Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-24 / 71. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE A Per. Hossz kedvvel mond rosszat az ember az olyan műsorokról, amelyek vala­mely jelesebb személyiség vagy történelmi esemény emlékét ízlésünk ellenére, a vállalt fel­adathoz méltatlanul idézi meg. Hogyne, hiszen az ünnepi han­gulat csappan meg így, tisz­telgésünk értéke kevesbedik. Mindezt a kedden késő este közvetített Per című doku­mentumjáték kapcsán kény­szerülünk elmondani, amely vállalkozás tisztes szándéká­hoz ugyan nem fér kétség, de amelynek megvalósítása méltatlan volt március 21. em­lékéhez. Valami nagy-nagy 'kapkodás jelei érződtek ezen a vállal­kozáson; úgy is mondhatnánk: az előkészítetlenség stigmái mutogatták magukat. A közre­működő színészek a rájuk bí­zott népbiztosok, illetve bí­rósági emberek alakjainak el- hitetése helyett csak a nehezen szájukhoz érkező szöveg vi­szonylag hű elmondására tö­rekedtek — baki így ts nem egy bosszantotta az előfizetőt —; a stúdióbeli környezet hir­telen összeiitöttnek, s ezzel együtt jellegtelennek tetszett; és hát az egész rendezés va­lami időn s korokon túlira helyezte át ezt a nagyon is egyszer való történetet. Mo­dellált — hogy divatos mű­szóval éljünk; illetlenül és ért­hetetlenül általánosított. Bizony, bizony, csak egy olyan nagyon eredeti, indula­tait nem szégyellő, önmagát nem adni nem képes színész vaskos figurája mögé tudtuk elképzelni az 1919. utáni ne­héz időket, mint amilyen Szir­tes Adám. Jószerivel ő volt az egyetlen, akit látva, hall­gatva elhittük: a per előtt is, és e "perben is vérre ment a játék... Falusiak. Egy estével ké­sőbb megintcsak Szirtes Adám szerzett szép perceket a né­zőknek. Ekkor — a Falusiak című összeállításban — egy vé­nülő, magányos mackó szere­pében mutatta be, hogy mi­lyen is a belülről fakadó, mély­ségesen átérzett és átélt alak­váltás — egy ember kinyílá­sa, újjászületése. Nagy öröm volt látni, ahogyan az ő ne­hézkes tanítóját mind több görcsétől szabadítja meg az a kedvesen bolondos, és ked­vesen okos városi lány, ki­mosdatva, a koravén alakot szó szerint értve és képlete­sen is. E nagyszerű színészi ala­kítás mellett leginkább a jól eltalált oroszos hangulat tet­szett a Falusiaknak ebben a darabjában, de a többi novel­lafeldolgozásban is. Annál is TV-FIGYELŐ inkább, mert nemcsak a jól­ismert, külsődleges eszközök­kel — homlokba kötött öreg­asszony-kendő, tompán fény­lő, magas nyakú selyeming, két rúd közé fogott, nyakhá- mos lovacska —, idézték meg a nyírfaerdők és a sztyeppek világát, hanem az ott élők tar­tását, gondolkodás- és visel­kedésmódját is remekül be­mutatták. Amilyen szokatlannak tűnt ez az egybe szerkesztett no­vellanégyes, olyan örömünk­re szolgált — bárha más tá­jak, más embereinek sorsa is ilyen kedvünkre való együt­tesben kerülne majd elénk. Nézőpont. Tv-történeti pil­lanatnak lehettek a fültanúi azok, akik a Nézőpont című kulturális magazinműsort vé- gigvirrasztották: e, még af­mia nagytermében. 19.33: Mayr: Médeia Korinthoszban. Két fel vo- násos opera. Közben: 21.01: Mo­dern írók portréi (ism.). 21.22: Az operaközvetítés folytatása. 22.31: Magyar zeneszerzők. 22.51: Monte­verdi: Hagyj el hát, kegyetlen. TELEVÍZIÓ 16.13: Hírek. 16.2«: Huckleberry Finn és a csirkefogók. Magyarul beszélő Ifjúsági film. 17.50: Koreá­ban jártunk. Képes beszámoló a Belügyminisztérium Duna Művész­féle kisdedként tipegő soro­zat megszidta az írott sajtót. mondván, nem úgy és nem ar­ról közöl kulturális cikkeket, mint ahogyan és amikről kel­lene. Tehát máris vette a bá­torságot, és — visszafeleselt... Amilyen hamar tette, olyan jól tette: amióta csak a kép­ernyőre került, valami ilyes­mit vártunk tőle. Azt, hogy ne csak bemutasson, tűnőd- gessen, de igenis, odamondja a magáét Valami kis szik­rácskát — vitát keltsen mű­vészeti, közművelődési éle­tünkben. Ez a szóbanforgó szikrács­ka egyébként azügyben vil­lant fel, hogy a Nézőpont meg­ítélése szerint méltatlanul ke­vés 6zó esik idehaza a külföl­dön sikert aratott művészeti termékeinkről. Pár soros hír számol csak be egy-egy kül­egyűttesének útjáról. 18.35: Rek- láinműsor. 18.45: Párhuzamosok ta­lálkozása. Kettős arckép egy fia­tal müvészházaspárról. 19.li): Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Az Egymillió karátos ötlet. Magyarul beszélő olasz—amerikai film. 21.45: Franciaország—Brazília. Válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Párizsból. A szünetben: Reklám­műsor. 22.25: Tv-hlradó, 3. 2. MOSOK 20.00: Petruska. Vásári komédia két részben. A Körszínház előadá­földl filmfesztivál magyar ki­tüntetettjeinek siketéről ép­pen úgy, mint valamely írónk, költőnk határon túli fogadta­tásának tapsairól, melegsé­géről. Így igaz! Gyakrabban Is, terjedelmesebben is kellene szólni szellemi követeink út­járól, úti állomásaiknak azok­nak az eseményeiről, amelyek az útro bocsátók hírét, rang­ját is megnövelik. Olyanféle­képpen, amint azt a kedvünk­re berzenkedő Nézőpont tet­te, amikor egy tisztes terje­delmű riportban adta tudtul: hogyan vette át a nyugat-ber­lini filmfesztivál egyik nagy­díját Gyöngyössi Imre és Ka- bay Barna. A tv új sorozatának e kez­deményezése jogos reménye­ket ébreszthet mindannyiunk­ban: bátor léptekké is meg­nyúlik majd az a föntebb em­lített kisdedi tipegés... Akácz László sa, felvételről. (18 éven felüliek­nek!) 21.05: Közben: Tv-hlrádó, 2. POZSONYI TV 15.00: Férfi kosárlabda-mérk. 17.15: Zenés műsor. 17.55: Az ajtó. Tévé vígjáték. 19.00: Híradó. 19.301 A vesszőkosár titka. 13. rész. 20.401 Sporthíradó. 20.50: A házmester. Francia film. 22.20: Szórakoztató műsor. 22.35: Drága halott. Tévé- vígjáték. 2. MŰSOR 19.30: Zenés műsor. 19.55: Fe- lete. 4. rész. 20.50: Fúvószene. 22.201 A bosszú kardja. Tévédráma. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Játsszunk verset! Bemutatjuk Tamkó Sirató Károlyt. 9.29: Szól* jatok, szép szavak! 10.05: Ottó Klemperer vezényel. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva ... 14.00: Déki Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik. Szalui László nótákat énekel. 14.30: A nyereség növelhető. 15.05: ÜJ Ze­nei Újság. 15.40: Népszerű filmda­lok. 16.00: A pályatárs szemével. Történelmi regények a Jelenről. Vendégünk: Fekete Gyula. 16.39: Lisa Della Casa Mozart-áriákat énekel. 17.05: A Belügyminiszté­rium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. Mészáros Tivadar vezetésével. 17.45: Ünnepi köszöntő. Elmondja Gáspár Sán­dor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a SZOT főtitkára. 18.00: David Ojsztrah hegedül. 18.50: A Rádiószíiiház bemutatója: Három utazás. Gyárfás Miklós hangjátéka. 19.43: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 21.04: Szines népi muzsika. 22.20: A beat kedvelőinek (ism.). 23.05: Csaj­kovszkij kamarazenéjéből. PETŐFI RADIO 7.40: Olasz vígoperákból. 8.05: Előadja a szerző, Véronique San­son. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Marczis Demeter, Já- kó Vera, Lovass Lajos és Talabér Erzsébet nótákat énekel (ism.). 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 10.00: Szabad szombat. 12.00: Operettmuzsika. 12.33: Doh- nányi: Ruralia Hungarica — rész­letek. 12.49: Megéri a pénzét? Ri­port. 13.14: Kórusmuzsika. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Irodalmi évfordulónaptár. 14.59: A kék mazur. Részletek Lehár Ferenc— Zágon István—Dalos László ope­rettjéből. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt (ism.). 15.33: Nap­raforgó. 16.20: Éneklő ifjúság. 16.33: Ötórai tea. 17.30: Az ismeretlen operaház. VI. 18.00: Behár György fúvósműveiből. 18.20: Kritikusok fóruma (ism.). 18.33: Mary la Ro- dowicz és együttese, valamint a Lokomotiv GT hangversenye a Láng Művelődési Központban. 20.39: Könnyűzenei olimpia. Elő­döntő. XXI. A Liége-i Rádió mű­sora. 21.12: Rossini: Olasz nő Al­gírban. Kétfelvonásos vígopera. 23.05: Slágermúzeum. 3. MOSOK 8.08: Szervánszky Endre művei­ből. 8.43: Zenekari muzsika. 10.05: Világszlnház. 10.59: Csak fiatalok­nak! (ism.). 12.20: Gwyneth Jo­nas és Fritz Wunderlich énekel. 12.49: Alfred Brendel Schubert- zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében. 14.55: Egy megfia­talodott tsz. Riport. 15.25: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Kb. 16.03: Versek vi­lága. Kb. 16.29: A hangverseny- közvetítés folytatása. 16.55: Térze­ne. Juhász Gyula versel. 17.00: Zenekari muzsika. 18.03: Verdi operáiból. 18.49: Bemutatjuk új lemezűnket. 19.33: A dzsessz tör­ténetéből. 20.13: Scl-fl kedvelők­nek. Az utolsó háború. II. rész (ism.). 21.05: Bartók: HL vonós­négyes. 21.22: Vokális zene. TELEVÍZIÓ 1.53: Idősebbek Is elkezdhetik (Ism.). 9.00: Ember és Föld. Spa­nyol ismeretterjesztő rövidfilmso­rozat. Mentsük meg az óriáskígyót, (ism.). 9.30: Mindenki közlekedik (ism.). 9.45: Reklámműsor. 9.50: Tetthely. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. Esthajnalcsil­lag (Ism.). 11.15: Természetbarát (ism.). 11.35: Aliz és Ellen műso­ra. NSZK zenés film (ism.). 12.40: Malom. Utazási vetélkedő (ism.). 14.03: Mozgás- és viselkedcsfor­lák az állatvilágban. Francia fllm- arozat. XIH/13. (bef.) rész: A opusok oroszlánja. 14.30: SC lagdeburg—Bp. Honvéd. Férfi ké- Uabda BEK-elődöntő mérkőzés. Lözvetités Magdeburgból. 15.401 lesüss! Ajánlóműsor gyerekek- lek. 16.05: A második év a yennek életében. NSZK filmso- ozat. IV,1. rész: A gyermek most ! hőnapos. 16.35: A Tigrisbrigád, lagyarul beszélő francia tévé- [lmsorozat. IX/2. rész: A ragado- ók. 17.30: Hírek. 17.35: Parabola. i.00: A másik 12 éra. IX/7. rész: Uágítás. 18.25: Egymülló fontos angjegy. 18.40: Reklámműsor. 1.50: Stop! Közlekedj okosan! !. Menetirány megváltoztatása. [ Balra kanyarodás. 18.55: Cica- izló. 19.05: Idősebbek Is elkezdhe- ik. 19.15: Ünnepi köszöntő. El- íondja Gáspár Sándor, as ISZMP Politikai Bizottságának tgja, a SZOT főtitkára. 19.30: Tv- (radó. 20.00: Gusztáv a cselekvés mbere. Magyar rajzfilmsorozat. 5.05: A Quiller Jelentős, »lágyá­ul beszélő angol film. 21.35: Te­aport. Nemzetközi férfi tőr Bu- apest-bajnokság. Közvetítés a nnrtcsarnokból, felvételről. 22.451 2. MŰSOR 20.00: Mozart: A varázsfuvola. Opera két felvonásban. Közbeni 21.15: Tv-híradó, 2. 23.00: Parker, a komornyik. Magyarul beszélő NSZK tévéfilmsorozat. II. rész: A ragadozó. POZSONYI TV 12.25: Hangverseny. 15.05: Nem­zetközi Ifjúsági jégkorongtorna. 15.35: Gyermekjégrevü. 17.10 : Film­múzeum. 19.00: Híradó. 19.45: A szabadság katonái. Szovjet film. 1. rész. 21.20: Sporthtradó. 21.301 Részi, a jégkorongmérkőzésről. 2. MŰSOR 17.20: Kisfilmek. 20.10: Beetho­ven: in. szimfónia. 21.20: A szem- lem hatalma. NDK tv-fllm. FEST, MEGYÉI: TlElLiEIVIIIZiliO melléklete Nemzetközi Stúdió a televízióban MI A BIZTONSÁG? A külpolitikai vitaműsorok szocialista és nyugati vendé­gei ez alkal ómmal arról be­szélgetnek, mi is a biztonság, milyen politikai, katonai és gazdasági feltételei vannak a 1978. márc. 27—Apr. 2 HÉTFŐ KOSSUTH KÁDIÚ 8.11: A Rádió Dalszínháza. Sző- nyl Erzsébet: Az aranyszárnyú méhecske. Gyermekopera. 8.45: A Csehszlovák Néphadsereg Központi Zenekara játszik. 9.14: Profán li­tánia. Juhász Gyula versei. 9.24: A hét zeneműve. 10.03: OJ Fül- harmonikusok Klubja. — Tavaszi szonáta. 11.10: Bach-művek. 12.05: Édes anyanyelvűnk. 12.10: Tánc­zenei koktél. 12.55: Jó ebédhez szól a nóta. 13.50: Tavaszi szél vizet áraszt. 14.20: Fischer Annie zon­gorázik. 15.13: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 15.50: ör- dögváltozás Csikban. — Szőtartó Fütyögl. Tamási Áron két novel­lája rádióra alkalmazva (ism.). 16.08: Magyar operaénekesek. 17.10: Rádiószinház. Menyasszo­nyaim. Rücker hang játéka. 18.08: Bemutatjuk új lemezünket. 18.45: Színházi világnap. 21.18: András Béla: Vlrágénekek. 21.30: Ünnep és szabad idó. 22.15: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hang­versenye a Zeneakadémia nagy­termében. Közben: 22.56: Virágéne­kek. Szilágyi Domokos versel (ism.). PETŐFI RADIO 7.00: Reggeli hangverseny. 8.05: Népdalok. 8.55: Harminc perc rock. 9.25: »lit üzen a rádió? (ism.). 10.00: László »largit és Melis György operett! elvételeiből. 10.33: Siágermúzeum. 11.30: Színes népi muzsika. 12.25: Kis magyar nép­rajz. 12.33: Kié a mándi műem­lék-templom? 12.53: Könnyűzene — hangszerszólók. 13.05: Rügyfa­kasztó Benedek. Jankovlch Ferenc mesejátéka (ism.). 14.00: Húsvéti kívánságműsor. 17.00: Egy hazá­ban. Délszláv műemlékek között. 17.33: ÜJ nótaf el vételeinkből. 17.57: Moszkvai slágerkoktél. 18.30: Ze­neközeiben. 19.33: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. XV. A Frank­furti Rádió műsora. 20.03: Népsze­rű melódiák. 21.22: Egy rádiós naplójából. 22.33: Derűre is derű (ism.). 23.03: Örökzöld dzsesszme- lódiák. 3. MŰSOR 8.08: A Juiliiard- vonósnégyes le­mezeiből. 9.05: Mozart: Szöktetés a szerájból. Háromfelvonáaos ope­ra. 11.10: Tavasz édes mámorá­ban ... Válogatás Ismeretlen gö­rög és latin költők, valamint Bión, Adamle Bossu, Luis de Gongóra és Pierre Ronsard műveiből. 12.05: A Magyar Állami Hangversenyze­nekar Schubert-estje. 13.25: Wil­helm Kempff Beethoven-szonátá- kat zongorázik. 14.15: Kórusmuzsi­ka. 15.08: Költők, versek, gyere­kek. 15.48: Bemutatjuk új Eteraa- lemezünket. 16.30: Láttuk, hallot­tuk (ism.). 16.55: Huszonöt perc beat. 17.20: Új operalemezeinkből. 18.03: Zsebrádiószinház: Szószátyá­rok. Cervantes közjátéka (ism.). 18.23: Igor Ojsztrah hegdűestje az 1977. évi Karintiai Nyáron. 19.33: Hangfelvételek — felsőfokon. 21.00: Tavaszi ujjongás. Versek. 21.20: Bemutatjuk új lemezünket. 22.04: Bosko Petrovic dzsesszegyüttesé- nek új lemezéből. 22.30: A bét zeneműve (ism.). TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik, (ism.). 9.05: Csak gyerekeknek! I. Floricska. — Szovjet kisfilm. ». Nem Iszik a veréb. Szovjet rajz­RÁDIÓFIGYELŐ ÜJ FALUSI KRÓNIKA. Per­jés Klára az emődi egészség- ügyi központ felépítéséről, in­duló munkájáról adott hírt a sorozat legutóbbi adásában. A körzeti orvosi rendelőt, terhes­gondozót, csecsemő-tanács­adást, fogorvosi rendelőt, egy épületben csoportosító, kor­szerű létesítményben, az üveg­falak, a faburkolat, a szökő­kút egyaránt szolgálja, hogy ne csak az orvosok, a környe­zet is gyógyítson. Az új egész­ségügyi központ munkája, az átlagosnál sokkal jobbnak mondható feltételek ellenére sem problémamentes. Hiába tudnak adni kényelmes szol­gálati lakást, egy körzeti or­vosi hely még mindig betöl­tetlen. A megrendelt felsze­relések egy része jóval a ha­táridő után sem érkezett még meg. A külterületekről a be­tegek nehezen tudnak bejár­ni, az orvosok, a védőnők, szintén csak körülményesen juthatnak ki hozzájuk a rossz utakon. Az új fogorvos a gyógyul­ni vágyó betegek derűs biza­kodása, azt bizonyítja, a kez­deti nehézségek ellenéire, a mo­dern létesítmény elősegítheti, hogy minél több egészséges, lelkileg Is kiegyensúlyozott ember éljen a környéken. ITT VAGYOK A SEMMI­BEN. A kamaszok szinte tör­vényszerűen konfliktusba ke­rülnek szüleikkel, a környe­zetükkel. Egész oktatásunk az első osztálytól kezdve, ideálo­kat sulykol beléjük a jó em­berekről, problémátlan társa­dalomról, ahol a rossz épp­olyan könnyen és egyértelmű­en elnyeri méltó büntetését, mint a népmesékben. Aztán a felfokozott fejlődéssel, ébre­dő szexualitással, pályavá­lasztással túlterhelt időszak­ban a fiatalt lényegében fel­készületlenül szembekerül az egyéni és társadalmi élet szinte valamennyi konf­liktusával, problémájával. Ha hiányzik a jó csa­ládi háttér, vagy egy-egy pedagógus példája, magán­kezdeményezése. amely leg­alább féligmeddig mégis fel­készítette a valóságos életre, a fiatalok jelentős része nem tud beilleszkedni a társada­lomba. Veszélyeztetetté válik, s szerencséje, ha nem kerül kancsolaitba a bűnözéssel. Bánki Szilárd dokumentum­játékának főhőse, az egyedül maradt Marika esetében sem lehetett személyi felelőst ta­lálni. A riportokból kiderült, hogy a talán jóindulatú, de erélyes, érzéketlen nagyapa alkalmatlan Marika nevelé­sére. A kisgyerekeivel egye­dül kínlódó, a kislányáról ér­deklődő riporternek világné­zeti hovatartozásáról és egyé­ni bajairól érzékletes előadást tartó anya, vagy a rádió se­gítségével előkerített apa, aki az ígért karácsonyi látogatá­sairól is megfeledkezett, szin­tén nem megoldás. A vőle­gényjelölt, akihez a kislány kötődni próbált, alkoholista botrányhősnek bizonyult. Ma­rika 17 évesen egyedül ma­radt, s ez baj. De nagyobb baj, hogy ezt az egyedüllétet Ilyen tragikusan éli meg, és a társa­dalom sem tud olyan kötet­len, vonzó társaságot felaján­lani neki, amelyben megtalál­hatná önmagát. Ügy látszik, ehhez a korrekten segítőkész munkahely kevés. A legna­gyobb probléma, hogy lehet­séges az, hogy egy 17 éves, egy évvel a nagykorúság előtt ál­ló fiatal, a gyakorlati nagy­korúságtól az önálló életve­zetésre való alkalmasságtól ilyen messze legyen. S félő. hogy ebben Marika nincs egye­dül. A magára maradt kislány sorsának és általában a gyám­ügyi osztályok, fiatalkorú bű­nözőkkel foglalkozó szerveze­tek munkájának tanulságait nem elkülönítve, valamiféle tömegesen előforduló kurió­zumként kéne kezelni, hanem a nevelés általános problémái­{? oly tatás a I. oldalon) nemzetközi biztonságnak? Vé­lemények hangzanak el a fegyverkezésről, az emberi jo­gokról, a harmadik világról, a kölcsönös bizalomról. Illetve ainnak hiányáról. A vita résztvevői: Frank Bamaby atomfizikus, a stock­holmi Nemzetközi Békekutató Intézet igazgatója, Cristoph Bertram, a londoni Nemzet­közi Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatóia. Klaus Engelhardt, az NDK Nemzetkö­zi Politikád és Gazdasági Inté­zetének osztályvezetője, Mi­hail A. Milstein professzor, nyugalmazott altábornagy, a moszkvai Amerika és Kanada Kutatóintézet katonapolitikai osztályának vezetője. Műsorvezető: Hajdú János. Szerkesztő: Chrudinák Alajos. Rendező: Kígyós Sándor. Adás: március 29., szerda* 1 műsor: 21.05. Televízió EGY KÍNAI VISZONTAGSÄGAI KÍNÁBAN Francia—olasz film (1365). Ver­ne Gyula regénye alapján a for­gatókönyvet Daniel Boulanger írta. Rendező: Philippe de Broca. Az elegáns, kissé furcsa viselke­désű milliomost sem bájos meny­asszonya, sem vagyona nem ér­dekli. Egyszerűen életúnt, gondo­lataiban már az öngyilkosságot forgatja. Tanára és barátja egy­hónapos életbiztosítást köt a nevé­ben, azt Is megjelölve, hogy ki kapja az összeget. Artur az ügy­nökségből kilépve úgy érzi, kö­vetik, üldözik. Megkezdődik egy­hónapos hajszája. Adás: március 28., kedd, 2. mű­sor: 21.30—23.0$. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Ráköczl-lnduló. 1.90: Hírek. Időjárás- jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói lelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés. 5.40: Falurádió, 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-Jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek, «dőjárás-jelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója. 6.45: Szót kérekl I. 00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. ».19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd. '.52: Összefoglaló. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: »lűsorlsmertetés. >..20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hirek. Időjárás-Jelen­tés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz perc­ben. 15.00: Hirek. 17.00: Hirek. Időjárás-jelentés. 18.30: Esti magazin. tl.00: Hírek. 22.00: Hirek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00« Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.30: Hírek. Idöjarás-jelentes. S.00; Hírek. Időjárás- jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.20| Torna. 6.30: Hírek. Időjárás-Jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: ÜJ könyvek. 6.5®t Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 7.30« Hírek. Időjárás-jelentés. 7.35: (kb.): Körzeti időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. II. 30: Hirek. 12.30: Hirek. 13.30: Hírek 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás-Jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Mű­sorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hirek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00» Hírek. Időjárás-Jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vla­* 3. MGSOR: 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 16.00« Hírek. 18.00« Hírek. 19.30: Hírek. 23.00: Hírek. Időjárás-Jelentés.

Next

/
Thumbnails
Contents