Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-09 / 107. szám

"'"Híradó Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A vöröskereszies világnap élőit Családvédelmi felelősök tanácskozása XXII. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM 1978. MÁJUS 9., KEDD A BNV-re készül a szövetkezet Felépültek a TRAKIS raktárai Ajándék az édesanyáknak Május 17-én nyílik meg az Idei Budapesti Nemzetközi Vásár, melyen részt vesz a TRAKIS Transzformátor-, Röntgen- és Villamoskészülék­gyártó Szövetkezet is. A nem­zetközi vásárra készülő TRAKIS gyártmányú villa­mosipari készülékek nagy ré­szét a szövetkezet nagykőrösi telepe készítette. Sok készáru A nemzetközi vásárra való készülődésről érdeklődtünk a telepen a gyártáselőkészítés csoportvezetőjétől, Kovács Gyulától. Mint elmondotta, a kiállítási anyagot a szövetke­zet budapesti és nagykőrösi telepe már összeállította. Az ér­deklődők megtekinthetik majd a „Hetra” hegesztő transzfor­mátorcsaládot. E készülékből a hazai szükséglet kielégítése mellett komoly exportot bo­nyolít le a szövetkezet, főleg szovjet, lengyel és csehszlovák megrendelésre. A bemutatásra szánt termé­kek egyébként híven tükrözik a szövetkezet nagyarányú fej­lődését. Ennek jeleivel talál­koztunk a műhelyekben is. Láttuk például, hogy milyen pontos munkát végez Je­szenszky Zoltán transzformá­tor-összeállító brigádja. Kőhá­zi Pálné raktáros büszkén mutatta meg a gazdag kész­áruraktárt, Szendi Mária pe­Néhány hónapja a televízió Kék fény című műsora hírt adott arról a kiterjedt bűn- szövetkezetről, amelynek ve­zéralakja a ceglédi illetőségű Aranyi Gyula volt, a Bács megyei Állami Építőipari Vál­lalat villanyszerelő művezető­je. Folytatólagosan elkövetett bűntetteiről a közelmúltban elsőrendű vádlottként adott számot — huszonnégy társá­val egyetemben — a Ceglédi Járásbíróság büntetőtanácsa előtt. A vállalat különböző épít­kezéseihez Aranyi szerzett be rendszeresen anyagokat. Te­hette, hiszen önállóan utalvá­nyozott. A közületi számlákra megvásárolt árukat nem kel­lett bemutatnia a központi raktár vezetőjének, a másod­rendű vádlottnak, Rádi József kiskunfélegyházi lakosnak. Elegendő volt a számlát be­nyújtani és elismervényt adni a felsorolt anyagok kiszállítá­sáról. Ebben az adminisztrá­ció kis is merült. £ tényleges anyagfelhasználást senki sem ellenőrizte. így történhetett, hogy Aranyi, Rádi, továbbá a kecskeméti Bank Gyula har­madrendű vádlott, a vállalat gépkocsivezetője, és a negyed­rendű vádlott, Kere&es Lajos anyagbeszerző — Aranyi sógo­ra — huzamosan elkövethette üzelmeit. Az ügy szereplője többek közt a kecskeméti Ra­pa jka Gy özöne szerszámrak­táros és Szakolczai István fű­tésszerel ő is. A felsorolt munkatársak az anyagok egy részét maguknak megszerezték, és jelentős há­nyadát ceglédi és nagykőrösi boltvezetők és helyetteseik se­gítségével másfajta, saját szük­ségletüknek megfelelő áruikra cserélték ki. A villanyszerelési cikkek, csavarok helyett radiá­torokra volt szükségük, ame­lyeket magánházak építésénél használtak fel. Az is a mód­szereik közé tartozott, bogy az üzletből el sem vitték egy­szerre mindazt, amit kifizet­őig gondos készáruellenőrzést végzett. A legnagyobb jutalom Most megoldódik a telep egy régebbi nagy problémája is. Elkészültek a 800 négyzetmé­ter alapterületű hatalmas rak­tárak. Már a villanyt szerelik az épületekbe. Végre megfe­lelő helyre kerülhetnek a drá­ga kész gyártmányok, melye­ket eddig sokszor a szabad ég alatt kellett tárolni. A nagykőrösi telepen 15 szo­cialista brigád dolgozik, me­lyek közül 6 arany-, 2 ezüst­ös 3 bronzkoszorús fokozatot ért el. A munkaverseny ered­ménye alapján a brigádokat megjutalmazták. Május else­jén Cziro Balázsné, Farkas László, Kálmán Ambrusné, Kovács Gyula, Kőműves Mag­dolna, Kucsera Mária, Radics A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület nagy­kőrösi üzemi csoportja véd­nökségével a Konzervipari Vállalatok Trösztje, az an­gol GRACE cég és az IN- TERÁG Rt Külkereskedelmi Vállalat tudományos szűn­tek, hanem egy részét otthagy­ták és később másra váltot­ták. Előfordult, hogy a mun­kahelyen több anyag volt a szükségesnél, de azt nem a központi raktárba vitték visz- sza, hanem a boltosokhoz... Némely boltvezetőben jó együttműködő társra találtak. Így kerültek kapcsolatba a ceglédi ÁFÉSZ-árUház műsza­ki osztályvezetőjével, a mo- nori Bánfi Lászlóval és helyet­tesével, az albertirsai Lippert Lajossal, Vörös Andrásnéval, az áruház játékosztályának ve­zetőjével, ceglédi lakossal, Lévai Lászlóval, a nagykőrösi vasbolt vezetőjével és Végh Endrével, a ceglédi szerelvény­bolt vezetőjével. A kereskedők tettüket bűnszövetségben kö­vették el, felbújtókká váltak azáltal, hogy a jogtalanul el­tulajdonított holmik cseréjét, illetve értékesítését vállalták. Ezzel a magatartásukkal újabb bűncselekmények elkö­vetésére ösztönözték az építő­ipari vállalat dolgozóit. Aranyi Gyula önállóan el­követett bűntetteivel több mint 58 ezer forint kárt oko­zott a népgazdaságnak. Ezen felül, bűnszövetségben társai­val, 203 ezer forint kárt tett. A Ceglédi Járásbíróság — nem jogerősen — öt év szigo­rított börtönben végrehajtan­dó szabadságvesztésre és öt­venezer forint vagyonelkob­zásra ítélte. Rádi József 103 ezer forintnyi kárt okozott, büntetése két és fél év bör­tön, negyvenezer forint va­gyonelkobzás. Bank Gyula el­len hasonló Ítéletet hoztak. Az ő rovásán 121 ezer forint el­síbolása volt. Kerekes Lajos kezéhez 32 ezer, Végh Endrééhez 54 ezer forint tapadt. Rapajka Győző- né 27 ezer forint, Bánfi László és Lippert Lajos majdnem negyvenezer forint értékben cserélt el építőipari anyago­kat saját árukészletéből. Vörös Andrásné 36 ezer forint érté­kű cserét hajtott végre áruhrá­Imre, Simon Györgyné és Vincze László, kiváló dolgozó kitüntetést kaptak, s jó mun­kájáért megjutalmazták Patik Andrást, Cserkó Ferencet és Ferkö Jánost is. A legnagyobb jutalom mégis az, hogy az új városrendezési terv meghatá­rozta, hogy a szövetkezet hol építse fel az évek óta tervezett szociális szolgáltatóházát. 250 nődolgozó A szövetkezet nagykőrösi részlege, az édesanyák iránti megbecsüléssel tartotta meg az anyák napját. A 250 nődol­gozó közül 198 édesanya, aki­ket emléklappal, virággal s két-két terítővei ajándékozott meg a szövetkezet és a nőbi­zottság. Tíz édesanyát pedig összesen 6 ezer 700 forint se­gélyben részesítettek. Kopa László poziont rendezett a Nagy­kőrösi Konzervgyár bemuta­tótermében. A konzervdoboz- gvártás nemzetközi helyzetét vizsgáló tanácskozáson a GRACE-cég szakemberei szá­moltak be legújabb kutatási és ipari eredményeikről a ma­gyar szakembereknek. zi osztályán. Lévai László 49 ezer forint erejéig változtatta vasárura a kapott holmikat. Kecskés István, aki korábban az áruház műszaki osztályát vezette, 9 ezer 300 forint ér­tékű árut cserélt be közszük­ségleti cikkekre. Nem érdek nélkül cselekedtek a kereske­dők, 10—30 százalék jutalék­ban részesültek. Ezzel a fel­sorolással sem az elkövetett tettek, sem az elkövetők lis­tája nem teljes. Valameny- nyiükre, cselekményük súlyá­nak megfelelően — még nem jogerős — büntetést szabott ki a Ceglédi Járásbíróság bün­tetőtanácsa. Ha a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál szigo­rúbb lett volna a belső ellen­őrzés, nem virágozhatott vol­na évekig a bűnszövetkezet. * T. „A szocialista család meg­teremtése közügy. Benne fog­laltatik az alkoholizmus és analfabétizmus elleni harc éppúgy, mint a bölcsődék, óvo­dák építése, a fiatalok rend­szeres sportolása éppúgy, mint az idősekről való tisztessé­ges gondoskodás mind fizi­kai, mind lelki vonatko­zásban” — írja kissé hivata­los stílusban, ám a vöröske­resztes családvédelmi tevé­kenység lényegét pontosan megfogalmazva dr. Sárkány Jenő professzor az Országos Családvédelmi Bizottság elnö­ke a Családvédelmi Aktivis­ták kézikönyvében. Ez a könyvecske került a napokban megtartott tovább­képzésen a nagykőrösi vörös­keresztes családvédelmi fele­lősök asztalára is. Azóta bizo­nyára valamennyien haszon­nal forgatták, s összevetették az országos elképzeléseket sa­ját társadalmi munkájuk so­rán szerzett tapasztalataikkal. Ehhez a munkához nyújtottak segítséget a továbbképzés elő­adói is, Dávid Istvánná, a Pest megyei Tanács VB egészség- ügyi osztályának szociálpoliti­kai főelőadója, Csánky Mária, a Magyar Vöröskereszt me­gyei szervezetének családvé­delmi felelőse és Inkey Ist­vánná, a városi tanács vb egészségügyi osztályának fő­előadója. Lélektani felkészítés Dávid Istvánná az idős em­berek támogatásáról szólva elmondotta, hogy a megyében jelenleg 1600-an szorulnak há­zi gondozásra. E feladatot 22 szervező irányításával tiszte­letdíjas gondozók látják el. Mint mondotta nem ez az egyetlen módja a segítség- nyújtásnak. Az anyagi nehéz­ségékkel küzdő idős emberek rendszeres vagy esetenkénti segélyt kapnak. A gondozás sem csak otthon történhet, ha­nem napközi otthonban vagy ha más megoldás nincs szociá­lis otthonban. Az országos el­képzeléseknek megfelelően a megyében is egységesíteni kí­vánják a gondozási rendszert, mégpedig úgy, hogy a házi gondozás is a szociális ottho­nok irányítása alá kerüljön. Csánky Mária a családvéde­lem általános kérdéseit ele­mezve megállapította, hogy a vöröskeresztes aktivistáknak nem az állami feladatokat kell elvégezni, hanem azok ered­ményes végrehajtásához kell segítséget nyújtani. Valóban hatékony munkát akkor fejte­nek ki az aktivisták, ha a fel­világosítás, nevelés, megelőzés területén dolgoznak minden erővel. Természetesen nem kell visszariadni a szervezés­től, a társadalmi gondozást szívesen vállalók mozgósításá­tól sem. Mint mondotta a nagykőrösiek megyei viszony­latában is elismerésre méltó családvédelmi munkát végez­nek. A konzervgyáriak példa­mutatóan foglalkoznak nyug­díjasaikkal. Igen jó hírű a mű­velődési központ nyugdíjas klubja. Eredményesen mun­Rakománybontó az NDK-nak Az idén 15 rakományképző és -bontó berendezést gyárta­nak a Gépjavító és Faipari Szövetkezet központjában. A ké­pen látható G—361-es rakománybontó berendezést az NDK- nak készítik a 12-es részleg dolgozói. Barcza Zsolt felvétele Egy bűnszövetkezet üzelmei Építők és boltosok a bíróság előtt NEMZETKÖZI TAPASZTALATOK Tanácskozás a konzervgyárban kálkodnak a vöröskeresztes alapszervezetek is, s minden dicséretet megérdemelnek a nagymama- és nagypapa-szol­gálatot kezdeményező közép- iskolás vöröskeresztesek. Na­gyon jó a szocialista brigádok társadalmi gondozó tevékeny­sége. A konzervgyár kollektí­vái már az országos mozgal­mat megelőzően megkezdték az idősek patronálását, s lel­kesedésük azóta sem hagyott alább. Akadnak még megol­datlan feladatok — mondotta végezetül Csánky Mária. 35 szocialista brigád Inkey Istvánná, a nagykőrö­si rászoruló idős emberek gon­dozásáról számolt be a család- védelmi felelősöknek. Mint mondotta a város tavaly más- félmillió forintot fordított rendszeres szociális segélyre, s ezzel mintegy 160 egyedülálló idős ember anyagi gondjait enyhítette. A rendkívüli segé­lyek összege meghaladta a százezer forintot. A gondozás új formájaként bevezetett szo­ciális étkeztetésben 40-en ré. szesültek. A tiszteletdíjas tár­sadalmi gondozónők egy év alatt 6 ezer 832 órát töltöttek a 42 házi gondozásra szoruló idős ember otthonában. A pat- ronálást vállaló 35 szocialista brigád pedig csaknem négy­ezer órát áldozott szabad ide­jéből az idős emberek gondo- iására. Veszélyeztetett gyerekek A vöröskeresztes világnap­ra készülődő családvédelmi aktivisták elégedetten mehet­tek haza tanácskozásukról, hi­szen amit hallottak megnyug­tató volt. 'De csak megnyug­tató. Azt is tudomásul kel­lett venniük, hogy az egyre szélesedő és erősödő családvé­delmi mozgalomnak, nagysze­rű eredményei ellenére fokoz­ni kell erőfeszítéseit. Sajnos a veszélyeztetett gyermekek, a széthullott családok, magukra hagyott öregek száma a jövő­ben sem csökken. F. P. Moziműsor A választ csak a szél Ismeri. Színes, magyarul beszélő NSZK—francia bűnügyi film. (14 éven aluliaknak nem aján­lott!) Előadások kezdete: 6 és 8 óra. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÜTI ISKOLÁBAN A rendőrnő. Olasz film. Elő­adás kezdete: fél 7-kor. Anyakönyvi hírek Született: Harsányi Zoltán és Gergelyfi Piroska: Tünde; Horvát Zoltán és Nyitrai Má­ria: Orsolya; Német Ferenc és Pap Terézia: Ildikó; Orbán István és Peschling Mária: Szilvia; Kis Sándor és Svá- benszki Ilona: Ágnes; Petre­zselyem József és Burján Irén: Helga; Szécsény Sándor és Szendi Julianna: Sándor; Far­kas József és Zatykó Mária: Beáta; Csizmadia János és Korsós Eszter: Zsolt; Kecske­méti Ambrus és .Pásztor Ro- záliá: Zsuzsanna nevű gyer­meke. Névadót tartott: Fodor Já­nos és Sinka Zsuzsanna: Ale­xandra nevű gyermekének. Házasságot kötött: Bársony László és Szelei Katalin; Sá­fár László és Bognár Edit; Zsoldos Sándor és Tóth Ju­lianna; Goóg Béla és Ferkő Éva; Bakos József és Hájas Zsuzsanna; Horvát György és Cseh Ildikó; Szűcs Sándor és Szabó Rozália; Czira György és Molnár Eszter; Hegedűs László és Hasur Eszter. Meghalt: Karai Antal (Ko­dály Z. u. 37.); Szentpéteri Balázsné Pap Eszter (Zsemberi Gy. u. 88.); Kovács László (Ságvári E. u. 32.); Nemes Ká­roly (Ady E. u. 16.); Somodi Sándorné Farkas Ilona (Táz- erdő dűlő 9.); Gulyás László- né Járja Katalin (Táncsics M. u. 9/a.). SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Labdarúgás BIZTOS GYŐZELEM Nagykőrösi Kinizsi—Ceg- lédbercel 4:1. Kinizsi: Tóth I. — Várkonyi, Dénes, Orbán, Balogh, Ka- szap, Kovács Z. I., Torma, Horváth (Kovács T.), Leskó, Hajdú (Szűcs). Meddő körösi támadások után a 43. percben Hajdú egy hosszú indításból ügyesen el­ment a védők mellett és meg­szerezte a vezetést 1:0. For­dulás után rögtön Kovács Z. I. jó egyéni akcióból növelte az előnyt. 2:0. Orbán szépen el­ment, de kihagyta a gólhely­zetet. Ezután a szokásos védel­mi hibából szépítettek a ven­dégek, 2:1. Leskó szemfüles góllal növelte az előnyt 3:1. A berceli védő hazaadását Horváth a gólvonalról továb­bította a hálóba 4:1. Mérkőzésről mérkőzésre ja­vul, érik a csapat játéka, de még tervszerűbbé, stílusosabbá kell válni. Szerdán hazai pá­lyán Tiszakécskével lesz edző­mérkőzés. Nagykőrösi Kinizsi serd.— Cegíédbercel serd. 1:1 (0:1) Kinizsi serd.: Szőke — Sza­bó P., Szabó Cs., Godó, Szen­di, Abonyi, Toricska (Csikós), Török, Farkas, Bartha, Hor­váth. A fölényeskedés majdnem megbosszulta magát. A hazai pontvesztés nem hízelgő a csa­patra. Góllövő: Bartha. Ikladi ifi—Nk. Kinizsi ifi II. 5:1 (4:0) Kinizsi ifi II.: Tiger (Ha­lász) — Gyarmati (Ember). Tóth Gy., Deák, Kovács I.. Marsa, Faragó, Nagy P. (Dér), Csököly, Tóth B., Vágó. Csak a második félidőben játszott elfogadhatóan a hazai csapat ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Nk. Kinizsi ifi—V. Cs. Traktorgyár 3:2 (2:1) Kinizsi ifi: Gömöri — Daj­ka, Angyal, Józsa, Inges, Né­meth (R. Soós), Kovács I. (Ko­vács L.), Zöldi, Kovács Z. II., Búz (Gugyerás). J ó mérkőzésen idegenben nyertek az ifik, de nagy vé­delmi hibákból kapták a gólo­kat Góllövő: Németh 2 és Józsa, JÁRÁSI BAJNOKSÁG Nk. Kinizsi II—Kecskés­csárda ÁG 3:2 (1:0) Kinizsi II.: Holló — Szendi, Kurgyis, Nagy F., Szőke, Ko­vács Gy., Szécsény, Turcsik, Rákosi, Mohácsi, Antal. Idegenben is többet táma­dott a körösi csapat és helyze­teit jól kihasználta. Góllövő: Antal, Turcsik, Ko­vács Gy. P. S. Tollaslabdázók A tollaslabda VIT Kupa megyei egyéni tömegversenyt 26 férfi és 16 női indulóval a Dunakeszi Vasutas Sportcsar­nokban rendezték. A Nagy­kőrösön kevésbé ismert sport­ágban 3—3 férfi és nő képvi­selte városunkat. A kieséses rendszerű viadalon mindany- nyian a második fordulóban estek ki a további küzdelem­ből. A Kinizsiben Az Nk. Kinizsi elnöksége ér­tekezletet tartott, amelyen Nyikos József elnök ismertet­te a 6 szakosztály negyedévi gazdálkodási tényszámait. A továbbiakban pályaegyeztetés­ről folyt szó a verseny- és tömegsport vezetői között. S. Z. I

Next

/
Thumbnails
Contents