Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
ünnepi pillanat Ági közénk való Egy kicsit mindig ünnepélyes a pillanat, amikor a taggyűlés új tag felvételéről dönt. Ilyenkorra persze már sok mindent tudnak a jelentkezőről, nemcsak a vezetőség tagjai, akik, hogy úgy mondjuk, hivatalból kötelesek megismerni ő>t, hanem a tagság egy része is, hiszen általában olyasvalakiről van szó, aki közöttük dolgozik és munkájával, magatartásával már bizonyítottá t'kötelezettségét. A taggyűlésen azok is megismerkedhetnek a leendő párttaggal, akik addig nem voltak vele munkakapcsolatban. A többi között éppen az ajánlók jellemzése alapján. Az is általános, hogy a fiatal jelentkezőt nagy szeretettel fogadják. így történt ez legutóbb a MÁV-állomás üzemi pártszervezetének taggyűlésén, amely Fogarasi Annes felvételéről döntött. Az életrajz ismertetése után többen is elmondták, miért ajánlják az állomás pénztárosát a párt tagjai sorába. Munkáját kifogástalanul ellátja, szolgálat- kész és udvarias. Az utasok ugyan ez esetben ezt az állítást nem erősíthették meg, de adandó alkalommal minden bizonnyal megtennék. Nyilvánvaló, hogy a pártba mindenki a saját elhatározásából és saját munkája, meggyőződése alapján kéri felvételét. Amikor azonban ifjú emberről van szó, akinek szüleit a munkahely kollektívája ismeri, az 6 tetteik is latba esnek. Fosarasi Ágnes édesapja is a MÁV-nál dolgozik, tagja volt ennek az alapszervezetnek is. S éppen ezért nem meglepő, hogy a tagfelvétel tárgyalásán szóba került az ő tevékenysége is. És az sem véletlen, hogy az alapszervezet néhány tagja így fogalmazott: Ági közénk jött. Csiba József Hegyen, völgyön... A felnőtteknek, a nagyva- sútnak is becsületére váló teljesítménnyel, mintegy 10 millió utast szállított fennállásának három évtizede alatt az idén jubiláló úttörővasút. Hivatalosan úttörővasútnak nevezik, de ma már odaillene hozzá a fővárosi megkülönböztetés, hiszen az országban hat másik is működik. Építését 1948-ban kezdték meg, s a Széchenyi-hegy és az Előre állomás között még ugyanabban az évben át is adták a gyerekeknek, a kirándulóknak az első háromkilométeres szakaszt. A teljes — 11,2 kilométeres vonal 1950-re készült el — a Hűvösvölgyi g. A kisvasúton minden olyan technikai berendezés — váltó, kitérő, korszerű dominórendszerű biztosító berendezés — megtalálható, amely a MÁV hálózatában is szükséges a forgalom zavartalan lebonyolításához. A csillebérci úttörőtáborban és a hűvösvölgyi végállomáson pedig postahivatal működik, melyben ugyancsak úttörők teljesítenek szolgálatot. őket, minden eddigi úttörő- vasutast és postást elvárnak ma, június 11-én a hűvösvölgyi végállomásra, a 30 éves úttörővasút jubileumi ünnepségére. Iskolatörténet az Űrszondában Elbúcsúztatták a szerkesztőséget Tábortűz mellett, kissé meg- illetődött hangulatban tartotta utolsó ülését a túrái általános iskola újságjának szerkesztő bizottsága. Szarvas László, a művelődési ház igazgatója, akinek irányításával az Üttörő Űrszonda kéthavonként megjelenik, elérzékenyülve vett búcsút azoktól a pajtásoktól, akik e lap megalapítói voltak, de most, a nyolcadik osztály befejezése után búcsút mondanak nemcsak az iskolának, hanem a lapszerkesztésnek is. Kurucz Ildikó, a lap volt fő- szerkesztője azokat a szép emlékeket elevenítette fel, amelyeket az újság tudósítójaként szerezhetett. Kiss Judit, a lap legjobb rajzolója is megválik az Űrszondától. Rajzaival nemcsak a túrái pajtásokat örvendeztette meg; két társával részt vett a Kévétől a Tejútig elnevezésű országos képzőművészeti gyermekpályázaton. Szép sikerrel, hiszen Zánkán, az országos döntőben is