Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-13 / 163. szám
Transzformátorok — Lelkesről ÚJ ÜZEMI LAP Dunamenti Híradó Újabb lappal gyarapodott a váci járás: megjelent a gödi Dunamenti Tsz üzemi lapja, a Dunaimenti Híradó. Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára köszöntő.t írt az első oldal vezető helyén. — Az első szám megjelenése alkalmából!, köszöntőm a lap valamennyi olvasóját — írja. — A járási pártbizottság bízik abban, hogy az újság szerkesztésében érvényesül a sajtóval szemben támasztott lenini követelmény, s a híradó egyszerre tölti be a kollektív agitátor, szervező és propagandista szerepét. Hálózati és fojtó transzformátorokat, áramváltó tekercseket és kerámiavázas poienciométereket gyártanak a Ietkési Ipolyvölgye Termelőszövetkezet műszeriizemében. A munka egy részét még kézzel végzik az asszonyok, de a nehezebb feladatokat már gépesítették. Varga Ferencné munkáját is nagyban megkönnyíti a képünkön látható tekercselőgép. Barcza Zsolt felvétele A Lenin út és á Maróti Lajos utca kereszteződése közelében megállnak a gyalogosok, lassítanak a járművek is, hogy egy pillantást vessenek az egyik legnagyobb váci, bejterületi építkezésre: a körülkerített telken fektetik a síneket, alapot ásnak, készítik az építőanyagot. Saroktelek A Cemfent- és Mészművek központja kerül arra a helyre. Egy 1970-ben megjelent, cementipari szaklapban olvastuk először a hírt: új központot kap a magyar cementipar. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a Buki-szigeti megoldás nem tekinthető véglegesnek. Az eredetileg lakásnak szánt, emeletes épületek megközelíA szerencsés tízpróbázó Trabantot nyert a MundiaE-jős Labdarúgás és világ járás — Tízpróbázzunk kérdezz- íelelekből! ■ — Állok rendelkezésére. O Szerencse vagy számítás? — Mind a" kettő. Nézze, tíz kétesélyes tippbői állt a rejtvény. Könnyű volt kiszámítanom, kettő a tizediken, azaz 1024 variáció. A magam részéről azonban két fixet játszottam meg, miáltal elértem, hogy 1024 pályázati szelvény helyett, mindössze 256 kellett, ugyanis egy állandó tipp esetén a felére, kettő bekapcsolásával pedig a negyedére csökken az eredeti variációs meny- nyiség. Elkészítettem hát a 256 oszlopos, nyolcszoros táblázatot A továbbiakban már csak azért kellett szurkolnom, hogy a két fix bejöjjön, mert ha bejön, és mint köztudott, bejött, telitalálatom van. A fődíjban azonban csak titkon reménykedtem, hiszen más is kiokoskodhatta az említett szisztémát, no és sokan véletlenül is ráhibázhattak a .helyes megfejtésre, ezért mondtam, hogy a számításon túl szerencsém is volt: csak áldani tudom Sándor Csikar jobb kezét, amellyel az én nevemet húzta ki a kerékből. Hogyan tett szert kétszázötvenhat újságra? — Az az igazság, hogy csak későn szereztem tudomást a Hétfői Hírek tízpróbázzon fut- ballból! pályázatáról, ezért aztán sebtiben kellett megszereznem a rengeteg példányt. Nem csoda hát, hogy amikor a Széchenyi utcai hírlapboltban előadtam, hogy nekem ennyi és ennyi lapszámra lenne szükségem, Horváth Ferencié árus úgy nézett rám, mint olyasvalakire, akinek hiányzik egy kereke... Ám attól a perctől kezdve, hogy kiderült, én valóban komolyan gondolom a dolgot, készséggel segített, bár a tekintélyes mennyiséget egyáltalán nem volt könnyű megrendelnie, hiszen a Hétfői Hírekből az üzletbe hetenként csak száz példány érkezik... Melyik volt a két fix? — Biztosra vettem, hogy Argentína, Brazília, Hollandia és az NSZK bekerül a legjobb nyolc közé, s hogy a nyugatnémetek nem ismétlik meg 1974-es világbajnoki elsőségüket. A magyar válogatottat miért nem tekintette érdemesnek a középdöntőbe jutásra? _ ..... v____ — Az az igazság,' bogy a mi csapatunk játéktudása enyhén szólva nem vetekszik az élenjárókéval. A tizennyolc labdarúgó közül egyedül Nyilasi és talán Törőcsik képességei számottevőek, a többiekről hadd ne mondjak véleményt. A mieink kiesése után, melyik együttesnek szurkolt? — A hollandok nélkülözték ugyan a csodálatos Cruyffot, de nélküle is olyan egyéniségeket vonultattak fel, mint Ruud Krol vagy Robby Ren- senbrink. Erőállapotuk lenyűgöző, lestaktikájuk pedig amelynek lényeg, hogy varázsütésre, egyszerre rohannak ki kapujuk előteréből, megzavarja még a legnagyszerűbb ellenfelet is. Nagy vágyam, hogy egyszer élőben láthassam őket a pályán. A most nyert Trabant révén erre lehetőség nyílik? — Remélem, élni is tudok vele. Meg hát a labdarúgáson kívül van egy másik hobbim is: az utazás. Jártam már egyebek között Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Törökországban. %A vasárnapi Hétfői Híreket,, amely az én szerencsémről tudósított .éppen Jugoszláviából érkeztemkor vásároltam meg. Megtartja a kocsit? — Már csak kabalából is, pedig akadt már, aki hetvenezer forintot iá ígért érte. Kedvenc lapja lett a Hétfői Hírek? —. Csodálkozik, ha azt mondom, hogy igen? Mi a legközelebbi programja? — Az öntől e pillanatban jobbra ülő Horváth Ferencn* hírlapárusnak átadóm szerény ajándékomat, ezt az itallal és édességgel megrakott kis kosarat, elvégre nem csekély része volt a sikerben. Már csak egy kérdés maradt: kivel beszélgettem? — Bonifert Bernát vagyok, 27 éves, vegyészmérnök. A Taurus Gumiipari Vállalat szervezési és információs központjának váci képviselőjeként dolgozom, csoportvezetői beosztásban. V Hegyi Iván tése nehéz, a belső beosztás nem szerencsés, egészében nem méltó egyik legjelentősebb építőanyagipari vállalatunk irányító centrumához. Szóba került az is, hogy Budapesten épül fel az új székház, de az ismert kormányrendelet nem tette lehetővé. Akkor már bontották a területen lévő romos, korszerűtlen épületeket. A Cementes Mészművek jelentős összeggel segítette a Madách Imre Művelődési Központ létrehozását, ezért többszöri eszmecsere után, megszületett az egyezség: a városi tanács rendelkezésére bocsátotta a nagyméretű saroktelket. A tervrajz Felépítették a felvonulási épületeket. Villanyenergiát kapott az építkezés, gondoskodtak a közművek csatlakozásáról. Körülkerítették a telket, tárgyaltak a tervezőkkel, majd a kivitelezőkkel. A Középület Tervező Vállalat rajzában a vasutas lakóházak néven ismert, emeletes épületsorok folytatásaként illesztette be a környezetbe az ötszintesre tervezett székházat, melynek főhomlokzata a Lenin útra néz. A felülről lefelé szélesedő emeletek hajóra emlékeztetik majd a szemlélőt. Az irodákkal, a tanácskozó- teremmel s a kapcsolódó helyiségekkel együtt helyet kapnak az épületben szociális létesítmények is. A vasút felé néző oldal előtti területen, a szomszédos házsorig parkolót alakítanak ki a dolgozók és az érkező vendégek gépkocsijainak. Korszerűen Lefektették a sínpárokat, azokon mozog majd az a két hatalmas daru, amely az előregyártott épületelemeket emeli a helyükre. A 34. számú Építőipari Vállalat készíti a súlyos, hatalmas falrészeket, tetőszerkezeteket, amelyek korszerű építkezést tesznek lehetővé. A kivitelező a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Varga András művezető irányítja a munkásokat, köztük a többszörösen kitüntetett, Farkas Endre vezette ácsbrigád tagjait, Több mint 50 millió forint az építkezés előirányzata. Ha nem lépik túl a tervezett időpontot, két év múlva átadhatják majd Tatabánya, Selyp, Beremend, Lábatlan, Nyergesújfalu, Hejőcsaba, Bélapátfalva, Dorog és Vác cementműveinek központi székhazát. Papp Rezső Dr. Godla István elnök a számok tükrében mutatja be a szövetkezet jelenét és jövőjét. Nánási Lászlóné, a nőbizottság elnöke a tsz-beli asz- szonj’Oik és lányok helyzetét ismerteti. Batiz Zoltán, a párt- vezetőség titkára, a csaknem 700 milliós tervfeladat teljesítését segíti hasznos gondolataival. Hamerli József a szocialista brigádmozgalcm eredményeit elemzi. Szép képanyag, ötletes karikatúrák, hírrovat, utazási tájékoztató egészíti ki a kiskunfélegyházi Petőfi Nyomdában készült, gondosan szerkesztett első számot. P. R. HÍREK - hírek . HÍREK — A váci általános iskolák tanulóinak 16 százaléka tölt derűs nyarat ezen a nyáron a pokolszigeti táborban és az ország más úttörőtáboraiban. — A Forte-gyári kertészkedők klubjának tagjai a vácrá- tóti botanikuskertben tartották meg évzáró klubfoglalkozásukat. A Magyar Ifjúság is tudósítást közölt a Debrecenben rendezett magyar—finn fizikai diákversenyről, melyen az első díjat Kaufmann Zoltán, a váci Sztáron Sándor gimnázium tanulója nyerte el. Megnyitása óta sokan keresték fel az Alkohol és bűnözés című kiállítást, amely a művelődési központban tekinthető meg, július 16-ig, naponta 8 és 22 óra között. Papp László felvétele Alig több mint egy hónapja készült el, máris a járás és a megye egyik büszkeségévé vált. Sőt, népszerű hetilapunk tanúsága szeriint, immár országos fórumot is kiérdemelt. Amiről szó van: a sződligetT* vasútállomás, környékének kedves színfoltja, az erdei I tornapálya. I Ajándék — önmaguknak Tornapálya? Sóikkal inkább torna-, labdarúgó-, röplabda-, tollaslabda- és futópálya együtt, hogy csak a legkedveltebb játéktereket említsük. De található ott pingpongasztal, fára festett sakktábla is a csendes sport kedvelőinek és hinta a legkisebbeknek. Az idősebbek sem csalódnak, ha kilátogatnak a parkba: egy-egy séta a szép környezetben, a jó levegőn nemcsak kellemes, de egészséges is. S ha elfárad, az itt-ott elhelyezett padokon jólesően megpihenhet az ember. A kényelmesebbek akár járművel is érkezhetnek: a pályák mentén gépkocsipar- koíló és kerékpártároló áll a sportolni vágyók rendelkezésére. Május 29-én, az országos sportnapok alkalmából adták át: ez lehetett a helybéli fiatalok ajándéka — önmaguknak, hiszen minden, ®ni megvalósult, az ő tenniakarásuk eredménye. Felnőttekként dolgoztak Eigy kiváló szervező egyéniség, a községi pártvezetőség titkára, egyben az iskola testnevelő tanára, Rábai Tibor vezetésével, a Táncsics Mihály úttörőcsapat tagjai, a helyi KISZ-esek, ifivezetők, valamint az iskola volt diákjai felnőtteknek is dicséretére valóan dolgoztak — és most tornapálya áll az egykori szemétlerakó-telep helyén. A változáshoz 1100 órányi társadalmi munkára, s csupán száz forint anyagi ráfordításba volt szükség: száz forintba került ugyanis az a dekorációs anyag, amolyet az ünnepélyes megnyitó alkalmából használták fel. Minden más, ami felépült, saját erőiből épült fel. A tornaszerek és az akadályversenyek lebonyolítását szolgáló eszközök Vácról érkeztek: az ötletes szerszámokat Cseri Béla, a kötöttárugyár tmk- részlegénék dolgozója készítette, természetesen, díjmentesen. Az első sikerek A pályát máris a szomszédos iskóla szerves részének tekintik. Örömmel tartják ott az úttörő- és napközis foglalkozásokat A park védelméről, tisztántartásáról is a diákok gondoskodnak. Építés és gondozás együtt: alighanem ezt nevezhetjük a tanulók munkára való tudatos és hatásos nevelésének. A gyerekek érzik is, hogy éppen, mert az ő művük, ott minden kétszeresen az övék: a háromszáz tanuló egyharma- da rendszeres vendége a parknak. Az eredmény? Nagypályás labdarúgó-csapatuk az idén a járási úttörő-olimpia győztese lett, a kispályások pedig a második helyen végeztek. S ami talán ennél is szebb siker: az iskolának ma már nincs olyan növendéke, aki ne sajátította volna el a torna és az atlétika, elsősorban a távol- és a magasugrás, valamint a kislabdahajítás alapismereteit. A gyerekek egyszer és mindenkorra barátságot kötöttek a sportolással, a testmozgás mindennapi igényükké vált. A sződligetiek úgy mondják, nem állnak meg félúton. S már javában építik — a szép. tamberi tanévkezdés alkalmából szeretnék átadni — a vadonatúj kézi- és kosárlabdapályát, egyben foglalkoznak a létesítmény további bővítésének lehetőségeivel is. Ahogy az ottani fiatalok igyekezetét ismerjük, a bővítési elképzelések megvalósítása sem várat sokat magára. Minden megváltozott Végezetül hadd álljon itt két igazán illetékes, a nyolcadikos Darvas Józsi és Hlinka Zoli véleménye: — Eddig nem volt a községben központi sportlétesítmény, asztaliteniszezni például a művelődési házba jártaink, s ha focizni támadtl kedvünk, a salakon kellett rúgnunk a labdát, nyelnünk a port. Most minden megváltozott. És cstída jó dolog, hogy végre, a hányán csak vagyunk, egy helyen, együtt játszhatunk. ___________ H. I, Vá lasz cikkünkre Kész a gyűjtőláda Június 24-én Galambos Ferenc. a Váci Naplóban javaslatot tett: a laboratórium mun- kaját meggyorsítaná, ha gyűjtőládába dobnák be a betegek a beutalót. A cikk megjelenése után a ládát a laboratóriumnak elkészítettük, a jövőben a beutalókat a betegeknek abba kell bedobniuk. Kérjük a szerkesztőséget, hívja fel a laboratóriumot felkeresők figyelmét, hogy a beutaló bedobása után foglaljanak helyet, ne álljanak az ajtó előtt, mert továbbra is akadályozzák a betegforgalmat. Mint az a cikkben is olvasható volt, a laboratórium vizsgálatok szerint csoportosítja a beutalókat és a csoportosítás szerint hívja be a betegeket. Dr. Gecseg Gyula, az SZTK-rendelőintézet igazgató-helyettese XXII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1978. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK Két év múlva adják át Épül a cementgyárak központja Megegyezés a városi tanáccsal ifäsiraap estig látogatható Egy helyen — együtt játszhatnak Tcrnapálya - száz forintért Máris bővíteni szeretnék