik, s jól ismeri a körzet lakóinak örömeit, gondjait. Fiatal lévén, köz­életi tapasztalataival meg­választása esetén sokat tehet maid a 49-es körzet ügyes bajos dolgaiban. BAG Hegyes tanácstag ű1—•—-•# Kiss Emil megyei tanácstag fogadóórát tart 1978, szeptem­ber 25-én, hétfőn, 10—12 óráig Bagón, a nagyközségi tanács épületében. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT— SPORT Rövidülnek a nappalok, nő­nek a pályagondok, kevés a városban a kispályás labda­rúgó-mérkőzésekre alkalmas sporttelep. A legutóbbi forduló sok iz­galmat és nagy küzdelmet ho­zott. Az Istvánhoz—Város- gazdálkodás összecsapáson Krasznaí András, az előbbiek játékosa egy lövésnél túl mé­lyen lehajolt, a rúgás nem­csak a labdát, hanem az ő arcát is érintette. Négy fogát hagyta a pályán, de megbos­szulta ellenfelét, ő rúgta a győztes gólt. A balesettel kapcsolatban hozzá kell ten­nünk, hogy az ellenfél játé­kosa vétlen volt. A Barátság—Erdőgazdaság találkozón az erdészetiek már 3—0-ra vezettek, amikor az el­lenfél rákapcsolt és egyenlí­tett. Az erdőgazdaságiak ezen a mérkőzésen nagyon sok helyzetet elhibáztak. Az ÁFÉSZ—IV. kér. FC mérkő­zésen az utóbbiak sokáig ve­zettek, de amikor a szövet­kezetiek csapatába csereként pályára léptek az öregek, megfordult a kocka. Csapatuk becsületét ők mentették meg. Jó mérkőzést játszottak a járási hivatal és a Vegyes­ipari Szövetkezet labdarúgói. Mindkét csapat kitett ma­gáért, újságolta Mandur Fe­renc, a hivataliak intézője, hozzátéve, több sérültjük van, és ezért tartanak a Pedagó­gustól, amellyel hétfőn talál­koznak. Itt az ősz, a szüret ugyan még hátravan, de már hallot­tunk ittas játékvezetőről, és a szövetségi napra is érkezett kapatos intéző, akit az intéző bizottság nevében Molnár András megfelelően kiokta­tott. A Pedagógus—Ganz talál­kozón, 2—1-es állásnál az utóbbiak levonultak a pályá­ról, arra hivatkozva, hogy az ittas játékvezető össze-vissza sípolt. Az intéző bizottság a pályán elért eredményt vet­te figyelembe a táblázat ösz- szeállításakor. Eredmények: I. osztály: ÁFÉSZ—IV. kér. FC 5—2, Barátság—Erdőgaz­daság 3—3, ATE G—MEMMl 3—3, Gépgyár—Veresegyház 2— 3, Alsópark—TV Mikro 3— 3, Vízmű—Szabadság tér 7—0. II. osztály: Pedagógus—Ganz 2— I (félbeszakadt), HTÜ— Ganz SzB. 6—2, Vegyesipari Szövetkezet—Járási Hivatal 3— 3, KKMV—Vadgazdaság 2—0, István köz—Városgaz­dálkodás 2—1. A Volánt tö­rölték, a Szilasmenti szabad­napos volt. A bajnokság állása: I. OSZTÁLY: 1. afEsz 5 5 — — 20- 8 10 2. Veresegyház 5 4 1 — ld-11 9 3. Vízmű 5 3 1 1 20-11 7 4. Erdőgazd. 5 1 4 — 17-16 6 5. ATE G 5 2 2 1 12-11 6 6. barátság 5 2 1 2 19-13 5 7. Tv. MUro 5 1 2 2 21-15 4 8. Szab. tér 5 2 — 3 11-23 4 9. Gépgyár 5 1 1 3 13-15 3 10. Aísópark 5 1 1 3 10-13 3 11. MGI 5' 1 1 3 6-22 3 12. IV. her. FC 5------­II . OSZTÁLY: 5 7-20 1. MÉMMI 5 5 _ — 33-13 10 2. HTÜ 4 4 — — 14- 3 8 3. Szilasmente 4 3 — 1 15- 9 6 4. István köz 4 3 — 1' 10- 4 6 5. Ganz SZB 5 3 — 2 15-12 6 6. Vcgyip. Sz. 4 2 1 1 14- 6 5 7. Vadgazd. 