Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

1978. AUGUSZTUS 8.. KEDD Är /A W x/untw 7 Ez az év az átállásra megy el Beszélgetés CsiKárollyal, a Pest megyei Labdarúgó Szövetség Csapatban elsők; Tessedik Kupa főtitkárával II. Most, hogy közeledik a baj­nokság a megyei első osztály­ban s a Ceglédbercel győzel­mével megvan, a tizenhetedik résztvevő, s lassan kialakul a teljes induló mezőny, egyre fontosabb beszélni a bajnok­ság hogyanjáról s mindarról, ami meghatározza a jövőt. Köztudott dolog, hogy a Nemzeti Bajnokság harmadik vonalához tartozás minőségi különbséget jelent, aminek a feltételeit biztosítani kell, ez pedig nem lehetséges egyik napról a másikra, hanem egy felépített koncepció alapján lehet csak eljutni oda, hogy a ■megnövekedett igények jogos alapot nyerjenek. A bajnok­ság pedig, mely most elkezdő­dik, már ilyen szellemben kell hogy bonyolódjon és meg­induljon azon az úton, ame­lyik felfelé vezet. — Hogyan képzelik el az új harmadik vonal felépítését — kérdeztük a főtitkárt? — A fő cél az, hogy a megyei első osztály és az NB II kö­zötti űrt, három év alatt köze­lebb hozzuk egymáshoz, s így az egész magyar labdarúgás színvonalát emeljük. Ez a há­rom év, amelyet erre szá­nunk sok mindenre kell hogy választ adjon. Az első a kísér­leti, az tnost kezdődik, amikor átállunk. Az első teendő, amit az egyesületeknek előírtunk, hogy a megnövekedett igé­nyeknek megfelelően, olyan létesítményfeltételeket kell te­remteni, melyek az osztálynak megfelelnek, s biztosítják a kulturált versenykövételmé­nyeket. A mostani versenyki­írás, amit tükröz ebben a vo­natkozásban, azt időközben és a következő szezonban ellen­őrizzük és számon kérjük. Ezekhez a követelményekhez tartozik például a szakképesí­tett edző szerződtetése, ami ugyancsak eredménnyel kell hogy járjon. — Lépést tudnak-e tartani az egyesületek a megnöveke­dett feladatokkal ? — A jelenlegi szezon vagy bajnoki év, az átmeneti, ami ma csak szakmai javaslat, az 1979-től kötelező lesz. Mi most csak ajánlani tudunk szakmai vonatkozású dolgokat, például kötelező edzésadag el­végzése. Vagy például ajánl­juk a járási bajnokságban tartalékcsapatot indítani. Ami korábban a harmadik vonal számára követelményrendszer volt,, az a megyei bajnokság­ban válik azzá, s nagyon bí­zunk benne, hogy meglesz a a hatása, s serkenti a színvo­nalat, még akkor is, ha kez­detben lassú lesz az előrehala­dás. Éppen ezeket igazolja az is. hogy jövőre két serdülő csapat indítása válik szüksé­gessé. Ügy gondolom, a jelen­legi helyzetben a labdarúgás Versenyszerű tömegsportjelle­ge megnő. — Mi a véleménye az osztá- lyozókról? — A megyei első osztály rendszere nem a legszerencsé­sebb, mivel kilenc csapat a járási osztályozó mérkőzések­kel juthat fel a bajnokságba és az NB II-be Js. Ügy gon.. Fészek Kupa Több mint ötszáz résztvevő (Lapunk harmadik oldalán beszámolunk a Fészek-napok eseményeiről, itt pedig ismer­tetjük a sikeres gödi sportren­dezvényeket.) Az utóbbi években immár hagyomány, hogy augusztus el­ső felében a Váci Járási Sport­hivatal és a Gödi TK szerve­zésében megrendezésre kerül a Fészek Kupa sportverseny. Va­sárnap a tikkasztó hőség elle­nére több mint 500-an vettek részt a Dunakeszin és Gödön lebonyolított elődöntőkön. A váci járás községeiből és üze­meiből érkezett résztvevők öt sportágban versenghettek a kupáért... ★ Az elődöntők délelőtt 9 óra­kor kezdődtek. A Gödi TK sporttelepén a helyi csapaton kívül csak a Dunakeszi SE ké­zilabdacsapata jelent meg, if­júsági együttesével. Nyolc óra­kor pályára lépett a két ifjúsá­gi együttes. A mérkőzésen a gödiek fölényes, 28:2 arányú győzelmet arattak. Aztán az előre kijelölt időpontban fel­sorakozott a két felnőtt együt­tes is. Ők bajnoki mérkőzést játszottak, de az eredményük beleszámított a Fészek Kupa versenyekbe is. A találkozó előtt játékos búcsúztatóra is sor került. Tizenkét évi szerep­lés után vasárnap játszotta utolsó bajnoki mérkőzését Art- ner Irén, a Gödi TK játékosa. a, sportkör elnöksége és a já­tékostársak ajándékkal ked­veskedtek, megköszönve eddi­gi eredményes, példamutató szereplését. Aztán elkezdődött a mérkőzés. A dunakeszi lá­nyok kezdtek jobban. Támadá­saikkal gyakorta veszélyeztet­ték a hazai csapat kapuját A gödiek azonban állták a roha­mokat, s még az első félidő­ben egyenlíteni tudtak (7:7). A második félidő nagy része is fej-fej melletti küzdelmet ho­zott. A mérkőzés végeredmé­nye az utolsó tíz percben dőlt el, amikor is a hazai együttes kissé rákapcsolt és 15:12 ará­nyú végeredményt állított be. ★ Amíg Göd-felsőn a nők baj­noki mérkőzésüket játszották, addig a Dunakeszi Vasutas sporttelepen megkezdődtek a Fészek Kupa elődöntők. Duna­keszin rendezték a férfi kézi­labda-, tollaslabda-, röplabdá­éi kispályás labdarúgó-mérkő­zéseket. A Göd-alsói sporttele­pen pedig sor került a lövészet lebonyolítására, az öt sportág közül, a lövészet mellett, ahol csaknem nyolcvanan neveztek, a legnépszerűbb a kispályás labdarúgás volt. Itt 28 együttes nevezett, s az elődöntő után a két legeredményesebbnek a Váci Híradás üzemi csapata, valamint a Kisnémedi együt­tes bizonyult. Délután a Fé- síek sportpályán ők játszották a döntőt. A kupát végül is megérdemelten a kisnémedi csapat nyerte el. Eredmények: Női kézilabda: 1. Gödi TK, 2. Dunakeszi SE, 3. Gödi TK ifi. Férfi kézilabda: 1. Esze Tamás SE (Vác), 2. Váci Kö­tött, 3. Zebegény. Kispályás labdarúgás: 1. Kisnémedi, 2. V. Híradás, 3. V. Hajó. Röplabda (férfi): 1. Mária- nosztra, 2. Dunakeszi Mecha­nikai Labor. Tollaslabda. Férfi egyéni: 1. Vojtko András (Vác). Női egyé­ni: 1. Kalapács Kornélné (Vác). Férfi páros: 1. Vojtko A. — Keczel J. (Vác). Női pá­ros: 1. Járfás—Kalapács (Vác). Vegyespáros: 1. Kalapács Kor­nél—Kalapács Kornélné. Lövészet. Légpisztoly. Férfi felnőtt: 1. Mayer József (DCM) 80. Légpuska. Férfi felnőtt: 1. Lipták László (Váchartyán) 64. Női felnőtt. Légpisztoly: 1. Karcz József né (Váchartyán) 74. Női felnőtt. Légpuska: 1. Varga Gizella (Göd) 67 köregy­séggel. Csitári János Beszámoló a női kézilabdadöntőről dolom, ezek az osztályozó szű­rön, kupamérkőzések