Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
. Nyugdíjasok a múzeumért Összegyűjtik a régi mesterek szerszámait A szakszervezetek városi szakmaközi bizottsága legutóbbi ülését a KIOSZ Dózsa György úti székhazában tartotta. Találkozhattunk az ülésen Pál Istvánná nyugdíjas pedagógussal és Módos János 81 éves volt mozdonylakatossal, akik ma is tevékenyen vesznek részt a szakszervezeti munkában, utóbbi a nyugdíjascsoport helyettes vezetője. Ezúttal Polónyi Péter, a helytörténeti gyűjtemény vezetője volt vendége a szakmaközi bizottságnak, aki tájékoztatót adott a gyűjtésről. Mindenekelőtt köszönetét mondott a támogatásért, amit a nyugdíjasoktól kap a helytörténeti gyűjtemény. A majdani városi múzeum alapjait is egy ma már nyugdíjas iskolaigazgató, Heltai Miklós vetette meg. Kezdeményezői között találjuk Epres Jánost, aki szintén iskolát Igazgatott aktív éveiben. A gyűjtők, a gyűjtést szervezők táborában is sok pedagógust találunk. Múzeumi anyagok vásárlására 380 ezer forintot költhet a helytörténeti gyűjtemény az idén, amellyel igyekeznek jól sáfárkodni. A három részfoglalkozású és a főállású munkatárs mindent elkövet, hogy mielőbb minél több értékes, a várost, annak művészeit, művészetét bemutató anyagot mutathassanak be. Otthona kíván lenni a leendő múzeum a város történetét felidéző dokumentumoknak, az egykori művésztelep és a népélet tárgyi emlékeinek. Elmondta Polónyi Péter azt is, hogy a közeljövőben Gödöllői képeskönyv címmel a várost bemutató és ismertető kiadványt kívánnak megjelentetni,. amely minden bizonnyal nagy érdeklődésre számíthat. Felszólalásaikban a jelenlévők további segítségükről biztosították a helytörténeti gyűjtemény vezetőjét, majd Sós Károly tanár, a bizottság művelődési összekötője ismertette a nyári programot, és értékelte a Gödöllői tavasz rendezvénysorozatát. Cs. J. A PEST MEC- 9 ' I', ■ .. . Kis ÍVEI HÍ Ft- Wv'ti- *''* RLAP KI " •O.to.-Yt.»y'JLOIMKIADASA .Cs + iíx. 'V Jfe ... ■ V. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1978. JŰNIUS 25., VASÁRNAP Hasznos tanulónak, gyárnak Hűden diák munkapadnál Rugalmasan alkalmazzák a szabályt Az iskolai szünidő hasznos eltöltésének egyik formája, a nyári munka. A diákok a gyárakban, az üzemekben, a szövetkezetekben megismerkedhetnek a munkahelyek légkörével, kedvet kaphatnak egy- egy szakmához, foglalkozáshoz. Ahhoz azonban, hogy a munkára szánt egy-két hetet, vagy hónapot valóban hasznosan töltsék el, körültekintő szervezésre van szükség az iskolákban és az üzemekben egyaránt. Olyan munkát kell kínálni a gyerekeknek, amely tartalmas ugyan, de nem túl nehéz, nem kíván különösebb szakértelmet, de hasznos a munkáltató számára is. Vonzáskörzet A Ganz Műszer Művek gödöllői Árammérőgyárában évek óta alaposan megszervezik a tanulók nyári foglalkoztatását. Kosztolányi Imre munkaügyi osztályvezető tájékoztatása szerint a tapasztalatokon okulva sikerült a legalkalmasabbnak látszó rendszert kidolgozni. A diákokat a gyár vonzáskörzetéből Gödöllőről és környékéről toborozzák. JEGYZET Üdítő a szomszédban Néha pofonegyszerűnek látszó feladatokat is képtelenek vagyunk megoldani. Mondom a példát. A napokban a jó öreg gödöllői HEV-vel Pestre utaztam. A majd’ egyórás vonatozás végére megszomjaztam. A végállomáson beálltam az üdítőre várók sorába, egy gyorsbüfé előtt. Egy jaffát kértem, midőn rám került a sor. Csak kólánk van — válaszolt a büfés. Nem szeretem a kólát, de mit tehettem, elfogadtam az egyoldalú ajánlatot. Megbántam, mert noha ezt az italt mindenütt hidegnek hirdetik, itt langyos volt. Ez volt a kisebb bosszúság. Amíg a nedűt hörpintet- tem, véletlenül odapillantottam a büfével szomszédos zöldséges standjára. S mit láttam? Nemcsak cseresznye, sárgarépa, zöldborsó kellette magát, hanem etűd már- ka, Olympos orange éppúgy, mint pepsi kóla, mint meggy márka. Egyszerű, hétköznapi ésszel azt gondolná az ember, a büfés ilyenkor csak átszól a szomszédnak, hogy a választék bővítésére dobjon már oda néhány üveg üdítőt. Még akkor is, ha az egyiket történetesen a Zöldért, a másikat valamelyik vendéglátó vállalat működteti. A valóság ennél sokkal bonyolultabb, ám az is lehet, hogy egyszerűbb. Ha a büfésnek így is megéri, minek strapálja magát. Egyfélét kimérni könnyebb. És ismeri a vevő lélektanát is,. Azt vesz, amit adnak neki. K. Z. P. Nyári örömök az óvodában * ‘-ív' Aszódon, az ikladi Ipari Műszergyár által fenntartott óvodában négy csoportra ügyelnek az óvónők. Ilyenkor, amikor jó az idő, kevesebb a gondjuk, hisz az udvaron nagyon sok játék található. Sajnos, a szeszélyes május, június sokszor kényszeríti a kicsinyeket a négy fal közé. A legtöbb gyereket a homokozó vonzza. Bene Mihály felvétele Tavaly kétszáz fiatalt vártak, de kevesebben jöttek. Ennek egyik oka a felvétel bürokratikus módjában keresendő. Az új előírások értelmében ugyanis az iskolák és az üzemek felmérik az igényeket, a diákok kívánságait, illetve a munkaalkalmakat, s a két jelentést a megyei tanácson összesítik. A központi keretszámok azonban nem alkalmazkodnak minden esetben a helyi sajátosságokhoz. Az Árammérőgyár például nem számíthat hivatalosan azokra a diákokra, akik a fővárosba járnak tanulni, mert őket központilag a főváros üzemeibe irányítják. Holott nyilvánvaló, szívesebben vállalnának munkát saját lakóhelyükön. Az ügyintézés útvesztői az idén már kevesebb gondot okoztak, a szervezők ru- galmasabban kezelték a szabályokat. Korukhoz illő Az Árammérőgyárban két csoportban dolgoznak diákok. Negyvenen juntos 12~én kezdték a munkát, s július 8-ig maradnak a gyárban. A második csoport július 10-től augusztus 5-ig foglalja el helyét a munkapadok mellett. S ez a dolog lényege, a munkapad. A diákokat foglalkoztató üzemeket, szövetkezeteket gyakran éri a vád: gyerekeknek zsebpénzt adnak úgy, hogy közben a munkabérekkel is manipulálnak, s ráadásul a fiatalokat lógásra, könnyű pénzkeresetre szoktatják. A már emlegetett rendelet egyik célja éppen ennek megakadályozása. De az Árammérőgyárba korábban ,sem nyaralni mentek a tanulók. Korukhoz, erejükhöz illő munkát kaptak, s hozzá megfelelő megbecsülést. Hol dolgoznak az idén a főként a Török Ignác gimnáziumból érkezett diákoik? Kosztolányi Imre elmondta, hogy a szerelésben, a kész- reszerelésben és a műszerészműhelyben foglalkoztatják őket, ott ahol leginkább szükség van a segítő kezekre. A tanulók szerelnek, csomagolnak. Órabérük kilenc forint, s így égy hónap alatt 1800— 2000 forintot kereshetnek. Kedvezményesen kapják az ebédjegyet, az üzemi étkezdében 1 forint ötvenért jár nekik a menü. A törvényes szabadság is megilleti őket, aki még nincs tizenhat éves, két, aki elmúlt, egy nap szabadságra mehet a pihenőnapokon kívüL Nem idegenek Az árammérőgyáriak gondoskodnak arról is, hogy a fiatalok ne érezzék magukat idegennek a műhelyekben, hogy gyorsan beilleszked jenek a kollektívákba, s ne puszta pénzkereseti lehetőségnek tartsák a munkát. Üzemi nevelésükkel tapasztalt szakmunkásókat, csoportvezetőket bíztak meg, akik nemcsak a munkavédelmi szabályok betartására ügyelnék, hanem igyekeznek megszerettetni a diákokkal a munkát. Közreműködésükkel a pár hét elteltével, a nyár elmúltával a fiatalok nyilván tapasztaltabban, érettebben foglalhatják el ismét helyüket az iskolapadokban. G. Z. Fiatalok az autópályán Borsod és Hajdú megyéből 174 fiatal érkezett a veresegyházi építőtáborba. Feladatuk az M3-as autópálya vízelvezető árkainak betonozása. Képünkön: a miskolci Földes Ferenc Gimnázium első osztályos tanulói dolgoznak. Barcza Zsolt felvétele A KKMV KISTARCSÁN Hamarosan elkészül a közmű RENDEZTEK A TEREPET A sok közreműködő között, a kistarcsai kórház építésén ott találjuk a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatot is. A gödöllőiek, a vállalkozás kezdetei óta tervszerűen végzik munkájukat, hogy az eredeti terveknek megfelelően, határidőre átadhassák a megye legújabb egészségügyi létesítményét. A KKMV dolgozói a külső és belső közművek építésén fáradoznak. A Kistarcsa határáig húzódó csapadékelvezető csatornát és a szennyvízvezetékeket már tavaly, az év elejére elkészítették, s rendezték a terepet is. A belső közművek 80—85 százaléka készült el. A kórház mellett épülő 210 lakás közműveit is a KKMV készíti. Hamarosan elkészülnek az első három épület átadásához szükséges mélyépítő munkákkal, s ezzel egyszersmind a többi lakáshoz szükséges szennyvíz- és csapadékelvezető csatorna, ivóvíz- és gázvezeték is a helyére kerül. G. J. SZILASMENTI TSZ Sikeres véradónap A Szilasmenti Termelőszövetkezetben az utóbbi időben sokat javult a Vöröskereszt- szervezet tevékenysége. A közelmúltban Dezső Ottónak, a Vöröskereszt helyi szervezete elnökének vezetésével nagy sikerű véradónapot tartottak. A termelőszövetkezet kerepesi központjában százhúszan gyűltek össze, s adtak vért. Sport, szórakozás, autóvezetés Több segítséget várnak a KISZ-től A Magyar Honvédelmi Szövetségnek Gödöllőn és a járásban harmincöt klubja tevékenykedik. Az ezerötszáz klubtag mintegy 60—70 százaléka fiatal. Nem érdektelen tehát megvizsgálni, hogyan élnek és dolgoznak ezek a fiatalok a klubokban, s azok miként tesznek eleget a honvédelmi nevelő munka követelményeinek. Péter János, az MHSZ városi-járási vezetőségének megbízott titkára a szövetség és a fiatalok kapcsolatában elsőként az iskolákban működő honvédelmi szakkörök munkáját emeli ki; Utánpótlás — Az utánpótlás nevelése érdekében nagyon fontosnak tartjuk az itt folyó munkát. Túrán a honvédelmi klub keretében gépjárműbarát klub működik, amely a megyében a legkiválóbbak közé tartozik. Lendvai Márton vezetésével nagyszerűen szerepelnek az országos versenyeken is. Honvédelmi szakkörök tevékenykednek Csömörön, Kartalon és Kistarcsán is. A kar- tali Varga János, a vácszent- lászlói Tóth Imre és a mogyoródi Berki József lelkesen vezeti a pajtások honvédelmi munkáját. Erdőkertesen, Versegen, Hévízgyörkön, Mogyoródon és a gödöllői Damjanich iskolában modellező szakkörök dolgoznak. A szükséges anyagokkal igyekszünk őket ellátni. — A meglevőkön kívül a Damjanich iskolában fedett lóállású légpuskalőteret szeretnénk építeni. A modellezőknek pedig biztosítjuk a modellelemeket. Az alapfokú tanfolyamokon, természetesen játékos formában, önfegyelemre, az akaraterő növelésére is neveljük a gyerekeket. Az eredmény az, hogy tizenöten már középfokú tanfolyamot is végeztek, versenyrepülőt is készítettek. A lövészszakkörök pedig a Honvédelmi Kupa lövészverseny különböző fordulóin jeleskedtek. — A sorkötelesek hogyan kapcsolódnak be a klubok életébe? — A sorozásokon ismertetjük, hogy területünkön lövész, rádiós, modellező és honvédelmi klubokban sportolhatnak, szerezhetnek honvédelmi ismereteket a fiatalok. Gödöllőn gépjárműiskola is van. Általában a sok érdekességet ígérő szakági — azaz rádiós, modellező, lövész — klubokba jelentkezhetnek a sorkötelesek, és sokan a gépjárműiskolába. A kiképzési időszakban az általános honvédelmi oktatáson is több száz fiatal vesz részt. Kevésbé népszerűek az alaki foglalkozások, de általában becsületesen elsajátítják a tanfolyamokon előírt anyagot, lelkiismeretesen részt vesznek a foglalkozásokon. Bár a megjelenési arány növelésében a KISZ- szervezetek nevelő munkájukkal még segíthetnének. Előadók — Hogyan biztosítják az előadókat, a szükséges anyagot a tanfolyamokra? — Általában tartalékos, vagy hivatásos katonatisztek vezetik a tanfolyamokat, olyan emberek, akik nagy szeretettel és hozzáértéssel oktatják a fiataloknak a honvédelmi ismereteket. Sok múlik azon, milyen szemléletes, milyen érdekes előadásokat tartanak, mennyire tudják időszerűvé tenni az általános tudnivalókat. — Ismert, hogy az MHSZ- klubokban a tömegsport fejlesztése is fontos feladat. A vezetőség területén milyen lehetőség nyílik erre? — A lövészklubokban golyós- és légfegyverekkel lőhetnek a fiatalok. A HKL-verse- nyeken arra is lehetőségük van, hogy megmutassák képességeiket. Ahol a klubélet jó, ott a támogatások révén lőtér is van, ahol1 a versenyekre felkészülhetnek a klubtagok. A négy éve létező erdész lövészklub futóvad- és skeatlövészettel foglalkozik. Van néhány minősített sportolójuk is, de a különböző korcsoportokban több száz fiatalt kell foglalkoztatniuk, míg közülük egy-egy igazán jó versenyzőt sikerül kinevelniük. A klubnak a Ganz lövészklubban kihelyezétt szakosztálya tevékenykedik, jó minőségű fegyverekkel sajátíthatják el a lövészet alapjait. E kevésbé ismert sportág szépségeire felhívnám a gimnazista és az egyetemista fiatalok figyelmét. Vezetés — A klubok vezetésében milyen a fiatalok aránya? — A klubtitkárok több mint fele harminc éven aluli. Lelkesedésüknek talán szerepe van abban, hogy a községekben ismerik és elismerik az MHSZ-klubok tevékenységét, s szívesen támogatják is azt. Aszódon, Pécelen, Túrán nemcsak a helyi tanácsok, hanem az áfészek és a termelőszövetkezetek is segítik anyagiakkal és egyéb módon is a klubokat. Ennek köszönhető, hogy Aszódon lehetőség van a lőtér felújítására, bővítésére, Pécelen a megépítésére. Ezek a tényezők is hozzájárulnak, hogy klubjaink jól felszerelten várják, és a sportolás, a mozgás lehetőségének biztosításával megnyerjék maguknak a fiatalokat. Gáspár Mária