5 2 1 2 11-15 5 8. Pedagógus 4 2 — 2 12-14 4 9. J'r. Iliv. 5 1 2 2 10-16 4 10. KKMV 5 1 1 3 5-30 3 n. Ganz 5 1 — 4 7-15 2 12. F,ev.tromos 5 — 1 4 ll-?5 1 13. Városgazd. 5 — — 5 7-21 — Cs. J. Kiállítás Pócelen Szoíbrkarikatúrák Hetes György szoborkarika- túráiból nyílik kiállítás va­sárnap, szeptember 24-én, délelőtt tíz órakor Pécelen, a Szemere Pál Művelődési Ház­ban. A megnyitót Kolozsvári Andor író tartja, a kiállítást október 1-ig, naponta délelőtt tíztől délután öt óráig tekint­hetik meg az érdeklődőik. V. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM 1373. SZEPTEMBER 23., SZOMBAT Ülésezett a városi tanács Gödöllő város tanácsa teg­nap, pénteken délután ülést tartott. Benedek János ta­nácselnök előterjesztésében megtárgyalták az ifjúságpo- litilcai határozat végrehajtá­sáról szóló tájékoztatót, Bam­berger Károly elnökhelyet­tes előterjesztésében a város- fejlesztési és tervgazdasági bizottság munkájáról készült beszámolót. A harmadik na- pi-andi pontban Barkóczi Ist­ván, a városi tanács művelő­dési osztályának vezetője tá­jékoztatta a testületet a Gö­döllői tavasz idei rendez­vénysorozatáról. Új termek Az ifjúságpolitikai hatá­rozat. végrehajtásáról készült tájékoztató bevezetőben meg­állapítja: 1976 óta tovább javultak az oktató-nevelő munka tárgyi feltételei, bár a gondok még nem teljesen oldódtak meg. Az álvégi és a Petőfi iskolát négy-négy, az Imre utcai iskolát hat . tan­teremmel bővítették. Meg­kezdték az Imre utcában egy új, 12 tantermes iskola, vala­mint a Légszesz utcai iskola tornacsarnokának építését. Mindkét létesítmény jövőre készül el. Egy családi ház meg­vásárlásával új otthonhoz ju­tott a zeneiskola. A tárgyi feltételek javulá­sával emelkedett az oktatás­nevelés színvonala a város iskoláiban. Ebinek részletezé­se után az iskolán kívüli mű­velődési lehetőségekkel fog­lalkozott a tájékoztató. Sajnos, ezek ma még jócs­kán elmaradnak az igények­től. A mostani művelődési ház változatos programok szervezésére, a szabad idő célszerű eltöltésére alkalmat­lan. Épül azonban az új, ám addig is meg kell keresni és találni a módját a színvona­las közművelődési munká­nak. Például a klubokban, melyekből jelenleg hét mű­ködik Gödöllőn, avagy a jól felszerelt városi, illetve a két fiókkönyvtárban. Miként az ifjúsági törvény, az ifjúságpolitikai határozat is kiemelten foglalkozik a fi­zikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulásával. E tekin­tetben különösebb problé­mák nincsenek, aggasztó vi­szont a veszélyeztetett kis­Közlekedésbiztonság A termelőszövetkezetek kombájnosainak rendez elmé­leti és gyakorlati vetélkedőt szeptember 30-án, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel Vác- szentlászlón a városi-járási közlekedésbiztonsági tanács és a vácszentlászlói Egyesült Zöldmező Termelőszövetkezet. Az ötszemélyes csapatok először a vácszentlászlói mű­velődési házban adnak szá­mot KRESZ-ismereteikről, majd a szellemes akadályok­kal tarkított gyakorlati pá­lyán kell bizonyítaniuk ügyességüket. A rutinpályát a vácszentlászló—zsámboki tanyán jelölik