Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-22 / 69. szám

&rc. irr 1978. MÁRCIUS ZZ., SZERDA LAPOZGATÓ1 Az Urániától a téeszhíradóig ÁTTEKINTÉS PEST MEGYE SAJTÓJÁNAK TÖRTÉNETÉRŐL A módszertanilag többnyire elavult orosz nyelvkönyvek, a kevés jól használható okta­tási segédanyag miatt az oroszt oktató tanárok munká­jának felét az órák anyagá­nak előkészítése, a gyakorla­tok kiválasztása teszi ki — állapították meg kedden Ko­márom, Nógrád, Pest és Szolnok megye, valamint bu­dapesti orosz nyelvet tanító pedagógusainak konferenciá­ján a Szovjet Kultúra és Tu­domány Házában. A megyei pedagógusok mos­tani — ez évi harmadik — találkozója része annak a ta­nácskozás-sorozatnak, amely a MAPRJAL — az Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzetközi Szövetsége — 1979-ben sorra kerülő IV., berlini kongresszusát készíti elő. A nemzetközi konferen­cián a pedagógus személyisé­gének, munkájának szerepéről szóló beszámolókkal mintegy 60 magyar előadó szerepel majd. A konferencián a pedagógu­sok szekcióüléseken, iskolatí­pusonként foglalkoztak a tanórák megszervezésének kérdéseivel. Megvitatták egy orosz nyelvű, a Szovjetunió tájait, életét bemutató szö­veggyűjtemény, és egy — szov­jet írók műveiből összeállított — próza-antológia kiadásának tervét is. A konferencián részt vett Nagy Mária, az MSZBT fő­titkára, valamint Ivan Vaszil- jevics Szalimon, a Szovjet­unió budapesti nagykövetsé­gének tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségé­nek magyarországi képviselő­je. Kazinczy-jelvény A Kazinczy-jelvények el­nyeréséért az idén is verseny­re kelnek — ez alkalommal másodszor — a 10—14 éves általános iskolások. A már le­zajlott iskolai csapatfordulók után több ezer kisdiák lép fel tavasszal a járási, a városi és a kerületi Kazinczy-versenye- ken. Egy szabadon választott és egy kötelező prózai írásból olvasnak fel a versenyzők az úttörő kulturális szemle ide­jén, a költészet-napi rendez­vényeken. A versenyek eredményekép­pen 200 szépen, helyesen be­szélő gyermek veheti majd át jutalmát az évzáró ünnepélye­ken. A Kazinczy-jelvények tu­lajdonosai nyáron anyanyelvi szaktáborozáson vehetnek részit Zánkán. A nyelvművelésben élenjáró gyermekközösségeknek — á beszédkultúra javításáért ki­fejtett több éves tevékenysé­gük jutalmazására — ebben az esztendőben Kazinczy-ösz- töndíjat alapít a Magyar Út­törők Szövetsége és az Okta­tási Minisztérium. Gong és Gang Kettős bemutató a Tbália Színházban Az alliteráló cím két egy­felvonásos tragikomédiát ta­kar, s mindkettő egy-egy szim­bólumra épül: a gong a szín­ház egyik jelképe, s a gang a külvárosi bérházak jelleg­zetes függőfolyosója. Bi­zony, messze van egymástól ez a két sajátos világ. Mi fű­zi őket össze, mi kapcsolja közös produkcióvá a két egy- felvonásost? Mindenekelőtt talán az, hogy mindkettő az álom és a valóság mesgyéjén lebegteti hőseit, ha ezeket a figurákat egyáltalán hősnek titulálhatjuk klasszikus érte­lemben. Köti a két művet az is, hogy a felvetett kérdések­re egyik sem talál, illetve nem is keres reális megol­dást Mintegy a hősök mel­lett a gondolatokat is lebeg­tetik a realitás fölött Illeszkedik ahhoz a soro­zathoz a Gong, amelyben a Thália Színház a színházról játszik. A Bal 4-es páholy és a Színházi regény után a A RADIO UTÁN KÖNYVBEN IS Újabb beszélgetések a bibliáról nagy történelmi tapasztalatot sűrítettek ma­gukba és őriztek meg. Mert ez volt a szerepük! Ha szabad ezt a hasonlatot használnunk: az emberiség és egyes csoportjai évszázadokat és évtizedeket átívelő életében olyan fontos szerepük volt a társadalmi tudat területén, mint