Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-09 / 160. szám

1978. JÚLIUS 9., VASÄRNAP Ahol legrosszabb a nyár Pillanatképek a gumisoknál... Kis piros traktorok — pót­kocsikat vontatva — gördül­nek be a gyárkapun. Fürgén pöfékelve veszik útjukat vala­merre a telep végére. Alig te­lik bele azonban húsz perc, máris visszaútban találkozunk velük. Megpakolva jönnek: különféle gumihulladékkal, ab­roncsokkal, szeméttel. Palotás László, a Taurus vá­ci gyárának igazgatója úgy véli, egyáltalán nem lé­nyegtelen a dolgozóknak, mi­lyen a környezetük. Rendezett körülmények között nagyobb kedvvel megy a munka is. Ennek szellemében távolítot­ták el az üzem ősleletének ne­vezett Bamburi belsőkeverő berendezést és adták el ócska­vasnak. S a napokban születik újjá a legrégibb épület, a haj­dani héngerde is. Az udvar közepén friss pázsit és színes virágok frissítik a levegőt, s a közlekedési utak tiszták, kulturáltak. — Ma sem tartozik a köny- nyű, kedvelt szakmák közé a gumigyártás — mondja az igazgató —, lépést kell tartani az emberek növekvő igényei­vel. Mire beállt a nagy meleg sikerült egy régi gondot meg­szüntetni : valamennyi üze­münket szódavíz-automatával láttuk él. A hat berendezést 36 ezer forintért vásároltuk és 25 ezer forintért garanciális szerződést is kötöttünk a GELKÁ-val. így nem lesznek javítási, karbantartási nehéz­ségeink. Ezenkívül felülvizs­gáltuk az összes hűtőszekrényt; egyrészüket újakra cseréltük, a többin nagy generált csinál­tattunk. Intézkedéseinkkel a különösen meleg munkahelye­ken dolgozók munkakörülmé­nyeit akartuk könnyíteni. Kevesebben is helytállnak Szabadban harminc fok kö­rül mozoghat a hőmérő hi­ganyszála, amint a présüzem­be lépünk szinte hűvösnek tű­nik a levegő. Csak egy pár pillanatig. Alig indülünk el a vulkanizálóprések felé, egyre nagyobb lesz a forróság. — Ötven-hatvan fokos lehet a hőség a prések mellett, a ki­kerülő szerszámok, s maguk a vulkanizált termékek még kü­lön is árasztják magukból a hőt — magyarázza Tóth Gábor főművezető. Az emberek öt rétegből álló vulkanizáló kesztyűben dol­goznak; rövidített, 42 órás a munkahét. A két berendezést ogy műszakban nyolc ember szolgálja ki. Gyakran, mint ezúttal is, kevesebben is helyt kell állmuk. — A norma szigorú jószág — tréfálkozik Bieber Gyula csoportvezető, aki maga is a gépkezelők közé tartozik, amellett, hogy irányító —; egy műszakban 180 gumipadlónak kell elkészülnie. És nem lehet­nek akármilyenek! Ezek mind tőkés exportra kerülnek. Elmondja, hogy egyetlen gu­mipadló 35 kilogramm súlyú, s a technológiai folyamatban négyszer emelik meg az embe­rek. — A nyári időszak nemcsak a nagy meleg miatt a leg­rosszabb — mondja —, ha­nem a szabadságok is gondot okoznak. Jelenleg például ha­tan vagyunk, s ez nem mehet a minőség rovására. Tizenkét éve uolgozik Bie­ber Gyula a Taurusban, Kosá­ról autóbusszal jár Vácra. — Olyan időszak is volt, amikor naponta gyalog tettük meg a hat kilométert. Ide is és haza is — eleveníti fel múltat. Hangjából kicseng, büszke a hűségére. „Szokás kérdése az egész" A hengerde új szódavíz­automatáját hiába keresem. Kiderül: az étkezőben kapott helyet. — Ez jól esett — iszik na­gyot a hideg, hűtött italból egy szőke fiatalember, homlo­ka verítéktől csillog. Törli is kézfejével az izzadtságot, s fordulna ki az ajtón. Megállítjuk néhány percre. Beszélgetés közben is, bár rö­vidre fogjuk a szót, kikandi­kál, nyílnak-e már a prés fiókjai, kell-e kisietni, kiszedni