Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-30 / 75. szám
SIjííf ettr. irr 1978. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK SOKFÉLESÉG, ÖNÁLLÓSÁG, ÚJSZERŰSÉG Fiatal képzőművészeink Párizsban PEST MEGYÉBEN ALKOTÓK MŰVEI A TÁRLATON A nagymúltú párizsi Független Művészek Társaságának hagyománya, hogy évenként rendezett tárlataira meghívja egy- egy ország művészeit. Az idén fölkérésük hazánkra esett. Ennek megfelelően a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 35 művészé mintegy száz alkotással — festménnyel, grafikával, szoborral — szerepel a Grand Palais-ban rendezett, és előreláthatóan egy hónapig nyitva tartó bemutatón. A Pest megyében alkotó, kiállító művészek közül is többen részt vesznek műveikkel. így Farkas Ádám, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Pest megyei területi szervezetének titkára és a Vácott alkotó Gyurcsek Ferenc szobraikkal, az ugyancsak váci Sáros András Miklós rézkarcaival, valamint a korábban Nagymaroson, Szentendrén is kiállított Mészáros Géza festményeivel. A párizsi tárlaton szereplő fiatal alkotók csaknem mindegyike személyesen is_ részt vett a megnyitáson. Köztük az alábbi cikkünk szerzője, aki egyben a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának KISZ-titkára is. A hajdan nagy hírű Füg- ■rx geilen Művészén — melynek; rangja az utóbbi idők íorgatagáoan bizony kissé megkopott —, az idén új módszerhez folyamodott, hogy visszahódítsa közönségét. A meghívón egy 70 évvel ezelőtti katalógus reprodukcióját látjuk: a 70 éve született kubizmus történeti kiállításával indul a tárlat sorozata, Picasso, Braquecímmel. A bejárat fölött Blériot repülőgépe függ. A mi Keleti pályaudvarunk nagycsarnokánál kétszerié nagyobb Grand Palais hatalmas terében szinte áttekinthetetlen méretű kiállítás Van Gogh, Cezanne, Toulusc-Lautrec, Gauguin képeivel nyitja meg a csarnok „főutcáját”. A kübistákat követően, erről a főutcáról feltáruló térben Studio de Hongría néven állít ki hazánkból, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója. A magyar anyag sokféleségével, önállóságával, újszerűségével (a sajtófogadáson megjelent szakemberek véleményét idézem), és a mesterségbeli tudás vitathatatlanul egyöntetű jelenléte folytán, valóban szilárd szigetet alkot az egyébként erősen hullámzó színvonalú kiállítás tenger közepén. Az Horizon Jeunesse, a francia fiatalok kiállítása ezúttal a francia vidéki és párizsi lapok kritikusai által meghívott művészek munkáiból állt össze. Ennek is tulajdonítható az az általános és fokozott figyelem, amely- lyel most az egész ország művészetkedve!ő közönsége a Grand Palais felé fordul. Talán nem csupán szerencsés véletlen, hogy a közönség először Is a magyar fiatalok anyagát fedezi fel, a szónak ezúttal szinte kolumbuszi érteiméiben, hiszen legtöbbjük számára első alkalommal válik létezővé és kézzelfoghatóvá a mai magyar festészet, szobrászat, grafika. Valóban gyeif-an hangzott el a kiállítással kapcsolatban a felfedezés szó. Általános meglepetést és elismerést keltett az is, hogy csaknem valamennyi magyar kiállítóművész megjelent a sajtófogadáson és az ünnepélyes kiállításmegnyitón. A fiatal művészek 34 tagja a KISZ Központi Bizottságának kiküldetésében utazott a francia fővárosba. Programunkat az Express Ifjúsági Utazási Iroda szervezte. Igen jót TVnhéz kiválasztani a legmaA ' radandóbb élményt, amely a tárlaton kívül is megragadott. Megfogadva Boldizsár I ván tanácsát, mi is először a Beaubourg-1, a Pompidou Centrumot kerestük fel. (Olajfinomítót idéző megjelenése miatt újabban a franciák Pompidoleumnak is nevezik.) Számunkra, akik Pogány Frigyes előadásait hallgattuk a főiskolán, az anyag-szerkezet- funkció-forma dialektikus elvének tökéletes megtestesülését ismerhettük fel az első pillantásra, talán kicsit meghökkentő külsejű épületben. Hogy csúnya lenne? Ez, bizony, eszünkbe sem lutott. Szép, ahogy egy tengeri állat, egy ásvány kristályszerkezete vagy akár egy búzakalász szép. Funkcióit megismerve bomlik ki előttünk sajátos. mégis magától értetődő esztétikája. A kockakővel kirakott tér. amelyen áll, egy kicsit Hyde-park, játszótér és cirkuszporond egyszerre, és — ami ezzel együtt jár — természetesen piac is. A szónokok, a tűznyelő, lánctépő mutatványosok, a gyerekzsivaj és az állandó élő zeneszó eleven és mégis időn túli közegén áthaladva lépünk be a legmodernebb technikával felszerelt házba, melynek szolgáltatásait felsorolni is hosz- szú lenne. Ezért most csupán a jelenkori képzőművészet nagyszabású kiállítását, no, meg a felső emeletekről elénk táruló nagyszerű városképet említem. Küldöttségünk eljutott Chartres városába is, ahol —mintegy a Beaubourg ellenpontjaként —, a gótikus katedrális kétezer négyzetméternyi üveg- festményeinek félelmetes szépsége, megsemmisítő hatása elől szinte kimenekül tünk a barátságos kisváros verőfényes, ragyogóan tiszta tájion, utcáira. A Grand Palais-ban rendezett kiállításunkra visszatérve — ahogy azt a párizsi Magyar Intézetben rendezett fogadáson Bíró Lívia és Patkó Imre elmondta: a francia sajtó, rádió, televízió már előze- teseiban is legalább tízszer annyit foglalkozott a kiállítással, mint az elmúlt években összesen. A rendezők százezer nézőre számítanak. Csupán, a megnyitóra tízezren jöttek el. Tény: narancsvörös belépőkártyáinkkal is hosszú sort kellett végigállnunk, hogy saját kiállításunk sajtófogadásán jelen lehessünk. Már az első napokban négy vidéki városból — Arras, Sois- son, Laon, Lens — érkezett meghívás: szeretnék kiállítani a magyar anyagot. Flóra (részlet). Cikkünk szerzőjének festménye a párizsi kiállíÉs végül egy emlékezetes pillanatkép: Illyés Gyula a fiatal magyar művészek gyűrűjének közepén. Egy valóban megilletődött pillanat, sűrűn kattognak a fényképezőgépek... Mészáros Géza Farkas Adám Párizsban kiállított szobrainak egyike Kultiíra — anyanyelven Nemzetiségi pedagógusok a Jószomszédság könyvtárában Érden 14 könyvtár várj a az olvasókat. Közülük mégis csupán egynek van neve: a Jó' szomszédság könyvtárának. Ezt a csaknem 2200 kötetes bibliotékát Csuka Zoltán József Attila-díjas költő és mű fordító, a szerb, horvát, szlovén irodalom avatott tolmá- csolója adományozta a nagyközségnek két esztendeje. S maga, Csuka Zoltán látta vendégül tegnap a könyvtár falai között azt a negyven Pest megyében dolgozó nemzetiségi nyelvi szakfelügyelőt és munkaközösségvezetőt, akik szakismereteik elmélyítésére érkeztek ide. A csoportot elkísérte útjára Belos Péter, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének elnöke, országos szerb-h orvát nyelvi szakfelügyelő, valamint Szabó Imre, a Pest megyei pedagógus-továbbképzési felügyelő. A látogatók megismerhették a könyvtárat, s Csuka Zoltán magyarázata nyomán a délszláv irodalom kiválóságainak munkáit: a könyvek szerzői, s dedikálói közül például Ivó Andric, Miroslav Krleza, Gustav Krklec alkotásait. Beszélt az idős műfordító személyes élményeiről, találkozásairól azokkal az írókkal, akiknek műveit — mintegy 120 kötetet tesz ki az életmű — eddig magyar nyelvre fordította. De láthatták az érdeklődők a szerb, horvát, szlovén, macedón szerzők fényképeit, eredeti műveit is, s ritkaságként egy Mir nyelven íródott könyvet. Végül az idén 77. születésnapját köszöntő Csuka Zoltán a könyvtár melletti lakásában, a'fikotószobájában látta vendégül a pedagógusokat, elmondotta munkájáról, hogy most dolgozik Miroslav Krleza Zászlók című műve utolsó kötetének magyar nyelvre fordításán. A fiatalok olvasóvá nevelése nem könnyű feladata a nevelőknek. Ez a könyvtár pedig a nemzetiségi nyelv egyik műhelye, s bizonyára sok segítséget nyújthatna ezután is annak a 90 pedagógusnak, akik megyénkben 4000 kisdiákot oktatnak nemzetiségi nyelvekre... V. G. P. HETI FILMJEGYZET Lelki élet, lelki bajok PEST MEGYEI SZERZŐ MŰVE NYOLCADIK KIADÁSBAN Száz esztendő alatt megkétszereződött az átlagos emberi életkor. Az orvostudomány utolsó évszázadának ez a csodálatos eredménye lényegében abból a felismerésből ered, hogy a betegséget szabadszemmel láthatatlan kórokozók idézik elő. Pasteur, Koch, Semmelweis és társaik klasz- szikus alakjai ennek a döntő csatát nyert egészségvédő harcnak. Munkájuk a gyógyszerészeitől kapott hataimas támogatást. Ma már specifikus orvosságokkal, célzottan lehet elpusztítani az egykor le- győzhetetlennek tartott mikrobák legtöbbjét. A modern orvostudománynak e századbeli felismerése az a ma már természetesnek tűnő megállapítás, hogy az ember egységet jelent, nem lehet, külön gyógyítani a beteg szívét, tüdejét. Az egész embert, testi és lelki bajaival együtt, mint egységet kell vizsgálni és kezelni. További haladást jelentett a gyógyításban a környezet jelentőségének értékelése és a konzekvenciák tudomásulvétele. Hiába adja vissza az orvos betegének az egészségét, ha az felkészületlenül kerül vissza abba a környezetbe, amely őt beteggé tette. Persze, hogy kiújul a gyomorfekélye, visszatér a magás vérnyomása, felborul a lelki egyensúlya. De ha már á környezetet nem lehet megváltoztatni, megváltoztatható a gyógyult ember hozzáállása. A modern gyógyászati rendszerben nagy hatású metódussá lépett elő a pszichoterápia, a lélek felkészítése a várható nehézségek elviselésére. Mint az orvoslás minden területén, nélkülözhetetlen segítséget jelent a gyógyítás — ha megvalósítható —, de még előnyösebbnek ígérkezik a megelőzés, a lehetőségek határáig visszaszorítani a betegség kialakulását. Ma már tudjuk, hogy például az infarktus eredményesen lenne megelőzhető, ha visszaszorítanánk a veszélyeztető tényezőket. Nem független tőlük az elhízás, ami rendszerint mozgáshiánnyal Is jár együtt, a dohányzásról is le lehet szokni. De a megelőző tényezők között döntően fontos a leki profilaxis, vagyis a megrázó élmények hatásának a lehetőség szerinti elkerülése. Bár a terápia gyógyítást jelent, mégis elfogadhatjuk, hogy a lelki élet karbantartásához, a lelki bajok megelőzéséhez szükséges a pszichoterápia. Nem könnyű, de nem elérhetetlen célkitűzés lelki életünk harmóniájának megvédése. Különösen akkor, ha olyan nagyszerű segítséggel rendelkezünk, mint a Pest megyei Kórház Ideggondozó Intézete főorvosának, dr. Hérái Istvánnak a Lelki élet, lelki bajok című műve. Alig húsz esztendő alatt már a nyolcadik kiadásban jelent meg ez a rendkívül népszerű kötet, amely módszeresen segít ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat és a harmonikus cselekvés érdekében helyesen értékelhessük a körülöttünk zajló életet. Az olvasmányosan megírt könyv tizennyolc fejezete tizennyolc pszichoterápiás kezelés. Mire elolvassuk, jobban ismerjük önmagunkat, megértjük a pszichiáterek, az ideggondozók munkáját. A lelki élet bonyolult, de megérthető mechanizmusa tárul fel. A kitűnő orvos-író nem kerüli el a népszerűtlen feladatokat sem és egy-egy kritikai célzásából' kénytelenek vagyunk magunkra ismerni. Dr. Veres Pál Filmregény Jelenet a Filmregény című új magyar filmből Dárday István nevét a Jutalomutazás című film tette egycsapásra ismertté. Értékeit annak idején lelkesen és meggyőződéssel méltattuk, hiszen ez a film valami újat hozott a magyar filmművészetben, mind módszerével, a dokumentumfilmet a játékfilmbe átjátszató megoldásaival, mind pedig hangvételével és szemléletmódjával. Ezek után azt várhattuk, Dárday tovább megy a maga vágta csapáson, melyen mások aligha követhették volna az utánzás veszélye nélkül. Ám a saját út követése helyett most itt van Dárday újabb filmje (Szalay Györgyivel közösen írta, operatőrei Koltai Lajos és Papp Ferenc), mely olyan, mintha új ösvényen vezetne bennünket a rendező. A Jutalomutazás szatírája itt hiányzik, a nevettetve bírálás elmarad. De nem ez a fő újdonság. Hanem az, hogy az előző film kerekre szerkesztett, tömör sztorija ezúttal mintha feloldódna, széthúzódna, kitágulna, az epikum felé tolódna el. Mintha? Pontosabban fogalmazunk, ha leszögezzük: a Filmregény füriiepika, tehát az, aminek a címe mondja. Vetítési ideje körülbelül négy és fél óra, tehát jóval hosz- szabb, mint egy úgynevezett kétrészes játékfilm. És bármilyen furcsa, ez a moziban valóban szokatlan terjedelem nem jelent elviselhetetlen unalmat, érdektelenséget. Ha jobban belegondolunk, a film végignézése után legfeljebb egy félórányi anyagot tudunk fölöslegesként megjelölni, vagy még ennyit sem. S ez, végül is, nem olyan veszedelmes. Másfél órás, „szabályos” játékfilmek tucatjait lehetne felsorolni, melyekben ugyanennyi fölösleges anyag, ugyanennyi ismétlés, üresjárat van. Mi a Filmregényben az újdonság ezek után (a terjedelmén kívül)? Valami, ami végső soron roppant egyszerű, de éppen ezért meglepő. Az tudniillik, hogy Dárday úgy meséli el a három nővér, Mari, Ági és Zsuzsa történetét, mintha egy modern stílusú regényt írna — csak éppen kamerával dolgozik toll vagy írógép helyett. A civil szereplők által megtestesített figurák úgy élik az. életüket a megkonstruált, megírt, de teljesen dokumentarista stílusban fölvett történetben, mint egy regény lapjain. Részletezően, alaposan, s egyre fokozatosabban kibontakozó szerkezetben mutatja meg nekünk a rendező a három lányt, a környezetüket, a családjukat, a magánéletüket, a kudarcaikat, a sikereiket, féltékenykedéseiket, útkereséseiket és zsákutcáikat. Bonyolult emberi, családi, társadalmi kapcsolatok tárulnak fel, kapcsolódnak egymáshoz, rímelnek vissza, s gazdagodnak újabb és újabb vonásokkal, ahogy a történet lassan előrehalad az időben. És mivel a három lány egyénisége, a velük történő dolgok, és az őket körülvevő világ meg az ebben a világban mozgó figurák „jól vannak kitalálva”, a néző lassacskán belehelyezkedik ebbe a sajátos elbeszélő stílusba, és úgy figyeli a vásznon pergő képsorokat, mintha regényt olvasna. És Dárday „találmánya” épp ebben áll: irodalmiasítja a műfajt, de ugyanakkor megtartja film jellegét is. Nem egy rövid filmjegyzet feladata az ebből a megoldásból eredő filmművészi perspektívák részletes elemzése, de annyi itt is elmondható: a Filmregény legalább annyira figyelmet ébresztő munka, mint Dárday első filmje volt. Ilyenek voltunk A nagy szemfényvesztések filmje ez. Sidney Pollack amerikai rendező — akit A lovakat lelövik, ugye? című kitűnő filmje alapján nálunk is ismernek — arról csinált filmet, hogy mi minden történt azzal az amerikai nemzedékkel, azaz e nemzedék néhány jellegzetes képviselőjével, amely a második világháború előtt és alatt volt fiatal, és később meg kellett ismernie a maccarthyzmus boszorkányüldöző politikájának esztendei alatt a fenyegetettséget, a gondolkodási és véleményszabadság súlyos megsértését. A baloldali, sőt kommunista Katie és az írónak készülő, tipikusan polgári beállítottságú Hubbell egyetemisták. A 30-as évek végén találkoznak, s a háború kitörésekor elválnak, hogy később újra összekapcsolódjék az életük, összeházasodjanak, majd az ötvenes évek elején elváljanak, mert a befutott írót a hollywoodi filmsiker korrumpálja és emiatt a kommunista Katie mint feleség ,nem kívánatossá” válik. Lehetne tehát ez a film az első világháború utáni „elveszett nemzedék” Hemingway és* Fitzgerald által ábrázolt morális és politikai konfliktusainak huszonöt-harminc évvel későbbre tett „második fejezete”, s erre a téma alkalmas is lenne. De minden jószándék és a két főszereplő satár, Barbara Streisand és Robert Redford jelenléte dacára, ez a film csak a téma felületén marad. Divattá szelídült ugyanis a „politikai”-nak nevezett, de valójában legfeljebb csak rózsaszín, és nem vörös film Amerikában. Ezek a művek úgy tesznek, mintha nagyon bátrak lennének, holott épp a középszert dicsőítik. Ez a film is azt sugallja, hogy sem Katie forradalmisá- ga (ami jobbadán polgárpukkasztó allűrökben nyilvánul meg a filmben), sem Hubbell konformizmusa (ami mögött nem elvi, csak anyagi indítékok állnak) nem az igazi. Aki a szélsőségeket elkerüli — sugallja a film — az nem keveredik konfliktusokba, hanem a békés amerikai átlagpolgár életét éli, s zavartalanul birtokolhatja az „amerikai álom”, a tökéletesnek hirdetett jóléti társadalom biztosította javakat. Nem kell kilógni a sorból, akkor nem lépnek az ember lábára. Akinek nincs vaj a fején, azt nem háborgatja az Amerika-elle- nes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, és aki nem ír olyan könyveket, amelyek megfilmesítése e bizottságnak esetleg nem tetszik, az nem kényszerül kompromisszumokra. Hát... Takács István