az emberi nem fizikai életében a tulajdonságokat őrző és átörökítő parányi sejtek, a gének örökletes anyagának. Azok a test és szervei reproduká­lását szabályozták nemzedékről-nemzedékre biztosítva, hogy a faj megőrizze jellemző sajá­tosságait. Konzerválták, de lehetővé tették az enyhe változást is a jellegen belül. A társadal­mi tudat, nemzedékről-nemzedékre, szájról szájra hagyott mondái pedig — tapasztalatot sűrítve magukba — a magatartást írták elő, példázták évszázadokra. Ez volt a szerepük. Jó, de mi a mi közünk hozzájuk? Miért fogT lalkozunk velük? Joggal lehetne mondani: mert évezredek fennmaradt nagy kultúrkincse homályos vagy érthetetlen nélkülük. Festmények és szobrok, versek és regények, drámák, mesék és mondák őrzik a legendabeli alakokat. S bennük is jelképesek ezek. Mindez érdekes, fontos. De még talán így is nélkülözhetnénk a legendák ismeretét, ha nem lenne szükségünk emberi nemünk múltjára, történelmünkre. Márpedig ezt nem nélkülöz­hetjük: tanúlságaink tára, tévedéseink megis­métlése elkerülésének záloga. Szükségünk van a benne foglalt tapasztalatra. Ezért kell meg­ismernünk. S egyúttal sokat nyerünk évezredek irodalmához, művészetéhez is kulcsot kapva. Tudni fogjuk, ki volt az a Bűnbánó Magdolna (és miért volt az), vagy Putifámé, illetve Jó­zsef vagy Káin (igen-igen hosszan folytathat­nánk a felsorolást), akit gyakran megfestettek, akiről történetek szólnak, akinek a neve jel­kép — csak egyre kevesebben emlékeznek rá: mit jelképez. Ideje újra megismerni tárgyilagosan, de ér­dekesen és szépen, vallásos érdeklődés nélkül is érdeklődve az ember, a történelmi példáza­tok iránt. N. F. Gong ismét a „kulisszák mö­gé” enged bepillantást. A Gong szerzője, Mándy Iván, a tör­ténetet Próba címmel már négy évvel korábban prózai formában publikálta a Kor­társ hasábjain. Stílusát te­kintve a tragikomédia nem változtatott lényegesen az alaphelyzet kibontásán: ma­radt érdekes hangulatok, kü­lönös állóképek ötvözete, amely lazán áll össze drámai szerkezetté. Íme, a képlet.: egy kezdő drámaíró érthetetlenül bonyo­lult darabját próbálja a szín­ház, a színészék fellázadnak, mert rossz a szerepük. Hol az írót sértegetik, hol egymást, de leginkább a dramaturgot. Ez utóbbi, mint egy varázsló, sorra életre kelti laza szer­kezetben a szerző novelláit, s közben a színészek előad­ják megkopott magánszá­maikat. Aztán ki-ki haza­megy és a dramaturg gongat néhányat, a drámaíró pedig gondolatainak társaságában elvész a díszletek és a kellé­kek között. Való, igaz, a nézőt általá­ban érdeklik a műhelytitkok. Szívesen bepillant a számára kevésbé ismert világba. Csak-- hogy kizárólag akkor mutat érdeklődést, ha egy művész életműve és munkássága tá­rul fel, ha példát kap ember­ségből. De amikor mindezt nem találja, akkor számára érdektelenné válik a rivaldán túli világ. Különösen akkor, amikor a műhelymunka meg­alkuvások, ködösítések in­kább érzelmileg, mint gondo­latilag felfogható szituációk folyosóján fejtve marad. Mándy Iván darabja na­gyon szűk nézőréteget érint, és sajátos jelzésrendszere még szűkebb réteg számára befogadható. Mondhatnánk: a Thália Stúdió színpadán érdekes kísérletként értékel­hettük volna. A színészek látható igye­kezettel próbálták menteni az összemosódó szituációkat. Az egyetlen igazán kiemelkedő alakítást Rátonyi Róbert nyújtotta, hittel és hitelesen játszva az öreg színészt, rá­adásul tökéletesek az átvál­tozásai. Izgalmasan oldja meg feladatát Drahota Andrea, míg Mécs Károly a kezdő író jellegtelen figuráját igyek­szik tetszhalott álmából éb- resztgetni. Ugyanakkor Gál- völgyí János, a dramaturg alakítója harsány, nincs őszin­te pillanata. A lehetőséghez mérten jó teljesítményt nyújt Sütő Irén, Buss Gyula, Ben- kő Péter, Jani Ildikó és Mi- kó István. A fiatal és tehetséges ren­dező, Karinthy Márton ez­úttal szinte megoldhatatlan feladatot kapott. A feloldást a Gang hozta meg. Pedig ez az egyfelvoná- sos sem visz idilli környezet­be. Egy külvárosi, s megle­hetősen elhanyagolt bérház folyosóján játszódik a cse­lekmény. A szereplők szélső­séges élethelyzetű emberek: rokkant hálókocsi-kalauz; ugyancsak rokkant szobafes­tő, aki műanyag flakonokból várat épít; elhagyott szere­tők és profi kéjnők, hatalo­mért acsargó ex és valóságos lakóbizottsági elnökök vonul­nak feL Szorongató helyzet, elke­serítő környezet, de innen mindenki kitömi vágyik, s a sűrű veszekedések kicsinyes­sége még nevetést is fakaszt. A figurák álmai is annyira megvalósulhatatlannak tűn­nek, hogy legszívesebben le- gyintanénk. De nem tehet­jük, mert éppen ezek az ál­mok teszik fájóan valóságos­sá a hősöket és helyzetüket Mindehhez’ légiesen könnyű emlékekből szőtt álomvilág­gal segít hozzá a szerző: a hálókocsi-kalauz hajdani sze­relme, a híres operaénekesnő, álomkép — valóság — il­lúzióként jelenik meg. És mé­lyet lélegzik a ház. Mintha csak azt bizonyítaná: az iga- zabb, teljesebb élet reményé­ben született álmok a valósá­got is befolyásolni képesek. Czakó Gábor, a Gang szer­zője — pontosabban nagyon fiatal és ígéretes szerzője — jól mutatkozott be a közön­ségnek. Darabjában minden a helyén van, s a figurák ön­magukban hordják korlá­táikkal együtt képviselik igaz­ságukat. Czakó Gábor egy- időben sok szereplőt mozgat és dialógusai hihetőek. A színészek szinte kivétel nélkül hibátlanul oldják meg feladatukat. Bicskey Tibor, a hálókocsi-kalauz szerepében nagyszerű alakítást nyújt. Kozák András — különös, de hosszú idő óta először — ki­tűnően találta meg (szoba­festő) figurája karakterét, szellemes és energikus meg­oldásai új arcát mutatják. Schubert Éva ismét emléke­zetes élményt ad alakításá­val, s ugyancsak egyértel­műen sikeres Drahota Andrea játéka. A népes ‘ szereplő gár­dából kiemelkedett Kautzky József, Lengyel Erzsi és Ve­rebes Károly. A jó produkció színpadra állítása Kővári Katalin ren­dező munkáját dicséri: a szi­tuációk tisztázottak, az elő­adás tempója sodró. Kriszt György szág más könyvtáraiban ta­lálhatók meg. — Legtöbb az Országos Széchényi Könyv­tárban, de számos kiadvány közgyűjteményben nincs is meg. Ezért feltétlenül ki kellene dolgozni egy hosszú távú programot arra, hogy a me­gyei könyvtárban — akár mik­rofilmen, akár más formá­ban — a megye helytörténe­tével kapcsolatos könyvek, folyóiratok és egyéb kiadvá­nyok a kutatók rendelkezésé­re álljanak. Méltó otthont Mert ahogyan Szentendre otthont adott nemcsak művé­szeknek, hanem megyei vo­natkozású, de országos jelen­tőségű művészeti gyűjtemé­nyeknek — ugyanúgy méltó és célszerű otthont nyújthat­na a megye átfogó helytörté­neti gyűjteményének is. Amely gyűjtemény — éppen a megye kiemelkedő múltja és ígéretes jövője miatt — jelentőségében feltétlenül túl­mutatna a megye határain. (A sajtóbibliográfia is az ed­dig megjelent hasonló, más megyék sajtótörténetét átte­kintő kötetek között a leg­több címet tartalmazza!) Azzal kezdtük ismerteté­sünket, hogy hézagpótló, íu- dományos munka jelent meg. Kiegészítésül azzal zárjuk, hogy a Pest megye sajtóbib­liográfiája című kiadvány a szülőföldjét, a szűkebb hazá­ját szerető minden „laikus” érdeklődő számára is élveze­tes és sok, néha meglepő ada­tot, információt közlő kiad­vány. Ezért volna kívánatos, hogy minél több helyen — iskolá­ban, tanácsoknál, múzeu­mokban és természetesen könyvtárakban — minél töb­ben hozzáférhessenek, tanul­mányozhassák, de ha úgy tetszik, csak éppen lapozgas­sák... Bóday Pál Orosz nyelvtanárok konferenciája talizmus legjobb alkotása, és az alapos, átfogó művelődé­si programot körvonalazó, A nemzet csinosodása című ta­nulmánya. * ígéretes tervek Ezzel indult tehát a megye sajtója. Az Uránia után nagy hézag tátong: a XIX. század első felében a megyében egyetlen folyóirat, vagy hír­lap sem jelent meg. Az Urá­nia után az első folyóiratot 1858-ban adják ki Kecskemé­ten. Címe: Kecskeméti Pro­testáns Közlöny. Aztán majd­nem egy évtized telik el a kö­vetkező újság jelentkezéséig: 1967 márciusában indul meg Vácott a Magyar Iparos cí­mű, rövid életű hírláp. A múlt század kilencvenes évei­ben aztán mind gyakrabban jelennek meg — és sűrűn meg is szűnnék — a sajtótermé­kek. Az egész XIX. század során a bibliográfia 190 cí­met tart számon. Ez azt je­lenti más szóval, hogy a me­gye összes sajtótermékének több mint 83 százaléka a hu­szadik században jelent meg. A megyei könyvtár ennek a kötetnek az összeállításával és kiadásával végre megtette az első jelentős lépést, azany- nyira fontos helytörténeti ku­tatás terén. (Néhány éve meg­jelent ugyan a Pest megye történetének bibliográfiája cí­mű több reménnyel várt, mint amennyi eredményt hozott kiadvány.) A könyvtár tervei is biztatóak: a Dunakanyar, valamint a Pest megye mun­kásmozgalmát áttekintő bib­liográfiák munkálatai folya­matban vannak. Előrelátha­tólag a nyolcvanas évek ele­jén jelenik meg mindkét ki­advány. Ugyancsak fontos munkák folynak a könyvtárban' a hely- történeti vonatkozású doku­mentumok áttekintése terén is. Ezek a kiadványok ugyanis — ahogyan a sajtóbibliográfiá­ban feltárt periodikus publi­kációk zöme is — csak az or­Siker volt, azt hiszem, nyugodtan mondhat­juk. Mert a rádió régi sorozatából pár éve megjelent kötet hamar elfogyott. Űjabb ki­adásra került sor, de azt sem sokáig lehetett kapni. Pedig a példányszámuk százezres volt. 3 most itt a folytatás, az RTV—Minerva ki­adásában. A beszélgetések a bibliáról újabb kötete, melynek alcíme: Mítoszok és legendák a bibliában. Az 1976 elejétől nyár végéig tar­tó újabb beszélgetések anyagát tartalmazza ki­bővítve. Most is Rapcsányi László, a beszélge­téseket vezető riporter szerkesztette, ő írt hoz­zá bevezetőt. E bevezetőben kicsit áttekinti a biblia nyelvi jelentőségét, a tudós Horváth Já­nos megfejtését idézve, mely szerint magya­rázni annyit jelent, mint fordítani, azaz, hogy a magyarázni szó akkor keletkezett, amikor a pap a nép nyelvén kezdett prédikálni, a bib­liát ilyeténképpen elkezdték magyarra fordí­tani. S a régi nyelv egy-egy ízes, tartalmas, szép mondatát csillantja fel. íme egy a példái közül 1467-ből, nyelvünkön az első tízparan­csolat-töredékből : „ .. .hogy atyádat, anyádat tiszteljed és ü szavokat hallgassad; ha jóra tanojtnak, fogadjad, ha szegények, segéljed, ha megholtak, ne feledjed”. Az irodalmunkban tükröződő nyelvi-képi bibliai hatások mellett a művészi ábrázolatok­ban való tükröződéseire is kitér a bevezető, s aztán a folklórizálódására. De ez csak a beve­zető. A kötetben — amelyet sok szép színes és fekete-fehér képzőművészeti reprodukció il­lusztrál — filozófus, és történész, teológus és nyelvész, író és néprajzkutató egyaránt meg­szólal. Név szerint Mátrai László és Hahn Ist­ván, Scheiber Sándor és Kákosy László, Ko- moróczy Géza és Lukács József, Harmattá Já­nos és Kocsis Elemér, Pákozdy László Márton és Nyíri Tamás, Fodor Sándor, Rónay György