Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-18 / 115. szám
Idei nyersanyagból A konzervgyár HI-as üzemének Gagarin szocialista brigádja egy műszak alatt 9—10 ezer üveg spenótkonzervet zár le. Képünkön: Horváth Dénesné és Pataki Józseíné munka közben. Varga Irén felvétele A tej világnapja Új üzemrészt adtak át Megvendégelik a diákokat országot. Bárány Istvánná, Kapus Dénesné, Kincses JózSefné fürgén dolgozik a daráló, keverő és csomagoló gépek mellett, melyek naponta másfél mázsa gomolyatúrót készítenek, amit 15 dekás és 3 kilós adagokban gépkocsikkal Alsónémedibe, Ceglédre, Gyöngyösre, Kalocsára, Kecskemétre, Pásztora és Szécsénybe szállítanak. A Középmagyarországi Tejipari Vállalat helyi üzeme egyébként jól zárta az idei első negyedévet. Tejfelvásárlási és gyártási tervét teljesítette, ösz- szességében 10 százalékkal nagyobb termelési értéket produkáltak, mint tavaly, hasonló idő alatt. Naponta jelenleg 29 ezer liter tehéntejet vesznek át, valamint 1200 liter juhtejet, melyből egyebek között a mesz- sze-földön, a keleti országokban ismert és keresett kaska- vál sajtot gyártják. A tej világnapját rendezik meg május 23-án. Ebből az alkalomból a Középmagyarorszá- gi Tejipari Vállalat nagykőrösi üzeme árubemutatót tart, s termékeivel megvendégeli az általános iskolák diákjait is. Az üzem egyébként új csarnokkal gyarapodott, melyet a napokban vettek birtokukba a dolgozók. Az új üzemrész mintegy másfél millió forintos költséggel épült, alapterülete 300 négyzetméter, falait fehér csempével, padlózatát keramit- tal borították. Tehéntúróból és vajból itt készül a mind népszerűbb és kedveltebb gomolyatúró, melyből eddig a régi szűkös helyiségben nem tudtak eleget gyártani. Ugyancsak itt gyártják a beérkező juhtejiből a ju'htúrót is. Gomolyatúróval egyébként a nagykőrösi üzem látja el a fél Aggtelek, Miskolc-Tapolca Nyugdíjasok kirándulása Az Arany János Művelődési Központban működő nyugdíjasklub tagjai a múlt héten kétnapos autóbusz-kiránduláson vettek részt. Több, mint félszázan indultak útnak Miskolcra, Miskolc-Tapolcára, Aggtelekre. A nagyobbrészt 70 -—80 éves emberek többsége még alig járt a szomszéd városon túl, nagy érdeklődéssel szemlélték hát az idegen tájakat, a híres aggteleki cseppkőbarlangot, elfeledve még a hűvös, esős idő kellemetlenségeit is. A kiránduláson részt vett az asszonykórus is, szép dalokkal szórakoztatva útközben az idős embereket, akik kellemes élményekkel tértek haza. BJjjjjjjjjpS nagykörös! A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM 1978. MÄJUS 18., CSÜTÖRTÖK Messze viszik az iskola hírét Vendégek a fejlődő országokból „Jancsi egy kicsit szánhúzóit a havas domboldalon, aztán a befagyott folyón korcsolyázott. Kipirultan, jókedvűen szaladt haza, és azt mondta édesapjának: Gyönyörű az élet télen!” Tovább tanulnak Nem valószínű, hogy az első osztályosok kedves olvasmányától a budapesti Nemzetközi Újságíró Iskola 14 afrikai diákja megkedvelte volna a tél örömeit, ám a kedvükért rendezett bemutató tanítás mégsem volt eredménytelen. Az algériai, mali és benini újságírók ízelítőt kaptak, az Arany János általános iskola első és nyolcadik osztálya jóvoltából a legkorszerűbb oktatási módszerekből, s nem utolsósorban az iskolában folyó oktató-nevelő munkáról. A Nagykőrösre látogató újságírók kirándulásának szakmai vezetője, dr. Lénárd Ferenc egyetemi tanár, a nyolcadik osztályban látott matematika- oktatás módszerének kidolgozója szívesen beszélt a nagykőrösi tapasztalatokról: — A Nemzetközi Újságíró Iskola most már másodszor látogatja meg a nagykőrösi Arany János általános iskolát. Természetesen nem ugyanazok a hallgatók jöttek el ismét. Ez a mostani egy francia nyelvű osztály, a tavalyiak az angol nyelvet is használó fejlődő országokból érkeztek. Azért tartom rendkívül jelentősnek ezt a látogatást, mert a Nemzetközi Újságíró Iskola hallgatói bepillantást kapnak a magyar közoktatásba, megismerhetik az itteni oktatási módszereket. Ezekkel együtt kapcsolatba kerülhettek egy olyan iskolával, mely lehetővé teszik, hogy a tanulók csaknem kivétel nélkül folytathassák megkezdett tanulmányaikat valamilyen középfokú oktatási intézményben. Előkerül a labda Kopog a kréta a falitáblán. „Iskolánk kosárlabda-csapatai a megyei bajnokság során eddig összesen 789 pontot dobtgk. A fiúk a lányok pontjainak két és félszeresét és ezen felül még negyven pontot szereztek. Hány pontot értek el külön a fiúk és a lányok. Tessék felírni az egyenletet, x egyenlő... Aki az adatokat ellenőrizni akarja, megnézheti a földszinti hirdetőtáblát...” A nyolcadikosok elmélyül- ten dolgoznak, aztán felenged a feszültség: előkerül a kosárlabda-mérkőzéseken annyit szereplő labda is. A kérdés: meg tudná-e tartani valamelyik játékos a labdát, ha higannyal töltenék meg? A játékból feladat, s a fejtörő kérdésből játék lett. Az óra jól sikerült. Juszuf Maricot, a Maliból érkezett diák elragadtatással szól a látottakról. — Nagyon elégedett vagyok az ebben az iskolában tett látogatással. Nekem ez a kirándulás talán a legemlékezetesebb élményem, mióta Magyar- országon tanulok. Az az érzésem, hogy az itt látott módszerek nagyon jól felkészítik a diákokat további tanulmányaikra, s lehetővé teszik, hogy valamennyi gyerek részt vegyen az oktatás folyamatában. Felejthetetlen élményt viszek magammal Nagykőrösről az újságíró iskolába és természetesen haza is... Kérdések sora ■— A nyolcadikos matematikaanyagot már áprilisban befejeztük. Ebben a hónapban ismételjük az idén megszerzett ismereteket. Ezt láthatták az órán is — mondja a bemutató tanítást követő beszélgetésen dr. Kovács Gábor. Nincs könnyű dolga, hiszen a kérdések, melyek a matematikatanítás új módszeréről, a továbbtanulási lehetőségekről, az audiovizuális eszközök alkalmazásáról, a szakkörökről, az órarendről és a • pályaválasztásról faggatják az igazgatót, egyetlen percnyi szünetet sem engedélyeznek. Mindenre válaszolni kell, alaposan, megfontoltan. Egy kicsit Magyar- ország nevében is. Felüdülést azok a pillanatok jelentenek, amikor a kérdéseket a véleményalkotás váltja fel a beszélgetésben. „Forradalmi módszer! Követésre méltó példa!” Szinte alig jut idő arra, hogy Makai Katalin, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője köszönetét mondjon az afrikai vendégeknek érdeklődésükért, lelkesedésükért. Azért a kíváncsiságért, mely napjaink hazai, szocialista oktatási és nevelési módszereibe kívánt behatolni, nemcsak az érdekesség, hanem a fejlődő országok gondjainak megoldása érdekében is. — Valóban, mi már régen rájöttünk arra, hogy terveinket csak jól képzett emberekkel valósíthatjuk meg — mondja összegezésképpen Oláh János, a Nemzetközi Újságíró Iskola igazgatója. A vendégek helyeslőén bólogatnak ... F. P. Nem marad parlagon Határszemle Határszemlét tart a héten a városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya, ösz- szeírják azokat a mezőgazda- sági rendeltetésű földterületeket, melyeket senki sem művel meg. Ezeket azután használatba adják vállalkozó kedvű jelentkezőknek, akik részletesebb felvilágosítást a városi tanács említett osztályán kapnak. Védekezzünk a károkozók ellen Az elmúlt napokban a szántóföldi növényeken a Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás munkatársai, levéltetves fertőzést tapasztaltak. A gabonákban egyelőre még gyenge a fertőzés, a cukorrépában viszont megkezdődött a szárnyas egyedek betelepedése. A vírusok terjesztésével nagy kárt okoz a gyümölcsösökben is. A Pirimor 5o DP nevű szerből hektáronként 30—50 deka, a gyümölcsösökben 80 deka— 1 kilogramm hatóanyagból készített szer alkalmazható sikerrel a védekezéshez. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Atlétika A múzeumbarátök kirándulásait csaknem másfél évtizede mindig nagy érdeklődés kíséri. A múlt és a jelen eredményei iránt érdeklődő nagykőrösiek eddig 22 alkalommal szálltak autóbuszra, hogy hazánk különböző tájait és azok történelmét megismerjék. Első útjukat 1964 októberében rendezték Arany János és Petőfi Sándor emlékére. Akkor a Kutyakaparó csárdát, a tetét- leni halmot, Jászkarajenőn a kisharangosi volt pusztai temetőt, Vezsenyt, Abonyt és Szolnokot keresték fel. Az idei, május 21-i kirándulás is érdekes tájakra vezet, s alkalmat ad arra, hogy a múzeumbarátok a Rákóczi szabadság- harcra, 1705 néhány nevezetes eseményére emlékezzenek. Kegyelmet kértek Ebben az időben Felső-Ma- gyarország, Erdély, a Tiszántúl és a Duna—Tisza köze Baja— Szeged vonaláig a II. Rákóczi Ferenc vezette „nemes ország” területéhez tartozott. Nagykőrös is a nagyságos fejedelmet tisztelte parancsolójának 1703 szeptemberétől 1710 novemberéig. Mégsem volt könnyű sorsa a Három Városnak. A császár erősen fájlalta Erdély elvesztését, s ott levő, Rabutin generális vezette hadainak be- szorulását Szeben várába. Ezért úgy határozott, hogy újonnan kinevezett főparancsnokát 20 ezer emberrel Erdély visszafoglalására küldi. Kecskemét és Nagykőrös tanácsa ? Pesten tanyázó labanc alispán szavát elfogadva, a fejedelem szigorú parancsa ellenére bevárta ezt a csapatot, s mindenféle élelemmel ellátta, sőt 30 ezer forintot is adott. KecskeVak Bottyán nyomában Múzeumbarátok kirándulása Dunántúlon métnek a 20 ezer labancot vezető La Herbeville ‘generális tanúsítványt is adott ezekről a szolgálatokról. Könnyű dolga mégsem volt a két város lakóinak, nagyon megszenvedték Herbeville átvonulását. Szerencsére a városokban végül is egyetlen német sem maradt, s a nyomukban hamarosan megjelentek Vak Bottyán ku- rucai, akik lekísérték a németeket Algyőig és onnan tovább délre csaptak. A német sereghez csatlakozni akaró rácokat szétverték és Újvidékig kergették. A városok kiürítéséről Károlyi Sándor főgenerálisnak kellett volna gondoskodni, ám azok Károlyi parancsának sem engedelmeskedtek. Emiatt Nagykőrös vezetői Szolnokon, Kecskemété pedig Érsekújváron, Bercsényi Miklós főgenerálisnál raboskodtak. A főgenerálist sem könyörgéssel, sem a táborába hajtott 60 sertéssel nem lehetett más elhatározásra bírni, a fejedelem pedig elrendelte a két város porrá égetését. Szorult helyzetükben Móra Balázs ferences rend- házfőnököt kérték meg, hogy a fejedelemnél kegyelmet könyörögjön nekik. Kaposvár szülötte A porráégetés el is maradt, ám büntetésből Vak Bottyán egész hadát új ruhába kellett öltöztetni, összesen 893 közkatonát és 57 tisztet, egyszóval 14 zászlóaljat kellett köpenynyel, nadrággal és dolmánnyal ellátni, mégpedig sürgősen. A posztót török kereskedőktől vették a városok, s mert varrógép természetesen nem volt, a szabók éjjel-nappal varrták a ruhákat Vak Bottyán népeinek. Az asszonyok zászlókat készítettek. A városok pótolták a hiányzó felszereléseket is. Nyerget, pokrócot, élelmet, szállítóeszközt és bort is adtak a kívánt mennyiségben. Az enni- és innivalót még Soltra is el kellett fuvarozni Bottyán hadai után, mert az innen vitt élelem szolgált a Dunaföld- várt, Sirüontornyát s a Dunántúlt egész a Balatonig elfoglaló sereg táplálására. A nagykőrösi múzeumbarátok május 21-én Kecskemét, Solt, Dunaföldvár, Simontor- nya útvonalon Bottyán János hadainak nyomát követik. Si- montornyánál a Kapos völgyébe fordulnak, majd nagy ívben, Pincehely, Tamási, Ko- csola után Dombóvártól ismét a Kapóst követve jutnak Kaposvárra. Útközben megtekintik a solti sáncokat, a du- naföldvári öregtornyot és a simontornyai várat. Áthaladnak a Kiskunságon, a solti lapályon, a Mezőföldön, a somogy—tolnai dombvidék, a Hegyhát és a Zselic dimbes- dombos vidékén. Az út végpontján, Kaposváron Ripl- Rónai Józsefre emlékeznek, aki e városban született és alkotott. Természetesen szó esik majd Csokonairól is, aki e várost jelölte meg a Dorottya színhelyeként, s megemlékeznek Latinka Sándorról is, aki itt fejtette ki forradalmi tevékenységét. A megyeháza, a Dorottya-ház, a megyei múzeum és a város számos műemléke sok látnivalót kínál. Hazatérőben a körösiek a Zselic, a Völgység és a Mecsek szép tájaiban gyönyörködhetnek. Áthaladván Szentbalá- zson, Gödrén, Sásdon és Oroszlón, Komlóval, a híres bányavárossal ismerkednek meg. Innen továbbhaladva is bányásztelepüléseken keresztül visz útjuk. Megfordulnak Ma- gyaregregyen, Szászváron és Nagymányokon. A hidat felégették Legközelebbi pihenőjük a csángó falvakkal körülvett Bonyhád lesz, majd innen Paks, az épülő atomerőmű felé veszik az irányt. írásodnál ismét találkoznak a kuruc idők emlékeivel. Malomhegy és Forrásvölgy a Duna imsódi szigetén a Bottyánvár nyomait őrzi. Ezeken a sáncokon nagykőrösi emberek dolgoztak, akiknek nevét a korabeli városi számadási iratok is megőrizték. Itt dolgoztak például a nagykőrösi faragók is, akik Bottyán János parancsolatára az imsódi .hidat építették. Dunaföldvár ostrománál, 1705 májusában a sebesült Vak Bottyánt ezen a 'hídon hozták át menekülő katonái. A hidat végül Forgács generális égette fel, hogy az üldöző császáriak ne jöhessenek át a Duna—Tisza közére. A harangok is megolvadtak A nagykőrösi kirándulók előtt a dunaföldvári híd nyitja meg az utat. Néhány pillantást vetnek Soltra, a Tételhegyre, melyen római katonák építettek erődöt a barbárok ellen. Az út mentén Petöfi-em- lékhelyeket, Fülöpszállás és Szabadszállás tornyait pillantják meg. Este érnek majd Kecskemétre, melynek fényei messzire világítanak a Kiskunságon. Ekkora fényt még 1819- ben sem láttak felette, amikor a város porig leégett, s a tűz visszfényét állítólag még Szo- kolay Hártó János is látta Bécsből. Egyébként valóban nagy tűz lehetett, hiszen a templomok is leégtek, s a harangok is megolvadtak. A nagykőrösiek 23 kirándulásának utolsó kilométerein, Katonatelepen áthaladva, Mathiász Jánosra és Kocsis Pálra, a két híres szőlőneme- sítőre emlékeznek a múzeumbarátok. Dr. Balanyi Béla zó Lencse 800-on szintén a negyedik helyen végzett. A városi úttörő futó csapat- bajnokság színhelye a Kinizsi sporttelep volt. Korcsoportonként, nemenként és iskolánként 1—1 versenyző indulhatott. A fiú II. és a leány I. korcsoportban győztes csapatok tagjai minden számban az élen végeztek. Fiú I. korcsoport: 1, Arany János általános iskola (Ábonyi, Gál, Szeleczki, Déri, Párizs) 48 pont, 2. Kossuth általános iskola 45 pont, 3. Rákóczi általános iskola 39 pont. Fiú II. korcsoport: 1. Kossuth iskola (Torma, Soós, Herpai, Völgyi, Németh) 54 pont, 2. Arany iskola 40 pont, 3. Rákóczi iskola 36 pont. Leány I. korcsoport: 1. Rákóczi iskola (Horváth, Sebestyén, Padányi, Vágó, Kovács) 54 pont, 2. Kossuth iskola 49 pont, 3. Arany iskola 38 pont. Leány II. korcsoport: 1. Arany iskola (Horváth, Boza, Bíró, Kalocsa, Zatykó) 48 pont, 2. Kossuth iskola 47 pont, 3. Rákóczi 36 pont. A Pedagógus SE városi úttörő atlétikai versenysorozatának 2, fordulóját 60 indulóval a Kinizsi sporttelepen rendezték hat versenyszámban. Legjobban a Kossuth iskola diákjai szerepeltek, kiemelkedő teljesítményt nyújtott: fiú 60 méteres síkfutás Viderspan 8,1 másodperces eredménnyel, távolugrás: Viderspan 456 centiméter, súlylökés: Farkas 986 centiméter. A lányoknál Kovács Ibolya 60 méteren 9 másodpercet futott, távolban 4500 centimétert ugrott, Vágó súlydobásban 737 centimétert ért el. ÉDOSZ sportnap Nagykőrösön Május 21-én, vasárnap városunkban kerül sor az I ÉDOSZ megyei sportnapjára, j Kispályás labdarúgásban, kézilabdában és atlétikában mérik össze tudásukat a Kinizsi sporttelepen, az asztaliteniszezők és a sakkozók a Sportotthonban vetélkednek. Csütörtöki sportműsor Kézilabda Toldi pálya 15.30: Nk. Toldi DSK—Váci Forte II., 16.30. Nk. Toldi ifi—Váci Forte ifi; Budakalász: B. Textiles—Nk. Kinizsi és Budakalász ifi— Nk. Gimnázium ifi — megyei női bajnoki mérkőzések. Ifjúsági sporttelep: 15. Nk. Petőfi iskola—Abony Gyulai ált. iskola leány, 15.45: Nk. Kossuth iskola—Cegléd Földvári ált. iskola, fiú megyei úttörő; 17 óra: Gépjavító— Toldi városi férfi bajnoki mérkőzés. Cegléden megyei évadnyitó minősítő versenyt rendeztek, melyen az Nk. Pedagógus SE fiataljai több érmes helyezést értek el. Eredmények: férfi diszkosz (ifjúsági): 1. Palotai János 49,24 méter; 6 kilogrammos súllyal, 2. ugyancsak Palotai lett 12,56 méteres dobással. Ifjúsági női magasugrás: 2. Pálfi Anikó 145 cm; serdülő fiúk, 1962-ben születettek, 6 kilogrammos diszkosz: 2. Szűcs Ambrus, 10,88 méter; gerely: 2. Szűcs 46,36 méter; 1963-ban született fiúk, gerelydobás: 2. Nagy László 40,56 méter. Nagykátán került sor a VIT Kupa diák futó csapatbajnokság megyei női döntőjére 10 csapat részvételével. Az Nk. Toldi DSK versenyzői közül az I. korcsoportban Sáfár 200 méteren az ötödik, Maszaro- vics 800 méteren a negyedik lett. A II. korcsoportba tartó