Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

1978. MÁJUS 14., VASÁRNAP Vitaminok az állatoknak A B—12 vitamin, amely a humán gyógyászatban gyak­ran alkalmazott készítmény, bekerül az állattenyésztés gya­korlatába is; az Országos Ál­lattenyésztési és Takarmányo­zási Felügyelőség — a MÉM előzetes szakmai véleménye alapján — közleményben je­lentette be a Phylaxiában gyár­tott új fajta készítmény alkal­mazását. A vitaminos takarmány-kie­gészítő anyag B—12-t, vala­mint egy másik B-vitamint, íolsavat tartalmaz. A serté­sek takarmányához keverik majd az új fajta készítményt, amely fokozza az állatok hízé- konyságát és növeli a hozamo­kat Az állatorvosilag jól ellen­őrzött üzemekben használják fel, főleg a termelési rendszé- zekhez tartozó gazdaságokban. Tároló a Margit-hegyen Három bőséges hozamú kút táplálja az új vízmüvet Kókán Az úgynevezett kék beteg­séget fertőzött víztől lehet kapni. A század elején sok kókai kisgyermek halt meg benine. Azóta a gyermekhalan­dóság szinte teljes egészében megszűnt: fejlődött az orvos- tudomány, a betegségeket ha­tékony gyógyszerekkel, gyor­san gyógyítják. Egy-két gyer­mek azonban még mindig kór­házba került Kákáról a nitrát­tartalmú ivóvíz fogyasztása miatt. A jövőben remélhető, hogy még enyhe, lefolyású gyo- morron'tást, vagy béliért ízest sem okoz a víz: e’.kés ült, s május 3-án felavatták a víz­müvet, amely egészséges, kris­tálytiszta vizet szolgáltat a csaknem 5 ezer lelket szám­láló településnek. Kenyér — a Pilisi-medencébe ÚJDONSÁGOKKAL IS KÍSÉRLETEZNEK Milyen is egy kenyérgyár? Bizony aligha hasonlít az egy­kori falusi pékségekre. Neon­fény, elektromos fűtésű ala- gútkemencék, sebesen forgó dagasztógépek egy-egy rész­folyamatot begyakorlott moz­dulatokkal végző munkások. Talán egyedül a mindenütt érezhető kenyérillat a régi. A kemence egyik oldalán tál­cákra rakva érik a tészta, hogy az előírt 50 perc eltelte után fölkerüljön a folyamatosan ha­ladó szalagra, amely a gép forró gyomrába szállítja. A másik oldalon a terem túlsó végében százával sorakoznak a ropogós, sárgás-barnára sült cipók. Bizonyítva: a mai sütés kiválóan sikerült. Pedig még csak a próbaüze­melés folyik. A tavaly novem­berben megkezdett rekonst­rukció során két elavult hazai gyártmányú kemence helyére nagy teljesítményű szovjet sü­tőgépet szereltek be, s mint elmondták, most ismerkednek vele a gyakorlatban. Jogos tehát a büszkeségük. Nem hagyományos — Mi tette szükségessé az üzem felújítását, mi valósult meg ebből, és mikorra fejező­dik be véglegesen? — tettem fel a kérdést a Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat igaz­gatójának, Polgárdi József­nek. — Mindenekelőtt a megye mennyiségi igényeinek ugrás­szerű növekedése. Az idén a hétvégi telekkel rendelkezők­kel együtt a Pilisi-medence mintegy 40 ezer lakóját kell ellátnunk. Ezen felül vállal­tuk, hogy Budakalászi a nyári szezonban kisegítjük. Ezt a feladatot a hagyomá­nyos módszerekkel már nem lehetett megoldani. Annál inkább sem, mert kitűnő, idős szakemberek egész generáció­ja ment nyugdíjba a közel­múltban. Olyan eljárást kel­lett tehát bevezetni, amely termelékenyebb, nem igényel bonyolult szakmunkát, ugyan­akkor garantálja az egyenletes termelést, az állandó, jó mi­nőséget. A rekonstrukció rövid terminusai fokozott erőfeszí­tésre késztették az üzem kol­lektíváját. Munkájuk ered­ményeképpen rekordidő alatt cserélték ki, illetve újították fel a kemencéket. Május 1-re átadták az új árukiadó helyi­séget, a szaküzletet és a kazán- házat. Mindezt saját erőből és úgy, hogy közben a termelés összesen nyolc napig szüne­telt. A másnapos is friss A második ütemben, amely­nek a határideje november 7., megépül a lisztraktár, az ebédlő, társalgó és a víztároló. A kivitelezésre a helyi tanács kapott megbízást. Kapacitásuk így jelentősen megnőtt: ma 10 tonna helyett 13 tonna pékáru kibocsátására képesek. — Hogyan hatott a felújítás a választék alakulására — faggatom az üzem vezetőjét, Csábi Lajost. — Az elmúlt hetekben több új termékkel is jelentkezhet­tünk. Ilyen például a citopá- nos kenyér is. Az adalék ha­tására a kenyérbél levegősebb, szerkezetesebb lesz. Kedve­zőtlen azonban, hogy a héj vékonyabb, így az áru mele­gen nem szállítható. Szükség van tehát a fogyasztói igé­nyek bizonyos módosítására. El kell fogadtatnunk a ve­vőkkel, hogy o kihűlt kenyér is lehet friss, ízletes. — A szabad szombatok be­vezetése óta gyakran ránk öregszik a pénteken, vagy szombat reggel vásárolt pék­áru. A tartós tej után, lesz-e tartós kenyér is? Talán burgonyával — Igen — veszi át a szót ismét az igazgató. — Valóban tervezzük, a burgonyás váltó- iát gyártását. Hogy mikor lesz kapható; és milyen mennyiség­ben, arra vonatkozóan nem tudok biztos ígéretet tenni. A rekonstrukció befejezé­sével hosszú távon megoldó­dik tehát a Pilisi-medence sü­tőipari termék ellátása, s ez a mennyiségre, a választékra és a minőségre egyaránt vonatko­Valkó Béla Kékre festett kerítésével, zsenge-zöld pázsitjával, a kö­zepén pompázó piros muskát­likkal, betonozott járdáival, la­postetős, nagyablakos épületé­vel kedves színfoltja a falu­nak az új vízmű. És nemcsak kívülről mutatós. Tóth János villanyszerelő, Kiss Ferenc vízvezetókszerelő és Kiss Já­nos segédmunkás büszkéin mu­tatja a tágas műhelyt, a jól felszerelt társalgót, amelynek asztalán virág, mely a takarí­tónő figyelmességét d'cseri, a vezérlőtermet, a vísniű „agy- rendszerét”, s végül a csem­pékkel borított, süllyesztett szivattyútermet. A falu megszavazta — Amikor 1974-ben a Nagy- kátai járási hivatal hozzájáru­lásával a községi tanács elha­tározta, hogy vízműtáirsulatot alakít, 1481 család közül 1069- en jelezték belépési szádé- kukat... — mondja Hanga Ferenc, a kókai vízműtársu­lat elnöke. — Az érdekeltek 72 százaléka megszavazta a veze­tékes vizet, a többiek kény­telenek voltak elfogadni a fa­lu nagy részének kívánságát, vállalva, hogy hozzájárulás­ként 10 esztendő alatt 9000 forintot fizet. A mintegy ?5 millió forintos beruházás köz­ségeinek csak alig valamivel több mint a fele terhelte a la­kosságot, a Pest megyei Ta­nács 7, a Középdunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság 4,4 millió fo­rinttal járult az építkezéshez. Lakásban és közterületen — A kivitelezést 1975-ben kezdtük meg — veszi át a szót Horváth László, a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat termelési osztályvezetője. — S csak azért tartott három évig a munka, mert ilyen ütemben ' volt, rá pénz? .a 'községnek. A' három mélyfúrású kút bő ho­zamú, naponta 600 köbméter vizet képes adni, egyelőre azon­ban mindössze 100 köbméier- nyi fogy. A vízmű egyébként a közepes nagyságúak közé so­rolható, teljesen automatizá.t, elektromos vezérléssel műkö­dik, a dolgozók feladata csu­pán karbantartásra, a hálózat mosatására, házi vízbekötések­re korlátozódik. Oktatási és raktárbázis Új feladatok a bugyi telefongyárban A Telefongyár bugyi üze­mében megváltoztak a felada­tok. Ma a legkorszerűbb át­viteltechnikai erősítő beren­dezéseket készítik, például az olaj- és gázvezetékekhez — egyebek között az orenburgi gázvezetékhez. Korábban az éves készárutermelést száz­ezer forintokban számolták, ma százmillió forintot is megha­ladó összegben. S még külön hangsúlyozzák, az üzem kész­áru-kibocsátásán kívül, itt készül sok-sok alkat­rész, amit a törzsgyárban építenek a berendezésekbe, s amelyek­nek értéke több száz milliós exportszállításokban jelentke­zik. Itt van a gyár műanyag- gyártó bázisa is, ami ugyan­csak nélkülözhetetlen. A korszerű igényeket kielé­gítő gyártelepen — a Tele­fongyár B gyáregységében — korszerű berendezések segítik a munkát. S a korszerűsítés, további beruházásokkal és rekonstrukcióval az elkövet­kező hónapokban, években to­vább folytatódik. A régi al­katrészgyártó gépsorok kicse­rélése már befejeződött. Most egy csavargyártó gépsort tele­pítenek. amelynek segítségé­vel a Telefongyár teljes csa- va-sziikségletét biztosítanák. A műanyaggyártás fejlesz­tésére ugyancsak a legkorsze­rűbb fröccsentő gépeket he­lyezik üzembe. Bugyin alakítják ki az egész gyár központi rak­tárbázisát. A csaknem tízezer négyzet­méternyi területen már épül a nyolcezer négyzetméteres fe­dett raktárcsarnok, amelyben rakodógépek segítik majd az úgynevezett magasraktározás meghonosodását. A bázis — a tervek szerint — jövő év első felében már teljes kapacitással dolgozik. Nagy gondot fordítanak az itt dolgozók szociális ellátott­ságának javítására is. A kö­zelmúltban adták át az új, minden igényt kielégítő öltö­zőt, s az új KISZ klubtermet. A B gyáregységben alakít­ják ki a Telefongyár szak­munkás-utánpótlásának bázi­sát is. A meglevő tanműhely helyett, még a jelenleginél is jobban felszerelt újat építe­nek. S, hogy a tanműhely be­népesedjék a szakma ismere­tei iránt érdeklődő fiatalok­kal, jó kapcsolatokat tartanak, a község- és a környező köz­ségek iskoláival. A szakmun­kás-utánpótlás lehetőségei azonban csak kis töredékét biztosítják a gyáregység munkaerő-szükségletének. Igyekeznek enyhíteni a nyo­masztó létszámgondokon. A termelés ugyanis azt követeli, hogy a drága gépek és berende­zések több műszakban üzemeljenek. Mindehhez emberekre van szükség — ennek pedig ugyancsak szűkében van a Telefongyár B egysége is. A helyzet javítására most új üzem- és munkaszervezési módszereket dolgoznak ki. K. Z. — Hány lakásban lehet vö­dör helyett csapból venni a vizet? — kérdem ismét a tár­sulat elnökét. — Most 171-ben, de a 95 közkifolyó majdnem az egész falut ellátja ivóvízzel, hiszen csaknem 32 kilométernyi ve­zeték fekszik az úttestek alatt. Az esetleg előforduló tűz oltá­sához 72 helyen lehet vizet venni. ­Ellenőrzi a KÖJÁL Gyenes József üzemegység­vezető veszi át a szót: — A mélyfúrású kutakból egészséges, tiszta vizet nyerünk. Búvárszivattyúkkal két, egyen­ként 150 köbméteres méiytá- rolóba nyomjuk a vizet, majd onnan a Margit-hegyen épí­tett magastárolót látjuk el. In­nen jut a víz a hálózatba. A kifolyóknál, a közkutaknál a KÖJÁL negyedévenként vizs­gálja a minőségét, s ha szük­ségét látja, klórgázzal tisztí­tanunk kell. Az új vízmű tel­jes befejezése előtt is, körül­belül egy esztendeje ad vitet, azóta alig kellett a klórozó he­lyiségbe lépnünk. Cz. V. Startra kész repülősök A Magyar Honvédelmi Szövetség budaörsi repülőterén megkezdődött a felkészülés az idei versenyekre. A válogatott keret tagjai a szocialista országok műrepülő versenyeire, vala­mint a Csehszlovákiában megrendezésre kerülő világbajnok* ságra készülnek. Az elnökasszony egy napja Hivatala három falu tom, nagy munkában van­nak...” — így az elnökasszony, ' elismerőn. „Szépülünk, végre” , — így a titkár, büszkén. ' Az épülő úton megyünk vissza; nézzük, hogy tere­bélyesedik szemünk előtt a vé­kony betoncsík. „Huszonöt éves tanácsi munkám alatt — mondja az elnökasszony —» egyet meg­tanultam: az ember sose ígérjen felelőtlenül. Inkább mondjon keveset, azt jobban eltűrik az emberek, mint a be nem váltott nagy szava­kat. Itt van ez az út is: há­nyán, hányszor ígérték az építést... Régi adósságot tör- lesztünk most.” Megállunk a csákányozó munkások mellett, dabasi út­építők, jó napot kívánva fo­gadnak bennünket. „Jó itt lát­ni magukat — mondja az el­nökasszony. — Tudják, mek­kora örömet hoztak a falu­nak?” Az embereknek jól­esik a köszöntés, a jó szó; igyekezettel magyarázzák a munka menetét. Kiásnak egy másfél méter széles szalagot az út mentén, föltöltik, arra kerül majd az aszfalt. Elfér itt egy autóbusz kényelme­sen, nem kell már rettegni a vezetőnek. Az elnökasszony hangja szigorodik: „Aztán úgy építsék, hogy ötven év múl­va is út legyen!’” Bólogatva ígérnek tisztes munkát. El­köszönünk, a visszapillantó tükörből sokáig látom őket. Hosszan integetnek utánunk. Induló életek Délegyháza már ismerős vidék, az elnökasszonynak különösen: hosszú éveken át intézte a falu sorsát. Múlt­koriban az üdülőtelepet néz­tük meg. most a cigánycsalá­dokat látogatjuk sorra. A hét család félszáz embert tesz; a délegyházi faluvégen már minden család saját házá­ban lakik, az utolsónak a na- nokban mértek földet. „Igyekvő, rendes emberek az itteni cigányok. A gyere­kek iskolába járnák, a fér­fiak dolgoznak. Segítjük mi i$ őket: húsz forintért adtuk a földet és kölcsön is jut. ha úgy hozza a szükség. Ne­kem különösen a szívemhez nőttek: ötvenhatban ők búj­tattak. Nem mintha nagy lett volna a baj, de féltettek. S a nagy dolog az, hogy azóta se eg-"ikőiüktől sem hallottam vissza ezt a segítséget”. Vako'aMan ház a faluvé­gen; kívül csupasz a tégla, Az elnökasszony egyesbe te­szi a sebességváltót, indít. Az elnökasszony, ahogy három falu népe nevezi, sze­retet-tiszteletadással dr. Ko­vács Istvánná t, Dunavarsány nagyközség tanácselnökét. Szóval indít, és közben en­gem kérdez: „Már most ho­vá?" Mondóm, mennénk csak a dolga után, így állapodtunk meg. „Innen, az irodából, nem sokat látni — mondta leg­utóbb —, de ha kedve tart­ja, egyszer megnézhetjük kö­zelről a falu életét”. Nem rendezünk előre sem­mit, tisztább úgy a világ. „Majosházának megyünk” — mondja már menet köz­ben. Elnézem a mellettem ülő asszonyt. Odakinn, a Zsiguli oldalánál apró, törékeny em­bernek tűnt; most határo­zott kézzel futtatja föl-le az állásokban a sebességváltót, mozdulatai összehangoltak, tartása könnyű, keze biz­tos. „Szeretek vezetni” —■ mondja. Nem kell mondania. A régi adósság A kiskunlacházi útról jobb­ra tartva Majosházának for­dulunk. Előttünk földmarkoló, mel­lettünk csákányozó munká­sok; lépésben haladunk. Az elnökasszony a volánnak dől­ve kémleli az utat. „Hát, meg­kezdték végre! — mondja. — Évek óta ez az út volt a ma- josiak szívfájdalma. Nincs más járás a faluba, s rossz volt ez is; telente az autó­buszok lecsúsztak a jégen a padkára, átkozódva jártak erre a sofőrök.” Végigjártuk a falu üzle­teit: a két vegyesboltot, meg az egy zöldségest. „Azt akar­nánk elérni, hogy legyen ké­ső délutánra is bevásárlóhelye a falunak” — mondja az el­nökasszony. Az egyik bolt sze­mélyzete Lacházáról jár ide, idejük a busz indulásához kö­tött. A másik vezetője ideva­lósi, de négykor bezár: ak­kor teszik ki a gyereket az óvodából. Nem járunk sikerrel, nem látszik a megoldás. De az út nem hiábavaló: a boltban ösz. szefutunk a majosi alapszer­vezeti titkárral. „Magához ké­szültem éppen” — mondja az elnökasszonynak. „Megérez- tem” — replikázik amaz. Gyors párbeszéd, a félszavak­ból egymást értők, szóváltása: a máiusi ünnepség, valami társa­dalmi munka, az útépítés. „Lá­a berendezésre még nem ju­tott a gondból. Élénk sze­mű, szégyenlős mosolyú asz- szony jön elénk. Az elnök­asszony tegezve köszönti, az asszony szavában tisztelet a megszólítás. „Milyen az éle­tetek az új otthonban?” — Faintos, elnökné asszony. Áll á Ház, Ha megkapjuk á Köl­csönt, még az idén megszé­pülünk. Körülöttünk gyerekek fut­kosnak, csodálkozó, fekete szemű mindahány. Egy üt csak el tőlük: kék szemű, szőke hajú kisfiú. „Hát ez meg ki fia?” — érdeklődik az el­nökasszony. — Unoka, ná­lam van, amióta megszüle­tett. „Nem lesz sok, hét mel­lé a nyolcadik? — Sok, nem sok: ahol hét elfér, helye van a nyolcadiknak is”. Másik háznál vizitelünk, a házon itt is jel: az induló élet nyoma. A háziasszony jóhírrel fogad: „Májusban név­adót tartunk. Elvárjuk ám, elnökasszony!” Az elnökasz- szony tréfálkozva szól visz- sza: „Nélkülem meg se ren­deznétek". Űjabb háznál szemrehányás vár a küszö­bön: „Ritkán jársz erre mos­tanában. Pedig mi csak föl­emlegetünk, mondtuk a múlt­kor is: ha most itt lenne a Gi­zi...” De a beszédes asszony hangjában nincs harag, évő- dés inkább. Évődik az elnök­asszony is: „Van nekem más dolgom is, meg aztán így is megszólnak mások, hogy min­dig Délegyházán látnak”. Tisztességből, hogy el ne vigyük az álmot, leülünk a szék sarkára. Az asszony a majálist említi: az asszonyok rúaúk a labdát, micsoda do­log volt az: az özvegy volt a kapus... Jót. nevetünk, úgy megyünk tovább. így megy ez... Késő délutánra kanyaro­dunk vissza Dunavarsányba. „Így megy ez mindennap — mondja az elnökasszony —, panaszkodnak is, hogy en­gem sose lehet az irodában találni. Én meg csak azt mon­dom: az én hivatalom a há­rom falu.” A presszóban rápihenünk a napra. Néhányan ránk köszön­nek; valaki odalép, tanácsot kér. Másik láttán az elnök­asszonynak jut eszébe sür­gős intéznivaló, azt beszélik meg. Major Árvácska

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents