Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-29 / 203. szám

Természetesen, önfeledten Sikerrel szerepelnek a zs&nboki gyermdtnéptáncasok Megérdemlik a segítséget Többször is végignéztem a zsámboki gyermek népi együt­tes műsorát. S minden esetben tudtak újat adni, olyat, amit más gyermekegyüttestől nem láthatunk a színpadon. Tán­cuk, énekük, játékosságuk nél­külöz minden mesterkéttséget. önmagukat adják olyan ter­mészetességgel mintha a ré­ten, vagy az utcán alkalmilag verődtek volna össze, a falusi vasárnapok hangulatát tennék önfeledten vidámmá, önma­guk és a szülők számára. Mi sikereik titka? Mi az oka a táncaikban rejlő szépségnek, dalaik tisztaságának? Önmagukat adják Vezetőjük Széphalmi Pálné, tanítónő, akiről kiderült, hogy nyolc évig táncolt az Építők Szakszervezetének Vadrózsák együttesében, aztán, hat évig Somogybán, s közben elvégez­te a hároméves gyermektánc- vezetői tanfolyamok Most a felsőfokú néptánc oktatói tan­folyam látogatója. A kérdésre ő adja meg a választ: — 1975- ben szerveztük az együttest. A toborzásban segítettek kollégá­im is. Minden gyerekkel külön elbeszélgettünk, aztán a szü­lőknek is elmondtuk elképzelé­seinket. ők hamar szövetsége­seim lettek, hiszen a zsámbo- kiak szeretik a táncot, a mó- kázást, a vidámságot. Már a 30-as években volt a község­nek a Gyöngyösbokréta kere­teiben működő tánccsoportja. A mai népi együttesnek is csaknem hatvan tagja van. Ilyen előzmények után nem volt nehéz munkánk. Az első csoport még 1975-ben megala­kult. Tagjai csupán lányok vol­tak. — Az első esztendő eredmé­nyei senkit sem kápráztattak el, s talán maga a vezető sem volt elégedett — vetem közbe. Széphalminé igazat ad: — Nem a legjobb irányban in­dultunk el. Olyan tánckoreog­ráfiát tanítottam meg a gye­rekeknek, amelynek semmi kö­ze nem volt Zsámbcúhoz. Tud­tam, hogy a községnek van gazdag gyermek népijáték anyaga, de ki ismeri ezeket? Már belepte őket a feledés ho­málya. Magnót szereztem, s járni kezdtem a házakat, min­denütt szívesen fogadtak, a szülők, nagyszülők sokat segí­tettek. Volt olyan is, hogy ké­ső éjjel zörgették meg az abla­kot. Nem volt semmi baj, csu­pán az illető eszébe jutott egy nóta, s azt kérte, kottázzam le, mert fél, hogy reggelre elfelej­ti. Ilyen légkörben persze öröm a munka. A népművészetnek és a népdalnak ebben a falu­ban Lapu Istvánné, a falumú­zeum vezetője és Győré Béláné adott rangot. Az ő munkájuk eredménye, hogy a község be­csüli hagyományait. Az össze­gyűjtött hatalmas anyagból alakítottuk ki műsorunkat. Ta­lán ez az oka annak, hogy a gyerekek könnyedén és gyor­san tanulják meg a táncokat, s önmagukat adják. Talán ezért is kaptunk 1976-tól minden év­ben aranyérmet. Helyes úton — A járás községeinek gye­rekcsoportjaiban ál talában hiá­nyoznak a fiúk. Feltűnt ez az úttörő kulturális szemle idei túrái gyermek népi játék és néptánc bemutatóján is. Zsám- bokon sikerült ezen változtat­ni... — Egyre több olyan játékot, találtunk, amelyben nem nél­külözhetjük a fiúkat. Hiszen a valóságban is együtt töltötték idejüket a libapásztorkodással, a citerában, később a fonóház­ban. S kiderült, a fiúk is sze­retnek 'táncolni, a színpadon szerepelni. Az évek alatt ran­got teremtettünk munkánk­nak, ezt igazolja, hogy az is­kola kétszáz tanulója közül öt­venöt a tánccsoport tagja. A fiúk szereplése sikereinket fo­kozta. Nagy részük van abban, hogy meghívtak bennünket az országos fesztiválra és Kecs­kemétre, a hagyományőrző gyermek népi együttesek or­szágos találkozójára. Az ismert zenei szakemberek mindkét helyen megállapították — jó úton járunk. Hagyományok 7 — Az ötvenöt gyerek irányí­tása sok energiát kíván, s az anyagi igények sem alacso­nyak! — A szülők ebben is segíte­nek. A gyerekeknek saját ru­hájuk van, s ez komoly áldo­zat, mert nem olcsó mulatság a zsámboki ünneplőruhák varra­tosa, ráncoltatása. A fiúk csiz­máit minden alkalommal köl­csönzőiből hozzuk. A zenekart a jászfényszarui művelődési ház adja, cserében fellépünk ren­dezvényeiken. Már elkészítet­tük a következő év költségve­tését, legkevesebb 43 ezer fo­rintra lenne szükségünk. Ötvenöt gyerek kulturált szórakozása, a zsámboki ha­gyományok megőrzésének ügye kívánja, hogy azon a megbeszélésen, ahol a támoga­tásról döntenek, minél többen igennel szavazzanak. Fercsik Mihály V. ÉVFOLYAM. 203. SZÁM 9] | L4 fii >/i' 1978. AUGUSZTUS 29., KEDD Ne legyenek kőtömbök! Falusi lakóházépítés hibákkal Az építészet kőbe dermedt muzsika — tartja a mondás, s igazságával kár lenne vitat­kozni. Legfeljebb azt sajnál­hatjuk, hogy egyre több disz- szonáns, oda nem illő hang keveredik a települések „szim­fóniájába”. Különösein érezhe­tő ez falun, ahol sok célsze­rűtlen, esztétikailag is bántó családi ház épül — kő-, tégla- és betonkolosszusok kis abla­kokkal, a benne élők kényel­mét cseppet sem szolgáló le­hetetlen elrendezéssel —, s veszélyeztetik a falu arculatá­nak harmóniáját. Hivalkodó — Ez a tendencia egy el­lentmondás szükségszerű kö­vetkezménye — mondja To- mory László egyetemi tanár, az ATE építészeti tanszékének vezetője, akivel e kérdések­ről beszélgettünk. — Óriási az az életformában bekövetkező változás, amelyet a falvak la­kossága napjainkban átél. Anyagi lehetőségeik növekedé­se sajnos nincs arányban az ízlés változásával. Épületeik­ben utánozzák a nem mindig páldaadó városi stílust, kísér­tenek a pallérszemlélet kor­látái. Gyakran találkozhatunk olyan esetekkel, ahol elsősor­ban az határozza meg a csa­ládi ház tervezését, hogy mi­nél nagyobb, minél hivalko- dóbb legyen. Az építtetők sok- 'sor érvelnek azzal, hogy pén­zükért olyan házat építenek maguknak, amilyet akarnak, ez azonban csak részben igaz. Közismert, hogy egy-egy csa­ládi ház felépítése roppant energiákat, összegeket igényel, gyakran egy egész élet mun­kájának megtestesítője. Nem mindegy tehát, hogy mire költjük, s hogyan a százezre­ket, a töméntelen mennyiségű építőanyagot. Végső soron egy- egy új lakóház nemcsak a bennük élő emberek, hanem az egész közösség gyarapodását jelenti. Minta utca — Sajnos, nemcsak falun épülnek a tartalom és a for­ma egységének követelményé­től eltérő házak — fejtegeti Tomory László. Jócskán akad még tennivalónk, hogy megta­nítsuk az embereket a szépre, a szép felismerésére és meg­alkotására. Ez a tény termé­szetesen felveti az építők, a tervezők felelősségét is. — Az sem célravezető, ha csak azért épül egy ház akko­rára, amekkora, hogy a legna­gyobb legyen a faluban. Talán kevesen tudják azt is, hogy a legszebb szín a hagyományos fehér, s az agyondíszített, hi­valkodó falfelületek meggá­tolják, hogy az épület harmo­nikusan illeszkedjen környe­zetébe. Itt kell megemlítenem, hogy a mezőgazdasági üzemi telep és a táj kapcsolatáról is végeztünk felméréseket, erről az Egyesült Államokban meg­rendezésre kerülő konferen­cián be is számolunk. — A gödöllői járásban az utóbbi időben számos törek­vést találhatunk arra vonat­kozóan, hogy ezen a helyzeten változtassanak. Ez év tavaszán indult útjára az a vándorki­állítás, amely a magánlakás­építés helyzetét mutatja be, s egyben jó tanácsokat is ad az építtetőknek. A hagyományos falusi építészet megőrzésre méltó elemeit egy közelmúlt­ban megnyílt kiállítás teszi közkinccsé. Veresegyházon mintautca építésével kívánnak kellő hatást gyakorolni a la­kásépítésre. Vannak országos próbálkozások is ez ügyben. — A kész tervek 'adaptálá­sa nem mindig szerencsés — mondja Tomory László. Ne­héz megtalálni az egyes csa­ládok életmódjához legjobban alakítható változatokat. Mert itt is hat az ellentmondás. Míg a lakótelepek egyik végé­ben ott áll a minden igényt kielégítő pompás családi ház, addig a másik végében tovább él a nagyon hasznos háztáji tevékenységet szolgáló gazda­sági udvar. Sok tennivaló — Az életmód változása egy másik veszélyt is magában rejt. Nevezetesen azt, hogy a több százezer forint értékű fa­lusi családi házak a városok szívóhatása következtében né­hány évtized múlva elnéptele­nednek, pontosabban kihasz­nálatlanok lesznek. Érdemes lenne tehát jobban megfontol­ni az építkezéseket, s a cél szerűség és az esztétikai köve­telmények összhangjának je­gyében felépíteni az új falusi otthonokat. — Sok tennivalónk van még a szemlélet formálásában, el­sősorban a fiatalok körében számíthatunk eredményre. Gáspár Mária Az ikladi takarékszövetkezetben Új szolgáltatások Még csupán augusztus végét írjuk, máris jó eredményt könyvelhetnek el a Túrái Ta­karékszövetkezet ikladi kiren­deltségében. — Erre az esztendőre a ka­matozó betétek 1 millió 140 ezer forintos gyarapodását terveztük, s ebből január el­seje óta már 900 ezer forintot helyeztek el nálunk ügyfe­leink — tájékoztatott Diós Csabáné megbízott kirendelt­ségvezető. — Minden bizony- nyail további emelkedést érünk el októberben, amikor világtakarékossági hónap lesz, s az akkor betett minden öt­ezer forint után — a Túrát Takarékszövetkezet vala­mennyi kirendeltségét bele­értve — sorsjegyeket adunk az elhelyezőknek, amelyre az» tán értékes tárgynyereménye­ket sorsolunk ki. — Ikladon új szolgáltatá­sokat is bevezettünk a közel­múltban. Lehetőséget kaptunk a totó-lottónyeremények hely­beli kifizetésére. A kisebb összegeiket azonnal kifizetjük, az esetleges négyes, ötös talá­latok szelvényeit is elfogad­juk, aat azonban pár nappal később tudjuk kifizetni — taldta meg a tájékoztatást Poglaviczki Sámuelné, a ki­rendeltség pénztárosa. Másik új szolgáltatásuk, hogy lakás, személygépkocsi casco, élet- és- egyéb biztosí­tási ügyek nálunk is intézhe­tők már. Szépirodalmi és szakmai könyveket ugyancs-ak árusítanak a kirendeltségen, hiszen könyvüzlet nincs a köz­ségben. Mint az aszódi szö­vetkezeti könyvesbolt bizomá­nyosai, havonta háromezer forint értékben adnak el könyveket. Sőt, néhány hét óta részletekben is kiegyenlít­hetik a vásárlók az itt vett regények, verseskötetek, lexi­konok árát Kaposi Z. Fái Alighanem éppen egy Gö­döllőre szóló levelet írt, ami­kor az ajtót rányitottuk. Ja- kabos Ödön, a világjáró szé­kely fiatalember, aki 1974-ben megismételte Körösi Csorna Sándornak egykori, Csomakő- röstűl az indiai Darzsilingig vezető vándorútját, amely bő félesztendős menetelésről egyebek között itt, Gödöllőn is többször szólott. Ezért hát az a Pest megyébe címzett — h ügylétéről hírt adó?, terveit ecsetelő? — papiros ott a kéz- divásárhalyi íróasztalon ... Kézdivásárheiyen, mégpedig a Háromszék ősi városának főtere szomszédságában álló szülőház íródeszkáján, ahol töltőtollak, golyós — ott úgy mondják: pasztás — irőnok meg még sokféle más betűve­tő szerszámok hevernek szana­szét, hogy a napjaik