Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-03 / 181. szám
hüüríi íuwhsm Jöhet a szeptember A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA xxii. évfolyam, isi. szám 1978. AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK Szorgalmas szolgáltatók Tornatermet szeretnének Sok milliós önzetlenség Társadalmi munka a településért A társadalmi munkának, a lakosság és az üzemek településfejlesztő önzetlen támogatásának negyedszázados múltja van Abonyban. A, nagyközség lakói először 1954-ben vettek részt közös megmozduláson, a strandfürdő építésénél. Hasonló lelkesedéssel segítkez- tek a törpevízmű csővezetékének lefektetésénél. A második ötéves terv időszakában a társadalmi munka értéke 2 millió forint volt. A következő tervciklusban, Másodszor is elsők a törteli kisiparosok élet színesítése, a múlt évekéhez hasonló érdekes és tanulságos TIT-előadások szervezése. A honismereti szakkör elképzelését, miszerint emléktáblát kell elhelyezni Rideg Sándor, a község írószülötte tiszteletére, iparosaink is támogatták. Néhány szabálysértőre kell még odafigyelnünk. Most a legnagyobb visszaélést elkövető, engedéllyel nem rendelkező fuvarost próbáljuk közös erővel jobb belátásra bírni. Piros betűs sorok Előkerül a kisiparosok mindentudója, a gondos-pontos bejegyzéseket tartalmazó, napló. A szöveges, képes krónikát helyenként piros betűs névsorok színezik: a munkában élenjáróké. Büszke is, akinek így írják a nevét. Az első helyezésről tanúskodó díszoklevelet Dubniczky Mihály, a KIOSZ járási-városi szervezetének titkára nyújtotta át — olvasható a közelmúltban keltezett oldalak egyikén. Az ünnepi közgyűlés alkalmával többen egyéni elismerésben részesültek: Strázsi Imre bádogos a szakterületen kifejtett kiemelkedő teljesítményéért, Demeter Lajos és Mi'/iárovics József fuvarosok a társadalmi munkában mutatott szorgalmukért oklevelet, Godó Péter kőműves, Dávid Dezső és Zelei Zoltán műkövesek tárgyjutalmat kaptak. Ugyancsak az alkalomból köszöntötték Kiss Ernő kőműves- és ácsmestert, aki a helyi KlOSZ-nak az alakulásától megbecsült tagja. Győri Mária a nagy járdaépítési akció megkezdése idején 5 millió forintnyi munkát végeztek, és a szervezettség is javult. A társadalmi munka összehangolásának. jelenlegi formája a nagyközségben a IV. ötéves terv idején alakult ki. A községi tanács minden év elején valamennyi helyi üzem és intézmény részére megszabja az elvégzendő teendők értékét, és megjelöli azt is. hogy a lakosság miben nyújthat segítséget. 1971 és 1975 között a település lakói leginkább a virágosításban, árkok karbantartásában, fásításban, gyermekintézmények, játszóterek fejlesztésében és utak karbantartásában vettek részt. Az uj forma bevált, a IV. ötéves tervben a társadalmi munka értéke meghaladta a 17 millió forintot, és a jelenlegi tervidőszak első két esztendejében 18,5 millió forintot, az öt évre megállapított 15 millióval szemben. Az utóbbi években társadalmi munkában épült ti kilométer betonjárda, felújították az újszászi óvodát, az öregek napközi otthonát, KRESZ-park készült, a Gyulai Gaál Miklós általános iskolában sportudvar épült, bővítet té.c a tantermeket. A kisegítő iskola egy új épülettel gyarapodott, parkerdőt telepítettek, fásítottak, karbantartották az utakat. Gy. A munkahely számon! arí ja őket Amióta gyes-en van, rendszerint minden reggel fél hétkor kél. Először az egyhónapos Gyurikát látja el, aztán Krisztinát szedi rendbe, aki rövidesen hároméves lesz. ő már bölcsődés. Az apja viszi el és hozza haza. Azután, hogy a kislányt útba indította, rendet tesz az ízlésesen, modern bútorokkal berendezett Lakásban. Nemrég épült fel a ház. Csak akkor ül le az asztalhoz, ha mindenütt rend van. Amíg dolgozni járt, a reggeli órák sokkal mozgalmasabbak voltak, mert ahhoz, hogy időiben beérjen munkahelyére, és otthon is minden a kedvére legyen, jobban kellett igyekezni, mint most. Olvasásra jut idő Csak a hét két utolsó napján főz, mert a többi napon munkahelyéről k*ap ebédet. Ugyanannyit fizet érte, mintha dolgozna. Nagy kedvezmény ez. A férj munkahelye azonos az övével, így az ő étkezése sem gond. Azt az időt, amit főzéssel töltene, más hasznos tevékenységre fordítja. Elsősorban a picire: mos és vasal rá; rendszeresen ellátja. Természetesen a bölcsődés kislányra is gondolni kell: tiszta holmit készít neki mindennap. Ha a délelőtti órákban marad egy kis szabad ideje, akkor kiszalad a ház melletti kertbe, ahol mindig van tennivaló. Nem nagy kert, de minden megterem benne, amire a háztartásban szükség van. A kora délutáni órákat önművelésre használja. Szeret olvasni, szívesen hallgatja a rádiót. Három órától estig a gyerekekkel tölti minden idejét. Krisztina fél négy körül jön haza, és ha jó idő van, a picivel együtt a közeli játszótérre mennek. Míg a kislány játszik, a kisfiú napozik. A játszótér építésének gondolata a férjétől származik, aki nemcsak kigondolta, hanem testvérével együtt sokat tett érte. Felkeresték az utca lakóit, és támogatásukat kérték. Az építésből is kivették a részüket A szükséges anyagot és a felszerelést részben a tanács, részben a Mechanikai Művek abonyi gyáregysége, illetve a Ságvári Tsz adta. Férje a közreműködéséért köszönőlevelet kapott a tanácstól. Hat óra tájt mennek haza. Ha rossz idő van, otthon foglalkozik a kislánnyal: rajzolnak, gyurmáznak, vagy másképp játszanak. Anyuka és Krisztina közös programja a televízió esti meséjével zárul. Két egyforma nap soha sincs, mindig van egy kis változatosság, ami színesebbé teszi az otthon töltött napokat. Gyakran van látogatójuk, vagy ők mennek valamelyik rokonhoz. Sokszor megfordul az édesanyjánál. Hasznos szabadság Abonyi Györgyné a Mechanikai Művek abonyi gyáregységénél raktári csoportvezető. Hét éve van ott, azelőtt a fővárosban vállalt munkát. Eredeti szakmája fonónő. A gyermekgondozási szabadságot nagyon hasznosnak tartja. — A gyereknek nagyon fontos, hogy a szülő egy bizonyos életkorig mellette legyen. Igaz, ezzel kicsit ellentmondásba kerültem magammal — mondja —, mert Krisztinával csak 14 hónapot töltöttem otthon. Annak idején. azért szakítottam meg a szabadságot, mert építkeztünk, és nagyon kellett a pénz. Szerencsénkre a sógornőmnek ugyanakkor volt picije, így a mi kislányunkra Is felügyelt. Most azonban a három évet feltétlenül a gyerekekkel töltöm. Az építkezésen túl vagyunk és anyagi gondjaink sincsenek. —, Milyen kapcsolata van munkahelyével? — Jó. Közvetlen munkatársaim már többször meglátogattak, de a gyáregység maga is keresi a gyes-en levő kismamákkal a kapcsolatot. Találkozót is szerveztek már a munkahelytől távol levő kismamáknak. Az ünnepségekre ugyancsak meghívnak, és szívesen elmegyünk. A férj is segít — Látogatja-e a kismamák klubját? — Jártam ott néhányszor, és jól éreztem magam. Sok érdekes és hasznos dolgot hall az ember. Nem tudom megérteni, miért nem vették igénybe többen? Ha jól tu-, dom, most nem működik, mert kevés volt az érdeklődő. Szívesen elmennék, ha ismét megnyílna. Az Abonyi házaspárnál sót sem volt éles határvonal női és férfimunka között, és ez a mai napig sem változott. Amikor Gyurika született, az apa viselte gondját a kislánynak. Ha ideje engedi, és amiben tud, most is segít feleségének. Rendszeresen ő jár vásárolni, és — ha a körülmények úgy kívánják, a főzést is vállalja. Övé a ház körül minden nehezebb munka. Gy. F. Zajlik az élet a táborban Vidáman telnek a napok a ceglédi, Budai úti napközi táborban, ahol ezen a nyáron kisdobosok töltik az időt. Minden napra jut játék, ismeret- szerzés, sport. A tábor létszáma nem állandó, mert van, aki közben egy-két hetet távol van, családjával nyaral, vagy rokonaihoz utazik szünidőzni. A kisgyermekes, dolgozó szülők véleménye is jó a táborról. Tudják, hogy biztonságban van csemetéjük, nem kószál a város utcáin, nem okoz csínta- lanságból galibát, amíg ők a munkahelyen vannak. A Budai úti táborba autóbusz viszi- hozza nap mint nap a gyerekeket. —<■ Általában hatvan egynéhány. A mostani elsőség 63 ember érdeme. — Az iparosok kevés borsot törnek a falubeliek orra alá, az eredményekből e2 tűnik ki. A mestereknek mi okoz bosz- szúságot? — Az anyagellátás a legnagyobb gond forrása: az építőipart kivéve valamennyi ágazat tovább növelhetné termelékenységét a nyersanyaggon- dok csökkenésével. Szerencse, hogy a lakosság megértő, tudja, hogy mi mindent megteszünk. örvendetes, hogy egyre több a főfoglalkozású kisiparos. A m^gnövekeaett igényeket figyelembe véve a termelőszövetkezet továbbra is engedélyezi a munkaviszony melletti iparűzést. A közeljövőben elkelne a községben asztalos, cipész, női szabó, szükség van még autó-motor-, illetve központifűtés-szerelőre. Rendbehozzák a székházat — Melyek az 197S—79-es év legfontosabb teendői? — Idén ünnepeljük a KIOSZ megalakulásának 30. évfordulóját. Az országos választmány felhívásában hármas követelményre tett javaslatot: egy nap a lakóhelyért, minőségi munka és kulturált környezet címszó alatt. Az első feladat teljesítéséhez a legutóbbi tanácsülésen hallottunk jó ötletet. Fazekas Sándor, a Dózsa Tsz elnöke bejelentette, ameny- nyiben a többi gazdasági, társadalmi intézmény is úgy akar" ja, a termelőszövetkezet patro- nálója lesz egy a községben felépítendő tornateremnek. A nemes kezdeményezéshez, a konzervtelep dolgozóival, elsőként csatlakoztunk. Amellett saját portánkon jelentős változást kívánunk véghezvinni: közel 200 ezer forint felhasználásával, fejenként három munkanap ráfordítással szeretnénk kívülről, is felújítani a KlOSZ-székházat, raktárral és a még hiányzó melléképületekkel ellátni. — További céljaink; a klubTüzek a tablókon Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban tűzvédelmi kiállítás nyílt. Igen sok érdeklődő kereste fel már az első órákban. A látnivaló hasznos és tanulságos. A régi és új tűzoltó- felszerelések mellett tárgyi emlékek láthatók; a tablókon helybeli tűzesetek figyelmeztető fényképei, a tárolóasztal üvege alatt tűzoltóérem-gyűjtemény vonja magára a figyelmet. A képen: Tar Mihály tűzoltó hadnagy tart vetítettképes tájékoztatót a bemutatóteremben. Pásztor József felvétele — Ott leszek — nyugtatja búcsúzóul megrendelőjét a kisiparos mester. Rajtam a sor. Bár nem festést kérek, csak egy kis beszélgetést, szívesen áll rendelkezésemre. Mellékállásban mesterek — Az ősszel azzal ért véget a taggyűlés: jó lenne másodszor is elhozni a pálmát, első helyen végezni a községi kisiparos kollektívák megyei versenyében. Sikerült? Tóth Károly a szemközti falra mutat: beszéljen a pecsétes oklevél. Majd hozzáfűzi: — Egy emberként küzdöttünk érte. Akár társadalmi munkáról volt szó, akár a mindennapi helytállásról. — Hány tagú a kollektíva? Játszóteret építettek Három tartalmas esztendő Július 17-én kezdődött és augusztus 5-ig tart a papír- és írószerboltokban a kedvezményes füzet- és táskavásár. A lehetőségeket az abonyi kisiskolások szülei is kihasználták, sokan vásárolták meg a gyermekek részére a közelgő tanévben szükséges tanszereket. Felvételünk az abonyi Napsugár áruház papír- és írószerosztályán készült. A kép jobb oldalán Bujdosó Ferencné eladó. Gyuráki Ferenc felvétele Sötét fejkendős asszony lép be előttem. — Mikor tudna meglátogatni bennünket? — fordul a mesterhez. — Azzal a jól fogó ecsettel, mint máskor. Jön haza a lányom külföldről, szeretném tiszta lakásban fogadni. — Augusztus végéig foglalt vagyok — lapoz az előjegyzési naptárban Tóth Károly festő. a törteli KlOSZ-tagcsoport titkára. Új név, lakcím kerül a listára. r mr JÚLIUS 31-TŐL \ M AUGUSZTUS 12-IGy NüölfU ENCEDMENY ' vasár Divatos női, férfi és gyermek nyári ruhák, fürdőruhák, pulóverek, cipők, férfiingek, színes harisnyanadrágok 30—40 Tö-OS ÁRENGEDMÉNNYEL NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT CEGLÉDI RUHÁZATI BOLTJAIBAN Cegléd, Szabadság tér 1., Kossuth Lajos tér 9. és 10/a. i