jormajá- ban nem mindig tükrözik a legmegfelelőbben a valós hely­zetet. Az, hogy a jelenlegi bajnoki rendszer jó vagy sem, csak a három év után derül ki, ami valójában a teljes át­állást jelenti. — Mi a véleménye arról, hogy azok a csapatok, melyek­nek nincs meg az anyagi és erkölcsi bázisa a felsőbb Osz­tályra, de kiharcolja a tovább­jutást, nem veszélyezteti a bajnokság tisztaságát — Nehéz erre válaszolni, mert van például olyan csapat is a bajnokságban, hogy pél­dával éljek, mint a Kistarcsa, amely lakóterületen megyei első osztályú szintnek nincs megfelelő létesítménye, ezért a 78/79-ben mérkőzéseiket Ke­repesen játsszák, miután a két sportkör egyesült — Kerepes- Tárcsái SC néven. De vannak olyan csapatok, ahol adott a feltétel, s mégsem az őket megillető helyet foglalják el. Az új szakmai követelmény- rendszer ezen sokat változtat majd. Nagyon reméljük, hogy kialakul egy olyan élboly, mely a bajnokság húzóereje lesz, s azok rendelkeznek is a megfelelő feltételekkel,'ez nö­veli a versengést, hogy min­denki ellenük akar majd bizo­nyítani. Azok a csapatok, ahol ez nem adott, de mégis eljut­nak a csúcsra, megérdemlik, hogy minden segítséget meg­kapjanak. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a bajnokság színvonala emelkedik. A baj­nokság tisztasága eddig sem képezte vita tárgyát,_ s a Jö­vőben méginkább nem fogja. Azok a csapatok, melyek, most ismét a megyei bajnokságban játszanak — biztos vagyok benne, hogy teljes erőbedo­bással küzdenek majd —, nemcsak ők, magam is bízom abban, hogy nem ismétlődhet meg az, ami a múlt szezonban történt — mondotta a főtitkár befejezésül. Sós Péter egyéniken másodikok a magyarok A magyar öttusaválogatott szép győzelmével fejeződött be szombaton a moszkvai nem­zetközi viadal. Az együttes 15160 ponttal az első helyén végzett a 15 096 pontot szerzett OSZSZSZK-válogatott előtt. Az egyéniben a szovjet Mo- szolov bizonyult a legjobbnak, miután a 30 fokos hőségben megrendezett futásban is kitű­nő időt ért el. Összpontjainak száma: 5245. A második he­lyen Horváth László végzett 5181 ponttal, a harmadik a szovjet Szméljov 5138 ponttal. A további magyar helyezések: 7, Sasics 5037 pont, 9. Szom­bathelyi 4942 pont. 17. Csá­szári 4819 pont. Amatorski—KÉV-Metró 13:12 (7:7) Kellemes időben került sor a Tessedik Kupa döntőjére, amelynek előmérkőzése az Amatorski és a KÉV-Metró találkozó volt. A jó iramú mérkőzésen megérdemelt len­gyel győzelem született. FTC—Postás 13:11 (4:7) Hatalmas küzdelmet vívott a két csapat. 2:2 után ráhaj- tött a Postás és 7:4-re elhú­zott. Szünet után igazi döntő hangulat uralkodott el a pá­lyán és a nézőtéren. A Fe­rencváros behozta hátrányát, amiben jelentős szerepe volt Bertáné és Csiha góljainak. A találkozó lefújása után ünne­pélyes keretek között került sor a díjak átadására A végső sorrend a következőképpen alakult: 1. FTC, 2. Postás, 3. Amatorski, 4. KÉV -Metró. A torna legsportszerűbb csapata címet a Ferencváros nyerte. Gólkirály lett Takács Marietta, a Postás játékosa A legjobb kapus