Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

1978. JÚLIUS 2., VASÁRNAP

A képviselő interpellációja nyomán

Hegyes-hegyen tv-teressy

Ipoly mentén, Börzsöny aljún Összefogott a lakosság

A Börzsöny határszéli kis falvait járva manapság alig találni olyan házat, amelynek tetején nem magasodik tv-an- tenna. Így van ez rendjén, gondolja magában az arra utazó, s bizony mit sem sejt az itt élők bosszúságából, nemigen tud az idegen arról, hogy a legmagasabb, legerősebb antenna is majdcsaknem disz csupán a házakon. Ezen a környéken ugyanis alig-alig lehet fogni a budapesti műsort: a szemnek oly kedves hegyek alaposan leárnyékolják az Ipoly-parti kis községeket.

Polák Viktor, a váci járási pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztályának vezetője így összegezte 16 község lakóinak panaszát:

— Legalább tíz év óta, vagy talán már tizenöt is, hogy nem volt egyetlen tanácstagi beszámoló vagy képviselői fogadóóra a környéken, ahol ezt szóvá ne tették volna. Az itt élőknek a televízió jelenti a szórakozást, a művelődést, azaz inkább jelentené, ha fogni lehetne az adást. Hozzám is sokan jöttek panasszal az emberek, de segíteni nemigen tudtam. Akárhová fordultunk, mindenütt csak elutasítás volt a válasz. A posta csak a VI. ötéves,1 'tervre vállalta az átjátszótorony építését.

Végül is a tizenöt évi huzavona után tavaly, az ország- gyűlés tavaszi ülésszakán a körzet képviselője, Barat Endre interpellációt nyújtott be, amelyben már Pullai Árpádtól, a közlekedés- és postaügyi minisztertől kért segítséget egy átjátszó és erősítő állomás építéséhez. „Ha kell — mondotta felszólalásában a képviselő —, a községek lakossága társadalmi munkával is hozzájárul az állomás kivitelezéséhez. A szükséges területet, valamint az építőipari kapacitást soron kívül biztosítani tudnák...”

Amit a posta ad

Tóth János, három község — Vclmosmikola, Perőcsény és Tésa — közös tanácsának elnöke úgy ismeri az elmúlt 15 hónap eseményeit, hogy talán napra-órára is fel tudna idézni mindent pontosan.

— Futótűzként terjedt a jó hír. Alig néhány nap alatt már mindenki tudta, hogy a VI. ötéves terv helyett, ha minden jól megy, már 1978- ban működni fog az átjátszó állomás — idézi az interpelláció utáni első heteket. — Tavaly, nyár elején, amikor hozzáfogtunk a munka szervezéséhez, tisztában voltunk azzal, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Mert szó, ami szó, sok mindent építettünk mi már, de tv-tornyot még soha. Az első hetekben csak annyit tudtunk, hogy a községünkkel szemközti Hegyes-hegyen jelölték ki a posta szakemberei a torony helyét, és hogy csupán az adótornyot, valamint a hozzá tartozó kezelőépület elektromos hálózatát kapjuk készen. Az összes többi megvalósítása ránk vár.

A környék tanácstagjai minden tv-tulajdonoshoz bekopogtattak és néhány nap alatt ösz- szeírták, ki mennyit vállal az építésből. Az idősebbek, akik már nehezen vállalkoztak a hegymászásra, a csákányozásra, 300—300 forintot fizettek.

— A szervezésnél arra is ügyelniük kellett, hogy az itt

. i

élők mezőgazdasági munkások, és csak a betakarítási munkák után, a nagy tavaszi hajrá előtt tudnak bekapcsolódni a2 építkezésbe. Ezért úgy ütemeztük, hogy az építkezés java részére késő ősztől kora tavaszig kerüljön sor — mondja Tóth Lajos. íróasztalán egy több oldalas névsor fekszik, a nevek mellett kis karika jelzi, ki hányszor volt már a hegyes-hegyi munkán. Alig akad valaki, akinek neve mellett legalább két jelzés ne lenne. És egyre többen vannak azok, akik három, sőt — mint Varga Géza is — már négy napot dolgoztak végig.

Tavaly tavasszal, egy hosz- szúra nyúlt tanácskozás után, szocialista szerződést írt alá a váci járási pártbizottság, a járási hivatal, az érintett községek vezetői és a munkában részt vevő vállalatok, szövetkezetek vezetője. „Az anyagi eszközök gazdaságos kihasználása érdekében támaszkodni kívánunk arra a széles körű társadalmi összefogásra, amely a lakosság részéröl megmutat kozik” — áll többek között a díszes szerződésben.

Fele-fele alapon

Az adótorony és a hozzá tartozó kezelőépület elektromos hálózatának kiépítése mintegy két és fél millió forint. Ennyit kaptak soron kívül a börzsönyiek. A szerződést aláíró vállalatok és a lakosság pedig csaknem ugyanennyit érő társadalmi munkával segít, hogy mielőbb megvalósulhasson és november 7-én már sugározzon is a vámosmikolai tv-át- játszótorony.

Szinte minden hét végén nekivág egy 20—30 tagú önkéntes brigád a Vámosmikola melletti Hegyes-hegy csúcsának, hogy utat építsen, gödröt ásson, fát döntsön, mikor mit kell éppen.

A perőcsényi Gecse József tanácstag. Sok tévétulajdonost végigjárt egy éve, gyűjtötte a felajánlásokat, de ő maga is részt vett már a munkálatokban.

— Tizenhat éve van televízióm, de bizony alig egy-két órát volt benne örömöm. Este hét után már képtelenség nézni. Hiába állítottam Budapest felé az antennát, alig látni a képet, a szlovák adóról meg mindig beleszűrődik a hang. Hiába van az embernek a legdrágább készüléke, a legerősebb tetőantennája, akkor sem tudja élvezni a műsort.

— Hányszor volt már az építkezésen?

— Eddig kétszer. Valamikor tavasszal voltam először, akkor a torony gödrét ástuk, takarítottuk. A múlt vasárnap pedig a robbantás utáni törmeléket hordtuk el és a földkábelnek ástunk árkot a kemenceiekkel.

— Hányán voltak legutóbb?

— Huszonheten. Volt köztünk két idősebb tévétulajdo- fios is, Lantos György és Molnár Lajos Kemencéről. Szerintem mindketten elmúltak már hetvenévesek, de bizony a fiatalokat megszégyenítő tempóban dolgoztak. Sőt, már odafelé is túltettek rajtunk. Elég nehéz feljutni az építkezéshez. Kövesút csak a hegy

Magyar—román tárgyalások

A kettős állampolgárságról

Június 26. és július 1. között tárgyalások folytak Budapesten a magyar—román kettős

állampolgárság eseteinek megoldásáról, és a kettős állam- polgárság keletkezésének megelőzéséről. A tárgyalások eredményeként Gresznáry Pál, a

külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője és Gheorghe Badescu, a román külügyminisztérium konzuli igazgatóságának vezetője parafába az erről kötendő egyezi mény szövegét.

lábáig vezet, onnan aztán gyalog mehettünk tovább, mert a több napos eső alaposan feláztatta az agyagos erdei utat. A két öreg azonban mindig a kis menet élén járt.

Oszlop, műszer már a csúcson

Nehéz feljutni a Hegyes- hegyre. Erről magam is meggyőződtem. A hét eleji kiadós esőzés úgy feláztatta az erdei utat, hogy csak egy kölcsön kapott gumicsizmában vághattam neki, s a meredek hegyoldalban a csúszós, ragadós agyagot taposva nem mertem bevallani, hogy bizony már a félútra alaposan elfáradtam.

— Ki tudná összeszámolni, hogy az utóbbi hónapokban hányszor tettem meg ezt az utat föl a csúcsra — szólal meg Tóth Lajos tanácselnök, amíg néhány percre (a kedvemért) megpihenünk. — így gyalogosan .azért mégis csak könnyebb — hunyorít rám szemmel —, de gondolja csak el, mit kínlódtunk, amíg a gépeket, a villanyoszlopokat, a torony elemeit, meg műszerházat felvittük a csúcsra.

— Mindenekelőtt ezt az utat kellett megépítenünk. Buldózer vágta-marta a hegy oldalát, ameddig lehetett. De az utolsó másfél kilométeres szakaszt már a környékbeli lakosság vágta-ásta-csákányozta az agyagos-sziklás helyoldalba.

Fent a Hegyes-hegy tetején egy kis tisztáson már messziről látszanak a torony piros-fehérre mázolt elemei. A fák között pedig, gallyakkal letakarva egy erőgép árválkodik. Az Ipoly- vidéki Erdő- és Fagazdaság adta kölcsön, mert ezzel mégis könnyebb a villanyoszlopok helyét kifúrni. Az áramot ugyanis a hegy túlsó .oldaláról, Nagybörzsönyből vezetik ide.

A fák sűrűiében egy keskeny irtás jelzi a leendő vezeték útját.

— Ott lent dolgoznak az ÉDÁSZ villanyszerelői — int a völgy felé a tanácselnök. — Lemenjünk hozzájuk is?

r

Es az áldomás?

Válasz helyett csak térdig sáros gumicsizmámat méregetem. Tóth Lajos elneveti magát.

— Hát jó, ha nem, nem...

— és egy 10—15 méter átmérőjű, 70 centi mély gödörhöz kísér. — Sajnos itt most megakadtunk. Kézi erővel már nem juthatunk tovább. A szobi kőbánya dolgozói megígérték, hogy holnap feljönnek, és berobbantják a gödröt, mert legalább 170 centi mélység kell a toronynak. Csak fel tudjanak jönni a robbanószerrel ezen a felázott úton!

A hegy csúcsáról gyönyörű a kilátás. Lent a völgyben és a távolabbi hegyeken' a zöld rét és az erdők találkozásánál kis pirostetős házak bújnak össze. 15—20 ezer ember él ezen a vidéken. Most valamennyien reménykedve várják, hogy a magasba emelkedjen végre ez a piros-fehér torony.

— Az ott már Csehszlovákia

— mutat egy nem is távoli kis házcsoport felé a vámosmikolai tanácselnök. — Sok magyar lakik arráfelé is. Az áldomást majd ők fizetik, hiszen ingyen jutnak majd jó vételhez. Nem igaz?

Wanatka Gabriella

Pest megyéből hárman

Elismerés egészségügyieknek

Semmelweis Ignác, a nagy tudós születésnapja alkalmából orvosokat, gyógyszerészeket és egészségügyi szakdolgozókat tüntettek ki szombaton az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének Semmelweis-termében.

Az ünnepségen — amelyen megjelent Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára — Schultheisz Emil egészségügyi miniszter köszöntötte a kitüntetetteket, méltatva áldozatos munkásságukat, a szocialista egészségügyi megvalósításáért kifejtett tevékenységüket.

Ezt követően a miniszter átadta a kitüntetéseket, többi között három Pest megyei egészségügyi dolgozónak is. Dr. Kárpáti Ervin, a nagykátai járási szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosa Kiváló orvos, Szalay Árpádné, az albert- irsai csecsemőotthon vezetője és Gál Lászlóné, a Pest megyei Gyógyszertári Központ szakszervezeti bizottságának titkára Kiváló munkáért kitüntetést kapott.

— Ha befejezem az egyetemet, szeretnék tovább tanulni. Szakmailag képezném magamat. Úgy érzem: mostani hivatásom teljes embert követel, s ebben a képzettség, az ismeretek saint je nem mellékes.

Rózsát hozott..'.

Évek a gyerekekért

Szélesedő választékcsere

Szombaton befejeződött Moszkvában a magyar—szovjet belkereskedelmi munkacsoport elnökhelyetteseinek találkozója, amelyet június 26, július I között tartottak. A tárgyalásokon magyar részről Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes vett részt. A munkacsoport tagjai áttekintették az idei választékcsere alakulásával kapcsolatos kérdéseket, és megállapították, hogy az import és export üzletkötések a terveknek megfelelően alakulnak, az idei évre előirányzott 14 millió rubel értékű áruszállítások mintegy 80 százalékára szerződést kötöttek az érdekelt vállalatok. A megbeszéléseken foglalkoztak a magyar—szovjet áruházi nemzeti hetek megrendezésével, valamint a belkereskedelmi műszaki-tudományos együttműködés időszerű kérdéseivel is.

Bevallom, eddig még sohasem gondolkodtam el azon: akad-e valóban kapcsolat a gyógyszerész szakmája és a művész hivatása között? Gál Lászlóné, a Pest megyei Gyógyszertári Központ szak- szervezeti bizottságának titkára állítja, hogy van. Igazolásul saját példáját említi.. Középiskolásként keramikusnak készült. Máshogy hozta azonban a véletlen, s Budakeszire, a gyógyszertárba került asz- szisztensnek. Azt mondja: a gyógyszerek elkészítésében ugyanúgy megtalálta az alkotás örömét, mint egy-egy tetszetős váza formálásában. Sőt hivatása még egyéb dologgal párosult: érezte, hogy kisebb- nagyobb részben segíthet enyhíteni a betegségekkel küszködő emberek gondjain. Tizenkét évet dolgozott a gyógyszertári központban, ám 1975- ben felelős megbízatást kapott a most 30 éves fiatalaszony: megválasztották a szakszervezeti bizottság titkárává.

— Meglepett, hogy éppen rám esett a választás — mondja most. — Központunkhoz 120 gyógyszertár tartozik, összesen 1500 ember szakszervezeti életét irányítjuk. Igaz, korábban is tevékenykedtem a szakszervezetben. Az Orvos és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete központi vezetősége elnökségének és Pest megyei bizottságának tagjaként tevékenykedtem.

— A legfőbb munkánkat a dolgozók érdekvédelmi ügyei teszik ki. Ügy érzem, sikerült jó személyes kapcsolatot kialakítanom mindenkivel. Kezdetben nehezebb volt a helyzetem, szerencsére ez az időszak hamarosan elmúlt.

Gál Lászlóné azok közé tartozik, akik állandóan képzik magukat. Éppen a napokban vizsgázott a marxista—leninista esti egyetem szakosítóján, de máris a jövőben járnak a gondolatai:

A nagykátai járási szakorvosi rendelőintézet falai a kórházi helyett, fe^tékszagot árasztanak. Éppen, a minap végeztek a festéssel a munkások. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a munka miatt egy napot sem szünetelt a rendelés.

— Nagyot változott az életünk, amikor nyolc évvel ezelőtt átvettük az új rendelőt — mondja dr. Kárpáti Ervin igazgató főorvos. — Ismerem a nagykátai járást. Az egyetemi tanulmányaimat 1960-ban fejeztem be, azután egy évig Dunaújvárosban voltam gyakorló orvos. Pándra 1961-ben kerültem, ahol 19é7-ig körzeti orvosként doigoztam. Hozzám tartozott Káva is. Meglehetősen nehéz körülmények között dolgoztunk, mégis szép eredményeket értünk el. Megszerveztük a Vöröskeresztet. Pán- don 70 liter vért adtak akkoriban egy év alatt az emberek.

Dr. Kárpáti Ervin ízig- vérig közéleti ember. Megyei 'tanácstag, Nagykátán párt- alapszervezeti titkár, korábban a helybeli sportkört vezette. Hivatása úgyszólván egész életét betölti.

— Manapság könnyebb a helyzetünk — mondja. — A nagykátai járás 15 községének 68 ezer lakosát látjuk el. Huszonhat körzeti orvossal dolgozunk, aikik szakorvosi rendelésre hozzánk utalják be a betegeket. Amikor 1968-ban megbíztak a rendelő vezetésével, a MÁV barakképületében dolgoztunk. Ma már azzal a gondolattal foglalkozunk, hogyan foővíthetnén'k tovább az intézetünket.

Miközben beszélgetünk, rendre benyit hozzánk égy- egy fehér köpenyes ember, vagy a járás egyik-másik községéből érkezik beteg. Sokán kopogás nélkül jönnek be, különböző, gyakran a betegségektől távol eső ügyek miatt.

— Ismerőseim tudják, hogyha a zárban kívülről benne van a kulcsom, bármikor bejöhetnek hozzám — magyarázza az igazgató főorvos. — Különféle ügyekben számítanak segítségemre. Bölcsődei felvételben, a házuk táját ért problémák elintézésében. Sokszor családi gondjaik megoldásához kérik tanácsomat.

Megbecsült embernek érzi magát az igazgató főorvos. Végigjárta a ranglétrát, amelyet a hivatásabeliek megtesznek. Ma is szívesen emlékezik körzeti orvosi gyakorlatára:

— Pándon született a lányom. Zimankós tél volt akkortájt, elromlottak a telefonvonalak. Nem tudtam mentőt hívni, s így a feleségem otthon szülte meg a gyereket. Akkor még gyakran előfordult ilyen eset. Jólesett a napokban, amikor egyik hajdani pándi betegem keresett fel, és egy csokor rózsát hozott, őszintén szólva már arra sem emlékszem, miben segítettem neki.

Virág Ferenc

Termelőszövetkezettől ingyen kapjuk a tejet. A szocialista brigádok dolgozói játékokat készítenek, segítenek rendben tartani az udvarunkat.

A gyermekneveléssel eltöltött két évtized emlékezetes epizódjairól kérdezem. Rövid gondolkozás után válaszol:

— A közelmúltban keresett meg bennünket egy volt gyerekünk, húszévesen jött vissza, hogy végigjárja az épületet. Büszkén újságolta, hogy a nevelőszüleinek házat épít, mivelhogy a kőműves szakmát tanulta ki.

,A gyerekek hirtelen körbefognak minket. Az egyikőjük szétnyitja a kezét, mutatja a kincseit: fényes, fehér kavicsokat. Másikójuk virágot hozott. Ügy csivitelnek, akár a fákon repdeső madarak. Nincsen bennük semmi félsz, nyíltan vizsgálják arcunkat.

Felelős poszton

A kastélyépület kertjében apró gyerekek zsiva jognak, kipirulva kergetik a labdát. Mások körülülik a sátrak alatti asztalokat körülvevő padokon, vagy a bokrok között kajtatnak, bogarakat üldöznek a fűben.

— Az az elvem, hogy a gyerekek a játékidőben belátásuk szerint tegyenek, amit akarnak — szólal meg Szalay Ár- pádné, az albertirsai csecsemőotthon vezetője. — Mostoha körülmények közül kerülnek hozzánk, olyan szülőktől, akiknek a családi élete megsérült. A kívülállók úgyszólván el sem tudják képzelni, mennyit fejlődnek nálunk ezek a lurkók. Egyéves korukban jönnek hozzánk, s háromévesen mennek tovább Pótra a gyermekvárosba. Néha fájó a búcsú.

A barna hájú, csendes beszédű asszony húsz éve vezeti az albertirsai csecsemőotthont. Életét ma is betölti hivatása, miként a kezdetben, csupán a tapasztalatai sokasodtak az évek múlásával. Megannyi rosszul indult gyermeksorsot látott, ám az apróságok el- esettsége, kofái magárautalt- sága csak növelte szeretetét. Pedig 40—50 gyerek édesanyjának lenni, nem kis gond és felelősség.

— Mindent megtehetünk munkatársainkkal együtt, ám az édesanyát nem pótolhatjuk — szögezi le tárgyilagosan. — A gyerekék szeretnek bennünket, ragaszkodásukat nemcsak a búcsú pillanatában, hanem naponta érezzük. Virágot szednek nekünk a kertben, önmagukat felülmúlva igyekszenek felvidítani bennünket, ha gondunkat látják. A csecsemőotthonban 50 gyerek számára van hely, többségük állami gondozott.

— A húsz esztendő alatt jó kapcsolatot építettem ki a környező üzemekkel — fűzi tovább a szavakat. — Mit is említsek először? Legutóbb homokra volt szükségünk. Felhívtam a Szabadság Tsz-t, ahonnan ide is szállítottak egy teherautónyit. A Dimitrov