Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-19 / 195. szám

1978. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT • • ünnepségek, avatások a megyében titkára és dr. Köllner Ferenc, a járási hivatal elnöke jelen­létében dr. Kertai Tamás ta­nácselnök néhány egyszerű szó után átvágta a keskeny KRESZ’park a s óvódé Száznyolcvan százhalombat­tai apróság vette birtokába tegnap délelőtt azt a 250 ezer forintnyi értékű közlekedési parkot, amelyet jórészt társa­dalmi munkában építettek fel az Üt- és Vasútépítő Vállalat dolgozói, s amelynek tervezé­nemzetiszínű szalagot a ruha­boltból, fodrászüzletből, esz­presszóból, szervizből és tra­fikból álló szolgálta tóházná!, B. E. lúiMo-úuttm okswk séért sem kértek pénzt a helyi építészek. Az óvodák oktató-nevelő munkáját segítő létesítményt jelképesen Házi István, rend- őrfőhadnagy adta át a gyere­keknek, akik rögtön ki is pró­bálták a közlekedési parkot. Ovodaudvaron építették fel ezt az ügyes ki3 közlekedési parkot a százhalombattai társadalmi munkások Óvoda nkordidő akt t Kuhsétadds Rudckesm (Folytatás az 1. oldalról) A ráckevei Vörösmarty út 40. szám alatt tegnap óvoda- avatót tartottak. Az ünnepsé­gen részt vett Jónás Zoltán, az MSZMP járási bizottságá­nak első titkára, Kátai Incé- né dr., a ráckevei járási hiva­tal elnökhelyettese. Ünnepi beszédében Pfendert Mihály né, a nagyközségi közös tanács elnöke hangsúlyozta: a hat és fél millió forintos költ­séggel épített 120 személyes óvoda a határidő — szeptem­ber 30. — előtt készült el, csak­nem ©gy esztendő alatt, A já­rás és Ráckeve üzemei és vál­lalatai 4,1 milliós támogatást adtak az építkezéshez, a szo­cialista kollektívák, a telepü­lés lakói is kivették részüket a társadalmi munkából. Az avatóünnepségen — 31 ezer forint értékű játékkal ajándékozták meg a járás üze­meinek, intézményeinek, szö­vetkezeteinek szocialista bri­gádjai az óvodát, s 41 ezer forinttal járultak az új gyer­meki n tézmény b erend ez éséh ez. V. G. P. Negyvenhárom budakeszi család számára emlékezetes marad az idei ünnep: tegnap költözhettek új otthonaikba. A Lenin, lakótelepen emel­kedő, huszonhárom két és fél, és húsz másfélszobás lakást magába foglaló két tömb építése 1975-ben kezdődött. A gyorsabb átadást hátráltatta, hogy az építkezés 1976- ban, kivitelezési problémák miatt szünetelt. A hosszas át­futási időt feledteti a lakók­kal, hogy e házakban Budake­szi legkorszerűbb lakásai ké­szültek el. A központi fűtéssel és központi melegvíz-szolgál­tatással ellátott, összkomfor­tos otthonokba javarészt fia­talok költöznek, a tulajdono­sok 70 százaléka ugyanis 35 éven aluli. A SZÖVTERV tervei alap­ján a Budapesti Lakásépítő Vállalat által felépített laká­sok kulcsait Simó József, a Budakeszi I. számú Ifjúsági Lakásépítő és Benntartó Szövetkezet elnöke ünnepé­lyes kéretek között nyújtotta át Győri Balázs gondnoknak. H. I. Nagykátán, óvoda összefogással Tegnap délután óta 50 gye­rekkel többet fogadhatnak a nagyhalai óvodáik. A Dózsa György úti, 3-as számú óvoda új épülettel bővült: a kis. és nagycsoport fogadására beren­dezett foglalkoztató terem mel­lett, konyha és modern átöltö­ző várja az .apróságokat. Ünnepélyes keretek között Nyitrai Ferenc, a községi ta­nács elnöke adta át az új épü­letet, amelynek beruházási költsége egymillió 803 ezer fo­rint volt, s a tanács 300 ezer forintot fordított a felszerelé­sekre. Az új óvodaépület tel­jes egészében a nagykátai üze­mek támogatásából és a szo­cialista brigádok, illetve a la­kosság társadalmi munkájából Spült. ' / ‘ v i. ABCórukáz nyílt Gödöllőn Bevásárlószatyrokkal, ko­sarakkal