Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-06 / 131. szám
1978. JÜNIUS 6., KEDD A kölcsönös bizalom jegyében Demokratikusabb módszerekkel Új vonások a népi ellenőrzés munkájában A múlt év végén született a tlépi ellenőrzés továbbfejlesztéséről szóló minisztertanácsi rendelet. Az ebben megfogalmazott feladatokat a megyei valamint a járási és városi bizottságok már azóta megvitatták, s egyes részleteit kiegészítették javaslataikkal. A rendelet azt kívánja elősegíteni, hogy a népi ellenőrzés szervei nagyobb szerephez jussanak az állami ellenőrzés rendszerében, s ezt a szerepet demokratikusabb módon, az ellenőrzött vállalatok, szövetkezetek, intézmények ' dolgozóival és Vezetőivel együttműködve töltsék be. Nem az ellencsapatban A népi ellenőrzés szerveze- . te kiállta az idő próbáját, húszéves gyakorlata kialakította az eredményes munka módszereit. A népi ellenőrök ma már — az ésszerű munka- megosztás eredményéként is — olyan biztonsággal mozognak a gazdasági és társadalmi élet különböző szakterületein, hogy erről a talajról, politikai érettségük birtokában nagyobb erőfeszítés nélkül válthatnak ,át olyan módszerekre, amelyeknek a kezdeményeit már eddig is megfigyelhettük. Ezelcet a módszereket kell a jövőben továbbfejleszteni, hatékonyabban alkalmazni. Munkájuk alapja továbbra is a társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és életszínvonal-politikai célkitűzések végrehajtásának komplex ellenőrzése. Az állami ellenőrzés egész rendszerével össze- hangoltabban kell dolgozniuk, ennek megfelelően meghatározták a népi ellenőrzés, a pénzügyi, a gazdálkodási, a törvényességi felügyeleti és a szövetkezeti ellenőrzés szerepkörét. Az ellenőrzést a vezetés és Irányítás szerves részének kell tekinteni, a gazdasági vezetőnek mindenkor a legfőbb ellenőrnek kell lennie. Nem lehet jó vezető az, aki az ellenőrzést nem tartja ugyanúgy feladatának, mint a szak- irányítást; így partnere kell, hogy legyen a népi ellenőrzésnek, olyan partnere, aki nem az ellencsapatban van, hanem az ellenőrzőben, még akkor is, ha éppen az ő munkáját vizsgálják. A népi ellenőrzésre hosszú időn át úgy tekintettek, mint bűnüldöző szervre, amely a vétségek, bűncselekmények le. leplezésére törekszik. A látszat néha valóban emellett szólt, a jövőben azonban ennek a nézetnek az eloszlatásán kell dolgozniuk. Bizonyára ezután is találnak a népi ellenőrök hibákat, sőt visszaéléseket is — remélhetőleg egyre kevesebbet. Ha találnak, ezeket ezután is fel kell tárniuk, de egyúttal azt is meg kell vizsgálniuk, — s ez lényegesen nehezebb feladat —, hogy mi idézi elő azokat és a megoldás módját is meg kell jelölniük. Az ellenőrzött vezetőnek pedig nemcsak a felelősségre vonás lesz a felada. ta, hanem a mulasztásokat előidéző körülmények felszámolása is. Tulajdonosi szemlélet A cél az ellenőrzött szervek munkájának javítása, a vezetők informálása, s ezen keresztül a jó döntések előkészítése. Nemcsak a fejlődést gátló, negatív vonásokat, hanem a jó, bevált gyakorlatot is fel kell ismerniük és hasznosítani, terjeszteni kell. Ezért fontos a vizsgálatok mind jobb előkészítése. Ehhez széles látókör, alapos társadalmi áttekintés szükséges. Társadalmunkban a munka hatékonyságát ma még sok tényező akadályozza. . Sok a szervezési fogyatékosság, az ésszerűtlen munkafolyamat, a kihasználatlan lehetőség, , s fellelhető a bürokratizmus és a pazarlás is. Társadalmunk erdeire, hogy növekedjen a közérdekért felelősséget, a köztulajdont magukénak érző emberek száma, azbké, akik a tartalékokat észreveszik és jó javaslatokat is tesznek. Az ilyen bejelentések segítik a vizsgálatok sikerét, részei az előkészítő munkának. Ugyancsak fontos a jó vizsgálati program, amelyet úgy kell a népi ellenőröknek ösz- szeállítaniuk, hogy azok kapcsolódjanak a politikai és társadalmi szervek munkaterveihez, s mindig a legidőszerűbb témák vizsgálatára irányuljanak. Nagy figyelmet kell fordítani a vizsgált kérdések társadalompolitikái összefüggé. seire is. Már a programtervezet elkészítése során konzultálnak a helyi politikai és társadalmi szervekkel. De szélesíteni kell az ellenőrzés tömegbázisát is; fokozottabban bevonni a vizsgálatokba a képzett szakembereket, köztük a munkásokat és a fiatalokat. A termelésben egyaránt fontos a fizikai munkások és a vezetők szerepe, ugyanúgy az ellenőrzésben is részt kell venniük. Nem jó az olyan ellenőrzés, amelyik a vezetők által bezárt, szüli körben valósul meg. A fiatalokra pedig azért támaszkodnak a jövőben jobban, hogy mindjobban kifejlődjön bennük a tulajdonosi szemlélet, mindjobban bekapcsolódjanak a közéleti tevékenységbe. Ismerjék meg mások is Az ellenőrzés megkezdése előtt a népi ellenőrök tájékoztatják a vezetőt és az üzérn dolgozóinak szervezeteit az ellenőrzés céljáról. Az ellenőrök és ellenőrzöttek nem a fenntartások, hanem a bizalom talaján állnak. Az előbbieknek emberileg meg kell érteniük, el kell fogadniuk az ellenőirzötteknek azt a törekvését, hogy védik, magyarázzák munkájuk eredményeit a mundér becsületét. Ennek tiszteletben tartásával kell megállapításaik mellett határozottan érvelni, a munka javítását célzó javaslatokat elfogadni. Helyes az a kialakult gyakorlat, hogy az ellenőrzésről készült összefoglaló jelentést elküldik azoknak a vállalatoknak, szövetkezeteknek stb., ahol nem végeztek vizsgálatot, de föltehető, hogy a máshol feltárt problémák náluk is léteznek. Itt van különösen nagy szerepük a jó tapasztalatok ismertetésének. A vizsgált szerv vezetője is megkapja természetesen a jelentést, tőle elfogadható határidő kitűzésével — mint eddig is — írásbeli magyarázatot kérnek. A vezető köteles a szükséges intézkedéseket megtenni, s azok végrehajtásáról gondoskodni. Ezt a népi ellenőrök is figyelemmel kísérik. Kívánatos, hogy a munkahelyek dolgozói ismerjék meg a vizsgálat eredményeit és a javaslatokat, támaszkodni kell az üzemi demokrácia fórumaira, az ellenőrzés demokratikus jellegét erősítve bevonni a munkásokat is a közös munka javításába. Életünk minősége Továbbra is nagy gonddal vizsgálják majd a panaszokat és a közérdekű bejelentéseket, ezáltal is elismerve, hogy min. den állampolgárnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy segítsen feltárni az élet bármely területén mutatkozó hibákat. Az ügyintézők pedig csak akkor végzik igazán felelősségteljesen munkájukat, ha az akták mögött az embert nézik. A népi ellenőrök a .közérdekű bejelentések utó- vizsgálatainál azt is megnézik, hogy a bejelentőnek nem esett-e bántódása. Ugyanígy rendszeressé teszik valameny- nyi ellenőrzést követően az utóvizsgálatokat Színes, változatos, de nehéz a népi ellenőrök munkája. A határozatok cs.ak a körvonalait adják ennek, a jó munka- módszereket maguknak kell kialakítaniuk és állandóan csiszolniuk. A területi bizottságok nagyobb önállóságot kapnak, ez tőlük is megkívánja, hogy munkájuk során a párt és a kormány gazdaság- politikai célkitűzéseinek szellemében járjanak el. Az ellenőrző munka stílusának, légkörének demokratizálása hozzájárul az emberi kapcsolatok, végső soron életünk minőségének a javításához. H. E, Tüzelő- és épitőanyag-kereskedelem Bázistelepek - jobb ellátás Kevesebb büntetés kocsiállásért A tüzelő- és építőanyagtelepek hazánkban a legsűrűbben Pest megyében helyezkednek el, számuk is itt a legnagyobb, pontosan 111. (A sorban második Bács-Kis- kun megyének is mindössze 60 telepe van, Fejér és Komárom megyében pedig körülbelül 20 látja el a lakosságot fűtő- és építőanyagokkal. A Pest megyei telepek közül 67 szövetkezetek irányítása alatt működik, 17 áfész- nek 44 vegyes és 23 kizárólag tüzelőkereskedése van. Árukínálatukra gyakrabban panaszkodik a lakosság, mint a TÜZÉP-telepek ellátására, hiszen jobbára kicsinyek, némelyik 4—5 helyen kénytelen tárolni áruját. Bár sokat javult, még az elmúlt évben sem volt zökkenőmentes az építőanyag-ellátás. Az importáruk késése miatt ellátási zavarok keletkeztek, például cementből, fűrészáruból. E helyzet javításának lehetőségeit vizsgálta meg a minap a MÉSZÖV elnöksége. Megállapította, hogy a MÁV 15 éves távlati tervei szerint több vasútállomáson megszüntetik az áruleadást és felvételt, tehát a kijelölt rakodóállomásokról a telepekre át kell szállítani az árut, s erről a szövetkezeteknek kell gondoskodniuk. Mivel sok helyen még nincs rakodógép, megfelelő számú rakodómunkást sem tudnak foglalkoztatni, sok büntetést fizetnek a határidőn túl lefoglalt vasúti kocsikért. És mert az építőanyagok szállítására teherautóik sincsenek, mást, például a Volánt, tsz-eket, vagy éppen magánfuvarosokat bíznak meg. Ez pedig növeli az árakat. Ezért határozták el a szövetkezetek elnökei, hogy bázistelepeket alakítanak ki. Ezek a hazánkban kapható mindenféle tüzelő- és építőanyagot forgalomba hozzák, méghozzá a lehető legszélesebb választékban. Ezeken a bázistelepeken gépesíthető a rakodás. Jelenleg korszerű, több művelet elvégzésére alkalmas rakodógép dolgozik Sülysápon, Biaiorbágyon, Pilisen, Dabason, Tápiószelén, Szobon, Verőcemaroson és Ocsán. A rakodógéppel rendelkező áfészek 40—50 százalékkal kevesebb vasúti kötbért fizettek, mint egy esztendővel korábban. A rakodási költség a ké-. zi rakodásnak mindössze 55— 62 százalékát teszi ki. A gépkocsi-kihasználás is javult, körülbelül 8—10 százalékkal növekedett. A rakodógépek szabad kapacitását a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokkal kötik le. További nagy teljesítményű rakodógép beszerzést terveznek Túrán, Szentendrén, Tahiban, Nagy- kátán, Jászkarajenön és Törteién. A centralizálás már megkezdődött. A Taksonyi Áfész Taksonyban alakít ki bázistelepet, Dunavarsányban az átszervezés után tüzelőanyagot árusítanak teljes választékban, építőanyagok közül csak cementet, meszet, téglát és cserepet tartanak. Viszont Dunavarsányban meg lehet rendelni az árut, amelyet a taksonyi telepről kap meg a vevő. Az átszervezés, 1985. után 23 telep csak tüzelőt, 23 tüzelőt és néhány féle építőanyagot, 23 telep tüzelőt és teljes választékban építőanyagot árusít. Az utóbbi 23 telep közül 11 bázistelep lesz, ezek kibővített áruválasztékot kínálnák. E központi telepekről a házhozszállítást is megszervezik. Az átszervezés minden esetben a tanácsok jóváhagyásával történik. Cz. V. Oíd.a a vérrögöt Klinikai próbára megy a gyógyszer Mérnöki módon tervezett tripeptidek szintézisével olyan új gyógyszereket sikerült előállítaniuk a Gyógyszerkutató Intézet kutatóinak, amelyek egyrészt hatékonyan befolyásolják a vér alvadási folyamatait, másrészt a már képződött vérrög oldását is elősegítik. Külön értéke e készítményeknek, hogy tablettában is hatásosak, így minden remény megvan arra — természetesen körültekintő, bonyolult toxikológiai vizsgálatok után —, hogy elkezdhetik klinikai kipróbálásukat. A felfedezés nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki. Ennek kapcsán a Medimpex Gyógyszerkülkereskedelmi Vállalat a közelmúltban megállapodást kötött az egyik amerikai gyógyszeripari vállalattal. Ez a megállapodás a Gyógyszerkutató Intézet által előállított készítmények további kutatását hivatott elősegíteni. APROHIRBETESEK Rendezte: Ifj. SCHIFFER PÁL Fényképezte: ANDOR TAMÁS Főszereplő: CSÉPLŐ GYÖRGY „Nem gondolkodásmódjukat kell megváltoztatni, hanem helyzetüket. De van gondolkodásmód, amelyet meg kell változtatnunk: azt a gondolkodásmódot, amely a vesztest teszi felelőssé vereségéért." A színes magyar film júniusi bemutatói Pest megye fiimszínházaiban 8— 9. Ráckeve 11-12. Érd 22- 23. Gyömrő 24-25. Tápiógyörgy 26-27. Aszód 29-30. Szentendre 29-30. Örkény 10-11. Mogyoród 11. Ipolydamásd 18. Bernecebaráti 18. Ipolytöigyes 23- 25. Tápiószecső 25. Letkés ] A Ceglédi Építőipari Vállalat azonnali belépéssel kőműves, villanyszerelő, vízszerelő, központi fűtésszerelő, vasbeton szereiő, tetőfedő és segédmunkásokat vesz fel. — Jelentkezni lehet szombat kivételével mindennap 8-tól 16 óráig a vállalat munkaügyi osztályán, Cegléd, Damjanich u. 5. szám. Budaörsi Építőipari Költségvetési Üzem felvételre keres: nagynyomású gázkazánhoz kezelőt, segédkezelőt. kőműveseket, kubikost, vasbeton- szerelőt, hideg-meleg burkolót, tetőfedő, bádogos, ács-állványozót, lakatos, víz-gázszerelőt, villanyszerelőt, könnyű- és nehézgépkezelőt, út- és parkkarbantartókat, továbbá fenti szakmához segítőket, segédmunkásokat 16. életévüket betöltött fiúkat felveszünk Érdeklődni lehet: Budaörs Pozsonyi u. 10. Telefon: 263—308 munkaügy _________________ Kö zponti oktatási intézmény felvételre keres takarítónőket. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor 19. szám alatt a gondnokságon. Pénzügyi osztályvezetői állás betöltésére munkaerőt keresünk felsőfokú végzettséggel. Jelentkezés: Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat munkaügyi osztálya Vác, Beloiannisz u. 1. A Monorvidéki ÁFÉSZ pályázatot hirdet Gombán a Lenin úton levő 341-es vendéglátóipari egység vezetői munkakörére. Jelentkezés írásban vagy személyesen Üllő Vörös Hadsereg u. 64. szám alatt a központi irodá Személyzeti osztályán „Budapesti és környékbeli kiemelt fontosságú mélyépítési munkára felveszünk ács-álványozó, kőműves, vasbetonszerelő, nehézgépkezelő, csőszerelő, víz- és fűtésszerelő, hegesztő, szak- és betanított munkásokat, segédmunkásokat és kubikosbrigádokat, valamint éjjeliőröket. (nyugdíjasokat is). Jelentkezést kérjük levélben vagy személyesen a Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. szám alatti központba.” A BUDAFLAX Lenfonó és Szövőipari Vállalat Vezérigazgatósága azonnali felvételre keres titkárnőt, gyorsgépírókat. beruházások bonyolításához lé- tesítményeseket. Léá- nyök és egyedülálló nők részére szeptembertől új leányszállásunkon kulturált körülmények között elhelyezést biztosítunk. Cím: 2011 Budakalász Szentendrei u. 1—3 Telefon: 887—391. A Budai járási Afész azonnali belépéssel felvesz szakképzett é’elmiszer eladókat a budaörsi és az Érdparkvárosi ABC-áru- házakba. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Budakeszi, Erdő u. 4. Személyzeti osztály. A Húsipari Hizílaló Vállalat, 1780 Budapest, Nt. 836. u. 1 , Mántelki Üzemegységébe (Dabas) felsőfokú végzettségű, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező sertéstenyésztési ágazatvezetőt alkalmazna. Jelentkezés személyesen vagy írásban a fenti címen. a személyzeti osztályon. Velencei-tónál (Agár- dón), Balatont üreden épülő társasüdülőben lakrészek előjegyezhetek a budapesti 49. sz. Ügyvédi Munkaközösségnél, XII. kér. Alkotás u. 1. Kérjen tájékoztatót! — Telefonszám : 153—898, 351— 165. Sürgősen eladó 2 és félszobás OTP öröklakás Nagykőrös Gát út 41h I/em 9. UN-es Wartburg de Luxe tolótetős eladó. Cegléd, Malom utca 4. öröklakás 1+2 félszobás, kp+85 000.—Ft OTP átvállalással eladó. Érdeklődni 17 órától. Cegléd, Széchenyi út 41. 11/41. Salgótarján peremén családi ház, kertészetre kialakítva eladó. 3102 Salgótarján, Erkel u. 26. Cegléden azonnal beköltözhető családi ház, gazdálkodásra, ipari és kereskedelmi tevékenység végzésére is alkalmas, közlekedési út mentén, autóbusz- megállónál, 500 négyszögöles kerttel eladó. Cím: Cegléd, Törtei u. 2. sz. ___________________ El adó 400 n.-öl telek, ugyanit 600 n.-öl telek, gazdasági épületekkel, berendezésekkel, berendezett kertészettel. Bp. XVIII., Lőrinc, Kerékvágás utca 21. _________ 31 2-es Wartburg olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Tülcör utca 29. •_________ UE 28-as négyhengeres motorral, 50-es MTZ pótkocsival eladó. Csaba Mihály, Abony, Bajtárs út 3. szám. Komfortos családi ház Cegléd belterületén eladó. Érdeklődni: Vágó, Cegléd, Nyír utca 9. (Puskaporos utcáról1 nyílik)._____________ Gödöllőn, a Kaffka Margit u. 3. alatt 3 szobás, 300 négyszögöles, kertes családi ház, azonnal beköltözhető, készpénzért eladó. Garázs, pince van. Kis- és nagyméretű gyümölcsládák,- 3 Berkei- mérleg és- pult reklámáron eladó. Nagykőrös. Béke u. 34. sz. Eladó egy intarziás fél hálószoba bútor és egy mély babakocsi. Nagykőrös, Kossuth 15. Szecsei. Tóalmáson, (Nóra u. 37.) 449 négyszögöles teiek, kedvezményes áron eladó. Érdeklődni lehet: Lösch Gyu- láné, 1014 Budapest, Petermann bíró u. 4. Minden nap, este 8 óra után vagy levélbem___________________ Gáztűzhely palackkal eladó. Nagykőrös, Tázerdei u. 17. ____________ Sz övetkezeti lakás eladó, Nagykőrös Kecskeméti út 5. sz. II. em. 5. ajtó. Érdeklődni : du. 17 órától, va- sámap egész nap. Több, egymás mellett levő zárt kert eladó a Hosszúhát dűlőben. Érdeklődni: Nagykőrös, Szolnoki u. 95. Kelemen István. ______* 9 nagyboconádi kaptár, teljes méhészfelszereléssel eladó. Nagykőrös, Kecskeméti 34. ______ Be költözhető ház eladó. Nagykőrös, Zrínyi u. 52. Érdeklődni: Esedi u. 22. és Esed dűlő 22. Duzs László- nál. ______________. Hé téves sodrott ló, 2 hónapos kanca csikójával eladó. Bűz Ambrus, Nagykőrös VII., Adám László u. 2. Nagykőrös II., Mészá- ros János u. 9. számú ház eladó. Érdeklődni a helyszínen lehet. Eladó Pestimre, Kölcsey u. 112/a. számú, 2 szoba, konyhás családi ház, 165 négyszögöl telken, beköltözhetően. Érdeklődni a helyszínen: június U-én. _____________ Ce gléd, Alkotmány utca 44. alatt 1/3 házrész építési anyagokkal eladó. Érdeklődni: Cegléd. Arany utca 10. Beköltözhető kis családi ház eladó. Nagykőrös. Rákóczi 56. Érdeklődni vasárnap. Nagykőrös, Báthori út 25. számú ház eladó sürgősen. Érdeklődni lehet: 14. sz. alatt is. _____________ Sz ent István parkban 91 négyzetméteres, napos, luxus öröklakás beköltözhetően 11 000/m2 (vidéki igényjogosultnak is) eladó. Telefon: este 686—301. Kirendeltségünkön bálás szaima eladó 80.—Ft/q. ZÖLDÉRT (volt MÉK) Cegléd. Külső Pesti út 129. Mész, csempe, mettlachi és mindenféle építőanyag. Rákoskeresztúr, Kalács u. 16. (Csabai úti fürdőnél) Telefon: 481 — 520 ____ Me gnyílt! Esküvőre! Esküvői ruhakülönlegességek kölcsönzési boltja. XIV., Dózsa Gy. u. 29._____________ Ér tesítjük vásárlóinkat, hogy" a Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet Gyömrő. Steinmetz kap. útja 69—71. sz^ alatti nyíltárusítá- su kiskereskedelmi boltját 1978. június 19- től 1978. július 3-ig leltározás miatt zárva tartjuk. Nyitás: 1978. július 4-én (kedden) 8 órakor. Nyugdíjas tisztviselő- nő fél napra állást keres. Kunicsné, Nagykőrös, Szőlő u. 23. sz. t á