ki. A győzte­sek értékes jutalmakat kap­nak, amelyhez a megyei köz­lekedésbiztonsági tanács is hozzájárul. Szőlőbetakarítási és feldol­gozási gépekből ■ tartanak nagyszabású bemutatót a gö­döllői MÉM Műszaki Intézet részvételével október 11-én a Badacsonyi Szőlő- és Borter­melési Rendszerközpontban, Aszófőn, A többi között sző- lőbetákarító kombájnt, be­hordókocsit, újfajta kétcsigás fogadógaratot, szőlőzúzó-bo- gyózót, léleválasztót és szőlő­prést mutatnak be. korúak növekvő száma, ami arra int, hogy szervezetteb­bé kell tenni a velük való foglalkozást, a KISZ városi bizottsága, a tömegszerveze­teik, a lakókörzeti ötszegek és a szocialista lakóközösségi mozgalom segítségével. Többen a közéletben Tovább aktivizálódott az if­júság a közéletben. Képvi­seltetik magukat a fiatalok a különböző testületekben, vé- laményükkel, tevékenységük­kel hozzá járulnak a politikai és gazdasági célok elérésé­hez. Városunkban jelentős számú fiatal tanul, ami indo­kolja, hogy a legközelebbi ta­nácsválasztáson a jelenlegi­nél többen kerüljenek be a tanácsba, testületéibe és a la­kóbizottságokba. Eredményes tevékenység bontakozott ki, állapítja meg a tájékoztató, az ifjúság egé:z- séges életmódra való nevelé­sét szolgáló feltételek meg­teremtésében. Az Edzett ifjú­ságért mozgalom jegyében rendszeressé váltak a városi sportnapok, a nyitott pálya akciók, megszervezték a kis­pályás labdarúgó-bajnoksá­got. Sikerekkel büszkélkedhet az Illés István úti iskola, sporttagozatos osztálya és a városi sportegyesület szak­osztályai. A lehetőségek bő­vítését szolgálja a sportna­pok kialakítása. A vízi spor­tok űzésére strand és uszoda hiányában változatlanul nincs mód. Ennek a gondnak a megoldása mindaddig várat magára, míg a város vízellá­tása nem rendeződik meg­nyugtatóan. Összegzésül a tájékoztató megállapítja: A.z 1976. októ­ber 2-i tanácsülésen hozott határozat végrehajtása során, a város fejlődésével össz­hangban, a politikai és álla­mi szervek, társadalmi szer­vezetek, az üzemek és iskolák együttműködése révén to­vább javult az ifjúság szelle­mi és testi fejlődését szolgáló intézmények munkája. Ezután írásos beszámolójá­ban, Bamberger Károly ösz- szegezte a tervgazdasági és városfejlesztési bizottság el­múlt négy évi munkáját. A bizottság az eléje kerülő anya­gokat általában igen alapos vita után fogadja el. Minden évben megtárgyalják a fej­lesztési terveket, a felújítási feladatokat, a Városgazdál­kodási Vállalat munkater­veit és beszámolóit. Részt vettek a bizottság tagjai az V. ötéves tervkoncepció ki­alakításában is. Kapcsolatok Miközben tevékenysége ki­terjedt, nem foglalkozott kel­lően például az üdülőfejlesz­tés kérdéseivel és a telek­ügyekkel. Nehezíti a bizott­ság munkáját, hogy feladatait csak átfogó összegezések és elemzések birtokában láthat­ja él, ezek előkészítésére azon­ban az amúgy is túlterhelt szakigazgatási szerveknek nincs minden esetben lehetőségük. Befejezésül az írásos be­számoló a más bizottságokkal való kapcsolatokról szól. Leg­gyakrabban a számvizsgáló bizottsággal tartottak együttes ülést, kevésbé rendszeres kap­csolatuk a pártbizottság vá-r rospolitikai bizottságával. Határozatában a tanácsülés javasolja, hogy a bizottság az általános városrendezési terv alapján készülő részlettervek elbírálásakor különös figyel­met fordítson a telekellátás javítására és az üdülőterüle­tek fejlesztésére. Felkérte a bizottságot, hogy működjön közre a második 15 éves la­kásépítési terv és a VI. öt­éves terv kidolgozásában. K. P. Szakkönyv és előadás Színes borítójú könyv hever előttem az asztalon. A cím­lapon a győri Rába ETO lab­darúgócsapatának néhány tagja látható edzés közben. A könyvet a győri Széchenyi Nyomdában állították elő. A szerzőpáros egyik tagja gödöl­lői: Benedek Endre, az Ag­rártudományi Egyetem test­nevelő tanára, Pálfai Jánossal közösen írt művük 380 olda­lon 1300 ábrával ismerteti azt a követelményrendszert, amelynek teljesítése a baj­nokságban szereplő csapatok számára elengedhetetlen ah" hoz, hogy játékosaik állóké­pességét fokozzák és elsajá­títsák a szükséges technikai és taktikai elemeket. Benedek Endrének .nem ez az első szakkönyve. A labda­rúgás edzésjátékai című kö­tete az NDK-ban is megje­lent. Az 1972-ben kiadott Párharc a labdarúgásban cí­mű könyvét szintén lefordí­tották németre, az idei őszi frankfurti könywilágvásáron mutatják be nyugatnémet ki­adásban. Az edzésjátékok, hangoz­tatják a szerzők, valamennyi sportág oktató- és nevelő- munkájában, valamint a já­tékosok felkészítésében fontos szerepet kapnak. Vannak sportágak, amelyekben csak az edzések változatosabbá, Színesebbé tételére alkalmaz­zák, de akadnak olyanok, amelyekben mind a techni­kai-taktikai, mind a fizikai­pszichikai felkészítés elenged­hetetlen alkotórészei az elő­készületi és a versenyidőszak­ban egyaránt Ilyen a többi között a labdarúgás, hiszen itt a játékosok teljesítményét alapvetően meghatározza technikai tudásuk. Ezt a tu­dást csak úgy lehet tökélete­síteni, ha nagyon sokat gya­korolnak. A gyakorlatok egy­hangúságának feloldását is szolgálják a többször említett edzés játékok. Benedek Endre 26 évig mű­ködött edzőként, ebből hu­szonkettőt a GEAC-nál, köny­veit tehát óriási tapasztala­tok birtokában írja meg. Amióta felhagyott az edző- séggel, a könyvíráson kívül előadásokat tart a korszerű edzésmódszerekről. A közel­múltban Szegeden járt, rövi­desen a fővárosban látják vendégül. Érdekes, hogy ed­dig Pest megyében nem vet­ték igénybe, nem kérték föl előadások tartására. Az ő ese­tében is érvényesül a mondás, mely szerint, senki sem pró­féta saját hazájában? Csiba József Szombati jegyzet KRESZ — Flovatovább az utcára se mehet ki az ember vizs­ga nélkül — fakadt ki is­merősöm, hallván, Gödöl­lőn és a járásban az ősz első kát hónapjában a köz­lekedésbiztonsági tanács előadásokat, vetélkedőket tart, filmeket vetít, vala­milyen formában minden korosztályt igyekszik be­vonni a tanuljunk meg he­lyesen közlekedni mozga­lomba. — Még a konyhába sem — licitáltam rá isme­rősömre. Hiszen ott is, a munkát megkönnyítendő és — gyorsítandó, mind több a veszélyes gép, melynek kezelése enyhe túlzással szakképzettsége igényel. A közlekedésbiztonsági tanács, ha nem is a két hónap nyitányaként, de az elején összegezte a város­ban és a járásban bekövet kezett baleseteket, sérülé­seket, összeütközéseket, bi zonyos ' értelemben és mértékig sokkolva az em heveket, mindazokat, akik valamilyen járművel az utakat róják, vagy más módon vesznek részt közlekedésben. Úgyszólván az egész lakosságot. Sopánkodhatunk rajta, hogy már az utcára lépés hez is mersz kell, ha azon­ban jobban belegondolunk, ez sem nagy újdonság. Fej­lődésünk minden korsza­kában veszélyekkel talál­tuk magunkat szemben, mihelyt elhagytuk védett vackunkat, barlangunkat, tanyánkat, házunkat, laká­sunkat. A fejlődés talán éppen azzal mérhető, hogy egyre kevesebb ismeretlen veszedelem leselkedik ránk, mind több az előre kiszámítható. Ha előrelát ható, kiszámítható, fel is készülhetünk rá, megelőz heíjük, kiiktathatjuk. Tanulatlanul persze nem. Annak vagy bátorta­lanság, vagy vakmerőség a vége. Mindkettő bajba so­dorhat. Elég egy félórás fi­gyelés a gödöllői Szabad­ság téri csomóponton, hogy erről meggyőződjünk. Néz­zük a gyalogosokat. Meg­állnak a zebra előtt, nyúj­togatják'a nyakukat, me­resztik szemüket, jön-e még jármű. Jön. Szünet nélkül bukkannak elő a kanyar­ból Aszód felől, és a domb ról Pest irányából. Előbb- Utúbb a legjámborabb is megunja a toporgást, nagy lélegzetet vesz, s nekivág. Mondanunk sem kell, a legrosszabbkor, amikor mindkét sávban csörtet­nek, dübörögnek a súlyos alkotmányok, s csak a leg nagyobb erőfeszítések árán állíthatók meg a fehér tég talapok előtt. Ezzel a volán mögött ülőket is bemutattuk, akiknek többsége nemigen vesz tudomást a zebráról, alighanem úgy gondolko­zik, én még elmegyek, majd a mögöttem közeledő átengedi szegényeket. He­lyesen és szabályosan épp fordítva illenék: én va­gyok az, akinek meg kell állnia, én vagyok az előző mögött közeledő. Gondolatficamot sejtet az átengedem, elengedem felfogás is. Azt sugallja, önmagának természetesen, a többiek, járművezetők és gyalogszerrel haladók fő lőtt áll. Elengedi, átenge­di■ — kegyet gyakorol. Az út, utca, járda — demok­ratikus pálya. A szabály adta előnyök pillanatnyiak, mindenkire egyformán ér­vényesek, nem a közleke­dőket, a közlekedési hely zetet minősítik. A zebrán a gyalogosnak van előnye, de bármelyiknek, társadal­mi állásától függetlenül. A buszmegállóban a busznak, akárkit szállítson, bárki is a vezetője. Mai közlekedésünk bo­nyolultságából és demok­ratizmusából logikusan kö­vetkezik, hogy tanulnunk és alkalmazkodnunk kell Megtanulni a szabályokat, még a gyalogosnak is, enélkül ugyanis bizonyta­lanok maradunk, nem tud­juk, mikor élünk jogaink­kal, mikor vagyunk — le­mondva róluk — udvaria­sak. Kör Pál 47-ZS KÖRZET * Torsaieres is M épül MEGTARTOTTÁK A JELÖÍÜGYÜLÉST Városi kispályás bajnoksáj Négy fogáért - győztes gól iíombáposok vetélkedője SzőJűbetakarító gépek bemutatója

Next

/
Thumbnails
Contents