Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-17 / 114. szám

Kukorica, nagyobb területen Vegyszeres gyomirtás, helikopterről ' Amikor a napokban a Ceg­lédi ^ Állami Tangazdaság nagykőrösi kerületében Czira Sándor igazgatóval bejártuk a gazdaságot, mindenfelé szor­gos, serény munkással talál­koztunk. Mint az igazgató el­mondta, a tavaszon tovább folytatták a homokos terüle­teken a gyümölcstermesztés fejlesztését segítő program végrehajtását. Az idén 60 hektár területen telepítettek kajszit, a korszerű, új fajták~ bál 15 ezer fácskát ültettek el. Őszi gabonavetéseik minden­felé szépen fejlődnek, a gabo­natáblákon a vegyszeres gyomirtást helikopterről vé­geztették el. A gazdaságban nagy gon­dot fordítanak a kukorica ter­mesztésére: 500 hektáron rendben elvetették a vető­magvakat. Megkezdték a lu­cerna első kaszálását. Állattenyésztésük is fejlődő­ben van. Jelenleg 500 fejős és 700 húshasznosítású tehenet tartanak, 240 anyakocát te­nyésztenek. Ságvári tejelő te­henészetükben egy tehén évi átlagos tejhozama 3 ezer 800 liter. A húshasznosítású teheneket és borjakat már ki­hajtották a nyári legelőkre. A gazdaságban az idén nyá­ron is megszervezik az Abso- lon Sarolta ifjúsági építőtá" bort a mezőgazdasági és ker­tészeti munkák segítésére. Fertőzés az őszibarackosokban Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt a Pest megyei Növényvédelmi és Agroké­miai Állomás munkatársai­nak tapasztalatai szerint az őszibarackosokban tafrinás le- vélfodrosodás tapasztalható. A korai fertőzés járványve­szélyes helyzetet teremtett. A levélfodrosodáson kívül a liszt­harmat is támadja a gyü­mölcsösöket. A szakemberek véleménye szerint sürgősen meg kell kezdeni a védekezést a nagy­üzemi gyümölcsösökben és a házikertekben. A levélfodrosodás ellen 2 százalékos Polyram Combi, Ortho Phaltan, vagy Orthocid 50 WP növényvédő szert le­het eredményesen használni. A lisztharmat elleni véde­kezés hatásos szerei az őszi- barackosokban az 5 ezrelékes Morestan, a 3—5 százalékos Thiovit és a 6 százalékos Ko- losul-oldat. NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1978. MÁJUS 17., SZERDA Közösségi és egyéni feladatok A nők helyzetének javításáért Ki tudja megmondani, hányszor hangzik el üzemi értekezleteken, baráti beszél­getéseken e néhány bűvös szó: segítsünk a nőknek! Se­gítsük őket otthon, a második műszakban, s természetesen a munkahelyükön is, hogy tanulhassanak, s a megszer­zett bizonyítvánnyal a zse­bükben legyen merszük és le­hetőségük azokat a munkakö­röket is elfoglalni, melyek ma még többnyire férfiakra vár­nak. A jelszóban nagyítóval sem lehet hibát találni, de nem szabad elfelejteni, hogy a ,segítsük a nőket” mondatot a közösség fogalmazta meg, s egyéni használatra más fel­iratok szükségeltetnek. Pél­dául az, hogv a férfiak is ve­gyenek részt a házi munká­ban. A részvétel uwanis kö­zös munkát, a segítés pedig csak a nők munkáidnak meg­könnyítését jelenti. A dolog természeténél fogva — a gon­dokat az a bizonyos második műszak okozza! — a közösség feladata a segítség, az egyéné a részvétel. Milyen a család? Sajnos előfordul, hogy a szocialista brigádoknak, szak- szervezeti bizalmiaknak, vö­röskeresztes aktivistáknak részt is kell venni egy-egy család életében, egy-egy asz- szony második műszakjának tisztességes elvégzésében, ám ezek az akciók valamennyi esetben súlyos hibákról adnak hírt, s inkább elkeseredésre, mint örömre jyljoak okot. Ar­ról tudósítanak, hogy sokan közülük még a hagyományos családi élet normáit sem ké­pesek magukévá tenni, a szo­cialista családról pedig még csak nem is hallottak! Sajnos, hiányos ismereteiket sem a televízió, sem a sajtó nem egészítheti ki, hiszen ezek a családok aligha olvasói a nevelő célzatú publiciszti­káknak, s figyelmüket nem keltik fel a hasonló célzatú műsorok sem. Családon belüli megoldásra, a családtagok részvételére a kötelező mun­kákban nem is számíthatunk esetükben. Valóban nem te­hetünk mást: a közösségeket kérjük, hogy tegyenek vala­mit. Persze, ez sem könnyű. Senki nem veri dobra, hogy a munkájában senkivel sem osztozhat, sőt, segítségre van szüksége. S ha olykor fuldok­lóként fel is sikolt, a közös­ségnek háromszor is meg kell gondolni, miként felel a hívó szóra. Nehéz segíteni Nagykőrösön éppen az el­múlt évben több példa is akadt arra, hogy az áldozat- vállalás, a megfeszített mun­ka, a szocialista brigádok sza­bad idejéből az elesett csalá­dok istápolására közvetlenül fordított órák nem mindig eredményesek. Egyszóval részt venni sem könnyű tudomány. Segíteni pedig jóval nehezebb. Minden bizonnyal e gondo­latok vezették a Hazafias Népfront nőbizottságának ve­zetőségét is, amikor megújí­tott vezetősége' elképzeléseit is számba véve meghatározta idei feladatait. Ha kimondat­lanul is, de tükröződik e munkatervben a valóság má­sik vetülete: a nők helyzetét elemző szavakra ma még va­lamennyi nagykőrösi család­ban szükség lehet. Ilyen körülmények között nehéz megítélni, hogy a nő­bizottság minden esetben a legjobb utat választja-e. Az azonban kétségtelen, hogy a legjelentéktelenebb munkater­vi pontjára is szükség lehet, s már kevesebb feladat megol­dásával is elégedettek lehet­nénk. Égető gondok Sajnos, nehéz a nőbizottság munkatervében olyan monda­tot találni, amely ne a prob­lémákról szól. Ám erről az aktivisták vajmi keveset te­hetnek. Ilyen kivételes feladat lesz, valamennyiünk örömére 1979, a gyermekek évének eőkészítése. A kisebb feladatok megol­dása sem éppen szívderítő gondok felszámolását célozza majd. Hiszen segíteni kell a magukra hagyott öregeken, a családi gondok útvesztőjében eltévedő gyes-es mamákon, javítani kell az iskolák és a nőbizottság, a pedagógiai nép­frontbizottság és az asszonyok kapcsolatát. Természetesen ezek a ten­nivalók nem terelhetik el a figyelmet a felvilágosító mun­káról, például a nők akadé­miájának megrendezéséről, s olyan szociográfiai jellegű fel­mérésekről, melyek a legége­tőbb kérdésekről adnak meg­bízható ismereteket, s meg­könnyítik az életünk vala­mennyi területén jelenlevő HNF-nőbizottság munkáját. F. P. Ballagás a gimnáziumban Hagyományos külsőségek között rendezték meg a város középiskolái a ballagást. Képünkön: a gimnazisták búcsúznak a várostól. Varga Irén felvétele Egészség és környezetvédelem Kisfilmek, fontos témákról Az idén immár ötödik alka­lommal rendezik meg Nagy­kőrösön az Egészségügyi Vö­röskeresztes és Környezetvé­delmi Amatőrfilm Szemlét. A szép hagyományokra vissza­tekintő rendezvény esemé­nyeire május 19—20-án, pén­teken és szombaton kerül sor az Arany János Művelődési Központban. A szemlén olyan verseny­filmek kerülnek bemutatásra, melyek egyebek között a vér­adásról, az elsősegélynyújtás­ról, család-, anya- és csecse­mővédelemről, az öregek gon­Nyitás előtt Fiatalok tábora Előkészületek a vakációra Mint ismeretes, csaknem 10 esztendeje, hogy Balatonaka- lin megnyílt a város ifjúsági és úttörőtábora, ahol minden nyáron sok-sok fiatal töltheti el kellemes környezetben va­kációjának egy részét. Az üdü- •Jőt-az évek során továbbfej­lesztették, s jelenleg már 16, kényelmesen berendezett nyolcszemélyes faház várja a diákokat. Az idei tábornyitás június elején lesz, és augusz­tus végén zár a tábor. Az üdü­lő fenntartását és fejlesztését nem kis áldozatokkal segíti a városi tanács, melynek ipa­ri műhelyében most szabad­téri játékokat és padokat ké­szítenek a nyaralóknak. Urbán Vádirat a vasbolt árdrágítói ellen Csalók és tolvajok a bíróság előtt Meglopta szállásadóját Papp Lajos, Nagykőrös Vá- gi István lakótelepi lakos 1969- ben lett a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat helyi, 71. számú vasáruboltjá­nak a vezetője, öt évvel ké­sőbb idekerült Lévai László barcsi lakos is, mint Papp he­lyettese. Azóta alig több mint három esztendő telt el, s a vá­rosi ügyészség máris vádiratot adott ki mindkettőjük ellen. A vizsgálat során ugyanis egyebek között megállapítot­ták, hogy a vasboltban 1970. és 1976. között hat alkalommal tartottak leltárellenőrzést, s 30—170 ezer forintnyi többletet találtak az ellenőrök. Amikor Lévai a boltvezető helyettese lett, megállapodtak abban, hogy a jó leltáreredmény el­érése érdekében, a bolti lopá­sok vagy a hiányos szállítások elkerülésére az olyan árucik­keknél, melyeknél többféle be­szerzési ár van, különösen a közületi vásárlók esetében, mindig a legmagasabb árat al­kalmazzák. Vagyis több külön­böző cikket jóval drágábban árusítottak valódi értékénél. Számlázás révén Tisztában voltak azzal, hogy ily módon igen nagy tisztes­ségtelen haszonhoz jut a bolt, ez pedig a vállalat eredményét növeli. S-hogy mekkora volt végül is a leltártöbblet? Az 1976. októberében tartott lel­tár során 1975. január 1-től a leltár napjáig összesen 645 ezer forint értékű árutöbbletet mu­tattak ki. Tavaly januárban el­lenőrző leltárt tartottak, s ek- Kor további 40 ezer forintnyi többletre akadtak az ellenőrök. A vállalat fegyelmit indított a bolt vezetője és helyettese el­len. Papp ennek során elismer­te, hogy egyes cikkeknél a ha­tósági, illetve a vállalat által megadott eladási ár túllépésé­vel kialakított számlázás ré­vén a megengedettnél nagyobb bevételhez jutottak. A gyár szarkája S hogy mit árusítottak drá­gábban? Különféle csavarokat, lámpahorgot, horganyzott gép­fonalat és még sokféle más árucikket. Ezekből 1975-ben kimutathatóan 92 ezer, 1976— 77-ben 187 ezer, összesen te­hát 259 ezer forinttal fizettették túl a vevőket. Persze csak azok az esetek, árdrágítások voltak kimutathatók, megállapítha­tók, melyeknél tételesen ellen­őrizhették, közületek esetében, a vásárlásokat. Hogy a lakos­ság vásárlásainál mekkora és milyen volt az árfelkerekítés mértéke és összege, utólag már nem lehetett megállapítani... Azt mindenesetre kiderítette a vizsgálat, hogy a bolt két ve­zetője minden esetben megálla­podott abban, hogy, melyik közületi vevőnél milyen mér­tékben növelik meg önkénye­sen az árakat, s azt is, hogy melyik árucikkeknél. Kereske­dők lévén minden bizonnyal jól tudták, mit, mikor és ho­gyan érdemes ... Ügyködésük miatt a városi ügyészség kiadott vádiratában bűnszövetségben, jelentős mennyiségű és értékű árura nézve folytatólagosan elkövetett árdrágítás bűntetté­vel vádolja őket, mely miatt bíróság előtt felelnek. Erős István, a konzervgyár 27 éves targoncavezetője, Re­gős utca 88. szám alatti lakos lopás miatt került bíróság elé. Egy alkalommal délutános műszakban dolgozott, s targon­cájával 3 zsák kristálycukrot, egy villanymotort, és egy saíut szállított saját részére a gyár egy távoli helyére, azzal, hogy adandó alkalommal haza­viszi őket, Ám időközben ész­revették, hogy Eres meglehető­sen ittas, nem engedték to­vább dolgozni, hazaküldték a munkából. Így nem tudta el­vinni a gondosan elkészített tárgyakat, azokat megtalálták. A házkutatás során azután ar­ra is fény derült, hogy Erős a gyár szarkája, már nem egy esetben lopott az üzemből. La­kásán a konzervgyárból szár­mazó akkumulátorokat, alkat­részeket találtak. A városi bí­róság Erős Istvánt 10 hónapi börtönre ítélte, melynek végre­hajtását 4 évi próbaidőre fel­függesztették. Többet számlázott S még egy ügy, amely a korrupt kereskedő esetét pél­dázza. Engel László, Maros utca 9. szám alatti lakost, a ci­pőbolt vezetőjét egy ízben az­zal kereste meg Hargitai György, a TRAKISZ raktárve­zetője és anyagbeszerzője, hogy húsz pár gumicsizmát kí­ván vásárolni. Ám amikor a számlázásra került a sor, a számlán már 20 pár száras női cipő szerepelt, tételenként jó­val magasabb áron, mint a gumicsizmák értéke. Az anyag- beszerző kérésére ugyanis az üzletvezető többet számlázott, s ezt a TRAKISZ, bízva dol­gozójában, kifizette. Okiratha­misítással elkövetett csalás miatt Engel Lászlót 5 ezer fo­rint pénzbüntetésre ítélte a bí­róság, felbújtóját, Hargitai Györgyöt ugyancsak ekkora összeg megfizetésével büntet­ték. Fehér István, 41 éves alkal­mi munkás szállásadóját lop­ta meg, minthogy magának munkája nem lévén, pénze sem volt. Behatolt főbérlője la­kásába, amikor az nem volt odahaza, s a varrógép fiókjá­ból, ahol nagyobb összegű pénzt tartott, 5 ezer forintot ellopott. A városi bíróság egy év szigorított börtönre ítélte, két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és elrendelte a korábban közlekedési vétség miatt kiszabott 3 hónapi sza­badságvesztés végrehajtását is. Fehér István felmentésért, az ügyész súlyosbításért fellebbe­zett ... K. A. János vezetésével a kis üzem már eddig is sokat tett az üdü­lő korszerűsítéséért, beren­dezéséért: faházakat építettek, és fürdőszobát is rendeztek be. dozásáról, az alkoholizmus el­leni küzdelemről, a dohány­zás ártalmairól, a növény- és környezetvédelemről, árvízvé­delemről szólnak, s amelyek az eddigi nagykőrösi film­szemléken még nem vettek részt. A bíráló bizottság a rendező szervek értékelőiből áll, elnö­ke dr. Kárpáti György film­rendező lesz. A filmszemle megrendezését a Magyar Vö­röskereszt Országos Vezetősé­ge, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, a Magyar Aamatőrfilm Szövetség, a Nagykőrösi Konzervgyár se­gíti. A fenti szervek több dí­jat alapítottak a versenyfil­mek jutalmazására, melyre azt követően kerül sor, hogy május 19-én, pénteken, a dél­után 4 órakor kezdődő meg­nyitó ünnepség után perget­ni kezdik a filmeket. Másnap, szombaton délelőtt 9 órakor folytatódik a versenyfilmek vetítése. Délután fél 3-kor lesz a díjkiosztó ünnepség. SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Labdarúgás Dömsöd—Nagykőrösi Kinizsi 2:1 Kinizsi (Tóth I. — Várkonyi, Dénes, Balogh, Kaszap, Tor­ma (Kovács L.), Kovács Z. I., Leskó, Horváth, Hajdú, Szüts). A körösi pályához hasonló, ta­lajon játszották a mérkőzést. A 9. percben szép akció után Kovács Z. I. megszerezte a ve­zetést, 1:0. Ezután nagy nyo­más nehezedett a körösi ka­pura, és a volt NB I-es Szúr. gént rutinosan egyenlített, 1:1. Fordulás után is nagy lendü­lettel támadott a hazai csapat, és az 52. percben megszerezte a vezetést, 2:1. A körösi csapat fokozatosan feljött, és ami­lyen körülmények között szer­zett két gólt az ellenfél, olyan szerencsével a Kinizsi dön­tetlent érhetett volna el. Jó iramú, kemény és színvonalas mérkőzésen szenvedett vere­séget a körösi csapat, ennek el­lenére az egész gárda dicsére­tet érdemel. Kitűnt: Tóth I., Balogh, Kovács Z. Y.'Lelkesen játszanak a fiatalok, de egy­két rutinos játékos hiányzik. Nk. Kinizsi serdülők —Dömsöd serdülők 8:0 (6:0) A szokott felállításban ját­szó körösi csapatot jó játéká­ért a dömsödi közönség is megtapsolta. Országos bajnokságban: Perbál ifi—Nk. Kinizsi ifi 3:1 (2:1), Kinizsi ifi: Gömöri — Dajka, Józsa, Angyal, Inges, Németh, Szabó, Gugyerás, Ko­vács Z. II., Zöldi, Bűz (Fara­gó). A jobb vendégek nagy fölénnyel játszottak és meg­érdemelten vitték el a két pontot. így talán még a har­madik hely sem biztos. Gól­lövő: Kovács Z. II. Csak Gö­möri dicsérhető. TEKE Valamennyi körösi vonat­kozású megyei teke csapatbaj. noki mérkőzést Cegléden ját­szották. Honvéd Bem SE B-csapat— Volánbusz (Nagykőrös) 8:2 (2246—2148), egyéni pontszer­zők: Tóth és Balogh (381—381). Ceglédi KÖZGÉP/C—Nk. Mé­száros Tsz SK/A 6:2 (2263— 2175), pontszerzők: Farkas J. 383, Lóczi (372). Törteli Tsz SK —Nk. Mészáros Tsz SK/B 6:2 (2085—1700). Pontszerzők: Papp S. (400) és Farkas J. (362). LÖVÉSZET Az MHSZ tormási lőterén 38 versenyző részvételével ren­dezték meg a Vági István Ifjú Gárda zászlóalj lövészverse­nyét. Győztesek (kispuska egyéni): Vadnay István (10/71), csapat: területi alegység (80/ 490). Légpisztoly egyéni: Sző­ke László (10/55), csapat: 224- es ipari szakmunkásképző is­kola (80/149). SZERDAI SPORTMŰSOR KÉZILABDA Kinizsi sporttelep 16 óra: Nk. Kinizsi Lehel SC (Jászbe­rény) férfi felnőtt és ifjúsági barátságos mérkőzés. Veszprém: a diákbajnokság országos középdöntője. KOSÁRLABDA Toldi sportcsarnok 7,30: Kiskunfélegyháza (Varga Szak- középiskola)—Soproni Gimná­zium; 9 óra: Kossuth Gim­názium, Miskolc—Radnóti Gimnázium, Szeged; 10,30: Nk. Arany Gimnázium—Gimná­zium, Mezőberény. Női diák­bajnoki középdöntők. LABDARÚGÁS Kinizsi sporttelep, 16 óra: Nk. Kinizsi—Honvéd Bem SE (Cegléd), barátságos mérkő­zés. Irodalmi est Ma, szerdán délután 18 órai kezdettel irodalmi műsort rendeznek az ifjúsági házban, melyen a kiadott programtól eltérően Szirtes Adárn szín­művész, Pál Bonaventura és Torday Ferenc előadóművész lép közönség elé. i.

Next

/
Thumbnails
Contents