Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-29 / 151. szám
Nyaralás a határon túl Sokan utaznak külföldre Amit az útlevélről tudni kell Degeszre tömött kis és nagy táska, uzsonnacsomag bőségesen, fényképezőgép a vállon, útlevél és előre váltott jegyek a zsebben: kezdődhet a nyaralás! Téves hiedelmek Általában a nyár a hosszabb kirándulások,. turistautak időszaka. Ilyenkor indulnak legtöbben, hogy a szomszédos országok vendégszeretetét élvezve, megismerkedhessenek a szép tájakkal, műemlékekkel, a felhőkbe búvó hegycsúcsokkal, a morajló és cirógató tengerrel. A készülődés itt-ott már hónapokkal korábban megkezdődik, mások pedig csak gondolnak egyet, s máris készek az indulásra. Néhányan az utazni szándékozók közül — nem ismervén az útlevélkiadás vagy érvényesítés módját — azt hiszik, hogy okmányukat rögvest kézbekapják, s akár azonnal indulhatnak. Pedig az útlevélkérésre is kellően fel kell készülni. Dátumok és ablakok A szükséges útlevélkérő lapot a postán lehet beszerezni. Ilyen lapot annak is ki kell tölteni, akinek útlevele ugyan már van, de az érvényességi határidő lejárt. Ezt a határidőt nem árt figyelemmel tartani. Megesett már, hogy valaki, mivel piros útlevelében volt még kiutazásra jogosító szabad ablak, csomagolt és utazott. A határállomásról azonban, az útlevéleüenőrzés- kor udvariasan visszaküldték: mint kiderült, okmányának érvényessége lejárt, fel kellett volna frissítenie, hogy kiutazhasson. Ajánlatos olyan válaszborítékot is írni, amelyre felírják a pontos lakcímüket és egy 5 forintos bélyeget is ragasztanak. Ha a borítékot a kérőlappal beadják, könnyítik a hatóság munkáját és két hét alatt meg is kapják, postai küldeményként az útlevelet. Helyben csak szocialista országokba szóló útlevél készül. Azt, hogy k'k kaphatnak útlevelet, kormányrendelet határozza meg. Nem utazhat külföldre, aki rendőrhatósági kényszerintézkedés, vagy aki büntető ítélet hatálya alatt áll. A tranzit Mint a kérelmekből kitűnik, ezen a nyáron sokan keresik fel a bolgár és a jugoszláv tengerpartot. Vannak, akik Bulgáriába, Jugoszlávián át szeretnének utazni, tehát tranzit lehetőséget kérnek. Volt már rá eset, hogy szabályellenesen, a kért okmányokat csak jugoszláviai időzésre használták fel. A szabálytalankodókat — jó, ha előre tudják — ki lehet zárni az utazásból, úgy, hogy legközelebb elutasítják kérelmüket. Azoknak, akik világot látni indulnak, vigyázniuk kell okmányaikra. Ha valaki külföldön mégis elveszíti útlevelét, be kell jelentenie tartózkodási helyén, az ottani rendőrségen, hogy a szükséges intézkedéseket megtehessék. Az elveszett útlevélről itthon is bejelentést kell tenni. Ha bizonyíthatóan felelőtlenség, hanyagság volt az elvesztés oka, az útlevél tulajdonosát megbüntethetik: két évre megvonhatják tőle a kiutazás jogát. Eszes Katalin A környezetvédelemről Tapasztalatok és félévi terv Június 30-án, pénteken délután 3 órakor soron következő ülését tartja a Hazafias Népfront városi bizottsága az Arany János művelődési központ emeleti kistermében. A tanácskozás napirendjén a környezetvédelmi törvény végrehajtásának,tapasztalatai.-, ról szóló tájékoztató, a Haza fias Népfront városi bizottság és elnökség idei, második félévi munkatervének megvitatása szerepel. eüp HAGYKŰRÖSl líradó Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM 1978. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK Eredményes a fakultatív oktatás Érettségi után, felvételi előtt Az óvónők már munkába léphetnek Befejeződtek az Arany János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola érettségi vizsgái. Ám korántsem kell arra gondolni, hogy az izgalmaknak is vége. Aki tovább kíván tanulni, még a következő időszakban izgul csak igazán: a felvételi bizottság előtt. — Hogyan zajlott le az érettségi? — kérdeztük a gimnázium igazgatójától, Rózsás Lászlótól. — öt osztályban 120 tanuló érettségizett, három gimnáziumi, kettő pedig óvónőképzős tagozatú osztály volt. Ez utóbbiakban 43 diák vizsgázott szakmai ismeretekből, 77-en pedig a nyelvi, a matematikafizika és az általános tagozatú osztályokban. Érdekessége volt az érettségi vizsgának, hogy először adtak számot ebben a formában iskolánk történetében azok, akik a fakultatív oktatásban vettek részt. Az évekkel ezelőtt bevezetett tagozati rendszer is bevált, de az a három tantárgy, amit választhattak a gyerekek, kevésnek bizonyult. — Mivel bővítették? — A továbbtanulni szándékozók jöttek a fakultatív rendszerű osztályokba, így magyarral, történelemmel, kémiával, biológiával bővítettük a választható tárgyak számát. A korábbi rendszer nem tudta kibontakoztatni a diákok tehetségét, tudását, nemcsak az orosz, angol nyelv, vagy a matematika, fizika érdekli az ide..jövő gimnazistákat. Ezért harmadik osztálytól minden diák szabadon választhat a neki megfelelő tantárgyak közül, amit aztán majd emelt óraszámban tanul. — Eredményesek voltak a vizsgák? — Aki a fakultatív osztályban tanult, sokkal jobb eredményt ért el. A magyar, történelem vizsgák kapcsán érezhető volt, hogy mennyit, s hogyan foglalkozott a tanuló a tantárgyával. — Az óvónők már munkába is léphetnek ... — Szép eredménnyel végeztek ők is. A szakmai tárgyakból, pedagógiából, pszichológiából, óvodai foglalkozások módszertanából szinte mindenki jelesre vizsgázott. Sokan munkába állnak, hatan adták be jelentkezésüket főiskolára. De munkába állhatnak a gyakorlati oktatásban részt vett tanulóink is, akik gyors- és gépírásból, vagy testnevelés és sportszervezői ismeretekből tettek érettségi vizsgát. — Milyen eredményeket értek el a levelező tagozaton? — összesen 35-en kaptak érettségi bizonyítványt. — Az idei tanévben tehát a fakultatív oktatás eredményes volt. Jövőre indítják-e? — Igen, továbbra is marad Fiatalodik a faipari üzem A Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság egyik nagykőrösi üzemében, a pipa- gyár néven ismert Kecskeméti utcai- faárugyárban mind nagyobb méretű a bútorgyártás. A gazdaság az év elején az üzem vezetésével, Ladás Lajos faipari mérnököt bízta meg, s az idei évet 20 millió forintos tervvel kezdték. — Üzemünkben az idén főleg a közönség körében mindenfelé szívesen fogadott „Dóra” fantázianevű bútorokat gyártjuk. A tetszetős szekrényekből és a fehérnemű szekrényekből ezret, gyártunk a Centrum áruházak, valamint több vidéki és helybeli ÁFÉSZ bútorbolt megrendelésére. Kooperációs kapcsolatba léptünk a kocséri Új Élet Tér- Hanni György az AC—2-es típusú szélezö körfűrészen melőszövetkezet bútoripari ládaelemcket készít. melléküzemével 12 ezer heverő bútorvázát és 3 ezer asztaltetőt gyártunk. A budapesti BUBIV munkáját különböző bútoralkatrészek készítésével segítjük, a Szovjetunióba pedig laboratóriumi berendezéseket szállítunk. Terveink időarányos részét a második negyedév végére rendben teljesítjük. — A gazdaság központja az idén kétmillió forintot fordít üzemünk fejlesztésére. Folyamatban van a műhelyekben régóta hiányolt, megfelelő egészségvédelmi porszívó berendezések építése. Több új gépet is üzembe helyezünk. Dolgozóink nagy része szocialista brigádtag és törzsgárda- tag. Igyekszünk a bérszínvo- Modern gépsor segíti az anyagmozgatást: szinte fizikai nalat javítani, s további termünk» nélkül jutnek el az egyes elemek a különböző meg- veket dolgozunk ki termelési munkáló egységekhez. Barcza Zsolt felvételei kapacitásunk növelésére. a fakultatív rendszerű oktatás Ez az a forma, amelyet 1979- től az ország többi gimnáziuma is alkalmazni fog. Tíz iskola próbálta ki hasznosságát, köztük az Arany János gimnázium is. ősztől új tankönyvekből oktatunk, ez is kísérleti tankönyv. — A továbbtanulók? — Iskolánkból 60-an jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. Az írásbeli vizsgák egyrészt már befejeződtek, mostanában zajlanak a szóbeli vizsgáik. Diákjaink vonzódtak a műszaki pálya iránt, sokan pedagógiai iskolába jelentkeztek, egészségügyi vonalon is tanulnak tovább, s felvételiznek a bölcsész- és jogi karokra. Jó a továbbtanulás aránya, a tanulók reálisan mérték fel képességeiket, te. hetségüket. — Új tanévet nyit a beiratkozás. Mikor lesz? — Még be sem fejeződtek az érettségi vizsgák, mikor elkezdtük a következő évre való beíratásokat. Tehát , már túl vagyunk rajta. — Kívánunk egy újabb eredményes tanévet! Borzák Tibor TÚL A PERMETEZÉSEN Serény munka a kertészetben DIÁKOK IS SEGÍTENEK Széles beton bekötő út vezet a kocséri Üj Élet Termelőszövetkezet kertészetébe. Napfény villan a fóliasátrakon, üvegházakon, víz szökken az öntözőberendezésből. Szomjasan issza a föld az életet adó nedvességet. A kertészetben szorgos kezű aszonyok, férfiak dolgoznak, munkájukról a kertészeti ágazat vezetőjével, Barabás Ferenccel beszélgetünk. — Legfontosabb teendőnk jelenleg a paradicsomföldeken van, szedjük a termést, összesen 163 hektár szabadföldi és 3 hektár fólia alatt nevelt paradicsomunk van. A csapadékos időjárás nekünk sem volt kedvező, késett az érés. A kertészetben csak gépi feldol- gozású paradicsomot termesztünk, az ültetéstől a feldolgozásig gépesítve. — Hol dolgozzák fel a termést? — A kecskeméti konzervgyárral 560 vagon paradicsom átadására kötöttünk szerződést, melyet fel is dolgozunk, s már lé kerül a konzervgyárba. — Megoldott-e az öntözés? — Mivel az utóbbi időben csak ritkán kapunk esőt, akkor is csak keveset, így mindennap kell, hogy öntözzünk, öt berendezés üzemel jelenleg is, eddig nem volt gond velük. — Kocséron sokan foglalkoznak dohánytermesztéssel. A kertészetben vajon van-e ilyen növény? — Nincs. Mi dohánypalántákat nevelünk, 17 hektáron, s a termelőszövetkezet adta őket a háztáji gazdaságokba. Szaktanácsadással viszont bármikor szívesen szolgálunk a kistermelőknek. — A növényvédelem? — Eddig öt ízben permeteztünk vegyszereket ágazatunkban. A szőlészetben pedig négyszer helikopterről is permeteztünk. Ezzel nincs gond, inkább az alkatrészellátásban akadnak hiányosságok. Akkor kapunk biztosan alkatrészt, ha személyesen megyünk fel a gyárhoz. S ezt bizony nem lehet mindig megoldani... — A virágkertészetben most mi ad munkát? — Szegfű 1500 négyzetméteren virul. Jelenlegi tennivalóink a telepítéssel kapcsolatosak. Ott főként asszonyok dolgoznak. — Hányán dolgoznak összesen a kertészetben? — Félszázan vagyunk, most egy hónapig a nagykőrösi Kossuth Iskola is segít a szőlő- és zöldségtermesztésben. B. T. Tanácsülés Ma, június 29-én, csütörtökön délután 3 órai kezdettel ülést tart a városi tanács testületé az Arany János művelődési központ tanácstermében. A résztvevők megvitatják egyebek között a pályakezdő fiatalok helyzetéről szóló előterjesztést, valamint a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat helyi üzemének munkájáról szóló tájékoztatót. A tanácsülés eseményeiről lapunkban is beszámolunk. Kiállítás a szövetkezetben Szabadidő, alkotás A Gépjavító és Faipari Szövetkezet Veritás szocialista brigádja kiállítást rendezett a szövetkezet klubjában szocialista brigádoknak, melyet Dobozi Mihályné, a Veritás brigád vezetője nyitott meg. Mint mondta, felhívásukra 24 dolgozó jelentkezett, az ő, szabad idejükben készült munkáikat állították ki. Az volt a céljuk, hogy ötleteket adjanak a szocialista brigádta- goknak, miként tölthetik hasznosan szabad idejüket, s olyan tárgyaltat készítsenek, melyek díszítik, szépítik, kellemessé teszik az otthon hangulatát. A szebbnél szebb munkák arról tanúskodnak, hogy brigádtágjaink zöme hasznosan tölti szabad idejét. Nehéz is volt a zsűri dolga: egy óra múlva hozta meg a döntését. Külön elismerést kapott fa- faragású domborműveiórt és szobraiért Csurgai Sándor nyugdíjas asztalos, ízléses bicska készletéért Papp Dénes lakatos. Szép. keresztszemes hímzett mimikájáért Német Erzsébet, hatásos színösszeállítású kézimunkájáért Józan Kálmánné és Papp Lászlóné. Díjazták Botocska Ferenc modelljeit, Fancsali Tibor intarziáit és Pothonszki Dénes- né kézimunkáit is. Nagy gonddal rendezett kiállítást láttunk, a látogatók is elismerés™ sei szóltak róla, jónak és követendőnek találták. T. Moziműsor Evans doktor titka. Színes magyarul beszélő szovjet tudományos-fantasztikus film. Kísérőműsor: Megismételhető az élővilág... Előadás kezdete: 6 órakor. Hajtóvadászat. Színes magyarul beszélő francia—olasz film. (18 éven felülieknek!) Kísérőműsor: Virágból szőtt élet. Előadás kezdete: 8 órakor. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Továbbjutás a kézilabda MNK-ban Kéziiabdáisaink a tavaszi idény hajrájában tétmérkőzéseiken idegenben szerepeltek. Férfi Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzésen: Nagykőrösi Kinizsi—Honvéd Radnóti SE (Szabadszállás) 27—25 (13—11). Kinizsi: Kismaréi — Fülep (3), Bertalan (8), Dér (5), Szőke, Vikartócaki (5), Farsang (1); csere: Szecsei — Mészáros, Várkonyi (5). A Bács-Kiskun megyei bajnoki élmezőnybe tartozó, ügyes honvédcsapat a BÁCSÉP-et kiverte az MNK-ból. A körösi csapat végig vezetve, megérdemelten és a számszerűnél biztosabban győzött, sérülések miatt tartalékosán kiállva. A legközelebbi fordulóban Szolnok megye továbbjutó csapata lesz a kinizsisek ellenfele. Az NB-s ifjúsági kézilabdá- sok megyei felmérő versenyét mintegy 60 fővel Vácott rendezték, 6 sportegyesület részvételével. A 40-es férfi mezőnyben 10 játékos képviselte a Nk. Kinizsit. 2x60 métert, 2x30 métert, 400 métert kellett a résztvevőknek fűtőiek, majd 12 perces futás, magasságmérés, labdajátéklabdavezetés és technikai feladatok megoldása szerepelt a programban. Befejezésül 3x15 perces mérkőzés következett. A körösi fiatalok jól helytálltak. de az értékelés eredményéről még nem érkezett jelzés. Az 1977/78_as tanévi úttörő bajnokság befejező fordulójában idegenben kettős siker született: mindkét körösi csapat jobban játszott ellenfelénél és megérdemelten győzött. Fiúk: Nk. Kossuth isk.—Albertirsai isk. 13—12 (9—6); góldobók: Török (4), Medgyesi, Bács és Varga (3—3). Leányok: Nk. Petőfi isk.—Albertirsai isk. 3—2 (1—0), gólok: Bársony (2) és Farsang (1). Leányfalun rendezték a VIT Kupa megyei kézilabda- döntőjét, ahová a bejutást kiharcoló toldis fiúk közbejött akadály miatt nem utaztak el. A férfi kézilabda NB II. középcsoportjának nem hivatalos tabellája a tavaszi mérkőzések után. X. Alföldi Olaj. II 6 3 2 235-184 15 2. Beloiannisz 11 6 1 4 228-205 13 3. Szentesi K. 11 8 1 4 198-181 13 4. Újkígyós 11 6 1 4 181-181 13 5. BACSEP SC 11 S 2 4 238-233 12 6. MTK-VM 11 6 — 5 200-200 12 7. Váci Forte 11 6 — 5 183-193 12 8. Szarvasi F. 13 5 1 7 242-256 11 9. HI. k. TTVE 11 4 2 5 211-225 10 10. Nk. Kinizsi 12 4 1 7 235-240 9 11. Tlszaföldvár 12 3 3 6 225-231 9 12. Honvéd H. 11 3 1 7 152-194 1 Női focisiker A Cegléden rendezett megyei mini VIT keretében kispályás labdarúgó vetélkedőre is sor került A 12 férfi csapat közül a Nagykőröst képviselő tormásiak és a 21-es Volán nem jutott a legjobbak közé. A nőknél a Nk. ÁFÉSZ nagyon ügyesen játszott és a harmadik helyen végzett. Sportműsor Természetjárás Fadd-Dombori: országjáró diákok országos találkozója.