a forróra sült gumilemezeket. Mert az biz’ nem mindegy, pontosan megtartják-e a tech­nológiai előírásokat. — Csak két éve jöttem a Taurusba. Nézsáról, innen 24 kilométerről hoz bennünket be a gyár bérelt autóbusza — me­séli. — Feleségemmel együtt jelentkeztünk az üzembe, leg­főképpen ezt a háztól-házig szállítást láttuk kedvezőnek. Igaz, három kisgyerekünk miatt nem járhatunk egyszer­re, de mindketten három mű­szakosok vagyunk. Ügy érzem megtaláltuk a számításunkat. Megkeresem a négy- négy és fél ezer forintot, feleségem pedig kétezerötszáz-háromez- rét. Hogy nehéz fizikai munka ez a mienk?... Az Igaz. De amíg fiatal vagyok bírom. Ha hiszi, ha nem, engem a hő­ség sem zavar. Szokás kérdése az egész. Az a lényeg, hogy hozzák folyamatosan az anya­got és az jó is legyen. Ebben az évben szerencsére nincs okunk panaszra. Ha az egyik vulkanizáló gép egy óra állásra kényszerül, az tízezer forint termeléski­esést jelent az üzemnek. Az 1978-as év első hat hónapja zökkenőmén tesebb volt a ta­valyinál. Ezt bizonyítja, hogy a gyár 100,7 százalékra telje­sítette féléves tervét. A jó szervezés eredménye Utunk a gyár másik legme­legebb üzeme mellett visz, ide is betérünk. Itt ugyan csak 30—40 fokos a hőség, ha sza­badban 25 fok körüli a hőmér­séklet. Két gőzfűtésű kazán működik, 150 Celsius fokon vulkanizálódik az 1,2—2 milli­méter vékonyságú vízszigetelő lemez. Éppen a közelmúltban helyeztek üzembe egy új, nagy teljesítményű kazánt. Mégpedig menetközben, terme­lés kiesés nélkül. Ez is hozzá janiit ahhoz, hogy hat hónap alatt, a szá­mítottnál többet, 247 és fél millió forint értékű terméket tudtak előállítani. És mindösz- sze négyszázhuszan. Dodó Györgyi Baksiskényszer ? Megrendítik a bizalmat Bélelek a kéfszázharmincötös paragrafus alapján „A korrupciós bűncselekmények gyakoriságát a bíróság súlyosbító körülményként értékeli. Ezek a törvénysértések a társadalomra fokozottan veszélye­sek, mert megrendítik a hivatalos szervek működésé­be vetett bizalmat, s a közélet romlottságának érzését keltik a lakosságban.” A megvesztegetéses perek ítéle­teinek e visszatérő fordulata — az „élethez” képest — nem túl sűrűn hangzik el a bírósági tárgyalóter­mekben. A korrupciós ügyletek többnyire nem ke­rülnek napvilágra, s talán épp ez tükrözi igazán ve­szélyességüket: a baksiskényszer hovatovább tényleg kényszer lesz? Útépítés — maszekban A Pest megyei Bíróságon dr. Barnaföldi János tanácsa a napokban két bűncselek­ményt is tárgyalt, amely a 235-ös (vesztegetési) paragra­fusba ütközik. Az események ismertetése előtt azonban ta­lán nem érdektelen megfi­gyelni, kik a főszereplői e pe­reknek? A vádlottak: Kelemen Atti­la, 31 éves építésvezető, köz­vetlen, barátságos ember, fe­lettesei és beosztottjai egy­aránt megbecsülik. Egykori KISZ-titkár, jelenlegi fizetése 5 ezer forint. Tamás István: hatszoros kiváló dolgozó; a vállalat egyik legjobb szakem­bere. Ötvenhárom éves, be­Reggel, a Bosnyákon Zsibong a csarnok — Ki korán kei szebbéi kínál — Éjszaka kellett volna jön­nie. Akkor sokkal izgalma­sabb a piac — fogadott pén­teken kora reggel Pisti Jó­zsef, a Bosnyák téri piac he­lyettes vezetője. S aztán meg is magyarázta: a csarnok éj­szaka zárva van, de a mögötte lévő területen, ahol a nagy­bani árusítás folyik, zajlik az élet. Tárgyalnak, alkudoznak, foglalóznak, fizetnek, rakod­nak. Állítólag nagy pénzek cserélnek gazdát. Hogy a hor­dárt munkát októbertől műkö­dési engedélyhez kötik (s az engedély egyik feltétele az er­kölcsi bizonyítvány), abban az is közrejátszott, hogy itt képé­vel bonyolítják a forgalmat Hátamon a zsákom Persze nappal is van láíni- és hallanivaló a Bosnyákon. Alkalmi költő az árusok kö­zött: „Kovács bácsi be van rúgva / Nyolc forint az ubor­ka!” — kiáltozza. Hamarosan elfogyott az uborka és Kovács bácsi eldülöngélt. Nagy csoportosulás az egyik helyen. Egy kalapos, falusi öltözékfl bácsi marókkal mérte az újburgonyát. Négy marék 5 forint. „Körülbelül 2 kiló lehet. „Érdemes venni" — aján­lotta nekem is a vevők kö­zül egy hölgy. Kertész Imréné Ürömről uborka halom mögött üldö­gélt. Láthatóan' szomorkodott. — Talán kicsi a forgalom? — kérdeztem tőle. — Nem jó ez a mai nap. Költöttem a buszra, meg a hátamon hoztam ezt a zsákot, és lehet, hogy vissza kell vin­nem. Adnám ín olcsóbban is, de még alkudni sem akarnak. Konkurrencia és reklám — Mi határozza meg az árakat? — A piac mutatja már reg­gel. Aztán napközben változ­hat. Zöldért, kiskereskedő, TÄ- SZI, t sí-boltok sorakoznak egymás mellett bent a csarno­kokban. Az árak nem egyfor­mák; a kiskereskedőknél ma­gasabbak. Az áru sem egyfor­ma ; a kiskereskedőknél szebbek... — Miért szebb, nagyobb az, amit a kiskereskedők árulnak? — érdeklődtem a piac helyet­tes vezetőjétől, aki mérvadó véleményt mondhat, húsz éves gyakorlattal rendelkezik. — A maszekok k,ora hajnal­ban megveszik a termelőktől a friss árut, s nem kell szál­lítani, raktározni, nem törődik, szép marad. — S miért olcsóbb a Bos­nyák téri piac a többinél? — Mert itt van a nagybani piac és a szállítás nem növeli az önköltséget. A tizenhárom évvel ezelőtt megnyitott Bosnyák téri piac a legnagyobbak közé tartozik. Itt van az ország egyetlen nagybani piaca, ami 32 ezer négyzetméter alapterületű. A vásárcsarnoki rész pedig 1000 négyzetméter, ötvenhét havi- béres állandó árusító hely van. Bőséges az áru mennyisé­ge és nagy a választék. S ter­mészetesen van konkurrencia is, amit — ugye — le kell győzni. A leggyakrabban élő szóval reklámozzák az árut, de az állami kereskedelem­től is lestek el néhány fogást a kiskereskedők. „Reklámár! Hagyma csomója: 2,80” — írta ki egyikük. De nem használt, s nem tolongtak a vásárlók. Az egy forintos házi tojásért azonban éppen tizenketten áll­tak'sorba.''‘ * Viszik a vecsésit Filipszki Jánosné vecsési ős­termelőnek viszont reklámra sincs szüksége. Mintha ingyen adná, úgy vitték a vecsési sa­vanyú káposztáját. — Már a nagyapám is ra­kott el káposztát Értjük a módját. Én meg már harminc­öt éve piacolok. — Mi a legszembetűnőbb változás azóta? — Jobb módúak az embe­rek, alku nélkül megveszik a káposztát és a többi zöldsé­get, gyümölcsöt. Ehhez Pesti József még hozzáteszi: — A termelők többsége most már saját kocsival hozza föl az áruját — mondtá. — Öt­hat éve nyolcvan—száz gépko­csi parkírozott a piac mellett. Most pedig ötdvafszázat össze­számolhatunk. Szentc Pál osztása munkavezető. Kerese­te 4 ezer 100 forint, Köhler János; a Kertészeti Főiskolán szerzett diplomát, mindössze hat hónappal a történtek előtt. Agronómusi munkáját rende­sen, becsületesen végzi. KISZ- titkár. 