Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-24 / 147. szám

» A PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS CE6lÍD_vÁROS PESZÉRE XXII. ÉVFOLYAM 147. SZÁM 1978. JÜNIUS 24., SZOMBAT Áruljanak helybeli termékeket Fejleszti boltjait az áfész Növekvő felvásárlás — Kisgépek a termelőknek A városbeliek, továbbá a ( csemőiek, törteitek, a jászka- rajenőiek és a kőröstetétleniek vásárlásaik során pénzük je­lentős részét a Cegléd és Vi­déke Áfész boltjaiban hagy­ják. Az emelkedő forgalom is bizonyítja, hogy a szövetke­zet jelentős szerepet tölt be mind Cegléd, mind a felsorolt községek ellátásában. Tavaly összes árbevétele 538 millió 700 ezer forint volt, 12,3 százalékkal magasabb a koráb­bi évinél. Növekedett az áru­forgalom, hatékonyabbá vált a gazdálkodás. A MÉSZÖV ér­tékelése szerint, Pest megye 21 áfésze közül a ceglédi a 4. volt, 1977. évi működése alap­ján. A szövetkezet a városban az áruházat üzemelteti, élelmi­szer-, hús, zöldség-, ruházati és iparcikkboltokat működtet, fenntartja a nagy forgalmú lakberendezési áruházat és a sokak által látogatott autóal­katrész-üzletet. A kisebb boltok általában magántulajdonban levő épü­letekben működnek, jelenté­keny felújításukra, átépítésük­re nincs lehetőség. Az áruellá­tásról a megyében működő nagykereskedelmi vállalatok­kal kötött szerződések, továb­bá más szállítókkal és közvet­lenül a termelőegységekkel való kapcsolatok alapján gon­doskodnak. A ruházati és a vegyes iparcikkeket az áruház szerzi be — egy tételben — a kisebb üzletek számára is és központi raktárából juttatja el hálózatába. Az áfész gazdálkodását tárgyaló jelentés, amely a vá- tősi tanács végrehajtó bizott­ságának legutóbbi ülésén szere­pelt napirenden, megállapítja, hogy alapvető élelmiszerekből egyenletes az ellátás. Tőkehús és .töltelékáru több került az üzletekbe, bár az utóbbiak vá­lasztéka még szegényes. Tej­termékekből kielégítő a kíná­lat, sokat javult a zöldség-, gyümölcsellátás. A háztájiban gazdálkodókat segíti a vető­magok, műtrágyák, termé­nyek, tápok beszerzése. Az áruház annak ellenére, hogy a ruházati cikkek iránt továbbra is mérsékelt a kereslet, eredményes évet zárt, forgalmát 8 szá­zalékkal növelte. Kedvezőtlen jelenség, hogy a divatáruk, cipők esetében az ipar és a nagykereskedelem nem veszi figyelembe a vevők igényeit. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy például egyes ci­pőféléket, férfiingeket még engedményes vásárokon, olcsó pénzért sem vesznek meg az emberek, inkább fizetnének többet színvonalasabb, csino­sabb, tartósabb áruért. A városi tanács termelés-, el­látásfelügyeleti osztálya célul tűzte ki az áfész elé, hogy teremtsen szoros kapcsolatot a helybeli termelőüzemekkel, hi­szen nemcsak a cipőgyártól, de például a Május 1. Ruhagyár­tól, a Nívó Ruházati Szövetke­zettől, a Háziipari Szövetkezet­től, a Stylus Faipari Szövetke­zettől és más cégektől is köz­vetlenül szerezhetne be árut, színesebbé téve a választékot. A helybeli lakosság jogos igé­nye, hogy mindazokat a cik­keket megvehesse, amelyeket az üzemek előállítanak. A szövetkezet nagy fontos­ságot tulajdonít az árubemu­tatóknak, rendezvényeknek, vásároknak, megfelelő a pro­paganda- és reklámtevékeny­sége, az áruházban azonban a növekvő forgalmat csak az osztályok belső átrendezésével tudja zökkenőmentesebbé ten­ni. A tervek szerint, új berendezést, elegendő hűtőpultot és -vitrint kap az élelmiszerosztály, át­szervezik a méteráru oszt­tályt és jövőre kívülről ta­tarozzák az épületet. Az áfész — több italbolttal egyetemben — fenntartja az Alföldi Éttermet. A közétkez­tetésben résztvevők száma je­lentősen emelkedett, 800-ról 950-re nőtt. A jelenlegi étte­rem — a hozzá tartozó kony­hával, mellékhelyiségekkel — már nem felel meg a követel­ményeknek. A távolabbi ter­vek szerint, új létesítmény építése szünteti majd meg a gondokat. Számottevően emel­kedett az ételforgalom, ám az italok közül csak az alkohol- tartalmúak iránt élénk a ke­reslet, az üdítőké nem emel­kedett. A városban a közelmúltban megnyílt, a Szövetség utca sarkán az új bisztró és élelmi­szerbolt. Mellette kap majd helyet néhány hónap múlva az autósbolt. Üj f el vásárlótel ép­pel is gyarapodott a szövetke­zet, a Dorottya utcában. Ter­veiben szerepel a jövőben me­zőgazdasági kisgépek beszerző, se, árusítása is, a kisgépek iránt nagy az érdeklődés. Olyan kistraktort is vásárol­nak, amely a hobbitelkeken bérmunkát végez. A felvásárlás tavaly a ko­rábbinak több mint duplájá­ra emelkedett, s az idén to­vábbi emelkedés várható. A szakcsoportokat sokféleképpen támogatják, ám a" kertbarátok a jelenleginél több törődést, alaposabb szervezést érde­melnének. A kereskedelmi morál kö­rül nincs minden rendben a boltokban. Még mindig gyakori — mind az áruházban, mind a kisebb boltokban — a vásárlók megkárosítása. A baj a beárazáskor kezdődik, amikor a másodosztályú cik­kekre az első osztályú árát ír­ják. A vevőnek az osztálymi­nősítést nincs módjuk ellen­őrizni. A próbavásárlások so­rán is sok rendellenességre derül fény. Elgondolkodtatok a leltárak eredményei. Leltár­hiányukat tekintve, a megye 21 szövetkezete közül a leg­jobbak sorában, a második he­lyen állnak, leltártöbbletükkel viszont, amelynek létrejötte épp olyan szabálytalan, mint a hiányé, már a 19. helyen kul­lognak. Egy esztendő leforgá­sa alatt egymillió 200 ezer fo­rint többletet mutattak ki; e többlet sürgősen megszünte­tendő lazaságokra vall. összevetve az eredményeket és a hiányosságokat, a testü­let elismer ően értékelte a Ceg­léd és Vidéke Áfész tevé­kenységét, és határozataival megjelölte számára a követen­dő utat, amelyen járva, a la­kosság még jobb és választé­kosabb ellátását kell szolgál­nia. T. T.-4­KOZOSEN Tavaszi sikerek, nyári teendők Friss hírek, tudósítások a tsz lapiában Megjelent a ceglédi Magyar —Szovjet Barátság Termelő­szövetkezet lapjának új szá­ma, amely friss hírekben, ri­portokban ad tájékoztatást a gazdaság életéről, a munkák menetéről. Az első oldalon képes tu­dósítás számol be Huszár Ist­vánnak, a Minisztertanács el­nökhelyettesének, a Politikai Bizottság tagjának a tsz-ben tett látogatásáról. Kolozsvári Pál főkönyvelő, azokat a felajánlásokat ismer­teti cikkében, amelyeket az MSZMP KB márciusi határo­zatának jegyében tettek, a tsz megalakulásának harmincadik évfordulójára. Külön vállalt feladatokat a növénytermesz­tési, az állattenyésztési, a ker­tészeti, a szőlészeti és erdésze­ti, valamint a háztáji főága­zat. Fénykép örökíti meg a lap­ban a tsz KISZ-eseit, amint a hantházi vasútvonal bontásá­ban segítkeznek, mint társa­dalmi munkások. A lapban Sáli Géza főme­zőgazdász a tejtermelési ered­ményekről tájékoztatja a tagságot, a tavaszi kismama­találkozóról számol be a nő­tanács elnöke, Mester Pálné. Dömötör Béla telepvezető, a kertészet időszerű felada­tait ismerteti. Arról ír, hogy gyümölcsöző kapcsolat ala­kult ki a kocséri Üj Élet és az abonyi Üj Világ tsz-szel. A kertészet főként szegfűvel foglalkozik, de a krizantém is bekerülhet a második félévi termesztésbe. Teljes oldal foglalkozik a háztájival, annak segítésével, a kisállattenyésztés szorgal­mazásával, a kereskedelmi te­endők mind jobb ellátásával. Színesek a Közösen című lap hírei; amelyek beszámol­nak a géppark nyári munkák­ra való előkészítéséről, a na­pokban megnyílt, harmadik virágkiállításról, amelyen á ifjúsági, táborról, a pozsonyi tsz virágai is szerepeltek. A lapban olvasható a Ma- thiász János szőlészeti szocia­lista brigád felhívása, is: a közösség tagjai felkérik a tsz valamennyi szocialista kollek­tíváját, csatlakozzanak, hoz­zájuk hasonlóan, A szebb munkahelyi környezetért jel­szóval szervezett mozgalom­hoz. E. Önzetlen közreműködők Éttermet alapoznak Nyársapáton Tető alatt a pedagóguslakások Nyársapáton a község lakói szorgalmasan részt vesznek a községfejlesztési társadalmi munkában. • Már tető alatt áll a pedagógusoknak szánt, két szolgálati lakás, melynek el­készüléséért sokan önzetlenül tevékenykedtek. Most az élel­miszerbolt mellé kerülő étte­rem alapozásán fáradoznak. A községi tanács az építke­zéshez háromszázezer forint­tal járult hozzá. A Pest me­gyei Pincegazdaság szocialista brigádjainak tagjai ásták ki az alapot, a betonozásra, a Ha­ladás Termelőszövetkezet szo­cialista kollektíváinak dolgo­zói vállalkoztak, legutóbb a szakemberek brigádjai aján­lották fel közreműködést, így adják át a stafétabotot a Nagy­körös és Vidéke Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet beruházásában léte­sülő vendéglő kivitelezőinek. A széles körű összefogás azt mutatja, hogy a nyársapátiak érzik az étteremépítés jelentő­ségét. Elsősorban a közétkez­tetés megoldásában látják az új létesítmény hasznát, hiszen nemcsak a felnőtt lakosság számára főznek majd benne, hanem dolgozói ellátják majd az óvodásokat és az iskola napköziotthonos diákjait is meleg étellel. T. Lakóház és gyógyszertár Cegléden, a Rákóczi úton négyemeletes lakóházat emel a helyi építőipari vállalat. A földszinten gyógyszertár kap helyet. Képünkön: az épülő termoíorkéniényckhcz szállít anyagot a felvonó. Apáti-Tóth Sándor felvétele Bronzérmek a párosoknak FEGYELEM ÉS KÖVETKEZETESSÉG Asztalitenisz. Siófokon, a Sió Kupa I. osztályú felnőtt Idényzáró versenyen a Ceg­lédi Vasutas SE játékosai mi­nősítő pontokat szereztek, a páros számokban két bronz­érmet is nyertek. Férfi egyéniben Karsai ju- lb!T*'a legjobb nyolc közé, ihol Kreisztől szenvedett ve­reséget. Egy fordu'óval hama­rabb búcsúzott a mezőnytől Kudelich, Németh és Péter. Férfi párosban a Karsai—Pé- ler kettős szép fegyvertényt najtott végre a Frank B.— Németh (Bp. Postás—CVSE) páros kiverésével, a legjobb tizenhat között Az elődöntő­ben vereséget szenvedtek a DÉLGÉP játékosaitól, Mohai­tól és Bénáktól. Vegyes páros­ban Péter, Nagy Il-vel (Kecs­kemét) az oldalán, szintén bronzérmet nyert* a Kudelich —Boldizsár (Kaposvár) páros a nyolc között volt. Folytatták jó szereplésüket a ceglédi játékosok a megyei csapatbajnokságban. Az utol­só fordulóban. Perbálon sike­rült mindhárom együttesnek nyernie, egyaránt 3:2 arány­ban. A szolnoki rádió műsora JÚNIUS 26-TÓL JÚLIUS 2-IG Hétfő, 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: ön is? — Én is. Találkozások, névroko­nokkal Zenés riportműsor. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Üjdonságok pepi­ta lemezekről Lap- és műsor­előzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Ének- együttesek műsorából. A Humphries Singers együttes énekel. Előzzük meg a vízi­baleseteket! Beszélgetés a vízi rendészeti kapitánysá­gon. Jászsági citerások felvé­teleiből. Apró-cseprő köz­ügyek. Szatirikus dalok. 18.00 —18.30: Alföldi krónika. Rock­muzsika Afrikából. Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Zenés autóstop. Fórum Szolnok me­gye közlekedéséről. A műsor telefonszáma: 12—959, 11—088. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Régi kedvencek — új átdol­gozások. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Hétközben a Nagykunsági Er­dő- és Fafeldolgozó Gazda­ságban. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beat, parádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Készülődés az aratásra. Zenés riportműsor. 17.35: Intermez­zo. összefoglaló a hónap zenei eseményeiből. (A műsorból: A szolnoki szimfonikusok a veszprémi kamarazenekarok fesztiválján. Nyári koncertek Békéscsabán; a szolnoki Bar­tók kórus és a Camerata Hun- garica együttes közös hang­versenyéről. ötéves a szak­munkástanulók bérleti soro­zata.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Délutáni minikoktél. Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. Szombat, 17.00—18,30: Rá- dióvíkend. (A tartalomból: Hí­rek. Szerkesztik a hallgatók, közben: Riportok a hét ese­ményeiből. Zenében és szóban a Generál együttes szólóéne­kesével. Könyvsarok. Előadók ABC-ben. 18.00: A nap hírei. Sport. Alföldi napilapok szem­léje.). Vasárnap, 17.00—18.00: Nyug­díjasok magazinja. 18.00— 18.30: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak eL A tavaszi idény végén a CVSE I. veretlenül vezet, a CVSE II. és a harmadik he­lyen, azonos pontszámmal ál­ló Vác, valamint a CVSE III. előtt. ★ A Ceglédi VSE ~NB I-es csapata, mely tavaly a vidék legjobbja címet nyerte el, részt vehet a Vásárvárosok Kupájának, augusztusban kezdődő versenysorozatán. ★ Szegeden, a nemzetközi if­júsági bajnokságon a magyar válogatottnak Gyura István is tagja volt. Egyéniben még erősnek bizonyult a mezőny számára, párosban viszont, Rózsahegyivel (DVTK) sike­rült egy mérkőzést megnyer­nie. Labdarúgás. Józsa Istvánt, a CVSE labdarúgó-szakosztályá­nak ügyvezető elnökévé vá­lasztották. Munkájában fe­gyelmet és következetességet követel, s erélye, remélhető­leg, a labdarúgók eredményei­nek javulásában is megmu­tatkozik majd. Teke. A Bem SE pályán bonyolították le az öregfiúk megyei egyéni bajnokságát. A versnyt a KÖZGÉP volt játé­kosa, a Bem SE jelenlegi ed­zője nyerte meg. A végered­mény: 1. Szűcs László (Bem SE) 399, 2. Nagy László (KÖZGÉP) 391, 3. Tarjányi Sándor (Bem SE) 371 fával. Tömegsport. Az Építők Szakszervezete tömegverse­nyén részt vettek és jól sze­repeltek a KÖZGÉP ceglédi gyárának dolgozói. Férfi kézi­labdában 1. Ceglédi KÖZGÉP. Kispályás labdarúgásban a ceglédiek bekerültek a legjob­bak közé, ahol harmadikok lettek. Atlétikában a 400 mé­teres síkfutást Stefanovics Já­nos nyerte meg, gránátdobás­ban Unicsovics István a har­madik lett. Ungureán László Táborozok Zöldhalmon Vasúti sínek felszedésében segítkeznek Építőtáborrá vált a nyári szünidő idejére a csemői, zöldhalmi általános iskola épülete. A tantermeket lakó­szobává alakították át, ágyak, szekrények kerültek a padso­rok helyére. A táblára — matematikai egyenletek, ké­miai képletek helyett — most a napi munkarendet írják fel és a teljesítményeket. A zöldhalmi építőtáborban lakó fiúk a hantházi kisvasút sínéinek felszedésében se­gítkeznek. Szeptember 1-ig több, tíznapos csoport követi egymást. A táborbeliek az általános iskolai tanulmányokat befeje­zett fiatalok, KlSZ-korosz- tályba cseperedett, volt úttö­rők. 4 A feleslegessé vált síneket a börzsönyi úttörővasút építői hasznosítják. Nehéz hazai erőpróba Labdával a pályán és a vízben A hét vége sportműsora SZOMBATON Vízilabda. A városi uszodá­ban, délután négy órától, Ceg­lédi VSE—Hódmezővásárhely OB II-es találkozó. Az osztá- lyozóban újonc ceglédiek a legutóbbi kettős fordulóban három pontot szereztek, s több a reményük a bennma­radásra. A Hódmezővásár­hely ellen sem esélyteleneb­bek. Kézilabda. A Bem SE ger- jei sporttelepén, délután öt órától, Üttröszt KÖZGÉP— Csepel NB I/B-s férfi mérkő­zés. A tavaszi utolsó forduló­ban a tabella harmadik helye­zettjét fogadják a ceglédiek. Egyenlő erők, nagy csatájára van kilátás. VASÄRNAP Sportnapot rendez a Ceg­lédi Állami Tangazdaság, amely reggel nyolc órakor, kezdődik, a bedei pályán. A területi MEDOSZ-napon ti­zennyolc üzem indítja ver­senyzőit, az előzetes nevezé­sek, szerint, 430 embert. Atlé­tikában, lövészetben, tekében, kispályás labdarúgásban, kézi­labdában,. röplabdában és kö­télhúzásban mérik össze erejü­ket. A versenyeket a bedei, a Bem SE Batthyány utcai te­kepályáján és a mezőgazdasá­gi szakközépiskola udvarán bonyolítják le. U. L. #

Next

/
Thumbnails
Contents