Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-13 / 137. szám
an 1978. JÚNIUS 13., KEDD Gyertyamártó és komaedény ID. FAZEKAS LAJOS KIÁLLÍTÁSA SZENTENDRÉN Vasárnap délelőtt Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi múzeumban, érdekes és értékes kiállítást nyitott meg dr. Ku- rucz Albert igazgató. A nagy fazekasművész dinasztia tagja, idős Fazekas Lajos, 60 éves születésnapja alkalmából elhozta Nádudvarról Szentendrére azokat a fekete korsókat, edényeket, amelyekkel egy egészen eredeti fazekasművész- iskola hagyományait teremtették meg nagyszülei, sőt déd- szülei, s amelyhez ő maga is eredeti motívumkinccsel járult hozzá. Dinasztia — mesterfokon A nádudvari fazekasiskola ma már fogalomnak számít nemzetközi néprajzi körökben is. A íazeka6:nűvészet a funkcionális képzőművészeti ágak együk legrégebbike. Már a XIII. században alkottak a mesterek. A kiemelkedő egyéniségeket joggal nevezhetjük művészeknek. Magyarországon az 1800- as évek elején mintegy száz fazekasmester dolgozott és alkotott, ezek közül, 25—30 Nádudvaron tevékenykedett. A XX. század elején konkorrenciát jelentettek a mázas korsók, a gyárilag előállított szériatermékek. A személyi kultusz hibás kultúrpolitikája, a kicsinyes emberi szűklátókörűség e műhelyeket csaknem szétrombolta. Napjainkban viszont, szinte újjászületését éli ez a művészeti ág. A fazekasdinasztia legifjabb tagjai is aktívan, önállóan alkotnak már. Ifjú Fazekas Lajos, Fazekas Ferenc, Viszkayné, Fazekas Erzsébet \ TV-FICYELŐ Margitsziget. Egyszerre mulattatott és gondolkodtatott el a vasárnap esti Hét egyik képsorának az a kitűnő ötlete, hogy Sugár István színművész közreműködésével megpróbáltak belépőjegyet árusítani a Margitsziget bejárójánál. Hü- ledezva figyeltük, hogy milyen könnyedén kerültek át a bukszákból az egyenruhás díjbeszedő táskájába a forintok, és bizony csak alig egyen-ksfcfen kérdezték vissza: mi az, vísz- szajött a régi világ, avagy viccelni tetszenek? Persze, hogy vicc volt az egész, de — mint föntebb jeleztük — nem valami magamagáért való tréfálkozás, hanem annak a megméretése: mennyire érzik a magukénak e két folyamkar átölelte természeti ékességet a budapestiek. A nagy könnyedén kiguberált belépődíjakkal egyetemben — teljességgel. Ügy sétálnak ki ide, mintha a saját telkük lenne, és úgy heve- résznek az öles fák alatt zöV* dellő gyepen, altárcsak a szűkös erkélyeimé beszorított gumimatracokon ... Mindezt pedig azért, mert teljes jogú birtokosként megtehetik 1973-ban kitiltották onnan az autókat, és azóta jószerivel minden bejárható helyét bej árjáit, és minden ledő- lésre alkalmas szögletében pi- henget valaki. Örömmel hallhattuk, hogy a Margitsziget — amelyet eddig háromszor, legutóbb most. harminc esztendeje vett birtokába a fővárosi lakosság — már majdnem kiérdemelte az ideális kikapcsolódási terület manapság bizony csak igen-igen ritkán odaítélhető rangját. Noha egy- egy vasárnap altár negyedmll- liónyian is üldögélnek, hancú- roznak ott, szakértő és gondos gazdái meg tudják óvni levegőjének tisztaságát, növényzetének kedvderítő szépségét. Köszönet érte! Boeeacfio. A televízió művészeti igazgatója, Szinetár Miklós, nemrég nyilatkozatot adott, és ebben — egyebek között — azt mondta, hogy leginkább a zenei műsorok elszaporodására, no meg e muzsikus adások magas művészi rangjára büszke a leginkább, másfél évizednyi tv-s működésére viszatekintve. Jogos az elégedettsége, hiszen ha csak a Zenés tv-szín- ház sorozatának az elindítását tekintjük, már az is tiszteletre méltó érdem. Mert adás után adás, ez a főképp nagyoperetteket és vígoperákat felvonultató elektronikus teátrum mind teljesebb élményt adva tárja elénk a hallgatni s dúdolni egyaránt jő dallamok világát, és azt a tarkán kavargó, hol fenségesen díszes, hol mo- solyogtatóan tarka környezetet, ahonnan e dallamok fölszárnyalnák. Nem tévedünk tán, ha azt állítjuk, hegye zenés színház most, szombaton Ismét megdöntötte régebbi rekordját, és — ha lehet — minden korábbi jelentkezésénél tetszetősebb produkcióként vitte képernyőre Suppé Boccaccio című nagyoperettjét. Kitűnő színészek komédiázták el Firenze szerelmi históriáit, és amikor dalra fairadtak, ugyancsak kitűnő vendéghangok szárnyaltak a magasba. Hála Seregi László rendezőnek, most már végképp nem zavart ez az egykor sokat bírált (volt rá eset, hogy pőrre is vitt) szinkronizálás, mert oly élathű volt a játék és oly tökéletes a technika. Sose legyen rosszabb szombat esténk! Mozdulj! A borongósra fordult vasárnapon bizonyára sok készülék világosodott ká a déli órákban is, amikor az amúgy ifjaknak és gyerekeknek szánt sportműsort, a Mozdulj! című vetélkedő soros adását sugározták. Ezúttal a lovak és a lovasok világába kalauzolta el a nézőket Fele- dy Péter szerkesztő-riporter és a kollégájául felcsapott kitűnő színésznő, Halász Judit. Látványos, ismeretekben bővelkedő lovassportunk gazdag múltját és ígéretes jelenét a maga teljességében fölvonultató egy órát sikerítettek ki együtt. Eánhatja, aki nem látta. Akácz László Magyar filmek indulnak külföldre A megtekintett 25 magyar alkotás közül huszonkettőt találtak átvételre alkalmasnak az európai szocialista országok' napokban Budapesten járt filmátvételi küldöttségei. Ebből négy játék- és tíz rövid- fiimümket öt ország televíziója sugározza majd. Á bemutatott Híz látékíi’- münk közül a szakmai küldöttségek a lezrasryobfc tetszéssel Sir a Sándor: 80 huszár című produkcióját frgad- ták: ezt a filmet a Szovjetunió, Bulgária. Csehszlovákia. Lengyelország, az NDK és Jugoszlávia filmszínházaiban mutatják be. Szinte minden delegáció átvette Zsombolyai János: Kihajolni veszélyes című alkotását és Rényi Tamás legutóbb bemutatott filmjét, a K. O.-t is. A bemutatott produkciók kö- I zül a legtöbbet a bolgárok és | a lengyelek választották ki ! hazai vetítésre. Ebben a két országban — a mostani kínálatból — a közeljövőben 8—8 játékfilmünket és 12. illetve 7 rövidfilmünket ismerheti meg a közönség nádudvari, Fazekas István szo- boszlói művészek nevét már jói ismerik a műfaj barátai. Mintavéső kavics Még azok, akik Nádudvaron látogatták meg a Fazekas család műhelyét — sem tudják igazán, milyen nehéz munkálatok előzik meg azt a pillanatot, amikor a fazekasmester, formázni kezdi az agyagtömböt. Sűrítés, iszapolás és nagyon sok munkafolyamat árán nyerik a megfelelő agyagot. Fazekas Lajos helyszíni bemutatót tartott ebből a szép mesterségből, az agyagtömbből a szemünk láttára formálódott ki a cserépedény. A mester a fazekaskorongon boszorkányos ügyességgel formázta a korsókat, edényeket, s már a puha agyagba belevésett néhány jellegzetes motívumot. A fojtott égetést, amelyhez valódi földkemence szükséges, természetesen a helyszínen idős Fazekas Lajos nem mutathatta be. Ez az az eljárás, amelytől a tárgyak különös, matt-fekete színezetüket megkapják. A mester kedvenc szegfű-, búzavirág, kalász-, galambmotívumainak nagy részét kaviccsal vési az edények felületére. Stilizáló hétköznapok A kiállításon megcsodálhattuk a különleges domborművű gyertyamártót, a füles kétágú ételhordóedényt, a stilizált tyúkkal díszített tojástartót és komaedényt. Maga a művész is hangoztatta, hogy legértékesebb alkotásai azok, amelyeknek motívumai a hétköznapi használat folyamán stilizálód- tak, alakultak az iparművészet remekeivé. Pasa Zoltán SOLYMÁRI ZENEI HETEK Levelek, realitások, elvek A Pest megyei Hírlap 1973. május 30-i, keddi számának negyedik oldalán rövid köz- művelődési jegyzetben reagáltunk arra a rendezvénysorozatra, melyet a solymári művelődési ház- szervezett, s amelynek keretén belül négy hét alatt hét hangversenyre került sor. írásunkban a többi között megállapítottuk, hogy „felsorolni is hosszú volna a rangosabbnál rangosabb együtteseket és szólistálcat", s hogy két nappal korábban, vasárnap délután „jó produkciót hallhatott a közönség”, Händel Messiását. Jegyzetünk ugyanakkor azt is leszögezte, hogy „az adottságoktól, a körülményektől elrugaszkodott álmodozás a hangversenysorozat ilyen megrendezése”. Azzal az elgondolással sem értettünk egyet, hogy „a községi művelődési házat úgymond profilírozni kell hangversenyekre”, mert hiszen a közművelődési feladatok teljes félreértése lenne az ilyesfajta, veszélyesen egyoldalú szakosodás. Egy rendezvény ürügyén tehát elvekről szóltunk, s éppen ezért meglepve fogadtuk az érintettek re-iulkivül szubjektív hangú reagálását. Bejegyzések a vendégkönyvben Levelet küldött szerkesztőségünknek a művelődési ház igazgatója, Kempclcn Tünde — s nyilván a nagyobb nyomaték kedvéért aláírta a levelet Kelemen Istvánné „a Hazafias Népfront és a művelődési ház férfikarának Szocialista kultúráért érdeméremmel kitüntetett karnagya", Pappert Ádám „Kossuth-díjas vasöntő, kórustitkár" Szokolay Bálint „a művelődési ház gyermekkarának Szocialista kultúráért érdeméremmel kétszeresen kitüntetett karnagya” —, de abban a jegyzetünkben foglalt megállapítások egyikére sem térnek ki. Közük viszont a levélírók, hogy „e minden tekintetben tájékozatlanságot mutató, ennek alapján a helyi adottságokat irreálisan megítélő, a közművelődés fogalmának értelmezését félreértő, szubjektív véleménnyel vitába nem bo- csáilcozunky Érvek helyett a művelődési ház vendégkönyvéből kimásolt bejegyzéseket mellékeltek a levélhez az érintettek. A debreceni Kodály kórus Liszt-díjas karnagya például ezt írta a vendégkönyvbe: „A magyar zenei élet egyik legjelentősebb vállalkozása; magába rejti azt a töretlen akaratot, szándékot, amelyik vidéken is virágzó zenei életet akar teremteni. Tisztelet a solymári zenei élet munkásainak! Szeretettel: Gulyás György.” Makiári József, a Vox Humana énekkar nevében a következőket jegyezte be: „Először voltunk Solymáron, de biztos vagyok abban, hogy nem utoljára. Élvezet énekelni ilyen helyen, ahol így érzik és értik a kóruszenét. Külön köszönjük a közönségnek a sok tapsot! Gratulálunk a zenei hetek rendezőségének és további eredményes munkát kívánunk. Köszönjük a meghívást!” Mint a melléklet készítői tudatják, „hasonlóak a bejegyzései Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerzőnek, Szokolay Sándor Iíossuth-dijas zeneszerzőnek, a Magyar Népköztársaság érdemes művészének és másoknak”. Statisztikai adat ? Külön hosszú levelet kaptunk Szokolay Bálint karnagytól, aki az előző levél egyik Élményt nyújtó örömszerzés Kórusok Vándor Sándor szemléje Nagykőrösön A KÓTA Pest megyei szervezete és a Pest megyei Művelődési Központ Nagykörösön rendezte a Vándor Sándor szemle Pest megyei harmadik területi hangverseny- sorozatát. Október 29-re, a Dunakeszin megtartandó megyei döntőre válogatták a legjobb kórusokat. Nyolc énekkar A nagykőrösi Arany János Művelődési Központ dísztermében nyolc énekkar állt egymásután a dobogóra, hogy egymás és a nézők örömére a legszebb, leghajlékonyabb hangszer, az emberi hang varázsát bizonyítsa. A zsűri szívesebben veszi a technikai nehézségeket kevésbé támasztó művek élmény- szerű előadását, mint a teljesítőképességet meghaladó műveket. A versenyfeltételek között szerepel ez a mondat; alátámasztva, még inkább tisztázva az éneklés, a Vándor Sándor szemle célját: é!- ménynyújtás, örömszerzés, annak is, aki énekel, annak is, aki hallgatja. Felkészült ceglédiek A vasutas-szakszervezet ceglédi vegyesliara mutatkozott be elsőként, Kis István vezényletével. A jó képességű kórus Mopteverdi Keljen dalra minden ember című művével szépen indította a műsorát, a későbbi számokban viszont a férfikar elnyomta a női szólamot. Örömteli meglepetést szerzett a ceglédi 203-as Ipari Szakmunkásképző női kara, élén Kihm Antalné karnagy- gyal. Mivel a szakmunkás- képző intézetekben nincs rendszeres énekoktatás, teljesen váratlan volt a kórus vi- j dám. friss, felkészült éneke. Balázs Bölcsőda'a és Lendvay Míg az ember című művének előadása közben éreztük, hogy számukra is milyen öröm a dalolás. Az indulók állnak legközelebb a Felsőgödi Munkásdalkör énekeseihez. A nem nagy létszámú férfikar és Szakáll László karnagy lelkes előadásában ifj. Lányi—Somlyó: Májusi kalapácsa tetszett a legjobban. Jól sikerült válogatáshoz jó előadás párosult a Pilisszent- iváni művelődési ház Neu- brandt Ferenc vezette vegyeskarának műsorában. Giardini: Éljenek a víg nők című kórusművét, valamint Karai-indulóját egyformán tisztán és mindkettőt hangulatának érzékeltetésével énekelték. A tizennyolc tagú csömöri férfikar előadásában a Karai által feldolgozott kubai dal, a Quantanamera aratott nagy közönségsikert, mert dallamossága, és az előadók őszinte átélése, a dalolás élvezete gazdagította a kórust és a ha1 Igátokat egyaránt Karnagyuk, Juhász Frigyes két amerikai munkásdala és Tallat-Kjalpsi: Hej, te kedves legényke című műve szólalt meg kitűnő előadásban a ceglédberceli Dózsa György Művelődési Ház egyesített férfi és női karának műsorában. Míg az első műnél a nagyszerű ritmust, az egységes szólást kell kiemelni, addig a másik darab kedves, játékos, hangulatos előadását. A kilencvenötödik évfordulón A hangverseny házigazdája, a nagykőrösi Arany János Művelődési Ház férfikara most ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját.. Az 1883 tavaszán 18 fővel alakult énekkar komoly sikerekre és nagyszerű múltra emlékezhet. Fő feladatként Kodály és Bartók népszerűsítésére törekedett és törekszik ma is. Karnagya, Kis István már harminc éve vezeti a kórust, s elnyerték az ezüstkoszorús minősítést is. A jubileumi ünnepségen 51 kórustag kapott jubileumi jelvényt, köztük több olyan dalos, aki negyven évg tagja az énekkarnak. Most is, hűen a hagyományokhoz, Kodály-művel kezdték műsorukat. Nagyon jó előadásban hallhattuk a Bi- ciniumokat, utána azonban már egy kissé fáradtabban szerepeltek. A Csepel Autógyár Művelődési Központjának és a Dunakeszi MÁV Járműjavítónak a férfikara együtt versenyzett Tóth Béla karnagy vezényletével. Az egyesített kórus adottságainak nagyszerűen megfelelt a műsorválasztás. Erőteljes, férfias számok követték egymást. A Májusi kalapács, Vásárhelyi Kossuth- verbunkja és Sárközi—Mészöly Aratódala nagy tapsot kapott. A zsűri döntése Fasang Árpád zeneszerző- karnagy zsürielnökként mondott zárszavában József Atti- la-idézettel fordult a résztvevő énekkarokhoz: Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép komoly fiadat — mondta, s éppen ezt a játékosságot, a felszabadult dalolás örömét hiányolta sok énekkarnál, fel- híva erre a karnagyok és a kórustagok figyelmét. A zsűri döntése alapján a június 4-én Szentendrén megtartott hangverseny résztvevői közül a Gödöllői Városi Kó- j rus, a Szentendrei Városi Kő- rus és a Váci KISZ Kóru a nagykőrösi hangversenyről a ceglédi 203-as Ipari Szakmunkásképző női kara, a Csepel Autógyár Művelődési Központja és a Dunakeszi MÁV Járműjavító Egyesített Férfikara, a pilisszentiváni művelődési ház vegyeskara, a csömöri férfikar és a ceglédberceli Dózsa György Művelődési Ház egyesített férfi és női női kara vesz részt a Pest megyei döntőben. Hajós Anna aláírója is. Ebben a többi között az áll, hogy „a nagy és szép dolgok legtöbbször álmodozásból születtek mert ezek az álmodozók hittek álmaik igazságában. Meg vagyok győződve, hogy a solymári müv. ház igazgatónője is ilyen álmodozó és az ő hite, szervezőkészsége máris a valóság talaján hozta létre második évben a zenei hetek sorozatát”. Idézi a már idézett két szakember, Gulyás György és Makiári József vendégkönyv! bejegyzéseit, majd így folytatja: „Ami pedig a solymári művelődési ház profilirozását illeti, ez éppen a Közművelődési Törvény szelleméből fakadó erénynek tekinthető. Mindenütt működnek ugyan a közművelődést szolgáló különböző szakkörök, amelyeknek legtöbbje csupán a statisztikai adatok tükrében mutatkozik meg, igen csekély belső tartalom nélkül. Éppen ezért fontos, hogy minden városban, vagy községben azt a csoportot kell profilírozni, intenzivebben foglalkoztatni, amelyhez az adottságok a legmegfelelőbbek. Köztudomású, hogy Solymáron élnek a régi zenei hagyományok, az egész község zenei beállítoiiságú. Tehát természetes, hogy erre a bázisra lehet a legeredményesebb felépítményt emelni.” A sokoldalúság igénye Sajnálattal kell megállapítanunk — s ennek érzékeltetéséi szolgálták a két levélből kiemelt hosszabb részletek is —, a levélírók és lapunk május 30-i számának jegyzete nem ugyanarról szóltak. Mi a solymári kezdeményezéssel több írásban is foglalkoztunk, ezzel eleve elismerve annak hasznosságát. Kifogásolt, de .nem cáfolt május 30-i jegyzetünkben pusztán apnyi.t. állapítottunk, „az adottságoktól, a körülményektől elrugaszkodott álmodozás a hangverseúysoro- zat ilyen megrendezése”. E véleményünket természetesen fenntartjuk, mivel a solymári művelődési ház jelenlegi állapotában alkalmatlan egy egész hónapos komolyzenei program rendezésére. A j ószándék, a szép álom kevés, ha nem kötődik a realitásokhoz, például olyasmihez, hogy a közönség fogadásának vannak minimális és naturális feltételei... Amik híján Solymárt nem lehet hangversenyközponttá varázsolná. Mi nem a nagyot akarással szálltunk perbe, hanem az elengedhetetlen — objektív — feltételek hiányát voltunk kénytelenek megállapítani. Tisztelettel adózunk mindenkor az álmodozóknak, de nem minden áron, azaz elvieknek a föladásával. Mi ugyanis elvekről szóltunk, a zenei hetek ürügyén, arról, hogy egy olyan nagyközségben, mint Solymár, de minden más hasonló adottságú településen úgyszintén, szükség van a közművelődéssel minél szerteágazóbban, színesebben és változatosabban foglalkozó művelődési házra. E tevékenység leszűkítését semmi nemű „profilíro- zás" nem indokolja! Sőt, arra van igény, hogy a közművelődési kiscsoportok, szakkörök száma minden művelődési házban gyarapodjék, mert a sokoldalúság — ami nem áll szemben egy-egy helyileg hagyományos művelődési terület megkülönböztetett figyelmű kezelésével — szolgálja igazán, azaz jól, hatásosan a közművelődést. Egyszerűbben: lapunk nem egy műsorsorozat színvonaláról szólt, hanem a közművelődés irányáról, holnapjáról Solymáron. S persze — a vitát a levelezés régiójából ez emelte át az újsághasábokra —, nemcsak Solymáron, hanem, ott mindenütt, ahol a vágyak és a lehetőségek, a tervek és az igények nem találkoznak.
