Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
iyiäfap 1978. SZEPTEMBER 17., VASÁRNAP UTCÁK, TEREK KULTURAJA Megalapozott társadalmi igény a korszerű városkép kialakítása A KÉPZŐMŰVÉSZETI VILÁGHÉT ORSZÁGOS MEGNYITÓJA VÁCOTT Dr. Abrahám Kálmán megnyitó beszédét mondja. Mellette (jobbról) dr. Molnár Ferenc, Balogh László és Kepes György. Egy-egy város arculatát jelentősen meghatározza az a földrajzi környezet is, melyben épült. Vác a Duna partjára települt kilencszáz esztendővel ezelőtt, múltjában, jelenében és jövőjében ott van tehát a folyó. A Duna meghatározó jelenlétét is jelképezte tegnap délelőtt, hogy a képzőművészeti világhét megnyitó ünnepsége vendégeinek legnagyobb csoportja vízi úton érkezett Vácra, a Hunyadi-sétahajó fedélzetén. S hogy a városban lakó emberek — kihasználva településük adottságait — kedvelik a vízi életet, az evezőssport- nak nagy hagyománya van, bizonyították a vízi úttörők, akik csónakjaikkal a hajó fogadására siettek, s a kikötőbe kísérték. Elsőként dr. Abrahám Kálmán építésügyi- és városfejlesztési miniszter lépett a kikötő pallóhídjára, majd dr. Molnár Ferenc kulturális minisztériumi államtitkár, Balogh László, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, valamint Tóth Albert, a váci járási pártbizottság első titkára és Weisz György, Vác város tanácsának elnöke, akik a hajóúton tájékoztatót adtak a vendégeknek a város életéről, fejlődéséről, terveiről. Ott volt Kepes György, az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású építőművész is. A Madách Imre Művelődési Központ előtt a város úttörőinek küldöttségei meglepő fordulattal várták az építésügyi- és városfejlesztési minisztert: parkokat, játszótereket kértek kórusban, helyet maguknak a lakótelepen, utcákon, játékos rigmusaikban szinte összefoglalva a jövő emberének környezete iránti igényeit. S a művelődési központ földszinti csarnokában Kiss István szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke ünnepi bevezetőjében csatlakozott a gyerekek szavaihoz, hangsúlyozva, hogy szebb, jobb, emberibb környezetet kell teremtenünk magunknak, de elsősorban a felnövekvő nemzedéknek. A képzőművészeti világhét országos eseménysorozatát dr. Ábrahám Kálmán nyitotta meg: — Társadalmi igény jelölte meg az idei képzőművészeti világhét célját, mottóját: az utcák, terek kultúrájának magasabb színvonalra emelését. gazdasági, technikai adottságaink figyelembe vételével. A feladatban jelentős szerep hónai a várösépífészekre; ám ez az egész mégis közösségi művészet. melyben valamennyiünk közreműködésére szükség van. Az utcák, terek kultúrája kifejezi társadalmi tudatunkat, de formálja is. Ebből adódik a világhét egyik legfontosabb mondanivalója: szóvátenni környezetünk mai — arra méltó — képének védelmét is. amink van, kulturált legyen. Elmondotta a miniszter, hogy az emberiség jellemző tulajdonsága környezete szépítésének vágya. Ezt a vágyat — szervezettebben — közös céljaink szolgálatába állíthatjuk. Ennek példáját utcáról- utcára nyomon követhetjük Vácott, ebben a városban, ahol a régi és az új egyre harmo- nikusabban ötvöződik a lakosság igényessége, munkája révén. Ezt igazolja az Utcák, terek kultúrája című kiállítás is, amit ugyancsak dr. Ábrahám Kálmán nyitott meg a váci művelődési központban. A képzőművészeti világhét nyitányának közönsége két másik kiállításon meggyőződhetett arról, hogy Vác konkrét lépéseket tesz a korszerű városkép kialakításáért. Weisz György, a városi tanács elnöke hívta meg a vendégeket a déli városkapu városrendezési tervpályázatán díjazott munA város úttörőinek küldöttsége a művelődési központ előtt Koppány György felvételei kókból, illetve a város — idegenek tájékoztatását szolgáló — információs rendszerének tanulmánytervéből rendezett tárlatokra. A városrendezési tervpályázaton elnyert díjakat dr. Ábrahám Kálmán adta át az alkotócsoportnak. A délutáni program városnéző sétával kezdődött, majd a Konstantin térről a Március 15. térre diákok vonultak a régi városrész képének megfelelő, korhű ruhákban, hogy, találkozzanak a mai divattal, a Váci Kötöttárugyár bemutatóján. Az eseményeket város- építészeti kisfilmek vetítése, a váci Vox Humana Kórus hangiversenye, a Belügyminisztérium Tinódi Kamarazenekarának műsora és orgonamuzsika — Ella István, Gergely Ferenc és Lantos István előadásában — gazdagította. B. I. TV-FIGYELŐ TáltOS fill. Nem kell ahhoz folklórszakértőnek lenni, hogy az ember elképzelje: miféleképp festhettek azok a táltosok és egyéb földöntúli lények, amelyek a letelepedés előtti magyarság képzeletét benépesítették. Olyasféleképpen — tehát bőrökbe burkoltan, szí- jazatokkal ékesen — ahogyan kiötlőik is jártak-keltek, hisz’ az istenképzetek — tanulhattuk ezt épp elégszer — antro- pomorfok, azaz minden kor embere a maga képére és hasonlatosságára találja ki őket. Mindezt pedig azért tartottuk szükségesnek megjegyezni, mert Rajnai András legújabb tv-szüleménye — amely, úgymond, az ősi magyar száj- hagyományok alapján készült, és a világfa mitológiai történetét igyekezett megismertetni a nézővel —, hogy, hogy nem, a Gül baba című közismert operett csillámló díszletvilágában meg ugyancsak e jeles daljáték selyem, bársony, Iámé, düsessz, tüli stb., stb. jelmezeiben került a képernyőre. Így bizony, ékesen, fényesen, úgy kicsicsázva, hogy nem kis időbe telt, amíg például a Táltos fiú — szegény Juhász Jácint — hímzett, gyöngyös tunikájának csak a legelejét is szemrevételezhettük ... Jobb híján: próbáljuk meg a zűrnek és a zavarnak ezt a csütörtök esti egy óráját elfeledni, habár aligha ígérkezik könnyűnek ez az igyekezetünk ... Diósd. Ha már csapágy, akkor Debrecen és — Diósd. Hogyne, hisz’ — mint az Üj születik című péntek esti adásból megtudhattuk — a Magyar Gördülőcsapágy Müveknek ez a két egysége látja el a gyorsan forgó kis golyócskákkal az egész országot, sőt — a 3,6 milliárdos beruházásnak köszönhetően — nemsokára jó pár külföldi piacot is. Ami a Pest megyei helységben folyó' felújítást, bővítést illeti, arról Horváth András főmérnök örömmel mondta el, hogy az a késés, az állandó költözések, a gépek ide-oda rakosgatása ellenére mind jobb ütemben halad. Az edzőüzemben az év végére meg lehet kezdeni a próbagyártást, és nem sokkal ezután a többi, újjászületett, megnagyobbodott gy árrészben is. A. L. Tengerre néző cellák és agyunkba markoló képsorok idézték péntek este a képernyő előtt is a szabadságát tragikusan elvesztő chilei nép harcát. Még inkább a fasizmus szörnyetegének újra éledését. Kdbay Barna és Gyön- gyössy Imre filmje — az alcím szerint Allende elnöknek szándékozott emléket állítani. Az alkotás legnagyobb értéke: úgy tiszteleg a népi egység néhai vezére előtt, hogy -azok harcát mutatja be, akik a junta terrorjával szembeszáll- va vállalnak minden áldozatot. Bizonnyal emlékezetes marad a film — rendezői és dramaturgiai gyengeségei ellenére is —, mert olyan emberi tragédiákat kötött ■ csokorba, amelyek a fasizmus elleni élő tiltakozássá nőttek. Megannyi drámai miniatűr sorakozott egymás mellett: az embertelen parancsot megtagadó államügyész (Pager Antal nagyszerű figuraalkotásában), aki a tisztesség nevében vállalta a börtönbe hurcoltak sorsát; vagy a cellák szabadság-hangadója (Jerzy Zelnik kitűnő megformálásában, aki a barbár gyilkosságok elleni tiltakozó éhségsztrájk vezéralakja, s' feltétlenül említeni kell az osztályával, szüleivel szem- beszálló fiatalember (Kalo- csay Miklós) önként vállalt halálát. Elsősorban a jó színészi teljesítmények tették nagyszerű élménnyé a produkciót: Koncz Gábor, Kőmíves Sándor, Iglódi István és • Szirtes Ádám kivétel nélkül kitűnő alakítást nyújtott. A film legsikerültebb részei mégis a tömeg jelenetek voltak. A sokaságból kiemelt arcok és az epizódnyi pillanatok emlékezetesek maradnak; például a fiatal nő, aki megkéri a papot, hogy börtönbe zárt kedvesével eskesse össze, s a terrorlegények kivégző sor- tüze előtti félmondat., amely a megaláztatáson felülemelkedni képes hazafiak erejét sugallja. Tovább sorolhatnánk a fasizmus tobzódásának átmenetiségét, a végső győzelembe vetett hitet szimbolizáló ké'psorökat. Illőbb befejezése aligha lehetett volna a filmnek, mint a hősi halált halt Allende elnök utolsó rádióbeszédének szavai: „Bízom a chilei népben! Bízom a jövőben .. Kr. Gy. Egy megrázó jelenet a Tengerre néző cellák című tv-fUmböl SZÍNHÁZI estek Romeo és Julia SIIAKESPEARE-BEMUTATO A JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZBAN ALAPMŰ. A Romeo és Julia megírása, 1595 óta minden szerelmi dráma alapképlete változatlan: ketten szeretik egymást, a többi nem akarja. Csakhogy ezt a szokásmondássá váló és vulgarizáló igazságot a korábban született szerelmi drámákra is alkalmazhatjuk. Ennek ellenére miért tekintjük joggal alapműnek a Romeo és Júliát? Mert a két szerelmes legtisztább érzelmi és érzéki kapcsolata a gyűlölködés harapófogójába helyezve egyszerre adja természetrajzát az emberinek és az embertelennek. És ez a kétszeres belső konfliktus. képletté egyszerűsítve ott bujkál minden kor emberi viszonyaiban. A Népszínház társulatának tegnap esti. józsefvárosi Romeo és Julia bemutatója, a fiatalok igazát keresi. A színpad csupa fiatalos lendület: érzelmek viharos kirobbanása. boldogság és rettegés, elhamarkodottság és múlandóság, gyors házasság és hirtelen halál. Az előadás a fiatalok igazsága mellett voksol. S nemcsak a dráma már adott szövegével, hanem azzal is, hogy elveti a konvenciókat, tudatosan — s talán már túlzottan — kerüli a mély érzelmi azonosulásra alkalmat adó megoldásokat. Ettől időnként felszínesnek is tűnik a produkció. Gombár Judit díszlete első pillanatban meglepi a nézőt: a háttérfüggöny reneszánsz mennyezeti freskót idéz. s a díszletelemek szögletes, geometriai térformákból állnak. Nyugtalanító hatást kelt a látvány. Ezzel mintegy párhuzamban az egyes karakterek színészi megoldása is szélsőséges: a fiatalok — és nemcsak a címszereplők — lendületes, sokmozgásos játékával szemben bágyadt-szürkének tűnnek Capulet és a Montague család nagy öregjei. A mozgás és a statikusság ellentétpárja jellemzi a színpadraál- lítást. A RENDEZŐ Ruszt József szándéka, hogy Romeo és Julia tiszta szerelmének végzetességével a felnőtt társadalom ma is fellelhető konvenciócsapdáira irányítsa a figyelmet. Az ellen akar szót emelni, hogy néha még ma is előítéletek korlátozzák a legbensőbb emberi kapcsolatok beteljesedését. Kár, hogy erőtlenné válik a drámán belüli konfliktus egyik pólusa. Nem érezzük eléggé a Capulet és a Montague család hatalmasságát, belső kegyetlen törvényeiket is alig sikerül jelezni és a színpadon nem válik átélhetővé, érzékletessé a családok közötti mérhetetlen gyűlölet. Ráadásul a szerelmeseket segítők tábora olyan játszi könnyedséggel jár túl a családfők eszén, hogy már-má.r önmarcangolásnak, 'önpusztí- tásnaik tűnik Romeo és Júlia közös harca. így a rendezői koncepció csaík korlátozottan tud érvényesülni. S ennek egyik legfőbb oka a szereposztási problémákból származó aránytévesztés. A FŐSZEREPLŐK szerep- felfogása — s ez nem függetleníthető a rendezői munkától — sok helyen felborítja a dráma egyensúlyát. A veronai herceg — ebben a megoldásban — nem a hatalom és a törvény megtestesítője, a családokat észérvekkel összebékítő erő, hanem krisztusi jósággal türelemre int. Montague és Montaguené (Torma István és Lestyán Kati) figurája szinte a teljes jelentéktelenségbe szürkül. Capulet (Szigeti Géza) erejéből is legfeljebb ideges kitörésekre futja, amint Julia és Paris gróf házasságát erőlteti. Capuletné (Táncsics Mária) alakja a legárnyaltabb a két család öregjei közül. Érdemes megjegyezni, hogy Capuletnét a korábbi, más színházi előadásokban ugyanúgy, mint ebben az esetben; öregasszonynak ábrázolják. Pedig Capuletné — Shakespeare drámája szerint — mindössze 28 éves (14 éves volt, amikor Júliát világra hozta és pontosan 14 éves Júlia, amikor a darab játszódik.) Ez nem egyszerű érdekesség, hanem a dráma tartalmi lényegének egyik kifejezője. Hiszen egy fiatal nő testesíti meg a teljesen jogosnak ítélt női, vak engedelmességet Ez az acélkemény figura maga az élő társadalmi konvenció. Ehelyett a magyar Capuletnék mindig ne- gédeskednek, rínak és há- zsártosikodnak. Éppen azt hiányolhatjuk az előadásból, hogy nem sikerült érzékeltetni: Rómeónak és Júliának egyetlen kiútja volt, csak szembeszállással őrizhették meg egymás iránti érzelmeiket. Sőt a lázadás útja törvényszerűen a közös halálba vezetett. Romeo megszemélyesítője, Pelsőczy László meggyőző alakítást nyújt, csak időnként éreztük játékán a jó értelemben vett rutin, hiányát. Valós, hamasz Rómeót elevenít meg, s ezzel elfogadtatja a figura szélsőséges érzelmi hullámzásait, megjeleníti az emberi tisztaság nélkülözhetetlenségének hitét is. Júlia szerepét Papadimitriu Athina játssza. Vonzó külseje kevésnek bizonyul az egységes karakter megteremtéséhez. Az ő Júliája hol melankolikus, hol cserfes, hol érzéki, hol pedig hisztérikus. De ez a sokféleség nem színes alakítást eredményez, hanem elemeire bontja az egységet. A darab expozíciójának báltermi vi- háncolásától (ki» tudja, miért de a józsefvárosi Romeo az első találkozáskor nem egyszerűen megcsókolja Júliát hanem le is teperi és a kamasz szűziességet meghazudtoló szexjelenetet kerekítenek) nem juttatja el a figurát a halál árán is vállalt szerelemig AZ EPIZODISTÄK közül a Mercutiót formáló Eszes Sándor és a Tybaltot alakító Gálán Géza; szinte hibátlanul oldották meg feladatukat. Hasonlóan dicséretes Siménfalvi Lajos és Váradi Vali (Lőrinc barát és a Dajka) szerepformálása. Fenntartásunk ismét csak az aránytévesztés miatt lehet: számtalan komikus jelenettel rájátszanak az előadásra és az eredeti mű már- már komédiába fullad. A megtestesült tévedés pedig János barát alakja (Forgács András): közvetlenül a dráma csúcspontja, a kriptajelenet előtt harsány nevetést fakaszt az indokolatlanul ütődött figura. És a kontraszt sem jöhet létre, mert drámailag nem elég érett a Júliát, a Rómeót, sem pedig a Páris grófot (Botár Endre) megformáló színészek játéka. Kriszt György