javarészt írással meg levélírással töltő gazdájuk kezeügyében legye­nek. A világjáró — akinek leg­utóbbi, Gödöllőt is úfcbaejtő, múlt év végi látogatásáról eze­ken a hasábokon is beszámol­tunk — ugyanis afféle egy­személyes intézményként rész­ben a néhány esztendővel ez­előtti nagy kaland kinyomta­tására szánt fejezeteit másol- gatja, részben pedig azokkal társalog, akik élőszóban már hallották, s meghallgatván megszerették őt. Jakabos Ödön ugyanis — ott látni csak igazán a Vásár­helyről Bereck felé vivő út, a Bem utca földszintes házában — a maga különös lényével egyetemben ritka mód szere- tetre, figyelemre, egyszóval erős odafigyelésre méltó va­laki. Tágas szobájának falait térképek borítják; e térképe­ken . vörös vonalak húzódnak a végigjárt utak mentén; és fényképek tömege, ahol kiszö- gazésükre egy kis hely akadt. Az egyik fotóról fehér turbá- nos, szigorú tekintetű hindu úr néz a látogatóra, míg a másikon maga kuporog — ha jól látni, valami rizses ételt morzsolgatva — egy fogatla­nul mosolygó, szegényes lepe­dőkbe csavart falusi paraszt tái'saságában ... Arcok itt, ar­cok ott; összehúzott szemöldö­kök, barátságosan megnyílt szájak, s mint meséli, neki mindegyik felvétel modelljé­hez valami nagyon kedves em­léke fűződik. Ki — mint ez a mellette guggoló fogatlan — megvendégelte, ki meg szál­lást vagy szálláscímet adott neki. S míg a lemezjátszóról va­lami túldíszítetten kacskarin- gós indiai zene tölti meg a szobát, előbb e falratűzdelt portrék gazdáiról beszél, majd azokról, akik ugyan nem lát­hatók ott, de akiknek legalább ugyanolyan hálás: csehszlová­kiai, magyarországi — köztük a gödöllői —, jugoszláviai, bul­gáriai barátainak amiért időn­ként meghívják és meghall­gatják őt. Az a bizonyos, múlt év végi út, amelyről természetesen csak a magyarországi szakasz végéig adhattunk számot? Hát az tőlünk délre is remekül folytatódott! Kézről kézre ad­ták a bácskai meghívói is; alig győzte az előadásokat. S ugyanígy a bolgár fővárosban, Szófiában, ahova —■ hogy, hogy nem — szintén eljutott a híre. Onnan, immár vagy féltucatnyi, javarészt köny­vekkel telt bőröndje társasá­gában indult haza,. s ahogyan tervezte — megírtuk azt itt is — éppen karácsony este tért meg feleségéhez és két gyermekéhez Sepsiszent­györgyre. Oda, mert a világ­járó szűkebb családja — mi­velhogy Jakabosné a helybeli napilap, a Megyei Tükör nyel­vi lektora — Kovászna me­gye székhelyén él. Szent- györgyről buszozott ki aztán a maga régi tanyájára, a rnei- firkált .térképek, a szigorú te­kintetű és fogatlanul mosoly­gó arcmások közé, a tollfélék- kel teli öreg íróasztalhoz, hogy mind a több határon át­vezető útjáról, mind pedig a szerencsés hazaérkezéséről ré­gebbi és frissen szerzett isme­rőseinek hírt adjon. Azóta is mennek, mennek — s persze naponta tucatjá­val érkeznek is — a levelek, no meg olykor egy-egy levél­író személyesen is betoppan, megkérdeni: mikor lesz végre már könyv abból a szépen da­gadó kéziratcsomóból. Hát er­re Jakabos Ödön csak a vál­lát vonogatja, mert ideje ugyan bőven van a fogalmazáshoz — elhatalmasodott asztmája mi­att munkahelyétől végképp el­köszönt, s most mint rokkant nyugdíjas él —, de egy ilyen nem mindennapi vállalkozás­ról szeretne valami igazán jó beszámolót csinálni. Ehhez pedig nem egy-két hónap, s még csak nem is egy-két év kell. De azért kit—kit meg­nyugtat: lesz útinapló, lesz sok-sok képpel díszített em­lékidéző kötet. Minket is ezzel az ígéret­tel bocsát utunkra, no meg az­zal, hogy amint tud, megint átrándul magyarországi isme­rőseit, barátait meglátogatni. De addig is, kinek egy szer­vusz, kinek egy kezétcsókolom azokon a folyvást borítékba kerülő levélpapírokon. Hát így él otthon a maga filmrevalóan érdekes térképek, képek — s hogy ne feledjük: az előadásaira invitáló plaka­tok — borította szobájában, tollak és érkező, távozó üze­netek között. Ha nincsen úton — utazik akkor is: a betűk segítik őt helyről helyre jár­ni... Akácz László Csere: Madarász (1), Szepsy (2), Csaja II. Vendégvezetéssel Indult a a mérkőzés. 2—0 után egyen­lített a GSC, majd 6—4-re el­húzott. Felváltva estek a gó­lok, s az első harminc pere kétgólos budakalászi vezetés­sel ért véget. A második fél­időben összeroppant a hazad gárda és az igen jó képességű vendégcsapat, amely olykor túli keményen játszott, bizton s.an szerezte meg a győzelmet, Jó: Terjánszki, Szatmári, Cserven. Mitru Mihály Kirándulás a sport jegyében Oajgamáüsaiak hétvégéié A Galgamácsai SE öregfiúk csapatának tagjai közös ki­ránduláson Veitek részt a hét végén a község KlSZ-szerve- zelének tagjaival. A kispályás labdarúgó-mérkőzéseken, a tollaslabda- és fejelőverse­nyeken a résztvevők és a né­zők egyaránt jól szórakoztak. Az Edzett ifjúságért mozga­lom keretében játszott barát­ságos labdarúgó-mérkőzést egymással a Galgamácsai Tsz SE felnőtt és ifjúsági csapata. lé mérkőzések az ©Is© fordítóban Lejátszották az első mérkő­zéseket a Galgamácsai Tsz SE tömegsport bizottsága által szervezett kispályás labdarú­gó-bajnokság őszi fordulójá­ban. Eredmények: Vácegresi Haladás SE—Álla­mi Gazdaság MEDOSZ 2—2. Az első félidőben sportszerű, küzdelmes találkozót láthatott a közönség. A másodikban a szurkolók bekiabálásaikkal za­varták a játékot. Váckisújfalu község—Kis­kút SC 5—0. A tartalékos Kiskút SC nem volt egyenrangú ellenfele a ha­zai pályán jól szereplő Váckis- új falunak. SE öregfiúk—Tsz Gépész 3—2. Küzdelmes, jó mérkőzést láthatott a szép számú szur­kolóiábor. SC—TAPED MN Vémpel 3—0. A TAPED MN. nem tudott kiállni a mérkőzésre, így an­nak két pontját 3—ü-ás gól­aránnyal az ellenfélnek adták. A Tsz MEDOSZ—Összefogás SE mérkőzést későbbi időpont­ra halasztották ed. A tabellát, a tavaszi szezon Mérkőzéseit is beleszámítva, továbbra is az Állami Gazda­ság MEDOSZ csapata vezeti 15 ponttal. Őket követi az SE Öregfiúk együttese 14, és az Összefogás SE csapata 12 pont­tal. i J- világjáró — otthon KÉZILABDA Győzelem a bafsiakaspíráns ellen A Gödöllői SC kézilabda- csapata szombaton hazai pá­lyán a bajnokaspiránst, a me­gyei bajnokság harmadik he­lyezettjét, a Budakalász csa- . patát fogadta. A szép számú nézősereg jó mérkőzéseiket, egy hazai és egy vendéggyő­zelmet láthatott. GSC—Budakalász 20—15 (11-S). GSC: Balogh — Paulovics, BarczeCi (6), Szabó (3), Szliíka (8), Bade (1), Epres. Csere: Tó Uh, Koza, Horváth (2), Sas- vári. Az első nyolc percben nem esetit gól, majd a vendégek szerezték meg a vezetést. Gyors góllal válaszolt a GSC. s ezután átvette a vezetést és a mérkőzés irányítását is. A 20. percben már 7—2 volt az eredmény. A vendégek az el­ső félidőben szerzett hat gól­jukból ötöt hátméteresből ér­tek el. A második játékrész­ben is a gödöllőiek irányítot­tak és kitűnően védekeztek. A népeV budakalászi szurkoló- tábor biztatása sem segített a vendégcsapaton, a hazaiak megérdemelten győztek. Jók: Szlifka (a mezőny legjobbja), Balogh, Szabó. GSC ifi—Budakalász ifi 15—19 (8—10). GSC: Bankó — Pintér, Csa­ja I. (2), 'Cserven (2), Szatmá­ri (6), Balogh (2), Terjánszki.

Next

/
Thumbnails
Contents