23 éves. 3 ezer forin­tot keres. (Részletek a mun­kahelyi jellemzésekből.) A tettesek felelős beosztá­sa nem különösebben megle­pő, hiszen a csúszópénz a be­folyásosok illegális jussa. De ezúttal nem egyszerűen jelen­tős pozíciójú, hanem emellett köztiszteletben álló emberek kerültek a vádlottak padjára, vagyis amolyan minden gya­nú fölött álló személyek. S ez már különös, mondhatni el­gondolkodtató. Ha az ilyen „különben” tisztességes embe­rek csúszópénzért zsarolják környezetüket, ha az ilyen, ázsiójukra nyilván gondosan vigyázó vezetők sem látnak ebben különösebb veszélyt — ez még súlyosbítja az eset megítélését. A galgamácsai útügyben egy újságcikk, a Szabad Föld riportja indította el a lavinát. A leleplező írás után — akár égy ” visszafelé pergő filmben — hirtelen felcserélődtek a szerepek, s akik korábban te­kintélyes balvsissal távoztak a községből, azok most villám­gyorsan szabadulni igyekeztek az inkriminált galgamácsai ez­resektől. De már késő volt. A bün­tetőeljárás megindult, s ha­marosan tisztázódott, hogy Kelemen Attila építésvezető és Tamás István munkavezető több utca lakóinak pénzén, .megspórolt” anyagból, válla- ti munkásokkal a saját zse­bére épített utakat Galgamá- csán és Vácegresen. A fekete vállalkozás előjátéka, egy tel­jesen legális — néhány utcát érintő — aszfaltozás volt, amit a községi tanács rendelt meg az M—3-as autópályát kivite­lező Betonútépítő Vállalattól. A burkolat hamarosan elké­szült, de a meglehetősen nagyvonalú kalkuláció folytán a munka valójában csak a há­romnegyede volt a tervezett­nek. A számla összege, a he­lyi vezetés hanyagsága miatt azonban az eredeti maradt, s így a község el nem végzett munkáért és fel nem használt anyagért is gavallérosan fize­tett. Az eladminisztrált aszfalt azonban végül mégis Galga- mácsán maradt — igaz, dupla áron. Elsőként a Hétház utcaiak látták meg az aszfaltozógép­ben és az úthengerben az oly ritkán adódó nagy lehetőséget, s kérték a tanácsot, hogy ter­ven felül aszfaltozzák le a portájuk előtti szakaszt. Ke­lemen, az építésvezető lehet­ségesnek tartotta a kérés tel­jesítését, de nem társadalmi munkában ...-, így hamarosan megkezdődött a gyűjtés. A tanácstagok 200—500 forinto­kat szedtek össze családon­ként és az aszfaltozás befeje­zése után Túrosán János ta­nácselnök 10 ezer körüli sum­mát adott át Kelemennek. Erről a pénzről azonban — akárcsak később a Templom téri 4 ezerről, majd a Kéri utcai 27 és a Toldi utcai 10 ezerről — már nem készült megrendelőlap a vállalatnak, sem elismervény a lakóknak: így változott át a jogos fizet­ség titokban (?) csúszópénzzé, amelyen Kelemen és Tamás fele-fele arányban osztozott. Rajtuk kívül azonban a ta­valy ősszel kezdődött nyomo­zásnak még egy gyanúsítottja volt, Turcsán János. A községi tanács elnökét, mint a kor­rupciós ügylet közvetítő cin­kosát hallgatták ki a rendőr­ségen, de végül is aktáját vád­emelés helyett így' zárták le a nyomozók: „A cselekmény el­követésére nem önérdek, ha­nem a lakosság érdeke indí­totta — így fegyelmi felelős­ségre vonása is elegendő.” A másik két vádlott azonban bíróság éjé került, s Kelemen Attilát 1 évi, beosztottját, Tamás Istvánt 8 hónapi bör­tönre és 6—6 ezer forint pénz­mellékbüntetésre ítélte a bün­tetőtanács, de a szabadság- vesztések végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. Az 51 ezer forint csúszópénzt, amit csaknem egy esztendeje már a tanács pénztárában őriztek, elkobozta a bíróság. A ceglédi Domonkos pince kenőpénzes históriája kevés­bé szerteágazó történet, mint a Galga menti. Köhler János­nak, az eset kulcsfigurájának, a soltvadkerti Szőlőskert Szakszövetkezet 21 éves borá­Borravalós borátvevő módszere kiaszikusan Pályázati felhívás alapján egy vállalat több dolgozója újítási javaslatot nyújtott be, amit elfogadtak, hasznosítási szerződést is kötöttek velük, és a megoldást szolgálati sza­badalomként bejelentették. Az első két év eredménye alap­ján az újítók 750 ezer forintot kaptak. A megoldás műszaki- szellemi színvonala oly ma­gasnak bizonyult, hogy egy pályázaton, elnyerte az Orszá­gos Találmányi Hivatal elnö­kének első díját, valamint a kohó- és gépipari miniszter nagydíját. Az újítás alapján a vállalatnál készülő beren­dezések gyártása a két év után is tovább folyt, de az újítók díjazásában nem tud­tak megegyezni. Ezért közülük ketten a vállalat ellen pert indítottak. A vállalat csak 230 ezer fo­rintot volt hajlandó fizetni. Végső fokon az ügyben a Leg­felsőbb Bíróság döntött, amely az újítóknak 408 ezer forintot ítélt meg. Ebből időközben a felajánlott 230 ezer forintot megkapták, tehát még 178 ezer forintra lehet igényük. Az ítélet indokolása szerint az első két év eredménye alapján az újítók igényét ren­dezték. Az azóta eltelt négy év alatt pedig a díjalapként számításba jöhető . hasznos eredmény 6 millió 800 ezer forintot tett ki. A díjkulcs meghatározása soha nem tör­ténhet mechanikusan. A bíró­ságnak a találmányi díj meg­állapításakor a megoldás ki­dolgozásával, hasznosításával kapcsolatos ^összes tényezőket összefüggésükben és együtte­sen kell értékelnie és olyan díjkulcsot kell megítélni, amelynek alapján a találmá­nyi díj a szellemi munka szín­vonalával, eredményével, je­lentőségével és hasznosításá­val arányban van. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ebben az esetben a feltalálók munkaköri kötelezettségükben is jártak el, munkájukért, a megoldás kifejlesztéséért díja­zásban részesültek, továbbá, nogy a ' szükséges fejlesztési költségeket a munkáltató vi­selte. A továbbiakban az ítélet rá­mutatott arra, hogy ezúttal ar­ra is tekintettel kell lenni, hogy a díjalapként kimutatott eredmény nem tekinthető tel­jes egészében a szabadalom értékesítéséből elért haszon­nak, mert szakértői vélemény 1 szerint a szolgálati szabada­lom által védett újítás csak egy része a •vállalat által gyártott berendezéseknek. Mindezek figyelembevételével a díjkulcs mértékét 6 száza­lékban kellett megállapítani. szának egyszerű volt: ócsárolt, zsa­rolt, kasszírozott. A fiatal fel­vásárló agronómus — úgy tű­nik — nem törődött azzal, hogy az „agyonüthetetlen” korupciókat éppenséggel a lágy tónus, a bensőséges vi­szony és a kölcsönös előnyök szelleme jellemzi — s nem a durva, revolverező stílus. Zöldfülűségéért Köhler gyors lébukással fizetett. A rendőrségnek a bűncse­lekmény bizonyításához még a régi trükkre — néhány bankó megjelölésére — sem volt szüksége, olyan nyilván­való volt minden. A december 22-i feljelentést követően — amikor egy szőlősgazda 9 hektó ezerjóját csak 500 fo­rintos „gesztussal” tudta a valódi értékén megvetetni Köhlerrel — hamarosan elő­került még fél tucat korábban megvágott kuncsaft. Köhler ugyanis rendszeresen alacso­nyabb cukorfokúnak mérte a borokat, majd az őstermelők kifogása után nagylelkűen felajánlotta a „mindkét fél számára előnyös megoldást”, azt, hogy némi borravalóért kívánt áron átveszi az italt. A fiatal agronómust 8 hó­napi börtönre és 5 ezer forint pnzbüntetésre ítélték Ceglé­den, de az időközben katonai szolgálatra behívott vádlott szabadságvesztését a megyei bíróság felfüggesztette 2 év próbaidőre. Babus Endre Újítások, találmányok A szolgálati szabadalom díja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents