Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-05 / 156. szám

1978. JULIUS 5., SZERDA Ösztöndíjasok eskütétele Á baráti országokban 375-en tanulnak majd A külföldi fiatal ösztöndíja­sok eskütételi ünnepségét ren­dezték meg kedden a Buda­pesti Műszaki Egyetem aulá­jában. A felvételi vizsgákon 375 fiatal szerzett jogot arra, hogy szeptemberben a baráti szocialista országok, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, Ro­mánia és a Szovjetunió egye­temein és főiskoláin kezdhes­sék meg tanulmányaikat. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb fiatalt — 275-öt — a Szovjetunió felsőoktatási in­tézményei várják. Hatékonyabb munkára nevelés Polinszky Károly a szovjet pcdagóguskongresszusról — Hazánkban jól ismertek a szovjet közoktatás nagyszerű sikerei, mégis megragadott bennünket az eredmény és a feladatok nagyszabású elem­zése, az ebben megnyilatkozó tudományos tárgyilagosság és forradalmi lendület — mon­dotta a szovjet össz-szövetségi pedagóguskongresszuson szer­A népművészettől az alkotócsoportig A Szentendrei Nyár tárlatain Ifj. Szabó Mihály népművész tálja jók új lehetőségeinek kísérle­tezésében, hanem keresték a film, az irodalom, a zene és A XX. Szentendrei Nyár keretében nyilt meg a Pest me­gyei Művelődési Központban líj. Szabó Mihály karcagi kerámi- kusnak, a népművészet Ifjú mesterének tárlata, amely július 20-ig látható. A Vajda Lajos Stúdió újabb bemutatkozása a Péter Pál u. 6. szám alatti pinceműhelyben tekinthető meg július 30-ig. Történelem és költészet A magyar ke­rámia jó szín­vonala ismert külföldön is, nemcsak a ha­zai tájakon. A hajdani hasz­nálati tárgyak, ma az otthon esztétikai kör­nyezetét fej­lesztik, ilyen értelemben módosult funk­ciójuk. Kere­settek, érdek­lődést keltenek. Régen azzal, hogy a háztar­tás kellékei voltak, ma egy­re inkább azzal, hogy a szépség jelenlétét biztosítják. Keresettek a tálak, bokályok, korsók. Ezt az igényt elégíti ki a Pest megyei Művelődési Központ, amikor a hódmező­vásárhelyi Mónus testvérek, a nádudvari ifj. Fazekas Lajos fekete kerámiáinak bemutatá­sa után most ifj. Szabó Mihály karcagi népművész alkotásai­nak biztosít teret. i ö valami mást csinál, mint a többiek. Nem áll a sorba, új ösvényt tör, kerámiákkal időzik a történelem egy fon­tos forrásánál, azt tárja fel merőben egyéni képzettársítás alapján, a formákat megtart­va. gz bizony meglepetés. Mi­ről is' van szó tulajdonkép­pen? Régóta gond, hogy a kri- j tika mit ajánljon a népművé­szét megerősödött új hullámá­nak. Azt, hogy őrizze vagy hagyja el a medret, fékezze, vagy szárnyaltassa az egyéni fantáziát? Nem könnyű taná­csot adni, mert a hagyomány túlzott tisztelete megsemmi­sítheti az egyéni, egyedi el­gondolásokat, gyors elvetése pedig talajtalanná rongálhatja a műveket. Ifj. Szabó Mihály megoldotta e problémát. Ami­re vállalkozott, egyszerre szol­gálat és teremtés. Pályája 1965-ben kezdődött. Az volt a kérdés; járjon-e tovább azon az úton, melyet Kántor Sándor és édesapja, id. Szabó Mihály taposott, vagy keresse meg a maga irányát. Az utób­bit, a nehezebbet választotta. Rátalált arra a félbemaradt kincsre, melyet a hódoltság kora, a XVI. és XVII. század gyűjtött, teremtett. Ezt tárja fel a mai kor emberének ér­zelmeivel, de úgy, hogy a megfelelően választott zöld és barna árnyalatokra figyelő kellemes tónusokkal leli fel immár a maga madarait, vagy egy különös évszak tágra nyílt növényzetét. Legszebbek a tálai, melyeknek hallatlanul finom a vonalvezetése, ma­radéktalanul egyéniek. Ez művészetének fő érdeme, mely útjel a többiek számá­ra is. a vizuális művészeti ágazat csatlakozási pontjait. Ebben a közös munkálkodásban lett művész Wahorn András, Ak- nay János, Zámbó István és Holdas György. Fejlődésük mérhető. Olykor szenvedélyes szél­sőségekkel, új elemekkel bő­vítik a fotó, a képvers és az építészeti plasztika irányait. Mintha ezen a mostani tárla­ton kissé túl is lépték volna ezt a határt. A színezett szob- rászi csomagok, happening- szerű tárgyösszeállítások csak másodlagosan meghökkentőek. Ez a múlt, ez a jelen. S a jövő? Lehet, hogy a fogalma­zás hagyományosnak tűnik, de súrolja az igazságot; most már a műre, csak a műre sza­bad összpontosítani. A kísér­letezés kora lejárt, a szobro­kat, képeket várjuk, ugyanis a közönséget a kuriózum csak egy ideig érdekli, de a minő­ség mindig. Ha a csoport valóban mű­hellyé akar válni Vajda La­jos művészetének szellemé­ben, akkor gyorsan és meg­alkuvás nélkül változtatnia kell a célon és az eszközökön. zett tapasztalatait összegezve Polinszky Károly oktatási mi­niszter az MTI munkatársá­nak, Deregán Gábornak adott nyilatkozatában. — A kong­resszus egész munkáját, lég­körét áthatotta a szovjet peda­gógusok mély hivatástudata és felelősségérzete. — A beszámolók, a munka- csoportok ülései, a viták bizo­nyították, hogy a szovjet is­kolák az elmúlt években nagy eredményeket értek el a kö­zépfokú oktatás általánossá té­telében, emelkedett az oktató­nevelő munka színvonala, a tanulók növekvő számban vesznek részt hasznos társa­dalmi tevékenységben és a termelőmunkában. A szovjet pedagógusokat ugyanakkor számos olyan gond is foglal­koztatja, amely megoldandó feladat hazánkban is. — Hangot kapott például, hogy gyarapítani kell azoknak az iskoláknak a számát, ame­lyek együtt adnak középfokú általános műveltséget és szak­munkás-bizonyítványt. Óha­tatlanul arra gondoltam: a hasonló célú középiskolai osz­tályok nálunk éppen most szeptemberben kezdik meg működésüket A Szovjetunió­ban nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az eddiginél haté­konyabban neveljenek a mun­kára. A Magyar Nemzeti Galériában A Magyar Nemzeti Galéria Műhely sorozatában látható július 16-ig Farkas Ádám szobrászművész tárlata. Július 8-án, szombaton 11 és 13 óra között a Galéria mű­vész—közönség találkozót rendez. Mojzer Miklós és Borbély Lászó tárlatvezetésével megte­kintették a magyar barokk festők, szobrászok most meg­nyílt állandó kiállítását és a XIX. század képzőművészeté­nek gazdag anyagát. Mindez alkalmat adott tájé­kozódásra, s az oly fontos egyéni továbbképzésre, mely nélkül a Nagy István csoport nem lehet igazán műhely. Kár, hogy többen elszalasztot- ták az alkalmat, hogy a látott és közösen elemzett klasszikus mérték alapján szervezzék művészetük új állomásait. Losonci Miklós A művészeti ágak vizualitását keresve A Vajda Lajos Stúdió 1972- ben alakult, tagjai között ta­lálunk pilisszántói szobrászt, szentendrei festőt, alkotóje­lölteket Leányfaluból, Tatabá­nyáról, Békéscsabáról vagy Budapestről. Múltjuk is van, jövőjük is adott. Komoly sze­repet vállaltak nem csak az egyes képzőművészeti műfa­Teret minősítő plasztikák Megsokasodott a szobrászat hivatása napjainkban. Több ágazata közül az egyik az ábrázolást, a másik a tér­szerkesztést tartja küldetésé­nek. Nyilvánvaló, hogy az el­sőnél az anatómiai formák a dominánsak, az utóbbinál, Farkas Ádám tevékenységé­ben is fő szerephez jut a kép­zelet. Amikor oszlopvariációi­val a teret alakítja, akkor az emberi hangulatokat is for­málja, arra törekszik, hogy a tér jó, de közömbös és hiá­nyos adottságait éppen a meg­teremtett plasztikai egység közreműködésével formálja esztétikai optimummá. A szépség harmóniájával felöl­töztetett tér, ez Farkas Ádám eszménye. Olykor analizál, s benne a kockát mint indítékot és végeredményt mutatja fel, közte a formából teremtődő variációkkal. Érdemes lenne Farkas Adómnak megkeresnie azt a várost és vidéket, mely- lyel szövetségre lépve végle­gesíthetné plasztikai lehetősé­geit egy megfontolt és tökéle­tesen kivitelezett vizuális program keretében. S hogy Farkas Ádám városát, táját alföldnek, Ceglédnek vagy Dunakeszinek, Érdnek vagy Nyíregyházának nevezzük-e, arra ma még nem tudjuk a választ, csak azt, hogy e föld­rajzi és urbanisztikai egység­nek lehet a szobrásza. Ennél kevesebbre nem érdemes vál­lalkoznia, ennél több pedig meghaladja erejét. Alkotó műhelybeszélgetések Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója hosszabb ideje patronálja a monori, a ráckevei, a nagy- kátai s az abonyi festők tevé­kenységét. Ennek keretében hívta meg a Nagy István cso­portot hosszabb beszélgetésre. Mintegy húsz képzőművész jelent meg Raffay Bélának, a ráckevei járási hivatal elnö­kének társaságában. A rend­kívül hasznos eszmecsere után Játékok, művészi fokon Mizser Pálné Hídvégi Valéria váci festőművésznőnek — a játszótereket járva — az a gondolata támadt, hogy a gyer­mekeknek színesebb, fantázianövelőbb játékokra lenne szük­ségük. Így kezdett hozzá játszótéri elemek, valamint össze­rakható figurás játékok tervezéséhez és kivitelezéséhez. Ké­pünkön: a művésznő legszigorúbb zsűrije a család. A Pilisvidék kutatója EMLÉKEZÉS POMÁZON A KÖZSÉG SZÜLÖTTÉRE Sokan vették körül a pomá- zi temetőben azt az egy tömb­ből faragott síremléket, amely nomád harcost ábrázol. Roko­nok, barátok és tisztelői em­lékeztek meg Sashegyi Sán­dorról, az önzetlen régészről, akinek nevéhez oly sok törté­nelmi emlékünk feltárása fű­ződik. A síremlék körül a pomázi úttörők egyenruhás rajai áll­tak díszőrséget. Ezek a fiata­lok személyesen nem ismer­hették a lelkes Pilisvidék-ku- tatót, de munkája eredmé­nyét ismerik, értékelik. Önszorgalommal — magas szinten Boross István a község ta­nácselnöke emlékezett Sashe­gyi Sándorra, aki munkáscsa­lád gyermeke volt és élete vé­géig Pomázon tevékenykedett. Húsz évig, mint szakmunkás dolgozott, de egész életében iz­gatta a Pilis története. Szaka­datlanul tanult és dolgozott. Tavasztól őszig járta a terüle­tet, lázasan kutatott. Télen a könyvtárakat, levéltárakat búj­ta. Dolgozott, tanult és lelkesí­tett. önszorgalomból elsajátí­totta mindazt, amit a régészeti kutatáshoz, a leletek restaurá­lásához tudni kelL Lelkesedése egy pillanatig sem lankadt. Csaknem három évtizedes munkássága alatt több mint 30 régészeti lelőhe­lyet tartott számon a Pilisben és környékén. Először a Holdvilágárok kel­tette fel az érdeklődését, ahol a magyarság honfoglalás kori emlékeit kutatta. Az ő kezde­ményezésére indultak meg az ásatások a pomázi Kőhegyen, a Lugi-dűlőben, de egyéb terüle­teken is. Feltárult a középkori romterület Legnagyobb sikere a pomáz- klisszai középkori romterület Egy háború két frontján Immár harminchárom éve múlt, hogy véget ért. Nemze­dékek mennek, nemzedékek jönnek. Akik átélték, lassacs­kán fogyatkoznak — akik csak tanulták, sokasodnak. Nem szabad élfeledkezni róla, s nem elég csak tudni, hogy volt és milyen volt. A második világ­háború, a fasizmus pusztítása élő és így óvó emlék kell hogy maradjon. A tudáshoz emóció­kat a tanúk elhangzó tapaszta­lata és a tanulságok élményes, tapasztalatszerű tolmácsolása ad — az irodalom. Negyvennégy augusztusában Vlagyimir Oszipovics Bogo­molov 1924-ben született. A háború kitörésekor talán ha tizenhétéves volt. S önként je­lentkezett mindjárt a frontra. Ott súlyosan megsebesült. A háború tehát nagyon is közvet­len, testi élménye volt, Róla szólt az első munka, ami is­mertté tette nevét, az 1957-ben írt kisregény; Ivan. Egy ti- zenkétéves fiú életét állítja elénk, így mutatja be a szov­jet nép küzdelmét a fasiszták­kal. Ebből készült az ismert film, az Iván gyermekkora. Ugyanezen a címen kötetét is olvashattuk. Írásai javarészt a nagy háború élményeiből táp­lálkoznak, annak próbáiban vizsgálják az emberi helytál­lást, jellemet, képességeket. Az egyik legizgalmasabb munkája a Negyvennégy augusztusában címet viseli — címben jelölt időpont után há­rom évtizeddel jelent meg. Ez a regény a szovjet elhárítóknak állít emléket, és a jól képzett és szervezett német hírszer­zők egyik nagyon, veszedelmes csoportjának felszámolását mutatja be. Ez történt 1944 augusztusában az első Balti . í Front mögötti területen Grod­no, Belosztok, Vilniusz tér­ségében. Ez a regény csupa feszültség, jóllehet koránt­sem a puszta cselekményes­ségre szorítkozik. Jellemeket fejt ki, ezeknek a fejlődését jelem'ti meg a cselekvéseik sodrában, s mindezt váltako­zó formában, dokumentum- jellegű, párbeszédes, váltakoz­va más-más szereplő tudatába helyezkedő megírásban élvez­hetjük. felfedezése és feltárása volt. A földből előkerült leletanyag, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteményét gazdagítja. Mun­kájáról rendszeresen tájékoz­tatta a Nemzeti Múzeumot és a levéltárakat is. Kézirataiból sajnos csak ke­vés látott napvilágot, de ami igen, az ma is forrásmunka­ként használatos. Munkájával, akaraterejével bebizonyította, hogy, aki a közösségért dolgo­zik, annak élete nem volt hiá­bavaló. Sashegyi Sándor mun­kássága, lelkesedése és régé­szet iránti szeretete példaképe lehet valamennyiünknek. Saj­nos húsz évvel ezelőtt eltávo­zott körünkből, de munkája, emléke megmaradt. A kegyelet virágai A megemlékezés után elő­ször a helytörténeti klub ne­vében dr. Tregele Kálmán és Kacsovszky Nándor, majd a nagyközségi tanács nevében Boross István tanácselnök és dr. Bódi Imre igazgatási cso­portvezető helyezte el a kegye­let koszorúit. Ezután a roko­nok és ismerősök virágai borí­tották el Sashegyi Sándor sír­ját, aki életét szentelte a Pi­lis, de elsősorban Pomáz törté­nelmi kutatásának. Balogh Gyula Pomáz Ugyana nkor, negyvennégy nyarán nyílt meg a nyugati front is a németek ellen: a normandiai partraszállással. Erről az oldalról, erről a frontról szól a német írónak, Stefan Heymnek a regénye, A keresztesvitézek. Heym — eredeti nevén Hellmuth Fiiegei — 1913-ban született, szülővárosa a mai Német Demokratikus Köztár­saság területén régi ipari vá­ros és a munkásmozgalom otthona volt: Chemnitz — ma Karl-Marx-Stadt. Heym fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s a fa­sizmus uralomra jutása — 1933 — után Csehszlovákiába emigrált, később pedig Ame­rikába. A felszabadulás után az NSZK-ban telepedett le, ahonnan azonban az ötvenes évék elején jobbnak látta továbbjönni az NDK-ba. Ma­gyarul több könyve megjelent már, így a cseh ellenállási mozgalomról szóló A Glase- napp ügy és ez a regénye is, amely az USA katonáinak ol­daláról mutatja be a felsza­badító ’ harcokat, a második világháború végét, s már sej­teti, sőt finoman kirajzolja azokat az ellentéteket is, amelyek a győzelem után az együtt küzdők között kibon­takoznak elvi, politikai és ezektől nem független emberi indítékokból. Mindkét regény fordulatos, izgalmakban bővelkedik, és eleven emberi alakokat rajzol, tudatuk alakulásában, változá­saikban ábrázolja őket. Mind­kettőt az Európa Könyvkiadó jelentette meg ismét. N. F. Magyar művészek külföldön Európa és a világ több ope­raszínpadán szerepelnek neves magyar ének- és táncművészek a következő hetekben. Közülük elsőként Angliában és Bulgá­riában — a glyndebourne-i, il­letve a várnai fesztiválokon — lép színpadra egy-egy éne­kesünk. Anglia legrangosabb nyári fesztiválján Kováts Ko­los a Varázsfuvola Sarastro szerepét énekli két alkalom­mal, Várnában pedig az Aida címszereplőjeként Horváth Esztert hallhatja a közönség. Az NSZK-ban tartózkodik már az Operaház kórusának hét énekese, ők augusztus végéig a bejrúti fesztivál előadásain lépnek fel a fesztiválkórus tagjaiként. Újra Angliába készül Sass Sylvia, aki július második he­tétől a Decca Lemeztársaság­nál és az Angol Rádióban ké­szít felvételeket. A Decca leme­zén oneraáriákat énekel majd, a BBC-stúdiójában pedig Ver­di Requiemjének szopránszóló­ját veszik hangszalagra vele. « i Keresztesvitezek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents