Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
IIMagazinÉI 1978. MÁRCIUS Osztojkán Béla: Egy fürt szőlő I A történet egyszerű. Szereplője I ,"Ioneflel—is csak annyi van, amennyi lehet egy egyszerű történetnek: két fiú, egy tanító az osztályával, és néhány fürt szőlő. A tanítónak Meleg Károly volt a neve. Az egyik kisfiút Ban- dula Károlynak hívták. A másik gyerek nevét szükségtelen megmondani, mert az én voltam. A történet idejéről meg csak annyit, hogy történhetett tegnap, hogy történhet ma, és remélhetőleg egyre kevésbé fog megtörténni holnap. Utolsónak hagytuk el szünetben a tantermet Bandula Karcsi és én. Karcsi előkotorászott a táskájából egy papírzacskót, és kivett belőle egy hatalmas fürt szőlőt. Kétfelé tépte, majd az egyik részét átnyújtotta nekem. Egymásra nevettünk, aztán kirohantunk a többiek után. Meleg Károly, aki az asztalától mindezt végignézte, szótlan csodálkozással bámult utánunk. Tíz perc múlva megint a tanteremben voltunk. — Földrajz helyett osztályfőnöki óra lesz — mondta. — örültünk ennek az órának, mert általában jobban szerettük a többinél. Ilyenkor rendesen beszélgetett velünk. Mesélt és ' kedélyeskedett Most azonban ünnepélyes volt. Tapsolva helyre parancsolt mindenkit, aztán a dobogón, az íróasztala elé állva összefonta a karját. — Ki tudja megmondani — kezdte szemrebbenés nélkül —, ki tudja megmondani, mi az, hogy összetartás? Pillanatnyi csend után Csernyi Jóska föltette a kezét — Az összetartás az, amikor két vagy több ember összetartanak. — Es mi az, hogy bajtársiasság? — kérdezte megint. Erre Szilágyi Irma felelt a padsor elejéről: — Azt nevezzük bajtársiasságnak, amikor két vagy több ember bajban van és segítenek egymáson. Meleg Károly ismételten végigtekintett az osztályon. — Van itt közületek valaki, aki ezt másképpen gondolja? Nem volt. Senki se merte másképpen gondolni. A tanító elégedetten engedte le a kezét. Asztala mögé vonult, kopott aktatáskájából papírzacskót vett elő. Rátette az asztalra, az osztálynapló mellé. — Gyerekek! — kezdte újra. — Örülök, hogy az iménti fogalmakkal mindenki egyformán tisztában van. Örülök, hogy egyöntetűen gondolkodtok erről a nagyon fontos, mindenki számára elsődleges kérdésről. Ezért, hogy ezt a gyakorlatban is megismerjétek, most látni fogtok egy valóságos szemléltető példát. Bandula és a padtársa jöjjenek ki a táblához. I Riadtan néztünk egymásra. Kl- bukdacsoltunk a dobogóhoz és vártunk. Meleg Károly a pálcájával ránk mutatott. — Nézzetek erre a két fiúra. Mindenki tudja róluk, hogy az osztály legrosszabb tanulói. Amikor szüneten voltatok, tanúja lehettem, micsoda összetartással vannak ezek egymás iránt. Ilyet csak ritkán, és csak a filmeken vagy regényekben olvashat, illetve láthat az ember. Borbély Tibor: Márciusi föld Hétszer sebzett harcosban vándorló, újra fájó, újra kivérző aknaszilánkot mozdít csak így az idő! Hol, merre a testben a régi repesz? Gyötörni,'megölni, — néki' sose' késő! így bújik földanya testbe is el egy-egy régi halál! Feledve, felette az ember átszántana már, hogy vessen a napra kibúvó jó magokat, — de helyette: sebét nyitja, mutatja a föld. És ez a föld nem fekete! Mélyvörös újra a vértől! Embertől fáj a sebe, — embernek fáj a sebe! Földbe vetette gyűlöletét. Néki panaszolja, hogy Földje mit vetett bele? Egyetlen emberi láb talpa alatt parányi szakaszokra szakad így a világ, és mégis: mély szakadékot is ő léphet át, ha Igyekszik a béke felé, s egyik a másik nyomdokába hág. Földanya teste: rejti a régi halált, tavaszra kibúvó, életet termő jó magokat, — de mozdul az emberi testben az újra kivérző, gyilkolni kész, fájó aknaszilánk is! A háború emlékei Andorai Mária szoborterve Most ugyanezt fogják itt nektek megismételni. Tanuljatok belőle. Nem szégyen tanulni a cigányoktól sem. Ezek a cigányok mi voltunk. Én és Bandula Karcsi,, a 4/b legrosz- szabb tanulói. Meleg Károly kibontotta a zacskót. Odaszólt Karcsinak, vegye el, ami benne van, és ossza meg velem. A zacskóban a Karcsiéhoz hasonló óriás fürt szőlő volt. — Vedd el — mondta Karcsinak. — Vedd el, és oszd meg Bélával. Karcsi először nem tudta mire vélni a dolgot. Ám amikor rájött, hogy itt nem lehet szó másról, minthogy meg akar szégyeníteni minket, bele- vórösödött. — Mi vagyok én!... dünnyögte — Kódus? ...Nekem nem kell, van nekünk otthon!... A tanító csodálkozással nézett szét. — Ne félj. A tiétek lehet. — Egye meg! — mondta Karcsi fölrántva a vállát. — Nekünk nem kell!... A tanító keze remegni kezdett. Nem számolt ezzel a váratlan fordulattal. Lassan a pálcája felé nyúlt — Neveletlen pimasz kölyke! Mióta divat az iskolában nemet mondani! Karcsi nem válaszolt. Az osztály lélegzetvisszafojtva figyelte a jelenetet. Egy pillanatra olyan csend keletkezett a teremben, hogy a nyitott ablakon át behallatszott a falevelek zörgése. — És te? — fordult hozzá. — Te, Béla, okosabb vagy. Mutasd be nekünk, amit a szünetben csináltatok. Ha Bandula nem kér belőle, fogyaszd el egyedül. Nem mozdultam. Nem is válaszoltam. — Megnémultál? — kiáltotta. Erre sem feleltem. Belekapaszkodtam Karcsi karjába, arcomon éreztem tanulótársaim félig riadt, félig kíváncsi tekintetét. Tudtam, a pillám se rezdülhet. | Nincs megalázóbb, mi0nt amik<?r 1 . ,. ' r. negyven másik előtt ügy fenekelik el az embert, hogy a pálca rostjaira hullik. Az osztály némán figyelte megveretésünket. Szemeikből lázadás és félelem vegyes indulatai tükröződtek. Azt hiszem, szoli- dárisabb kis közösséget még nem láttam így együtt cigányok mellett. Noha sem előtte, sem utána nem tudtak még igazán befogadni minket, az eset után mégis úgy éreztem, könnyebb volt közöttük az életünk. Benjámin László: Tavaszi köszöntés Hosszú álma után ruhátlanul még, langyos sugarak zuhanyában nyújtózkodik a jegenyeakác. Tavaszi ünnep máglyái lobognak, száll az avar füstje magasra, pattog a száraz gally a tűzben. Gereblyét, ásót, fűrészt fog a kertész, a színek, illatok, ízek mestere, újra kezdi az ősi munkát, az életadót; segédei a föld, a nap, a felhők. Körülötte szelíd csibék a feketerigók, a harkály is éppen csak tovarebben előle a szomszéd fa törzsére, azon kutat tovább. •Ha szólni tudnának, *-3100 a fák is testvérként üdvözölnék. Köszöntelek, emberiség-bátyám, öreg melós. Elnézem agyagos-maszatos ujjaidat: hogyan terelik emberi cél felé a nagy növényi készülődést. Ezek a munkában piszkolódott ' kezek tűznek a lányok hajába virágot, ők adnak kényesen-fehér asztalunkra zsenge salátát, csípős fiatal hagymát, vérbélű körtét, arany húsú duránci szilvát. Ezek a kezek írják a verset, rakják fel vászonra a színt meg a formát, ők termelik a lelket — E kezek által van örömünk Is belőle, hogy emberré szerveződtünk a vak és süket anyagból. Szemtől-szemben a munkával, a munkással, most is, akármikor, elfog a szégyent Kiáltozásom a népről, az emberiségről, fogadkozásaim és pátoszaim milyen nevetségesek és esendők! Mintha fa mondaná a földnek: — Mindent megteszek érted! Levél a fának mondaná: — Fölnevellek! Záhorzik Nándor szobra Pitypang pelyhe a szélnek: — Segítelek helyedet megtalálni! Szívem szerint földig hajolnék meg előtte, mégis csak jónapottal köszöntöm a kertészt. Köszönésemre kurtán biccent — nincs rám ideje. Jár-kél, teszi dolgát serényen, gondtalanul, könnyű dalocskát fütyörészve. 150 éve született a nagy norvég drámaíró Ibsen Magyarországon H enrik Ibsen norvég költő, drámaíró, akinek most ünnepeljük 150. születésnapját, Shakespeare és Moliére mellett talán legnépszerűbb „magyar” színpadi szerző. Magyar nyelven először az aradi színház mutatta be A társadalom támaszai” című drámáját, 1887-ben, darabjai azóta állandóan műsoron vannak színpadjainkon. A magyar szellemi életre gyakorolt hatásáról Ady szavai vallanak: „Költők piktorok, szobrászok, muzsikusok, gondolkodók és epikureusok új világokat láttak meg általa. Ha lesz a mi korszakunknak eldicsekedni valója a kultúrhistória előtt a legelsők között majd Ibsenre mutat.’ Ady értékelése kiállta az idők próbáját. Ibsen korának, a forradalmi reményeket érlelő, emberi jogokat, szabadságeszméket meghirdető és saját reményeibe vesző XIX. századnak valóban reprezentáns alkotója. Pályája a forradalmi romantika jegyében indul, kiáll a forradalmi, szocialista eszmék, mozgalmak mellett Lelkes versben köszönti a magyar szabadságharcot, üdvözli később a francia komrnünt is. Ugyanakkor a XX. századi válságirodalom (például Pirandello) őbenne tisztelheti ősét; a polgári világ bomlását színpadon leghatásosabban először Ibsen mutatta meg. Szenvedélyesen átélte korának ellentmondásait, nagy kérdező és vádoló volt, Fábry Zoltán Európa lelkiismeretének nevezte. Tudatosan vállalt morális alapállását így fogalmazza meg írói jelmondatában: „írni annyit jelent, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett.” Érett korszakának drámái a polgári társadalom alaprealitását, a hazugságot állítják pellengérre. Hőséi a kisszerű élet elől az illúzió, hazugságába menekülnek (pl.: a Vadkacsa), vagy tehetetlenül vergődnek a valóság és eszményeik között. A becsület és erény ideálját őrző, de megvalósíthatatlanságukat tisztán látó hőseinek a bukása szükségszerű, e tragikus hősiesség Ibsen darabjainak talán legjellemzőbb sajátja. A magyar színjátszás elválaszthatatlan Ibsen nevétől, színháztörténetünk nagy egyéniségei keltették életre alakjait. A krónikák nagy sikerekről — és bukásokról számolnak be. A magyar színpadokon legtöbbször a Nórát és a Peer Gynt-öt mutatták be, amelynek hősei a világ- irodalom jelképes típusaivá váltak. Talán nem véletlen, hogy a gyorsan polgáriasodé Budapesten Ibsen művei közül először a Nórát játszották 1889-ben, azt a darabot, amely a századvég jellegzetes — azóta könyvtárakat megtöltő — problémáját, a női emancipáció kérdését veti fel. A darabot a Paulay Ede igazgatta Nemzeti Színház mutatta be, a főszerepet Márkus Emília alakította. Az előadást 1891-ben, néhány napos pesti tartózkodása során Ibsen is megnézte, s elragadtatással szólt játékáról. Ibsent Magyarországon nagv ünneplésben részesítették, a Nóra előadása után az ünneplő tömeg jellegzetesen múlt századi módon fejezte ki lelkesültségét: fiákeréből kifogták a lovat, s a fitalság maga húzta a kocsiját. A Peer Gynt, ez a nagyszabású drámai költemény kiemelkedő csúcs Ibsen életművében. Hőse a XIX. század emberének jelképévé vált: a világhódításra, önkiteljesedésre vágyó polgári individualizmus csődjét testesíti meg. A darab kimeríthetetlen költőisége és gazdag filozófiája újból és újból erőpróbára csábítja századunk színművészetét. Hazánkban Márkus László rendező indította el diadalútjára 1917-ben a Magyar Színházban. Ez az előadás a dekoratív törekvések mellett képes volt a fausti remekmű sokszínű tartalmának kibontására, költészetének és filozófiai mélységének megközelítésére. A címszerepben Törzs Jenő, élete legjobb alakítását nyújtotta. A Nemzeti Színház 1941. évi bemutatóján a korabeli kritika szerint Jávor Pál nem tudott sikeresen megbirkózni a szereppel; a gazdag és ellentmondásos figurát népmeséi alakká egyszerűsítette. A fel- szabadulás után 1958-ban került vissza a magyar színpadra, Gellért Endre rendezte a Nemzeti Színházban, a főszerepeket Ladányi Ferenc és Gobbi Hilda játszotta. I bsen darabjai jelenleg is műsoron vannak a fővárosi és vidéki színházakban, s bizonyára az eljövendő korok nézői is találkozni fognak velük. Ibsen életműve nemcsak a drámatörténet kiemelkedő fejezete, hanem morális és filozófiai gazdagságával eleven hatóerő, kimeríthetetlen művészi forrás marad továbbra is. ANGYAL JÁNOS
