Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-22 / 197. szám

KLUBOK, SZAKKÖRÖK Szőnyegszövést tanulhatnak A MŰVELŐDÉSI HÁZ KÍNÁLATA V. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 22., KEDD Aratás után Bő termést várnait cukorrépából Kaszálják a lucernát, gyűjtik a szalmát A most induló tanfolyamo­don kívül továbbra is várják az érdeklődőket a gödöllői Petőfi járási-városi művelődé­si ház szakköreibe, klubjaiba A zenekedvelők klubjában zenetörténeti. zeneesztétikai előadások, viták, lemezhallga­tások és közös hangversenylá­togatások szolgálnak a klub­tagok zenei ismereteinek el­mélyítésére. Az utazók klub­jának tagjai kéthetente, csü­törtökön este hat órától jön­nek össze, hogy beszámolja­nak egymásnak nyári útjaik­ról, s hogy újabb kiránduláso­kat, túrákat szervezzenek. A filmklub foglalkozásain, ame­lyeket kéthetenként, hétfőn délután fél hatkor tartanak, zártkörű filmvetítéseken a he- I teáik művészet legjobb alko- j fásaival ismerkedhetnek meg | a tagok, akik bérleteiket szep­tember 15-től válthatják meg a moziban és a művelődési házban. Várják az új tagokat A diákklub gazdag kínálat­tal áll a középiskolás diákok rendelkezésére, programján előadások, népszerű együttesek és művészek fellépései, vita- és táncestek szerepelnek. A klubesteket hetenként szom­baton délután 5 órától tart­ják. A kismamák klubja gyer­meknevelési, egészségügyi, művészeti és általános érdek­lődésre számot tartó progra­mokat kínál. A foglalkozások idején a gyermekekre szak­képzett felügyelők vigyáznak. A bel- és külföldi szereplé­seken sikereket arató városi kamaraikórus is szívesen fo­gadja az új tagokat: jelent­kezni lehet a Szabadság téri iskola épületében, hétfőnként és csütörtökönként este hat órától. Működési engedélyt szerezhetnek A szocialista brigádvezetők klubja elsősorban a szocialis­ta brigádok tagjainak műve­lődését, kulturális vállalásai­nak tartalmasabbá tételét igyekszik elősegíteni, Az ösz- szejöveteleken a művelődési ház munkatársai elődásokat, vitákat, vetítéseket rendeznek. A kertbarátok köre havonta kétszer tart foglalkozást, ame­lyeken alkalom nyílik szak- tanácsadásra, tapasztalatcse­rére és kertbemutatókra is. A bélyeggyűjtők köre is új ta­gok jelentkezését várja a ha­vonta egyszer, vasárnap dél­előtt tízkor tartandó összejö­veteleire. A fotókör havonta kétszer tart foglalkozást. A szőnyegszövő szakkör megszervezésével a század- eleji gödöllői művésztelep európai hírű szőnyegszövő műhelyének hagyományait szeretnék feleleveníteni. A szakkör munkatársai minden érdeklődőt hívnak: ismerked­jenek meg a szőnyegszövés, a faliszőnyeg készítésének múltjával, jelenével, sajátít­sák el technikáját. Szövőszé­kekről, alapanyagokról a mű­velődési ház gondoskodik. A foglalkozásokat, képzett szak­emberek irányításával, he­tente kétszer, a résztvevők idejéhez alkalmazkodva tart­ják. Két év után a meg­szerzett elméleti és gyakorlati tudás alapján a szakköri ta­gok vizsgázhatnak s szakkör­vezetői működési engedélyt szerezhetnek. Bábjáték A gyermekekről sem feled­keznek el a művelődési házban: a könyvbarát klubban játé­kos formában ismerkedhetnek meg a fiatalok az irodalom­mal, a bábszakkörben a báb­készítés és a bábjáték alap­ismereteit sajátíthatják el, a népitánccsoportokban pedig a népművészeti hagyományok­ban gazdag járás nevezetes táncaira oktatják majd a gye­rekeket. Megkönnyebbültek a járás mezőgazdászai: befejeződött az aratás, sikerült a termést magtárakba, malmokba szállí­tani. Alig egy hete, hogy a kombájnok, a szállítóeszkö­zök megpihentek, de máris újabb nagy munkára készítik elő őket, hiszen a kukorica betakarítására is idejekorán gondolni kell. A járásban 1950 hektárnyi a fővetésű ku­korica területe. A betakarítás­hoz már kijavították a silógé­peket. A nehéz aratás alapo­san igénybe vette a kombáj­Járásunk községeiben sok gondot okoznak a vízelvezető árkok hidjai. E hasznos kis létesítmények állandó gon­doskodást igényelnek, kar­bantartásuk, kijavításuk ál­talában sürgős feladat. így van ez Pécelen is, ahol hetek óta balesetveszélyes az egyik, a vasúton túli területen talál­ható híd. Megjavításáról jó lenne minél előbb gondoskod­nokat, különösen a vágószerke­zeteket és a dobokat kell gon­dosan átvizsgálni. Több kom­bájnt silózásra alakítanak át. A kukorica beéréséig azon­ban még sok teendő vár a szö­vetkezetek dolgozóira. Az ara­tás befejezése óta folyik a szalmabetakarítás, s a nyári talajmunka, ami összefügg az őszi vetések talajelőkészítésé­vel. Az .alapműtrágyázáson kí­vül most kaszálják harmad­szor a 3440 hektárnyi lucer­nát. Szedik a zöldséget a gazda­ni, hiszen sokan használnák, ha lehetne. A megrongálódott híd ese­te zavarba ejti a pécelieket, hiszen tudomásuk szerint a tanács is sürgeti a hasonló helyzetek megszüntetését, s a községben a szakember sem hiányzik ehhez a munká­hoz. Talán a szervezésben van a baj, s addig várnak, amíg bekövetkezik egy baleset? Ságokban: megérett a paprika, a paradicsom, az uborka és a nyári káposzta. A gyümölcsö­sökben is szorgos munka fo­lyik: szedik az őszibarackot, a 335 hektárnyi szőlőben és 450 hektárnyi egyéb gyümölcsös­ben pedig növényvédelemmel foglalatoskodnak. Az utóbbira azért van szükség, mert a vál­tozékony, csapadékos, ködös, párás időjárás kedvez a növé­nyi kártevők, betegségek: a lisztharmat, a peronoszpóra, a monilia, a moly, az atka, a szürke rothadás elterjedésé­nek. A 661 hektárnyi cukorrépá­ban is szükségessé Vált a ga­zoló kapálás, mert a jól sike­rült vegyszeres gyomirtás el­lenére, a sok eső hatására bur­jánzik a gaz. A megfelelő vé­dekezés itt is nagyon fontos, mert jó termés ígérkezik. A cukorgyárak ugyan még nem közölték a becslést, de amint Mezriczky László, a járási hivatal kereskedelmi és élel­miszer-gazdasági osztályának helyettes vezetője elmondta, hektáronként legalább 300 mázsás átlagot várnak. Sportdélután, discóbál Ünnepi műsor Gafgamácsán A galgamácsai művelődési ház nagytermében rendezték meg az augusztus 20-i ünnepi gyűlést. Vezér György, a Ha­zafias Népfront községi szer­vezetének elnöke mondott ün­nepi beszédet, majd Pintér András, az összefogás Tsz el­nöke megszegte az új búzából sütött kenyeret. Az ünnepi műsorban a gal­gamácsai művelődési ház cite- raegyüttesének bemutatója után a község népi együttese lépett színpadra, s rövid mű­sorukkal nagy közönségsikert arattak. Ezt követően a gaL- gamiácsai népi együttes Jász­berénybe utazott, ahol ugyan­csak felléptek. A sportpályán egész napos program várta a galgamá- csáiakat, este pedig a művelő­dési ház ifjúsági klubjában discobállal zárult az ünnepi rendezvénysorozat. ÚTTÖRŐK TERVEI Kórustalálkozó Bár még el sem kezdődött a tanév, egyre több szó esik az 1978—79-es év úttörőprogram­járól. A KISZ gödöllői járási bizottságának legutóbbi ülésén Kommárné Gerőcs Edit járási úttörőelnök tartott tájékoztatót terveikről. A programok jelen­tőségét növeli, hogy a követ­kező év a gyermekek éve lesz. Az úttörőcsapatok a tanév kezdetétől készülnek majd a KMP megalakulása 60. évfor­dulójának köszöntésére és a Tanácsköztársaság jubileumá­nak méltó megünneplésére. A járásban élénk a kórus- mozgalom. ezért nem véletlen, hogy a tervek szerint még az idén megrendezik a járási székhelyen a nagykórusok ta­lálkozóját. G. Z. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Szervezési hiba Balesetveszélyes híd Harci érdemérem a Szovjetunióból A forradalom katonája folt A MUNKÁSMOZGALOM történetében búvárkodó hely- történész nem szenved témahi­ányban Gödöllőn és a járásban. A tárgyi emlékek sokaságán kí­vül újabb emberi sorsok tárul­nak fel előtte, a visszaemléke­zésekből elkötelezett, értelmes munkáséletek bontakoznak ki. Ilyen volt Hargitai (Hoffman) Jánosé is, aki hat évvel ez­előtt hunyt el, s akire tiszte­lettel emlékeznek barátai, elv- társai. Az 1895-ben született Hargi­tai Jánost az első világháború kitörésekor Pestre hívták be katonának, majd gyorsított ki­képzés után az orosz frontra került, ahol hamarosan meg­sebesült, és Rovnó környékén hadifogságba esett. A kórházi ápolás után Kurilovkába vit­ték s egy orosz családnál szál­lásolták el: a ház körüli mun­kákban, a tevék gondozásában kellett segítenie. Az orosz nyelvet gyorsan tanulta, hi­szen a németen kívül csehül és szlovákul is értett. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom idején ismét fegyvert fogott, de ekkor már &z új világért indult harcba: Bugyonnij és Frunze katoná­jaként küzdött a francia in­tervenciósok ellen. Üjabb se­besülése után tífuszt kapott, de erős szervezete ezt is kibír­ta, s lábadozóként visszake­rült Kurilovkába, ahol egészen 1924-ig élt. Ekkor elhatározta, hogy hazatér. Először Po­zsonyba ment, nővéréhez, majd Magyarországra indult. Vállalkozása veszélyes volt, hiszen, ha kiderül, hogy a vö­rösök oldalán harcolt, s meg is sebesült, kemény büntetés várt volna rá. Ligetújfalunál kísérelte meg átlépni a határt, de a csendőrök elfogták s Csótra hurcolták. Brutálisan megkínozták, s ráadásul a fé­lelem is gyötörte: attól félhe­tett, hogy valamelyik spicli felismeri. SZERENCSÉJÉRE segítség érkezett: keresztapja, dr. Schulek Frigyes, a híres épí­tész, a Halászbástya tervezője. Schulek közbenjárására és ke­zessége fejében a keresztfiú végre kiszabadult s Gödöllőre került kertésznek. Itt házaso­dott meg, majd különböző próbálkozások után ismét a városban telepedett le, s élt haláláig. A felszabadulásig nem poli­tizálhatott nyilvánosan, csak barátai ismerték elveit, csak ők tudták, hogy vöröskatona volt Szovjet-Oroszországban. A felszabadulás után új élet­re kelt, az elsők között lépett be a pártba, segített a szerve­zésben, sok munkát vállalt magára: ő volt a szovjet vá­rosparancsnok tolmácsa. Ak­kor ismerkedett meg egy szovjet tiszttel is, akinek fel­tűnt, hogy Hargitai János az ő vidékének nyelvjárásában beszél. Hamarosan kiderült, hogy Kurilovkában ismerték egymást, igaz, a szovjet tiszt akkor még kisgyerek volt. Oszipovics — így hívták a régi ismerőst — gyakran meg­fordult a Hargitai-házban, de aztán tovább kellett mennie, s hiába érdeklődtek felőle többször is, örökre eltűnt, ta­lán elesett a harcokban, HARGITAI JÁNOS idősebb korában is szorgalmasan dol­gozott, megbecsült lakója volt városunknak. Megkapta a Ta­nácsköztársaság emlékérmet, 1967-ben pedig a Szovjetunió­ból jött levél, amely tudatta, hogy régi harcostársai nem fe_ lejtették el, s a szovjet hata­lom megvédésében szerzett ér­demeiért megkapta a Harci érdemérmet. Csiba József A veteránok között 1980. balról a harmadik a sorban. május elsején. Hargitai János Győzelmek Vácott Kézilabdázók sikere A Gödöllői SC kézilabdázói szombaton Vácott vendégsze­repeitek. A felnőtt csapat kedvezőtlen előjelekkel indult a mérkőzésre: öt játékos be­tegség, sérülés miatt nem lép­hetett pályára. Eredmények: GSC—Váci Kötött 18—14 (7-6) GSC: Balogh — Berczeli (5), Epres (1), Horváth (2), Szatmá­ri (2), Szlifka (7), Bede (1). Csere: Csaja I., Tóth. A mérkőzés első perceiben a váciak szereztek vezetést 7 méteresből, de a gödöllőiek hamar egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Vál­takozva estek a gólok, sok ki­állítás zavarta a folyamatos játékot. Az első harminc perc egygólos gödöllői vezetéssel ért véget. A második jétékrész elején két gyors gólt kapott a GSC, de ez sem zavarta meg a tartalékos csapatot: hamaro­san öt gól előnyre tettek szert. A váciak a mérkőzés végén már hiába erőlködtek, nem tudták megfordítani az ered­ményt. A gödöllőiek győzelme nagy fegyvertény, a váratlanul mély vízbe dobott ifisták megállták a helyüket. Jók: Balogh, a mezőny legjobbja, Szatmári, Szlifka. A két bíró nagyon gyengén vezette a mérkőzést. GSC ifi—Váci Kötött ifi 11—10 (9—7) GSC: Bankó — Pintér, Ma­darász, Kecskés (6), Balogh (1), Terjánszki (3), Krieger (1). Csere: Csaja II., Gál. Furcsa körülmények között ért véget a küzdelmes ifjúsá- ki találkozó: Bartha játékve­zető a második félidő 7. percé­ben lefújta a találkozót. A hét végén, szombaton, a gödöllőiek, a bajnokaspiráns Budakalász együttesét fogad­ják. M. M. Kispályás bajnokság Augusztus 20-át követően folyamatosan, hétről hétre zaj­lanak majd a községi körzeti kispályás labdarúgó-bajnok­ság őszi fordulójának mérkő­zései. A szervezők, a Galga­mácsai SE tömegsportbizottsá­ga felhívták a részt vevő csa­patok figyelmét a sportszerű küzdelemre, a bajnokság tisz­taságának megóvására. AZ ALSÓ-PARKI LAKÓTELEPEN megnyílt Gödöllő legnagyobb, legkorszerűbb élelmiszer ABC áruháza AZ ÉLELMISZEREK TELJES VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓIAKAT.

Next

/
Thumbnails
Contents