Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-29 / 151. szám

0tr.r.rKf 1978. JÜNIUS 29., CSÜTÖRTÖK Művészeti határjárás KIÁLLÍTÁSOK ASZÓDON, PENCEN ÉS VÁCOTT Aí aszódi és penci múzeum állandó kiállításait hétfő ki­vételével naponta 10 és 18 óra között lehet megtekinteni, Ba­kó Ilona iparművész tárlata a váci művelődési központban látható július 7-ig' Múzeumi tárlatok Az aszódi Petői Múzeumnál rendezett a környék, rendezett a múzeum is. Kovács Ferenc gránitból mintázott Petőfi- portréja vezet a rövid kapta­tón a régi épülethez. Hajdan itt tanult a halhatatlan költő, itt vált először igazán Petőfi­vé. Ezek a dombok,- a Pencig vezető tájringás gondozta képzeletét, nemcsak az Alföld. Mindezt a szobor kamaszos öntudata, tisztasága és kedves­sége hordozza. Az épület elő­terében Ráthonyi József bronzdomborításával találko­zunk, Mezősi Károlyt, a ne­ves Petőfi-kutatót, a Pest me­gyei Múzeumok elhunyt igaz­gatóját ábrázolja. A Petőfi-emlékek mellett a múzeum számos régészeti tár­gyat és néprajzi emléket is fel­sorakoztat, amely Asztalos István és munkatársai hosszas és odaadó gyűjtőmunkájának eredménye. A vitrinekben tú­rái hímzések, s a falon Van- kóné Dudás Juli népművész lakodalmas jelenete látható. Sokat tett Asztalos István múzeumigazgatóként azért, hogy az intézmény közműve­lődési feladatai mellett tudo­mányos műhellyé növekedjen. Ezt bizonyítják a Petőfi Mú­zeum kiadványai, s az, hogy Aszód festőit kiállításon mu­tatja be. Azokat, akik itt él­tek, s innen rövidebb, hosz- szabb tartózkodás után elszár­maztak. Schéner Mihály itt tanított, Munkácsy-díjas lett, érdekes szobrokat készít, egyé­nien újszerű képeket fest. Ez utóbbiból mutat be egy soro­zatot balatonfüredi hajóállo­másról, papírhuszárokról. Schéner Mihály kiállítása után jövőre Végvári János festményeit mutatják be, aki aszódi tanár volt, esztergomi festő lett. A zsámbéki tanítóképző hallgatói jártak itt mostaná­ban Kovács József László do­cens vezetésével. Kosdi fejfák A penci falumúzeum gondos szerkezete, frissített rendezé­se, türelmetlen gyűjtőmunká­ja és az intézmény születése, a fegyelmezett adatcsoportosí­tással írt katalógus Jakus La­jos múzeumvezetőt dicséri. Ö Penc kultúrmindenese. Ami­kor a Sügyi-pusztán talált új­kőkori szalagdíszes edényt, a szkíta kard markolatát, a hon­foglalás kori kengyelt, a kelta fibulát nézzük, lehetetlen nem gondolunk rá. Ő e tárgyak fel­fedezője. A kőtár Rákóczi asz­talát és Kosztolányi Imre sír­kövét is szemközeiben helyezi el a Petőfi-emléktábla társa­ságában. Kosztolányi Imre vendége volt Pencen Petőfi több alkalommal is. A Koszto­lányi név itt még csak Petőfi társaságában él penci környe­zetben, később költői rangot ér el századunkban Kosztolányi Dezső révén. Az állandó kiál­lításhoz csatlakoznak a kosdi fejfák, melyeknek tulipános és csillagos mintái diszkrétek és szemérmesek, így érik el harmonikus hatásukat. A kos­di fejfák ismert mestere, Nagy-Tóth István 1845-től 1925-ig élt és faragott emlé­keztető jeleket névtelen elő­deinkről. A népművészet tárházából Bakó Ilona ruhatervező iparművész ünnepi feketefestő ruháiba, karcagi, derecskéi, hajdúszoboszlói kisbundáiban, székely, szlovák mintáiban, jaroszlávi, kasmiri megoldásai­ban tulajdonképpen szolgálat­ra vállalkozik. Népi díszítmé­nyeket gyűjt nagy ízléssel és szelektáló képességgel, s mi­közben új szépségeket tár fel, kiaknázza a népi kincs ki­fogyhatatlan tartalékát. Egy lehetőséget is feltár. Azt, hogy az iparművészet mennyiségi előrehaladásával és minőségi mértékével hamarosan minden nő művészetet ölthet magára, nemcsak szép ruhát. Művésze­tet úgy, hogy a népi forrás­anyag átköltődik iparművé­szetté. Ez a holnap, nyilván­való, hogy az. Egyik jó irány megközelítéséhez; Bakó Ilona figyelemre méltóan friss, mo­tívumaiban tágas, távlatokat erjesztő művészete, melvet a váci kiállításon láthatunk. Főszerepben a sárga Pest megyéhez kötődnek a kecskeméti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Intézetben elhelyezett új képzőművészeti alkotások, több szempontból is. Minde­nekelőtt maga az épület, Acs Tamás gondos és megalapozott arányokkal, plasztikai megje­lenéssel érvelő műve, mely a ráckevei járási pártbizottság épületének formarendszerét árnyalja, amellyel tervezői te­vékenysége indult. Óvári László is több képet festett a ráckevei Duna-partról, mely­nek tanulságait véglegesítette a kecskeméti mozaik nagyvo­nalú és tökéletesen kidolgozott tájritmusában. A szimmetrikus elrendezés pávát és táncoso­kat rendez képi egyenletté, a zöld és a sárga főszereplésé­vel. A nyarat és az alföldi mezőszőnyeget jelképezi, az emberből is sugárzó fényfor­rást. E mozaik nemcsak anya­gában, hanem minőségében is maradandó, mert eszmét je­löl, azt, hogy az ember a ter­mészet koronája, nemcsak mozdul az évszakokban, ha­nem uralja lehetőségeit is. Gádor István Kókán szüle­tett, s egyik mozaikja Száz­halombattán találta meg ott­honát. Gádor kecskeméti kerti plasztikája egyszerű képjel, az eurázsiai útjelző minimál szobrok rokona, jól hat a zöld környezetben. Losonci Miklós Hosszú évad Szeptembertől szeptemberig Az Állami Bábszínház mű­vészei a nyári idényben is folytatják szereplésüket. A legtöbbször — 145 alkalommal — a Balaton partján üdülő gyermekeket szórakoztatják. A zánkai Űttörővárosban, a fo- nyódi, a pétfürdői szabadtéri színpadon, a balatonlellei, a zamárdi, a szántódi és más gyermeküdülőkben, a siófoki művelődési központban a Bűvös tűzszerszám, a Fur­fangosak, a Világszépe, a Csizmás Kandúr, a Róka­mesék című bábjátékokkal szerepelnek. A fővárosban és környéken 36 nyári előadá­suk lesz; a hűvösvölgyi és a városmajori szabadtéri színpa­don vasárnaponként megjele­nítik a Két kicsi pingvint, a Lu­das Matyit, a Csizmás Kandúrt, a Rosszcsont Petit és a gyer­mekek más kedvenceit, Szent­endrén a művelődési központ­ban és könyvtárban lépnek fel. Immár, ez a negyedik évad. amely szeptembertől szeptem­berig tart. Ez az ország leglá­togatottabb színháza, nézőinek száma szeptemberig eléri a félmilliót. Az új iskolaévben Anyanyelvi foglalkozások Szeptembertől magyar nyelv és irodalom, matematika, kör­nyezetismeret, ének-zene, test­nevelés és új tantárgyként rajz és technika szerepel majd az első osztályosok órarendjé­ben. Különösen jelentős, hogy a bevezetésre kerülő új tan­terv megszüntette az anya­nyelv tantárgyakra történő szétparcellázását, és a nyelv- használat fejlesztését állítja előtérbe. Nem lesz tehát a jövőben az órarendben olvasás- és írásóra, ezeket magukban fog­lalják a magyar nyelv- és iro­dalomórák. Gyakorlatilag anyanyelvi foglalkozást jelen­tenek, legföljebb egy-egy al­kalommal többet írnak vagy, olvasnak. Bár az órákon kü­lön nem tanulnak nyelvtant, illetve irodalmat, a beszédgya­korlás és az írás közben a nyelvtani szabályokat alkal­mazzák, az új ábécés könyv szövegeinek nagy része pedig értékes irodalmi alkotás. Más változást is tükröz az elsősök órarendje. Korábban az olvasás- és az írásórák kö­zé valamilyen más tantárgyat, számtant, esetleg környezetis­meretet iktattak be a pedagó­gusok. A jövőben két egymást követő 45 perces anyanyelvi foglalkozás szervesen kap­csolódik egymáshoz. A közöt­tük levő szünet csupán pihe­nést jelent, majd a becsönge- tés után ott folytatják, ahol abbahagyták. Iskoláinkban továbbra is az úgynevezett álló írást tanítják a pedagógusok, a tantervterve- zetek társadalmi bírálóinak 99 százaléka ugyanis elvetette az enyhén dőlt írás bevezetését. Az új tantervek azonban lehe­tővé teszik, hogy a betűtanítás módszerét, a betűk kapcsolá­sának módját a nevelők leg­jobb meggyőződésüknek meg­felelően maguk határozzák meg. Az új tantervek és a tan­könyvek már az első osztály­ban tanító nevelő kezében vannak. Ismerkednek, barát­koznak velük és a nyári vaká­cióban is készülnek a szep­temberi tanévkezdésre. színhXzi esték Tévedések víg játéka a Szentendrei Teátrumban Bizonnyal voltak jó néhányan a né­zőtéren, akik nem először látták Shakes- peare-nek e remekét a Szentendrei Teát­rum színpadán, pontosabban a Phönix- ház és a templom közötti kövezeten. S akik másodszor voltak nézői az előadás­nak, azok joggal keresték: mi újat ho­zott a Tévedések vígjátékának második évadja? Kerényi Imre rendező megőriz­te a tawilyi előadás minden értékét: a nagyszerűen kimért tempót, a sodró rit- t must, a komédiában is elengedhetetlen színpai feszültséget és sikerült konzer­válni a jól eltalált karaktereket is. Új­donságot azonban csak egy-két morzsá­nyit láttunk és bízvást mondhatjuk, hogy a rendezés csak az egy évvel korábbiak memorizálására, felidézésére szorítko­zott. Friss ötlet, új színfolt nem akadt te­hát. Különös módon mégis változott az előadás belső egyensúlya, pedig mindösz- sze csak annyi történt, hogy a fiait ke­reső öreg syracusai kalmár szerepét Bo­dor Tibor vette át Igazolódott a régi színházi tapasztalat; egy nagy színész­egyéniség feltartóztathatatlanul rányom­ja bélyegét a produkcióra. Bodor Tibor nagyon valósághű, a figurát konkrétan megfogalmazó alakítása új feszültsége­ket teremtett, kiélezte a komédia konf­liktusrendszerét. Hiszen a néző félteni kezdte a kemény, határozott jellemű apa életét, komolyan vette a fejére ol­vasott halálos ítéletet. Ezzel Bodor, a tragikomédia felé vitte az előadást, s ez hasznára vált. A párhuzamok megvonásánál per­sze — legalábbis ami a friss szemmel érkező nézőket illeti — fontosabb az előadás önmagában szemlélt értékelése. És ennek lényege, hogy a darab kiasz. szikus komédiái alaphelyzetét kitűnően oldotta meg a rendezés, illetve egyen­rangú partnerekre talált a színészekben. Végül is a Tévedések vígjátéka érdekes gyöngyszeme a drámairodalomnak: az alaptörténetet Shakespeare előtt — és utána is — legalább féltucat neves szer­ző megírta. A cselekmény arra épül, hogy hasonlóságuk miatt összekeverik a szereplőket, mindenki a másiknak szó­ló információkat kapja és ebből pofo­nok, szerelmi bánatok, ártatlanul el­szenvedett büntetések kerekednek. > Shakespeare azonban — és éppen eb­ben áll zsenialitása — feldúsítja az alap­képletet: négy embert, két ikerpárt kever össze, s humorának mélysége ak­kor tárul fel igazán, amikor paradox helyzetet vált ki azzal is, ha az eredeti címzett kapja meg a helyes információt. Sokan, sokszor leírták azt is, hogy e mű klasszikus értékét a kitűnően megírt figurák adják. Nagyszerűségük éppen abban van, hogy az alakok a jelenük­ben hordják a múltjukat is, és melyik így, melyik úgy már korábban kiérde­melte a most tévedésből rámért bün­tetést. Hogy ez a komédiái alaphelyzet a fris­seségével tudjon hatni, ahhoz nagyon vérbő, felfokozott színészi játék kell. S ezt maradéktalanul megkaptuk a Teát­rum művészeitől, alakításaik mégsem voltak harsányak, a legjobb értelemben vett popularitást valósították meg. Keré­nyi Imre rendező már többször igazolta, hogy kitűnő értője ennek'a játékmód­nak, amely borotvaélen táncolást is je­lent, hiszen csak egy keskeny mesgyén belül valósítható meg ízlésrombolás nél­kül. Gyakran visszataszítóvá válik a po- pularitás címén felvonultatott álnépies­kedés, a bohóctréfákban is nehezen in­dokolható atrakciósorozat. De a Kerényi rendezésében született figurák, a hely­zetek sarkítása és a sodró ritmus mel­lett is a precízen kimért tempó miatt nem érezzük öncélúnak a fogócskázáso- kat, verekedéseket és a nagy érzelem­nyilvánításokat. Az előadás sok mindenben eltér az írott darabtól, sőt ennek kőszínházi elő­adásaitól is. Mindenekelőtt: egy végié­ben, egy felvonásban látjuk a cselek­ményt és ez természetesen rövidítések­kel is jár. Az átdolgozás azonban sze­mernyit sem csorbítja az eredeti alko­tás lényegét. Az eredeti helyszínt, Illíriát Dalmáciára változtatja a rendezés, s ez­zel érdekesen köti össze a cselekmény színhelyét az előadás helyével, s a Szentendre környékén élő szerb-horvát- dalmát nemzetiséggel. S ezzel teremti meg a már említett popularitás belső, lényegi tartalmát. Az Antipholus és Domio ikerpár az idén is nagy sikert aratott. Mind a né­gyen — Kalocsay Miklós és Tímár Bé­la, mint ifjú urak, valamint Gyabronka József és a még főiskolás Józsa Imre, mint a szolgáik — kitűnően komédiáz- tak. S a párhuzamos szerepeket úgy egyénítették, hogy néha tévedésbe es­tek a nézők is néhány pillanatra. Bodor Tibor kitűnő alakítása meghatározó ere­jű volt a kereskedő figurájában. A ta­valy is méltán sikert aratott Márton András érezte meg leginkább Bodor Ti­bor szerepfelfogásának hatását és kitű­nően közelített hozzá. Schütz lla és Su- nyovszky Szilvia alakítása, halványabb­ra sikerült, néha-néha aszinkronban voltak a cselekménnyel. Egybevetve jó színházat láthat, kel­lemesen szórakozhat a július 23-ig (a hétvégeken) a Szentendrei Teátrumba ellátogató közönség. A produkció sike­rében egyaránt osztozhat Götz Béla díszlettervező, Piros Sándor jelmezter­vező, Szirmai Béla koreográfus és a Vujicsics-együttes. Az előadás kellemes kísérőzenéjével tűntek ki. Kriszt György HETI FILMJEGYZET Serpico A1 Pacino, a Serpico című amerikai film főszereplője E hasábokon elmélkedtünk már a western, a vadnyugati film problémáiról. Többek kö­zött arról is, hogy e filmek többsége cselekményét és fi­guráit teltintve is bizonyos kötelező sémák szerint épül fel, áll össze. Ilyen kötelező figura például a magányos hős. Több variációja lehet: néha az igazságért küzdő, a város korrupt urait leleplező seriff ő, néha meg egy ki tud­ja honnan érkező vándor, aki a védtelenek, a kizsákmá­nyoltak, a kisemberek, a sze­gények védelmére, jogaik ki­harcolására tette fel az életét. Elvégzi ezt a nehéz és vesze­delmes munkát a városkában, aztán, ahogy jött, továbbmegy, ki tudja merre. Védelemre szorulók mindig akadnak va­lahol, az igazság és becsület mindig veszélyben van vala­hol, a világ rendjét mindig helyre kell állítani valahol. Mindezt azért mondom el, mert a Serpico című új ame­rikai film mind cselekményét, mind főhősét tekintve erősen emlékeztet a fenti sémákra. Pedig nem western. Nem a legendás Vadnyugaton játszó­dik a legendás időkben, hanem az egyáltalán nem .legendás, de annál nyörrfasztóbb New Yorkban, napjainkban. Ám főhőse mégis a western hős­típusok késed leszármazottja. Frank Serpico — ez hősünk neve — bevándorolt olasz szü­lők gyermeke. Ambíciója, hogy rendőr legyen, s hogy ezt a foglalkozást hivatásszerűen űzze. Azaz: becsületes, igaz­ságos, őszinte és tisztakezű akar lenni. Mert ő is egy ma­gányos hős, aki felvállalta a bűnös városnak az igazság út­jára való térítését. Csakhogy az ilyen fanatikus becsületlo­vagokat nem mindenki kedve­li. Furcsa már külsejében is: hippinek álcázza magát, hogy a közelébe férkőzhessen a bűnözőknek: talvajoknak, ko- kósoknak, orgazdáknak, zsa­rolóknak, erőszakoskodóknak. A különös az, hogy igazából nem is a nehéz fiúk utálják ezt a becsületes, nyíltszívű Serpicót, hanem a rendőrtár­sai. Serpico ugyanis nincs benne a korrupciós ügyekben, melyekkel a nem valami fé­nyes fizetésű rendőrök búsás fizetéskiegészítésre tesznek szert. Annyira nincs benne, hogy mindenfelé feljelent* kollégáit, bizonyítékokat gyűjt ellenük, bíróságig viszi a dol­got, sajtóbotrányt pattant ki, s más egyéb kellemetlenségek­kel szomorítja főnökeit. Per­sze a magányos hősnek álta­lában, mint Serplcóé: egy ak­ciónál társai hagyják, hogy a kábítószercsempészek lelőjék a megszállottan becsületes fickót. Meg nem hal, de a lecke használ: Serpico kilép a rendőrségtől, és Svájcban telepszik le. Ott senkit sem idegesít a beteges becsületes­ségével. A mese ezen befejező for­dulata az, ami végül is meg­különbözteti a filmet a poszt­vadnyugati film címkéjű meg­jelöléstől. A hajdani mester­nek magányos hőseinek har­cait siker koronázta. Győztek, vagy legalább egyértelmű és döntő erkölcsi győzelmet arat­tak, Most ez nincs. Serpico kudarcot vall, kilöki őt magá­ból az a gépezet, amelynek csak nevében található meg a kifejezés: a rend őrei. Serpico, aki a társadalom — a demok­ratikus amerikai társadalom — jogrendjét, tételes törvé­nyeit védelmezi, szembekerül ennek a társadalomnak a va-_ lódi arcával, és szükségszerű-" en elbukik. A magányos hő­sök manapság semmire sem mennek. Nem azért, mert nincs igazuk, vagy mert nem­telen ügyért küzdenek. Egy-r szerűen csak azért, mert a: korrupt társadalom erősebb, mint az egyén. Ez a keserű tanulsága a filmnek, melyet a kiváló Sidney Lumet rende­zett, s egy jó színész, AI Pa­cino játssza benne Serpicót. Serpico egyébként élő min­ta utáni filmhős. Modellje hosszú évekig ugyanúgy küz­dött, mint Serpico, és annyit el is ért, hogy a 70-es évek elején tisztogatási hullám in­dult meg a New York-i rend­őrség kepeién belüL A való­ság tehát némiképp optimis­tább és pozitívabb volt, mint Lumet filmjének végkicsengé­se. De végül is a rendezőnek van igaza, mert a rendőrségi korrupció azóta is szépen vi­rágzik. S kétséges, hogy az ellene való küzdelem Serpico féle magányos módja elég ha­tásos-e? Nagyobb összefüggé­sek működnek itt, semmint, hogy egy megszállott kis zsa­ru rendet tudhatna csinálni. A bosszú Ennek a francia filmnek a főszereplője is magányos hős, de őt a körülmények kénysze­rítik magányossá és hőssé lenni. Mondhatni, akarata, jelleme, foglalkozása ellenére kell magányos hőssé válnia. S ki tudja, nem az ílyképp megszülető hősök-e az igazi­ak? Robert Enrico filmjében egy jómódú vidéki sebészorvos, Julien, a központi hős. Az időpont: 1944 nyara. Náci megszállás, harcok, áradó se­besültek, vér, borzalmak. A félszeg orvost egyszerre kö­rülveszi a háború, s elszakítja családjától is. Julien hivatá­sa: életeket menteni, nem nézve a sebesültek nemzetisé­gét. És épp itt.éri őt a csapás: imádott feleségét és kislányát a nácik megerőszakolják és megölik, s a szelíd Julien magányos bosszút áll. öreg vadászpuskájával sorra lelövi a vandál SS-eket, akik a vi­déki házban iszonyú tettüket elkövették, majd felgyújtja a kastélyt. Nem túl eseménydús cse- lekményű film, kétségtelen. De nem is akart az lenni. A hangsúly itt — ellentétben a néha túlzottan is „sztorisított" Serpicóval — az első emóció­kon van. Azon az átalakulá­son, melyen egy alapvetően békés, boldog és humánus ember átmegy a megélt bor­zalmak hatására. Hogy ez már volt, hogy hasonló fil­meket már láttunk? Igen. Hogy a filmben van egy kis túlérzelmesség? Igen. De az emberi szenvedés, az emberi szenvedélyek rajza mindig tud újat is adni, és ebben a filmben a másfajta szerepek­ben megismert Philippe Noi­ret valóban igen szépen játsz- sza Julient. Alakítása ad hi­telt és mélységet a műnelt. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents