Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
JHJXJ Ff 1978. JtLIUS 19., SZERDA Újabb szív- sebészeti központ A szívsebészet országosan kiemelt programjában Debrecen is szerepet kapott. Ma már rendszeresen, hetenként végeznek motoros szívműtéteket, zárt szív- és érmütéte- ket. Emellett az elektromos szívritmuskeltő beültetéseket is elvégzik. A hosszú nevű —JEilisYÖlgye melőszövetkezet — központja Piüsvörösváron található. Fa- ágazata” — a fűrésztelep és a íumérüzem — viszont több mint tizenhárom éve Solymárra települt. Ide tartozik még a Filiscsabán üzemelő fafeldolgozó részlege is. Ott rakodólapokat és ablakokat készítenek. Daru emeli a fatörzset Györgyi János, a faágazat irányítója, mint mondja, régi /ős szakember. Családjukban négy fiú vállalta — köztük legkisebbként ő is — apjától örökül az asztalos mesterséget. És máig sem bánták meg. S, hogy folytatódik a hagyomány, mi sem bizonyítja jobban, minthogy apja nyomdokaiba lépett lánya is. Dr. Nagy Istvánná, a furnérüzem vezetője faipari technikumot végzett. — Legnagyobb gondunk — jegyzi meg az ágazatvezető —, hogy kevés a szakemberünk. A régiek ugyan beletanultak a szakmai fogásokba. Segéd- munkásokból betanított munkások lettek. Szorgalmasak és hűségesek is, innen akarnak nyugdíjba menni. Viszont a fiatalok inkább kocsikísérőnek állnak, mintsem, hogy idejöjjenek dolgozni, szakmát tanulni. Mert bizony még ma is nehéz munka a miénk. Nem vonzó. — Pedig megváltozott ám itt sok minden — mondja Rétfalvi József, aki most éppen diófát hámoz. Le is állítja a gépmonstrumot, nehogy valami baj történjen. A famegmunkálás ugyanis nem tartozik a veszélytelen munkák közé. — Amikor nyolc éve idékértem magam a fásokhoz — a termelőszövetkezetbe még 1961-ben beléptem — kézierővel guri- gattuk be a fatörzseket, s kézzel is raktuk fel a gépre. Egy- egy súlya két-három mázsa is megvolt, de akadt öt mázsára gyarapodott is. Ma már nagy könnyebbség, hogy targoncával kerül a fa a műhelybe, s azután daru emeli a megmunkálás helyére. Felberreg a gép motorja, ismét halomba gyűlnek a’ 0,7 milliméter vastag, vagyis vékony fumérlapok. Gyors mozdulatokkal is két embernek kell szedni és rakni őket egymásra. Harminckét darabból áll össze egy rakomány. A nyugdíjkorhoz közeledő Rétfalvi József mondja el, hogy idősként is minden ' gépen megtanult dolgozni. Bármit rábízhatnak. Bükkfából és diófából, kőrisfából és nyárfából készül az . üzemben a furnér. Többféle méretben, négy milliméter vastagságúig. A feldolgozott fa nagyobb mennyiségét vásárolják, akácból és nyárfából viszont saját termésük is van. — Nem panaszkodhatunk, elegendő a megrendelésünk — közli Györgyi János, miközben a szárító felé kalauzol. — Jó eredménnyel zártuk a félidőt: éves tervünk 1 millió 200 ezer négyzetméter furnér, s hat hónap alatt 766 ezer négyzetmétert állítottunk elő. A hántolás és az ollózás — méretre vágás — után következik a furnérlapok teregetése, vagy másként nevezve, szárítása. Varrógép — lemezhez Mintegy két kilométert tehetünk meg a gépkocsival s úgy jutunk a fűrésztelepre. Egy kisebb épületben itt végzik a fumérgyártás egyik műveletét, a ragasztást. Ide került a 360 ezer forintért első félévben vásárolt nyugatnémet