Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-08 / 185. szám
HONOMIDtKI XX. ÉVFOLYAM, 185. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 8., KEDD Áldatlan állapotok Víztároló víz nélkül? ' L/apunk hasábjain már több ízben szóltunk a járási székhely vízellátásának gondjairól. Beszámoltunk arról is, hogy a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kivitelezésében a Strázsahegyen épülő 1000 'köbméteres víztároló, átadásával megszűnnek ezek a gondok. Érdemes azonban ismét napirendre tűzni a témát, hiszen a 70 millió forintos beruházást a szerződés értelmében június 30-ig át kellett volna adni rendeltetésének, de erre mind a mai napig nem került sor. Elutasított javaslat Magócsi Sámuel, a monori ■Vízmű társulás elnöke, aki majd minden nap ellátogat az építési területre, elmondotta, hogy a munkálatok még mindig akadoznak. Az építők időnként eltűnnek, majd ismét előkerülnek, s már maguk is kifogásolják, hogy egyik építkezésről a másikra irányítják őket. Az építésvezetőt, aki érdemben nyilatkozhatna, csak a legritkább esetben lehet a helyszínen megtalálni. Ilyen körülményele között bizonytalanná vált. hogy végül is mikor készül el a táro- rolómedence, pedig a közelben épülő gombai Fáy András Tsz tyúkfarmja és a Zöldért bur- ^onyatárolója víz nélkül életképtelen. A lakosság víz- szükséglete is megnövekedett az utóbbi' időben, amit szintién ki kell elégíteni. Az elmúlt héten a PVCSV levélben kérte a szerződés módosítását, s új határidőként szeptember 30- át javasolta, amit a monori yízműtársulás elutasított. Hogy a helyzetről tiszta képet alkothassunk, ellátogattunk a Piágt megyei Víz- és Csatornamű Vállalat budaörsi központjába. Kővágó Ferenc termelési osztályvezető-helyettes és Balta Dániel építésvezető tájékoztatott bennünket az építkezés elhúzódásának okairól Hiányzó feliétolek Mint megtudtuk, 1973-ban. amikor felvetődött a víztároló építésének gondolata két vállalat: a PVCSV és a Dabasi Vízmű Társulás jelentkezett a munkálatok kivitelezésére. Miután a dabasiak árajánlata kedvezőbb volt, ők kapták meg a megrendelést. Hozzá is láttak a hálózat kiépítéséhez, de amikor a víztároló építésére került volna a sor, kiderült, hogy ilyen munka elvégzéséhez felkészültségük nem ‘ elegendő. Akkoriban több fórumot is megjárt az ügy, majd hosszas tárgyalások után az Országos Vízügyi Hivatal a PVCSV-t utasította a víztároló megépítésére. 1977. augusztusában megkötötték a szerződést, melynek értelmében a kivitelező vállalta, hogy 1978. június 30-án átadja a létesítményt. A szerződés negyedik pontjában foglaltak szerint azonban a határidőt csak abban az esetben tudják betartani, ha az építkezéshez szükséges feltételek biztosítva vannak. A monori Vízmű Társulás azonban éppen a legfontosabbat, a víz- és az áramszolgáltatás biztosítását muVÍ legtöbbet a műszakiak Túlterheli tanácsi dolgozók Hatósági ügyintézés a járási székhelyen A monori nagyközségi tanács folyosói sohasem náptelenek. Az ajtókon is hiába a tábla: „ma nincs félfogadás!”, az ügyes-bajos dolgaikat intézni kívánók csak bekopognak, hiszen számukra a saját panaszuk, bejelentésük a legfontosabb. A legutóbbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen éppen e fontos téma szerepelt napirenden: hogyan intézik a tanácsi dolgozók a hatósági feladatokat, hogyan látják el az ügyfélszolgálatot? Huszonnégy ügyintézőre 193 hatósági ügy jut egy évben, s minden napra akad ©sry-egy, nagy előkészítést igénylő határozat elkészítése. Az összes ügyiratból egy ügyintézőre évente hatszáz jut, bizony nem kevés. Növekedett a kereskedelmi és ipari szabálysértések száma, és a tulajdon elleni szabálysértések is csak minimális csökkenést mutatnak. A nagy körültekintést és hozzáértést igénylő gyámügyi munka sem kevés. A nagyközségből 85 gyerek került állami gondozásba. Gyermek- és ifjúság elleni büntető eljárást három esetben kezdeményeztek, alkoholos gyógykezelésre 15 esetben kellett szülőket kötelezniük. A láthatási ügyek intézése talán a legbonyolultabb, 11 esetből 3 végződött egyezséggel, sikerrel. A kétszáz veszélyeztetett kiskorú ellenőrzésénél, nagy segítséget kap a gyámügyi főelőadó a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságtól. Csökkent a birtokvitás ügyek száma, de még mindig éppen elég van belőlük, rendszerint évente megismétlődnek s csaknem minden esetben szomszédok között zajlik a vita, a perpatvar. A műszaki csoport hozza a legtöbb hatósági döntést. Évente két-háromszáz építési engedélyt ad ki, s számos egyéb feladatot is ellát. Az eljárási határidőt a szakigazgatási szerv dolgozói betartják; mégis előfordult határidő-túllépés, főleg a túlterhelés miatt. Az ügyfélszolgálati tevékenységet hátráltatja, hogy az idén nem sikerült felszabadítani a tanács épületének földszintjén levő cipőbolt helyiségeit. Így aztán kénytelenek az irodákba, az ügyintézőkhöz zarándokolni a lakók, nem egyszer félfogadási időn kívül is. Mielőbb szükség lenne — a lakosság és a tanácsi dolgozók érdekében is — egy ügyfélszolgálati iroda létrehozására. K. Zs. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Hollywood, Hollywood. Maglód: Riasztólövés, Mende: Magyarok, Monor: Serpicó, Monori-erdő: Erkölcsös éjszaka, Nyáregyháza; Nyomozás Osztravában, Pilis: Ilyenek voltunk, Üllő: Tappan- csok, mancsok, állkapcsok, Ve- csés: Police Pythion. MŰVELŐDÉSI HÁZ Monor: Bútorkiállítás és -Vásár. 8—18-ig. lasztotta el. ezért a PVCSV más munkahelyekre csoportosította át dolgozóit. A munkálatok végül is 1978. februárjában indultak meg. Jelenleg az acélszerkezet szerelésén és a belső zsaluzáson dolgoznak. A feltételek azonban még mindig nem adottak. Az áram bekötését maguk oldották meg, a betonozáshoz és utókezeléshez szükséges vizet pedig lajtkoesikkal szállítják majd fel a Strázsahegyre. Ahhoz, hogy ez nem gazdaságos, kétség sem férhet. A vízálló- sági próbához szükséges 1000 köbméter vizet azonban lajtkocsikkal képtelenség odaszállítani. Az’ említett körülményekre hivatkozva a vállalat két héttel ezelőtt kérte a szerződés módosítását, s egyben felajánlotta, hogy üzemibe helyezi annak a két kútnak a gépészeti berendezéseit, amelyek a vizet biztosítanák a tároló feltöltéséihez. Az elképzelések szerint, mint alvállalkozót, a Pest megyei Villanyszerelő Vállalatot is bevonnák a munkába, hogy a kutak üzemeléséhez szükséges elektromos hálózatot kiépítsék. A szerződés módosításába a monori Vízműtársü- lás nem egyezett bele, ezárt a PVCSV szakemberei szerint könnyen bekövetkezhet az a paradox helyzet, hogy a tároló elkészül szeptember 30-ára, csak éppen víz nem lesz benne. Megy a levél vándorútra... Most valószínűleg újabb levelezések és jogi vitáit szakasza kezdődik el. Ennek első jeleit már alkalmunk volt tapasztalni. A Pest megyei Vizes Csatornamű Vállalat válasza a módosított szerződés elutasításával kapcsolatban ottjártunkkor már borítékban hevert az egyik íróasztalon. Ha mindkét fél rugalmasabban állna hozzá a kérdéshez, bizonyára találnának módot a gyors és megnyugtató megegyezésre. Reméljük így is lesz, mert amíg csak a levélváltás folyik, addig a munka nem halad. K. L. Vasárnap történt Aratás — Egymás után a negyedik „igazi” kánikulai napot élvezhették vasárnap országszerte az emberek. Voltak a mostani hét végén is, akik pihenéssel, strandolással töltötték a napot, de a mező- gazdasági üzemekben teljes erővel dolgoztak járásunkban is. Számukra a pihenő csak az aratás befejezése után kö- ' vetkezhet. Szerda estig Az utóbbi napokban teljes erővel folytatódott az aratás a járás termelőszövetkezeteiben. Az augusztus 4-1, péntek délutáni felhőszakadás megállásra kényszerítette a kombájnokat, de másnap a délelőtti órákban, a harmat felszáradása után ismét nekilódulhattak a masinák. Vasárnap is teljes nagyüzem volt a gabonatáblákon. Mindenütt arattak. Ennek köszönhető, hogy ha az időjárás nem szól közbe, szerda estig befejeződik járásunkban a búza és a rozs aratása. Azután már csak a tavaszi árpa marad hátra, amellyel a hét végéig végeznek. Arról is kaptunk hírt, hogy a Monori Állami Gazdaság — az aratást befejezvén — segítséget nyújt más üzemeknek. Az utóbbi napokban a Gödöllői Tangazdaságot, a pilisi Aranykalász és a sülysáp! Tápió-völ- gye tsz-t segítették ki kombájnokkal. ★ Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a pilisi Aranykalász Tsz tegnap, hétfőn este befejezte a kenyérgabona aratását. A strandon A gyömrői strandot az utóbbi napokban a szokásosnál is többen keresték fel. A tartós meleg jóvoltából a víz hőmérséklete 27 fokra emelkedett, ezáltal nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is bátran a vízbe merészkedhettek. Vasárnap több mint ezer vendége volt a fürdőnek. Amint Józsa László úszómestertől megtudtuk, nemcsak helybeliek kerestek menedéket a kánikula elől a vízben, hanem a környező községekből is sokan eljöttek, sőt akadtak külföldi vendégek is. A néhány használható kabint már a délelőtti órákban lefoglalták, a büfében több száz üveg üdítő és szendvics fogyott el. Sör nem volt, bosszankodott is emiatt több fürdőző eleget. ünneplés Már az utolsó rendeket vágták vasárnap a kombájnok a gombai Fáy András Tsz-ben is. Barcza Zsolt felvétele Este az újszilvást Kossuth Tsz borozójában a lemezlovasprogramon több mint kétszáz fiatal szórakozott. Búcsú — Mendén Mendén évszázados hagyományai vannak a búcsúnak. A vasárnapit még az eső sem zavarta meg, pedig az utóbbi években mindig közbeszólt az égi áldás. A falu lélekszáma szinte a duplájára emelkedett ezen a vasárnapon. A családi házakhoz rokonok, ismerősök érkeztek az ország minden tájáról. A főutcát elárasztották az alkalmi árusok, szólt a sramlizene, forgott a körhinta, durrogtak a légpuskák a céllövöldében. Késő estig tartott a búcsú, majd kezdetét vette a hagyományos bál, amelyen hétfő reggelig ropták a táncot a jókedvű mendeiek. A kempingben Megnyitotta a kapuit a múlt hét végén a monori-erdei kemping. Az első hét végén majdnem telt ház volt, a vendégek zöme külföldi. Sokan keresték fel a kemping lakói közül a közeli strandot, amelyen ezen a vasárnapon volt a legtöbb fürdőző. Gér József SPORT —SPORT —SPORT — SPORT —SPORT Gólzáporos mérkőzések Félbeszakadt — komolytalanság miatt megérdemeltnek A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzések járási selejtezőjében Vasárnap gólzáporos találkozók zajlottak le. Monoron és Vecsésen sok gólnak örülhettek a nézők, csak a Mende—Gyömrő találkozó hozott szoros küzdelmet, MENDE—GYÖMRÖ 3—1 (1-1) Mende, 800 néző, vezette: Sülé. Az I. félidőben a gyöm- rőiek szerezték meg a vezetést: Greznár szépen futott el a jobb oldalon, beadását Gáspár kapásból vágta a hálóba. A mendeiek még a félidő befejezése előtt egyenlítettek, Vojá- csik révén. Szünet után alaposan rákapcsoltak a hazaiak, s egy potya ízű szabadrúgás-góllal — Tóth lőtte — vezetést szereztek. Hiába próbált meg ezután mindent a györrirői gárda, ' még az egyenlítés sem sikerült nekik, gyengén, szét- esően játszottak, így a hazaiak győzelme mondható. VECSÉS—PÉTERI 6—3 Vecsés, 200 néző, vezette: Sárost Már 5—0-ára vezetett a hazai csapat, amikor a péteriek szépítettek. MONOR—ECSER 15—0 Monor, 100 néző, vezette: Kása. A vendégek csak 10 emberrel álltak ki a mérkőzésre, ez meg, is látszott a játékukon, mert a monoriak szinte tetszés szerint, rugdosták a gólokat a hálójukba. Még negyed óra volt hátra a mérkőzésből, 15—0 volt az eredmény, amikor Kása játékvezető — komolytalan játék miatt — beszüntette a mérkőzést. Az előző fordulóban az alábbi eredmények születtek: Péteri—Maglód 2—1, Ecser— Üllő 0—6. G. >4 tanács mindig segit Szélesedő tömegsport Vecsésen Népszerű üzemi bajnokságok A Vecsési Sportegyesületnek jelenleg öt szakosztálya van: labdarúgó, asztaliteniszező, túramotoros, természetjáró és kézilabda. Legnépszerűbb továbbra is a labdarúgás, pedig a múlt szezonban újabb hideg zuhany érte a szurkolókat: már bent látták magukat a megyei osztályozóban, amikor Maglód közbeszólt, legyőzte őket. s elütötte a vecsésieket a továbbjutástól, viszont továbbra is nagyon jól szerepelnek az asztaliteniszezők, a túramotorosok és több mint remény a kézilabdások feljutása. A vecsési tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a sport- egyesület is beszámolt a tevékenységéről. Milyen fejlesztéseket terveznek a jövőben, s mit kértek ehhez a végrehajtó bizottságtól? — kérdeztük Török Vincétől a Vecsési Sportegyesület elnökétől. — A végrehajtó bizottság már régebben kérte, hogy nyissuk meg a pályánkat és adjunk helyet a tömegsportnak. Ezt megtettük és most szeretnénk tovább is bővíteni, egy teljesen különálló edzőpályát alakítunk ki a részükre. A munkákat társadalmilag szervezzük, de a tanácstól is várunk segítséget ehhez. A labdarúgás mellett, hagyományainkhoz híven az atlétikát is népszerűsítjük, ehhez azonban előbb a feltételeket szeretnénk biztosítani, ugrógödröt, do- liákört és futópályát kialakítani a jelenlegi pálya körül. Társadalmi vállalással máris készül a két kézilabdakapu. Az OTP-lakótelepen játszó- és soortteret szeretnénk kialakítani, természetesen a tanács és az érintettek segítségével. A végrehajtó bizottság elhatározta, hogy az üzemek segítségével újabb grundokat és játszótereket hoz létre, évenként legalább egyet. Ebben mi is segítünk, megfelelő helyek keresését és kijelölését máris megkezdtük. Még ebben az évben kialakítunk egy erdei tornapályát a Vízéppel szembeni kiserdőben. Ez még várat magára, de valószínűleg nem sokáig. — Hogyan értékelték a tömegsportot? — A végrehajtó bizottság egyöntetűen kimondta: az elmúlt időszakhoz képest gzéle- sedett. A vízápesek rendszeres és eredményes kispályás labdarúgótornákat szerveznek, üzemen belül és más üzemekkel mérik össze erejüket, de részt vettek a MEDOSZ sport- rendezvényein is. A Ferihegy Termelőszövetkezet anyagilag támogatja az üzemi tömegsportot. Három labdarúgásra is alkalmas kispályát alakítottak ki eddig, vettek három pingpongasztalt és egy biliárdasztalt. A múlt évben üzemen belüli bajnokságot szerveztek, de a községi asztalitenisz-kupába is jelentkeztek. Szocialista brigádjaik az év folyamán két ízben szerveztek már kispályás labdarúgó-bajnokságot és a közös gazdaság csapata benevezett a TESZÖV Kupa küzdelmeibe is és a községi tűzoltó- egyesülettel közös tekebajndk- ságot is rendeztek. A gázüzemben is szeretik a kispályás labdarúgást, csapatuk a trösztön belüli versenyek döntőibe is bekerült. Asztalitenisz- és sakkcsapatuk is van. A községben Összesen háromszázhetven-négyszáz, helyben dolgozó vesz részt rendszeresen a tömegsportmozgalomban. — A sportegyesület anyagi helyzetét, hogyan értékelték? Az egyésület pénzügyi gazdálkodása nyereséges. A mérlegünk 213 ezer 854 forint bevételből és 190 ezer 540 forint kiadásból áll. Csak úgy mellesleg, a múlt évben 342 ezer forint volt a bevételünk. A bevételek teljes egészében fedezik a kiadásokat, de új létesítményre már nem jut belőle. Ehhez kértünk támogatást a végrehajtó bizottságtól és kérünk a társadalmi szervektől is, nem pénzt, hanem társadalmi munkát. — Mj bántja jelenleg? — Az autóbuszunk. Tizennégy éves ezért félő, hogy a legközelebbi vizsgán már kivonják a forgalomból, új kellene, ezt is elmondtuk a végrehajtó bizottságnak. K. Gy. pihenés