ölveczkyné (Postás). A torna legjobb já­tékosa pedig Lengyel, a KÉV- Metró erőssége. A fődíjat Nagy Lajos, a Ganz Műszer Művek Árammérő Gyárának főmérnöke nyújtotta át a len­gyel Amatorski együttesének. A díjat átadása után dr. Ben- cze József befejezettnek nyil­vánította a kézilabda Tessedik Kupa női versenyét s zársza­vában többek között elmon­dotta, hogy a mérkőzések nagyban hozzájárultak az őszi bajnokság előtt a csapatok felkészüléséhez. A találkozók színvonalasak voltak, a veze­tők és a játékosok mindent megtettek a torna sikeréért. ★ A tegnap kezdődött kupa férfi küzdelmekben az első napon a következő eredmé- nyekjszülettek: Pécsi MSC—Kanada 19:12 (8:5) V: Molnár, Sallai A mér­kőzésen mindvégig a pécsi csapat vezetett. A legtöbb gólt Gera (7), Hegedűs (4), UL Da­niel (5), Lenis (4) dobta. KÉV-Metró—FTC ifi. 22:9 (13:3) V.: Kárpáti, Stéiden. A leg­több gólt Novak (5), Bartol (4), ill. Bende, Éliás, Fritz (2—2) dobta. Bp. Honvéd—FTC 22:16 (11:10) V.: Molnár, Sasvári. Megér­demelt Honvéd-győzelem szü­letett. A legtöbb gólt Orsuly (6), Szabó, Bodnár (3—3), ill Kovács (5), Tenke, Raczó, Kiss (3—3) dobta. «• Dunakanyar Öttusa Kupa f V Visegrádon megkezdődött a Dunakanyar öttusa Kupa. Az első napon a Gizella-teíepen a lovaglásban több versenyző is hibátlanul teljesítette a távot. Képünkön: Dobi Lajos, a Csepel versenyzője. Koppány György felvétele Labdarúgás NB II Vád győzelem § helyi rangadón Kecskeméti SC— Honvéd Bem J. SE 2:0 (1:0) Kecskemét, 2500 néző. V.: Tóth L. Bem SE; Kollár — Birincsik, Gyovai, Nagy, Bajnóczi, Ko­vács, Radics, Bera (Pirisi), Dajka, Berecz. Friedmann (Steigerwald). A Bem SE a 4. percben kihagyta első nagy gólhelyzetét, Berecz leadását Friedmann egyedül vehette át, de mellélőtt. Két perccel ké­sőbb gyors egymásutánban mindkét kapu előtt adódott lehetőség a gólszerzésre. Előbb Friedmann labdáját mentette a gólvonalon az egyik kecskemé­ti védő. majd Sörös lőtt a ka­pufa mellé. A hazai csapat a 27. percben szerezte meg a ve­zetést. Szünet után Bajnóczi kiállításáig — az 56. percben kezezésért állították ki — kiegyenlített volt a játék. A tíz főre fogyatkozott Bem SE já­téka visszaesett, ezt kihasznál­va a hazaiak a 60. percben nö­velték előnyüket. A mérkőzés hátralévő részében fölényben játszottak a kecskemétiek. A ceglédiek hosszú ideig kétes­sé tudták tenni a Kecskemét győzelmét, amit a hazaiak csak nagy hajrá árán szereztek meg. Jók: Kollár, Radics, Bi- irincsi. — Ungureán — Váci Híradás— Dunakeszi VSE 2.T (0:1) Vác, 4000 néző. V.: Mohá­csi (Drigán, Pál). Váci Híradás: Hegedűs — Szunyogh, Varga, Garaba, Misnyovszki — Pálinkás. Bo­dor, Répási — Ács, Szót, Deák, Csere: Bodor és Pálin­kás helyett Balogh és Strausz az 57. percben. Dunakeszi VSE: Leboniczky — Lőrinc, Hanzel, Asztalos, Kiss II. — Dévai, Gyetvai, Koós — Császár, Pollák, Na- záth. Csere: Koós és Pollák helyett Horváth és Raucsik a 60. percben. Gólszerzők: Na- záth a 14. percben, Deák az 51, percben, Varga 80. perc­ben. Kiállítva: Misnyovszki 69. percben. Az esélytelenebbnek vélt dunakesziek léptek fel táma­dólag, s a 14. percben megsze­rezték a vezetést. Nazáth és Pollák összjátéka végén a balszélső tíz méterről talált a hálóba. A váratlan gól „fel­ébresztette” a hazaiakat, akik­nek többször is adódott lehe­tőség az egyenlítésre. Szünet után gyorsan egyenlített a Híradás. Az 51. percben Szu­nyogh jó cselekkel tört előre a tizenhatosnál Répásihoz ját­szott Lehoczki azonban lö­vését kiütötte, ám Deák ismét­lésével szemben már tehetet­lennek bizonyult. A 80. percben Ács ívelt balról szög­letet, Varga fejjel megcsúsztat­ta a labdát, s az egy Dunake­szi védőt érintve beperdült a kapuba. A közepes színvonalú találkozón a Híradás megérde­melten győzött. Jók: Garaba, Varga, Ács, ill. Leboniczki, Nazáth és Dévai. — Hegyi — Kossuth RFSE— Építők SC 1:0 (0:0) Népliget, 2000 néző. V.: Sós. Kossuth KFSE: Katona — Éger, Emmer, Pozsgai, Hámo­ri — Ambrus, Horváth, Fehér — Fischl (Gőgicz az 55. perc­ben) Hámori, Hámori L., Für­tös. A Kossuth KFSE csapata a mérkőzés 76. percében szerez­te meg vezető gólját. Horváth átadással kiugratta Hámori L-t aki a védőktől szorongatva kapura tört és a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. Az Épí­tők csapata több nagy gólszer­zési lehetőséget is elhibázott. A fiatal szentendrei együttes a cserék által friss lendületet kaoott, játéka alapján megér­demelt volt a győzelem. Jók: Katona, Emmer. Ambrus Gő­gicz. MEGYEI BAJNOKSÁGBA VALÓ JUTÁSÉRT Ceglédbercel— Dunakeszi SE 1:0 (1:0) Iklad, 200 néző. V.: Ivádi. A 38. percben Zsíros szerez­te meg a ceglédberceli csapat vezető gólját, amely végül is a győzelmet jelentette. Az 53. percben adódott még lehetősé­ge a ceglédberceli csapatnak a gólszerzésre, amikor is Udva­ros 11-est hibázott. Jó: Zsíros Peszeki, Andriska, ill. Füzesi, Veres. Budaörs—Érc( 2:1 (0:0) — Solymosi — Crvena Hvezda—Egyesült Államok 24:10 (10:10) V.: Kárpáti, Sneider. Nagy küzdelemben a szlovák csapat megérdemelt győzelmet ara­tott az USA junior együttese ellen. A legtöbb gólt Bednarik, Burján (7—7), Kazlik (5), ill. Sneiberger (10) és Raj (5) dobta. A további mérkőzések ma 14.30-kor kezdődnek. Csiba József Skeetlövés Két új országos (sues Budaörsön A Budaörsön megrendezett Münnich Ferenc skeetlövő em­lékversenyen két új országos csúcs született: a felnőtteknél Talabos István (Zalka KMFSE) a maximális 200 ko­rongból 199-et lőtt, a junio­roknál pedig Gosztala Tibor (MHSZ KLK) 150 korongból egyet sem hibázott el. A női versenyt Igaly Józsefné (MHSZ KLK) nyerte 127 ko- ronggaL Tű iá eredmények A totó 31. játékhetén 13 -f 1 ta- lálatos szelvénj' nem volt. Ti­zenhárom találatot négy fogadó ért el, nyereményük egyenként 221 ezer 844 forint. A tizenkette­sek száma 80 darab, nyereményük egyenként 7 ezer 391 forint. A ti­zenegy találatosok száma 10 ezer 98 darab, nyereményük egyenként 539 forint. A tízesek száma 8 eáer 546 darab, nyereményük egyenként 104 forint. Totóeredmények: 1, 2, 2, 1, X, X, X, 1, 1, X, X, 2, 2, X (az Ikarus —Balassagyarmat találkozó elma­radt) .

Next

/
Thumbnails
Contents