és Bálint Sándor. (Függelékként életrajzukat is ismerteti a könyv.) S éppen azért különösen érdekes mind a kötet, mind az elhangzott rá­diósorozat, mert igen sok oldalról, sok tudo­mány és sokféle kultúra, különböző népek műveltsége felől közelíti meg a bibliai míto­szok, s a nyomukban szövődő legendák vilá­gát. Meglátjuk, megértjük, hogyan születtek ezek a legendák, mi volt a szerepük. Milyen Hézagpótló tudományos mun ka jelent meg: elhagyta a Zrí nyi nyomdát Pest megye saj tóbibliográfiája. A Pest me gyei Művelődési Központ é Könyvtár több éves munká­jának eredményeképpen a ku­tatók 1148 Pest megyéber megjelent és megjelenő idő­szaki kiadvány címadatairól indulási és megszűnési évé­ről, a szerkesztők, nyomdái nevéről kapnak átfogó tájé­koztatást. — A megye hatá­rát egyébként a kiadván} 1794-től, az első Pest me gyei folyóirat megjelenésétő: vonja meg, kiterjesztve, illet­ve szűkítve a mindenkori vál­tozások szerint. Tehát ez i sajtótörténeti munka a tör­ténelmi megyehatárokat kö­veti. Jól szemlélteti egyéb­ként a változásokat a mel­lékletként közölt térkép is. Miért épp Vácott? A megye sajtója — mond­hatnánk — igen parádésan in­dul. Az első folyóirat, amely a megyében 1794-ben megje­lent, egyben az első, a szc mai értelmében vett magyar irodalmi és történelmi folyó­irat volt: Kármán József hí­res Urániája. (A kötet 1975 végéig tárja fel a megye saj­tótermékeit; a legutolsónak indult időszaki kiadvány a tápiószentmártoni Kossuth Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet híradója.) Irodalomtörténészek és hely­történészek sokat töprengtek azon, hogy az Urániát miért éppen Vácott nyomták? Kár­mán József, ez a művelt fia­talember, aki Losoncon szü­letett 1769-ben, sohasem la­kott ebben a városban. Bécs- ből — ahová 1788-ban jogi egyetemre ment — 1791 őszén tért vissza Pestre, hogy itt barátaival magyar irodalmi központot szervezzen. Hasz­nos ismeretségei, kitartó igye­kezete révén Schédius Lajos egyetemi tanárral és Pajor Gábor orvosnövendékkel ösz- szefogva 1794-ben (valószínű­leg Festetics György anyagi támogatásával) megindítják a folyóiratot Egyesek szerint nyomtat­hatták volna a lapot Budán, vagy Pesten; például az egye­temi, vagy éppen aj ismert Trattner- vagy a Länderer- féle nyomdákban. Ezek in­kább keze ügyébe estek vol­na, mint a vád Gottlieb nyomda. Talán a cenzorok,.. Vannak olyan vélekedések, melyek szerint Kármán a Lo­soncon élő apját is belevonta lapkiadási tervébe, és így gyakran járt haza. Az út — pontosabban a legrövidebb út — Losoncra akkor Vácon át vitt: ilyen körülmények kö­zött ismerkedhetett meg Mór­marosi Gottlieb Antal úrral és tipográfiájával. (Amit az néhány évvel előbb vásárolt meg, és ebben az időben már jó hímek örvendett.) Mások szerint azért adta Kármán a folyóiratot a vád nyomdá­nál!, mert amint ezt Tragor Ignác, Vác történetének leg­élvezetesebben író króniká­sa is feltételezi: „talán ismer­te az itt működő cenzort, és attól elnéző bírálatot várt. Vagy éppen a pestit, budait ismerte személyesen, és azok szigorát akarta elkerülni”. Akárhogyan is volt a való­ságban, tény az: alig jelent meg a folyóirat harmadik — és utolsó — száma, Kármán hirtelen hazautazott Losonc­ra. A legvalószínűbb oka en­nek az lehetett, hogy félt a letartóztatástól, az akkor kez­dődő jakobinus perrel kap­csolatban. (Hazatérése után bekövetkezett hirtelen halála egyébként még máig sem tisz­tázott.) Az Urániában jelent meg Kármánnak majdnem minden írása, névvel vagy név nél­kül: például a Fanni hagyo­mányai, a magyar szén timen-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents