Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
1978. SZEPTEMBER 19., KEDD ■V'.Wí^y'' Forró hangulatú barátsági nagygyűlés Cservenka Ferencné: Kapcsolatunk alapja az ideológiai egység — Kádár János elv társ tavaly tett látogatást az NDK- ban, akkor került sor a 25 évre szóló barátsági és együttműködési szerződés országaink közötti megkötésére. Ez méltóan fejezi ki népeink egymás iránti érzelmeit, kölcsönös bizalmát és megbecsülését. Mindkét nép szilárdan halad a szocializmus útján úgy,' hogy együttes erőfeszítéssel tesznek eleget proletár internacionalista elkötelezettségüknek. Ezért a legbonyolultabb nemzetközi kérdésekben egységesen támogatjuk szabadságunk, nyugodt életünk megteremtőjét: a Szovjetunió békéért folytatott harcát. — Ez az elvi politika biztos záloga a következő évek további együttműködésének. A Pest megyében rendezett Sulhl megyei napok minden bizonnyal jól szolgálják majd igaz célkitűzéseinket: a Német Demokratikus Köztársaság és a szocializmust építő magyar nép őszinte barátságának erősítését. A befejező mondatot a tolmácsnak már nem kellett német nyelvre fordítani, a teremben ülők tapssal fejezték ki személyes egyetértésüket. retnénk bemutatni ció vezetője lépett a szónoki emelvényre: ;f* — Suhl megye hetvenezer kommunistájának és valamennyi dolgozójának üzenetét hoztuk delegációnkkal — mondotta bevezetőjében —, akiknek emlékezetében még élnek a tavaly áprilisiban megrendezett Pest megye bemutatkozik című barátsági hét eseményei, találkozói, művészeti előadásai. Most is. miként az elmúlt évben, valamennyien örülünk annak a lehetőségnek, hogy közelebbről megismerkedhetünk a fejlett szocializmust építő magyar dolgozókkal. Ezek a találkozók pártjaink, népeink és államaink kapcsolatainak továbbfejlesztését segítik. Az elkövetkező napokban szeretnénk a megyéink közötti immár több, mint egy évtizedes barátságot elmélyíteni, s a lehetőségekhez képest átfogó képet nyújtani politikai, gazdasági és kulturális fejlődésünkről, melynek céljait és feladatait legutóbb az NSZEP IX. kongresszusa határozta meg Az elkövetkező barátsáA proletár internacionalizmus, a közös forradalmi eszmék jelképes ajándéka, Ernst Thälmann textilbe szőtt arcképe a tesívérme- gyék pártbizottságai első titkárainak kezében. Bozsán Péter felvételei ■tás. A kassai kerületi tiszti iskola tanáraként kezdte meg pedagógusi munkáját. „Kiváló szorgalma és kitartása, valamint kitűnő tanári érzéke és személyes példaadása által feladatait és hivatását mintaszerűen töltötte be, s az iskola hallgatóinál minden irányban' a legjobb eredményt érte el.” — olvashatjuk egy hivatalos felterjesztésben. Nyílegyenesen és biztosan halad előre a ranglétrán. Tehetségét és rátermettségét a legszélesebb körben kezdik elismerni, mindenki a legjobb véleménnyel van róla. Nem Csoda tehát, hogy 1907-ben kinevezik a Lu- dovika tanárának. Taktikát és hadügyet oktat, tankönyveket ír. 1911-ben a Honvédelmi Minisztérium helyettes osztályvezetője lesz, majd békeidőbali karrierjének csúcsára ér 1913-ban, amikor a bécsi Kriegsschule egyetlen honvédtiszt tanára. Az itt készült jellemzés már hadtest vezérkari főnöknek ajánlja — az alig harminc egynéhány éves tisztet... ? Ez a Beosztás a történelem eddigi legvéresebb háborújában, az első világháborúban válik valóra. A szerbiai, az orosz, végül az olasz fronton teljesít szolgálatot. 1916-tól ezredes és a Lipót-rend lovagkeresztjének birtokosa. Feleségének ez idő tájt küldött levelei tanúskodnak érzelmei alakulásáról, felfogása változásáról, szociális érzéke mélyüléséről — a ritka katonai sikerek és gyakori kudarcom és tragédiák' hatásáról. Sodródott még az árral, de egyre inkább bent volt a fősodorban. Az összeomlás után sietett haza, a fenyegetett ország védelmére. A polgári demokratikus forradalom kormányzata már megérkezése napján a Ludovika parancsnokának nevezte ki. Nehéz dolga volt az erősödő anti- militarista. tisztikarellenes légkörben, a háborúban felduzzadt, jórészt ellenforradalmár érzelmű tisztek körében Ügy érezte, hogy a zűrzavar közepette is szervezettségre van szüksége az országnak. Ezt a szervezett erőt a szociáldemokrata pártban találta meg. Még nem elvi alapon csatlakozik, hanem gyakorlati megfontolásból, a függetlenség és demokratikus fejlődés elősegítése érdekében. A nemzeti célokat állította előtérbe, akkor ütőképes hadsereget akart felállítani Magyarország biztosítása, illetve demokratikus átszervezése érdekében. A március 20-i súlyos feltételeket tartalmazó Vyx-jegyzék hadügyi államtitkárként éri. „Kössünk szövetséget az egész világ proletariátusával az ország érdekében” — jelenti ki. Bár differenciái vannak a hadügyi vezetéssel, a román támadásra aktivizálódik.’ Elvállalja a tiszai hadsereg, majd az egész Vörös Hadsereg vezérkari főnökségét. Még nem meggyőződéses szocialista („akármilyen rendszer van is, hazafinak a hadseregben a helye, ha a határokon ellenség áll”, — vallja ekkori tevékenységéről később az osztálybíróság előtt), de a legjobb úton van afelé, hogy azzá legyen. Fenntartásait leküzdve teljes szívvel a proletárdiktatúra mellé áll, vállalja a forradalmi honvédő háború céljait. Nevéhez fűződik a dicsőséges északi hadjárat tervének kidolgozása és vezetése. A Clemenceau-jegyzék elfogadása miatt lemond tisztségéről és visszavonul. A Tanács- köztársaság leverését követően letartóztatás, vizsgálati fogság, majd ügyészi felügyelet a sorsa. Az 1920-as, ellene folytatott kirakatperben viszonylag enyhe ítéletet kapott (2 év 9 hónap), majd kormányzói amnesztiával 13 hónap után szabadult. Az ellenforradalmi rendszer, a tiszti társadalom még nem mondott le róla végleg, még megpróbálta visszanyerni magának. De most már olyan Stromfelddel volt dolguk, aki egyre inkább tudta, hol a helye, mit j^ell tennie. Ápolta októbrista kapcsolatait, aktívan dolgozott a szociáldemokrata pártban, szervezte annak R-gár- dáját, és fokozatosan a párton belüli ellenzék egyik vezéralakjává vált. 1926-tól pedig a Kommunisták Magyarországi Pártja is felvette tagjai sorába. 1927. október 10-én érte a korai halál. mi éhai Stromfeld Aurél vezérkari ezreid dest 1945. május 1-én a felszabadult ország ideiglenes nemzetgyűlése vezérezredessé léptette elő. D. M. A testvérmegye küldöttel koszorúinak a viel felszabadulási emlékműnél. , . . tyfbgi hetet azonban olyan fontos eseménynek is tartjuk, amely újabb lendületet ad felkészülésünkhöz a Német Demokratikus Köztársaság fennállása 30. évfordulójának megünneplésére. Ezt követően arról szólt Walter Weiss, hogy a Suhl megyei munkások, a szövetkezeti , parasztok, az értelmiség képviselői, a fiatalok és a diákok sokrétűen készülnek erre az eseményre. Minda.ny- nyian tudják, és érzik: a Német Demokratikus Köztársaság megalakítása fordulópontot jelentett nemcsak a német nép, hanem Európa történelmében. — Az NSZEP VIII. és IX. kongresszusa határozatainak eredményeként új szakaszához érkezett együttműködésünk a szocialista országokul. Mindez'megnyilvánul abban a kétoldalú barátsági és együttműködési szerződésben is, amelyet tavaly írtak alá a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Nép- köztársaság vezetői. E szerződés új távlatokat nyitott testvérmegyéink kapcsolatában is. Meggyőződésünk, hogy a barátsági napok tovább erősítik együttműködésünket — mondotta végezetül. Beszédét befejezve Walter Weiss Ernst Thälmannt, a német forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségét ábrázoló textil faliképet adott át a Pest megyei pártbizottságnak, amelyet1 Cservenka Ferencné vett át a barátsági hét emlékeként. Ezt követően a Suhl megyéből érkezett művészek és az amatőr művészeti együttesek adtak maradandó élményt nyújtó műsort. Elsőként a hersdorfi vadászkürtösöket csodálhattuk meg, akiknek dallamai a türingiai hegyeket és erdőket idézték. Nagy sikert aratott a Kaltenből érkezett tánckar és a langfeldi népi együttes, akik Ilse Kumpel és Günter Runstock betanításában mutatták be műsorukat. Különösen hálásan fogadta a hazai közönség a német népdal kórus magyarul előadott dalait. Az ünnepi műsor ugyancsak emlékezetes része volt a Mei- ningeni Színház művészeinek fellépése, az operatársulatból Vera Friedeniann és Reinhald Schulze énekelt, Peter Backhaus a zongorakíséret mellett önálló zongoradarabokljal is fellépett. Ízelítőt kapott a közönség a Suhl megyéből érkezett szinte valamennyi együttes műsorából. Az előadást szépen komponált és mozgalmas tabló zárta. A produkció nagy sikert aratott, a szűnni nem akaró taps közepette ismét és ismét rádupláztak az előadók, majd Vác város képviselői színpompás virágkosarat nyújtottak át a művészeknek. Megbeszélések a baráti kapcsolatok fejlesztéséről Hétfőn reggel Walter Weiss, a Német Szocialista Egységpárt Suhl megyei bizottságának titkára, a Pest megyei pártszékházba látogatott Peter Kubaiéval, a Suhl megyei pártbizottság nemzetközi kapcsolatok alosztályának titkárával. Itt Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, és a megyei pártbizottság titkárai fogadták. Jelen volt Dieter Zibelius, az NDK magyar- országi nagykövetségének tanácsosa. A közvetlen, baráti, elvtársi légkörű eszmecseTén Suhl és Pest testvérmegyék eddigi kapcsolatait értékelték és megbeszélték a továbbfejlesztés lehetőségeit. Kölcsönösen megállapították, hogy az elmúlt 15 esztendő gyümölcsöző volt, a kifejtett politikai munka ma már széles tömegbázist eredményezett a közös eszméken és célokon alapuló barátság újabb megnyilvánulásaihoz. Rendszeresítik a delegációcseréket nemcsak a párt- és állami szervek, hanem üzemek, intézmények között is, ezenkívül főként kulturális, közművelődési téren nyitnak újabb utakat egymás megismeréséhez. A megyei pártbizottságon folyt bensőséges és eredményes megbeszéléshez hasonlóan az itt tartózkodó delegáció tagjai eszmecserét folytattak a kapcsolatok továbbfejlesztéséről, a testvérszervezeteik vezető képviselőivel. ★ Horst Brandt, a Szakszervezetek Szövetsége megyei elnökségének elnöke az SZMT- be látogatott. Itt Jámbor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Bizottságának vezető titkára fogadta. A {találkozón megállapodtak, hogy az eddigi időszakos kapcsolatokat rendszeressé teszik, részben szak- szervezeti delegációk cseréjével, illetve a tapasztalatok folyamatos átadásával. ★ Siegfrid Röder, az FDJ Suhl megyei bizottságának titkára a KISZ Pest megyei Bizottságára látogatott. Itt dr. Árpási Zoltán, a KISZ megyei bizottságának első titkára fogadta. Kötetlen hangulatú, baráti beszélgetésben megállapították: fiataljaik hasonló részt kérnek az országépítés feladataiból. Vállalásokkal, védnökségekkel segítik megyéik termelési céljainak megvalósítását. Ez a közös vonás is új távlatokat teremt együttműködésükben, ★ ■ ” Kurt Rödiger, az NSZEP Központi Bizottságának tagja, a Suhl megyei tanács elnök- helyettese, a megyei tervbizottság elnöke a Csepel Autógyárat kereste fel. Dr. Novak Béla országgyűlési képviselő, a gyár vezérigazgatója és Fövény esi Ervin, az üzemi pártbizottság titkára fogadta. Részt vett az eszmecserén Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese is. A gyári termékszerkezet átalakításáról, a munka termelékenységéről, a munkaidő jobb kihasználásáról folytatott eszmecsere után Kurt Rödiger gyárlátogatáson vett részt. ★ Gerhard Sauer, a Suhl megyei tanács első elnökhelyettese Gödre látogatott, ahol a pártbizóttságon a nagyközség vezetői fogadták, tájékoztatták a helyi pártmunka feladatairól, a község életéről. Az eszmecserén részt vett dr. Csicsáy Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese is. Gerhard Sauer ezt követően megtekintette a helybeli új általános iskolát, majd látogatást tett a gödi termelőszövetkezetben. Előadások testvérmegyénkről Tegnap délelőtt, a megyei pártszékház nagytermében rendezett Pest megyei aktíva- ylésen Walter Weiss, az NSZEP Suhl megyei Bizottságának titkára tartott előadást Mérleg és perspektívák a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusa után, címmel. Az előadó Arató Andrásnak, a megyei pártbizottság titkárának bevezető szavai után arról a jelentős gazdasági fejlődésről számolt be, amely testvérmegyénk gazdaságában végbement az utóbbi évek alatt. Tájékoztatást adott azokról a társadalmi szerkezetben bekövetkezett változásokról, is, amelyek a gazdaság fejlődése következtében végbementek. Ismertette a szociális ellátás gyors ütemű fejlődését, valamint Suhl megye kulturális életének eredményeit. A Csepel Autógyár műve.' lődési központjában Kurt Rödiger, az NSZEP Központi Bizottságának tagja, a Suhl megyei Tanács elnökhelyettese, a megyei tervbizottság elnöke tartott előadást: A gazdasági építőmunka és a szocialista munkaverseny helyzete Suhl megyében az NDK megalakulásának 30. évfordulójára címmel. Ugyanerről a témáról tartott előadást a Szakszervezetele Pest megyei Tanácsának székházában Horst Brandt, gz NSZEP Suhl megyei -Bizottságának tagja, a megyei szákszervezeti bizottság elnöke. Délután a szentendrei városi tanács dísztermében, majd a gödöllői városi pártbizottságon Ernst Lémann, a Suhl megyei Tanács kulturális osztályának vezetője tartott előadást a Kulturális élet és az ideológiai munka időszerű kérdései címmel kodás, az évek alatt lebonyolított tapasztalatcserék gyümölcsözően hatottak politikai, kulturális és gazdasági életünkre. Ma már elmondhatjuk, hogy barátságunk a kulturális intézmények, ipari és mező- gazdasági termelőegységek kollektíváinak kapcsolataira épül. Ismerik egymás munkáját, termelési eredményeit, újítási, fejlesztési produktumait. A most következő néhány nap is a barátság és ezen belül az együttmunkálkodás erősítését szolgáló időszak lesz. — Barátsági hetünk annyiban különbözik az előzőktől, hogy most már nem csupán intézmények találkoznak, hanem az ismerkedésbe a lakosság, az állampolgárok széles tömegei is bekapcsolódnak. Barátságvonatok , hozzák-vi- szik a két megye lakosait: bővül az ismeretkör, a személyes kapcsolatok sokasodnak. Gondolom, mindannyiunkban felmerül, hogy ennek a zavartalan kapcsolatnak az alapja: a pártjaink, országaink közötti, eszmei, ideológiai egység és a szoros testvéri együttműködés. Walter Weiss: Megyénk életét szí Ezt követően Walter Weiss, az NSZEP Suhl megyei bizottságának titkára, a delegá(Folytatás az 1. oldalról) A nagygyűlést Weisz György, Vác tanácsának elpöke nyitotta meg, majd GserVenka Ferencnié, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára hangsúlyozta beszédében: — Egy évvel ezelőtt Suhl megye látott vendégül bennünket. Akkor is Pest megye politikai, gazdasági és kulturális életét igyekeztünk megismertetni testvérmegyénk lakóival. Nagy öröm számunkra, hogy most mi lehetünk a vendéglátók. A már rendszeressé Váló barátsági napok megrendezése is bizonyítja, mennyire szoros kapcsolatok fűzik ösz- sze a két megyét. — Jubileum is a mostani találkozó, hiszen éppen 15 éve született a két ország pártjainak egyetértése a testvérmegyei kapcsolatok létesítéséről. Ezt követően Cservenka Fe- rencné kérte testvérmegyénk politikai küldöttségének vezetőit; továbbítsák megyénk párt- és állami vezetőinek üdvözletét Hans Albrechtnek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága tagjának, a Suhl megyei pártbizottság első titkárának, aki egészségi állapota miatt nem tarthatott a delegációval A továbbiakban hangsúlyozta: . — Az őszinte együttmunkál-