bebizonyíthatják képességeiket. Az emlékezés és a búcsúzás meghatott pillanataiban még a humor rovat mindig vidám vezetője Dolányi Magda is nehezen talált mosolyra fakasztó szavakat. Pedig munkájuk folytatódik, a stafétabotot a kisebbek átvették a most végzőktől. Kiss Katalin, Dolányi Judit, Barna Ilonka máris sokat tanult a most búcsúzoktól, de egyéni ötletekkel is igyekeznek a lapot érdekessé, színessé tenni. Barna Ilonka a nyáron Veresegyházon a járási olvasótáborban gyűjt majd újabb tapasztalatokat az íráshoz. Gyenes Laci, a lap szerkesztő bizottságának tagja érdekes feladatra emlékezett. A télen ünnepelte az úttörőcsapat az egykori túrái gyermekrádió megalakulásának huszadik évfordulóját. Ez alkalomból Laci vezetésével felújították azt a rádiójátékot, amelyet mai vezetőjük, az akkor még hetedikes Szarvas László írt. Az emlékezés után azonban a jövőre terelődött a szó. A lap új főszerkesztőjének Kiss Katalint választották meg, aki e nagy megbízatás mellett még a raj titkári és őrsi krónikási teendőket is ellátja. A jelenlevő felnőttek, köztük Gólya István, a nagyközségi KISZ-bizottság titkára elismeréssel szólt a lap munkájáról. Elmondta, hogy az Űrszonda jó hatással van az úttörőcsapat tevékenységére, a pajtásokat felkészíti a KISZ-életre. A jövőben a község négy KISZ- alapszervezete is bekapcsolódik az olvasók táborába. Békési István csapatvezető Mártonná Homoki Erzsébet új művét, A falumba szól a nóta című könyv dedikált példányait hozta el ajándékba a szerkesztő bizottsági tagoknak. Kardos Imre igazgató is pozitívan értékeli a lapot: — Kiválóan mozgósít az iskolai rendezvényekre. Segít a gyermekközösségek irányításában, növeli a gyermekek felelősségérzetét, a pedagógusok is hasznosítani tudják mindennapi munkájukban. Jó vállalkozásnak tartom, hogy Cserháti István nevelő vezetésével feldolgozzák az iskola történetét. A lap továbbfejlesztését segítené egy kritikai rovat, amely rendezvényeinket venné nagyító alá, s mivel sok szülő olvas sa, indíthatnának egy oldalt a családi ház rendszeres tájékoztatására is. Az utolsó ülés után nyári pihenőre vonultak az új szerkesztő bizottság tagjai, hogy aztán szeptemberben újult erővel tudósíthassák a túrái pajtásokat iskolájuk és a község életéről az Űrszonda hasábjain. Takács Pál A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1978. JÜNIUS 11., VASÁRNAP Gödöllői Áfész Harmincezer tyúk Csomagolják a tojást Verseny a lakosságért Javítják a szolgáltatást Tavalyi munkájáért a Gödöllő és Vidéke Áfész negyedszer nyerte el a kiváló szövetkezet címet és másodszor a belkereskedelmi miniszter és a szakszervezet elnökségének vörös vándorzászlaját. Magas színvonalú munkaverseny híján aligha sikerülhetett volna. A versenyt évek óta gazdasági tevékenységük szerves részének tekintik a szövetkezet vezetői. A brigádmozgalom kibontakozásával, a versenyformák bővítésével mind szebb eredményeket érnek el. Tízéves múlt Az alapvető versenyforma, a tízéves múltra visszatekintő brigádmozgalmon kívül, a szövetkezet sajátosságait figyelembe véve teremtettek másfajta versenyzési lehetőségeket is. így például a csinosítási versenyt, vagy a tiszta leltárelszámolási mozgalmat. Ezeknek nem titkolt célja a dolgozók érdekeltségének fokozása, hiszen a minél kisebb leltárhiány például nemcsak a szövetkezet jó hírnevét öregbíti, hanem anyagi megtakarítást is jelent közösségnek, egyénnek. Sokszor elmondjuk, leírjuk, a demokratizmust ki kell bontakoztatni. A szövetkezetben nemcsak hangoztatják, cselekszenek is. Ahogy ők fogalmaznak: a versenymunka értékelését társadalmasították. A brigádok címének és kitüntetésének odaítéléséről a bri- gádvezetöi tanácskozás dönt a versenybizottság és a vezetői ülés értékelése alapján. A szakszervezeti bizalmiak tanácskozása a versenybizottság és a vezetői ülés értékelése alapján véleményezi és javaslatot tesz az igazgatóságnak, illetve a termelési tanácskozásnak a kiváló cím adományozására. Jórészt kereskedelemmel foglalkozó szövetkezetről lévén szó, alapjában a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátását igyekeztek javítani a versennyel is. De emellett a fehérjékben és vitaminokban gazdag áruk választékának bővítésével az egészséges táplálkozás propagálását is feladatuknak tartják. Arra is gondot fordítanak, hogy a gyermekholmik, az úgyneve- . zett stopáras és olcsóbb cikTVí iközben lépten-nyomon 1,1 hallom, a közgazdasági szemlélet erősítésére van szükség, egyre-másra botlom sóhajokba, panaszokba, miszerint gazdasági fejlődésünk intenzív szakasza erre meg arra kényszerít. Mintha az intenzív valamiféle istencsapása volna. Némelyek a magasabb osztályba való lépésünket, fejlettebb szakaszba érkezésünket azonosítják a kimerüléssel. Kimerültek a munkaerőforrások, nem vonhatunk be a termelésbe újabb földterületeket, nyersanyagbázisokat stb. Ez igaz, de hozzá kell tenni: mindezt mi idéztük elő. Éppen azzal, hogy fejlesztettük a technikát., a technológiát, növeltük a termelékenységet, mindazokat munkára fogtuk, akik korábban nem, vagy Jegyzet Intenzív kényszer? kevésbé hatékony területeken dolgoztak. Egyszóval: gazdagabbak és okosabbak lettünk. Az intenzív szakasz nem átok, éppen ellenkezőleg, a haladás biztos ismérve. Persze mindenkitől többet követel, másfajta igényeket támaszt földön, üzemben, hivatalban dolgozóval szemben egyaránt. Nagyobb tudást, ismereteink állandó bővítését, szaktudásunk gyarapítását, sokkal nagyobb összpontosítást minden munkahelyén. Ilyen értelemben kényszernek is felfoghatjuk. De nem az intenzív szakasz kényszere ez, hanem a jobb életre való törekvésé. K. kékből mindig elegendő legyen a boltokban. Közvetett haszon Közvetlenül nem, közvetve, a felvásárlással a háztáji gazdaságok segítése is haszonnal jár. A kisgépekkel, műtrágyával, növényvédő szerrel, vetőmaggal, szaporító anyaggal, fóliával, táppal való ellátáson túl ingyen adnak egyéni termelőknek facsemetét, palántát, tenyésznyulat. A verseny értékelésekor mindez beleszámít. Amiként a kulturális életben való részvétel is. Dolgozóiknak, tagságuknak országjáró kirándulásokat, író-olvasó találkozókat szerveznek, kiállításokra, múzeumokba járnak. A könnyebb szórakozásról sem feledkeznek meg. Táncegyütteseknek, kispályás labdarúgóknak, kézilabdások- nak hirdetnek vetélkedőket. A gödöllői fogyasztási szövetkezetben 35 brigád vesz részt a munkaversenyben, tagjainak teljes létszáma valamivel több, mint háromszázötven, a dolgozók 52 százaléka. A kiváló egység címért 33 bolt vetélkedett, s mivel ezek jó része egyszemélyes, tulajdonképpen egyéni versenynek tekinthető. Új célok Nézzük végül, milyen célt tűzött maga elé a szövetkezet kollektívája erre az esztendőre? Árbevételi tervüket két százalékkal szeretnék túlteljesíteni, húsz. százalékkal növelik az üdítő italok forgalmát, a zöldség, és gyümölcsellátást helyi felvásárlásból oldják meg, új leltározási módszer bevezetésével csökkentik a zárva tartást. S nem utolsósorban: 20 százalékkal növelik szolgáltatási tevékenységüket K. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem egyik legnagyobb baromfitelepe József-majorban található. Az itt nevelt mintegy 30 ezer tyúk napi tojásho- zama 16 és 19 ezer között mozog. Képünkön; rekeszekbe rakják a friss tojást. Bene Mihály felvétele Konzerv- és kolavásár Az ÁFÉSZ élelmiszer-áruhá* zaiban konzerv- és kólakóstolót és vásárt tartanak. A 78-as, Kecskeméti úti élelmiszer-áruházban június 12-én, hétfőn, a Ceglédi úti Ifjúság áruházban pedig 13-án, kedden lesz konzerv- és kólakóstoló és vásár, mindkét helyen délelőtt fél 10 órakor. Harmadszor Közlekedési vetélkedő Túrán A meghívottak ismét távolmaradtak Harmadik alkalommal rendezte meg az idén a túrái úttörőcsapat gépjárműbarát szakköre nagy tavaszi közlekedésbiztonsági vetélkedőjét az általános iskolai tanulók és az óvodások részére. A versenyre a turaiak meghívták a járás valamennyi iskoláját, ennek ellenére csupán a hazaiak szerepeltek. A rendkívül izgalmas, színvonalas erőpróbán részt vett Bolcsik Mihály rendőrfőhadnagy, a járási közlekedésbiztonsági tanács elnöke, Takács Gyula tanácselnök, Kuti Gábor, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke, valamint az iskola és az úrtörőcsapat vezetői. A vetélkedő levezetésére Szarvas lAszló művelődési ház igaizgató vállalkozott. Legelőször az óvodások mérték össze ügyességüket, és közlekedési ismereteket, természetesen háromkerekű járműveiken repesztve. Az izgalmas futamon a nehéz akadályokat a legjobban Lendvai Szabolcsnak sikerült leküzde- nie Dusu József és Békési Gábor előtt. Ezután a fiúkerék- párosok vették birtokukba ez akadálypályát. Nagy eröoró- bát jelentett a slalomozás, a vizespohár menetközbeni áthelyezése, a kmn való áthaladás, nem volt könnyebb a gyorsasági verseny sem, hiszen a szigorú versenybírák kezében szanorán ketyegtek a stopperórák. A fiúk versenyében végül is az alábbi helyezési sorrend alakult ki: 1. Ignácz István, 2. Berla László, 3. Benkó Mihály. A kerékpározó leányok is nagy lelkesedéssel küzdötték végig a kemény versenypályát, és végül is Tóth M. Juditnak sikerült elsőként befutnia, őt követte Dolányi Judit és Kuti Erzsébet. A mintegy 500 főnyi nézőközönség soraiban fokozódott az izgalom, amikor a segédmotoros kerékpárok versenyére került sor. Különösen érdekesnek bizonyult a billenő pallón való pontos áthaladás, és a csalafintán elhelyezett téglák A poharazó kerülgetése. Itt Csányi István szerezte meg az első helyet, míg a második Ignácz István, a harmadikra pedig Bertók Béla került. A legnagyobb sikert ez évben is a go-kartosok ügyességi és gyorsasági versenye jelentette: 'e kategóriában is jól •vizsgáztak a túrái úttörők. A 10 induló közül Bertók Béla érte el a legjobb helyezést, őt követte Benkó Mihály és Nagy T. István. A vetélkedő befejeztével a megjelent vendégek osztották ki az értékes díjakat, amelyeket a járási KBT és a helyi társadalmi szervek ajánlottak fel. Az első díj minden kategóriában egy zsebrádió volt, de a további helyezettek is értékes jutalmakat kaptak. A verseny legfőbb nyereménye mégis az volt, hogy ismét sikerült egy jelentős lépést tenni a túrái gyermekek biztonságos, balesetmentes közlekedése érdekében. T. P. Isaszegi kispályás bajnokság" Nagy meglepetés Helycsere az élen Nagy meglepetés született az isaszegi kispályás labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. Az eddig veretlen ÁFÉSZ 8—1 arányban maradt alul a Top- lyos I. csapatával szemben, és ezzel a tabella élén helycsere történt. Eredmények: V. forduló: MÜPED—MAV 3—4, Lignifer—Honvéd 6—4, Toplyos II—Toplyos I 2—6, Béke tér—Erdőalja 1—3. VI. forduló: ÁFÉSZ—Toplyos I 1—8, Béke tér—Honvéd 0—4, Szoboralja—Toplyos II 7—3. A bajnokság fiflásaPont GóTarány 1. Toplyos 10 30- 8 2. ÁFÉSZ 9 30—14 3. KTSZ 8 19—11 4. Honvéd 7 20—13 5. Szoboralja 7 17—14 6. Béke tér 6 14—13 7. MCPED 6 16—16 8. Erdőalja 4 15—17 9. MÁV 4 14—37 10. Toplyos II. 0 S—40