Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
Hazánk és az emigráció A kapcsolatok változásai A Nyugaton élő magyar emigráció politikai nézeteinek változásairól, a Magyarországgal szembeni magatartásuk alakulásáról készített interjút munkatársunk, Kerék gyártó Lászlóval, a Magyarok Világszövetsége titkárával. • Közismert, hogy nagyon sok magyar él a világ országaiban. Politkai- lag milyen tömegnek tekinthető főleg a nyugati tőkésországokban élő emigráció, hogyan vélekednek rólunk, miként változtak a nézeteik az elmúlt évtizedekben? — A nyugati országokban élő magyarok számát mintegy 1,2—1,5 millióra becsüljük. Nagyrészük az Egyesült Államokban él: mintegy 800 ezer fő. Emellett Kanadában 100—150 ezren, Ausztráliában 35—40 ezrein, Angliában és Svédországban körülbelül 10—10 ezren élnek, a többiek más európai országokban és Latin-Amerika különböző területein élnek. Viszonylag kevés magyar van Afrika és Ázsia országaiban. Tehát labb” rétegét még nagyon sok ilyen közvetlen szál fűzi hazájukhoz. Másrészt már egy egészen más országot hagytak maguk mögött, s ezért van az is, hogy közülük számosán valóban őszintén örülnek politikai-gazdasági sikereinknek, büszkék Magyarország tekintélyének növekedésére, s ez már önmagában is megteremti az alapot a közeledéshez. • Vajon ebbe a rétegbe sorolhat- juk-e azokat, akik a legutóbbi másfél évtizedben, mondjuk főleg a hatvanas években hagyták el Magyar- országot? Ok hogyan tudnak beilleszkedni az emigráció és Magyar- ország fejlődő kapcsolatainak rendszerébe? mennyire fontos számunkra, hogy egy Magyarországgal szemben lojális, vele kapcsolatot tartó emigráció éljen Nyugaton. Ezért vált egyre nyíltabbá, közvetlenebbé a magyar politika emigrációnk irányában, s a jövőben is igyekszünk egyre többet tenni a kapcsolatok bővítése érdekében. • Milyen szerepet vállal ebben a Magyarok Világszövetsége? — Azt hiszem, kevesen tudják, hogy szövetségünk 1938. óta létezik. Feladatunk, hogy kapcsolatokat teremtsünk mindazokkal a kint élő magyarokkal, akik nem ellenségesek a mai Magyarországgal szemben, s igénylik a jobb viszonyt hazánkkal. Számtalan területen tudunk nekik segíteni, anyanyelvűk és kulturális hagyományaik megőrzésében, fejlesztésében. Többféle, rendszeres rendezvényünk, táborunk vein Magyarországon, s ezekvalóban szerte a világon élnek magyarok, természetesen különböző csoportokat alkotnak, politikai nézeteik, velünk való viszonyuk és magatartásuk igen különböző. A magyar közvélemény egy jelentős részében azonban olyan kép él a Nyugaton élő magyar emigrációról, hogy annak zöme, ha nem is ellenséges, de legalábbis negatív állásponton van a szocialista Magyar- országgal szemben. Ez o nézet ma már mindenképpen hamis, hiszen az elmúlt egy-két évtizedben komoly változások történtek az emigrációban is. Természetes, hogy ezek a változások, véleményátformálódások különbözőek az emigráció egyes rétegeiben. Például azokkal, akik Magyarországot a század első évtizedeiben — főleg gazdasági okokból — hagyták el, a legkönnyebbén és legeredményesebben sikerült rendeznünk kapcsolatainkat. Ezeket, a már idős embereket — számuk persze immár jelentősen csökkent —, szocialista társadalmunk konszolidálódása, politikai, gazdasági viszonyaink javulása, bel- és külpolitikánk eredményei nagyon korán a hazánkkal meglévő kapcsoltaik bővítésére ösztönözték. Még a Horthy- rendszer idején távozott emigránsokat is javarészt ehhez a réteghez sorolnám, mert általában nekik sincsenek politikai fenntartásaik, a mai Magyarországgal szemben. Az emigráció egészen más beállítottságú rétegét alkotják a II. világháborút követő években eltávozottak csoportjai, amelyekben megtaláljuk a Horthy-rendszer uralkodó köreinek képviselőit. Ez az a csoport, amellyel nem tudtunk közös hangot találni, s így kapcsolatokat kiépíteni, mivel legnagyobb részük kitartott az új Magyarországgal szembeni ellenséges magatartása, elítélő véleménye mellett. Hozzáteszem, hogy a korona visszakerülése és a magyar—amerikai kereskedelmi egyezmény megkötése után többen közülük gondolkodóba estek. — A harmadik nagy csoport végül az 1956-ban, illetve a közvetlen ezutáni években távozottaké. Talán meglepő, de tény, hogy éppen közöttük vannak manapság , a legtöbben, akik intenzíven törekszenek a hazánkkal való kapcsolatok fejlesztésére, akik szívesen és gyakran látogatnak haza, s akik nagyon sokat tesznek a magyar nyelv és kultúra terjesztéséért abban a környezetben, amelyben élnek. 0 Az lehet ennek az oka, hogy ezek az emberek a külföldön töltött viszonylag rövidebb idő miatt még viszonylag jobban kötődnek Magyarországhoz? — Minden bizonnyal ez, hiszen míg az évtizedekkel ezelőtt emigráltaknak, baráti, ismerősi körük többnyire már nincs Magyarországon, addig az emigráció „legfiata— Nos, kétségtelen tény, hogy ez a csoport némileg különbözik; az előbbiektől, hiszen számszerűleg is kisebb csoportról van szó. Tapasztalataink szerint azonban nagy részük rövidebb-hosszabb idő alatt megtalálta egzisztenciáját a befogadó országban, s miután megfelelő életkörülményeket biztosított magának, törekszik a kapcsolatok bővítésére. Ezek az emberek rendszeresen igénylik a magyar könyveket, újságokat, érdeklődéssel fogadják a hazánkból származó híreket, s igyekeznek bekapcsolódná a Nyugaton működő, különböző magyar egyesületek munkájába. Ez általában zökkenőmentesen sikerül is nekik azokban az egyesületekben, amelyek intenzív és jó kapcsolatokat alakítottak ki velünk. Érdekes azonban, hogy a hazánkkal szemben ellenséges csoportok bizalmatlanul, idegenkedve fogadták őkét.. Persze az= is igazy'hogy a hatvanas-,'-'években távozotta'k jelentős része nem is kívánt csatlakozni a reakciós magyar szervezetekhez. — Mindenesetre le kell szögeznünk, hogy az emigráció zömének véleményváltozásában, hozzánk való közeledésében a legdöntőbb szerepe Magyarország elmúlt évtizedekben elért eredményeinek van. Sikereink komoly hatást gyakoröl- taic az emigrációra, ösztönözték a kint élő magyarokat a kapcsolatok fejlesztésére, anyanyelvűnk és nemzeti kultúrájuk ápolására. Ehhez hozzájárult a nemzetközi élet pozitív változása, az enyhülés, amely kedvezőbb feltételeket teremtett a kapcsolatok kiterjesztéséhez. O Milyen konkrét eredményei vannak a közeledésnek? — 1970-ben a Nyugaton élő magyarpedagógusok, tudások és a magyar- országi szakemberek közreműködésével létrejött az anyanyelvi moz~ galom, amely azt tűzte ki célul, hogy elősegítse a Nyugaton élő magyarok anyanyelvének ápolását, megőrzését és fejlesztését, a magyar kultúra terjesztését a nyugati országokban élő magyarok között. A legkülönbözőbb művészeti ágakban (néptánc, népzene, stb.) fejt ki a mozgalom egyre komolyabb és hasznosabb tevékenységet. Az anyanyelvi mozgalom évről évre terebélyesedik. Rendezvényein minden évben többen vesznek részt. Egyre többen veszik igénybg segítségét, vásárolják tankönyveit, kiadványait. Megemlíthetem a kétévenként sorra kerülő sikeres néptáncfesztiválokat, amelyeken a Nyugaton működő magyar együttesek vesznek részt. Tavaly a legutóbbi fesztiválon 16 együttes 260 táncosa lépett fel. — Politikai viszonyaink fejlődése lehetővé tette tehát, hogy mind nagyobb gonddal, törődéssel forduljunk a Nyugaton élő magyarok felé. Nyilvánvaló, hogy a szocialista Magyarországnak vállalnia kell a Nyugaton élő magyarságot, függetlenül attól, hogy mikor távoztak hazánkból. Figyelembe kell venni azt is: ben minden évben sokan vesznek részt a Nyugaton élő magyarok közül. Ilyenek például a balatoni nyelvművelő táborok, a sárospataki nyári kollégiumok, vagy a debreceni pedagógustovábbképző tanfolyamok. Az elmúlt években új jelenségnek számít, hogy a külföldön élő magyarok igénybe veszik a befogadó állam segítségét a nyelvoktatásban. Például az egyesült államokbeli Louisiana állam Albany nevű falujában, ahol kétszáz magyar család él, a szövetségi kormány támogatásával megszervezték a magyar nyelvű oktatást az általános iskolában. Az idén is három tanárt kértek Magyarországról, ebbe az iskolába. Hasonló a helyzet Ausztráliában is, ahol a .Jtonnány ..ugyancsak támogatja a magyar közösségek törekvéseit. Szövetségünk meghívására már két miniszter is járt hazánkban, hogy tárgyaljon az aktuális kérdésekről. Q Említette, hogy az emigrációnak vannak olyan csoportjai, amelyek változatlanul ellenségesek a szocialista Magyarországgal szemben. Közismert, hogy ezek a körök jelentős propagandát fejtenek ki ellenünk. Miként hat ez az emigráció zömére? — Ezek a csoportok sajnos a kezükben tartják a nyugati magyar újságok, rádió- és tévéadások jelentős részét. Ennek segítségével nagyobb lehet a hangjuk, mint amilyen valójában a politikai súlyuk és befolyásuk az emigráció egészében. Sokféle módszert alkalmazó kampányukat azonban egyre több kudarc éri. Nem tudták megakadályozni például, hogy évről évre többen látogassanak haza Magyarországra. Ma már évente 180—200 ezren jönnék haza. Azt sem sikerült elérniük, hogy az Egyesült Államok kormánya ne adja vissza a magyar népnek Szent István koronáját, s ne kösse meg velünk a legnagyobb kedvezményt biztosító kereskedelmi szerződést. A sikertelenség nyomán komoly nézeteltérések robbantak ki ezekben a reakciós magyar •' csoportokban, ami még élesebb propaganda-hadjáratra ösztönözte őket ellenünk ©s a velünk kapcsolatokat tartó kint élő magyarokkal szemben. 0 Hogyan összegezné tehát a magyar emigráció egészének magatartását és véleményét a szocialista Magyarországgal kapcsolatban? — Ma már nyilvánvaló, hogy a Nyugaton élő emigránsok túlnyomó többsége elfogadta a mai Magyarországot, amelyhez mély gyökerek fűzik, és amellyel változatlanul igényli a jó és széleskörű kapcsolatokat. A többségnek nincsenek immár előítéletei, örömmel ápolja a kapcsolatokat velünk, s kéri segítségünket a magyar nyelv és kultúra megőrzéséhez. AVAR KÁROLY Kastély Radóczy Mária (batik) Két szálló - két világ A két szállás talán, ha öt kilométernyire fekszik egymástól. Mind a kettő Dunakeszin épült. Munkás- szálló ez is, munkásszálló az is. Mégis, ég és föld a különbség. Kell az ember A hűtőházban javában tart a csúcsidény. Vagonszámra érkezik a málna, a szamóca, a szilva, kell az ember, hogy fogadni tudják a rengeteg gyümölcsöt. A munkásszállón — három felvonulási épület egy elegáns villa szomszédságában — százhúsz hely van: most százötvenen lakják. — Az ott levők többségének állandó munkahelye sincs — mondja Szabó József, a Dunakeszi Hűtőház igazgatója. — Mégis, a kampánymunkák idején fokozottan jelentkező munkaerőhiány miatt kénytelenek vagyunk őket felvenni. Sokan közülük két-három osztályt, ha végeztek. Egy-egy hónapra szerződnek, s napi tizenkét órai munkával előre ledolgozzák a negyedik hetet. Azután — ki tudja, merre mennek? (Danó Adorjánná, a szálló egyik lakója: — öt családom van, a legkisebb négy, a legnagyobb tizenhárom éves. Hogy hol hagytam őket? Az anyámnál és a bátyámnál. Nem, nem itt a közelben. Ózdon. Messzi van, az igaz, de már megszoktam, hogy távol vagyok. Állandó munkahelyem? Nem, az még soha nem volt.) Költözőiéiben — Alapvető érdekünk — folytatja Szabó József —, hogy a „vándormadarakból” állandó hűtőházi dolgozót neveljünk. A munkásszálláson függetlenített népművelőt foglalkoztatunk, hogy a KISZ-klub és a kultúrterem programjaival elejét vegyük a csavargásoknak. Augusztus 20-án például a szálló minden lakója részt vett a budapesti vízi* parádén, s megtekintette az ünnepi tűzijátékot. (Puporka József, meós: —• Éppen költözőfélben vagyok, tudja, jön a gyerek, a feleségemmel most kaptunk lakást. öt évet töltöttem a szállón, s mondhatom, itt mindenkinek lehetősége nyílik a szabad idő hasznos eltöltésére. Néhány társammal itt, a szálláson alakítottuk meg a Hétfő polbeat-együt- test, amellyel már országos sikereket is arattunk.) A Dunakeszi Járműjavító impozáns munkásszállója kívülről úgy fest, akár egy társasház. Zsúfoltságról itt szó sincs, a kétszáz férőhelyes szállót 157-en lakják. (Szabó Ilona, betanított asztalos: — Nagy gondunk, hogy a szabad szombaton és vasárnap nincs meleg víz. Hét végén szinte mindannyian hazautazunk, s visszatérve még csak lezuhanyozni sem tudunk. Programok? Olykor televíziót nézünk. Más? Nem, más nincs. Lovas Attila, targoncavezető: — Négy éve lakom itt, de nem sok időt töltök a szálláson. Együtt futok egy csajjal, vele vagyok inkább. S ha nem? Akkor csavargunk a többiekkel.) Közel van Pest A négyágyas szobák feltűnően tiszták, rendezettek. A folyosókon tv, a hallban könyvtár. A szálló csendes — és kihalt. — Tudja, Pest nagyon közel van — mondja Tornai Béláné, a munkaügyi osztály helyettes vezetője —, s hiába a József Attila kultúrház alkalmi rendezvényei, a fővárosi szórakozóhelyekkel nem konkurrálhatunk. Érdekes, erről néhány kilométerrel odébb nem panaszkodtak. HEGYI IVÁN >