karjukon érkeztek tegnap délután az ünneplők Gödöllőn, az alsóparki lakó­telep új büszkesége, a fél év alatt, s három hónappal a határidő előtt elkészült élel­miszeráruház avatására. Az érdeklődők gyűrűjében, a város lakóinak nevében Be­nedek János, a városi tanács elnöke vette át az új létesít­ményt Lakatos Tibortól, a Pest megyei Tanács elnökhe­lyettesétől. Ezután a beruhá­zó és a generálkivitelező, a Vác és környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, va­lamint a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatói, Révai János, illetve Molnár János bemutatták az áruhá­zát az érdeklődőknek. A vendégek, köztük Molnár István, a Pest megyei pártbi­zottság alosztályvezetője és Plutzer Miklós, a Gödöllő vá­rosi pártbizottság első titkára, meggyőződhettek arról, hogy az építők, a PÁÉV és a tizen­két alvállalkozó nemcsak gyorsan, jól is dolgozott. Az 1050 négyzetméter alapterü­letű, a készletekkel együtt 20 millió forintba került kor­szerű üzlet az egész városrész lakóinak megelégedésére szol­gálhat. G. Z. Budakeszin negyvenhárom szövetkezeti lakás a boldog tulajdonosok. kulcsát vették át EGYÜTT, AZONOS CÉLOKÉRT Eredményes szerződés Kellemes, hűvös van a tá- pióbicskei tanácselnök, Hajdú Gergely szobájában. Az ízes ■szavú házigazdával és Maksa Ferenccel, a Hazafias Nép­front községi bizottságának titkárával a két testület együttműködéséről beszélge­tünk. — Munkánkban sok a ro­kon vonás — sokat segíthe­tünk hát egymásnak. Meg­tettük ezt eddig is, de tavaly óta papírunk van ám róla — mosolyog Hajdú Gergely. — Együttműködési megálla­podást írtunk alá, rögzíteni próbáltuk közös feladatainkat, íme, az okmány — nyúl dosz- sziéjába Maksa Ferenc. Kibővített tanács — A három és félezer lako­sú község népirontúlzottságá­nak 45 tagja van. A 28 fér­fi és 17 nő különböző mun­káért felelős. A társadalom-, az ifjúságpolitika gazdái mellett vannak, akik a köz­ségbeli nők helyzetével, köz- művelődési gondokkal, gaz­dasági ügyekkel foglalkoznak. — A népfrontbizottság fő feladatának tekinti, hogy sze­repet vállaljon mindazon munkákban, melyek a község fejlesztését, szépítését, a jóvá­hagyott terveknek megfele­lően segítik. Tagjaink részt vesznek a tanácstagi beszá­molók előkészítésében, és nem utolsósorban a választások, így az időközi tanácstagi vá­lasztások lebonyolításában. Jelölteket ■ állítunk, biztosít­juk az előkészületek és a vá­lasztások szabályos, jó, rugal­mas lebonyolítását — mond­ja a népfronttitkár. — A mi 41 tagú tanácsunk sokszor kevés volna megmoz­gatni az embereket. Mondha­tom, nálunk kibővített tanács van, bizton ide számíthatjuk1 Ugyanis . a. m pépfrontosokat. Rengeteget segítenek. Iskolánk 1902-ben épült, átalakítottuk, tataroztuk, a 8 tanteremből 13 lett. Egy vasárnapra a népfront 150 embert mozgó­sított, vagy 500 köbméter ho­mokot ástak ki, szállítottak el Az állami temető kerítésének építéséhez 115-en jöttek el, a népírontaktívák buzdítására — sorolja az elnök. Friss társulás Mindehhez ismernünk kell egymás munkáját, nem? — Munkaterveink kialakí­tásakor egymástól kérünk ja­vaslatokat, véleményeket. Egymás ülésein, megbeszélé­sein tanácskozási joggal részt veszünk. De természete­sen összefutunk máshol is, ahol szóba kerülnek a gondok, cserélődik az információ. — Hol az a máshol? — Itt van például a Hala­dás Kertészeti Szakcsoport. A népfrontbizottság kezdemé­nyezésére alakult, a Nagyká- ta és Vidéke Áfesz támogatá­sával. Idén kezdtük a mun­kát, másodikként a járásban. Az Áíésztól sok segítséget kaptunk, szaporítóanyagot, fóliát, műtrágyát, gyorsan, kedvezményesen, nincsenek áruátadási gondjaink sem. Friss még a társulásunk, ti­zenöten vagyunk benne, első fecskék, a többiek még vár­ják, mi lesz a dologból —- Hajdú Gergely nevet — jön? nek még sokan. Krónika a múltról — Melyek a közeljövő tér? vei — kérdem Maksa Feren­cet. — Rövidesen bizottsági ülésen foglalkozunk a község egészségügyi helyzetével, megvitatjuk az együttműködé­si megállapodás eddigi ta­pasztalatait, és annak szelle­mében az elnök beszámol a tanács munkájáról. Hozzá­kezdünk a község krónikájá­hoz összegyűlt anyag rend­szerezéséhez. A XIII. század­tól kezdve elevenítjük fel tőfténétühkef, jórilágam az' 1849. április 4-i győzelmes tápióbicskei csatáról írok ta­nulmányt. Maksa Ferenc ugyanis civilben tanár.., Á. Gy. SzolgélMéhéz Nagykovámban ,íu A nyugalom völgye LeSkés—-Ipoiytölgyes a határén Tájjelleget őriz a nagykovácsi szolgáltatóház Nagykovácsiban szolgáltató­házat avattak tegnap. — Ez akkora esemény nálunk, mint Pesten a metróátadás — mondta egy helybeli férfi. S bár egy világváros és egy vele szomszédos félig zárt telepü­lés „lelkiállapotát” összevetni majdhogynem reménytelen, mégis tény, hogy az egykori roskatag moziépületből újjá­épített tornácos szolgáltató­ház a sok évig mozdulatlan falu közakaraténak és — ere­jének szimbóluma. Másfél éve közvéleményku­tatást tartott a tanács a köz­ségben. Az akkori kívánság- lista alapján adták át nemré­giben az új házasságkötőter­met, februárban pedig már a szolgáltatóház terve került a falugyűlés elé. Az augusztusi határidőt legtöbben utópiának tartották. Aztán a munka egyre több embert sodort magával. Tegnap valódi elé­gedettség költözött Nagyková­csiba, amikor Mógor Béla, a budai járási pártbizottság Az Ipoly csöndesen folydogál szép lombú fákkal szegett kes­keny medrében. Távolabb a Börzsöny erdős, lankái. Az or­szágút kanyargó csíkjai messze látszik. Néztük mi már gyakran ag­godalommal is erre a tájra. Olyankor, amikor a határfo­lyó hullámnyelveit az útig nyújtogatta, Ipolydamásd és Letkés között tengerré változ­tatta az enyhe buckák lábánál a síkot. Kemény emberek Nappal csöndes a határ­menti közös tanácsú két köz­ség, Letkés és Ipoiytölgyes is. Aki az Ipolyvölgye Tsz-ben dolgozik, a földeken van, vagy az állatokkal foglalatoskodik. A többiek pesti gyárakban. Majd megtérnek estére. Bené­pesülnek az utcák, előkerülnek a locsolókannák. A kevéske vízből jut a szomjas virágok­nak is a házak előtt. A nap végén mégegyszer enni kap­nak a kacsák, tyúkok, hízók, aztán vacsorához ülnek a csa­ládok. És ismét csend lesz, semmi nem zavarja az éjsza­ka nyugalmát. Ipolytölgyesen Horváth And­rással, a KISZ-bizottság te­rületi titkárával beszélgettem. Azt mondja, nem minden csa­ládban teljes esténként a lét­szám. A fiatalok közül sokan munkásszállókban laknak a fő­városban, csak hét végére jön­nek haza. — Akkor viszont meglátszik, hogy szeretik a falujukat. Néz­zenek csak szét! Sehol sincs rendetlenség. A fiatalok szom­bat-vasárnap mindig találnak valami tennivalót. Társadalmi munkában csinosítják az utcá­kat, ezt a parkot, ahol vagyunk, szintén ők csinálták. Kihaló- félben levő község? Nem igaz. Az itt lakók — az idősebb nemzedék és az ifjúság egy­aránt — szinte jobban ragasz­kodnak lakóhelyükhöz, mint a környező községek bármelyi­kének lakossága. Az a hír járja, hogy itt a felnőttek igen kemény embe­rek. Kezdeményeznek, javasol­nak, adnak sokat a felnövekvő generációnak. Am igényt tar­tanak arra, hogy az ifjabbak maguk is vállaljanak részt a község gyarapításából. S amit megígérnek a fiatalok, azt kö­vetkezetesen be is vasalják tő­lük. De nem kell sok beszéd. Jönnek maguktól is, ha csinál­ni kell valamit. Közösen őrködnek A mozgósítás örökös rügója a községi pártalapszervezet titkára, a nyugdíjas Lőrincz János. Nagyrészt neki köszön­hető, hogy a közösség ennyire összeforrott, egy emberként viseli Ipoiytölgyes gondját, ba­ját, örömét. Egyike volt azok­nak, akiknek elképzelése nyo­mán megalakult kát esztende­je a már eredményesen műkö­dő önkéntes segítőkből a tizen­öt tagú, szintén önkéntes ha­tárőrcsoport, a határőrség kez­deményezésére, a közös taná­csú két község politikai, taná­csi és tömegszervezeteinek, va­lamint a termelőszövetkezet­nek támogatásával. Letkésen kilenctagú csoport alakult. A határőrizet társadalmi aktivis­tái: tsz-tagok, vízügyi dolgo­zók, ipari munkások, nyugdí­jasok. Szükség van rájuk, biztos tá­maszai a határőröknek. Az együttműködés kölcsönösen •hasznos. A határőrök — szol­gálatuk függvényében — részt vesznek a társadalmi munká­ban. Az idén sokat segítettek például az iskola bővítésénél, a letkési futballpályán az öltö­ző felépítésénél. Rendszeresen foglalkoznak az úttörők határ­őr rajával. Ott vannak a poli­tikai és állami ünnepek előké­szítő, szervezői között. Pa­rancsnokuk, Szegletes Károly őrnagy Balassagyarmatról köl­tözött ide tizenkét esztendeje, de sajátjának tekinti a két községet, mint az cslakók. Ta­nácstag, az ipolytölgyesi párt­alapszervezet propagandistája, aktív közéleti ember. A közös gazdaság elnöke, Fábián Albert megerősíti, amit korábban a KISZ-titkár mon­dott, hogy egyre erősödik a szövetkezet. Ez pedig azt is jelenti, hogy mind kevesebb ember kényszerül távoli gyá­rakban keresni a kenyerét. B őre íá tó tervek — A rossz időjárás ellenére késedelem nélkül learattuk a gabonát 1200 hektáron, a szö­vetkezet történetében az eddi­gi legmagasabb búzatermései. Az idén negyvenmillió forint az árbevételi tervünk, 1982-ig hetvenmillióra akarjuk növel­ni. Föl kell lendítenünk az ál­lattenyésztést, kenyérgaboná­ból az országos termésátí^ el­érését célozzuk. Aztán az is szóba kerül, hogy bővítik a gazdaság mű­szerüzemét. Ezzel egy éven be­lül a környék — elsősorban női — munkaerő-tartalékának teremtenek kereseti lehetősé­get, később az eljáróknak helybeli munkaalkalmat. Ez egyéb szempontból is életreva­ló elképzelés. Itt — a termé­szeti, földrajzi, adpttságok kö­vetkeztében — alaposan meg kell gondolni, milyen kiegészí­tő tevékenységet vállaljon és fejlesszen tovább a szövetke­zet. Tagjainak mindenképpen olyan megélhetést kell nyújta­nia, hogy ne érezzék magukat hátrányos helyzetben a terü­leti sajátosságok miatt. S aki egyszer végigmegy Letkés és Ipoiytölgyes utcáin, láthatja, nincs szó semmiféle hátrányról. Schneider Tibor, a közös tanács elnöke és Koczó József, á területi pártvezetőség titkára alig győzi sorolni, hány családi ház épült és épül mos­tanában, a családok saját anya­gi erejéből. Gyönyörű, nagy házak, tágas szobákkal, rende­zett, virágos, tiszta udvarok, hátul a kert végében a jószág. Ipoltölgyes 450, Letkés 1150 lelket számlál. Ez utóbbi köz­ségből tizenöt év távlatában mintegy 50—70-nel gyarapo­dott a lakosság létszáma, előb­biben nem is fogy, nem is nő. Régen többen elvándoroltak. Ki a fővárosban telepedett le, ki csak a vasúthoz húzódó te közelebb. Ma már a vonatok sem jelentének különösebb vonzerőt. Míg az utcán ácso- rogtunk Letkésen, magunk is meggyőződhettünk róla, hogy elég sűrűn járnak a buszok. Vácig gyorsan el lehet jutni, onnan pedig könnyen tovább. ★ A közös tanácsú csendes két községben ma ünnep van: Let- kést és Ipo.lytölgyest határőr­községgé avatják. Bálint Ibolya

Next

/
Thumbnails
Contents