Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-22 / 145. szám

Vizsgázók között Bővültek politikai ismereteik Elismerés az eredményességért A nyár első hónapjában, júniusban, ezekben a hetek­ben vizsgaláztól forró a leve­gő az egyetemeken, a közép­iskolákban, de ilyenkor adnak számot tudásukról a politikai tanfolyamok, iskolák hallgatói is. Az e!ső Az MSZMP monori járási bizottságának folyosóján ezút­tal a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem 111. éves hall­gatói várnak a vizsgára. Az első évben a dialektikus és töténelmi materializmus alap­jaival ismerkedtek meg, a másodikban a politikai gaz­daságtan alapvető ismérveit sajátították el. A harmadik évben a munkásmozgalom történetét tanulmányozták, áz év végi szigorlati vizsgán ab­ból kell felelniük. Gelencsér Árpádné dr., a megyei pártbizottság osztály- vezetője, megérkezése után, azonnal a tanácskozóterembe, a vizsga színhelyére siet. — Ki lesz az első? — kér­dezgetik egymástól a harma­dikosok. Már hagyomány, hogy a lá­nyok, asszonyok bátrabbak. Ezúttal is Földi Károlyné, a Monori Kefegyár üzemmérnö­ke vállalkozik a legnehezebb feladatra, elsőként ül le az asztalhoz, vizsgázni. Szépen, szabatosan, logiku­san fejti ki mondanivalóját. Elégedetten hallgatja a felele­tet az osztályfőnök, az évközi szorgalommal együtt, megér­demelten kerül be az indexbe a jeles eredmény Többen már az ajtó előtt várják Földinét, s szinte egy­szerre kérdezik tőle, melyik tételt húzta ki. A többiek Polgár János, a pilisi 2. szá­mú általános iskola igazgató­ja felel. Elsőként A KPM harca a munkásegységért, a demokratikus, független Ma­gyarországért, a népfrontpoli­tika érvényesüléséért című té­telről kell beszélnie, majd a gyarmati felszabadító mozgal­mak sikereit sorolja, logikus sorrendben, érthetően. Az ő indexébe is megérdemelten kerül be a jeles eredmény. A folyosón többen már nyári terveikről beszélnek. Megtudjuk, hogy néhányan külföldön üdülnek, mások ha­zai tájakat keresnek fel. Hár­man hiányoznak, ők ezekben a napokban már a görög, il­letve a bolgár tengerparton üdülnek, családjukkal együtt. Mindhárman egy héttel előbb vizsgáztak, külön engedéllyel, s tegyük mindjárt hozzá, jól. Egyre-másra változik a fo­lyosói kép. Akik már kijöttek, felszabadultan mosolyognak, a várakozók még idegesek. Készül az osztály éves mér­lege, Rigó István osztálybizal­mi, a VBKM dolgozója már számolja az átlagot, mely há­rom év alatt 4-es volt, ami mindenképpen elismerésre méltó eredmény. Csizmadia Györgyné vecsé- si pedagógus az utolsó vizsgá­zó. Méltó a befejezés, minta­szerű a felelet, jeles az osz­tályzat. Érthető az igazgató- helyettes asszony öröme. A búcsú Mindenki vizsgázott, a te­remben néma csend, Gelen­SPORT —SPORT — SPORT — SPORT — SPORT A PALY A SZÉLÉRŐL Elutasították az óvást A LABDARÚGÁS HÍREI A járási labdarúgó-bajnok­ság első négy helyezett csapa­ta június 11-én befejezte a bajnokságot, ám a szövetség még nem hirdetett bajnokot. A május 21-én lejátszott, Üllő —Vecsés mérkőzésen a hazai­ak biztos, 3:1 arányú győzel­met arattak. E találkozót meg­tekintették a járási labdarúgó szövetség vezetői is, és általá­nos volt a véleményük, a ha­zaiak megérdemelten szerez­ték meg a két pontot, győzel­mük akár nagyobb arányú is lehetett volna. A mérkőzést kö­vető szövetségi napon aztán meglepő fordulat következett be: a vecsésiek, állítólagos bírói műhiba miatt, megóvták a mérkőzést. A szövetség fe­gyelmi bizottsága foglalkozott az üggyel, és a vecsésiek óvá­sát elutasította, de a vecsésiek ismét fellebbeztek, ezúttal már az elnökséghez nyújtva be ké­relmüket: szerintük, az első üllői gól megítélésékor a já­tékvezető hibázott. A szövetség elnöksége alaposan megtár­gyalta az esetet. A legutóbbi hivatalos napra beidézték a bírót, Sárosi Lászlót és egyik partjelzőjét, dr. Csenki Jánost is. Az érdekeltek meghallgatá­sa, továbbá a szemtanúk (ők voltak a szövetségi szakembe­rek) véleménye alapján, a vecsésiek óvását a szövetség el­nöksége véglegesen elutasí­totta és a mérkőzést a pályán elért eredménnyel igazolta Ezzel véglegesen eldőlt, hogy a monori járási labdarúgó-baj­nokságot a Gyömrői SE gárdá­ja szerezte meg. Tagjai képvi­selik szűkebb pátriánk színe­it a július 16-án kezdődő osz- tályozón, amelyen nem -kisebb a tét, mint a megyei bajnok­ságba való feljutás. A pilisiek is bajnokságot nyertek, igaz, ők eggyel má­jasabb osztályban, mégse,,, indulnak a június 24-én, szombaton kezdődő osztályo­zón, az NB II-be való jutásért, mivel a szükséges feltételeket — érthető módon — nem tudták vállalni. Ennek ellené­re, minden elismerésünk a pilisi labdarúgóké, akik nagy­szerű bravúrt hajtottak végre. A csapat vezetői a hét elején vették át a bajnoki aranyér­meket a megyei szövetségben, a játékosoknak az évadzárón adják át Érdekes labdarúgó-mérkő­zés színhelye lesz június 25- én, vasárnap 15 órakor a mo­nori sporttelep: a vietnami katonaválogatott a megyei labdarúgó-válogatottal méri össze tudását A járási labdarúgó-bajftok- ságban az 5—9. helyért ját­szott mérkőzések legutóbb' eredményei: Péteri—Ecser 3:1, Mende—Nyáregyháza 0:0. A vasárnapi forduló párosítása: Nyáregyháza—Mende, Ecser —Monor. A megyei bajnokságban 4. helyen végzett Sülysápi KSK labdarúgó-csnapata az idén is részt vesz a nyári Totó Ku­pában. A pesti csoportba osz­tották be az Erdérttel, a Tö­rekvéssel és a Lőrinci Fonó­val. A sülysápiak első mérkő­zése vasárnap, 16 órakor lesz: otthonukban fogadják az Ér­dért csapatát. A mérkőzés az e heti totószelvényen a 9-es sorszámon szerepel. G. J. Kézi'abda Gyömrő—Hévizgyörk 52:12 Nagy tudásbeli különbség volt a két csapat között. A gyömrőiek vasárnapi mérkőzését későbbi időpont­ra halasztották, mert részt vesznek a péntek—szombat— vasárnapi Velence Kupán. csér Árpádné dr. értékeli az éves munkát. — Örülök, hogy megismer­hettem önöket, egy jól össze­forrott kollektívától kell bú­csút vennem — mondja az osztályfőnök. — Szorgalmuk­kal, tanulásukkal elérték, hogy ezentúl könnyebben el­. igazodnak a világ dolgaiban. I Kérem önöket, hogy a tanul- ' takat ki-ki a munkaterületén, a közéletben hasznosítsa. Cselényi Dezső, a járási pártbizottság első titkára is megtiszteli jelenlétével a zá­róvizsga-értékelést. A pártbi­zottság elismerését tolmácsol­ja a III. osztálynak, s továb­bi sikereket kíván a magán­életben, a mindennapi mun­kában egyaránt. Délután még jó ízű ebéd várja a végzős hallgatókat a Kossuth Tsz pincéjében, az­tán, az estébe nyúló órákban, jókedvűen így búcsúznak egy­mástól: — Viszontlátásra! Jó nya­ralást! Gér József AVATÁS, FOGADALOMTÉTEL, Emlékezetes ünnepséggel zárták a tanévet a vasadi ál­talános iskolában: kisdoboso­kat és úttörőket avattak, az új KISZ-tagok fogadalmat tettek, majd a bizonyítványok kiosz­tása következett. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő. Cséplő Gyuri. Maglód: A tizenötéves kapi­tány. Mende: Tisztes honpol­gárok. Monor: Holnap elintéz­zük, drágám! Pilis: A fekete rák ollójában. Űri: Penny Gold. Üllő: Napsugárfiúk. Ve- csés: Csizmás Kan*úr a világ körül. Esti előadáson: Baka- ruhában. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 10-től 12-ig és 14-től 19 óráig: Marsovszky Endre festőművész kiállítása. Monoron, 10-től 18-ig: Sutéra (cseh) tájképfestő kiállítása (a Vigadó feletti kiállítóterem­ben), 17-től: a motoros klub foglalkozása (a HNF-székház- ban). Monori-erdőn, 17-től 20-ig: ifjúsági klubfoglalkozás (a könyvtárban). Sülysápon, 18-tól 20-ig: a csillagászati szakkör összejövetele. PEST.-MEGY ŰI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA, XX. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1978. JŰNIUS 22., CSÜTÖRTÖK Szocialista brigádok — a munkásművelődésről Négyszáz óra társadalmi munka Még húsz jelentkezőt vár az iskola Gyömrőn, a szocialista bri­gádok munkásművelődési tit­kára megnyitó beszéde után, Klics Gyula, a gyömrői nagy­községi tanács elnöke érté­kelte az 1977-es évet, majd az idei feladatokat ismertette. Az MSZMP Központi Bi­zottságának határozata sze­rint, a munkásművelődést tá­mogatni kell. A munkásmű­velődésről szólva, általában a beiskolázásról szoktak beszél­ni, de a művelődéshez más is hozzátartozik. A vállalatok és üzemek 1977-ben nagy fon- toságot tulajdonítottak a poli­tikai előadásoknak. Feltétle­nül szükségesek azok is, de nem lehet mindent a politikai előadások keretében megolda­ni. Erre az évre hirdették meg a Tiszta, virágos községért já­rási akciót, amelyet az októ­beri fásítási akcióval akar­nak bővíteni. Nagy gondot jelent a 3—6 éves korú gyermekek el­helyezése.. A jövőben nö­velik az óvodai helyek számát. A honvédség egyik alakulata, a nemrégiben kötött szerződés alapján, anyagi segítséget nyújt az óvoda építésében, de nagy szükség van a vállala­tok, üzemek segítségére is. Örvendetes, hogy már eddig 400 óra társadalmi munkát ajánlottak fel a szocialista •brigádok. Az évtized utolsó esztende­jében kezdik meg a Steinmetz kapitány úton, az egészségház és a TÖVÁL-iroda között, a 200 négyzetméteres OTP-ház, valamint a Táncsics Mihály úton a 300 nézőt befogadó filmszínház építését. A nyár elején, a honvéd­ség, a járási szolgáltató szö­vetkezet és a vasipari szövet­kezet jóvoltából, a gyerekek örömére, megnyílt a strand is. A jövőben sor kerül üdü­lőtelep kialakítására, amit Öt gép a moszkvai kiáílításra Öt géppel vesz részt a monori MEZŐGÉP a július 4-én, Moszkvában megnyíló élelmiszer- és vendéglátóipari kiállítá­son. Képünkön: Bartosik István, az óránként hatezer kilo­gramm csirkét feldolgozó gépsor láb- és testkidobó részét készíti elő szállításra, Barcza Zsolt felvétele persze, nem úgy kell érteni, hogy majd faházak sora fog épülni: a cél természetesen az átfutó idegenforgalom kiszol­gálása, amelynek révén a ke­reskedelmi hálózat is fejlőd­ne. Amikor a munkásművelő­désről beszélünk, feltétlenül szót kell ejtenünk a tanulás­ról. Nagyon fontos, hogy a fi­kái dolgozók közül minél többen szerezzék meg az érettségi bizonyítványt. A lehetőségek adottak az 1. számú általános iskolá­ban. i Erre a tanévre még csak hú­szán jelentkeztek, a többi hely njég betöltésre vár, : ugyanis az évfolyamot csak 40 jelentkezővel lehet megkezde­ni. A községfejlesztési feladato­kat, természetesen, a 470 ezer ■ forintos alapból nem lehet j megoldani. Az eddigieknél is nagyobb szükség van a szo­cialista brigádok, az egész község lakosságának segítsé­gére, hiszen minden gyömrői érdeke, hogy szebb és kultu­ráltabb körülmények között dolgozzék, tanuljon, szórakoz­zon. Berla Magdolna Segítség az ingázóknak Gondosan őrzik a járműveket Télen, nyáron a fabódéban Kerékpárok százai sorakoz- naK szépen egymás meliett az üllői vasútállomás szomszéd­ságában levő megőrzőhelyen. Oltjártunkkor a fővárosból munkásvonattal hazatérők kö­zül sokan a biciklit választot­ták ki először, majd szaporán karikázva indultak az Öreg­szőlők, a lobi, Dóra-majori családi otthonok felé. A kétkerekű jármű a falu távolabbi részein lakó üllőiek­nek hasznos közlekedési eszkö­zükké vált, s a., kora hajnali vagy a késő esti vonatokkal utazók közül is sokan igénybe veszik, mert jelentős időmeg­takarításhoz segíti hozzá őket. Korábban is volt kerékpár- megőrző Üllőn, de körülbelül négy éve, mióta Fehér Gyula és felesége kapott engedélyt a MÁV-tól bérelt, állomáskör­nyéki területen tároló létesí­tésére, sok minden kedvezően megváltozott. Egy forint 50 filléres megőrzési díjért kora hajnaltól késő éjszakáig vi­gyázza a két idősebb ember az utazók szerény közlekedési eszközét, de a 30 forintos havi díj érvényes a kismotorokra is, míg a nagy motorokért ma­gasabb helyárat kell fizetni. — Nyugdíjazásom előtt bá­dogosként dolgoztam a fővá­rosban. Négy éve télen, nyáron ebben a kis fabódéban tölti valamelyikünk a napokat, éj­szakákat, mert olykor három napig is itt hagyják az embe­rek a járművüket... Hogyan igazodom el a bíciklirengeteg- j ben? Eleinte nehezen, de mi-i óta szigorú számozási rend­szert vezettünk be, gördüléke­nyen megy a kerékpárok meg­keresése, megtalálása. Éjszaka elszunyókálok egy kicsit, de ébernek kell lennem, hogy a ránk bízott biciklikért vállal­ni tudjuk a felelősséget, meg aztán az utolsó vonat nem egész éjfél körül ér ide, de reg­gel már fél négytől ismét meg­indul az emberáradat, s áttol kezdve talpon kell lennem — mondja Fehér Gyula. Jóllehet háromsoros szúrós drótot is kifeszítettek a kéri-, tések fölé, mégis előfordult már, hogy Riga motorkerék­párt, női biciklit is eltulajdo­nítottak a telepről, s természe­tesen a megőrző fizette meg a jármű árát. — Nem könnyű feladat ez, de helyben lakunk, és jól jön a nyugdíj-kiegészítés. Egész na­pot a fabódéban eltölteni nem kellemes, különösen télen di­dergőnk is sokat. Hogy meg­éri-e? Nehéz lenne megmon­danom. Annyi bizonyos, jó ér­zés más elfoglalt munkásem­ber gondjain enyhíteni, s úgy érzem, itt még hasznosan szol­gálom a közösséget, a naponta ingázók érdekeit. O. Üdültetés A Közalkalmazottak Szak- szervezetének járási bizottsá­ga az idén is gondoskodik a tanácsi dolgozók nyári üdül­tetéséről. A hét elején érke­zett haza az a negyven tagú csoport, amely Jugoszláviában töltött felejthetetlen 11 napot. A Balaton mellett, a Fonyód- ligeten bérelt üdülőben tíz- naponként egyszerre három család váltja egymást. A TÁRGYALÓTEREMBŐL A hiszékenység vámszedője BÜNTETÉSE: KÉTÉVI FEGYHÁZ Pálinkás György 36 éves al- bertirsal lakos már többször állt bíróság előtt. Néhány év­vel ezelőtt a Ceglédi Járás- bíróság rablás és súlyos testi sértés miatt ítélte el 2 év 4 hónap szabadságvesztésre. Az előző években nem volt állandó munkahelye, jobbára magánfuvarosoknál dolgozott, Pilisen, Monoron, Táborfal­ván vállalt alkalmi munkát. Ügy látszik a fuvarosoktól kapott pénz nem volt elég neki, mert alkalmi ismerősei­től is pénzt vett fel, azzal a céllal, hogy majd beszerzi nekik tüzelőszükségletüket. T. l.-né pilisi lakostól például ezer 100 forintot csalt ki, má­soktól 500—600 forintot. Amikor S, Dezső táborfalvi fuvarosnál dolgozott, tőle négy pulóvert és egy bársony inget is ellopott. Pálinkás György a napok­ban állt bíróság elé: egyrend- beli, többszörösen visszaeső által elkövetett csalás, egy- rendbeli lopás, egyrendbeli többszörösen visszaeső csalás vétségében mondták ki bűnös­nek, s a Monori Járásbíróság dr. Kerekes Györgyi tanácsa két év szabadságvesztésre ítélte. A büntetést fegyházban kell az elítéltnek letöltenie, felté­telesen nem bocsátható sza­badlábra. Az ítélet, melyet a vádlott és az ügyész is tudomásul vett, jogerőssé vált. G.

Next

/
Thumbnails
Contents