Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-08 / 159. szám

Kíváíó újítók Ötletgazdag fiatalok Az EVIG-ben ismét újítókat tüntettek ki. Mint kimutatták, az újítások tavaly 47 ezer 800 normaóra-megtakarítást ered­ményeztek. A kiváló újítók között ott vannak a ceglédi kisgépgyári kollektíva tagjai is. Arany fo­kozatot kapott Sasvári Péter, bronzot Kovács Sándor és Molnár József. Az EVIG-ben 100 dolgozóra 6,5 hasznosított javaslat jut, de jóval magasabb a beadott újí­tások száma. Sok a fiatal is az újítók kö­zött. A , PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA „ceglédi japás ás ce XXII. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM 1978. JŰLIUS 8., SZOMBAT Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszín ház, szombaton és vasárnap: Serpico (amerikai film). Szom­baton éjszaka, 22.30 órai kez­dettel: Bankrablás (amerikai film). Vasárnap délelőtt: A dunai hajós (magyar film). A művész moziban, szombaton és vasárnap: A harangok Ró­mába mennek (a Jancsó-film- sorozat első filmje). A mese­moziban, délutánonként: Aladdin és a csodalámpa (francia rajzfilm). Abony, szombaton és vasár, nap: Fogat fogért (francia bűnügyi vígjáték). Szombaton éjszaka: Hosszú búcsú (ame­rikai krimi). Vasárnap dél­előtt: Déryné (magyar film). A művész moziban: Szegény- legények (magyar film); a mesemoziban, délután, két előadáson: Gyöngyvirágtól lombhullásig (magyar termé­szetfilm). Albertirsa, vasár­nap: A fekete rák ollójában (zenés szovjet film). Cegléd- bercel, vasárnap: Állami Aru­ház (magyar filmfelújítás, fő­szerepben Latabár Kálmán­nal). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: Piedone Hong­kongban (olasz kalandfilm). Törtei, szombaton és vasár­nap: Fehér farkasok (jugo- •zláv film). Jelentős pénzforgalom Gyarapodik a falvak bankja Növekvő betétállomány, több kölcsön A Kocsér és Vidéke Taka­rékszövetkezet igen eredmé­nyesen tevékenykedik az utób­bi években. Hét kirendeltsége van a környező községekben, Abonyban, Törteién, Jászkara- jenőn, Nyársapáton, Kőröste- tétlenen, valamint Nagykőrö­sön. A Nagykőrösi Konzerv­gyárban is létesített egy fiókot. A Kocsér és Vidéke Taka­rékszövetkezet elnökét, *Antal Domokost kérdeztük az ered­ményekről. — Szövetkezetünk Nagykő­rösön 1975-ben nyitotta meg fiókját, s az összesítés szerint, az érte el a legjobb eredményt tavaly. A szép kivitelű, min­den igényt kielégítő üzletház­ban naponta többen megfor­dulnak. A kirendeltség dolgozói mindig készségesen fo­gadják az embereket, szo­cialista brigádban dolgoz­nak. — Milyen eredményeket ér­tek el Nagykörösön a három évben? — Betétállományuk 25 mil­lió 700 ezer forint, melyből kamatozó betét 22 millió 100 ezer forint — tájékoztat Antal Domokos. — Gépkocsibetét, nyereménybetét és takarékle­vél pénzállományuk szintén figyelemre méltó. Az eredmé­nyek bizonyítják, hogy a vá­ros lakossága megismerte a kirendeltséget, bizalommal van A szolnoki rádió műsora Július 10-től 16-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Köszöntő helyett. Riportok, portrék a vasutasokról. 18.00 —18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. A tegnap sláge­reiből. A Rubettes együttes dalaiból. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Részle­tek a Camerata Hungarica és a szolnoki Bartók kamarakó­rus közös hangversenyéről. 17.20: A sallangkötés titka. Zobolyák Imre tiszafüredi nó­tafa citerázik, csikósdalokat énekel Pallagi Pál. Nők ne­gyedórája. Sanzonok. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Ritmi­kus percek. A Quenn együttes énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Rock percek. Richard Hewson együttese játszik. Interjú az űrkutatásról. Könnyűzene, szintetizátorra. Régiségek a lakásban. Háromnegyed ütem­ben. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési magazin. (A mű­sorból: Aratók, szállítók a közutakon. Kombájnnal, trak­torral, teherautóval a földeken. Mit tanácsol a közlekedés­rendészet?) 18.00—18.30: Al­földi krónika. Táncmelódiák. Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Fortuna szekerén. Ze­nés riportműsor. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírösszefoglaló, lap_ és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Ének- együttesek tíz perce. A Bac­cara együttes felvételeiből. 17.15: Mezőtúr 600 éves. Stú­diópódium. A mezőtúri Dózsa György mezőgazdasági szak- középiskola és a kereskedelmi szakmunkásképző intézet ve­gyeskara énekel, a mezőtúri zeneiskola tanárai játszanak. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Délutáni minikoktél. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Szombat, 17.00—18.30: Rá- dióvíkend. (A műsorból: Hí­rek. Szerkesztik a hallgatók. Közben: Riportok a hét ese­ményeiből. Könyvsarok. Elő­adók ABC-ben. 18.00: A nap hírei. Hétvégi programaján­lat. Alföldi napilapok szemlé­je. Záróhíradás.) Vasárnap, 17.00—18.00: Va­sárnapi magazin. 18.00—18.30: Sport és muzsika, összefogla­ló a hétvége alföldi sportese- mértyeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak cl. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Két család részére Is alkalmas családi ház eladó, azonnal beköl­tözhető. Jókai utca 13. szám. Érdeklődni: 18 óra után. Ceeléd. Kis­faludy utca 58. szám alatt. Eladó 3 szobás kom­fortos családi ház. mellékhelviséesel. «00 néayszöaöl aortával, termő szőlőskerttel. Érdeklődni: 10—18 órá­ig. Cegléd Dobó utca 17. sz ____________ Bú torozott szoba ki­adó. Világos barna szobaasztal eladó. Cegléd. Somogyi Béla utca 4. Faragott tölgyfa ebéd­lőbútor, konyhaszek­rény, hálószobabútor, ágybetétekkel. vitri- nes háromaitós szek­rény. varrógép eladó. Cegléd. Damianich u. 38. óz. alatt. Oroszlányi 1 1/2 szo­bás szövetkezeti la­kásomat elcserélném hasonló ceglédire. Ér­deklődni: Cegléd, Pus­ka Doros utca 16. Eladó OTP-s. 2 szo­bás, gázfűtéses lakás, garázzsal. Cegléd. Kozma Sándor utca 11. E. ép II. em. 6. aitó. Érdeklődni: 13- tól 15 óráig és ,19 órá­tól. Besegítő gépkocsi- vezetői állást válla­lok. Dobos Mihály, Cegléd. Török utca 2/a. sz. Bútorozott szoba ki­adó 2 személy részére. Cegléd VIII., Mizsei út 30. Vennék rokkant ré­szére háromkerekű betegtoló kocsit. Cím: özv. semetkáné. Ceg­léd, Jászberényi út 124. Szűcs-telep. Cegléd IX. kér. Gerje utca l/a. szám alatti ház nagy melléképü­lettel és egy íó álla­potban levő Simson Stár eladó. dolgozói iránt, igényli szol­gáltatásainkat. A betétforga­lom ebben az évben, öt hónap alatt meghaladta a 14 millió forintot, ebből az állomány- emelkedés 4 millió 800 ezer forint. A kölcsönállomány 10 millió forint, melyből a mező- gazdasági termelést elősegítő kölcsön 4 millió. — Hány tagú a nagykőrösi kirendeltség? — A taglétszám 4 ezer 400, a részletalap 1,3 millió forint. Szerződést kötött a termelő- szövetkezetekkel, valamint a Tejipari Vállalattal és most, az év első öt hónapjában 30 millió forintot fizetett ki a vá­ros lakosságának. — Egyéb szolgáltatásai? — A kirendeltség minden engedélyezett egyéb szolgálta­tást is ad a tagságnak, a város egész lakosságának, biztosítást, totó-lotto szelvényeket, alkal­manként pedig borítékos sors­jegyet is kínál, lottónyeremé- nyeket fizet ki, és foglalkozik a gépkocsibeszerzési előlegek befizetésével is. — Szocialista brigádja mi­lyen eredménnyel tevékenyke­dik? — A zöldkoszorús fokozatot érte el, tagja minden ottani dolgozó. Felajánlása erre az évre: a kirendeltség betétállo­mányát 8 millió forinttal emeli. A gyárban dolgozók érdeké­ben, minden szerdán hosz- szabbított műszakot tart. Minden dolgozó tagja a szak- szervezetnek, részt vesz a vá­rosban a párt, a tanács és a népfrontbizottság által szerve­zett társadalmi munkákban. Három dolgozó továbbképzé­sen gyarapítja ismereteit. Antal Domokos elmondta, hogy a takarékszövetkezetben Kocséron is szép eredmények születnek évről évre. Tavaly a Pest megyei MÉSZÖV által felajánlott vándorserleget nyerte el a szövetkezet, s mivel már harmadszor, már véglegesen nála marad. Nagy a sürgés-forgás az irodában és az épület közelé­ben, a beszélgetők az állatfor­galmi pénztár előtt várakoz­nak. Kattognak a gépek, a pénztár sem tart zárva, ott is mindig nagy a forgalom, so­kan hoznak pénzt s vannak, akik most épp kölcsönt kér­nek. Borzák Tibor Székek a házasságkötő teremne Huszonnégy kárpitozott kolonial szék készül a ceglédi házasságkötő terem részére, a Stylus Faipari Szövetkezetben. Faragó Zoltán kárpitos munka közben. Apáti-Tóth Sándor felvétele ESELY A BENN MARADASRA Helyezés nélkül a bajnokságán Holnap kezdődik a Totó Kupa-mérkőzéssorozat Birkózás Székesfehérváron, az orszá­gos felnőtt egyéni, kötöttfogá­sú bajnokságon a fogásnem valamennyi neves versenyzője szőnyegre állt. Az előcsatáro- zásokban három ceglédi sportoló harcolta ki az indu­lás jogát. Jurászik Béla, Kecs­keméti István és Sipos Győző nem tudott az első hat közé bekerülni. A CVSE-ben tavaly Sárosi Tibor szerezte meg az I. osz­tályú minősítést. Most, beteg­sége miatt, nem indulhatott a versenyen. ★ A ceglédiek is megismerked­hettek a grundbirkózással, mely a városbeli megyei spar- takiád egyik kiegészítő mű­sorszáma volt. Ebben a, sport­ágban a gáncsolás szabályta­lan, a mérkőző ellenfelet kör alakú területről kell kimozdí­tani vagy legalább három má­sodpercig úgy felemelni, hogy a lába ne érje a talajt. A me­netidő két percig tart. A Pest megyei Sporthivatal a súlycsoportok győzteseinek egy-egy melegítőt ajándéko­zott Csak kettőt tudott átad­ni a csekély érdeklődés miatt. Kézilabda Befejeződött a járási össze­vont kézilabda-bajnokság ta­vaszi idénye, bár még egy ko­rábban elmaradt mérkőzés hátra van. A mezőnyben már nem akad veretlen csapat. Eredmények. Nők: Április 4. DSK (Cegléd)—Vecsés 8:8, Tóalmás—Tápióvölgye 25:9, Alsónémedi—Tápióvölgye 15:8. Vándorló varázslat Egy este a manézs bűvkörében Ügyesség, bátorság, szépség és derű A város utcáit járó hang­szórós autó hozza a hírt: meg­érkezett a Tribertis Cirkusz. Amerre elhalad, izgalomba jönnek a nyár örömeit élve. ző gyerekek, és kisvártatva már a szüleiket ostromolják, ugye, elmehetünk cirkuszba mi is? A Körösi út külső szaka­szán különös kép fogad. A megszokott havi vásárok han­gulata most merőben más, mint hasonló alkalmakkor, A remegő lábú kisborjak és a bánatosan bőgő tehenek, vir­gonc harmadfű csikók cso­portjától alig karnyújtásnyira, lakókocsik karéjában feszül a cirkuszsátor kupolája a ma­gasba. Barna lett a jegesmedve A borjaktól, csikóktól, ma­lacoktól, néhány méternyire oroszlánok sziesztáznak, te­vék kérőznek, lámák hallgat­nak, jegesmedvék szuszognak a tikkasztó melegben, idomított lovak nyerítenek. A világjáró vándoroknak néha apró, napi nehézségek­kel kell megküzdeniük. Pél­dául Cegléden a hordógyárból hoztak fűrészport, és a kö­zönség nem kis meglepetésére, barna bundában léptek fel az egyébként fehér jegesmedvék. Hogy ez a biológiai furcsaság ne hagyjon mély nyomot a serdületlen nemzedékben, lé­lekszakadva rohantak Nagy­kőrösre, újabb fűrészpor- szállítmányért. Mint kiderült, a bükkfának barna, a fenyő­nek fehér a pora. A Triberti családnak, amely az olasz cirkusz tulajdonosa, egyébként sincs szerencséje ezen a turnén állataival. Ta­vasz óta, mióta hazánkban vendégszerepei, végső bú­csút vett már egy oroszlántól, egy elefánttól, egy majomtól, és egy tuloktól. Ráadásul két hónapon át a gyakori esők rontották a látogatottságot, pe­dig akik megnézik az előadást, nem csalódnak. Tevék és táncosnők Minden van a műsorban, ami az évezredes cirkuszmű­vészetet jellemzi. Az ötven­négy tagú társulat nemzetközi. A Triberti család népes nem­zedékén kívül, fellépnek por­tugálok, németek, amerikaiak, és magyarok is. Az artisták megdolgoznak a pénzükért. Nemcsak a néhány, perces produkciók és a köte­lező próbák tartoznak köte­lességeik közé. mindannyian részt vesznek a sátor építésé­ben. bontásában, szállításában. Korszerű felszerelésüket há­rom kamion viszi. Az utolsó előadás után felszedik a sátor­fájukat, s a következő este már az új helyen tartanak elő­adást. Nem hiányzik a cirkuszból semmi. Értik a tréfát a bohó­cok, nem vétik el a produkciót a zsonglőrök, ügyesek a lovak és a jegesmedvék. A csábos keleti jelenetet imitáló tevék és táncosnők felvonulásakor a közönség figyelme megoszlik, nagy sikerük van a pompás kétpúpúaknak. Ugrás a magasban Légtornász a négy Gibson, az amerikai trapézcsoport tag. jai. Bátorságuk és ügyességük méltán nyeri el a közönség tetszését, hosszan tartó tapsát. A lélegzetelállító pillanatok után, jól jön a szünet. Sokan a büfében keresnek felüdülést, a gyerekek kezében vattacukor és tigrisfejes mű­anyag zászló. Néhány perc múlva újra megtelik a nézőtér, és a több mint kétezer gyerek, fel­nőtt ismét a manézs bűvköré­be kerül. Még egy órányit tart a va­rázslat, majd a színes villany­égők tarka füzérével megvilá­gított előtérben cserélődik a közönség: a délutánit követi az esti előadás. Ismét bókol- nak a medvék, mosolyognak a flitterruhás, csinos lányok, esetük, botlik a bohóc. S így megy ez naponta több előadáson át. amíg csak sátrat nem bontanak. A közönség elégedett. Ez a nyár sem múlt el cirkusz nél­kül. Tamasi Tamás A tavaszi végeredmény 1. Tóalmás 8 7 — 1 145-61 14 2. Vecsés 8 5 1 2 72-53 11 3. Április 4. DSK 8 5 1 2 105-87 11 A férfiak közt a későbbiek­ben még nagy küzdelem vár­ható a bajnoki címért. A Her- nád, mely némi előnyre tett szert, elsősorban Karatetétien- nel és Albertirsával vív nagy harcot. Hernád—Albertirsa 23:16, Karatetétien—Gyál 19:18, Albertirsa—Hernád 27:23. Az élmezőny állása 1. Hernád 8 6 1 1 184-15« IS 2. Karatetétien 8 5 1 2 184-164 H 3. Albertirsa 7 4 1 2 178-147 9 A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA Vasárnap Vízilabda. A városi uszodá­ban, délelőtt 9 óra 45 perckor Ceglédi VSE—Bánki Donát ÖB II-es találkozó. Az osztály újonca, a CVSE már a hét; ,vé- gi kettős fordulóban megala­pozhatja bennmaradását, de a még hátralevő négy forduló­ban két pontot kell szereznie. Labdarúgás. Kezdődik a nyári Totó Kupa. Az első for­dulóban helyi rangadó mérkő­zést vív egymással a CVSE és a Bem SE csapata. A találko­zó a Vasutas-sporttelepen, dél­után öt órakor kezdődik. U. L. BEIRATKOZÁS A KOSSUTH GIMNÁZIUM LEVELEZŐ TAGOZATÁRA Akik szeptembertől a ceglé­di Kossuth Gimnázium levele­ző tagozatának I. osztályában szeretnének tanulni, a jelent­kezési lapjukat július 20-án, augusztus 3-án, illetve augusz­tus 25-től adhatják be. A be­iratkozás és a tanév kezdeté­nek időpontját az igazgatóság később közli. — Fajtajellegü ...bemutatót, ügyességi versenyt rendez au­gusztusban a Magyar Ebte­nyésztők Országos Egyesületé­nek ceglédi csoportja a kikép­ző területen, a Gerje telepi kiserdőben, ősztől ismeretter­jesztő előadásokra várják majd a tenyésztőket, klubtagokat, érdeklődőiket a Kossutn Műve­lődési Központban. SZERDA HELYETT — MA Levente Péter, a szerdán, Cegléden, a Károlyi lakótele­pen — a vihar miatt — elma­radt gyermekelőadását ma, szombaton délután 2 órai kez­dettel tartja meg. t

Next

/
Thumbnails
Contents