Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
Játsszunk zenét A LYRA-tríó Gyomron A gyömrői művelődési házban, a helyi zeneiskolások klubdélutánján a LYRA-trió adott műsort. Az együttes tagjai, Császár Irén, Kocsis Teréz és Róth Ede, az esten Paganini, Bartók Béla és Kodály Zoltán művekkel lépett a közönség elé. Az egyes számok elhangzása közben Róth Ede egy-egy kérdést tett fel a gyerekeidnek és a jó válaszokat Szőnyi István rézkarcaival jutalmazta. A műsor végén egy dalt tanított meg az együttes, a gyerekek viszonzásul Bach IV. Brandenburgi versenyének II. tételét adták elő. A közös éneklés és zenélés nagy élményt jelentett a tanulóknak, amiért nemcsak a LYRA-trió tagjainak jár köszönet, hanem mindazoknak akik megszervezték az estét és lehetővé tették, hogy a ki sebbek is megszeressék, vezzék a »komolyzenét. élA nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Bizalmi állásban. Maglód: Tisztes honpolgárok. Meude: Kálvária. Monom Vigyázat, vadnyugat! Nyáregyháza: Tisztes honpolgárok. Pilis: Jelenetek egy házasságból, I—II. Üllő: A néma dosszié. Vecsés: Ilyenek voltunk. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 10-től 12-ig és I4-től 19 óráig: Marsovszky : Endre festőművész kiállítása. Meinlén, 18-tól: a könyvbarátok körének foglalkozása. Monoron, 10-től 18-ig: Sutéra (cseh) tájfestő kiállítása (a Vigadó feletti kiállítóteremben). Monori-erdőn, 14-től 16. ig: a díszítőművészeti szakkör foglalkozása (az iskolában). Lejárt szavatosság Ha a fogyasztó hibát észlel... A vevő javára döntenek A hirtelen változó, szeszélyes időjárás nem ritkán kánikulai meleggel tesz próbára bennünket. Olyankor fokozott gondosságot igényel a romlandó élelmiszerek tárolása. Több panaszt hallottunk a háziasszonyoktól, meg^va- nvodott. a vásárolt tej, tejföl, krémtúró, pedig azonnal hűtőszekrénybe tették. Gyakran tapasztalják, hogy a tejesflakonon, konzerven stb. nincs feltüntetve, vagy csak nagyon elmosódottan látható a szavatossági idő. leginkább a romlandó élelmiszereken. cedig azok igénylik a legnagyobb gondosságot. Az új kereskedelmi törvény, valamint a2 1978. március 1-től érvényes módosított, polgári törvényköny hangsúlyozza : „A kereskedelem csak olyan árut adhat el, amely minőségileg kifogásta'an és megfelel az árun feltüntetett, minőségi osztályzásnak. Ha a vásárló hibás árut kap, úgynevezett szavatossági vagy jótállási igénnyel léphet fel." Hallottuk, hogy Monoron előfordult, hogy nem a kereskedelmi törvény előírásai szerint jártak el a szavatossági idő feltüntetését és a romlott élelmiszerek cseréjét illetően. — Nálunk ilyen nem fordulhat elő — mondja Vladár Lajosné, a monori főtéri élelmiszer Szakü^et vezetője. — A minőségi kifogásokat a helyszínen, a vásárlók kívánsága szerint rendezzük, hiszen a nagy melegben köny- nyebben romlanak az élelmiszerek. Ha a vevő kívánja, kicseréljük az árucikket vagy visszaadjuk a vételárat — A minőségi kifogásokat megkülönböztetett figyelemmel kísérjük. Előfordul ugyanis, hogy az árucikk nem olyan osztályzatú. Mint amilyenre minősítették. Ilyen esetben mindig a vevő javára döntünk ... Sajnos, elég gyakran előfordul, hogy a romlandó élelmiszercikkeken nem elég jól olvasható el a szavatossági idő, és ez csak akkor derül ki, amikor az árut az üzletben a polcra helyezzük. Hörömpő Jenő Sör — literes üvegekben Hűtött üdítő italokat árusítanak A sörfogyasztók örömére, Monoron, a szövetkezeti boltokban megjelent a literes, kis családi világos sör. — Pár óráig volt csak, valósággal elkaplzodták a vásárlók — mondja Pálinkás János, a monori vasúti ÁBC- áruház vezetője. — Olcsó, jóízű és friss, nincs rá panasz. Legfeljebb az, hogy kevés van belőle. A pastimrei Szabadság Tsz gyáli bérpalackozója küldi, ezentúl lesz beloSPORT —SPORT — SPORT —SPORT —SPORT MEGYEI ELSŐK A területin negyedikek TEHETSÉGEK JELENTKEZÉSÉT VÁRJÁK Az idén ugyancsak kiemelkedően szerepelt a monori gimnázium fiú kosárlabdacsapata: mint tavaly, most is megyei első lett, következésképp részt vehetett Nagykőrösön, az ötnapos területi elöntőn. Jól játszott — mindössze négy csapattól kapott hi — s végeredményben a negyedik helyet szerezte meg. A fiúk a gimnázium diák- sportkörének tagjai és az iskola kosárlabda-, több atlétikaszakosztályában is sportolnak. Hetente háromszor tartanak edzést. Zátrok Károly testnevelő tanár irányításával. Végeznek kondicionáló, technikai, taktikai gyakorlatokat, télen, kinn a szabadban tartottak alapozó futóedzéseket is. A nagyon alapos, kitartó munkának meg lett az eredménye: a megyei bajnokságban megverték a naqykörösis- ket, a nagykátaíakat, a váci Sztáron Sándor Gimnázium, a ceglédi Kossuth Lmíos Gimnázium, valamint a Mezőgazdasági Technikum és a budakeszi középiskola gárdáját is. A csapat tagjai már a szünet utolsó heteiben elkezdik majd az edzéseket, hogy idejében felkészüljenek a következő idényre. A szakosztály várja mindazoknak a tehetséges fiúknak a jelentkezését. akik kedvet éreznek a kosárlabdázásra. N. ML Kóstolóval egybekötött tea- és konzervbemutató nyílik június 21-én, szerdán 9.30 órakor Monoron, a Marx tér 1. sz. alatti ABC áruházban a Monorvidéki Áfész és a Fűszert monori fiókja rendezésében. Várjuk kedves vásárlóinkat, legyenek a vendégeink) A bemutató napján kedvezményes süteményvásár (dobozolt tea-sütemények) le rendszeresen. Azt, hogy mindig, természetesen, nem ígérhetem. — Ügy tudjuk, a sörnek van riválisa js. — Igen, egy kis túlzással lehet így is mondani — mosolyog az üzletvezető. — Amióta hűtve adjuk az üdítő italokat, megnövekedett irántuk az érdeklődés. Megszemléljük az új, hatalmas hűtőpultot. Telis-tele márkás üdítő italokkal. A hőmérséklet belül mínusz 6—7 fok. — Ez már a további fejlődés jele — mondja az üzletvezető. — A konténeres szállítású élelmiszercikkek árusítása után, újból léptünk egyet előre. H. J. XX. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM 1978. JÚNIUS 20., KEDD Nagyobb terű leien, jobb minőségben Gépszemiék - vetélkedőkkel A monori járásban már hagyománynak számít, hogy a tavaszi munkák befejeztével, a nyári nagy feladatok megkezdése előtt közös tanácskozáson értékelik az addigi munkát, valamint a felkészülést, az újabb tennivalókra a hét termelőszövetkezet elnökei és párttitkárai, az állami gazdaság, a szakmai irányítószervek, és az együttműködő intézmények vezetői. Az értekezletet minden évben a járási pártbizottság, valamint a járási hivatal élelmiszsrgaz- dasági és kereskedelmi osztálya közösen szervezi. Lapunkban már hírt adtunk róla, hogy az ide-i tanácskozás pénteken délelőtt zajlott le, .a járási pártbizottságon. A járás mezőgazdasági üzemeinek tavaszi munkájáról, az állattenyészés és a kisgazda- sági integráció helyzetéről, valamint a nyári betakarításra való felkészülésről szóló beszámolót Kovács Benő, a járási hivatal élelmiszergazdasági és kereskedelmi osztályának vezetője terjesztette elő. Vele beszélgettünk a legfontosabb megállapításokról. — A tavaszi taiajelőkészí- tés alapját az általában jó minőségű őszi mélyszántás adta meg, melyhez a csapadékszegény időjárás kedvező feltételeket teremtett. Tavaszi szántásra a járásban csupán 937 hektár maradt. Az őszi mélyszántásnak nemcsak a mennyisége volt nagyobb, hanem a minősége is jobb volt az egy évvel korábbiénál — mondta Kovács Benő. — A nagyüzemek március elején kezdték el a tavaszi tennivalókat és az őszi szántás úgynevezett elmunkálását. A kedvező Időjárásnak és a jobb szervezésnek köszönhetően, az aktuális feladatokat optimális időben és megfelelő minőségben, kivétel nélkül elvégezték. — Úgy tudjuk, a terület- csökltenés ellenére, jelentősen nőtt a járásban a műtrágyafelhasználás. — Valóban. A múlt évi mennyiséghez viszonyítva, a közös gazdaságok 315 vagon vegyes hatóanyaggal többet szórtak ki, 25 százalékkal többet a tavaly felhasználtnál. örvendetes, hogy a járásban is terjed a lombtrágyázás, amit a növényvédelemmel kapcsolnak ösz- sze. Bár a termelőszövetkezetek egyike sem rendelkezik mezőgazdasági repülőgéppel, illetve helikopterrel, más üzemekkel fennálló szerződéses viszonyuk révén Monoron, Sülysápon, Gombán, Pilisen, és az állami gazdaságban igénybe veszik a repülőgépes szolgáltatást. — A járás mezőgazdasági üzemei, 15 ezer 711 hektáron, a vetési munkákat március 5-én kezdték meg és május 15-én fejezték be a szántóföldi kultúrákon. A nagyüzemekben kialakult jó munkamorál, valamint a rendelkezésre álló eszközállomány ismeretében, biztosnak látszott, hogy május 5-re a silókukorica és a csa’a- mádé kivételével, valameny- n.vi szántóföldi vetési munka befejeződik. Az április 20-át követő csapadékos, az évszakhoz képest rendkívül, hűvös időjárás azonban lassítottataz ütemet, ezért következett be a több mint tíznapos eltolódás. — Az országos tervek egyeztetésekor kiderült, hogy a mezőgazdasági üzemek a tavalyinál kevesebb kukoricát Nyughatatlan természet Amit vállat, sikerre viszi Mindig a közösség érdekében Úri a legutóbbi öt évben olyan létesítményekkel gazdagodott, amelyeket járásunk bármely településén szívesen fogadnának. Mind a vízmű, mind az óvoda létrehozása és átadása összeforrott Szikszói István nevével A falu véleménye Ha az önzetlen társadalmi munkás portréját akarjuk megrajzolni, azzal kell kezdenünk, hogy 1970-ben került fiatal pedagógusként Úriba. Tüdőseik már régó*a vitáznak a sovány, szikár emberek rendkívüli aktivitásáról, nagyszerű szervezőkészségéről — furcsa, de ez jut. eszünkbe, ha Szikszai Istvánt látjuk. Nyughatatlan természet, az biztos. A szervezés élete’eme, ezért számos funkciót vállalt a község különböző társadalmi szervezeteiben. — Kisebb-nagyobb szerepköreinek se szeri, se száma, két kezén sem tudja megszámolni őket, mégis mindegyik által támasztott kötelességének eleget tesz — mondják róla ismerősei, mondja az egész falu; Munkájában a minőségi változás talán 1974-ben következett be. amikor a vízműtársulat nagy vállalkozása már a sikeres vég felé közeledett, s hogy ne maradion munka nélkül, a községbeliek választásának megfelelően elvállalja a Hazafias Népfront helyi titkárának nehéz feladatai. ma már csak épp említésre méltó, tulajdonképpen csupán bemelegítés volt a nagy összefogás előtt. A község végei felé haladó betonozások során nagyszerű lehetőségek adódtak a lakossággal való beszélgetésre, az igények és velük együtt a különböző felajánlások ósz- szegezésére. A népfrontbizottsági titkár nagyon jól élt a közösség bizalmával, hiszen a falugyűléseken, a különböző társadalmi munkákon és ünnepélyekén mindig jelentős számban vettek részt az úriak. A falugyűléseken váltak tervekké az addigi spontán elképzelések, s a társadalmi munkákon örömmel dolgoztak a, lakosok elképzeléseik megvalósításán, mind- annyiuk érdekében. A szürke Zsiguli kilométerei Szikszai István a községért kifejtett tevékenység után, pihenésképpen házat éoíteft, s közben a gyakorlatban is tapasztalhatta az ilyen jellegű munkák összetettségét, nem véletlenül tartotta egyik legfontosabb feladatának az óvodai építkezés során az anyagok és eszközök biztosítását. Ha valamely munkát nagyon elő kell készíteni, a társadalmit százszorosán, így érthető, hogy a népfrontbizottsági titkár szürke Zsigulija tavaly több mint 15 ezer kilométert futott. Nagykátán, Sülysápon, a fővárosban hetente többször is megfordult, következésképp rendszeresen együtt voltak az építési anyagok. Az óvodát egy évvél a határidő előtt átadták, a vízmű tervszerűen üzemel. Hogyan tovább? A kézilabda-szakosztály igen sok energiát igényel, a két kézilabdapálya építése is munkát köt le. de mindez nem lehet elég Szikszai Istvánnak. A tervekről érdeklődünk, Lesz-e strand? — Az óvodaépítkezések során nagyszerű brigádok jöttek létre, öröm volt velük dolgozni. Ott, a közös munka közben vetődött föl, hogy már csak strand hiányzik a községből. Többen tíz-tizenöt naoot ajánlottak föl az építkezésre. Élni kelj ezzel az aktivitással. ★ Szikszai István tevékenységéért elnyerte a Monori járásért emlékplaket'et és a helyi nagyközségi közös tanács elismerését. Lukács István alcarnak termelni. Hogy alakult e növény vetésterülete a monori járásban? — Négy százalékkal nőtt, a tavalyihoz képest. Az idén 7 ezer 131 hektáron, azaz a ta- t&szi vetésterület 45,4 százalékán termelnek kukoricát. A kiemelt szántóföldi nö- j vények közül nőtt a nap- j raíorgó vetésterülete is, burgonyát viszont a tervezett egy ezer 90 hektár helyett, csak egy ezer 35 hektáron termelnek mezőgazdasági üzemeink. — A múlt évihez viszonyítva, jelentősen javult a vetőmagellátás — mondta Kovács Benő. — A vetések technikai kivitelezése többségében jó, de elvétve olyan tábla is akad, melyen, feltételezhetően figyelmetlenség miatt, hiányos sorok láthatók. Az őszi vetések állapota azonban általában kielégítő. A tavaszi csapadékos időjárás az őszi kalászosok fejlődéséhez kedvező feltételeket teremtett és elmondhatjuk, hogy várhatóan terven felüli, a becslések szerint 41,2 mázsás hektáronkénti átlagtermést takaríthatunk be a járásban. — A felkészülés, a gépek előkészítése, javítása jól sikerűit. Ezen a héten mindenütt me^Mrijas a szokásos gepszcini éket, melyeken, a múlt éviekhez hasonlóan, KREcjE-, tűzrendészei! és munkavédelmi vetélkedőket tartunk, hogy azokkal is élí^e§íiáük a job® felkészülést. ' * * — Elegendő-e mindenütt az alkatrész? — Az alkatrészellátás nem olyan jó, mint tavaly volt. A járasoan 24 SZK.—5-ös kombájn működik. Alkatrészellátásuk körül jelenieg gondok adódnak. Ha a helyzet az ara- tas kezdetére nem változik, sajnos, teljesítménycsökkenésre lehet számítani. Változatlanul nagyon rossz az IFA tehergépkocsik alkatrészellátása. Most is több jármű áll a járásban, főleg Vecsésen, Gombán, és Sülysápén. Hiányoznak a kuplungtárcsa, fék- berendezés alkatrészei, hiányzik az adagoló. Tavaly óta a tehergépkocsik szállító kapacitása a szövetkezetekben nem változott, ezért fontos, hogy a mezőgazdasági üzemek jó kapcsolatokat alakítsanak ki a felvásárló vállalattal és lehetőség szerint, saját átadó vonalakat építsenek ki, hogy azokkal is gyorsítsák az átvételt. Kivétel nélkül, minden üzemben kicsi a bálázók teljesítménye, ezért várható, hogy a szalmaletakarítás elhúzódása miatt, a tarlóápolás is késni fog, különösen, ha esős lesz az időjárás. A kombájnok szama tavaly óta a járásban változatlan, a minőségi cserék miatt azonban kapacitásuk 5 százalékkal nőtt, ám még ez is kevés az optimális időben való betakarításhoz. Egy kombájnra a járásban a megyei állagnál több, 170 hektár aratandó terület jut. Jól szervezett munkával, a műszakok megnyújtásával és a kölcsönös segítségnyújtással azonban megoldhatók a feladatok. , — Várhatóan magas lesz a gabonaszemek nedvességtartalma. — A járás szárító kapacitása, a feladatok megoldásához, megítélésünk szerint, bőségesen elegendő, mert tavaly belépett a pilisi tsz B— 15-ös szárítója, az idén pedig előreláthatólag az a-atás kezdetére a sülvsápi Tápi óvölgye Tsz is üzembe tudja helyezni új ikerszárítóját. V. J. t