Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-13 / 86. szám

1978. Április is., csütörtök ^mrn> Tüzesek, újak színben, ízben Tüzesek, színben és ízben újak a homoki nemesítésű borszőiőfajták nedűi, amelyek közül jó néhány — a kispar- cellákon kívül — az ország 23 kertgazdaságában is bizonyí­totta már kitűnő tulajdonsá­gait. Ezt igazolják a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskemét melletti telepén szerdán megkezdődött hagyo­mányos tavaszi borbírálatának tapasztalatai. Két nap alatt 40 féle új homoki nemesítésű fehér és vörös bor kerül a zsű­ri elé. A kertgazdaságok részéről máris nagy az érdeklődés az új fajták iránt. A honosításra vállalkozók — az Alföldön és a történelmi borvidékeken — saját termésű bormintájukkal vesznek részt a homokon ne­mesített új borszőiőfajták „versenyén”. Ez az első alka­lom, amikor a kutatók és a termelők közös borbírálatot, fórumot tartanak a termeszté­si tapasztalatok kicserélésére, s az igények egyeztetésére. Gyógynövények tavasza Budakalászon, a Gyógynövénykutató Intézet földjein is megkezdődtek a tavaszi munkák. A képen az intézet kéthek- táros tábláján az őszi mákot gyomtalanílják. Bozsán Péter felvétele Álomtervek — Csobánkának Kötelező — de nem lehetséges Vannajc rendezési tervek, amelyek fölpezsdítik a közsé­gi vezetők fantáziáját, és van­nak olyanok is, amelyek fiókok mélyén eltemetve fekszenek, mert nem, vagy alig tudják hasznukat venni. A tizenkét éve készült csobánkai terv ez utóbbiak közé tartozik, pedig annak idején 198 ezer forintot fizettek érte. Tilos az ipar Csobánka szép fekvésű he­gyi község, kiemelt üdülőterü­let. Ezeknek az adottságoknak mégsem tudnak a községben maradéktalanul örülni, mert több hátrány származik belőle, mint előny. Talán az egyetlen, s nem megvetendő előny az, hogy a lakosság zavartalanul élvezheti a friss levegőt. Leg­alábbis az alatt a rövid idő alatt, amit otthon töltenek, mert a munkaképes korúak nyolcvan százaléka közeleb­bi-távolabbi városokba, köz­ségekbe jár dolgozni. A kiemelt üdülőterület meg­tisztelő cím ugyanis azzal a nem csekély hátránnyal jár, hogy ezeken a helyeken tilos az ipartelepítés — éppen a jó levegő megvédése érdekében. Pedig több üzem is kereste már a kapcsolatot Csobánká- val, húsz-huszonöt embert foglalkoztató, főleg egyszerű, manuális munkát kínáló kis­üzemet telepítettek volna ide, de ezt tiltja a rendezési terv. Még sikkor is, ha csak maga az üzem fűtése szennyezné a levegőt, noha egy-két kémény­nyel több már nem osztott és nem szorzott volna. Sok eljáró asszony reménykedett annak idején ennek a tervnek a meg­valósulásában, de reményeik nem váltak valóra. Nem is a holnapnak Az iparosodó községek veze­tői megengedhetik maguknak, hogy szép terveket szőjenek, az ipar felfrissíti a helységek vérkeringését, életet visz a lakóhelyre — és anyagi segít­séget hoz a tanácsnak. Csobán- kán nem számíthatnak az ilyenféle vérfrissítésre, sem az abból származó anyagi haszon­ra. A rendelkezéssel vitázni persze értelmetlen, mindösz- sze azért bocsátottuk ezt előre, hogy lássuk, mit ér egy nagy- ratörö rendezési terv, ha egyes_ részleteinek megvalósítasá-' hoz vagy a lehetőség, vagy a pénz, vagy mind a kettő hiány­zik. Vegyük például az útépítést. Tavaly épített a község egy 1 kilométer hosszú, 4 méter szé­les utat. Kétmillió forintba ke­rült. És 4 méter, széles. Pe­dig a rendezési tervben tizen­hat (!) méter széles utak sze­repelnek, más helyekre tizen­öt, tizenhárom méter szélessé­get írtak elő. A tanács elnöke ezt képte­lenségnek tartja. Honnan vennék erre a pénzt? Még ko­molyabb ipari háttér biztonsá­gában is túlzásnak tetszene. Arról nem is beszélve, hogy a község terepviszonyai miatt nem sok olyan hely van, ahol ilyen széles utat lehetne ki­alakítani. Szó se róla, szívesen látnák a szép, széleá utakat, a közlekedés biztonsága szem­pontjából nagyon is indokolt lenne, s indokolná az is, hogy egy utat ma már nem is a hol­napnak, hanem a holnapután- nak kellene építeni... Ami történt, megtörtént A rendezési terv modern községközpontot ábrázol. Ez is az álmok világába utaltatik. A tervben foglalt elképzelése­ket — belátható időn belül — megvalósíthatatlannak tartják. A tervbeli községközpont több lakóházat szanálásra ítélt. Lakóik — és a tanács — nem is bánnák ezt, ha lenne hová költözniük helyette. Egy la­kóház helyére például bölcső­dét terveztek. A bölcsőde jó lenne, de a lakóknak lakást kellene adni. A legjobb hasznát az üdülő- területeken vették a rendezési tervnek. Három kisebb üdülő­körzet tartozik a községhez; a terv készítésekor, 1967-ben r— hatvan hétvégi ház állt a tel­keken, ma már csaknem ötszáz. A terv a beépítés módját ha­tározta meg, azért, hogy az építkezés ésszerűen rendezett, az összkép szép legyen. Tör­téntek mégis olyan hibák, amelyeket nem lehet a terv rovására írni. A tanácsnak hosszú ideig nem volt műsza­ki előadója, nem volt aki ügyeljen, az előírt rend betar­tására. Most már vigyáznak erre, de ami nem jól sikerült, azt már nem lehet meg nem történtté tenni. Elapadt a forrás Mit is szeretne a tanács? Azt, amiben maguk a vezetők sem reménykednek: a rende­zési terv felülvizsgálatára len­ne szükség. A rendezési terv végrehajtása ugyanis kötelező, de mit ér egy olyan terv, amely­nek tizenkét év alatt csak tíz százalékban tudták hasznát venni, és hogy lehet kötelező az, ami lehetetlen? Nincs ipar, a tanács magára van utalva. Telekeladásból már nem szár­mazik a jövőben számottevő bevételük. Az agglomerációs terv szerint a Csobánkához tartozó üdülőterület a kétszere­sére növekszik ugyan a jövő­ben, azon a földön, amely je­lenleg művelés alatt áll. De ez nem tanácsi értékesítésű terület, a következő években mindössze húsz-huszonöt tel­ket tudnak értékesíteni. S ezzel a források el is apadtak. H. E. Egy bányával kezdődött PÁRÁD Valamikor hajdanában okos birkák tanyáztak a parádi völgyben, ahol békés legeié- szés közben ráakadtak a sava­nyú vízre, belekóstoltak, s ettől kezdve hiába terelte őket a juhász a tiszta forráshoz, megmakacsolták magukat, és csakis a csevicével oltották szórajukat. Vagyis a híres parádi vizet a birkák fedezték fel. A néphagyomány még azt is számontartja, hogy a sa­vanyú vizet iszogató juhok egészségesebbek, sőt szebbek is voltak. Timsóval írt jelentés A parádi völgy ásványvi­zeinek legrégibb leírásait Bél Mátyás vetette papírra 1730- ban. Am maga a fürdő Mark~ hot Ferenc nevéhez kapcsoló­dik. 1763-ban Mária Terézia úgy rendelkezett, hogy a várme­gyék tvzti physiKusai kötele­sek összeírni a területükön ta­lálható gyógyvizeket és ismer­tetni azok hatását. Markhot Ferenc, Heves és Külső-Szol- nok vármegyék tiszti főorvosa komolyan vette a felség pa­rancsolatát és alapos igyeke­zettel látott munkához. Leírta és vegyelemezte a timsós vi­zet, amely: ...a Mátra oldal­lal szemben levő és az attól egy völggyel elkülönített köves hegyen, annak déli oldalából fakad ... Az ásványvizet a hegy tetejéhez közel inkább úgy izzadja ki, mint annyi­ra buzog. Markhot leleményes ember volt: párologtatással a víz­ből timsót nyert, majd gu- bacs és gumiarabikum hozzá­adásával jó minőségű tintát készített, s ezzel írta meg a jelentést, amelyhez mellékelt egy darabka timsót is. E fel­fedezésnek is beillő jelentés — amelyet ma is őriz a Heves megyei Levéltár — azonban a helytartótanács bürokráciá­jában megrekedt. Mégis lett fürdő Párádon. Igaz, előbb a bánya. Az ered­ményen fellelkesült Markhot ugyanis egy javaslattal állt elő: fent a Fehérkő-hegyen gyártsanak timsót a forrás­vízből. Egri, görög és szerb ke­reskedők meg is alakították az első magyar timsófőző gyárat, amelynek táplálására bányát nyitottak, mert a bá­nya, valamint a főző munká­sai tapasztalták a timsós víz fertőtlenítő, gyógyító hatá­sát, a parádi uradalom bérlő­je, az Orczy-család a timsó- gyár szomszédságában, a mai gyógykórház helyén négy für­dőkamrával és nyolc káddal felszerelt fürdőházat és szálló­helyiségeket építtetett. 1778-at írtak akkor. Innét kezdődik a fürdő kétszázéves története. Egy völgy — három gyógyvíz Milyen is volt valójában az egykori parádi fürdő? Fáy András 1819-ben megjelent könyve az első magyar nyel­vű leírást nyújtja. Vágynak ugyan a’ fürdőnél kilencz vendég szobák és egy tágas köz konyha... A sava­nyú forrásoknál van öt vendég szoba ...A’ fürdő szobák kes­keny rekeszek, többnyire nedves tégla padozattal, és egy krónika, medicina Gyógykúra ASF IIENY# VASEDENY« VASEDENY • VASEDEN homályos ablakocskával. A’ ferdő a’ vizet tetszése szerint nem mérsékelheti: mert sró- fos csövei azon Válunak, mellyen a’ víz eresztetik, nin­csenek. Hosszas kiáltozásra hoz a' fürdős leány kupában meleg vagy hideg vizet... Na­ponként közép számvetéssel készül itten nyolez kádban Junius eleitől Augusztus vé­géig 30 fürdő, Májusban 10, és így esztendőnként öszveség- gel mintegy három ezer... Így festett Parádfürdő első, mondhatnánk puritán korsza­ka, amelyet hamarosan fellen­dülés követett. Része van a fellendülésben Kitaibel Pál pesti természet­tudósnak, a botanika és ké­mia professzorának is, aki új­fent megvizsgálta és vegyele­mezte Párád vizeit, s pozitív tapasztalatai most miár orszá­gos rangot is ígértek. 1826-ban nagyarányú építkezés veszi kezdetét: korszerűsítik a für­dőházat, ivócsarnokok, szál­lodák épülnek, míg 1828-ban Prunyi Mihály személyében megérkezik Párádra az első fürdőorvos is. Ettől az időtől kezdve Pa­rádfürdő már az akkori Ma­gyarország elsőrendű elegáns gyógyhelyének számít. Az első fürdőorvos 1833-ban könyvet ír Párádról, amelyben a ké- nes-alkaikus források, a tim­sós fürdők, valamint a vasat tartalmazó Clarisse forrás gyógyító hatását ismertetve Parádot mint hármas gyógy­intézetet mutatja be és ajánl­ja. Nemcsak Párádon, hanem a sasvári csevice-forrásnál is építettek egykor fürdőházakat, amelyeket bizonyára a XIX. század végén a kastélyépítés kapcsán bontottak le. Egy 1853-ban megjelent Fürdői — Zsebkönyv című kiadvány szemléletesen érzékelteti a korabeli hangulatot: Egertől négy. óra távolság­ra ... A parádi időtöltések között fő helyet foglal a táncz, melly a cseviczei tánezterem- ben, majd minden nap divat­ban van, s melly színpadi elő­adásokkal váltatik ollykor fel... Parádfürdő fejlődése egy­re jobban a nagyvilági szóra­kozóhely felé mutat. A XIX. század közepén már így pa­naszkodik a fürdőorvos: éve­kig űzettek éjjel-nappal meg­gondolatlan, zajos mulatságok, melyek a legtürelmesebb szen­vedőre is érzékenyen hatot­tak, másokat pedig a vendé­gek közül a fürdők elhagyá­sára kényszerítettek. Komplex terápia 1914-ben írja Párád fürdő­orvosa: ...a vendégek elhe­lyezésére hat szállóban és hét kisebb lakóházban összesen 180 teljesen felszerelt lakó­szoba szolgál... Minden ven­dég, aki a fürdőtelepen tar­tózkodik, hetenként két Ko­rona gyógy- és 2 Korona ze­nedíjat fizet. Az első világháború után hirtelen megnőtt Parádfürdő jelentősége, új épületeket emeltek, bővítették a régie­ket, ám az igazi fürdőélet csak a felszabadulás után, a negyvenes évek végén kezdő­dik, majd 1952-ben létre jön az Állami Gyógyfürdőkórház. Ez már a közelmúlt, isme­rős fejezetek, amelyek a je­lenbe terelik a beszélgetés fo­nalát. — A háromféle gyógyvíz, mégpedig egyetlen völgyben a természet ajándéka. De mit tesz hozzá az orvostudomány — kérdezem a fürdőkórház vezetőit. Dr. Gyetvai Gyula igazgató főorvos válaszol: — Mindazt, amire ismere­teink alapján a betegeknek szükségük van. Parádfürdőn valóban gyógyít a víz, de fel­használjuk a nyugtató klímát, a diétát, a gyógyszereket, a fizikoterápiát, az ultrahang­tól a mikrohullámig. Az or­szág különböző részéből ér­keznek a beutaltak, évente 3500 beteget kezelünk, nyolc­van százalékuk különböző gyomorbántalmakban szen­ved, a többiek pedig nőgyó­gyászati panaszokkal jönnek Parádfürdőre. A víz valóban a természet ajándéka. S bár a különböző gyulladások meg­szüntetésében jelentős szere­pe van a timsós fürdőknek, a fekélyesek esetében pedig a parádi víznek, a javulást, vagy a gyógyulást mindig a gyógytényezők együttes ha­tásával, vagyis a komplex terápiával érjük el.. S ezek a gyógytényezők így együtt csakis itt, a völgyben találha­tók. A parádi vizet persze sokfelé szállítják, vihetnek a hegyről érkező timsós vízből is, ám másutt már egyik sem az igazi, vagy legalábbis nem ugyanaz. — Gyakran hallani, hogy itt a kórházban áthangolódik az ember szervezete. Hogyan kell ezt érteni? — Tulajdonképpen arról van szó, hogy a már említett komplex terápia hatására ren­deződnek a gyulladások, a fe­kélyek, javul a beteg közér­zete, megjön az étvágya és idegileg is rendbejönnek a beutaltak. Vagyis áthangoló­dik a szervezet. Parádfürdő újabb króniká­ja feljegyzi, a korszerű diag­nosztikát, az Endoszkópnak nevezett japán csodagépet pél­dául, amelynek száloptikája mint valami rejtelmes fényké­pezőgép lencséje színes képe­ket továbbít gyomrunk bel­sejéből és állapotáról, még­pedig pontosan az orvos sze­me elé. A rangos gasztroente- rológiai tanácskozásokat, az új­jáépített nyugati szárnyat, amelyben korszerű röntgen- osztályt és laboratóriumot rendeznek be. És a terveket is, amelyekről az igazgató-fő­orvos oly lelkesen beszél: — Még az idén befejeződik a teljes rekonstrukció, amely­nek eredményeképpen 170_re csökken ugyan a kórház fé­rőhelye, de korszerűbb, és kényelmesebb lesz az intéz­mény, s jobban szolgálja majd kettős feladatát: az utókeze­lést és a rehabilitációt. Re­méljük, a következő tervekből sem marad ki ez a fürdőkór­ház. Egy nőgyógyászati blokk kellene, mert a petefészek­gyulladások lassan már bi­zony népbetegség jelleget öl­tenek. A távolabbi jövő pe­dig: nos, ha sikerülne me­leg forrásvizet vezetni a strand medencéjébe, akkor valóban nagyszerű fürdőkultúra ala­kulhatna ki ebben a gyönyö­rű völgyben, ahol még a táj nyugalmát is az orvostudo­mány szövetségeseként tart­juk számon Márkusz László (Vége) 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents