Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
'kMiÍOP 1978. AUGUSZTUS 13., VASÁRNAP Árvíz hétfőtől szombatig Akár egy megrakott teherautót is képes vízen szállítani katonai jármű, a PTSZ Szemet szemért, fogat fogért? A ceglédi teff: halált okozó testi sértés Riasztásban a védosztag a tavaknál Aki már látta a töltés tetejét nyaldosó hullámokat, aki pakolta elöntött családok mo- tyóját, aki csónakban himbá- lódzó gyerekágyra emlékezik, jajveszékelő asszonyokra, elcsigázott férfiakra, s kétségbeesetten futkározó patkányokra: féli a vizet. Az utolsó nagy dunai árvíz 1965-ben volt, a tiszai 70-ben. Azt hihetnénk kihúzhatjuk ellenségeink listájáról a folyókat, hiszen milliókat, milliárdokat költöttünk partjaink védelmére. De van-e garancia a biztonságra? A kérdést Konkoly Jánosnak, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettesének, ha úgy tetszik helyettes védelemvezetőjének tettem fel, az idei árvíz- és belvízvédelmi gyakorlaton. Biztonságos gátak — Árvíz éllen nincs biztosíték. Igaz, a Bennünket közvetlenül érintő Dunán 13 éve nem volt Veszélyes árvíz. Erősebbek, biztonságosabbak a parti védelmi vonalak s az időjárás is kegyes volt hozzánk. De hiba lenne, azzal bíztatni magunkat, hogy ezek után nyugodtan ülhetünk babérjainkon. hegyen intő jel, hogy a szokásos őszi és tavaszi áradások évröl-évre magasabban tetőznek. A folyó két partján ugyanis egyre biztonságosabbak a gátak, kisebb az ártér, nehezebben talál magának helyet a víz. Ezért szükséges nálunk is a védelmi vonalak állandó karbantartása, újak építése, s az erős, jól felszerelt» árvízvédelmi, szervezet. Arra tehát nincs garancia — foglalta össze mondandóját az igazgatóhelyettes —, hogy nem lesznek árvizek. Arra azonban igen, hogy az embereket, s az anyagi javakat meg tudjuk védeni. A védekezés mesterei Hétfőn volt a riadó. Gátőrök, csatornaőrök, mederőrök, a KÖVIZIG árvízvédelmi osztagának tagjai, a ráckevei járás önkéntes tűzoltói és köny- nyűbúvárai kaptak parancsot a haladéktalan bevonulásra. A Kiskunlacháza és Bugyi közötti tavakhoz, a gyakorlat színhelyére felvonultak az ár- és belvízvédelemben ugyancsak i jártas egyik honvéd egység parancsnokai és katonái. De miért is van szükség az ilyen sok energiát és pénzt felmésztő gyakorlatra? Az ár- vízvédelmi osztag tagjainak többsége mestere a védekezésnek, az elmúlt 20—25 évben valamennyi árvízhez riasztották őket. De nekik sem árt a tréning, ez a véleménye Kri- zsán Mártonnak, s Dunaegy- házáról több mint 20 éve ver- búválódott brigádjának. De ennél is fontosabb, hogy átadják tapasztalataikat a fiatal műszakiaknak és a KÖVIZIG különböző képzettségű szakembereinek. Ezért gyakorolták ugyanolyan,^huzalommal a gátszakadás 'elzárását, a töltéscsúszás, a csurgás, a hullámverés és a buzgár elleni védekezést, mintha valóban vészhelyzet lenne. A vízparti szolgálattevők, a gát. csatorna és mederőrök elsősorban azokat a mesterfogásokat sajátították el, amelyekkel sürgős esetben az osztag megérkezéséig néhányad magukkal védhetik a vizet, a partot. Mert az ősi módszerekkel, a szinte mindenütt megtalálható szalmával, fűvel, rőzsével is megakadályozhatják ideig óráig az olajszennyeződés terjedését, gépek nélkül is megvédhetik az elöntéstől a partot. Szivattyú a tavon Eddig többnyire a ritkábban támadó, de kétségtelenül nagyobb veszélyt jelentő, árvizekről esett szó. Pedig a belvizek talán még több kárt okoznának az országnak, ha nem tudnánk elbánni velük. Pest megyében évente általában hat-hétezer hektárnyi termőterületet önt el a talajvíz. Ha arra várnánk, hogy befogadja a föld, felszívja a Nap, ezeken a földeken sosem lenne termés. A KÖVIZIG- nek, illetve a ráckevei szakaszmérnökségüknek olyan szivattyúk állnak a rendelkezésére, melyekkel ezt a 12— 16 millió köbméter vizet két- három hét alatt visszaszivatják folyók medrébe. Ezek közül is bemutatkozott néhány, s jó eredménnyel. Kezelőik például órák alatt felépítették az úszó szivattyúházat a kavicsbánya-tóra. Az igazi probléma A vendégnek izgalmas kirándulás, kiváló látványosság volt a szombaton zárult idei árvíz- és belvízvédelmi gyakorlat. A mérnököknek, műszakiaknak, s ahogy hivatalosan a többieket emlegetik, a közerőnek vizsga, s komoly próba volt ez a hat nap. S mert többségük jól tudja milyen veszélyes a folyó, ha támad, ugyanolyan komolyan dolgozott, mintha a veszély most is valós lenne. Ki tudja, lehet, hogy az igazi vizsgára még az idén is sor kerül. Csulák András M. Ferenc véres fejjel, eszméletlenül feküdt a hordágyon. A hórihorgas, szakállas férfit néhány perccel korábban ütötték le, majd alighogy feltápászkodott a földről, egy újabb ökölcsapástól csuklód össze. Ez a második ütés már knock out volt, végzetes knock out. A műtőasztalon még hosszú órákon át küzdöttek a szerencsétlen ember életéért, de a sorozatos kopo- nyalékelések sem segítettek. M. Ferenc fél nappal a ceglédi vendéglőben történt incidens után meghalt. A várost és az áldozat faluját, Abonyt megdöbbentette az eset. Az egyik szemtanú a halálhír után új vallomást kívánt tenni, mert az éjszakai nyilatkozata nem volt teljesen valósághű. A közvélemény spontán ítélőszékei — mint a hasonló esetekben oly gyakran — most is szinte nyomban pálcát törtek a tettes fölött. Az utca büntetése annál szigorúbb volt, minél kevesebb részletet ismertek, minél távolabb voltak az esettől az ítészek. Legtöbben csak annyit hallottak, hogy egy bokszoló agyonvert a Kossuth-étterem- ben egy vasutast, de az erőszakos halál fizikai közelsége különös iszonyattal fogta el a környékbelieket. A laikus bírák egy része nem sokat teketóriázott: — Én minden gyilkost kíméletlenül felkötnék! — Szét kellene verni a fejét úgy, hogy belepusztuljon! A vallomás Halasi Sándort, a tettest bonyodalmak nélkül vette őrizetbe a rendőrség. Nem tagadott. A húszéves férfi a nyomozó, az ügyész, majd a bíróság előtt is ugyanazt vallotta. — Aznap este 7 órakor ismerősömmel discóra mentünk a Koksuth-étterémBe. Alighogy megittunk egy-egy fél deci pálinkát, két lánnyal megérkezett a másik barátom is. Űjabb kört rendeltünk, de akkor én csak egy üveg Márkát kértem. A harmadik rundó ismét cseresznye volt. Ügy fél 9 körül jött be a vasutasruhás férfi. A szomszéd asztalnál ült le, elég ittas volt. Négy vagy öt üveg sört rendelt, majd mászkálni kezdett az asztalok között. Néhány pohárba beleivott és amikor rászóltak, úgy tett, mintha sü- ketnéma volna. Ezután több lányt felkért, de nem mentek vele, ezért egyedül kezdett táncolni. Én éppen a pálmakertből jöttem vissza, amikor megláttam, hogy az asztalunknál issza a pálinkámat. Ahogy odaértem hozzá, egy szó nélkül kivette a számból a cigarettát, mire olyan dühös lettem, hogy szájon vágtam. Az ütésnél az egyik lába a dobogón volt, talán azért vesztette el olyan könnyen az egyensúlyát. Ennyi történt. A pofon után kimentem az udvarra, s amikor visszajöttem, a férfi egy széken ült, a feje hátra- hanyatlott. Valaki odaszólt, hogy Halasi, véres a pulóvered, tűnj el. Azt hittem, azért nem tér magához, mert részeg. Nem gondoltam arra, hogy ez lesz a vége. Nagyon bánom. — Igaz, hogy maga ökölvívó? — kérdezte még a bíró. — Nem bokszoltam hanem birkóztam, bíró úr, 1976-ig a Ceglédi Vasutasban. Szerencséden zuhanás A bizonyítékok igazolták Halasit. Az ütések számba vételénél ugyan két táborra szakadtak a tanúk: Halasi isme-, rősei egyetlen pofonról tudtak, míg a szomszédos asztal- társaság három ökölcsapást állított, de a vitát végül az igazságügyi orvosszakértő zárta le, aki két ütést valószínűsített a nyomok alapján. M. Ferenc kihívó magatartását és szerencsétlen zuhanását az étterem kőpadlojára azonban szinte mindenki bizonyította. Az efféle kötekedé- sek végén az esti szórakozóhelyeken nem ritkán csattannak el hasonló pofonok. A megvert vendég ilyenkor hazamegy és eszébe sem jut feljelentést tenni, kivált, ha ő maga provokálta ki az ütést. A Halasi-ügy is ilyen mindennapos összetűzésnek indult, de a váratlan tragikus végkifejlet sokakban felszította a megtorlás szellemét. Az emberek egy része kegyetlen büntetéseket követelt — legalábbis szóban — a tettessel szemben. aki elvette egy ember életét. Az utca bírái az előzményeket, az áldozat magatartását. a tettes indulatait ugyanúgy figyelmen kívül hagyták, mint hajdan a primitív jogrendszerek. Mert az ősi jogban a szem kiszúrásáért valóban szemkiszúrás járt, s a csonttörésért csonttörés, a halálért pedig ugyanolyan halál. Ez a szellem még I. István néhány törvényében is megnyilvánult ... Justida mérlege A sokakban felszítódó lincs- hangulat azonban csupán a bosszúvágyat elégíti ki, de nem az igazságos ítélkezést szolgálja. Hiszen, hogyan lehetne például azonos súlyúnak tekinteni a nemrégiben jogerősen elítélt Inges József bűnét, aki bestiális kegyetlenséggel rugdosta halálra élettársa 6 éves kislányát, és Halasi Sándor tettét? Az igazságszolgáltatás — ma már talán egyre kevésbé ismert — szimbóluma, Justitia istenasszony kezében mérleget tart. Hajdan ez a mérleg akkor "olt egyensúlyban, ha az ítélet pontosan azonos volt a bűnnel. Ma már — több évezredes jogfejlődés után — a büntetést a tettes bűnössége befolyásolja elsősorban, s így szélsőséges esetben egy emberölés akár felmentéssel is végződhet a bíróságon, ha bebizonyosodik, hogy a vádlott önvédelemből volt kénytelen ölni. Mert az emberölés gyűjtőfogalom, s a valóságban szélsőségesen . különböző egyedi esetek léteznek, amelyeket még a tragikus végeredmény azonossága sem moshat egybe. A büntetőkódex öt alapesete közül az előre kitervelt vagy több személyen elkövetett gyilkosság a legsúlyosabb kategóriába tartozik, s legalább 10 évi szabadságvesztéssel büntetendő. Külön törvényhely alapján ítéltetnek meg viszont (2—8 évig terjedő büntetési tétellel) azok, akik csak meg akarták verni áldozatukat, de szándékukon kívül a sértett az ütések következtében meghalt. „ Halasi Sándort ez utóbbi bűntettért, halált okozó testi sértésért mondta ki bűnösnek a Pest megyei Bíróság. Dr. Korpássy Gyula tanácsa az ítélet kiszabásánál figyelembe vette a vádlott büntetlen előéletét, beismerő vallomását és őszinte megbánását, valamint az áldozat kihívó magatartását —, s Halasi Sándort 2 évi börtönre ítélte. Az ügyész, a védő és a vádlott nem fellebbezett. Hammurabi szelleme... Az egykori nagy hatalmú babilóniái király, Hammurabi törvénykönyve a jogtörténet egyik leghíresebb kódexe — szerint, ha egy építőmester készítette ház, összeomlott s a ledőlt fal agyonütötte a tulajdonost, akkor a szemet-sze- mért elvnek megfelelően kivégezték az építészt is. De az egykori törvényhozók az ősi szabályt ad absurdum tovább fejlesztették: s ha történetesen a romok a ház tulajdonosának fiát temették maguk alá, akkor — hogy az építésznek is hasonló fájdalmat okozzanak — meg kellett ölni az építőmester fiát. Végletesen, már-már a képtelenségig fokozva ezt jelenti a szemet-szemért sokszor még ma is követelt ősi elve. Csakhogy Hammurabi törvényei óta csaknem négyezer esztendő telt eL Babus Endre amely a házasságtörési ügyben kiadott kegyelemlevél díjáról intézkedik. Úgyszintén Erdélyben a székelyek törvényei szerint a paráznaságot már nem halállal, hanem pellengéren megveretéssel meg bírsággal büntették, ha szabad egyének egymást elvenni nem akarták, de: ha egymást elveszik, meg ne vezettessenek, hanem eklézsiát kövessenek, vagyis nyilvánosan vezekeljenek. A házasok paráznaságát, vagyis a házasságtörést azonban Erdély nagy részén ekkor még halállal büntették. A pesti házasságtörési perek sorában találjuk például 1733-ban Wein- mann Katalin különös ügyét. A 22 éves asszonyt a férje jelentette fel azért, mert megcsalta őt Préger Antal 18 éves kocsis legénnyel. A férj csak arra kér- ’te a bíróságot, hogy ne ítéljék a feleségét halálra. A döntés a joggyakorlat szempontjából érdekes és kissé fonák módon így szólt: jóllehet, halálra lehetett volna ítélni az asszonyt, a férj kérelmére csupán 30 forint megfizetésére kötelezik! Ezúttal az ügy idillikus büntetéssel zárult, feltehető ugyanis, hogy végül is a megcsalt férj fizette ki felesége helyett a 30 forintot. A megszégyenítő büntetésre jó példa a pesti városbíróság krónikáiban szereplő 1768- ban feljegyzett ügy. A vétkes: Hell Rozina, férjes nő. Mihajlovics Gábor földművest a csepeli berekben levő forráshoz hívta, ahol is elkövették ezt a bújj cselekedetet. A férj hajlandó volt megbocsátani. A pesti városbíró — meg kell hagyni, nem részrehajlóan — a-, asszonyt 50 vesszőcsapásra. Mihajlovi- csot pedig 50 botütésre ítélte. Győri Margit Házasságtörésért f óvesztés A bűnözés történetéből tést, jóllehet a változás kezdeteivel Szatmár megye XVI. századbeli határozatai között már találkozni lehet. Itt jó néhány ítélet már elrendeli, hogy a házasságtörő férfiak és nők bármely mezővárosban, faluban és birtokon, bárhol is fogassanak el, a házasságtörés miatt erősen vesszőztessenek meg, majd törvényes eljárás után fejvesztéssel bűnhődjenek. Ilyen esetekben viszont csak jobbágyok és jobbágynők megbüntetéséről szól a krónika. Ez idő tájt például L osonczy István nádor leánya, Anna, Ungnád Kristófné közismert házasságtörő viszonyt folytatott a költő Balassi Bálinttal anélkül, hogy az bármiféle eljárásra adott volna alkalmat. Szatmár megyén kívül is a XVII. század közepéig a sértett fél, tehát a házastárs indítványára tekintették a házasságtörést üldözendő bűncselekménynek. A XVII. század második felében már a földesúr hivatalból is emelt vádat a botrányos élete miatt elfogott és neki átadott házasságtörő asszony ellen. Ilyenkor, ha a férj megbocsátott feleségének, nem szabtak ki súlyosabb büntetést, de megszégyenítő kipellengé- rezésre, kiűzésre ítélték. Ez az enyhíté- si tendencia azonban már korábban, így Mátyás király törvényében megjelent, Napjainkban a házasságtörés legfeljebb válóok. A régmúlt időkben viszont a jellegzetes női bűnök egyikének számított, s törvényeink véres megtorlással sújtották. E cselekményekért szinte kizárólag a gyengébb nem tagjait vonták felelősségre. A paráznaság és a házasságtörés kérdésében először I. István rendelkezett. Államalapítónk a férj belátására bízta, hogy mi módon oltja ki hűtlenné vált asszonya életét és ezért Istennek adjon számot. László király I. törvénykönyvében a házasságtörő nő meggyilkolásáról szóló pontban már bizonyos korlátokat állít a férj önbíráskodása elé. A házasságtörő, illetve ilyen gyanúba került nőt megölő férj számíthatott arra, hogy utólag esetleg bíróság előtt is bizonyítania kell igazát. Jóllehet, Magyarországon ez idő tájt szokásos volt, hogy a házasságtörő nők négyfelé szakasztassanak, a középkor későbbi századaiban Európa- szerte inkább a lenyakazás, a pallos általi halál lett a hűtlen asszonyok büntetése. Természetesen a legtöbb országban ez a kiváltság csak a nemességet megillető kivégzési mód volt. Tény az, hogy még Werbőczy Hármaskö.yve is felhatalmazta a férjet arra, hogy tet- tenkapás esetén házasságtörő nejét megölje. A férj házasságtörésének büntetésé- 1 ről e törvények egyike sem tesz emlíMerQlésre készülődik a Hirchner Ferenc ráckevei kőnnyűbúvárklub tagja Nyúlgátat építenek a vízőrök Bozsán Péter felvételei
