Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
AGAZIN iVtVyVtVAV^V«,■Síiig 1978. JÚLIUS 2., VASÁRNAP ^Vv^%VrtiVWK.v. ant tVfimftflaiKJtwi wnn ír Rózsa Eridre: Dádolgató Mondhatom-e, hogy szeretem? Hiszen már azelőtt szerettem, mielőtt megszületett volna, mielőtt megszülettem. Elhagyhatom őt, tudom-e? Hisz minden változásban, őbenne is csak mást szerettem, és őt, ha bárki másban! Meddig tarthat a szerelem, ha a legmaradandóbb benne az, ami visszahozhatatlan, mielőtt elérhető lenne? Major János: Úgy szeretem Ügy szeretem, hogy elhagyom ezt a földbe-süppedt házat romjait hadd lepje gyom égő múltam gyalázat úgy szeretem, hogy gazdátlan gondjait lassan fölélem s e tűnődő ragyogásban elindulok — át a réten Botár Attila: Egy kéz kagylója Hazudjunk, mondtuk, játsszuk le legalább az ismerős szobának ... A meszelésen hajszolt lovakat és — te meg a tengert láttad Az izzó falról falkában az idő csaholt, álmunkra támadt. Ez volt a szerelem? A híres, széttépett éden? Már fél vad ' árnyak.. Egy kéz kagylója: óceán-reggelem, zúgatja koponyámat. Zelei Miklós: Mondd meg mondd meg az égnek a földre ha száraz eső szakadjon a folyónak halasodjon berkesedjen a mezőnek pirosodjon pipacsvérbe boruljon az éneknek élesedjen lányok combköze véresed jen madaraknak az égen énekkel függeszkedjenek Bókkon Gábor: Te Hegedű-hangod kopott álom Sziszegő vonó néma bálon Szemed sötétje égő utca Zölden terülő nedves bunda Szád pengéknek nyoma testben Fogak harapó hada lesben Orrlyukad estek álomkútja Levegőrajzok párás útja Hajad szalmaszál táncot járó Korhadó virág vízben álló Füled bolondos napraforgó Törött csigaház szélben zsongó Ajánlás: Piros kabátod széle véres Mint pipacsba bújt részeg rétek T ámasz kodó Czinder Antal rajza Varga Lajos: Sarolta Amália vétke Walter Dezső maga mellé ejtette a két nehéz bőrtáskát és leroskadt a fotelba. Zsebkendőjével tö- rülgette izzadt homlokát, körbejár- tatta tekintetét a szobában. A falon a piros subaszőnyeg hasonlított a Naphoz, a kék heverő Noé bárkájához. Ez a hasonlat aközben villant át Walter Dezső agyán, míg a fiatal férfi nyomában haladt az előszobától a fotelig. Várj csak apuskám, megpuhítlak — heherészett az ügynök. Mit képzelsz, ezért másztam fel a negyedik emeletre? A nyomorult lift sem működik nálatok. — Nem baj kérem, velem pénz nélkül is lehet vásárt csinálni — válaszolt elmésen Walter Dezső és kacagott. — Fél évi vagy egy évi részlet lehetséges. Az izzadságcseppektől átitatott zsebkendőjét a nadrágzsebébe gyömöszölte, és az egyik hasas táskában levő könyvcsomó után nyúlt. — A Művészetről mindenkinek, tessék uram — tolta oda a vézna férfi elé a zöld színű kötésben levő könyvet Walter Dezső. Nagy, lázas szeme csillogott a szemüvege alatt, a napfény az arcára verődött. Hájas testére tapadt az ing. A házigazdának nem tetszett a könyv. — Talán szociológiai művet vennék — jegyezte meg fanyalogva. Ö, te kis igényes — mérgelődött magában az ügynök. Walter Dezsőn nem fogsz ki. Mindjárt megkeresem a Magányos tömeget. Attól akár ösz- sze is csinálhatod magadat. Te szemtelen égimeszelő, bumfordi Don Quijote. Kirakta az asztalra az összes könyvet, a Magányos tömeget azonban nem találta. No, szépen állok — morfondírozott, és a másik táska után nyúlt. — Évike! — kiáltotta Don Quijote a konyha felé, ahonnét hangok szűrődtek ki. Walter Dezső lába közé fogta a be- hemót, hasas táskát, lehajolt, és idegesen matatott benne.- •■“ A Magányos tömegét' ajánlom önnek — szólt a férfinak. Amikor fölpillantott, észrevette Don Quijote feleségét. Kétéves körüli, szőke fiúcskával lépett be a szobába. Az ügynök fölpillantott a nőre, a hátán végigfutott a hideg, kissé meg. szédült, mert a nő Hajnal Éva volt. Don Quijote felesége rögtön felismerte Walter Dezsőt. Arca alig rezdült, csak barna szeme nyílt a szokottnál kerekebbre. Te, pócsi Szűz Mária — hüledezett Walter Dezső. — Kellett nekem ide jönni i? Monori F. Dezső: A 7-es kórterem Eltörött a lábam alig hiszem de megtörtént Gödörbe léptem váratlanul, aztán egy roppanás, a jó öreg csontom egy darabkája sétára indult. Mentők, no, meg röntgen, majd a műtőasztalra parancsoltak. Még szerencse, altattak, így nem éreztem, bár előbb tudtam, mit tesznek velem. Az újkori hentesek vágtak szegecseltek Most minden a helyén, az a kis csont is, ami elkóborolt volna, ha hagyják az orvosok. Két csavar a helyére tette, onnan tán soha nem mozdul már. A 7-es kórteremben ébredtem Tízen figyelték, mikor nyitom a szemem, az első szóra vártak. Mert itt íratlan törvény, és egy kicsit szabály, az új beteg, ha nyögne is, ha szédül is a feje, de mondja el. ki fia meg miegymás. A betegsége nem titok. hiszen látják a pólyát a helyén. Mégis kérdik, mi volt, és fájt-e nagyon. Akinek nem fáj az hazudik de nekem nem fájt Bizonygattam, így meg úgy, fújtam a történetet, a magam történetét, ezt kívülről tudtam, akár a leckét a jó tanuló. Eocsont beforr pár hónap malva biztattak Hetekben gondolkodtam, annyi sem lesz talán, amikor elhagyhatom a két mankót. Újakat kaptam, mások is ilyet kaptak, mert a többségünknek a lábával volt a baj. Míg az ágyat nyomjuk, van idő ismerkedni. Mit ád a véletlen iskolatársam üdvözöl Sok éve, még annál is több, amikor láttuk egymást utoljára. Hát, persze a régi idők emlegetése. Szomszédom is mondja, ő meg ott dolgozik, ahol én dolgoztam, és egyik barátom főnöke. Ha ez így van, akkor ismernem kell X.-et, mondja a másik, aki figyelte beszélgetésünket Végül is minden ágy gazdája ismert valakit akit én is ismerek Egy kis világ zsúfolódott össze, a régi és az új ismerőseim révén. Ha már így együtt vagyunk, unatkozni nem szabad. Viccfesztivál esténként meg iszogatás a várható egészségre. Sok az üveg az üres üveg az ágyak alatt reggel A takarítónő gyűjti, a betét neki jár, mert hálapénzt úgyse kap. örült is a lelkem, mosolyogva jött be és csak az ágyak aljára volt kiváncsi. Ráadásul a vírusos nátha járta, a látogatás nuku, legfeljebb egy húszasért megértette a portás, milyen fontos meglátogatni a beleget. Ébresztő Tfiajnali négykor reggeli kilenckor Ki érti, miért van ez. Valóban, az lehet, kevés a nővéi'ke, és mire az éjjeles leteszi, a nappali nővér ne mondhassa, amit mondana különben. Mert rend az volt, igazán dicséretes. A nővérkék kedvesek, igazi kedves nővérek és még pénzt sem fogadtak el, legfeljebb egy doboz édességet. Hetenként váltás mennek haza és jönnek az újak Az autók sietnek, jobban, mint kellene. Aztán roppan a csont, az emberek csontja, alig győzik a doktorok a helyére tenni. Üj emberek, új történetek cserélődnek megszakítás nélkül a kórtermekben. Az orvosok fáradtak ilyen napokon keveset alszanak Álmosak másnap, de azért nézik a beteget, aki ''már az ágyban jajgat, vagy mosolyog. Hogy van, és jól van, sebaj, még jobb lesz a lába, a keze, biztatják. Csak annál hallgatnak, akinek levágták valamijét. Mert ilven is van. itt a jó szó csak enyhít, de nem vigasztal. A betegek hálásak a búcsúzáskor csúsztatnak mert az orvosok azért elfogadják — Évike, az ügynök úr nagyon ajánlja ezt a könyvet — mondta a férfi a feleségének, s közben a már asztalon levő Magányos tömegre mutatott. Walter Dezső fölpattant, kezet nyújtott az asszonynak. A nevét motyogta, és ismét leroskadt a fotelba. Hajnal Éva oly közel állt hozzá, hogy érezte, testének illatát. Elég volt egy pillantás, hogy megállapíthassa: Hajnal Éva tíz esztendő alatt alig változott. Az asszony lapozgatta a könyvet, a kisgyerek körbejárta az idegent..Walter Dezső ölébe vette a fiút. — Mondd meg a nevedet — kérlelte. Az asszony hangja felcsattant: — Még nem tud beszélni, ügynök úr! A férj riadtan nézett a feleségére. Walter Dezső kutyaszemekkel meredt rá, ismét fölpattant a fotelból, és hadarva beszélt: — Bocsásson meg asszonyom, igazán sajnálom, de nekem még nincs családom, kérem. Nem tudhattam. A gyakorlati érzékem enyhén szólva pocsék. Az asztalon levő könyvek után nyúlt. Kényszeredetten mosolygott, és rakosgatta a könyveket a bőrtáskába. — Most kaptuk meg a lakást, nem veszünk könyvet — pattogott az asz- szony. Az ügynök, miután visszarakta a könyveit a táskába, észrevette, hogy a férfi nem hagyja ennyiben a vásárt. Azt mondta neki könyörögve: — Csak ezt az egyet, a Magányos tömeget vegye meg uram! Az asszony nem szólt, leroskadt a kék heverőre. Noé bárkáján Hajnal Éva — vibrált az ügynök agyában és mint az éles fájdalom, beléhasított, hogy miről beszélgettek Hajnal Évával azon az estén, amit soha nem követett hasonló. .Rákóczi emlékiratairól írok disszertációt.” Éva nevetett. „Hülyeség. Még nem vettek fel az egyetemre”. Walter Dezső démoninak találta Hajnal Éva kacaját. „A segédszínész telebeszélte a fejét”. Kesergett. Éva nem engedte, hogy a szoknyája alá nyúljon és Walter Dezső sírva fakadt. „Előbb leszek én színpadon, mint te katedrán”. Ezt kiáltotta Hajnal Éva, és otthagyta őt a Duna- parton, a nyár esti sötétben. — Mindjárt ebédelünk — szólt a kisfiúhoz az anyja. Az ügynök fölriadt. — Uram, csak ezt az egy könyvet — kínálta még egyszer Hajnal Éva férjének a Magányos tömeget Walter Dezső. Papp Albert rajza — Nem kell! — kiáltotta az asz- szony. A férje megdöbbent, szeme fönnakadt. Később sűrűn pislogott a feleségére és az idegenre. — Ajánlom inkább Köpeczi úr kis Rákóczi-könyvét. — hadarta gúnyosan az ügynök. Az asszony kirohant a konyhába. Onnan beszökött a szobába az ebéd illata. Walter Dezsőnek kordult egyet a gyomra. — Köpeczi úr könyve sem kell! — kiáltotta a konyhából az asszony. —r Drágám! — ugrott a férje. — Mért nem kell asszonyom? — kérdezte határozottan az ügynök. Az asszony kitárta a konyhaajtót. — Azért, mert Sarolta Amáliát vette feleségül a maga Rákóczija. Hajnal Éva visszatámolygott a szobába. Lebor'ult Noé bárkájára és sírt. A kisfia odatipegett hozzá és megsimogatta. Don Quijote zavartan, megnyúlt ábrázattal nézett az ügynökre. — Sajnálom — motyogta neki Walter Dezső távozáskor. — Szerintem a feleségének nincs igaza. Sarolta Amália hercegnő igazán nem vétkes. A fejedelem sem tehetett arról, hogy elváltak útjaik. Walter Dezső alighogy kilépett a lakásból, a férfi dühösen becsapta mögötte az ajtót. — Ne sírj! — vigasztalta a feleségét. — Kicsit flúgos ez az ügynök. Szegény kis Sancho Panza. Igen, Sancho Panza — ismételgette és harsányan nevetett. Háztetők Heiling György műanyagmetszete i A 1
