Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-16 / 89. szám
Garasból tallér, tallérból tehénke í 1 lassan elfelejtjük. Mielőtt a tsz lett, parasztok voltunk", mint a többiek, de mert három holdat bírtunk mindössze, az uram már akkor is azután ment, ahol a biztos kenyér volt, az üzembe. Segített a földön, a nagy munkákat teljességgel ő csinálta, az apróbbja maradt nekem, meg a gyerekeknek, a kapálás, babtépés, ilyesmi. A gyerekek persze kicsinyek voltak, csináltak annyit, amennyit, nem sokat érő volt, amit kiszaladtak hozzám az iskola után. Ma Katonáék akkori élete anakronizmusként lenne jelen a kocséri valóságban, ám ne feledjük, családok százezrei éltek hasonló módon. Talán akkor lelünk rá az igazságra, ha megragadjuk Katonáné egy mondatát, ami így hangzik: Ugye, akkoriban pénz sem kellett annyira az embernek, mint mostanában. Valahol itt rejlik a lényeg, az életmód változása keltette igényekben, s azok pénzszükségletében. Nem is olyan régen, még két évtizede is, a „tehénke” szinte zárópontja volt az anyagi igyekezetnek, a föld, tulajdonként korántsem hatott már akkora vonzerővel, mint valamikor; a kuláklisták, okkal is, meg túlzásaikkal is, megtették a magukét. A nagyüzemek megszervezése azután kiköttette Katonáék két tehenét is az istállóból, s azóta sem került jószág oda, ma a viseltes Moszkvics áll ott. Amiben persze szerepe volt annak, hogy a gyerekek letértek szüleik útjáról, mindhárom itthagyta őket, s városlakók lettek, igaz, örömmel s gyakran jönnek látogatóba. ök vették rá anyjukat, apjukat, hogy üljenek be a kocsiba, s menjenek tovább, mint Nagykőrös, Cegléd meg Budapest, s tény, így jutottak el idősb. Katonáék Csehszlovákiába, Sopronba, Pannonhalaméra, Egerbe. Az utak pénzbe kerültek, de — legyint a férfi — nem sajnáltuk, nyújtóztunk egyet, mert eleget töltöttünk az időből kucorogva. E kucorgás vet némi fényt visszafelé, azokra az esztendőkre, amikor a kötelesség mindig több volt, mint a lehetőség, hiszen a három gyermeket iskoláztatták, a két fiú ma már diplomás. Vajon a kucorgás közben nem gondolhattak magukra? Valószínű. Csakhogy akkor ezt tartották természetesnek, az áldozathozatal nem volt számukra áldozat, mert nem tudták miről mondanak le, illetve korábbi önmagukhoz képest mégiscsak följebb, emberibb világban, környezetben éltek. Ha a sokból jönnek a kevésbe, akkor kínokkal, sebekkel telnek, ám ők a semmiből indultak fölfelé, g így egy lépcső is — magasság Örök alak? Nagy pálya a valamikori kauri- csiga, üveggyöngy, ezüsttallér utódaié. Testes könyveket írtak a pénzről, tudós tanulmányokat éppúgy, mint hatásos regényeket. A pénzügyeknek külön tudományága teremtődött, a zsugori és a pénzhaj- hász örök alakja a drámairodalom remekeinek. Sok, kevés, elég? Mit kezdjünk ezekkel a fogalmakkal? Mihez képest sok, kevés, elég? S a mai elég holnapra mi lesz? A mai sok holnaputánra mivé olvadhat? Értékeink egy része pénzre váltható és pénzért vásárolható. Még egyszer leírom: értékeink egy része MÉSZÁROS OTTÓ Vietnam — ember, táj, művészet Somogyi István tusrajza Hév Miklós felvétele (A fotóművész Néprajzi Múzeumb an látható kiállításának anyagából) zekről, fejedelmi baksisokról, amit nem akárkik kapnak, szákértői díjakról, amikért at illetek soha nem szakértettek semmiben, s mivel az erkölcstelenség nem szereti a világosságot, a homály torzítja, nagyítja a dolgokat, sokak szemében már-már úgy tűnik, hogy perna- hajderekkel van tele a világ, csak ő az az egyetlen becsületes mafla. Ami persze csacskaság. Az emberek túlnyomó része munkajövedelemből — vagy munkaviszonya teremtette járandóságaiból, így a nyugdíjból — él, s ha kiegészíti azt, többségében a társadalomnak hasznos tevékenységgel, például kertműveléssel, állattenyésztéssel stb. éri el. Ezért nem az a döntő kérdés, kinek mennyi a pénze, hanem az, mi módon tett szert rá?! Az illegális jövedelmeket tűzzel- vassal meg kell akadályozni, a munka nélkül szerzett jövedelmeket a társadalmi igazságosság határai közé szükséges szorítani, s ugyanakkor a munka- és családi jövedelmeket a differenciálás és a közelítés kettősének útján folyamatosan növelni kell. A legendák, a szóbeszédek ellen a legfőbb harci eszköz: a jövedelempolitika nyilvánossága, beleértve az ösztönzések és a tiltások együttes közismeretét. Vigyázni kell ugyanis: a sok vagy a kevés olyan fogalmak, amik könnyen vezetnek demagógiához, a társadalomnak égetően szükséges teljesítmények visszafogásához, az átlag — s vele az átlagos munka! — eszménnyé tételéhez. A lépcső is magasság Bizonyára félnótásként néztek volna rám Katona Györgyék, ha úgy nyitok be a Dózsa György úti házba, hogy most egy kettős jövedelmű családhoz jöttem, ám azok ők, ha tudni nem is tudnak róla, mert hiszen az asszony termelőszövetkezeti tagként mezőgazdasági, férje meg, a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság üzemének munkásaként, ipari kereső. A megyében ez a jellemzg családtípus, ma már nagyon ritka az a család, ahol a keresők kizárólag egyetlen népgazdasági területen tevékenykednek. Katonáék tősgyökeres kocsé- riak, mindketten itt születtek, nevelkedtek fel, két nap híján egyidősek, márciusban töltötték be az.öt-, vénét. A kérdés rossz, mert annyira átfogó, hogy nem tudnak mit kezdeni azzal, csak hümmgetnek rá. Azt tudakoltam ugyanis, mekkora szerepet játszott a pénz az életükben? Behúzódna a magánügy- sáncai közé mindaz, amit messzire gyűrűző hullámokként a pénz keltett, kavart az életükben? Nem hiszem, mert szívesen beleegyeztek a beszélgetésbe, s lelkűkre kötöttem, amire nem akarnak, nem felelnek, úgy vesszük, mintha a kérdés el sem hangzott volna. Igenám, de rá kell jönnöm, a pénz annyira átszövi a mindennapokat, hogy külön szerepét nem érzi, nem tartja számon az ember. Ennek ellenére mégsem a pénz körül forog minden. Az élet sok részlete igen, ám a család belső légköre, összetartása nem függvénye a jövedelem összegének, sőt, még annak sem, mire jut, mire nem. Katona Györgyné: Három családot neveltünk fel az urammal, két fiút egy leányt, s bár sokat küszködtünk, az, akinek havonta megvan a nyolcvagy a tízezer forintja, bár azt, mivel lehet ekkora jövedelemre szert tenni, nem tudja, talán — véli — valami nagyfőnöki beosztással. Visszakanyarodunk egymilliós játékunkhoz, s míg Mária kiötli, venne egy bundát, egy színes televíziót, s tíz pár klassz cipőt — minek tíz pár? minek, azért, hogy legyen! —, a mama megbocsátóan mosolyog, mert hiszen Mária szertelenségében az ő lánykora áhítozásának visszfényét fedezi fel, azokat a beteljesületlen álmokat, amiket egy szoba-kony- hás, aprócska parasztházban szövögethetett a. hat leánygyermek egyike, ő. Bárány Ferencné: Nagyqn szegények voltunk, olyanok, amilyet manapság a fiatalok elképzelni sem tudnak. Nyolcán vagyunk testvérek, két fiú, hat lány, én a legkisebb, gondolhatja, nekem mindig az maradt, amit a nagyobbak hagytak. Az első igazán rendes ruhámat akkor vettem, amikor a gyári fizetésem az anyám kezébe adtam, s ő* elindult velem a boltba, veszünk most neked egy ruhát^ ezt mondta, ma is hallom, úgy, mintha tegnap történt volna, pedig annak huszonhat esztendeje. Nagy mintás karton volt, kék alapon... Elhallgat, s mert látom, könny futja el a szemét, zavartan magyarázkodva teszi hozzá: decemberben temettük el édesanyámat. Csendet hessentve kérdem Máriát, mennyi ruhája lóg a szekrényben? Kedvelt mozdulata lehet, mert most is a vállát húzza, nem felel, honnét tudja, csak nem gondolom, hogy odaáll, s számolgatja?! Veszélyes eszmény Tavaly a lakosság összes pénzbevétele 284,7 milliárd forint volt, 10,3 százalékkal több, mint 1976-ban. A pénzbevételek összege 1971-hsz képest 115 milliárd forinttal emelkedett, havonta 18,3—28,5 milliárd forint között ingadozik az a pénztömeg, ; melyet a Magyar Nemzeti Bánit a lakosság kezéhez — sokféle ■közvetítő úton termesztése!):— ki-: fizet. A pénz útja könnyen csak addig követhető nyomon, amíg ún. elsődleges elosztása tart, mert hiszen forintra kimutatható a munkabér, a nyereségrészesedés, a táppénz, a családi pótlék, a nyugdíj, ám a „másodlagos elosztás”, a benzinkutas, a pincér pénze-borravaló- ja, az orvosnak odacsúsztatott boríték, a kontárnak fizetett munkadíj, s a többi seregnyi más, amint egyik beszélgető partnerem mondta, már a bokor mögött van, s kukucskálni illetlenség. Csupán becslések vannak arra vonatkozóan, mekkora lehet ez a másodlagosan ki. és szétosztott összeg, s mert a becslésekkel csínján kell bánni, mondjuk csak annyit, sok. Az elviselhetőnél, a megengedhetőnél több, azaz a jövedelmek újraelosztásának bizonyos csatornái ellenőrizhetetler.f:k, nem tudni, ki mennyit kap és miért, mennyi ideig s mi módon, legálisan, a formai jogot nem sértve, s illegálisan. Mert hallani csúszópénkezük munkája lesz; nekik a szép, másoknak a megbecsülhető, s társadalmilag érték, mert munka, teljesítmény áll mögötte. Például a kauricsiga Ódon bölcsességeink egyike biztatja úgy a kevés pénzű embert, hogy garasból tallér, tallérból tehénke. Azaz nem tehén, derék megtermett jószág, hatalmas tő- gyekkel, hanem tehénke, szerényke, vékony tejsugár csorgatásával, ám mégiscsak vagyon, kincs, érték. A jólét, a szegénység, a nélkülözés viszonylagos fogalmak, nemcsak a társadalmi-gazdasági fejlődés egy- egy szakasza szabja meg tartalmukat, hanem az egyén magatartás- módja is, hiszen van, aki nem jövedelme, hanem jövedelmét túlhaladó költekezése miatt véli nélkülözőnek magát. A pénz természetesen fontos eleme mind közös, mind egyéni köznapjainknak, ám megkockáztathatjuk a feltételezést: a pénznél lényegesebb a gazdálkodás. Azaz a lehetőségek reális ismerete és tisztelete, az igazodás a tényleges pénzforrásokhoz, s nem a reméltekhez. Az első papírpénzt, azaz bankót eperfa rostjából készítették a XIII században, s értékesebb volt, mint az arany, ám az arannyal mitsem kezdhetett ott a kereskedő, ahol a kauricsiga síma, kerek háza szolgált pénzként, s hiába volt valakinek három, vagy öt fűzémyi kauricsigája, ha az adott helyen — s az adott korban — a kutyafog — de csak a négy szemfog! — szolgált fizetőeszközül. Amire persze az olvasó mosolyogva legyint, mondván, mit bíbelődünk kauricsigákkal, ide azokkal a kékes-lila „Adykkal”, majd ő gondoskodik további sorsukról. Igenám, de éppen az a kérdés, hogyan gondoskodik? Tavaly, az esztendő végén a takarékbetét-állomány értéke 107,5 milliárd forintot tett ki, 1977 folyamán havonta 1,2 milliárd forinttal gyarapodott, öt hónap alatt annyival, amennyi a teljes betétállomány 1960-ban,. ekkor > ugyanis 5,3 milliárd forint ■ •volt á takarékban. Melyik összeg a kevés, melyik a sok? Ma beosztóbbak lennénk, s 1960-ban kevésbé voltunk azok, vagy akkor inkább hiányzott, mint ma, a beosztható, s megtakarításokra is jutó jövedelem? Tíz pár klassz cipő Bárány Máriával könnyen szót értünk. Igaz, biztonság kedvéért az édesanyját is behívja, s úgy közli, kapott egymillió forintot, azt tesz vele, amit a kedve diktál. Nevet ő is, a mama is a játékon, s hamarjában vennének egy automata mosógépet. Az tízezer. „Csak” tízezer. A mama praktikusabb: télreten- nénk neked lakásra, mondja Máriának. A lány tiltakozik, eszébe sincs férjhez menni: Huszonegy éves, a Híradástechnikai Anyagok Gyára betanított munkása, bár van tanult szakmája, kereskedelmi eladó, ám otthagyta, biggyeszt a szájával, sok volt a szekatúra. Egyetlen gyermek, külön szoba jut ezért neki itt, a váci, Petőfi utcai családi otthonban, s a kérdésre, félre- tesz-e keresetéből, a vállát húzza, majd ki is mondja: mire tennék félre? Jelképesen járul csak hozzá ellátásához: kétszáz forintot ad édesanyjának, fizetése további forintjaival — szerinte havonta úgy átlagosan kétezerötszázzal — maga gazdálkodik. Igaz, elismeri, e gazdálkodással gyakorta jut csődbe, a mama segíti ki fizetésnapok előtt, mert nincs egy fillérje sem. S azért nincsen, mert — szavaival — bemegyek például a Naszályba, s hiába, hogy csak egy pár harisnyanadrágot akartam venni, bekukkantok erre meg arra az osztályra is, jé, ezt hoztak, azt hoztak, ez nagyon helyes, azt ki kell próbálni... Megtörtént, egyetlen nap elköltötte fél havi keresetét, akkor a mama megszidta. Az eredmény? Mária: Anyu azt mondja, soha nem tanulok meg a pénzzel bánni, s ilyenkor mindig az következik, hogy bezzeg ők apuval, amikor összekerültek... Bárány Ferencné közbeszól: Azt gondolja, bármit mondok is, elhiszi? Amikor egyszer a kezembe került egy régi elszámolásom, s megmutattam, havi 1087 forint volt a keresetem, azt felelte, ne röhög- tess... Mi ebben a nevetséges? Ezt már én kérdem Máriától, s ahogy korábban másra, most erre is húzza a vállát. Még hogy mi a nevetséges? Égy ezresért három műszakban dolgozni?! Nahát, ezt ki veszi be? Bárány Mária szerint jól keres Érden legendák keringenek róla. Meglátott egy kopottas öltözetű idős asszonyt, kezébe nyomott ezer forintot. Téliszalámival etette a kutyákat. Volt olyan este, hogy négy italboltban állta mindenki számláját. Az öttalálatos lottószelvényére 1614 000 forintot kapott. Nem vett belőle semmi mást magának, csak egy öltözet ruhát. S fésl esztendő múlva már nem volt egy fityingje sem. Ugyanúgy szívességből került a feje fölé födél, mint annak előtte, s kiadós ebédért vágott fel egy mázsa fát. Nem tudott a pénzzel bánni — legyintettek azok, akik ismerték, akik látták, akik hallottak róla. Azaz mindenki legyintett. S közben azt gondolta, lenne csak az a pénz az én zsebemben.Két kezükkel Nem kell töprengeniük a válaszon. A kérdésre, életükben mekkora összeget tartottak egyszerre a kezükben, Mohos István meg a felesége szinte egyszerre vágja rá: negyvenkétezer forintot. Ennél nagyobb summát a tévében láttak, ha láttak, de mint mondják, ahogy a más pénze általában, az sem érdekelte őket. A negyvenkétezer forintot négy év alatt rakták össze. Az volt a tőke, a kiindulópont a hitelfelvételhez, az építőanyag vásárlásához, a házépítés megkezdéséhez; a holnapukhoz. Ma áll a ház a ceglédi Bokor utcában, bár híja van ennek is, annak is rajta, benne, de csak úgy jutnak előre, hogy lépést lépés követ. Mohos István a Tőzegkitermelő és Talajjavító Vállalat kotrókezelője, felesége a Május 1. Ruhagyár varrónője, összes keresetük, a két gyermek után járó családi pótlékot is beleszámítva, havi 8100—8300 forint Tekintélyes összeg, csakhogy: levonásokat, tagdíjakat, hiteltörlesztéseket lecsípve, nem marad több, mint ötezer forint, s ez négyükre elosztva -már - szerényebb hyújMzködáiSh02 kínál ban'., ipaplant. S mert — az asz- szohyka szavai szerint — magukba futottak a világnak, azaz összekerülésükkor semmijük sem volt úgy jut a ruhatár bővítésére, berendezési tárgyakra, ha... S ez a ha, a két betű, bizony garasoskodást takar, piaci alkudozásokat, füstölt hús tevével megbolondított főzelékeket, az egyik gyerekről a másikra maradó ruhácskákat, ■ fakóra mosva, tucatszor varrva, de Mohosné szerint: csak így lehet. Mármint fogni a forintot s keríteni azokból arra, amire kell. Nincsenek luxusigényeik, olyasmi, mint egy Trabant, vagy egy külföldi út. szóba sem kerül, s mégsem csalódottak, másokra szúrós szemmel nézve irigy- kedők. A férfi: A semmivel kezdtük, nulláról indultunk, amit lát, azt együtt szereztük. Ezért kevés a pénzünk, mert, ha beleülünk a készbe, akkor — éppen nemrég számoltuk össze Marikával —, már százötvenezer forintunk lehetne egymásra hasaltatva, mert ennyit adtunk ki, mióta megesküdtünk, azaz hat esztendő alatt. Ez évente 25 ezer forint, s ha hozzágondolja, hogy nem mindig kerestünk így, meg azt is, a családi pótlék nem fedezi azt, amit a két gyerekre költeni kell, akkor megértheti: ez csak úgy ment, hogy nekem heti tíz forint volt a zsebpénzem, s Marika az ötödik házassági évfordulónkon ment először. fodrászhoz. Szavaiban nyoma sincs a keserűségnek, vagy a méltatlankodásnak, tényeket közöl, azokhoz illő szárazsággal, s a tényközlőhöz illő józansággal. Mohos István ugyanis kiszámította, még három esztendő kell ahhoz, hogy a házzal, a ház körül készen legyenek. s akkor enyhíthetnek a gazdálkodási szigorúságon. Ö most harminc-, felesége 28 esztendős. Szó sincs tehát arról, hogv egész életüket garasok kopogó hangja kísérné, s mert nem türelmetlenek, a garasokból lett tallérokhoz — a csinos házhoz, amin ugyan nagy summa a kölcsön, az ízléses berendezési tárgyakhoz, az egyetlen passzióhoz, a televízióhoz —. nem tapad a keserves akarás fanyar verítéke. Nem zsugoriak, hanem beosztok, nem azért mondanak le sok mindenről. mert valami tetszetős külsőséggel mások előtt akarnak pávás- kodni, hanem azért, hogy emberi környezetet alakítsanak ki maguk körül. Nem örököltek, nem nyertek. nem kaptak semmit. Tényleg két kezükkel teremtik meg világukat, s ha lassan, akkor lassan, de ez a világ minden szegletében két
