Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

Négyszemközt

a manekennel

Taps az estélyi ruhának

Hogyan lesz valaki maneken? Kamaszkori álom, akár egy lányregényben, gyakorlás tükör előtt, egy divatbemutató élménye, esetleg a szerencsés véletlen játszhat főszerepet. Baráti Éva úgy lett maneken, hogy Györgyi, az ikertestvére helyett sétált először végig a kifutón, a Luxus Áruház bemutatóján. A beugrás jól sikerült, bár lámpalázzal küszködött, mert a nyilvános szereplés csak megszaporázza a szívverést. Éva nem vezet naplót, de az első szereplés napjára, 1977. március hetedikére mindig emlékezik majd. Kezdőnek tekinti magát, ez előnyös, mert még friss szemmel látja foglalkozása előnyeit és hátrányait.

— Divattal korábban nem foglalkoztam, csak annyira izgatott, mint a hozzám Hasonló fiatal lányokat — : mondja Baróti Éva. — Csak azóta érdekelnek a modellek, a szabásminták, az anyagok és a színek, amióta maneken vagyok.

— Ruhatárának kedvelt darabja?

— Fekete bársonyzakó. Ez örökös divat. ' •

— Melyik színt szereti a legjobban?

— ősszel és télen a feketét, nyáron a fehéret. Kedvelem a barna különböző árnyalatait is. De hát állandóan változik a divat, újra és újra sorra kerül az egész paletta. Mindig van valami friss. Olyan a divatban egy új szín, mint a kifestett szoba, felüdíti azt is, akié, és azt is, aki jár benne.

— Milyen irányba halad a divat?

— Nehéz fölfedezni a legfontosabb irányvonalat. Nem csak nekem, hanem nyilván azoknak is, akik a divatot irányítják, akár, mint világhírű tervezők, akár, mint a különféle anyagok gyártói. Ma két fő irányvonal fedezhető fel, az úgynevezett klasszikus és a lezser, sportos, vagy avantgarde stílus. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert ezeken belül mindenki megtalálhatja az egyéniségének megfelelő stílusú öltözéket.

— Hogyan öltözik a legújabb divat szerint?

— Nem elsődleges az, hogy mi a divat Azt hordom, ami megfelel az ízlésemnek, az egyéniségemnek. Kedvelem például a laza ruhákat, amelyek szabadon hagyják a testet, nem szorosak, tehát nem akadályozzák a mozgást

— Mi aratja a legnagyobb közönségsikert a bemutatókon?

— Mindig tapsolnak a nézők, ha estélyi ruhában jelenünk meg a kifutón. Így történik ez a fővárosban és vidéken is.

— Hány ruhát mutat be egy bemutatón?

— Átlagosan hatot

— És a készülődés?

— Négy-öt percet kíván az átöltözés két ruha bemutatása között,

Barőti Éva

ha a holmikat több rétegben kell magunkra vennünk.

— Szeretek utazni — mondja Baróti Éva. — Minden vidéki út újabb élmény. Önnön országát senki sem ismerheti eléggé. Ami az előkészületet illeti, úgy illik felkészülni, mint a színésznek az előadásra. Frissen, kipihenten ajánlatos megjelenni a kifutón és kell tudni a „szerepet” is, történetesen azt, milyen ruhákat mutatunk be. Rendszeresen úszom, gimnasztikázom, mert ez is az előkészülethez tartozik. És még valami, nem használok erős sminket, mert mindenben a természetességet kedvelem.

Baróti Éva 171 centiméter magas, testsúlya 55 kg, életkora nagyon közel van a húszhoz.

A közönségnek látvány

Nem is olyan régen, egy fél esztendővel ezelőtt még a pesti Belváros egyik méretes szalonjában dolgozott. Rónai Juditot mindig érdekelte a divattervezés, és ezért, amikor az üzletbe bejáró manekenek felajánlották, hogy megismertetik ezzel a szakmával, szívesen fogadta a lehetőséget. Még pályája elején áll.

, — Nekem főleg az tetszik, hogy milyen nagy összmunka előz meg egy-egy bemutatót — mondja Rónai Judit. — A közönség csak a modelleket látja, csodálja, nem is gondol rá, hogy a szép ruha az anyag tervezésénél kezdődik és egy tucatnyi

gyár, szövetkezet együttes erőfeszítése' kell ahhoz, hogy a maneke- nen minden holmi között, a cipőtől a nyaksálig, vagy a divatékszerig tökéletes legyen az összhang.

Nemrég mutat be, de nincs lámpaláza. Mindig keres a nézők között érdeklődő szemeket, arcokat és belül úgy érzi, hogy csák azok előtt sétál, vagy táncol el, akik rokonszenveznek vele.

Lelkiismeretesen készül minden egyes szereplésre. Minden ruháról szereti pontosan tudni, milyen céllal, és kiknek szánta a tervező. Kedveli a sportos ruhákat, de legszívesebben, mint általában a legtöbb

Lajkovits Agnes

maneken, az estélyi ruhákban jelenik meg a nézők előtt.

— Sokat kell gyakorolnom — mondja Rónai Judit. — A maneken ugyanis másképpen járkál a kifu-’ tón, mint az emberek az utcán. Figyelnünk kell egymást és a zenét is. Tudni kell táncolni is, mert gyakran előfordul, hogy a divat- bemutató a nagyközönség számára látványosság is.

Smink, frizura és súly. Mindháromra rendkívül nagy gondot fordít. A manekennek ugyanis rossz napja nem lehet. Véleménye szerint a tervező, aki a modellt fárasztóan hosszú munkával kialakította és a közönség, amely kíváncsi az új divatirányzatra, egyaránt elvárja a manekentől a jókedvet, a mosolyt, a szép hajviseletet. Ezt igénylik a tervezők is, olyan frizurához ragaszkodnak, amely illik a ruha stílusához. Így tehát a hajviselet éppen úgy nem a manekenek magánügye, mint a hangulatuk, a mosolyuk. Testsúly. Ezt is alá kell renRőnal Judit

delni a foglalkozás követelményeinek.

Ma történetesen kiszabnak egy ruhát Rónai Juditra. Hatvan kiló a súlya, amikor alkatára kerül a modell. A bemutatósorozat azonban elhúzódhat akár fél esztendeig is. Testsúlya nem gyarapodhat ezalatt sem, mert az a veszély fenyeget, hogy nem tudja felvenni a tervező cég költséges mintadarabját.

— Korábban gerelyhajító és kézilabdázó voltam — mondja Judit. — Mindennek köszönhetem a mozgásérzékemet. Mostanában sízek és úszom, mindkettő jó ahhoz, hogy a fölösleges kilóktól megóvjam magamat.

Csak fél esztendeje jelenik meg rendszeresen a kifutón, de gyorsan népszerű lett. Kedvelik a tervezők és a divatbemutatók közönsége is.

Szerénységét megőrizte. Ha ideje engedi, két bemutató között ruhát varr magának. Vagy talán gondol a távoli jövőre is. Valóban, meddig is ragyoghat egy maneken csillaga?

Nem elég a szépség

Hat és fél esztendeje mutat be ruhákat utánozhatatlan könnyed mozgással. Amikor Lajkovits Ágnes először jelent meg a közönség előtt egy divatkölteményben, az egész szakmát viccesnek tartotta, azt hitte, nincs annál jobb móka, mint zeneszóra lépkedni a kifutón.

— Eleinte én is úgy voltam, mint

Mindig újra kezdte

Éles kanyarral ereszkedik le az út Pilisszentlászlóra. Szemközt a Duna- zug hegység hófedte magaslatain megcsillan a téli napfény, szinte szúrja a szemet. A domboldalon egymás nyomában kapaszkodnak fel a házak, az udvarokat fehér lepel borítja, az ereszekről jégcsapok gyűrűznek alá. Itt és ilyen környezetben ismertem meg Zöld András pilis- szentlászlói tanárt, aki a reggeli távolsági busszal jön fel naponta a községbe, hogy énekre, biológiára, a test edzésére oktassa a gyerekeket. Semmi pénzért sem menne el a faluból, bár hívták már a városba más munkakörbe, mondta első találkozásunkkor, ám síkság szülötte siheder- ként mindig a hegyvidéki tájra vágyott, s most megvalósulni érzi gyermekkori álmát. Megszerette az itt élő embereket, a történelmi emlékekben gazdag, szép vidéket, s úgy érzi: a pilisszentlászlóiak is megbecsülik őt.

Sokarcú ember

Ez a tudatosság az egyik fő tulajdonsága. Mozaikként kellene összeraknom vonásait, hogy megkapjam valódi egyéniségét. A sokarcúság jellemzi őt; Piliszentlászlón a községi pártái apszervezet szervező titkára, úttörőcsapat-vezető az iskolában. MHSZ-oktató, polgári védelmi kiképzési felelős a faluban, a járási pártbizottság agitációs és propagandabizottságának a tagja, s mindezek mellett a járási úttörőgárda zászlóaljparancsnoka. Minden esetben ott láthatjuk a falubeli ünnepségek szervezői között. Máskor pilisszent- lászlói barátait és ismerőseit sorra járva kutatja az emberek emlékeiben élő, a levéltárak dokumentumaiban fellelhető hagyományokat.

Amikor arról kérdezem, hogyan fér mindez az idejébe, s miként bírja energiával e sok megbízatást, töprengés nélkül válaszol:

— Miért ne bírnám? Hiszen a

munkámon kívül semmilyen elfoglaltságom sincs.

Jászberényben született 1932-ben. Édesanyja parasztaszony volt, apja az erdélyi hegyekben pásztorkodó társaitól búcsút véve költözött a Jászságba. Jászberényben már a fel- szabadulás évében tanítóképző működött. Itt ismerkedett meg a pedagógus hivatás türelmet, kitartást igénylő munkájával. A tanítóképző ötéves volt akkoriban, a negyedik év érettségit adott, majd egyesztendőnyi gyakorlat következett a környékbeli iskolákban.

— Gyakorló évemben Besenyszög daruháti tanyasi iskolájában tanítottam — szólal meg. — Szinte valamennyi tanítványom a hajdani grófi uradalom cselédjeinek a gyermekei közül került ki. Besenyszögön kaptam az első mozgalmi feladatomat. Az igazgató az úttörőcsapat vezetésével bízott meg, ideiglenesen, mivel gyakorló tanár nem lehetett a pajtások irányítója. E megbízatásom azóta is végigkísér utamon. Ahány helyen megfordultam, mindenütt bekapcsolódtam az úttörőmunkába.

nem pusztán megbízatásokat jeletjt nála. Sokkalta inkább életvitelt, élet- felfogást.

Az a típus, aki felháborodik a visszásságokon, véleményét sohasem fojtja magába. Hosszú évek tapasztalata tette ilyenné őt; amikor a szétszórtan fekvő falusi portákat járta az ötvenes évek végén, s a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről igyekezett meggyőzni az embereket; amikor a tanyákon élő gyermekek sugárzó arcát figyelte, ' akiket először vezetett táborozásra, a sorsát nevében viselp jászsági tanyaközpontból, Pórtelekről. Elismerték mozgalmi munkáját, jutalmul 1958- ban a Német Demokratikus Köztársaságba utazhatott.

Pályázat segítségével került 1961- ben Dobogókőre a Ságvári Endre nevelőotthonba, ahol az igazgatóhelyettesi tisztséget bízták rá. Később, 1968—70 között az otthon igazgatójaként tevékenykedett, onnan került Pilisszentlászlóra.

inálni kell

Éltető közélet

Most szépen berendezett szentendrei lakásában beszélgetünk. Hallottam már gyűlésen beszélni mostani munkahelyén, Pilisszentlászlón, emlékszem határozott szavaira, amikor mások ügyéért emelte fel a hangját. Más árnyalatot kaptak azonban a szavak, amikor a tanítványaival bestéit. Az jellemzi talán leginkább, hogy hirtelen tud haragos lenni és megszelídülni, lelkesedni és keseregni. így ismerik a munkatársai, a falubeliek.

Számtalan tanyasi iskolában tanított. Pusztakerekudvaron 1956 júniusában felvették a pártba. Itt a tanyavilágban — látva az emberek küszködését a földdel, a felemelkedéséért — kapta azt az indítékot, amit ma is magában hordoz. Közéleti ember ízig-vérig. Ám e fogalom

A kezdettől fogva bekapcsolódott á szentendrei járás társadalmi életébe. Tréfálkozva emlékszik a járási pedagógus-.szakszervbzetben 1970—75 között betöltött gazdasági vezetői megbízatására, amikor éjszakákon át bogarászta a pénzügyi kimutatásokat, statisztikákat vizsgált át, és statisztikákat készített. A pártszervezetben propagandistaként is tevékenykedett.

— Az emberek többsége nem gondolkozik azon, hogy mennyi és milyen társadalmi megbízatást vállaljon — mondja. — És ez így is van rendjén. Semmi sem adhatja vissza azt az érzést, amikor látom, hogy munkámnak haszna van, megbecsülnek érte. A nálam tanuló gyerekek megokosodva, felkészültebben lépnek ki az életbe, s tudom, mindez rajtam is múlott. Amikor az első társadalmi megbízatásaimat kaptam, senki sem kérdezte: megcsinálod-e.

Azt mondták: meg kell csinálnod, ezért meg ezért...

Mi mindenhez van energiája? Néhány éve a fejébe vette, hogy felkutatja Pilisszentlászló múltját.

— Sokan nem ismerik e hegyvidéki tájat, mégis elgyönyörködnek benne — fűzi tovább a szavakat. — Ám, aki ismeri, az azt is tudja, hogy évszázadokkal ezelőtt ugyanígy csodálták a vidék szépségét az emberek, többek között azért is települtek ide. Elég, ha Visegrád, Szentendre, Pilis- szentkereszt történelmi múltjára gondolunk. Pilisszentlászló régi település, a XIII. században is említik a nevét a korabeli dokumentumok. A közelmúlt kutatásában sokat segítenek az idősebb pilisszentlászlói emberek emlékei. A régmúlt az olvasmányokból, a levélte "i oklevelekből, iratokból bontakozik ki előttem. Időrendben visszafelé haladva vizsgálom a dokumentumokat. A XVII. század elejéig jutottam kutatásaimban.

Apró mozaiklapokból összerakott képként bontakozik ki Zöld András egyénisége. Számtalan helyen tanította már a gyerekeket énekre, biológiára, a test edzésére. Maga is mondja: előfordult életében olyan nap. amikor arra gondolt, felhagy a hivatásával. Aztán másnap újra kezdte, mert a tanítványok, a felcseperedő gyerekek szeretetét, s azok megbecsülését, akikért tevékenykedik, semmi sem pótolhatja.

Virág Ferenc

a divatbemutatók közönsége — mondja —, azt hittem, hogy a manekenek élete csupa villogás, akárcsak az első bálozó lány ruhája. Mindezt csak addig gondoltam, amíg a próbafülkében az első modellt megvarrták rajtam. Ez különösen fárasztó.

Foglalkozását a színész feladatához hasonlítja. Először is azért, mert sokat kell próbálni, másodszor pedig azért, mert minden ruhának más a hangulata, jól bemutatni csak úgy lehet, ha a maneken ezt átéli, ehhez igazodik, összhang alakul ki a mozgása, a mosolya és a modell anyagának színe, mintázata, valamint szabása között.

— Szépnek kell lennie annak, aki megjelenik a kifutón?

— Nem elegendő csak a szépség — válaszolja Lajkovits Ágnes. — Valami más adottság is kell a mi foglalkozásunkhoz. Gyakran előfordul, hogy valaki szép, de ha megjelenik a nézők előtt, nem ér el kellő hatást. A jó maneken magára tudja vonni a közönség figyelmét. A vonzóerő legalább olyan követelmény, mint a tetszetős külső. Ez a kettő nem jár okvetlenül együtt.

Tapasztalata szerint rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki ne tévessze el a helyes arányt, vagyis mennyire kerüljön előtérbe a személye a bemutatón és mennyi érdeklődés jusson a ruhának. A jó maneken ugyanis személytelen. A főszerep' mindenképpen az új modellé. Mindez, főleg a kezdőktől, önfegyelmet kíván. Nagy dicséret, ha a közönség egy-egy elismerő megjegyzése eljut a kísérő zene közben a ruhát bemutató manekenhez is:

— Milyen szép ez a lány! Üj arc, vajon ki lehet?

Az igazi siker azonban, bármenynyire is kellemetlen a kezdőknek, ha a nézők a bemutatón ezt kérdezgetik egymástól:

— Ki tervezte ezt a modellt? Hol lehet megvásárolni, mennyi lehet az ára?

Lajkovits Ágnes nem panaszkodhat. Kijutott neki az elismerés, a siker valamennyi fajtájából. És nemcsak itthon, hanem Angliában. Olaszországban, Jugoszláviában és Ku- vaitban is sokat tapsolt a közönség az általa bemutatott magyar modelleknek. Erénye, hogy nagy gyakorlattal rendelkezik- de mégis olyan friss és fogékony; az új irányzatok iránt, mint pályafutása kezdetén.

— Ügy érzem hogy egy fogaskerék vagyok a divat mindig mozgalmas gépezetében — így vélekedik. Szükség van rám a munkámra. Ez jó, ez megnyugtató. Azt csinálhatom. amit szeretek.

Lajkovits Ágnes 170 centiméter magas és 52 kg a - estsúlya.

Molnár Károly