Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-18 / 194. szám
Tanácskozások a fajüldözésről és a leszerelésről Magyar felszólalások Betűben A fajüldözés, a faji megkülönböztetés elleni világkonferencia csütörtök délutáni ülésén hangzott el Domokos Mátyás nagykövetnek, a magyar küldöttség vezetőjének felszólalása. A magyar delegátus bevezetőben rámutatott, hogy a nemzetközi enyhülés kedvező feltételeket teremtett a gyarmati elnyomás elleni harchoz. — Mozambik és Angola függetlenné válása — mondotta — alapvetően megváltoztatta a helyzetet Afrika déli részén és emiatt a fajüldöző rezsimek most mindent elkövetnek uralmuk fenntartása érdekében. A ''«lél-afrikai rendszer — nem túlzás — hatalmas koncentrációs táborrá változtatta az országot az afrikaiak elnyomásának fokozása céljából, és a Zimbabwét uralma alatt tartó fehértelepes rezsim is fokozta terrorját. — A magyar nép és kormánya mindig támogatta es a jövőben is támogatni fogja a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen harcoló népeket Afrikában és egyebütt is. Ugyanígy állt és áll ezentúl is a palesztin nép oldalán, amely az önrendelkezés jogaiért harcol — fejezte be a magyar nagykövet. ★ Domokos Mátyás, hazánk állandó genfi képviselője csütörtökön felszólalt a leszerelési bizottság ülésén is. — A fegyverkezési verseny megfékezésére és visszafordítására tett erőfeszítések — jelentette ki — sikertelenek lesznek, ha a leszerelési fórumok nem tudják hatékony intézkedésekkel megelőzni ezeknek az új típusú tömegpusztító fegyvereknek a megjelenését. Következésképpen minden fajta új típusú tömegpusztító fegyver kifejlesztésének és gyártásának a tilalmát kimondó, átfogó nemzetközi egyezmény megkötésére van szükség. Domokos Mátyás ezt követően munkaokmányt terjesztett a bizottság elé. A dokumentum az új típusú fegyverek egyik lehetséges változata, az infrahang-fegyver jövőbeni katonai alkalmazásának veszélyeivel foglalkozik, és az a rendeltetése, hogy elősegítse ennek a fegyverfajtának a ki- fejlesztését is tiltó nemzetközi egyezmény kidolgozását. A m felhívása Szeptember 2: Vietnam napja A Béke-Világtanács felhívással fordult a világ népeihez, hogy szeptember másodikát, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemezti ünnepét, nyilvánítsák a Vietnammal való szolidaritás nemzetközi napjává. A szolidaritási kampány célja, hogy azok a milliók, amelyek az amerikai imperializmus agressziója ellen, vívott küzdelemben támogatták a vietnami népet, most ismét egységesen emeljék fel szavukat azért, hogy védjék meg Vietnamot a kínai hatóságok ellenséges és agresszív cselekményeivel szemben. A felhívás rámutat, hogy Vietnam — Peking felbújtá- sára — a kambodzsai fegyveres erők állandó agressziójának célpontja lett. A BVT végezetül hangoztatja: Vietnam népe békés helyreállító munkájában számíthat az egész világ szolidaritására. (TASZSZ) Jól fejlődnek a gödöllői járás mezőgazdasági üzemei Borbély Sándor látogatása Pest megyében Vendégségben a túrni és a kerepesi termelőszövetkezetekben Tegnap délután a gödöllői járásba látogatott el Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Elkísérte Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára. A vendéget Fehér Béla, a gödöllői járási pártbizottság első titkára és dr: Süpek Zoltán, a járási hivatal elnöke fogadta. A program során Fehér Béla röviden ismertette a járás mezőgazdaságának idei eredményeit. Sok sikerről adhatott számot a járási pártbizottság első titkára. Elmondta, hogy tennivalóikat elsősorban a Központi Bizottság október 20-i, valamint az idei március 15-i határozata határozza meg. Beszámolt arról, sikerült úgy megszervezniük a politikai munkát, hogy rövidtávra meghatározhatták a feladatokat. Megállapította: dinamikusan fejlődött a járás mezőgazdasága. Ezt elsősorban a termelőszövetkezetek összevonásának köszönhetik. A tájékoztatás után a ven. dégek a járás több létesítményét tekintették meg. Első útjuk a túrái Galgamenti Rákóczi Termelőszövetkezetbe vezetett, ahol Lévai Ferenc elnök és Dobi Mihály, a tsz pártvezetőségének titkára kő. szöntötte a vendégeket. Beszámoltak idei munkájukról, majd a helyszínen mutatták be büszkeségüket: a hajtató- és palántatelepüket, valamint a 14,5 hektáros víztárolójukat. Ezután a Szilasmenti Termelőszövetkezetbe tett látogatást Borbély Sándor. Itt Z. Molnár Mihály elnök és Kovács László, d termelőszövetkezet- pártbizottságának titkára köszöntötte a vendégeket. A Központi Bizottság titkára nagy érdeklődéssel hallgatta a termelőszövetkezet tevékenységéről adott tájékoztatást. Leginkább az illóolaj előállítása keltette fel figyelmét. Húskombinátot szerelnek Afrikában A monori Mezőgép termékei értékes importot pótolnak Aranyérmes termékek bel- és külföldre PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM Állít 80 FILLÉR 1978- AUGUSZTUS 18., PÉNTEK Üj szolgáltatókéi Vácott Lelkes készülődés az ünnepre í Pest megye minden teles' pülésén készülnek már az | alkotmány ünnepére: csino- = sítják az utcákat, díszítik a | gyáraikat, középületeket. | Különösen ott van szükség | lelkes munkára, ahol óvo- 1 dákat, bölcsődéket, iskolá- | kát, kommunális intézmé- i nyékét avatnak, hiszen nem = elég, ha csak az építők ké- I szülnek el időben, szaret- | nék, ha az épület környéke = is ünnepi díszbe öltözne. | Tegnap kezdődött meg a | vasárnap estig tartó ünnepi § rendezvénysorozat. Vácott | a Deákvári lakótelepen új | szolgáltatóházat avattak, a s Hazafias Népfront megyei | székházában az élenjáró | népfront aktívákat tüntet- - ték ki. Ha valaki Vácott a Deákvári lakótelepen jár, mindenütt építkezések nyomaira bukkan. A város e nagyrészt munkások lakta negyede gyors ütemben gyarapodik. Tegnap délelőtt új szolgáltatóházat avattak. gyei Ipari Szövetkezetek Szövetsége. Tari Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese vette át a lakosság nevében a szolgáltatóházat. Az átadás, után a vendégeknek Bányavári Péterné, a szövetkezét elnöke mutatta be a korszerű eszközökkel felszerelt üzleteket. F. Z. Elismerés kiváló társadalmi munkásoknak Zalavári György, az OKISZ háziipari főosztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. Többek között arról szólt, hogy a szolgáltatások fejlesztésében a Pest megyei ipari szövetkezetek átlagon felüli eredményekkel tűntek RT. Különösen dicséretes, hogy jól szervezik beruházásaikat. Ennek eredménye, hogy a váci szolgáltatóházat is nyolc hónap alatt építették fel. A Pest megyei 6. számú Építőipari Közös Vállalat és a Soproni FORFA-gyár munkáját dicséri a gyors munka. A 350 négyzetméternyi alapterületű épületben női és férfi fodrászat, cipészrészleg, valamint fényképészet és tisztító felvevőhely működik mától kezdve. A munkálatok 4,5 millió forintba kerültek, amelyből egy milliót szolgáltatás-fejlesztési alapjából a megyei tanács adott, újabb egymilliót pedig a Pest me- ' Tegnap délelőtt a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának székházában rendezett ünnepségen — melyen jelen volt Juhász Róbert, a HNF Országos Tanácsának osztályvezetője is — élenjáró népfronttestületi vezetőket és társadalmi munkásokat részesítettek elismerésben a közelgő alkotmányünnep alkalmából. . Kovács Antalné, a népfront megyei bizottságának titkára a HNF Országos Tanácsa kitüntető jelvényét adta át Kovács József né vezető óvónőnek, az áporkai i népfrontbizottság elnökének, dr. Móczár István körzeti orvosnak, a maglódi népfrontbizóttság elnökének, Perger Ferenc nyugdíjasnak, a kerepest népfront- bizottság elnökének, Hornyák József erdőgazdasági munkásnak, a pilisszentlászlói népfrontbizottság elnökének, Du- navölgyi Ferencnek, a duna- varsányi Petőfi Tsz karosszérialakatosának, a szigethalmi népfrontbizottság elnökének, Kiss József kanonoknak, a Pest megyei katolikus papi békebizottság titkárának, Kosztolányi István rózsakertésznek, a népfront Szentendre városi elnöksége tagjának. Kiváló társadalmi munkáért plakettet kapott 13 kollektíva, hárman a HNF Pest megyei bizottságának Kiváló társadalmi munkás jelvényét vehették át. •• f •• I SS AT Gordulo eső A Monori Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat a mező- gazdasági gépalkatrészektől a komplett gépsorokig, illetve a külső technikai szerelésekig a termékek széles skálájával foglalkozik. A mezőgazdasági erő- és munkagépekből, berendezésekből évente mintegy 700—800 félét gyártanak, az alkatrészekből pedig csaknem 60 ezer félét. Az alkatrészek között akad, amelyikből csak egyedi darabokat, de olyan is. amiből sok százezres tételt kell készíteni. A vállalat két éve kezdte meg az úgynevezett fogaskerékmeghajtó művek gyártását, elsősorban a MEGÉV, illetve a társvállalatok kérésére. E berendezéseket korábban az NDK-ból, illetve Cseszlovákiából importáltuk, ma azonban a mopo- riak már évi 12 ezer darabot készítenek belőle. Ugyancsak a MEGÉV megrendelésére még az idén 30 ezer hidraulikus szivattyút gyártanak. _ A gyár érdi telepén évente csaknem 35 millió forint értékű kovácsoltvas idom készül, amit elsősorban a Mezőgéptröszt Vállalatnak, a Csepel Autógyárnak, illetve a magyar Vagon- és Gépgyárnak szállítanak. A monori Mezőgép készíti hazánk vágóhídjainak valamennyi berendezését, többek között a forgódobos kábító- boxokat, illetve a mozgó után- tisztító asztalokat., A sertésvá- góhidakon a r .dolgozás úgynevezett „magas pályarendszeren” történik, amelynek az elemei és tartószerkezetei szintén Monoron készülnek. Az egyéb húsipari termékeik közül kiemelkedő a baromfi- tenyésztésre szolgáló berendezés. Három éve kezdtek hozzá a Iúdtojáskeltctő gépsor sorozatgyártásához; tavaly a BNV-n aranyérmet nyertek vele. A keltető nemcsak a hazai gazdaságok elismerését váL tóttá ki, de felkeltette a külföldiek érdeklődését is. Három húskombinát — a gyulai, a bajai és a szekszárdikülső szerelési munkálatait ugyancsak a Mezőgép Vállalat végzi. A kiemelt beruházásban épült Gyulai Húsfeldolgozót a közelmúltban fejezték be, s ezekben a napokban a műszaki átadás folyik. A monoriak nemcsak hazánkban, hanem külföldön is végeznek külső szerelést. Jelenleg éppen a nigériai Kanóban. Csaknem egy éve folynak a munkálatok a nyugat-afrikai országban. \V. G. • • Öntözési szakemberek tanácskozása A Sigma és a „nagyágyú" Öntözési tanácskozás és bemutató volt tegnap Apajpusz- tán, a Kiskunsági Állami Gazdaságban. A megye különböző gazdaságaiból 70 szakembernek lncze Gábor, a gazdaság termelési igazgatója tartott tájékoztatót. A tíz és félezer hektáros üzem kétezer hektárén öntöznek. Erre az idén üzembe helyezett 24 millió forintos dömsödi csatornarendszer ad lehetőséget. Szikes talajaik ugyanis rossz vízgazdál- kodásúak, gyorsan kiszáradnak. A mesterséges esőztetés szükségességét indokolja az is, hogy három évvel ezelőtt, amikor a kukorica tenyészidősza- kában elegendő 465 milliméter eső esett, 73 mázsa tengerit takarítottak be hektáronként. Az 1976-os aszályos évben a kevés csapadék következtében 38 mázsára esett vissza a termés. fejjel egyszerre 240 méter hosszúságú tömlő mentén áztatja a földet. S mint a Csepeli Duna Tsz szakemberei elmondták, szövetkezetükben már- jól bevált a gép. A bemutató „nagyágyúja” a műszáltömlős öntözőberendezés volt. A módszer lényege, hogy alacsony nyomáson fóliacsőben áramoltatnak vizet. A csövön Losonczi Pál kétnapos somogyi látogatása Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke tegnap a kora délutáni órákban kétnapos látogatásra Somogy megyébe érkezett. A megye székhelyén, Kaposvárott Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára és Böhm József, a megyei tanács elnöke fogadta. Losonczi Pál részt vett a megyei párt-végrehajtóbizottság kibővített ülésén, majd az Egyesült Izzó elektroncsögyá- rát kereste fel. Meghallgatta Simkó Antal igazgató tájékoztatóját a gyár helyzetéről, terveiről, s megtekintette a gyár több részlegét. Találkozott és elbeszélgetett a többszörösen kitüntetett aranykoszorús Osz- tapenko brigád tagjaival. A tanácskozáson, amelyen részt vett dr. Gaál Lajos, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. Előadások hangzottak el a szántóföldi zöldségnövények öntözése gazdaságosságáról. A tájékoztató után gyakorlati bemutatót tartottak. Bemutatták a csehszlovák gyártmányú Sigma elnevezésű, csévélhető esöztetöt, amely a gazdaság 100 hektáros hagymatábláján dolgozott. Ezeknek a gépeknek az az előnye, hogy alacsony és magas növésű növényi állományban egyaránt alkalmazhatók. A Rain Dől (gördülő eső) nevű magyar öntözőgép 11 szóróméterenként egy centiméteres lyukak találhatók. A csövet műszálas zsákszövet veszi körül. A tömlő így szinte „kiizzadja” a vizet, a folyadék nem mossa el a talajt. Az öntözőgépet a kukorica vetése után telepítik ki és a betakarításig a táblán marad. Bár a megoldás kísérleti jellegű, a gazdaság jövőre ezer hektár kukoricát kíván ilyen módon öntözni. A tervek szerint a berendezés garanciális javítását az Apajpusztai Állami Gazdaság végzi. majd. V. B. á