fumérle- mez-varrógép is. Krammer Gyuláné, a gép kezelője munka közben is beszélgethet. A nagy teljesítményű, korszerű berendezéssel biztonságos a munkavégzés. — Tlizenhatévesen egy újpesti szövőgyárba vezetett az utam, s több mint tizenhat évig fogvatartott a szövőgépek varázsa — meséli a szőke, kék szemű asszony. — Nem is jöttem volna el onnan, de a férjem már semmiképp sem akarta, hogy három műszakba járjak. Mivel ő a faüzemben volt lakatos, engem is idecsábított. Ennek már öt éve. Pilis- szentivánról a termelőszövetkezet autóbusza hoz és visz bennünket. Lehet ettől nagyobb kényelmet elképzelni? A hosszan tartó kézi munka után kimondottan örültem, amikor megtudtam, hogy gépet vásárolunk, s a korábbi furnérragasztást ezzel végezhetem. Nézze! Olyan szép a furnérok mintája, valóságos öröm velük dolgozni. Még két hét Nyolcfőnyi létszámmal 1976- ban alakult meg a műhely Hunyadi Mátyás brigádja. Vezetője Haluk Márton, fiatal szakmunkás. — Két éve, nem sokkal a ragasztóműhely létesítése után kerültem a faüzembe. Végre helyben dolgozhattam és a szakmámban. Igaz, nem itt, Solymáron lakom, hanem Pilisvörösváron, de sokkal jobban jártam, mintha Pesten dolgoznék. Semmit nem vesztünk a szabad időnkből, mivel a szövetkezet gondoskodik a szállításunkról. Így jut idő társadalmi munkára is. Egy csarnokkal odébb nagy dologban találjuk a faágazat tmk-s szakembereit. Egy furnérhámozó berendezést szerelnek. — Ennek már két héten belül üzemelnie is kell. Később idekerül át másik két hasonló berendezés is. A másik telephelyről. Sokkal könnyebb lesz akkor a furnérgyártás szervezése és irányítása. Mindezt Szántó Nándor, a Március 21. szocialista brigád vezetője adja elő, aki hét éve jegyezte el magát a faüzemmel. A brigád — mind a tíz tagja szakmunkás — már több tettével vívott ki elismerést magának. Tavaly például augusztus 20-a tiszteletére házilag, önerőből készítettek egy 2,6 méterés hasítógépet. Az idén pedig társadalmi munkában bontják le az üzem területén álló hajdani disznóhizlaldát. Robotol a gép Farönkök halmokba rakva, amerre csak nézünk a hatalmas udvaron. Látszólg itt nincsenek anyagellátási gondok. A fűrésztelep idei féléves tervében 12 millió forint értékű faáru szerepel; ettől többet, 15 millió forint áru deszkát készítettek. Nem csoda. Szünet nélkül robotol a lengyel fűrészgép. Egy műszakban 12— 15 köbméter fát fűrészel szét. Most éppen 14 fűrészlappal dolgozik. Dodó Györgyi Egy évtized — egy gyár Aki már nem ingázik... Tápiószelén felnőtt az új nemzedék Gyár épült a pusztán Tápió- szele határában. A KotulSJll ti Gyárépítő- Vállalat helyt vas- szerkezeti gyáregységének elődjére, a Monori Gépjavító Állomás egykori telepére azért még sokan emlékeznek az üzemben. A történet 1968. július első napján kezdődött. Egyenes beszéd A tíz évvel ezelőtti telepen kétszáz ember kereste kenyerét Az egyesülés előtti munkásgyűlésen — az ilyenkor szinte mindig felszínre törő mendemondákat, találgatásokat megelőzendő — idejekorán bejelentették: mindenkire szükség van. Az új élet bérrendezéssel kezdődött. Az első lépésekre így emlékezett vissza dr. Balogh Istvánná, a tápiószelei gyár anyaggazdálkodási osztályának vezetője a pártvezetőség titkára, aki az egy évtizeddel ezelőtti gépjavítóban is dolgozott: — Az egyenes, nyílt beszéd megtette hatását: az emberek nem bizonytalanodtak el, érezték, hogy nem kell aggódniuk a jövőjük miatt. A leglényegesebbnek azt tartom, hogy mindenki állta a szavát. Nem ígért senki felelőtlenül, de ami szóba került, az maradéktalanul megvalósult. S az anyaggazdálkodási osztály vezetője az utolsó mondatot követően csendesen — szinte önmagának szólva — megjegyezte: — Ilyen gyorsan elmúlt volna a tíz esztendő? Hihetetlen ... S valóban: az egy évtized elmúltával a ma már országszerte méltán híres gyáregységben csaknem hétszázan dolgoznak. A gyár vonzáskörzete-pedig a nagykátai járásban Újszilvástól Tápiószent- mártonig terjed, s természetesen a tápiószeleiek egy részének is biztos megélhetést nyújt. Az üzem nagyarányú fejlesztése 1970-ben kezdődött. Az ismert könnyűszerkezetes elemeken kívül kemencék, valamint hatalmas üzemcsarnokok építésére alkalmas szerkezeteket is gyártanak. A tápiószeleiek egyébként a paksi atomerőmű építésénél is letették névjegyüket: az elmúlt év végén határidő előtt egy hónappal leszállították a létesítmény gépházának vasszerkezetét. S mindebben jelentős részt vállalt a November 7., a Lenin és a Műszaki Komplex aranykoszorús szocialista brigád, valamint a Törekvés szocialista brigád kollektívája. A számadatok is egyértelműen bizonyítják a tápiószelei gyár eredményes munkáját. A rohamléptű fejlesztésnek köszönhetően például folyamatosan növekedett a gépek, műhelyépületek, berendezések, egyéb — úgynevezett állóeszközök — értéke: az 1970-es tizenegymillió forinttal szemben 1977-ben már elérte a háromszáznegyven- hétmilliót. S más oldalról megközelítve ugyanezt a témát: az előállított szerkezetek súlya 1975-ben ötezerötszáz tonna volt, s 1977-ben már tizenegyezer tonna. Viszont érdemes mindehhez hozzátenni azt is, hogy e két esztendő alatt azonos létszám mellett érték el a termelésnövekedést — kizárólag a termelékenység emelésével. S a jelek szerint nincs megállás: az idei terv tizenkétezer tonna, s a szocialista brigádok felajánlása révén — amelyet munkásgyűlésen jelentettek be — ezt a számot minden bizonynyal sikerül ezerháromszáz tonnával túlteljesíteni. Szakmunkástanulók Az új feladatok, a megnövekedett követelmények — az 1980-ig megvalósuló, csaknem háromszázmillió forintos beruházással létrehozandó nehézacél-szerkezetes-, ..program — meghatározzák a jövő útját is: Tápiószelén égető szükség van hozzáértő szakmunkásokra — mindenekelőtt hegesztőre és lakatosra. — A környező falvakból már mi sem számíthatunk új munkaerőre. Éppen ezért számunkra az utánpótlást elsősorban és mindenekelőtt a végzős szakmunkástanulók jelentik. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy lehetőleg minél többen gyökeret eresszenek gyárunkban — mondta dr. Balogh Isivánné. Enyém a világ S e cél érdekében kedves hagyományként — csakúgy, mint a korábbi években — az elmúlt napokban tartották meg Tápiószelén a végzős szakmunkástanulók ünnepélyes avatóját Közöttük volt a tizenhét esztendős szerkezeti lakatos, Bakó Péter is, aki tősgyökeres tápiószelei: édesapja az üzemben gépkocsivezető, esténként — nagyon is tudatosan — sokat mesélt fiának erről a gyárról. A nyurga, barna hajú fiatalember — aki végzett szakmunkásként tizenkét forintos órabérrel kezd dolgozni — szívesen beszélt pályaválasztásáról: — Közel lakom az üzemhez, s tulajdonképpen a szemem előtt fejlődött igazi óriássá. Jól emlékszem: mikor beiratkoztam az általános iskola első osztályába, akkor kezdett igazán nőni, gyarapodni a gyár. A pályaválasztás idején úgy döntöttem: én is itt keresek munkát magamnak. Szerkezeti lakatos lettem, szeretem a szakmámat, érdekel az, amit csinálok. Mindenekelőtt annak örülök, hogy nekem nem kell ingáznom, hosz- szú órákat utazással töltenem. Délután két óráig dolgozom, s utána enyém a világ. Focizom a helyi csapatban... Bakó Péter a gyárban a November 7. aranykoszorús szocialista brigád tagja lesz. A kollektívát jól ismeri már, hiszen tanulóként is közöttük dolgozott. Ha bármit kérdezett, szívesen, türelemmel válaszoltak, s ha kellett, ötven- szer is elmagyarázták 'neki egyik vagy másik műveletet. Amikor elbúcsúztunk, az ifjú szerkezeti lakatos magabiztosan, mosolygó tekintettel megjegyezte: — Szeretnék innen nyugdíjba menni... Egy évtized nem nagy idő. Tápiószelén mégis felnőtt ez alatt egy új nemzedék. Falus Gábor Szúr a pelyva, száll a por K , islánykoromból hordozom magamban a várakozást, a Péter-Pál- hajnali eget kémlelést, őrzöm a tudást, hogy, ha felhőben kel a nap, delelőre perzsel, de addig dallamosan pendülmek a kaszák, szárnyal a marokszedő lányok éneke. Eleinte csak ámulva botladoztam az egyre kopaszodó táblán az aratók után, mint afféle vakációzó gyerek a nagyapa oltalma alatt. Ahogy nagyobbacska lettem, néha én is kaptam egy sarlót, megtanultam, hogyan húzzam a lábam a tarlóban, hogy ne szúrják meztelen talpamat a gabona ottmaradt, csonkolt szálai. Később engedtek kévét is kötni, de csak keveset, mondták, nem nekem való, nagyon nehéz mulatság. Az is volt. Ezért hát estefelé már inkább a cserebogaraikat hajtottam. Talán van még, aki emlékszik, hogy abban az időben nem hordták azonnal asztagba a gabonát, hanem a táblán szabályos halmokba, helyesebben, keresztekbe rakták, egyik-egyiknek tetejére akkurátusán, kissé ferdén mindig a papkévét, hogy ha éjjel esni kezd, azon lecsurogjon az eső, ne ázzon a kereszt belseje. A cserebogarak nagyon szerettek a keresztek körül röpködni. Hogy miért, azt már nem tudom, csak arra emlékszem, esténként összefogdostam két kötényzsebre valót, aztán futottam a zsákmánnyal, meg egy csomó szalma- szállal a középső udvarra. Ott nekiültem, egy-egy bogarat fedeles-szárnyánál fogva felfűztem a szalmaszálra, és néztem, hallgattam, hogy pörög, duruzsol magában. A gyermekkor bizonyos ösztönös kegyetlenségével még nem fogtam föl, hogy azért csinálja, mert szabadulna. Később nagymama megszidott érte, de titkon azért fölfűztem egyet-kettőt, ha senki se látta. ★ Az udvart azért hívtuk középsőnek, mert tulajdonképpen valamiféle módon-elválasztotta a virágosat a takar- mányostól. Hogy tulajdonképpen hogyan, azt ma már bonyolult volna elmagyaráznom, de nem is az a fontos. Itt volt a kút. Ez a fontos. A nagy gé- meskút, hármas vályúrendszerével. Egyik vályúból ittak a tehenek, másikból a lovak, a harmadik, egészen keskeny pedig a hízókhoz vitte a vizet, az akolba. Gyakorta ittam itt én is, a vödörből. Ma is érzem, milyen hűs volt és tiszta az a kútvíz. Aratás idején az unokafürdetés első számú színterét is itt rendezte be nagyanyánk: megmártott bennünket egy hordóban, lement a nagyja por rólunk, aztán szedtük a lábunkat a gangra, ahol alaposabb megsúroltatásunk következett. Ez az udvar egyéb szempontból is óriási jelentőségű volt számunkra. Itt ültünk egy nagy juharfán, mint ijedt verebek, ha jött a cséplőgép. Illetve nem is jött, vontatták a nagy, fekete masinával a Patakiéktól, mert, hogy ott csépeltek előbb, ki tudja, mióta kialakult rend szerint. Mire lement a nap, a dohogó, dübörgő szörnyeteg helyére vonszolta a rozsdabarna cséplőgépet, a maszatos gépész olajozókannájával utoljára körbejárta, igazított itt-ott egy szíjon, keréken, ki tudja, min, megtörölte arcát, kezét és ' nagy tárgyalásba bocsátkozott nagyapával. Tudtuk, miről folyik a szó. Ennyi gabonát egy nap alatt ki kell csépelni, a másik estén már a szomszéd tanyában várják a gépet. Lesz-e elég munkáskéz a villát forgatni az asztagon, mit főz a mama ebédre, no, meg, áll-e még az alku a fizetségre? Mire ennek vége lett, minket ágyba parancsoltak. Reggelre a levegő is remegett a tiszta szobában. A géptől. Messzebb volt pedig, mégis arra ébredtünk. Az ennivalónk fehér ruhával letakarva a gang végébe állított asztalon, nekünk is tettek félre az uborkasalátából, amit a szalonnásrántotta mellé kaptak az emberek. Mindig elkéstünk. A házban már senki, nagyanyám és apám két húga a nyári konyhában az ebédnekvalóval sürgölődött, ennyi éhes szájnak ilyen nehéz munkában jó húsétel dukál, tarhonyával, könnyű homoki borral. Időben neki kell kezdeni. Aztán egy óra múltán úgy belepett bennünket a por, hogy talán még szüléink se tudták volna kiválogatni, melyik kié ebből a szurtos gyerekhadból. Nem számított, hogy szúr a pelyva, hogy egymás visítását se halljuk a pokoli zajban, mindig ott ugráltunk, ahol legjobban rengett a föld: a gép közelében. Szemünk sarkából csalt a gazdát. nagyapát lestük. Ha lekapta fejéről izzadságtól, portól kőkemény kalapját, iszkoltunk, mert tudtuk, most tágulni kell, valakinelc-valaminek útjában vagyunk. És a friss, ropogós szalma! Uramisten, milyen felséges, élvezet volt felmászni a készülő kazalra és lecsúszva az oldalán nagyokat huppanni odalent. ★ Ma a kombájnokat csodálom. Kítát- va roppant szájukat ropogtatják az érett gabonaszálakat és ölnyi garatokból a szélnél is sebesebben ontják teherautókra a szemeket. A kombájnosokat csodálom, ahogy száz meg száz Izzadt hátú, napégette kaszás, fáradságot dallal űző fehér kendős marokszedő lány, inaskarú, köhögő cséplőmunkás erejét magukba és gépükbe gyűjtve látszólag fáradhatatlanul róják a végtelen táblákat hajnaltól estig. De valahol mélyen velük és értük, magamért is őrzöm a régi aratásokat, emlékeimben hordozom a Péter-Pál- hajnali várakozást, tudom, hogy delelőre most is perzsel a nap, ha felhőben kelt. most is éppúgy szúr a pelyva, száll a por — csak az ember nőtt fel. s teremtett emberibb eszközöket a munkához. Meg én lettem kicsit öregebb... Bálint Ibolya Fásbrigádok a Pilisvölgyében Kőris-, diórönkről hámozzák a funért
