Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-20 / 117. szám
m 6 xMiíap 1978. MÁJUS 20., SZOMBAT Középiskolás kosarazok Nagykőrösön, a Toldi Mik. lós Élelmiszeripari Szakközép- iskola és Szakmunkásképző In. tézet sportcsarnokában kezdődött meg a középiskolás kosárlabda bajnokság országos középdöntőinek mérkőzéssorozata. Az ünnepélyes megnyitón Takács Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, valamint a középiskola vezetősége köszöntötte a körmérkőzés hat-hat leány- és fiú csapatát. Az első fordulóban mindkét Pest megyei együttes vereséget SzenvedettEredmények. Fiúk: Bp. Köl. cs ;y Gimnázium—Monori Gimnázium 65:49. Lányok: Szegedi Radnóti Gimnázium—Nagykőrösi Gimnázium 66:51. Sulyok Zoltán Ma este 9-kor Pomázról Indulnak az éjszakai túrázók Innen-onnan A nemzetközi vízilabdatorna zárónapján előbb a magyar csapat Kuba ellen szállt vízbe és bár kiharcolta a győzelmet, az a vártnál nehezebben sikerűit. A második mérkőzésen az előző nap az olaszok ellen győztes magyar juniorok elég fáradtak voltak, de így is meglehetősen szoros játékban vesztettek a jugoszlávok ellen. A találkozóra este kilenc órakor kerül sor. Ez a ki6sé késői időpont még a magánéletben sem mindennapos. Ami pedig a sport világát illeti, meglehetősen egyedi jelenség az ilyen éjszakába nyúló terminus. 21 kilométeres út A Pest megyei Természet- barát Szövetség Ifjúsági Bizottsága viszont már harmadszor ad randevút tagjainak a késő esti órákban. Először 1977 májusában, majd októberében bonyolítottak le nagysikerű éjszakai túrát, melyeket az Edzett ifjúságért mozgalom eseménysorozatába is kitűnően illesztettek, így ma este már a harmadik hasonló programjukat rendezik meg. A legutóbbi tapasztalatok alapján mintegy 300—400 résztHét végi sportműsor Szombat KÉZILABDA. NB í B. Férfiak. Békéscsabai Vízmű—Dunakeszi Vasutas, Békéscsaba, 17. Üttröszt Cegléd—Komlói Bányász, Cegléd, 17. Ikladi Vasas—Ózdi Kohász, Iklad, 16. Megyei bajnokság. Nők. D. Kőolaj—Budaörs, 17.30. Erdőkertes— Nagykőrösi Toldi, 16. Férfiak. GSC —Csepel Autó, 17. KOSÁRLABDA. NB. Férfiak. Közép. Kandó Műszaki Főiskola—Gödöllői EAC, Kinizsi u. 1—3, 15. PVSE —Csepel Autó, Bátaszék, Szabadtéri pálya, 16. Nők. Kelet. KSC—Nagykőrösi Pedagógus, Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 15. LOVAGLÁS. Országos bajnokság. I. forduló. Üllő, 8. , Vasárnap AUTÓSSPORT. A Szentendrei Autóklub országos meghívásos ügyességi versenye, Szentendre, 9. KÉZILABDA. NB II. Nők. Közép. Váci PENOMAH—Kecskeméti TE, Vác, 9.30. STC—Váci Forte, Salgótarján, 9.30. Férfiak. Váci Fonó—BACSÉP SC, Vác, 10.30. Szarvasi Főiskola—Nagykőrösi Konzervgyár, Szarvas, 10.30. Nyugat. Nők. Győri Élelmiszer—Csepel Autó, Győr, 10. Megyei bajnokság. Nők. Érdi KSK—Váci Forte II., 10. Solymár—CVSE, 9.30. Nagykőrösi Kinizsi—Budakalász, 16. Dunakeszi —Gödi TK, 10.30. Nagykőrösi Toldi—Erdőkertes, 10.30. Férfiak. Abony—GEAC, 10. Domony—Tököl, 10.30. D. Kőolaj—Solymár, 9. Verőcemaros—Budakalász, 10. Du- navarsány—Nagymaros, 10.30. KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Kelet. E. Finommechanika—Nagykőrösi Pedagógus, Eger, Vallon u., 11. LABDARCGAS. NB II. Kossuth KFSE—Eger, Hévízi u., III. kér. TTVE-pálya. Váci Híradás—NIKE Fűzfő, Vác, Városi Stadion (17). NB III. Középcsoport. Bem J. SE —Láng Vasas, Cegléd, Gerendeli. Perbáli Tsz SK—Kecskeméti TE, Perbál, Simon Gy. Bp. Spartacus —Dunakeszi VSE, Kőér u., Hámori. Pénzügyőr SE—ÉGSZÖV MEDOSZ, Pasaréti út, Horváth Gy. Vasas Ikarus—Ceglédi VSE, Mátyásföld, Dorozsmai (17). Megyei bajnokság. Vácszentlászló— Budaörs, Albertirsa—Gödöllő, Szigethalom—^üjLysáp, Érd—D. Kőolaj, Nagykőrös—Piíis, Iklad—Dömsöd, Göd—Kistarcsa, Törökbálint—Ceg- lédbercel. LOVAGLÁS. Országos bajnokság, első forduló, Üllő, 8. RÖPLABDA. NB III. Férfiak. Kelet. Kazincbarcikai Vegyész—Kossuth KFSE, Kazincbarcika, Vef yész-pálya, 12. Nők. Közép. DÉL- P SC—Dunavarsányi Tsz SK, Szeged, Szőregi u., 11. SAKK. A megyei csapatbajnokság VIII. fordulójából elhalasztott mérkőzés: Gyál—Szob. VÍZILABDA. OB II. A. Ceglédi SE—Egri Vízmű, Cegléd, 11. RÖPLABDA NB II Clszalasztott lehetőség A röplabda NB II. legutóbbi fordulójában a Kossuth KFSE a már csak egyedül veretlen csapatot, az MTK-VM-et fogadta otthonában, a szentend. rei Dózsa György úti sport- csarnokban. MTK-VMi—Kossuth KFSE 3:0 (8, 11, 9). Kossuth KFSE: Milosevits, Sima, Podani, Fejes, Máli, Kuti. Csere: Fischer, Fü, Bakó, Gyurity P., Gyurity I., Kertész, Dancsó. A tavaly még NB I-ben szereplő megfiatalított MTK'VM ellen nem tudta szokott formáját nyújtani a KKFSE. A kombinatív támadó játékot játszó vendégcsapat ezúttal jól kihasználta magas küzdő, játékosait, míg a szentendreiek játékába több pontatlanság csúszott. Emiatt túlzottan sokat idegeskedtek, s ez is hátráltatta a folyamatos csapatjátékukat. Érdekesség, hogy öt'nyolc pontig minden játszmában a Pest megyei gárda ve. zetett (pl.: a másodikban 9:3ra, a harmadikban 5:0-ra és 7:0-ra), ennek ellenére fölényes vezetésük tudatában sokat könnyelműsködtek, főleg nyitásfogadásban, s ezt a vendégek ki tudták használni, egyenlítettek, sőt nyertek. Furcsa mérkőzésen maradt alul, szoros küzdelemben a Kossuth KFSE. Mivel nem tudta ,csaját játékát” produkálni, nagy előnyöket „adott le”. A pontatlanságokért ráadásul a játékosok egymást hibáztatták. Ha eddigi mérkőzésein mutatott formáját hozta volna a Kossuth KFSE, fordított eredmény is születhetett volna. A győzelmével bajnokaspiránssá előlépett MTK- VM ugyanis halványabb teljesítményt nyújtott az eddigieknél. Legközelebb a Kossuth KFSE a néhány ifjúsági válogatottat is felsorakoztató Kazincbarcika otthonában lép pályára. A találkozó május 21-én lesz. vevőre számítanak. A pomázi HÉV-állomáson gyülekeznek, onnan indulnak a 21 kilométer hosszú útra, melynek 60- rán a következő irányban haladnak : Gyopárforrás—Nagycsikóvárnyerge—Lom bhegyi nyereg—Bükki puszta—Sikáros —Schubert forrás—Dömörka- pu—Tábor—Ízbég—Szentendre HÉV végállomás. — A hat-hétórás kirándulás során, több, balesetveszélyes útszakaszon is áthaladnak a résztvevők — figyelmeztetett Rokonál György, a Pest megyei Sporthivatal főelőadója. — Különösen a Bükki puszta, valamint a Nagycsiikóvárnyer- ge területén kell óvatosnak lenni. Ez utóbbi helyen útépítés is folyik, a turistajelzések pedig hiányosak. ★ A következő vasárnapra, május 28-ára is jut érdekes esemény. Ekkor a Budai-hegységben a Dunai Kőolaj SK természetbarát szakosztálya rendezésében országos túravezetési és tájékozódási versenyre kerül sor. A rendezőség versenyzési lehetőséget és siker- I élményt biztosít mindazoknak, akik a hagyományos túravezetési és tájékozódási versenyen kívánják bizonyítani ismereteiket. Minden természetjáró és ODK-tag ott lehet a rajtnál egy feltétellel: rendelkeznie kell 1978-ra érvényesített turista igazolvánnyal. Felnőttek és gyerekek A felnőtt, vegyes és családi kategóriákban 2—5 fős csapatok indulhatnak. A versenykiírás lehetővé teszi, hogy a családi kategóriában az egyik csapattag 12 éven aluli legyen. A versenyrendezőség a csapatok részére színvonalas térképet biztosít. Az indulóknak elméleti és gyakorlati feladatokat kell megoldaniuk. Nevezéseket a DKSK szakosztályi titkára, Georgiades Gábor címére (2443. Százhalombatta, Hága L. u. 11. VII. 2.) kell beküldeni. A jelentkezett csapatoknak a versenyrendezőség visz- szaigazolásában adja meg a helyet és az időpontot. A versenyen mindenki a saját felelősségére indul. J. K. Argentínai arany vadászok V. A duplázás reményében \ z argentínai labdarúgó- világbajnokság egyik legérdekesebb kérdése: vajon megőrzi-e Münchenben kiharcolt elsőségét a nyugatnémet válogatott? A nemzetközi futball legbiz— tosabb esélybarométerei, az angol fogadóirodák továbbra is az aranyérem várományosai között tartják számon Helmuth Schön együttesét. A szakértők és a szurkolók azonban kétkednek. Lehet-e pótolni öt olyan világklasszisú játékost — kérdezik, s nem is alaptalanul —, mint Beckenbauer, Breitner, Overath, Grabowski és Gerd Müller? Az említett labdarúgók pótlása Helmuth Schönnek is épp elég problémát okozott. Különösen Beckenbauer helyettesítése jelentett gondot, olyannyira, hogy „Ferenc császár” méltó utódát a mai napig sem sikerült megtalálnia. De nagyon hiányzik az együttesből egy Overath-szerűen irányító baloldali középpályás is. Mindezek, persze, nem jelentik azt, hogy a nyugatnémet válogatott nem táplálhat idén is komoly világbajnoki reményeket. Bonhofot és társait nagyon sok ország elfogadná nemzeti tizenegyének. Annál is inkább, hiszen 1976-ban ez a csapat szerzett Európa-bajno- ki ezüstérmet. Tizenegyesrúgások után — és Breitner, Overath, Grabowski, valamint Gerd Müller nélkül... Nem hisszük, hogy tévednénk: a nyugatnémet együttes hálóját a világ jelenlegi legjobb kapuvédője, Se pp Maier őrzi. A Bayern München klasz- szisának jelenléte a védelem számára is biztonságot kölcsönöz. Vogts, Kaltz, Rüssmann és Dietz megbízható hátvédsort alkot, ám az is kétségtelen: Beckenbauer irányító készségével a jó felépítésű Kaltz korántsem rendelkezik. A középpályán a mindent magára vállaló Bonhof a meghatározó egyéniség. A gladbachi karmester embert fog, labdát szerez, osztogat, szögletet és szabadrúgást lő (s hogyan!): a reá háruló teher három játékos számára is elegendő lenne. Bonhof mellett a klubcsapatában, az FC Kölnben hétről- hétre remekül játszó, de a válogatottban hullámzó teljesítményt nyújtó Flohe a másik kulcsember. A bal oldalon a frankfurti kedvenc, Hölzen- bein beállítása jobb megoldásnak látszik, mint az ugyancsak technikás, de kevesebbet mozgó Beer szerepeltetése. A támadó trió, Helmuth Schön szerint, már végleg ösz- szeállt. A Schalke két, egymás gondolatát is ismerő csatára, Abramczyk és Fischer, valamint a kitűnően cselező, de szertelen Rummenigge alkotja ezt a hármast. Ahogy végigtekintünk a névsoron, megállapíthatjuk: nem tippelnek rosszul azok az angol irodák. Jóllehet, olykor a papírforma is felborulhat... Hegyi Iván Járási labdarúgás Ráckeve A labdarúgó bajnokság legutóbbi fordulójában a vezető csapatok valamennyien biztos győzelmet arattak, így az élen a helyzet változatlan. Eredmények : Tököl—Dunaharaszti 1:1, Szigetbecse—Ráckeve 0:2, Szigetszentmiklós—Szigetszent, márton 2:0, Szigetújfalu—Halásztelek 3:0, Dunavarsány Petőfi Tsz—Kiskunlacháza II. 2:0, Dunavarsány I.—ÉGSZÖV II. 2:1. Állás: 1. Szigetszent- miklós 32, 2. Szigetújfalu 31, 3. Dunavarsány Petőfi Tsz 30 pont. Vívás Magyar sikerek Moszkvában Moszkva, Bukarest, Varsó és Budapest junior vívóinak részvételével nemzetközi versenyt rendeztek a szovjet fővárosban. A magyar fiatalok jói szerepeltek, győzelmeket és értékes helyezéseket harcoltak ki. A férfi és női tőrben, valamint a kard csapatban első lett a magyar válogatott, a párbajtőrben harmadik. A férfi tőr egyéniben Hajdú harmadik, Patócs negyedik, Rácz hatodik; a női tőr egyéniben Barabás első, Stefanek hatodik, a párbajtőrben Szó. kol harmadik, kardban Bujdosó második és Riba hatodik lett. APRÓHIRDETÉSEK A Fest megyei Tanács V. B. Kisegítő Iskola Gyömrő, konyhai dolgozót és takarítónőt keres. Bérezés az érvényben levő rendelkezések értelmében. ADÁS-; ^ ; VÉTEL Teljes egészében beköltözhető ház (lakó nélkül) eladó. Cegléd, Felszegi út 20. Ugyanott bőr^ukasztó gép eladó. Érdeklődni: Dávid, Szövetség utca A. ép., este. Wartburg de Luxe IB frsz., megkímélt állapotban eladó. Este 5 után: Halász József- né, Sződliget, Táncsics u. 13. Felsőgödön 175 n.-öles telken kis méretű szoba, konyhás ház, ví- kendezésre is alkalmas, valamint most vizsgázott R 51/2-es BMW motorkerékpár eladó. Érdeklődés: Felsőgöd, Árpád u. 8. A Monor Nagyközségi Tanács július 15-tel megüresedő csoport- vezetői állásra építész- mérnököt keres. Bérezd a 151977. MŰM. sz. rzndelet szerint. Jelentkezés a tanács elnökénél. Eladó egy motorizált karisnyakötő gép 8-as, 10-es hengerekkel és tartozékokkal. Levélcím : Lengyelné, 2200 Monor, Jósika u. 36. Eladó 550 n.-öl gyümölcsös köves út mellett. Juhász József, 2200 Monor. Baross 10. Eladó IM-es Wartburg 81-ig vizsgáztatva. Juhász József, 2200 Monor. Baross u. 10. Beköltözhetően eladó Só.skúton szoba, konyha, mellékhelyiséggel. Érdeklődni: 217—555, 18 órától. Búzás Imre, Bp. VII., Rottenbiller u. 21. II. em. 11. ______ Üz emhibás Zastava 600-as alkatrészhibás eladó. Gödöllő. Szilhát u. 28. Rácsán Sándor. 200 n.-öles telkek eladók. Érdeklődni lehet: Sülysáp, Meleg- völgy 18. Zs. Szabó. Gyalupadot, faeszter- gát, asztalosszerszámokat vennék. Vlaj Lajos, H22 Budapest, Maros u. 30.__________ El adó 3 szoba összkomfortos családi ház, műhellyel, garázzsal. Tóth Gyula, Monor, Ország út 5._________ El adó 405 négyszög- öles telek félkész házzal azonnal beköltözhetően. — Csömör, Ady E. út 64. Vácott 160 n.-öles éoí- tési telkek eladók. Érdeklődés: Vác, Széchényi u. 28/1. 18 óra után. Mindennemű építő- és tüzelőanyag,.... fűtőolaj, házhoz szállítva is kapható. Rákoscsaba, Pé- eeli u. 75. Beteg feleségem mellé a háztartás vezetésére egyedülálló nőt keresek. Lakást biztosítok. Üllő, Május T. u. 12. A Monorvidéki ÁFÉSZ (Üllő, Vörös Hadsereg útja 64.) felhívja a kistermelők figyelmét, hogy termékértékesítési szerződést köthetnek működési területünkön levő Gazdaboltokban, Üllőn a felvásárlási osztályon, valamint 1978. május 19., 20.. 2l-én Üllőn a Dóramajori tájjelegű mezőgazdasági kiállításon az alábbi cikkekre: borszőlő, ipari paradicsom, zöldpaprika, uborka, zöldbab, meggy, sárgabarack, kékszilva. — Előnyös feltételeket, biztonságos értékesítést nyújt a szerződés. — Minden egyéb értékesítési ügyben tájékoztatást ad a felvásárlási osztály az érdeklődőknek. Mozaiklap változatos, szép színes mintákkal kapható Somogyiné, Budapest, Pestlőrinc, Vörös Hadsereg 163, Telefon: 280—042. Megnyílt! Esküvőre! Esküvői ruhakülönlegességek kölcsönzési boltja. XIV., Dózsa Gy. u. 29. Nagykőrös központjában keresek bérbe vagy megvételre száraz egy szoba, konyha, éléskamrából álló napos lakást üaesen, idősebb házaspár részére. Ajánlatokat kérek: Nagykőrös, Széchényi téf ll/a.# jobbra. Melles Ferenc- né. Rád, Szabadság tér 4. (telefon: 5), valamint Felsőgöd, Árpád u. 8. alatt tüzelő- és építö- anyagkereskedés újból megnyílt. Tulajdonos: Baka Béla Albert. KEDVEZMÉNY ÚJPESTEN A napi árnál 300 forinttal többet adunk a használt, üzemképes televíziókészülékéért, de az üzemképtelenért is 300 forintot fizetünk. 18-FELE SZÍNES ES FEKETE-FEHÉR KÉSZÜLÉK KÖZEL VÁLASZTHAT. Gyorsított OTP-ügyintézés, díjtalan házhoz szállítás. I